Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 16. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Háborús gyermekrajzok

Az iparművészeti múzeum földszinti nagyterme színes ceruzával telerajzolt fehér papírlapokkal van körülaggatva, messziről úgy hat az egész mint papírosra préselt rengeteg sok pipacs, nefelejcs, mezei virágokból kötött tarka bokréta - közelről elemi iskolás gyerekek háborús rajzai. A távoli pusztulás, apa, testvér harca, halál, seb, tusakodás míg a gyerekek tiszta tekintetén, tétova kezén, naiv fantáziáján keresztül ide gördült, tarka színcsomókká szelídült.

Mit lát meg a gyerek a háborúból? Helyesebben mit tud az ő primitív eszközeivel közölni mindabból, amit akár közvetlen tapasztalás útján, akár hallomásból őt megragadta?

Gyerekekről van szó, akik nagyrészt fantáziájukra, részben pedig lapokban, folyóiratokban, könyvekben látott képek emlékeire voltak utalva, mikor a ceruzát kezükbe kapták és mert gyerekekről van szó, e kérdés nem a képző művészet, hanem a pszichológia területét érinti.

Ez a körülmény majdnem lehetetlenné teszi azt, hogy a kérdésre precíz választ kaphassunk. Elsősorban áll ez a fiúgyermekekre, akik csupa puskatüzes, srapnelrobbanásos, vörösördögös és zeppelines rajzot készítettek. Lehetetlen kihámozni a rajzokból azt a kis magot, amit nem érintett a csataképekkel inficiált felnőttek sematikus ábrázolásainak hullámverése. Másodkézből kapták a motívumokat, a fantázia szabad lendülését megbénította a készen kapott és feldolgozott tapasztalati tények képemléke. A fiúgyermekek rajzainál bele kell törődnünk annak a megállapításába, hogy ők sem csináltak még árnyalatok szerint sem egyebet, mint amit mi gyerekkorunkban békében nevelkedve annak idején a könyv fedelére, elromlott irkák lapjaira sebbel-lobbal rárajzoltunk. Szóval a háború maga nem módosította a gyerekek háborúról való képzeteit, és amit rajzaikban velünk közöltek, azok az elképzeléseiket, találékonyságukat, elrendező képességüket nem helyezték új világításba. De nem is lehetett, hisz maga a háború ténye, eszközei, külsőségei, annak minden járuléka nem ismeretlen a gyerek előtt. A történelmi órákon eleget hallott róla azelőtt is és ha nem voltak precíz elképzelései, ott voltak a történelmi iskolás könyvek ábrái, azokból éppen eleget látott.

A leánygyermekek rajzait ki kell, hogy vonjuk a rajzok e komplexumából. Ezek határozottan értékesebbek. Az a tény, hogy nagyobbára sebesültet, búcsúzkodást, bevonuló újoncokat ábrázoltak, szóval amit közvetlenül tapasztaltak, elhárította felőlük a sémák megkötöttségét. Friss impressziók illették őket, önmaguknak kellett megkeresni a megoldási lehetőségeket.

Lírikus hajlandóságuk élesen elválasztja őket a fiúk harcos temperamentumától. Ez a líra harmatos üdeségben ömlik el a kusza vonalakban, nyers színekben. Ha nem is ülepedett meg benne a háború extraktuma, de ott rezeg az örök emberi részvét, a gyerekember meg nem kapott, el nem fásult életakarása, szeretete, a látás, tapasztalás öröme a fantázia frissessége.

Rendkívül érdekes, mint akarják realizálni ezt a lírát, hogy akarják a sebesült katona mozgásának merevségét, a feleségét átkaroló búcsúzó férj kezének kulcsolását, az asszony arcának meghatottságát megrögzíteni. Miképpen igyekeznek a hátteret, egy-egy szoba, kórház berendezését, kert fáit szemléletessé tenni, hogy igyekeznek kapcsolatot teremteni a figurák és a környezet között. Színes papírszeletek, tapéta maradékok felragasztásával élénkítik a képet. A gyerekek dekoratív érzése gyakran meglepő módon üt ki e kísérletekből.

Nagyon megkapó az egyik leány rajza. Felpántlikázott kalapot ábrázol, semmi mást. A rajz címe: Kalap sorozás után. Itt szó sincs gránátról, lövészárokról, ő mindezeket nem látta, de látott egy pántlikás kalapot, a polgári és katonai élet küszöbének szimbólumát. Ezt megrajzolta. Puszta realizmussal allegorikus mellékzengés nélkül szimbolizál. Ez valami. A Kén utcai elemi iskola leánynövendékei különösen sok kedves és figyelemreméltó rajzot produkáltak. Lehetetlen észre nem venni az irányító kéz munkáját, a szeretetet, amellyel az apró emberekben szunnyadó értéket napvilágra hoztak.

Irigylem a mai gyerekeket. A modern és belátó pedagógia ilyen munkára serkent. Engem és kortársaimat elnadrágoltak a rajzolásért, őket serkentik a rajzolásra.