Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 16-17. szám

Fenyő Miksa: A háború s a közgazdaság

A Le Temps augusztus elsejei száma (az utolsó, mely ebből a jól szerkesztett s irántunk mindenkor becstelenül ellenséges lapból hozzám eljutott) még csupa önérzettől és bizalomtól sugárzó cikket hozott a Banque de France állásáról. soha kedvezőbb a francia bank helyzete nem volt - mondotta - és egy pillanatig sem kell tartani a papírpénz elértéktelenedésétől, kibocsátottunk ugyan (egy 1871-ben hozott törvény alapján) néhány száz millióra menő húsz frankos és öt frankos papírpénzt, de ezt a pénzt aligha hozzuk forgalomba. Mondom, az július utolsó napján volt, augusztus első napjaiban azután - olasz lapokból, Párizsból hazaérkezett hozzáértő emberek elbeszéléseiből tudom - a francia pénzügyeknek és a francia közgazdaságnak spcherni és wörthi veresége következett be. Nemcsak hogy az ezüst pénz tűnt el teljesen a forgalomból, ami elvégre három napon keresztül nálunk is forgalmi zavarokat okozott (érdekes, hogy az ezüstpénz eltűnése Bécsben aránytalanul nagyobb méreteket öltött, mint nálunk), hanem a papírpénznek hirtelen devalvációja következett be, s Franciaország azon vette magát észre, hogy világuralmi pozíciójának alapja, mellyel politikai barátságait összecementezte, ipari termelését a világ minden részében érvényesítette: a Banque de France szép metszésű bankjegyei csakúgy aláhanyatlanak értékükben, mint az orosz államkötvények, melyekből vagy húsz milliárdnyi van francia páncélszekrényekben. Már az A. B. C. államok (Argentína, Brazília és Chile) fizetési zavarai, Mexikó belpolitikai bajai súlyosan illették a francia pénzügyeket, mely e piacokon nagy értékekkel van képviselve, de még súlyosabban érintették a francia bányaiparnak a német előrenyomulás által való teljes megbénulása, az idegenforgalom százmillióinak hirtelen elmaradása, úgy hogy valónak kell elfogadnunk azt a hírt, hogy a világ bankárja kölcsön iránt érdeklődik az amerikai piacon. A francia pénzügyeknek ez a hirtelen megroppanása valójában azt jelenti, hogy a francia tőkés - (aki is a német birodalmi tanácsban megszavazott öt milliárd márkányi hadiköltségből lúdbőrözve számította ki az új hadisarc várható enormis összegét) -, hogy ez a francia tőkés bizonnyal nem éppen fejvesztettségből, hanem azzal a finom szimattal, mely úgyszólván hatodik érzékévé vált s mely minden szeizmográfiai készüléknél biztosabban reagál a pénzgazdasági viszonyokban bekövetkező elváltozásokra, eszkomptálta a francia hatalomnak s a vele szövetséges orosz hatalomnak letörését.

