Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 19. szám · / · Laczkó Géza: Bútorrongálás

Laczkó Géza: Bútorrongálás
II.

Mikor Lacrouze az elegáns és új Saint-Gaudens palotához ért, már egy automobil és két nyitott hintó állt a ház előtt.

Livrés inasok vették el a kalapját és botját a nagy előcsarnokban, ahol csipkés gallérú ősök kopott méltósága halványkodott le a falakról. Egy pálma árnyékában a lourdesi Mária szobra állt. A szalon ajtajában Meymac fogadta, karon fogta és egy kígyótermetű, feketébe öltözött nő elé vitte, akinek sötét szemét szabályos, széles kék karika övezte.

- Lacrouze barátom, kiváló fiatal kartársam

- Örülök, uram, hogy választott kis hadseregünknek egy katonát hozott saját személyében - szólt Saint-Gaudensné, azzal bólintott egyet a fejével és Meymac odább vonszolta Gastont.

- Fiatal barátom, Lacrouze kartársam.

- Pouligny vagyok - felelt nemes egyszerűséggel a költő.

- Barátom és fiatal kartársam, Lacrouze úr.

- Örvendek, igazán örvendek - motyogta Villoison gróf.

- Kiváló fiatal kartársam, Lacrouze barátom.

- Az öreg Soultzot csak ismeri, nem kell megmondanom a nevemet - kedélyeskedett egy borotvált képű kövér bácsika. - Na, üljön ide mellém.

Gaston leült és összeszedte gondolatait; de nem tudott mit mondani a barátságos doktornak. Pouligny finom mosollyal hajolt a bárónéhoz, aki halkan nevetett. Villoison fölpislogott és egy kis tubákot dugott diszkréten az orrába. Soultz fölkelt s amint Gaston követte a szemével, hogy merre reng a doktor hája, meglátta, hogy a nagy teremben még többen vannak. Gaston fölkelt és ügyetlenül meghajtotta magát feléjük. A halkan beszélgető csoport bólogatva fogadta a néma üdvözletet: mákfejek a szélben.

Jerome Bigourdan abbé, a Szent Mihály templom áldozó papja most lépett a terembe; folytonos mosollyal és köszöntgetéssel sietett egyenesen a báróné felé. Pár szót váltott vele, aztán újra hajlongva és mosolyogva a szalon szabadon maradt terének közepén álló kis asztalkához ment, amelyre lehelyezte könyveit és jegyzeteit, majd az asztal elé lépett és fölemelte a kezét:

- Dicsértessék a Jézus Krisztus! Uraim és hölgyeim, kedves híveim az Úrban, mai előadásom tárgya egy ismertetés lesz a Családatyák Szövetségéről, amelynek alapítója és elnöke érdemtelen csekélységem.

Ezzel egy félig elszopott Valda-pasztillát tüntetett el a zsebkendőjébe és leült.

- Mindnyájan élénken emlékszünk arra az időre, mikor fegyverrel támadtak az ördög szolgái szentélyeinkre...

- De milyen élénken! - kiáltotta Soultz.

- ...ma, napjainkban pedig már a szellem fegyverével is hadakoznak ellenünk, könyveik mételyt hintenek gyermekeink lelkébe...

- Mit mondott? - neszelt föl Villoison.

- ...akiket elrabolnak tőlünk átkos oskoláik padjaiba zsúfolva őket. Könyveket írattak ördögien eszes emberekkel, akik elferdítve adják az ifjúság elé a történelem igazságait. A hivatalos Franciaország égisze alatt dolgoznak és püspökeink hiába tiltják el híveiket a veszedelmes könyvek használatától, a métely egyre terjed, mert ha egy-két bárányt sikerül is visszaterelnünk az akolba a szent gyónás eltiltásának fenyegetésével, mit tegyünk a tanítókkal?

A báróné sóhajtott és lemondással helyeselt.

- Mert elvégre is jogunk van tudni, hogy mit tanulnak az oskolában. A Családatyák Szövetsége van hivatva ellenőrizni ezt az egész aknamunkát, amely nemcsak lelkiismeretünk ellen irányul, hanem országunkat alapjában támadja meg. Becstelenek lennénk...

- Qui peut vivre infame est indigne du jour - susogta bele Corneille-ből Pouligny.

- ...ha nem cselekednénk. Nos, mi cselekedtünk: megalapítottuk a Családatyák Szövetségét.

- Brávó, Bigourdan - hangzott a báróné biztató hangja.

- A szövetség tagjai olyan felnőtt férfiak, akiknek iskolás gyermekeik vannak. Minden atya kétféle kérdőívet kap, az egyik a tanítóra, a másik a tankönyvre vonatkozik. Itt jegyzem meg, hogy szövetségünk főleg és egyelőre csak az elemi iskolákra terjeszti ki figyelmét. Ami a középiskolákat illeti, ellenőrzésük a legközelebbi jövő feladata.

A báróné Gastonra tekintett; Villoison pislogva rázta gyorsan, igenlően a fejét.

- Van szerencsém bemutatni a tanítóra vonatkozó kérdőívet. Íme:

1. pont. A tanító neve és vallása.

