Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 17. szám · / · Figyelő

Lesznai Anna: "Begegnungen mit Mir"
Catharina Godwin könyve

Milyen sok mindenről ír Catharina Godwin: a magányosságról, Jézusról, édes anyák terhes testéről, előkelő társaságról, tyúkketrecről, saját finom fehér kezéről, a halálról és egy, tavaszi délen megvert, szegény beteg kutyáról. - De folyton azt mondja: Ezekhez nékem semmi közöm - minden fájdalmas és tökéletlen - érdekes: az akadna elég - csak ne volna minden olyan fölösleges és szomorú.

A hiba ott rejlik, azt hiszem, hogy a "Begegnungen mit mir" írója nem érzi, hogy mindezeknek a magukban véve fájdalmas és idegenszerű jelenségeknek van közük - véres és végleges közük egymáshoz -, hogy százféle élük összesimul egy nagy és megbékélt egészbe, mely Catharina Godwint, az ellenséges elhagyottat, magát is, és engem és mindent összefog ölében, kiegészít és teljesedett valóra vált. Catharina Godwin nem tudja összhangra békéltetni egyéniségét az élettel, nem tud körösztül szeretni a dolgok változékony felületén - mert erőtlen. Semmit sem tud megmarkolni a szívével - hiányzik belőle a legnagyobb gyöngédség, legmélyebb finomság kútforrása: az öntudatos erő.

Acélos legyen a könnyed, kényes munkát teljesítő kéz és biztos ujjú az, ki az idegélet hajszálfinom szövését boncolgatja. A "Begegnungen mit mir" - minden lapján fárasztó az örökös ellentét-keresés virtusos hangoztatása. Számtalanszor ismétlődik: "Die meisten sind so - und so". - "Icht nicht". Ez a különcködő "Én" úgy jár az életben, mint néha kíváncsi, de többnyire fáradt szemű utazó, kinek pillantása elsősorban azon akad meg, ami más, mint odahaza: színes felületességeken - ruházatbéli különlegességeken. Pedig valóban fontosak és talányoldók a hasonlatosságok, közősségek - és az össze függés. - Éppen meglátásainak tovasikló volta folytán sok mindenről tud Catharina Godwin - de mindennel szemben kívülálló, idegen marad. Sohsincs benn a dolgokban. Benyomásai nem asszimilálódnak, emlékei idegen testek agyszerkezetében; nem szerette őket sajátos magáévá a vágy és megértés erős átalakító savával. - "Das Bestehende ist der Rythmus - jeder singe sich seine Melodie dazu". - "Allein der Rhythmus geht und geht in Ewigkeit seinen Takt - Aber ich habe kein rythmisches Anpassungsorgan". - Szegény kis eltévedt magányosság, aki nem simulhat vissza társaihoz és nem elég erős az árja, hogy a saját medrébe sodorja az érzések és életerők hullámait. Maga is ezt hangoztatja, panaszolja folyton - s ez a szomorú hiányérzet - legbecsesebb tartalma könyvének... Valami nagyon értékes és szép dolog van az életben, bűvös palack, melynek karcsú testébe örökéletű, sokhatalmú szellemek erejét lehet besűríteni. A nyughatatlan Catharina Godwin természetesen nem szereti a "jelent" - "Dasein ist da sein. Vorher ist man nicht da und nachher ist man auch nicht da. Die Hauptsache also ist die Mitte. Was fange ich nur mit der Mitte an - da meine Force allein in den Extremen liegt!" Mert hisz nem is igazán szép a bálterem gyűrött tüllruhában, fáradt lábbal áttombolt éjszakán - mert nem is igazán öröm, mikor unalmas, idegen urak vallanak hamis hangzású szerelmet - és aztán megkérik az ember kezét a mamától. - Mindez csak a múltban, az emlékek muzsikás fátylán át kedves és gyönyörködtető. Szegény Catharina Godwin - nem ösmeri a jelent. Mert nem a "jelen" mindaz - ami véletlenül épp most történik; halavány aligvaló események és benyomások közömbös átvonulását sohsem illetném ezzel a névvel. - Más a jelennek ujjongó teljessége - magatelt tökélye. "Jelen" az - ami minden idegszálunkat rezgésbe hozza - betölt és megrészegít s intenzíven felköltve bennünk a lét tudatát, teljessé valósul - s így belevésődik az örökkévalóságba.

