Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 16-17. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Der Verkehr
A "Deutscher Werkbund" évkönyve (1914.).

A napóleoni csaták százesztendős fordulójára izgalommal készülődtek a németek. Az 1914. év egyebekben a német és francia művészi ipar mérkőzése fontos dátumának készült, hogy mivé vált, azt majd a világtörténelem állapítja meg. Leipzigben a grafikai ipar mai állását és eddigi fejlődését mutatta be egy méreteiben hatalmas és az anyaga szerint páratlanul értékes kiállítás, Kölnben pedig a Werkbund demonstrálta ugyancsak hatalmas kiállításával a német művészi ipar életrevalóságát.

Ami ötlet, kezdeményezés tizenöt év előtt a zseniális francia bútortervező és díszítő művészek agyából rövid lángolásra kipattant, és ami pozitív érték egészséges tradíció és tanulság az angol bútorokból kioldható volt, azt tömör egységbe forrasztva a mai ember számára a németek tették hozzáférhetővé.

A leipzigi és kölni kiállítás bezárult, nekrológszerű búcsúztatót olvashattunk róla a német lapokban, a németek és a franciák versengése kiállítási termekből csataterekre terelődött és fegyverek döntik majd el, melyik az erősebbik fél. E szédületes kavarodásban, mint egy emlék, ígéret a vihar egy foszlánya, ott a Werkbund évkönyve.

Múlt esztendei évkönyve az iparnak, kereskedelemnek a művészethez való viszonyáról szólt (Die Kunst in Industrie und Handel), ezidén a közlekedéssel, annak eszközeivel, intézményeivel foglalkozik.

Németország legkitűnőbb tollforgató művészei és írói szövetkeztek, hogy minél szélesebb alapon, minél nagyobb intenzitással tárják fel e problémát. A pályaudvar, városrendezés, az úttestek kérdésével éppen olyan alaposan foglalkoznak az évkönyv cikkei, mint a váltópénz, a levélbélyeg formájával, a járművek architektúrájával, hadihajókkal, ipari építészet formanyelvével és egyebekkel. És ha végignézünk az írók névsorán, az első pillanatra szembeötlik, hogy túlnyomórészben gyakorlati szakemberek írták a cikkeket. Behrens, az építész és iparművész az idő és tér kihasználásának a modern forma kifejlődésére való hatásáról, August Endell építőművész és művészeti író az utcáról mint művészi produktumról ír. Másik két cikk írója Hambrook és Gropius, ugyancsak építőművészek, Ernst Neumann, aki a járművek architektúrájának evolúcióját ismerteti, maga is tervez automobil karosszériákat, a hadihajókról Scheibe korvettkapitány ír, az érmekről Bosselt, aki a németek egyik legkitűnőbb éremművésze.

Nagyon sok okos és figyelemre érdemes gondolat ötlik fel a szakemberek e tanulmányaiban, de a könyv értéke mégsem az írott részben, hanem az illusztrációkban rejlik. Az illusztrációk - hidak, pályaudvarok, lokomotívok, hadihajók, repülőgépek, automobilok fotográfiái - meggyőző módon igazolják azt az öntudatot, erőérzést, mely a cikkekben a német iparral kapcsolatosan felötlik.

E könyv illusztrációi ugyanazt a bámulatos organizáló erőt, értéket termelő, felhalmozó potenciát mutatják, mint amely a hadviselésükben máris oly fölényesen megnyilatkozott.

Szolid konstrukció és a konstrukciónak megfelelő cikornyátlan művészi forma az uralkodó bélyege mindannak, aminek mása e könyvben fellelhető. A karlsruhei és leipzigi új pályaudvarok, a müncheni Max Joseph-híd, steinlachi híd, az új bajor lokomotívok, Benz-automobilok, a johannisthali repülőgépek, a nagy tengerjáró hajók, hotelberendezések egytől-egyig ezt a szolidságot demonstrálják. Frivolitásnak sehol nyoma sincs, és e képek alá is oda lehetne írni ezt a szinte jelmondatszámba menő aktuális néhány szót: minden szeg a helyén van.

A hadihajók között ott a híres "Goeben" cirkáló fotográfiája is. Félelmetesen szép szörnyeteg.