Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 4. szám · / · Figyelő

Fenyő Miksa: Az ezredes
Herczeg Ferenc 3 felvonásos vígjátéka. Előadta a Magyar Színház.

Herczeg Ferenc ma a legeurópaibb írónk, állapította meg róla e darabja alkalmából egyik kritikusa. Úgy gondolom, hogy az európai jelzőt úgy értette (mert Herczeg Ferenc eddigi érvényesülését a külföldön alig akarhatta e szóval összefogni), hogy a mai magyar drámai írók között Herczeg Ferenc az, kinek művészete leginkább van hivatva a külföldön a magyar drámairodalmat képviselni. Az ő gesztusa, az ő látószöge, az ő hangja az, melynek révén a külföld egyenrangúnak ismeri el a magyar drámairodalmat, vagy legalábbis - mert hiszen tudjuk, hogy Herczeg Ferenc milyen kevéssé akar közösséget vállalni drámaíróinkkal - Herczeg Ferencet. "Európai", ez a jelző szuverénséget jelent, valami olyanfélét, hogy az író biztos a munkájában, azokhoz szól, kiket közönségül kiválasztott, és azt mondja nekik, amit éppen akar.

S valóban, ebben az értelemben van is valami európaiság Herczeg vígjátékában. Meglehetősen úgy csinálta meg a dolgot, ahogy neki tetszett, ebben a darabban nincsenek tévedések, itt a kritikai analízis nem kapaszkodhat bele semmibe, egyszerűen mert az író azt csinálta meg, amit akart. Hogy sekélyet akart, az az ő dolga, hogy az ötletek, mókák tetszetős hálóját borította arra az alacsonyrendű históriára, melynek a színpadon természetszerűleg elvész az a charme-ja is, ami novellában megnemesítheti: az elbeszélni tudás (bár Csortos mulatságos és ezúttal igazán helyénvaló játéka csaknem kárpótolt azért), hogy reminiszcenciákból szőtte az egészet - mindenesetre a Gyurkovicsokra, Horkaynéra meg saját novellaötleteire való reminiszcenciákból, ebben senkinek semmi beleszólási joga. Sőt azáltal, hogy az író a darabnak büszkén viselt szegénységével úgyszólván bejelenti, hogy mulattatni akar két óra hosszat és semmi mást, a kritikát is teljesen lefegyverzi. Nagyképűség volna kompozíciót, gondolatot, utakat, embereket, testvéreket keresnem: az író mulattatni akart, és ezt - valljuk be - többé-kevésbé el is érte. (Minden ötleten megérzik, hogy az író így akarta, de egyetlenegy sincs, melyen az érződne meg, hogy különbet is tudna, egyébre is telne ott, csak éppen akarnia kellene.)

Tehát európai. S ha kuplékat írat hozzá, s Lehár vállalja a zeneszerzést, akkor még európaibb lesz. Herczeg Ferenc egy szép napon arra ébredne, hogy Párizs utcáin minden apacs az ő kupléit énekli: a konzervkirály vagyok én, vagyok én, vagyok én. Bizony, egész Európában.