Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 14. szám · / · Figyelő

Ady Endre: Le chateau de la Belle-au-Bois-Dormant

- "Bizonyos nagyon kicsi könyv ez... bocsánat... talán az utolsó könyvem" - írja az író: Pierre Loti. Újságcikkekből, följegyzésekből, akadémiai prédikációkból összeütött könyv, ez bizonyos, de igazi Loti-könyv. Színészkedés és szomorúság, gyönyörű szomorúság a színészkedésben s könnyfacsaró színészkedés a szomorúságban. Alphonse Daudet mondta volna egykoron Lotinak, amikor Loti az ő egyszerű, hugenotta falusi őseiről beszélt, ami következik. "Toi, vois-tu, tu as surgi la comme un diable qui sort d'une boite. Plusieurs générations, qui etouffaient de tranquillité réguliere, ont tout a coup respiré eperdument par ta poitrine... Tu paies tout ça, Loti, et ce n'est pás ta faut..." Így van-e, nem tudom, de Loti minden könyvében hugenotta őseit siratja s úgy mutatja magát, mint véres ragyogású mártírutódot.

Újabban egy erőszakos művészi és emberi hitvallás Messiása szeretne lenni Loti, mivel ez a legarisztokratikusabb lelki divat. A Loti hitvallása, mint e könyvéből is kitör, valami együgyű őstisztelettel összeháziasított nihilizmus. Már-már úgy látszott, hogy a hité a jövő, az abszolút hité, mint a France-é vagy, mondjuk, a Bourget-é kezdődött. Hinni valamiben, ez volt rövid ideig éter-injekciója minden igazi vagy csak híres francia valakinek. Most nem ez a legfontosabb, legszebb, hanem megtagadni Rousseau-t s csak kedvelni és siratni az elveszett hitet.

A harmadik köztársaság nagyon megnyomorította a francia lelket s a tudományt és haladást is csak azért nem káromolja az ember, nehogy ráfogják: Brunetičre-epigon. De Loti azért nem röstelli leírni: "minden igaz és mindennek az ellenkezője is igaz". Azonban az ősöknek biztosan igazuk volt, mert azok tudtak hinni s, istenem, az ember hatvan-hetven évet él s a világi dolgok hat-hétszáz év alatt is csak látszólag változnak.

Ez a Loti-könyv összevisszaságában, újságírói voltában az ősökhöz és a távolságokhoz imádkozik. Szomorú, rafinált, mai könyv, sok eső esik benne, sok emlékezés és régi illat szállong. A nagy látatlan kapcsokat keresi a régmúlt, a távolság, az idegenség között és köztünk.

Úti hangulatok a messze keletről, a babonás, de már a kultúrától romló baszk földről, Londonból, Berlinből, régi zugokból, röpülő vonatról s tarka tájakat panorámázó automobil-nyargalásokról. Város, rejtett falu, hajó, bárka, vonat, automobil, Kelet és Nyugat, minden szomorú. De a Loti finom, ravasz, szomorú tollából, új hitvallásából a legédesebb méz csöpög az ajkainkra keserű lé helyett. Az jut eszünkbe, hogy milyen szép volna szépen meghalni, de legföljebb csak két-három napra vagy hónapra.