Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 16-17. szám · / · Laczkó Géza: A sarc
(Katharina a dobogón ül és fehérneműt foltoz, amely nagy halommal van eléje rakva a kis asztalra. Anna a 2. széken ül és kézimunkázik.)
Anna (félhangon énekel):
Cet étang
Qui s'étend
Dans la plaine,
Répete, au sein de ses eaux
Les verdoyants ormeaux
Oú le pampre s'enchaine;
Un ciel pur,
Un azur
Sans nuages
Vivement s'y réfléchit,
Le tableau s'enrichit
D'images.
Katharina (lecsap egy ruhadarabot. Dühében is némi kenetesség van): Még a rongyaikat is mi tatarozzuk össze! Istenem! Istenem!
Anna (hátrapillant, folytatva, kissé hangosabban):
Mais tandis que l'on admire
Cette onde ou le ciel se mire,
Un zéphyr
Vient ternir
Su surface:
D'un souffle il confond les traits;
L'éclat de tant d'objets
S'efface.
(Az utolsó szavaknál távoli tömeg hirtelen fölhangzó moraja.)
Katharina: Anna, ne bőgj! (Csönd. Távoli moraj.) Nem hallottál valamit? Már jó két órája legalább, hogy nem szól az ágyú!
Anna: De igen. Valami történhetett a piacon.
Katharina: Majd annak is mi isszuk meg a levét. Az a vén gazember! Erkcmann! A város feje! Ha hal lenne a város, már rég megbüdösödött volna.
Anna (halkan nevet): Miért haragszol, mama, Erckmann bácsira? Ő nem tehet róla.
Katharina: Nem tehet? Hát nem ő küldte a nyakamra ezt a (a ruhák közé döf) két sáskát, akik fölesznek bennünket?
Anna: Az egész város tele van sebesülttel. Az iskolát is átalakították ispotálynak.
Katharina: Az nem tartozik rám. Bánom is én. Vette volna az a vén gazember a maga házába ezt a két sáskát.
Anna: Van ott is beszállásolt sebesült.
Katharina: Ne fecsegj, Anna! Te csak mindig ellenkezel az édesanyáddal! Hogy bosszants, csak azért, hogy bosszants! Rettenetes idők! Az ember leteszi a fejét egy kis délutáni álomra, mint tegnap is, mire felébred, ostromzár veszi körül a várost, amelyben nyugodtan, gyanútlanul aludt. (Ezalatt a külső zúgás közeledik. Egy-két ember siet el az ablakok előtt, majd többen szaladva, hadonászva és kiabálva. Kinéz az ablakon.) Hát hova szaladnak ezek? Mi történt a piacon? Mit óbégatnak? Nézd a szomszédot! Mintha megbolondult volna! Nem vagy rá kíváncsi?
Anna (mosolyogva): Nem!
Katharina (kinéz): Az apád! Milyen vörös. Biztosan ivott valahol közben. (Az ablakon kifülelve.) Jézus, Mária! Csak nem!!? (A téren egypár ablak kinyílik és női fejek jelennek meg bennük.) Borzasztó. (Hátrahanyatlik.)
Anna (mosolygó kétségbeeséssel, magában): Istenkém, istenkém, de rettenetes ez a folytonos sápítozás.
Katharina: Borzasztó! (Ránéz a fehérneműekre és haragosan lelöki az asztalról a földre.) Még ez is! Tulajdon katonáink is minket húznak, pusztítanak. Ez a két disznó is a nyakunkon él és uraskodik és így tudnak csak megvédeni bennünket. Ez védelem? Így én is megvédném egyedül a várost. Még jobban. (Annára néz.) Hát téged semmi sem indít meg, Anna?
Anna (megszeppenve fölugrik): De igen, mama.