Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 5. szám · / · Biró Lajos: A Serpolette

Biró Lajos: A Serpolette
Regény
XIV.

Másnap Ridarsky visszajött. Megjelent a fedélzeten. Az arca sápadt volt, és hideg szeme körül a fekete karikák olyanok voltak, mint egy-egy kínzó vasgyűrű.

- Még nem találtam semmit - jelentette vonagló szájjal a hercegnek.

A herceg hallgatott.

- Ha majd találok valamit - mondta lesütött szemmel Ridarsky -, akkor... elköltözöm.

A herceg nem válaszolt. Ridarsky lement a kabinjába. De nemsokára utána megjelent Szedlák egy-két másodpercre. Feketén, halkan és csendesen jött, mert valami dolga volt ott, ahol a herceg járt, egy-két percig maradt, eltűnt, és nemsokára visszajött, és alázatos, kérdő és sürgető tekintete egész nap nem hagyta el a herceget.

Ridarsky másnap kiment a partra. De csak egy óra hosszat volt kint, azután felindultan sietett vissza a Serpolettere. Harmadnap már el sem hagyta a hajót.

A kirakodást ekkorra befejezték, és a Serpolette könnyen ringott a nyugtalankodni kezdő vízen. A hercegtől semmiféle új parancsot nem lehetett kapni, és a legénység így szétszéledt a kikötőben. Este részeg csoportokban jöttek haza, felverték a hajót az ordításukkal, és harmadnap két matróz egy tépett és mocskos nőt hozott a fedélzetre. A herceg látta őket, de nem szólt semmit. Ridarsky azonban dühtől fehéren toppant eléjük. A két matróz feleselni kezdett, Ridarsky korbáccsal fenyegette őket, azután elővette a revolverét. A matrózok erre káromkodva elvonultak.

A Serpolette ájultan feküdt a fülledt levegőjű kikötőben. - Annie a hálószobájában maradt, ideggörcsei voltak, Félixkével ápoltatta magát, és Félixkének sírt. Ridarsky görnyedten várt rá, hogy Annie mutatkozik-e, a herceg pedig tétlenül és gyötrődve ült a fedélzeten, epedve és reszketve nézte a partot, és szorongva várta, történik-e valami.

Egy délelőtt látogató érkezett a Serpolettere, ismeretlen ember, egy szálas kreol. A kapitányt kereste. Szedlák bevezette a herceghez.

- Kapitány - mondta a kreol -, akar-e jó pénzt keresni? Itt, úgy látom, semmi dolguk.

A herceg bágyadtan kérdezősködött. A kreol erre elmondta, hogy a két dél-amerikai állam közül, amely most háborút visel, az egyik számára nagy mennyiségű hadiszer hever itt a kikötőben. Puskapor, fegyvertöltény és legújabb rendszerű gránát-shrapnel. Ezt el kellene szállítani - az ellenségnek mindössze két rozzant páncélos cirkálója van -, gyerekjáték őket kikerülni - az én kormányom minden pénzt megad a szállításért...

A herceg bágyadtan rázta meg a fejét:

- Köszönöm, nem.

A kreol megmondta, mennyit fizetnének a szállításért, rögtön utána a dupláját ígérte ennek az összegnek, a herceg azonban felállott:

- Köszönöm - mondta bágyadtan -, nem beszélünk róla többet.

A kreol csóválta a fejét és kiment. Kint fejcsóválva nézegette a Serpolette-et, és rászólt egy csoport pipázó matrózra:

- Hé, legények, micsoda hajó ez a tietek, hogy nem akar pénzt keresni?

A matrózok kérdezősködni kezdtek tőle, egyre többen gyűltek köréje, és a kreol elmondta nekik, miről van szó. A matrózok erre elvonultak vele egy parti kocsmába, és pár óra múlva küldöttség jelent meg a herceg előtt. Szolgarov beszélt. Az ő nézete az - mondta -, hogy hadi csempészárut erkölcsi okokból nem szabad szállítaniok, de minthogy a Serpolette úgyszólvány közös tulajdon - kereskedelmi vállalkozás, melyben a legénység is részes -, és minthogy a Serpolette tétlenül és úgyszólván elrothadva fekszik itt a kikötőben, ők arra kérik a herceget, hogy üzleti ajánlatokat csak akkor utasítson el, ha velük megbeszélte a dolgot, és általában tanácskozzék velük arról, mi történjék a Serpolette-tel.

