Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 19. szám · / · KABOS EDE: THEA HAGYATÉKA

KABOS EDE: THEA HAGYATÉKA
3.

Csöndesebb napok következtek el. Azért-e, hogy akarták legázolni a pénzt vagy csak azért, hogy volt rá három évi idejük: nem igen foglalkoztak a Thea hagyatékával. Wild Kajetán megint tudott érdeklődni a pápai kamarásság iránt, a felesége megint elővette az oltárterítőt, melyet a Mátyástemplom számára hímezett, páter Angelo pedig most már egész nap elsétált a parkban Verával, akinek halvány, szép feje kezdett hozzáfinomodni a Krisztusmátkák vértelen arcához.

Néhanapján azonban fáradt és verejtékes volt Wild Kajetán fehér feje. Meglátszottak rajta az éjszaki nagy birkózások nyomai s ilyenkor bántotta, ha páter Angelo közeledett hozzá a hit csendesítő szavaival. A feleségével valahogy értették egymást szavak nélkül is és ha együtt nézték Verát, amint nesztelenül, mint valami fehér árnyék, imbolygott a pap oldalán, volt néha az asszonynak bátorsága azt mondani:

- Megölné az élet. A Krisztus csókján meg fog elevenedni. De ha estenden páter Angelo próbálta szóba hozni Wild Kajetán nagy vívódásait a milliókkal, a nyugalmazott államtitkár gyanakodva, rosszhiszeműen, alattomosan hallgatta. A pap csöndesen magyarázta:

- Minden pénzen rajta van a bűn szaga, ezeket a milliókat meg a szégyenbe gázolt nővér, a bujaság, a förtelem emléke fertőzi. Mit csinálna méltóságod ilyen kincsekkel?

Wild Kajetán alattomosan jegyezte meg:

- De a rend el tudja majd altatni a skrupulusait.

Páter Angelo nem jött zavarba:

- Az egyház tisztító műhely. Szennyesen kapja a lelkeket, hogy megtisztítva emelje a mindenhatóhoz. Az egyház műhelyében nemes céljaihoz fognak tisztulni a szennyes milliók is.

Wild Kajetán azt akarta kérdezni, hogy térítené-e olyan buzgón Krisztushoz Verát akkor is páter Angelo, ha a nagyherceg szeretője véletlenül az orosz ortodox egyháznak hagyományozta volna a millióit, föltéve, hogy Vera nem megy inkább férjhez, csakhogy neki jussanak a milliók, - de elharapta kérdését s csak gonoszul, ellenségesen nézett a pap szemébe. Máskor meg alig várta, hogy a páter eltávozzék a villából s ő fogta karon a lányát, hogy elsétáljon vele az esti szürkületben. Szándékosan, lopva, számítással egy-egy világi szót kevert a beszélgetésükbe, valahogyan ráterelte a beszédet egy-egy lányra, aki férjhez ment, Vera barátnőire, akik színházakba is el szoktak járni, könyvekre, melyeket Vera évekkel ezelőtt olvasni szeretett volna s dalokra, melyek az esti levegőben reszkettek, mialatt a budai hegyek alján munkások és munkáslányok húzódtak hazafelé. És boldog volt, ha Vera fehér arcán egy lányos óhaj felhőjét látta átsuhanni.

Melléhez szorította Vera fejét.

- Nem szabad Krisztushoz földi gondolattal közeledni. Ha gondolod, hogy van lelkedben még földi vágy, keressd fel a te jó anyádat, tegyél neki vallomást gyermeki nyíltsággal.

Többet nem mondott Wild Kajetán s azt szerette volna, hogy inkább a felesége találtassa meg Verával a világ szeretetét. És voltak ilyen lopva próbált kísérletezései az anyának is. Mintha félne az urától, titkon és aggódva próbált ő is a lány lelkében olvasni, hogy nincs-e benne véletlenül egy szunnyadó életszikra, amelyik sírva küzd az elhalás ellen. És boldogok lettek volna mindketten az öregek, ha Vera egyszer felsír a kérdéseik alatt:

- Olyan fiatal vagyok még. Minden más lány örülhet az életnek!

Reggel azonban pontosan megjött mindig páter Angelo s akkor Vera elszakadt a szüleitől, nem hallotta az élet meleg lélegzetvételét, csak suhant és imbolygott, mint egy fehér árnyék, a föld felett, Krisztus felé. A két öreg pedig elfojtott indulattal, ellenségesen, tehetetlenül nézte az egyetlen távolodását s ha néha összenéztek, szégyellték egymástól a titkos gondolataikat.

A pénz, a szédítően nagy pénz csöndesen terpeszkedett a park levegőjében és várt.