Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 19. szám · / · KABOS EDE: THEA HAGYATÉKA

KABOS EDE: THEA HAGYATÉKA
1.

Wild Kajetán értesítést várt a bécsi nunciatúrától, mikor a posta egy különös, érthetetlen levelet hozott címére, hogy hagyatéki ügyben jelentkezzék mielőbb a bécsi orosz nagykövetségen. A nyugalmazott államtitkár, aki az utolsó években majdnem erőszakosan szakított minden világi ismeretségével s kis budai villájában még a parkból is templomot csinált, melynek lugasaiban, mint a templomok oldalhajóiban, virágos oltárok emelkedtek, ahol a rajongó aggastyán a feleségével s egyetlen lányával már kora reggel az Úrhoz emelte lelkét: nyugtalanul forgatta kezeiben az orosz nagykövetség értesítését. Sejtelme sem volt róla, hogy milyen hagyatéki ügyben akar vele érintkezni az orosz nagykövetség, de a lelkében pihenő fehér galambok már megriadtak s csapkodtak szárnyaikkal, mintha valahonnan a magasságból kánya közeledését éreznék.

Nem akarta a maga nyugtalanságával a feleségét is nyugtalanítani s meg sem mutatta neki a különös levelet. De reggeli után, mikor felesége s lánya sétára indultak a parkban intett páter Angelonak, hogy maradjon vele. A páter, - fehérfejű, mosolygó kék szemű, jézusrendi atya - jóságosan köszönt a nőknek s visszatért Wild Kajetánhoz, aki szó nélkül átadta neki a levelet. Páter Angelo átfutotta a rövid értesítést, aztán kíváncsian nézett a nyugalmazott államtitkárra.

-Nem tudtam, hogy méltóságodnak Oroszországban is vannak rokonai.

Wild Kajetán melléből halkan, nehezen törtek fel a szavak.

- Én sem tudtam. S félek tőle, hogy nem olyan rokonok, akikre okom lehetne büszkének lenni.

Páter Angelo mosolyogva próbálta elütni az öreg úr aggodalmait. Végre is mindenkinek lehetnek olya sorsú rokonai, akik sokat kószáltak a világban, el is kallódtak a rokonságból, tönkrementek, megint összeszedték magukat s haláluk órájában eszükbe jut valaki, akit mégis legjobban szerettek vagy becsültek s akinek azt a kis vagyonkájukat, ami megmaradt, jó szívvel akarják hagyományozni. De eszükbe juthat egy jó ember olyanoknak is, akik nem is rokonai, csak élvezték valaha egy jó szavát, egy jó cselekedetét s mert senkijük sincs a világon, hát erre a jó emberükre emlékeznek. Hiszen kap így néha hagyatékot a pápa is, császárok háza is. Ki tudja, kivel tett valami nagyon jót államtitkár korában Wild Kajetán?

Az államtitkár szomorúan rázta a fejét.

- Nem merek hinni semmi jóban.

A júniusi verőfényben, virágok között, az illatos parkban Wild Kajetán összerázkódott.

- Egy vallomással tartozom, páter Angelo. Nem magamról, mert akárhogyan kutatom a múltamat, nem tudom olyan cselekedetemet, melyet röstellnem kellene. Szerettem az embereket és imádtam az Istent. Beérem lelkem olyan nyugalmával, aminőre életemmel rászolgáltam. De valamit elhallgattam családom előtt, valamiről nem volt szavam akkor sem, ha a gyóntatószék előtt könnyítettem lelkemen. Volt nekem egy nővérem.

Páter Angelo szelíden szólt közbe:

- Megtévedt? Meghalt?

- Nem tudom. Még nagyon fiatal voltam, mikor Dorottya megszökött a házunkból. Apám szigorú erkölcsű, rideg, hallgatag ember volt s emlékszem, hogy egyetlen lépést sem tett nővérem felkutatása érdekében. De a mi házunkban többé nem volt szabad a nevét említeni. Egy kereskedőre, aki nyaralásából hazatérve meglátogatott bennünket s mesélni kezdte, hogy találkozott valakivel, apám revolvert fogott. Azután senki sem merte szóba hozni Dorottyát. Anyám úgy halt meg, hogy halálos ágyán sem beszélt róla. Csak nézte apámat hosszan, félénken, de - úgy képzeltem abban a pillanatban - gyűlölettel is. Apám, ha talán meg is érezte ezt az utolsó, vádoló tekintetet, özvegyül sem változott meg. Úgy neveltetett engem, mint egyetlen gyermekét, még megérte emelkedésemet, boldogulásomat s úgy halt meg nyugodtan, boldogan, mint aki szerencsés volt a gyermekével.

