Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 24. szám · / · Figyelő · / · Bálint Aladár: Két hangverseny

Bálint Aladár: Két hangverseny
1. Hubay-Szendy Szonáta est

Mozart: A-dúr szonáta

Brahms: G-dúr szonáta

Beethoven: A-dúr (Kreutzer-) szonáta

Szonáta hangverseny - egymásba bonyolódott hangok szelíd ringatózása. Minden hang, minden futam az emlékezés egy-egy szilánkját sodorja ki. Víziók bukkannak fel, fejek, nevek, hangok, távoli békés idők, ragyogó esték eltemetett emlékei. Dohnányi, Pugno, Ysaye, Lamond, Casals, Manén, Burmester, Marteau és a többi nomád muzsikus. Hová lettek, mi lett belőlük? A háború távolba marasztalta őket, nagybetűs neveiket lesodorta a hirdetőoszlopok plakátjairól. Eddig csupán Sauer és Friedmann merészkedtek Budapestre.

Az a túlságba vitt muzsikusvándorlás, ami eddig télről-télre megismétlődött, talán nem volt eléggé hozzánk és kultúránkhoz mért, de viszont ezt a megdermedést majdnem hangverseny-iszonyt, a muzsikának ily elnémulását semmi sem indokolja. Mintha szégyen lenne ma a koncertezés és csak a jótékony cél emblémájával mernek a művészek a zongora mellé ülni, képet, szobrot kiállítani, felolvasni. Primitív társadalomba való visszaesés egy formája ez. A művész mintha kikapcsolódott volna a társadalmi termelés láncolatából. Munkája, megfizetettsége mintha nem lenne éppen olyan jogos, szükségszerű, morális, mint teszem fel, a szabó vagy az asztalos megfizetett munkája. Ugyanakkor, mikor a termelés minden ágában a termelők többsége túlontúl kihasználja a háborús helyzetet, a művészek megokolatlan szemérmetessége, rosszul alkalmazott szerénysége céltalan és visszás valami.

Hubay Jenő és Szendy Árpád helyesen tették, hogy a jótékony cél szolgálatába állították művészetüket, de mindkettőjük művészete van annyira értékes, hogy a jótékonysági alkalmon felül is minél gyakrabban és minden külön mellékcél nélkül is megnyilatkozhassék.

A hangverseny természetesen a meghittség, a művész és a közönség benső harmonikus összekapcsolódásának jegyében folyt le. Mindkét művész a nemzedékek egész sorát nevelte fel és zenei kultúránk megalapozásában alaposan kivette a részét. Ez megérződött azon a szereteten, mellyel a közönség őket és produkcióikat fogadta. Csupán a hozzánk nőtt, velünk, értünk dolgozó és becsületesen dolgozó embereket árasszuk el ily őszinte és nemcsak tapsainkban, hanem tekintetünkben, összemosolygásunkban is benneizzó szeretettel.

Hubay is, Szendy is virtuóz mestere a hegedűnek, zongorának, annál inkább kell, hogy méltányoljuk a szonáta minden virtuózkodást kizáró stílusába való alkalmazkodásukat. Megtisztult ünnepi előadásukban a két lezárt erős egyéniség különbözőségei kiküszöbölődtek; a nemes fényű férfias hegedűszólamok, a zongora érces üde csengésével magasabb harmóniákba forradtak. A két művész méltó volt azokhoz a mesterekhez, kiknek munkáit előadták. És méltók voltak önmagukhoz.

Nagyon helyesen tennék, ha e hangversenyt csak megkezdésnek tekintenék és minél többször dobogóra lépnének. Nemcsak e válságos időkben, hanem másszor is.