Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 5. szám · / · Feleky Géza: Rodin tanulmányok

Feleky Géza: Rodin tanulmányok
II. Fejek

6.

Rodin férfiarcképeit, ha csak valamilyen különös rendeltetésük nem volt, mind bronzból öntötte: a nőket majdnem kivétel nélkül fehér márványból faragta ki. Az anyag megválasztása nem lehet szeszély, művészeti megfontolás eredményét kell benne látni.

Fölényes, de nagy és szinte meghatott örömmel nézi Rodin a női arc finom vonásait, a karcsú nyakat, a gyengéd mellet: és az az elfogultság, amely a férfinál a karakternek minden fenntartás nélkül való érvényesítésére hajlamosítja, most visszatartja attól, hogy a természet legkedvesebb és legötletesebb játékszerén akármit is javítani törekedjék. »Corriger la nature!« kiált fel Rodin, felháborodva a szentségtörésen, de azért férfifejein bőven felhasználja a költői szabadságot, már természetesen az olyan költőknek megadatott szabadságot, akik művészetükkel épp úgy az igazság megállapítására törekszenek, mint a tudomány a maga eszközeivel. A férfiak arcán összefüggést kapnak az üregek és az előretörekvések, rendszert alkotnak vízszintes és a függőleges vonások, bizonyos alakulások hangsúlyt kapnak és mások háttérbe vonulnak, tartalmasságuk szerint. A női fejen tartózkodóan, elsimítottan rajzolódnak ki a kapcsolások, gyöngéd kéz vonta meg nagy óvatosan az egymás alatt húzódó vonalakat, különben pedig a művész megelégedett azzal, ha áttekinthetően elismételhette a formáknak, a finom felületeknek, a szeszélyes és szellemes vonalaknak azt a nagy gazdagságát, amelyet a természet jónak lát rápazarolni egy jóféle párizsi nő kis fejére. Bronzban az ilyen precizitás kemény, éles volna, ez a pepecselés meghazudtolná a természetet a zökkenők, az átmenetek elveszett lágysága következtében. Egészen más a helyzet a márványnál. A tömeg minden kiélesedése, megvékonyodása növeli az áttetszőséget, a fényátszűrődést, a hirtelen elmélyedés nem egy sötét üreget és merev éleket jelent, hanem finom, lassanként sötétedő, legvégig átlátszó árnyéknyaláb támad és két finom vonás, amely megmutatja a nemes anyag kezelhetőségét és kristályos, finom húsát.

Pontos bronzképmáson megöregedne az asszony. Ha nem volna oly szép és tartalmas megbontatlan felülete, szinte túlságos részletezésre csábítaná a márvány a művészt, annyira finomítja egy hangsúllyal minden bevésett vonal a szűrött, simuló fényburkolatot.

Nagy megbecsülés és teljes elhanyagolás közös művei a márványfejek. Rodin szívesen és szinte áhítattal pihenteti pillantását a nőkőn, de sohasem tekinthette őket társainak az élet birtokbavételéért vívott küzdelemben, sohasem fűzött egyet karjára, hogy útra induljon vele a gondolat birodalmában. Jellemző, hogy nem volt hajlandó semmi tartalmat meglátni feleségének igen érdekes profiljában sem, hanem harcias hullámzását felhasználva, egyszerűen Bellonaképp mintázta meg.

Néha azonban olyan élénkek, annyira megmozgatottak női fejei, hogy a felületes szemlélő egy percre majdnem hajlandó volna a Mahlerek és a Puvisek szellemi életének nyomait keresni rajtuk. De a vizsgáló tekintet, a szétnyílt ajkak, a felvetett orrcimpák csak testi vágyat, testi lendületet jelentenek, nem spirituálisak, nem gondolatok vagy közvetlen motívum nélküli érzések kirajzolódásai. Ezért kereste a művész női arcokon a fájdalom differenciálatlan megjelenését, ezért oly egyhúrúak legelőkelőbb, legkulturásabb női mellszobrai is.