Páter Angelo halkan kérdezte:

- És azóta sem hallott méltóságod a megtévedt lányról?

- Soha semmit. De nem tudok róla számot adni, miért, amióta főtisztelendő úrral beszélgetek, eszembe jutott valami, ami harminc esztendő előtt történt s aminek akkor nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Fiatal titkár voltam akkor a minisztériumban s a kegyelmes úr magával vitt Bécsbe, ahol nagy császártalálkozás volt. Az orosz cár látogatta meg a mi királyunkat. A cár kíséretében több nagyherceg is volt s nekem eszemben maradt, hogy ezek a nagyhercegek esténként mindig elmenekültek a szertartásos udvari életből. Akárhányszor találkoztam velük éjjel, nem is mindig a legelőkelőbb mulatóhelyeken. Az egyik nagyherceg - Alexej volt emlékszem - állandóan egy gyönyörű asszony társaságában jelent meg mindenhol. A bécsiek hamar felkapták a szép asszonyt és a "schöne Thea" nappal is nevezetesség volt, mikor egyedül hajtatott a Páterbe. Legendák jártak a hatalmáról, a kincseiről. Engem is érdekelt, hiszen fiatal voltam s a cárral nem lehetett annyit foglalkoznom, mint a szép asszonyokkal. S nem akarom eltagadni, hogy egy-egy estén néha három mulatóhelyre is elmentem, míg valahol rátaláltam a szép Theára. S egyszer úgy esett, hogy a szomszéd páholyba kerültem s egészen közelről bámulhattam a nagyherceg kedvesét. Ha értettem volna oroszul, a beszélgetésüket is figyelhettem volna, mert nem viselkedtek éppen szertartásosan. A szép asszony mert hangosan beszélni és még hangosabban kacagni. S nekem mindig forróbb lett a fejem. Mikor a nagyherceg egyszer a páholy hátterébe ment, odaszóltam a pajtásaimnak: "odaadnám Ausztriát ezért az asszonyért!" S abban a pillanatban megállt a szívem verése. világosan hallottam, mikor a nagyherceg kedvese a legyezője mögül azt suttogta magyarul: "Ausztriát? Kevés, fiatal barátom. Valaki már Oroszországot adta értem!"

- Magyar nő volt? - kérdezte elgondolkozva páter Angelo.

- Magyar nő volt. S én nem tudtam, elsüllyedjek-e vagy ujjongjak gyönyörűségemben. Persze öt percig se tartott a tanakodásom, mert aztán a nagyherceg eltávozott a kedvesével. Theát nem láttam többé. Hazajöttünk a kegyelmes úrral Pestre s két hónap múlva már el is felejtettem a furcsa kalandot. De most, amióta beszélgetünk, különös és érthetetlen módon megint eszembe jutott a bécsi epizód. A magyar lány egy orosz nagyherceg kedvese volt s engem most a bécsi orosz nagykövetség hagyatéki ügyben keres! Ha a szép Thea az én eltűnt nővérem lett volna...

Páter Angelot is felizgatta kissé a különös történet, de úgy vélte, hogy kötelessége az államtitkárt megnyugtatni.

- Utazzék méltóságod Bécsbe s a többiről ráérünk azután diskurálni. Azt hiszem, a valóság sokkal szürkébb lesz s méltóságod ok nélkül izgatta fel magát.

Wild Kajetánné s a lánya akkor érkeztek oda reggeli sétájukból s páter Angelo azzal üdvözölte őket:

- Őméltósága ma este Bécsbe utazik. Legjobb, ha személyesen jár el a nunciatúrán. Azt hiszem, mire visszajön Bécsből, már magával hozhatja a pápai kamarásságot.