- Helyes, helyes - kiáltotta Soultz. - Elég baj, hogy közokirataink a vallás föltüntetésében hiányosak.

- 1a) pont. Műveltségének neme és iránya.

2. pont. Nem szabadkőműves-e vagy általában szabadgondolkodó?

3. pont. Milyen napilapokat olvas?

4. pont. Nincsenek-e szenvedélyei? nem kicsapongó-e vagy iszákos?

Ezek az általános kérdések.

5. pont. Mit tart a világ teremtéséről, a lélekről és a pápaság történetéről?

6. pont. Hogy beszél az 5. pontban érintettekről a gyermekek előtt?

Pouligny tizennyolcadik századi zománcos óráját nézte és diszkrét elismeréssel csodálkozott. Bigourdan folytatta:

- A tankönyvre vonatkozó kérdőív kutatja a szerző személyét és részletezve, adatszerűen vallási, történelmi és erkölcsi felfogását. Ha kívánják, az egyes pontokat...

- Mindenesetre nagy örömünkre szolgálna megismerkedni velük, de éppen ebben az ügyben sürgős és hosszabb ideig tartó megbeszélésem lenne a titkár úrral még mise előtt. Ha nem csalódom, már tíz óra és tizenegyre a templomban kell lennünk.

Bigourdan mosolygott, hajlongott, azután fölkelt és búcsúzott.

- Ön mondja, ugye, a tizenegyórai misét? Szegény Bigourdan, akkor ön még nem is reggelizett! Éhgyomorra egy ilyen tartalmas előadást, igazán...!

A társaság oszladozott. Volt köztük egy férfi, aki monoklit viselt, s egy másik, aki dupla gombos kék kabátjához lakkcipőt hordott, amelyről a fehér vászonnadrág gavallérosan két ujjnyira föl volt hajtva. A világos ruhájú nők a főtér felé siettek; Soultz szivarozva vágta magát hintójába; Villoison gróf pislogva kapaszkodott föl automobiljába.

- Kedves Meymac - szólt a báróné hátra maradó titkárjához -, ugye nem veszi rossz néven, ha ismert diszkréciójára hivatkozva arra kérem, hogy fáradjon át a könyvtárszobába és hagyjon engem egyedül?

Meymac kezet csókolt és engedelmeskedet.

A báróné átment szobájába, ahol sietve bontott föl egy reggel érkezett sok pecsétes levelet. A borítékból olajnyomatú szentképek hullottak a kis mozaikos asztalkára. A báróné ámulva tette le a sok pecsétes borítékot:

- És a pénz? Hiszen megírtam neki, hogy alig van a házban ezer frank! Tisztára meg van őrülve!

Egy gőgös mozdulattal lesöpörte a szentképeket az asztalról. Pár perc múlva már mosolyogva nyitott be a könyvtárszobába.

- Mit olvas, Meymac? Dantét? Nézze, jöjjön, kérem, adok magának egy csomó szentképet a nagybátyám aláírásával, lesz szíves és átadja a hittan-tanárnak, hogy ossza ki legjobb előmenetelt tett tanítványai között. Ha megvár, míg átöltözöm, elviszem a kocsimon a templomba.

- A méltóságos asszony beszélt Charlier-val Lacrouze érdekében?

- Igen, beszéltem, a dolog el van intézve.

Mikor Gaston belépett a Wagner Richárd védelme alatt szerénykedő szobájába, asztalán egy csomó könyvet talált: Kant művét és Bossuet összes munkáit.

- Bossuet? Hogy kerül ez ide? Ezt nem rendeltem! Rám akarja sózni. Hohó!

Bosszúsan csapta föl a kalapját és sietett a főtérre. Új ruhák suhogása, tiszta ruhák illata, gondosan mosdott, fésült, borotvált emberek, topogó anyókák, cilinderek, tiszta női kesztyűk, imakönyvek; mindenki a misére siet. Megkondul a nagy harang s fehér villanással rebbennek szét a toronyról a galambok.

Múló haraggal és csillapuló eréllyel lépett be Gaston Gros boltjába:

- Megkaptam Kantot... köszönöm... de tévedésből a Bousset összes műveit is elküldték...

- Mi nem szoktunk tévedni, tanár úr! A kérdéses művet Bigourdan abbé úr rendelte meg a tanár úr számára.

- Bigourdan?

A tanár úr összerántotta a szemét: gondolkozott. Aztán elment misére; evangéliumra ért oda. Vékony tenor hangon énekelte a diakónus: In illo tempore... Az első padban, mint egy szomorú zászló, lengett a báróné kalapján a három hatalmas fekete strucc-toll. A szentély fölött a nagy ablak Szent Mihályának égszínkék palástja csillogott az átütő napfényben, amellyel az örök mécses lángocskája vívott kicsinyes küzdelmet. Gaston mellett egy öregasszony sipegte imáit. Az orgona itt-ott zajongva búgott közbe, a főkántor mély baritonja hosszan elnyújtotta: Et cum spiritu tuo.

