Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 23. szám · / · Figyelő

Lengyel Géza: Greco

Nem tudom, valóban oly határtalanul szereti-e Nemes Marcel a művészetet, mint ahogyan gyűjteménye katalógusának előszava állítja. Abban azonban egészen igaza van ennek az írásműnek, hogy a kollekció, amelyet a szépművészeti múzeumban letét gyanánt kezelnek s amelyet most csoportosan állítottak ki, "nagyon magas nívón létezik." Néhány név elegendő e nívó jelzésére: Greco, Goya, Constable, Rubens, Teniets, Kalff, Corot, Courbet, Delacroix, Sisleij, Degas, Manet, Monet, Cézanne, Renoir, Carričre. A gyengébb idegzetűek szédeleghetnek a nevek puszta hallatára. S ha képeik között van is néhány egészen jelentéktelen, alig jellemző, a nagy többség mégis méltó a névhez, olyan mű tehát, amelyről a modern piktúra történet részleteinek ismétlése nélkül alig lehet szólani. Együtt, a nyolcvan kép egész múzeum. Ma a modern franciákat nézzük, majd a magyar kormány megközelítő gyűjteménnyel sem rendelkezik, ami elég baj a múzeum s a művészi nevelés szempontjából. Nemes Marcel öt Greco-képével se vetekedhet persze a múzeumnak talán egyetlen darabja. Ez a Greco-szegénység immár kevésbé fájdalmas, ennek pótlása kedvéért nem kell túlságos erőfeszítéseket tenni, mert nyilvánvalóan sokkal érdekesebb az, ami Greco körül történik, mint maga a görög földről több mint háromszáz évvel ezelőtt Spanyolországba vetődött mester. A Nemes-gyűjtemény Greco-képei szerint két dolog különbözteti meg korának festőitől ezt a művészt. Bizonyos könnyűség. amit öt évvel ezelőtt, nagyon elkoptatott, de - minden igazi közhely ilyen nagyon jellemző műhely-kifejezéssel bátor ecsetkezelésnek mondták volna. Erre az összefoglaló, részleteket mellőző, finom és aprólékos hatásokról lemondó előadási módra Tizian sem tanította tanítványait. Ez, ha nem tudatlanság - s Greconál nem az - akkor az összes hagyományokkal ellentétes vakmerő eredetiség. Hasonló mértékű forradalmár akadt ugyan minden időben, de Greco hozzájuk tartozósága kétségen kívül van, másik külön grecoi tulajdonság a színezésben nyilvánul meg. Ez a színezés nagyjában naturalista, de arcon, testrészleteken, ruhákon, bizonyos foltokban kiütköző beteges sápadtság, a szürkés-sárgától a kékes-zöldig változó tónusok. Akár az idő, akár a festékanyag okozta, akár azoknak van igazuk, hogy Greco, mint régi szabású naturalista hullákról festette az embert: ez a színfelfogás érdekes, misztikus, hol hideg pincelevegőt lehel, hol keresztény mártírok önsanyargatására emlékeztet. A kor blazírt és émelyítő virtusaival szemben Greco fanyarul primitív s minél inkább egyedül áll, annál inkább érdemes arra, hogy észrevegyék. Spanyolországban talán káprázatos alkotásokkal van képviselve, ezek a művei nem alkalmasak arra, hogy őszinte Greco-lázat idézzenek elő s még kevésbé, hogy más spanyolok, akár Goya, akár Velasquez jelentőségéből valamit elvonjanak. Annál érdekesebb: milyen nagy apparátussal igyekeztek a Greco-láz számára fogékonnyá tenni a világot. A talajt tulajdonképpen Goya készítette elő, divatba hozván Spanyolországot. Muther Richard egyik hátrahagyott művében lelkesíti arra a német kritikusokat és a tudós-világot, hogy kutassák át, fedezzék fel Spanyolország szűz földjét, amint Olaszországot is ők fedezték fel a világnak. Amikor ez a cikk megjelent, egy másik német műtörténetíró, Julius Meier-Graefe már megjárta Spanyolországot, már nyomtatták hamar ismerőssé vált úti könyvét. Furcsa, fölösleges, mellékes, sőt bosszantó részletekkel teli, de elterjedésre feltétlenül alkalmas könyv ez. Greco dicsérete egyebek kőzött és kiábrándulás Velasquezből. A spanyolországi utat a könyv kedvéért kiadói megbízásból tette meg Meier-Graefe. Közel van az a feltevés, hogy kiadói részről tudatos manőver volt ez, hangulatot keltendő Greco mellett. Higgyük, hogy így volt, mert szép és jó ezt hinni, elcsudálkozni, akár irigykedni is. Üzlet, vállalkozás, amelynek reklámeszközei: egy elismert tudós, egy pompás kiállítású, dús tartalmú, drága úti tapasztalatok révén készült könyv. Lehet spekulációnak bélyegezni az egészet, de ez a spekuláció a legkifinomodottabb kultúrát segíti. Greco talán nem érdemel egy könyvet - egész bizonyosan nem érdemel - de való, hogy öreg spanyol kolostorok, a kultúra félig már elhagyatott romjai adhatnak még szenzációt a világnak. Ha adhatnak, bizonyára rájuk fog bukkanni az a Németország, amelynek kiadói fél esztendős egzotikus utazásra küldhetik íróikat.

Mi messziről és meglehetősen közönyösen nézzük ezt a nagy és irigylendő üzleti, művészeti és irodalmi buzgalmat. A Greco-spekuláció, e pillanatban mintha nem sikerült volna, ami azonban mit sem von le a színjáték szépségéből.