A herceg szótlanul hallgatta végig a beszédet, azután felállott.

- Menjetek ki - mondta bágyadtan.

Szolgarov tiltakozott. A herceg szürke szeme nagyra nyílt.

- Takarodjatok ki - mondta halkan.

A küldöttség meghökkenve és morogva ment ki. Szolgarov haladt legelöl, fanatikus szeme sötéten lángolt mély szemgödrében, ő tudta, mit kell tenni.

- Minden ember jöjjön a hálóterembe - mondta -, tanácskozni fogunk.

A legénység összegyűlt a hálóteremben, és zúgva indult meg a tanácskozás. A herceg a fedélzeten állott, és töprengve bámult a part felé. A parton ekkor, a hajó közvetlen közelében egy ismerős alak jelent meg. Ki ez? Vannoni. A herceg dermedten bámult rá. Mit akar ez? Ez is visszajön? Ez - is - visszajön...?

Visszajött. Két perc múlva fent volt a Serpoletten. Csapzottan, szennyesen, gyűrött arccal lopódzott végig a fedélzeten. Mikor a herceget meglátta, szégyenkezve állott meg. Várta, hogy a herceg szóljon hozzá. A herceg azonban nem szólt. Búsan és dermedten nézett le rá. Ez - is - visszajött...? Vannoni szégyenkezve állott előtte. A herceg intett a kezével, és Vannoni, mint egy megvert kutya, behúzott nyakkal és halkan elsiklott a hálóterem felé. A hálóteremben lelkes üvöltéssel fogadták.

Déltájban Félixke megjelent a fedélzeten, ide-oda cikázott egy ideig, azután lesietett Anniehoz. Délután Annie is feljött a fedélzetre, sápadt és bágyadt volt, mint aki nagy betegségen ment át, lassan sétált a fedélzeten, de gyorsan felüdült, és az arca egy félóra múlva mintha már színt kapott volna. Sétája ekkor egyre szűkebb köröket vont a kapitányi iroda körül, és egy újabb félóra múlva Annie kipirultan, zavarodottan, de szerény mosolygással benyitott a herceghez.

A herceg felnézett rá. Tudta, miért jön.

- Arra akarlak megkérni - mondta Annie felindultan és alázatos mosolygással -, hogy... hogy add ide nekem...

Megakadt. Zavarodottan és alázatosan vonogatta a vállát:

- Itt most kikötőben vagyunk... ki tudja mi lesz... mi történik... Nekem most szükségem volna a pénzemre.

A herceg szürke szeme ködbe borult, azután a szempillái lassan lecsukódtak, mintha rettentő súly húzta volna le őket. Lehunyt szemmel és mozdulatlanul ült, és lehunyt szeme félhomályában egyszerre víziója támadt. Egy szőke fejet látott, egy fehérséget, amely libben és ragyog... egy szikrázást, egy tündöklést... valamit, ami elbűvölő és mámorítő és illatos, mint egy tavaszi reggel... valamit, ami graciózus, csengő és tiszta, mint egy szűzleány jókedvű nevetése - a másik Anniet, akit megszeretett. Anniet a színpadon.

Öt másodpercig tartott ez a gyötrő élvezet, azután felnyitotta a szemét. Előtte állott zavart, alázatos és áruló mosolygással az új Annie. A herceg csömörletesnek érezte a mosolygását, és dühödt undor öntötte el. Felállott.

- Nem adom oda - mondta elfordulva.

Az Annie zavart mosolygásába alázatos ingerültség vegyült:

- De énnekem szükségem van rá... és... és... és hiszen az az enyém...

A herceg hallgatott.

- Végre is az enyém. - Az csak az enyém?... Azzal csak azt tehetek, amit akarok...?

A herceg hallgatott.

- Azt csak nem akarod... csak nem akarod megtartani?

A herceg odalépett a pénzszekrényhez, kivett belőle egy takarékpénztári könyvet, és két ujja között, mintha félne az érintésétől, odanyújtotta Annienak. Annie ijedten nézett a vékony füzetre. A szeme nagyra nyílt, és a szája legörbült.