Miközben az asszonyok szoknyájukat igazgatva, a férfiak térdüket törülgetve s zsebükben alamizsnáért kotorászva igyekeztek az ajtó felé, Gaston egy oszlop mögé állt és várta az abbét.

- Á! tanár úr, az a csekélység... szót sem érdemel...

- Mégis, abbé úr, nem tudom, hogy köszönjem meg, és...

- Úgy, hogy szorgalommal forgassa a köteteket. Igen, akkor, amikor ön Kant legfontosabb filozófiai művét megrendelte, bent ültem a mi Gros barátunk boltjában és aznap este, amikor Meymac összehozott bennünket, eszembe jutott az ön megrendelése és így szóltam magamhoz: illő, hogy megismerjük ellenségünk fegyvertárát, de azért a mi fegyvereink használatában sem szabad elhanyagolnunk tehetségünket! Ezért voltam bátor könyvtára szaporításához hozzájárulni. Különben is igen leköteleznem, tanár úr, ha az Úr szolgájának szerény hajlékát kedves látogatásával tisztelné meg a délután folyamán; egyről-másról elbeszélgethetnénk, ha nincs kifogása ellene - fejezte be némi nyomatékkal az abbé. - A viszontlátásra, tanár úr! Most megbocsát, hogy így faképnél hagyom, de a báróné vár.

Délután négy és öt óra között a plébánia hideg kőfolyosóin egy fiatal cselédleány vezette Gastont az abbé szobája felé. Gaston halk kopogására ünnepélyes hang felelt:

- Isten hozta a kopogót!

Az ajtóval szemközt lévő falon embernagyságú hatalmas fekete kereszt, a többi három fal csupasz. Festetlen durva asztal és két szék, egy tucat bőrkötéses fóliáns a földön egy sarokban, egy egyszerű lóca a vendégek számára és egy igen díszes, intarziás imazsámoly a vén aszkéta szobájának egész fölszerelése.

- Laudetur Jesus Christus! Köszönöm, hogy eljött, tanár úr! Oda a lócára talán, az a legkényelmesebb! Nos, megbarátkozott-e már az új környezettel, tanár úr?

- Igen, abbé úr, jól érzem magamat itt.

- Meg voltam róla győződve, tanár úr: a város intelligenciájának zömét alkotó nemesség, a köréje csoportosuló papság üdvös befolyása mindörökre biztosítani látszanak a társaságainkban uralkodó választékos, emelkedett és vallásos szellemet. Olyan magasrendű egyénekkel találkozik ön itt, mint Pouligny, az Akadémia koszorús költője, a Chansons méditatives et religieuses szerzője, és Saint-Gaudens báróné, akiknek esze, szíve és erszénye a hitélet előmozdításának szolgálatában áll. A Mindenható kegyelme vezérelte a tanár urat e körbe. Míg talán előbbi állomáshelyén...

Gaston elszomorodott:

- Csúfosan kijátszottak...

- De itt vigaszra talált, ugye?

- Megnyugodtam, abbé úr.

- Szívbeli bánat? Szerelem?

Gaston szótlanul bólintott igent.

- Elvonták a munkától?

- Sokat jártam a házhoz.

- Bocsásson meg egy öreg lelki atyának a kifejezésért, behálózták? Ó, ismerem én ezeket a lelketlen szülőket, akik minden áron férjhez akarják adni leányukat és nem restellik a választott fiatalember lelkéből kiölni a munka szeretetét. Úgyszólván a leányuk szoknyájához varrják őket, mesterségesen elzárják minden szabadabb szellőtől, hogy mást ne lásson, csak azt, akit ilyen frivol módon akarnak élete osztályosává tenni. Bocsásson meg nekem, ha fájdalmas sebet érintenék, de jobb kiégetni a bajt tüzes vassal is, mint a kis fájdalmat kerülve a holtak birodalmába költözni.

A csupasz falak dübörögve verték vissza az abbé hangját.

- Íme egy fiatal élet, amelyet céltalanná tettek. De nem hagyjuk, célt keresünk neki, a lelketlen tömeg széles országútjáról az erény meredek ösvényére vezéreljük és megmentjük. A csalódott igaz szerelem gyakran vezet fornicatiora, a bűn posványába, amitől csak a vallásos élet és az erős szellemi munka véd meg. Mi a terve tanár úrnak, kérdem igaz érdeklődéssel.

- Dolgozni szeretnék - felelt tétován Lacrouze és röstelkedve gondolt a fölvágatlan Kantra.

- Lacrouze fiam, önre hivatás vár! - kiáltott fölemelt kézzel az abbé.

Gaston megrezzent, az agyába toluló vér egy percre elfátyolozta tekintetét.

- Elfogadná-e hitéleti lapunknak, a Sursum Cordá-nak segédszerkesztőségét, fiam? - kérdezte az abbé és szemében Torquemada lángja lobogott.

- Én... igazán... azt hiszem... gyöngének érzem... magamat.

- Én vagyok a szerkesztője. Bizalom, fiam, melletted leszek.

A plébánia hideg kőfolyosóin a távozó Gaston léptei harci riadót dönögtek.