Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 8. szám · / · FIGYELŐ

ZSADÁNYI HENRIK: NÉPIES POLITIKA

Radó Sámuel "Népies politika" című könyvének háromszázhuszonharmadik lapján úgy ír önmagáról, hogy "mi burzsoák..." Azt hiszem, könyve, e vallomás nélkül is, azt a benyomást gyakorolta volna reám, hogy csak burzsoá írhatta. Nem az a közönséges burzsoá azonban, aki jóllakottan, megelégedett arccal abban a hiszemben járkál közöttünk, hogy a neki dús asztalt, pompás lakást, finom hölgyeket nyújtó társadalmi berendezkedés időt-álló bessemeri acélból van össze róva; hanem az a másik fajta, a törpe minoritás, aki már látja a repedéseket, az ingadozásokat, sőt néha egy-egy ijesztő reccsenést is hall, amely e fönnálló társadalom halálharangja csilingeléseként jut el fülébe. De még ezek között a burzsoák között is igen elöl áll, és azt gondolom, nem nagy spácium választja el azoktól, kik magukat nyíltan a társadalom ellenségeinek mondják és akiket Magyarországon hazátlan bitangoknak szoktak nevezni.

A "Népies politikában" vannak, ugyanis, lapok, melyeket csak olyan ember írhatott, aki a burzsoá gazdasági tudomány cafrangjait rég elhányta magától és - nem akarom mondani, hogy mind a kettővel - de legalább egy lábbal, a megtisztult történelmi materializmus alapján áll. Tisztán látja, hogy a szentnek tartott magántulajdon szintén alá van vetve a fejlődés forgatagának, és hogy azok mögött a nagy nemzetszínű bálványok mögött, amelyeknek a laikus papság időnként rétori és stilisztikai áldozatokat szokott bemutatni, gazdasági erők - magyarán szólva, önérdek és haszonlesés - húzódnak meg.

A mostani társadalom és gazdaság, életünk, szerinte, "a vagyonmegoszlásra a lehető legrosszabb befolyást gyakorolják és végelemezésükben azt eredményezik, hogy a gazdagok még gazdagabbak és a szegények még szegényebbek lesznek!" Mi ez, ha nem a legkristálytisztább marxizmus? Nem várhattam-e jogosan, hogy ez után a megállapítás után, annak a természetes következését, a társadalom összeomlását, fogja burzsoá olvasói elé fösteni? Úgy látszik igazam volt, amikor azt írtam az imént, hogy csak a szélén ődöng a burzsoá tábornak, de még nem hagyta el azt, mert néhány lappal odébb (215. lap) már azt írja: "a katasztrófa elmélet, miután annak a tények a főbb pontokban világosan ellentmondanak, még a szocialisták körében is hitelét vesztette és el lett ejtve". Jómagam ugyan szintén nem ragaszkodom görcsösen a katasztrófa elmélethez, mint általánosan elkövetkező tünethez; de ha valaki el tudja hinni azt, hogy az egyik oldalon az arany-piramis mindig kövérebb lesz, a másik oldalon a rongy mindig rongyosabb, akkor szükségszerűen hinnie kell a katasztrófa elméletben is.

Nem pörlekedem sokat ezért a következetlenségért; inkább azon csodálkozom, hogy a Radó-kaliberű gondolkodó olyat írhat, hogy "aki kimondja ezt a szót szervezés, pláne állami szervezés, az egyszersmind azt is mondja, uralom, kényszer és hatalom." (5. lap). Vagy, hogy "mindig van valaki, aki az értéktöbbletet zsebre vágja; vagy a törzsfőnök, vagy a feudális főúr, gyártulajdonos, vagy a szocialista állam kormánya" (5. lap). Itt az igazi burzsoá ütközik ki rajta. Az a burzsoá, aki pontosan tudja mi történik a mennyországban és hogy az a szobor, melyet ő állított föl, örökké fog hirdetni nem-tudom-én-mit. S hogy semmi kétség ne legyen erről, Radó kereken megmondja, hogy a kizsákmányolás örökkévaló... Azt hiszem, hogy a szocializmus mibenlétével tisztában lévők előtt fölösleges annak bizonyítása, hogy az effajta kifejezések, mint örökkévaló, sohasem, ("a szocialista elvnek tiszta, hamisítatlan és következetes megvalósulása sohasem fog létesülni" 221. lap. "a magántulajdon és örökösödési jog őrökké fenn fog áltani" 9. lap) nem olyanok, amelyek vita anyagul szolgálhatnának.

Van ennek a szép és jó könyvnek még néhány ilyen szeplője, "A paraszt antikollektivista koponyája nem vette be a szocialista maszlagot." (44. lap.) Persze, az Olaszországban forradalommá dagadt paraszt szocialista mozgalmak megerősítik ezt a föltevést. Úgyszintén a New-Zealandben mindinkább terjedő kollektivizmuson alapuló földgazdálkodások is. "A szociális forradalom szüksége nem forog fönn; annak föltételei teljesen hiányzanak, bekövetkezésétől tehát nem kell tartani. Egyedüli lehetséges célját, a szocialista államot úgy igyekeztünk megvalósítani, hogy a kapitalista államot szocialisztikus intézményekkel támasztottuk alá és észrevétlenül megyünk át a szocialista államba, annak abszurditásai nélkül. melyeket a túlzók találtak ki." (225. lap.) Ez már teljesen az a burzsoá vigasztalódás, amely a sötétben fütyörész annak jeléül, hogy nem fél. Nem azért, mert a forradalmat eliminálja; mert elvégre valószínű, hogy az átalakulás sok helyütt forradalom nélkül (vagy legalább azok nélkül a drasztikus teátrális jelenetek nélkül, amelyeket a forradalmi név alá szoktak gyömöszölni) fog végbe menni. Hanem azért, mert föltételezi, hogy az operáció változások nélkül is lehetséges. A francia forradalom akkor is forradalom marad, ha a guillotine-t soha elő nem húzzák - miután több millió paraszt földbirtokhoz jutott minden ellenszolgáltatás nélkül.

Ugyancsak az író burzsoá-voltának tulajdonítható az, hogy például Joe Chamberlain-t radikálisnak nézi. Azt a Chamberlain-t, aki beteg-szobájából dirigálja a mostani angol kormány ellen a küzdelmet - azon a címen, hogy ez a kormány nagy örökösödési adó és magas földadó útján az uralkodó osztály elevenébe szúrt! Néhány frázis - mikor még messze vagyunk a tettől - és az, hogy freetrade helyett fair trade-t követelünk, még nem radikalizmus. Ilyen módon akár Apponyi Albertet is a radikalizmus piedesztáljára lehetne emelni.

De nem akadékoskodom tovább, ámbár találtam még néhány olyan passzust, ami bántotta a szememet. Ahelyett tele tüdővel kell magasztalnom a fejezetek egész sorát, ahol Radó éles elméje, tudományos képzettsége, erős logikája, nyugodt kifejező írásmódja olyan asztalt terít az olvasóközönség számára, hogy nem egykönnyen feledkezik meg róla. Szeretném, ha a "Népies politika" affajta embernek szemébe kerülne (gondolom nekik is szánta az író), mint amilyen például egy szolgabíró. Micsoda revolúciót idézve elő abban a lelakatolt koponyában! Azt hiszem, még arra is rábírná, hogy többé nem tiltana el népgyűlést csak azért, mert ő épp arra az időre vadászatra ígérkezett el.