Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 8. szám · / · Figyelő

Bárdos Artur: Asta

Egy individualitás kifejlődésének, teljessé és tudatossá érésének folyamatát érdekesen figyelheti meg az ember, ha egy mai Asta-film nyomán egy régi Asta-film úgynevezett reprízét végignézi. Egyáltalában, izgalmas tanulság ez minden területén a művészetnek, de sehol sem annyira, mint a színjátszásban, ahol ez a processzus testivé, lemérhetővé, csaknem megfoghatóvá realizálódik, ahol valóságos testi átformálódással is kapcsolatos. Hogy egyébként egy régebbi színészi mutatványt így egy új színészi mutatvány mellé állíthatunk: ez is egyike a mozi új és gazdag lehetőségeinek.

Meglepően más a régi, a kezdő, a habozó és más az új, a kibontakozott Asta nézése, mozdulása, de mások nemcsak mozgásban elevenedő, hanem állandó vonalai is arcának és testének, mások, nemcsak a rutin és a kvalitás különbsége által, hanem azokban a leglényegesebb tulajdonságokban is, melyek számunkra egy átlagos valakit, egy mozi-színésznőt Asta Nielsentől - mindattól, amit ma Asta Nielsen alatt értünk - megkülönböztetnek. És filmen megrögzített valóságokról és mindkét esetben mai impressziókról lévén szó, még csak azzal sem háríthatjuk el a felkínálkozó tanulságokat, hogy csak bennünk a különbség, hogy csak mi nem tudtuk még akkor kerek egésszé, egyéniséggé összelátni az astai sajátosságokat, hiszen még ma, e sajátosságokra beidegzett, visszanéző szemmel sem tudjuk a régi filmen Asta Nielsent fölfedezni.

Nagyszerű az, ahogyan a mai Asta Nielsen, szóval: Asta Nielsen, áthatott, beleélt, a maga legsajátabb képére átformált mindent, ami körülötte, vele és érte történik. És minden, ami egy Asta-film körül: az körülötte, vele és érte történik. A szerzője, a gyára, a rendezője, a felvételt készítő úgynevezett operatőrje, a színészei, a plakátrajzolója, a szabója, valamennyien csakis neki, csakis az ő testére dolgoznak, Asta-specialisták valamennyien. Mint ahogy ruhájának rafinált anyaga, a mindenféle formában és színben alkalmazott selyemtrikó tapad a testéhez, és fölveszi annak legapróbb és legintimebb domborulásait, éppen úgy tapad hozzá szerep, dekoráció, miliő, reklám és minden egyéb. Az Asta-szerző, mindenben, amit ír és még inkább abban, amit a legfinomabb és legegyénibb attitűdök számára megíratlanul hagy, az Asta-gyár abban, amit elkészít, az Asta-rendező abban, ahogy beállít, az Asta-rajzoló abban, ahogy egy Asta-szemet néhány vonással - mindenkor megdöbbentő rátalálással - plakátra vet, mind e művésznő testének és lelkének ugyanolyan aprólékos ismeretéről, átérzéséről és hűséges szolgálatáról tesz tanúságot, mint az Asta-szabó, akinek e különös test minden hajlásait, élét, átvágódását, nagyszerű aránytalanságait álmában is ismernie kell.

Bizonyos, hogy mindez így együtt, ilyen szélsőségben és teljességben, bizonyos művészi tökéletességet is jelent, és egyetlen színészegyénnek ilyen mindent fölfaló, egocentrikus érvényesülése ebben az esetben kárpótlás is azért a magasabbrendű összhangért, amit színpadon csakis ensemble-művészet szokott jelenteni. És bizonyos az is, hogy csak a film némasága és határoltsága tud ennyire koncentrálni, tud ennyire egy egyéniség, néhány gesztus és néhány mosoly köré összefogni mindent, mint ahogy ezek az Asta egyetlen szenvedő mosolya köré tudják keríteni, ékes foglalatnak, egész Sevillát.