- Mit csináljak én ezzel? - mondta tehetetlenül és kétségbeesve. - Mit csináljak én ezzel?

A herceg elfordulva állott. Annienak kipirult az arca és könnyes lett a szeme.

- Kérlek - mondta lázasan és könyörögve -, fizesd ki nekem...

Felindultan és tehetetlenül tördelte a kezét.

- Kérlek... könyörgök... hát mit csináljak én?... vedd te meg... vagy adjál rá kölcsönt... kihez forduljak én itt?... nekem pénz kell...

Lázasan kezdett zokogni.

- Nekem pénz kell - mondta magánkívül -, ki adjon nekem... Nekem pénz kell... adjál pénzt nekem...

Meg akarta fogni a herceg kezét, és úgy látszott, le fog elébe térdelni. A herceg összerázkódott az undortól.

- Menj - mondta -, menj...!

Annie szólni akart.

- Menj - mondta türelmetlenül a herceg.

Annie sírva kiment. - Estefelé azonban újra visszajött.

- Hát kihez forduljak én? - kiáltotta oda lázasan a hercegnek -, ha nem hozzád?

A herceg szürke szeme szikrázni kezdett. Az az érzése volt, hogy meg kell ölnie ezt a nőt. Meg - kell - ölnie. Annie azonban a homlokára kulcsolta a kezét, és lihegve mondta.

- Egész nap úgy járok itt, mint az őrült. - Megőrülök. - Hát hova menjek én itt...? mit csináljak én itt...?

A herceg haragja elmúlt. Hidegen nézett le rá, és intett neki, hogy menjen ki.

- Legalább beszélnél velem - fakadt ki Annie kétségbeesve.

A herceg nem válaszolt. Annie zokogva emelte fel a kezét.

- Legalább tennél valamit - kiáltotta kétségbeesve. - Legalább beszélnél le róla...

A herceg újra intett neki, és ő kiment. A herceg egyedül maradt. Egyedül maradt, és most egyszerre megrohanta jéghideg és irtózatos egyedülvalósága. Reszketve ment ki a fedélzetre, és dideregve és epedve fordult mégegyszer a távoli város, a melegség, az élet felé. Partra szállni! Emberek közé menni!

A vágyai lázasan csaptak fel egy-két fuldokló másodpercre, azután bénult szárnnyal hullottak le újra. Partra szállni - de hová menni? Embereket keresni - de kiket? - És hogyan? És elölről kezdeni a gyásznak ezt az útját? - Tehetetlenül és fáradtan hajtotta le a fejét, a szívében, mintha zengő húrok szakadoztak volna el örökre, elfordult a parttól, és lement a hajó belsejébe. Most - ott - történik - valami. Még nem tudta, mi. De azt már tudta, mi vár őrá.

Lement a lépcsőn és odaért a nagy hálóterem elé. A folyosón az ajtó előtt megállott. Bent hangosan zsibongott a Serpolette legénységének a részeg vitája. Két párt volt: az egyik, a Brattlie-é azt akarta, hogy mindenki kapja meg gyorsan azt a pénzt, amely ráesik, hozzanak nőket és igyák el velük a pénzt, a másik párt, a Szolgarové azt akarta, hogy a pénz gyűljön össze, és azután fogjanak a pénzzel valami okos dologhoz.

Miféle pénzről beszélnek? - gondolta a herceg. Figyelmesen hallgatta a zavaros kiabálást, és meghidegedett szíve egyszerre egy forrót dobbant. Mi az? A Szedlák hangja szólalt meg odabent. A megszólalást helyeslő kiabálás követte:

- Hallgassuk az öreget! Ő tudja, mit kell csinálni.

Elhallgattak és Szedlák beszélt:

- Összevissza járatjátok a szátokat - mondta. - Hányszor mondtam már: először azon törjétek a fejeteket, hogyan kerítitek a kezetekbe a hajót. A hajó még nem a tiétek, és máris osztozkodtok a pénzen.

- Igaza van az öregnek - kiabáltak egy páran.

- Hát hogyan? - kérdezték mások.

Szedlák felelt nekik:

- Azt én most nem tudom megmondani. El is kell mennem. Csak egyet mondok meg nektek újra: ha valami bántódása esik, nem lesz a tiétek a hajó, ha épségben marad, senki sem veszi el a hajót tőletek.

