Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 5. szám · / · Feleky Géza: Rodin tanulmányok

Feleky Géza: Rodin tanulmányok
II. Fejek

3.

Egy sereg szobor és közöttük néhány nagyon markáns a L'homme au nez cassé és a Mahler-arckép közé helyezkedik.

A nyolcvanas évekből valókat a tömeg tömöttsége, megbontatlansága első pillantásra megkülönbözteti a későbbiektől.

A természet előtt való elfogultságnak nem egy jegye maradt meg a Dalou-szobron, amely a fej helyzeténél és a felület mesteri átdolgozottságánál fogva nagyon eleven, teljesen meggyőző, bár a legkevésbé centrális munkák egyike. Egy másik barátnak, Jean-Paul Laurens-nak az arcképe jóval egységesebb. Persze, ez az egység egész másmilyen, mint az a sima és kevéssé tartalmas együvé foglalás, amely által Rodin zömök feje és kifejezéstelen szakálla evangélista ihletettségben és ünnepélyességgel jelenhetett meg Laurens Pantheon-freskóján. »A seul artiste a l'Academie des Beaux Arts« szép, komoly, előkelő fejét nem szellemítette át Rodin, nem adott belé meg nem érdemelt jelentékenységet, de viszont hiánytalanul érvényre hozta emberi és művészi becsületességét, meg tudta mutatni dolgát értő biztosságát és céltudatos energiáját. Falguiere kemény, kerek bikafeje valahogy az átmenetet mutatja a lusta szemlélődés és a szilaj munkánakfekvés között és jelzi, hogy ennek a szobrásznak inkább kezében, mint koponyájában lakott kiválósága.

»Íme, ez a legragyogóbb korokhoz méltó zseni közöttünk élt, beszélt hozzánk. Szinte el sem hiszem, hogy láthattam és kezet szoríthattam vele. Mintha Poussin nyújtotta volna felém kezét.« Ezekkel a szavakkal terelte egyszer Rodin egyik beszélgetésben a szót Puvis de Chavannesra és élete legnagyobb csalódásai között említette, hogy Puvis de Chavannes nem szerette róla készített szobrát, mert karikatúraszerűnek tartotta. Rodin egyetlen művésztársát sem jellemezte oly kimerítően, mint a Genovéva történetének festőjét. Vonásaiból kiolvasta vagy talán beleolvasta vonásaiba sápadt, szigorú művészetének minden értékét és minden fogyatkozását. Mert akkor, amikor szemben ült vele az ősz művész, egyesíteni tudta a mély tiszteletet a tárgyilagos kritikával és csak a távolság és a kegyelet tette elismerését teljessé.

A hátrafelé ívelő váll, a nyak büszke, egyenes vonala, a felvetett fej mind arra vallanak, hogy az ábrázolt férfi pillantása a mindennapi élet sürgés-forgása felett nagy távolságok felé törekedett. Az erősnyergű orr, a szétnyílott orrlyukak, az erős áll mutatják a kitartást és az akaratot. A ráncok nyugodt öble, a magas, széles homlok derűje a kívánt látások megjelenéséről tanúskodnak, amellett a fej tömegének alakulása, tagoltsága, a kontúr vonalmenete nem egyéni és csak azért hat némiképp egyéninek, mert a tipikusnak végső jelentőségét valósítja meg. Ez a race-megjelenés kétségtelenné teszi, hogy Puvis de Chavannes délfrancia hevességének a race-hagyományok irányt és határokat szabtak.

Anatole France mintázásakor Rodin kibányászta a felület szkepszise alól a mélyre rejtett Don Quijotét. Anatole France maga is némi álmélkodással nézi az Ile des Pinguinsben, hogy az öreg csillagász bereteszeli obszervatóriumának ajtaját, hogy az utcán harcoljon az igazságért, amely egy egészen különös Dulcineában, a mesterségéből kivénült utcai lányban ölt testet számára. A szobor előtt egyszerre nyilvánvalóvá lesz, hogy aki az élet iránt annyira csak magáért az életért, az események egymáshoz kapcsoltságáért és tarkaságáért akar érdeklődni, az ugyanolyan szélmalomharcot vív saját maga ellen, mint amilyenbe az igazság gáncs és félelem nélkül való lovagjának kell keverednie a világgal szemben. Egyszerre megoldódik a kétféle Anatole France rejtvénye, következetességnek bizonyul a látszólagos kettősség, és a szobrász itt épp úgy megelőzte az irodalomtörténet döntését, mint ahogy két évszázaddal Macaulay kényszeredett védőbeszédje előtt véglegesen és fellebbezhetetlenül felmentette Lord Bacont a sírja fölé emelt emlékszobor.

Nem az élvezetek után való szétkémlés, megállapodás nélkül erre-arra kóválygó pillantás jellemzi a Gustave Geffroy folyékonyan együvé foglalt kis kerek fejet, hanem a teljes szabályosság, a maradék nélkül való rendezettség. Nagyon pontos egyensúlyokig jutott el ez a finomra alakult arcú ember, de fáradságos, nagy munka árán. Némelyütt nem is olyan régen eleven vonalcsoportok merev azonossági jelekké nyúltak ki. A szellemi munka itt nem olyan heves, nem tör olyan magasra, mint a Mahler-szoborban és a kielégülés sem oly teljes. Hosszú, lelkiismeretes szervezés útján jött el az eredmény - nemes, komoly, nem múlékony kifáradástól kísérten.

Az arc két fele hajszálig szimmetrikus, de az egymásbavezetés gyengédsége által ez a pontosság nem válik keménnyé.

A csodálatosan szép, ősz és derűs Wilamovitz-Moellendorf, Nietzsche első kritikusa, a régi görögök hagyatékának színészes mozdulatú és kissé színészi gondolkodású sáfára, mondotta egyszer, hogy Erasmus von Rotterdam kapta meg a tudóst illetö legnagyobb jutalmat, Holbeinnek róla festett képeit. Ma már nincsenek Erasmusok, a mai humanistáknak szabad szerényebbeknek lenniök és igazán megjutalmazottaknak érezhetnék magukat, ha Rodin egy ilyen Geffroy-féle arcképet készítene róluk. Az ihletett zseni vesszőparipája volt egész művésznemzedékeknek: a nemes, mértékes intelligenciának csöndes arcalakító munkáját, ilyen tartózkodó teljességgel a nagy görög mesterek óta alig méltatta még valaki.