Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 3. szám · / · FIGYELŐ · / · FENYŐ MIKSA: BIRÓ LAJOS: A CSALÁDI TŰZHELY

BÁRDOS ARTUR: A MAKRANCOS HÖLGY ÉS A VÍGSZÍNHÁZ

Ha Padovában járnék, talán napokig járnék, amíg egyszer, valamelyik napsütésben tobzódó délelőttön, úgy véletlen felvillanásformán, egy hang, egy színfolt, egy áramlás, egy csepp szuggesztió érne hozzám abból a levegőből, mely Petrucchio úr hencegő, de férfias, vaskos és mégis kecses tréfáit szemérmetlen egészséggel megszülte. Pedig az igazi Padovában, nem kulisszabeli, hanem pont négyszázéves utcák során.

A Vígszínház egy padovai (padovai) utcarészletet, két kora reneszánsz (kora reneszánsz) házat és több ilyen történelmi igazságot másolt színpadra, hogy itt és néhány színházi óra alatt közelebb jussak Petrucchio világához, mint néhány nap alatt az igazi Padovában. Persze, egy egész utcarészlet és több emeletes házak nem férvén föl egész terjedelemben és igaz anyagban a színpadra, kénytelen volt (a naturalizmus jegyében) lehangolóan hamis, egyetlen pillantással megzötyögtethető anyagokkal és ama jól ismert, barokk aránybeli hamisságokkal beérni, amelyek lehetővé teszik, hogy az ilyen palazzo első emeletéről teljes kedélyességgel le lehessen emelni bármelyik büszke padovai lovag süvegét. Ezekért a hamisságokért már nem is a levegő. a stílus és más, romlott idegzetűeknek fontos finomkodások, hanem a Vígszínházban oly fontos naturalizmus vaslogikája nevében csodálkozom. Igazán megható, hogy az ilyen szuffita-fantázia minő büszke megvetéssel tudja mellőzni az olyan kolumbuszi megoldást, hogy például az emeletes ház csak a földszintjéig foglaltassék a színpadi képben... nem, ő az emeletet, a tetőt, sőt az eget is akarja, az egész padovai eget, Itália mélykék egét... tutti quanti.

De amiből Padovában csak esetleg, ha találok valamit: az impresszionizmus tudatos levegőfestése mily könnyű készséggel tud ma már színpadra sűríteni egy ilyen kor-szuggesztiót. Sűríteni, készen adni: azt, amit csak ezer körülménytől függő diszpozícióval találhatnék meg Padovában. Nem "pazar kiállítás", henye látványosságok zsúfoltsága kell ehhez, de éppen valami sokkal kevesebb. Néhány szín és forma és harmóniáik. Kultúra, bizonyos irányú kultúra, okvetlenül.

A piktúrából mindjobban kivesző hangulatelemeknek, az impresszionizmusnak végtelen perspektíváját látom a jövő színpadán. Ami ott mint "irodalmiság" az abszolút festészet felé törő evolúcióból kiválasztódik, az itt, mint a darabban és képi, színpadi ábrázolásában közös elem, az irodalmat a színpaddal logikusan kapcsolja össze.

Nem, kérem, itt nemcsak a "kulisszáról" van szó. Színről és formáról, de hangról és gesztusról is, melynek mind a színpadi képet illik dekorálnia, megmozgatnia, megszólaltatnia. És a szándék kulturáltságáról van szó, mellyel modern színháznak egy shakespeare-i vígjátékhoz nyúlnia szabad.

Valami életszépítő őserő sugárzik szét ezekből a régi komédiákból. Ez az, amivel egy modern színpadi fogalmazás tónusokat összefogó egysége és lendülete gazdagabbá tehet bennünket.
 

Egy pillanatra, mégis levegővel, élettel, művészettel telt meg a történelmi hűségű színpad. A lakoma darabot végző képében. Ezt emberek hozták, emberi gesztusok mártódtak meg a levegőben és hajszínek élénkségéből és szemek ragyogásából szűrődött össze egy kis színes és kecses cinquecento. Ezt emberek hozták.

Egy pillanatra Veronese kánai menyegzőjére lehetett gondolnom... Ám csak addig, amíg meg megcsillogó részletek, formák, színek, játékos örömökkel, nem engedték keresnem a kép egészének architektúráját.