Kiről beszél? - gondolta a herceg. Bent kiabáltak:

- Miért, öreg? Magyarázd meg.

- Ha bántódása esik - mondta Szedlák -, akkor ahány hadihajója a világnak van, az mind titeket fog kergetni. De ha hozzá sem nyúltok, egyszerűen kiteszitek valahol, nem valami vad szigeten, hanem város közelében - akkor ő nem üldöztet benneteket. Fel se jelent benneteket. Meg se mondja senkinek... Miért? Mert szégyellni fogja. - Herceg volt. - Admirális volt. - Szégyellni fogja, inkább ő maga terjeszti el a hírét, hogy nektek ajándékozott mindent. - Ezt gondoljátok meg. És erre készüljetek, ha boldogulni akartok, nem pedig börtönbe jutni.

Bent helyeslés hangzott fel, és Szedlák jött kifelé. A folyosón meglátta a herceget, rábámult, vacogni kezdett a foga, és megcsuklott a térde. A herceg tört szemmel nézett le rá.

Szótlanul állottak egymással szemben. Szedlák riadtan, könnyes szemmel, nyugtalanul bámult a hercegre, és ingadozva, kínjában ide-oda mozogva várt. A herceg hallgatott. Szedlák remegő térde erre összecsuklott. Lassan térdreesett és panaszosan felsírt:

- Hogy mindet kirúgja, ha kikötőt érünk - azt mondta fenséged.

A herceg sokáig hallgatott, azután nagyon halkan megszólalt:

- Ezért tette, Szedlák?

Szedlák felkelt. A sírás rázta még, és várt a felelettel. Remegve tisztogatta le a térdét, azután lassan kiegyenesedett. A szeme könnyes volt, de az arca tiszta és nyugodt. Fehér hajjal, fekete ruhában, tisztán és nyugodtan megállott a herceggel szemben, komoly szemmel belenézett a herceg szemébe, felemelte a két karját, megszólalt, és borzongató fenségben egy ismeretlen vallás főpapja állott a herceg előtt.

- Azért tettem - mondta felcsattanó, ünnepies és zengő hangon -, hogy a herceg kiszabaduljon innen. Mert ide lesüllyedt. - Hogy megint úr legyen. - Ura legyen a csőcseléknek, ne szolgája.

A herceg szótlanul és hidegen nézett rá, nagyon lassan egy hideg, hosszú igent bólintott rá, megfordult és elment.

Szedlák nemsokára felvitte neki a vacsorát. A herceg hívatta Szolgarovot és Brattliet.

- Óhajtják-e még - kérdezte tőlük -, hogy elfogadjam a kreol ajánlatát?

- Ezt meg kell beszélnünk a társainkkal - felelte Szolgarov.

- Beszéljék meg.

A Serpolette legénysége lelkes hurrázással fogadta a herceg engedékenységének a hírét, és Szolgarov és Brattlie hamarosan ismét jelentkezett a hercegnél.

- Jó - mondta a herceg. - Értesítsék a kreolt. - Holnap megrakodunk.

A herceg egyedül maradt, de a lázasan és lihegve bolyongó Annie nemsokára kezdett ismét körülötte kerengeni. A herceg megszólította:

- Holnap - mondta csendesen - majd megkapod azt a pénzt, amit kívántál.

Annie hebegve hálálkodott, a herceg azonban elhárította magától a hálálkodást. Annie azután lesietett Félixkéért, Félixke vágtatott Vannonihoz, Vannonitól vissza Anniehoz, és a hajón késő éjszakáig eleven élet és jókedvű járás-kelés volt.

Másnap alkonyatkor a Serpolette készült ki a kikötőből. A kreol a hajón akart maradni, de a herceg elutasította.

- Azt akarom - mondta -, hogy magunk legyünk.

A kreol a lelkére kötötte a hercegnek, hogy a lámpákat éjszakára ne gyújtassa meg, és a gépnek szedje ki minden erejét, azután visszament a partra.

A Serpolette-en a legénység készült rá, hogy átvirrasztja az éjszakát. A herceg, aki maga vette át a hajó vezetését, egy hordó pálinkát hozatott fel a virrasztók számára. Mielőtt felment volna a hajóhídra, még hívatta Félixkét, és pénzt küldött Annienak is.