Ebből a perspektívából kell végigtekintenünk a magunk helyzetét, ha meg akarjuk érteni és értéke szerint megbecsülni azt az ellenálló képességet, mellyel a mi közgazdaságunk a világháború forgataga közepett javainkat konzerválni tudja. Az osztrák-magyar bank bankói a mobilizáció első napjától kezdve megtartották teljes értéküket, a papírpénz vásárlóképessége egy pillanatra sem gyöngült és financiális felkészültségünknek e fontos pozícióját pompásan sikerült megvédelmeznünk. Kifelé, a Németországgal való viszonylatban pénzünknek néhány százalékos diszázsiója van, ami egyszerűen annyit jelent, hogy a Németországból eszközölt behozatal kifizetésére deviza nem állván rendelkezésünkre, a kereslet márkában jelentékenyen megnövekedett, s ez szükségszerűen a márka megdrágulását vonta maga után. Aminthogy a holland forint is megdrágult a nagy német kereslet folytán és ezáltal a Hollandiával való forgalomban a márkának némi diszásziója következett be. Ez azonban múló jelenség - mihelyt a forgalmi viszonyok megjavulnak, gyümölcs-, tojás-, cukor- és faexportunk révén könnyen helyreállíthatjuk a korona árfolyamát. Pedig hát a bankakta felfüggesztésével az Osztrák-magyar bank jegykibocsátási joga csaknem korlátlan lett. A negyven százalékos aranyfedezet kötelezettsége megszűnt s a kibocsátott bankjegyek ellenértékéül csak azonnal vagy egy későbbi időpontban mobilizálható követelések állanak. Hogy mennyi az ily módon kibocsátott bankjegyek értéke, azt nem tudjuk, hogy azonban a fedezet erre részint termelt javakban, részint az állam várható jövedelmeiben, melyeknek szoliditásában nálunk e percben senki sem kételkedik, megvan: az ma nálunk sziklaszilárd közhit és ennek a közhitnek köszönhetjük, hogy talán Németországot kivéve Európában mindenütt a gazdasági élet jobban eltávolodott a normális viszonyoktól, mint nálunk. (Németország nem függesztette fel bankaktáját, főleg abból az okból, mert ott egyharmad fedezet van, míg nálunk negyven százalékos, ami azt jelenti, hogy azon az alapon, melyen az osztr.-magyar bank 4 milliárdnyi bankjegyet bocsáthat ki, kibocsáthat a Reichsbank 4800 milliónyi bankjegyet. Azonkívül is a Reichsbank üzletköre szűkebb is lévén, nem támasztanak iránta oly jelentős igényeket, mint az osztr.-magyar bank iránt.) Szóval e részben nálunk semmi baj, s ha normális pénzügyi viszonyok nem is állíthatók helyre, ma már pszichológiai körülmények - pánik, elkedvetlenedés, kishitűség - a dolgok fennálló rendjét nehezen bolygathatják meg. Elértük pedig ezt az eredményt anélkül, hogy bármely egyéb fizetési eszközhöz nyúltunk volna, mint amely az osztrák-magyar bank papírpénzében rendelkezésünkre áll. Bankjaink már a háború kitörése előtt nagyobb pénzkészletek felett rendelkeztek, a moratórium (melyet az első órák zavarában némileg kiadósabban konstruáltak meg, mint ahogy szükséges volt) lehetővé tette e pénzkészletek megőrzését, hadikészülődéseink akadálytalan lebonyolítását - s ma már ezer csatornán ömlenek vissza nagyobb bankjaink pénztáraiba a hadi célokra kiadott összegek, várva a pszichológiai momentumot, mely őket új produktív útra indítsa. A németek sorozatos győzelme a franciák fölött, gyönyörű kraszniki kezdésünk az oroszok ellen... bizonnyal nem vagyunk optimisták, ha e tényekből megállapítjuk, hogy már közel az időpont, mikor az állam által hadicélokra kiadott milliók termékeny körforgásukat megkezdik.

Nem szólhatunk e pénzügyi kérdésekről anélkül, hogy egyúttal a legfontosabb gazdasági problémákat ne érintenők. A semleges Olaszország gazdasági élete a megbénulásnak sokkal intenzívebb tüneteit mutatja, mint a mienk. A vas és szén nélküli Olaszország, melyet a világháború kitörése, az idegenszezon derekán fosztott meg az ebből várható jövedelmeinek legalább felétől, s amelynek nyakára zúdította külföldön dolgozó s immár kereset nélküli 80-100.000 főnyi szezonmunkását, válságosabb helyzetben van, mint a monarchia. A mezőgazda - s ez zöme a lakosságnak -, ha küzd is a munkáshiány okozta kalamitásokkal, asszonymunkával, gyermekmunkával, az itthon maradtak fokozott foglalkoztatásával tud majd segíteni magán. (A vigasztaló árakról nem is szólok.) A gyáripar egy nagy része azonban, mely nem gyárt és nem is gyárthat hadseregszükségleti vagy élelmi cikkeket, különösen pedig exportiparaink, a kisipar és a kereskedelem túlnyomó része, súlyosan érzik a javak forgalmának megcsökkenését. Ezek számára, legalábbis egyelőre, míg fegyvereink újabb győzelmei gazdasági erőinket erősebben nem buzogtatják, nem marad más hátra, mint annak a megfontolása, hogy a monarchia, mikor a háborút megkezdette, a legnagyobb téttel indult, mellyel egy nemzet küzdelembe indulhatott. Tette abban a meggyőződésben, hogy a Balkán háború után, amikor Szerbia révén Oroszország még egy fronton helyezkedett el határainkon, ez a háború egyetlen lehetősége, melynek útjából kitérni egyértelmű nemzeti létünkről való lemondással s abban a tudatban, hogy minden fizikai, gazdasági és erkölcsi erejével kell helytállania ezért. Nemzeti életünk kifejlődésének, sudárba szökkenésének új ezer lehetőségét hozza meg e háború, mert még sohasem történt, hogy olyan intenzív élni akarással, mint amely most a monarchiában megnyilvánult, a sors, a véletlen, vagy nevezzük akárhogy, szembehelyezkedett volna.