Sok helyt járt a "Begegnungen mit mir" írója - de nem ült sohsem napos nyári délben falusi ház kövezett tornácán. Fehér abroszon áll a gyümölcsöskosár - méz-sárga, korai körték ragyognak - hamvas őszi barackok gömbölyödnek - szilvák fanyar zöldsége izgatja ínyemet. - Súlyosan, illatosan, letagadhatatlan életigenléssel nehezednek a gyümölcsök barna kosarukban az asztalra. S mintha az asztal négy türelmes falába gyökeret eresztett volna le a föld szívébe. Kiirthatatlan mély összetartozásban áll és ég a jelenség a nap alatt. Minden fény hozzá simul - minden zümmögés köréje fonódik - én is csak tükre lettem, gyönyörködő tükre, a nagy, édes, nyári, rakott gyümölcsöskosárnak. Szép illatos aranyos "jelen" - és "jelen" a csókok is, melyekben úgy összegyűlik a világ minden édessége - hogy mindenik ember - akkor egyszer tökéletessé érve - a halálra gondol.

A törékeny és gőgös kis utazó azt mondja "Zum Leben habe ich überhaupt kein Talent. Ich habe ja so viele andere Talente". És elfeledné, hogy csak egy tehetség van: a létérzés szülővé tömörült, alkotóvá szerelmesedett intenzivitása. Minden más csak kifejezési eszköz, kristálykehely tartója a balzsamnak. -

A könyv legkülsőbb külalakban, hogy így mondjam szemre - Altenbergre emlékeztet. De hol vannak Altenberg finom, másképp el nem mondható, érzés és illat meglátható szavai. Catharina Godwinnál mesterkélten hat kifejezésmódjának keresett, de célját nem szolgáló, formátlansága. Minden forma jó, mely tökéletesen fedi a tartalmat - minden jól van mondva, mit csak így - ilyenféleképpen lehetett elmondani. A szükségszerűségnek ezt a szépségét nem látom a "Begegnungen mit mir"-ben.

Jelentéktelen erőszakolt kis könyv... És mégis sok minden jutott eszembe, mikor lapozgattam. Ezért nem akarok hálátlan lenni, méltányosan, egy kis böcsüléssel nézem, mint Catharina Godwin törött fogú régi fésűjét. - "Wir haben gemeinsame Erinnerungen, - wir haben hundert Berührungspunkte". - "Ich kämme mich mit einem Kamm, an den die hälfte Zinken fehlen". A könyv kusza mozaikjában itt-ott felcsillan valami kedves melegség, sutba kerülő tárgyak, elillanó emlékképek iránt. Kedves a japáni metszetre emlékeztető - nem tudom mért, de ezt a képet kelti bennem - "Höflichkeit" című kis fejezet. Látom a résztvevő finom, fehér kezet, mely végigsimít a megalázott földre hajított pléhdobozon. - Ebben megszólal valami, a tárgyak néma fájdalmából, a dolgok tiltakozásából a buta erőszak, a meg nem értő gőg ellen. - És nagyon szép a megvert kutya és tollas kalapú, víg leány találkozása napos úton és hogy borul el minden a találkozás szomorúságától. Itt szépen és szeretettel cáfolja meg önmagát - és életnézését az író. "Ich stehe vor dem Spiegel. Da schauen aus einem weissen Gesicht, die gequälten verängstigten, verirrten Augen des räudigen Hundes".