Ha Rodin női mellszoborral tesz először kísérletet a jurynél, alighanem nyitott ajtókra talál. Ezek a szobrok ugyanis a természettől kölcsönkért szép kategóriájában is helyet foglalhatnak, nagyon kevés kivétellel. Rodinnek valósággal holbeini érzéke van az arcvonások ornamentikája iránt, tudatosan és tévedéstelenül felhasználja az arcot tagoló vonalak ornamentális jelentőségét - ha nő ül előtte. A férfinál mást keres, legfeljebb a ráncok szervezésénél enged hajlamának, a nőben az a legfontosabb számára, hogy milyen viszonyban van az arckontúr finom oválisát felül, a homlok mentén bezáró ív az áll keskenyebb, energikusabb kerületével, hogy milyen jelentősége van erre a keretre vonatkoztatottan a száj kétoldalt gyengéden lehajló vonalának és hogy miképpen ismétlődne a szemöldökben erőteljesebben ugyanez az ívelés. Valamivel a szemöldök boltozata alatt kezdődik és majdnem a szájig ereszkedik az orr: ennek a két ív közé helyezkedő egyenesnek muzsikálnia kell.

De az arcnak ilyen szervezése tulajdonképpen nem vonalakkal, hanem tömegekkel való ornamentálás, Rodin nem elégedik meg a vonalkonszonanciával: a vonal csak a forma egyik nyilvánulása és a vonal-egymásravonatkozások hibátlansága bizonyos mértékig kezesség a formák egyensúlyozottságát és a pontos, dallamos tagolását illetőleg. A szemöldök, a száj és az orr vonalainak összecsengése nem cél, hanem jel, amely a szemöldökcsont, az ajkak és az orr tömegének teljes szépségű ponderálása mellett tesz bizonyságot. Az elgondolkodás, a töprengés szétkuszálná a csodálatos ornamentumot, csak az ösztönös indulat épp úgy természet, mint maga az ornamentum, és így szorosabbra fogja ugyan a szálakat, fokozza a temperatúrát, esetleg megfeszíti és hosszabbra fogja a meneteket, de mindig csak átalakít és sohasem rombol. Ceci tuera cela, mondja a Notre Dame de Paris-ban Hugo, a könyvnyomtatás meg fogja ölni a székesegyházat. A lelki szépség csak az ornamentális szépség szétfosztott szálaiból szövődhetik össze, a nő rodini szépsége elmállik az első gondolat megjelenésekor, az elmúlás és a keletkezés kapcsolata itt közvetlen.

Ha ez arc kicsiny tömegeinek egymáshoz viszonyításánál ilyen minuciózus pontossággal jár el a művész, természetes, hogy még inkább érvényre juttatja a fej tojásdad alakulása és a nyak hengeralakja között való összefüggést, megállapítja a fej felső lezárásának és a nyakba való átmenetnek viszonyát, és megfelelően értelmezi a vállat és a mellet is. Nem a priori felfogást alkalmaz és nem régi előírásokat követ Rodin, amikor szobrainak hatását erre a tömegponderálásra alapítja, hanem egyszerűen megérti és követi azt az eljárást, amelynek a természet köszönheti varázsát.

Még egy apróságot érdemes itt feljegyezni, mert nagyon élesen világítja meg a művész látásmódját. A Mahler-szobor vagy akár az intim Laurens-arckép elképzelhetetlen volna hálósipkával a fején. Ellenben a női szobrokon gyakran előfordul ilyen tisztán formai jelentőségű lezárás. A Luxembourg-palota márványszobrán meglepő, hogy Rodin milyen görögösen sima és simuló felületet tudott adni egy nagyon párizsi piramidális hajelrendezésnek. Judith Cladel már fejkötőt kapott, amely teljesen ráfekszik a fejre és majdnem a fülig bocsátkozik le és nem a Bellona-szobor az egyetlen, amely sisakot visel.

A görögök fésülték simára a nők haját és ők használták fel a sisakot arra, hogy a fej gömbös alakulásának elvont szépségét kellőleg érvényesítsék. Ezen a ponton találkozik Rodin Phidiásszal.

...Amikor Baudelaire, az emberi szomorúságok meghatott figyelője, egyszer azon töprengett, hogy milyen más a nő kétségbeesése és a férfi fájdalma, Delacroix elcsodálkozva kérdezte tőle: Comment voulez - vous, qu'une femme puisse etre melancolique? A nő melankóliájának ez a tagadása nem maradt következmények nélkül a festő képeiben és egy külön formatörekvést tartott ébren Rodin művészetében.