Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 12. szám · / · FIGYELŐ

BABITS MIHÁLY: POUR MIEUX CONNAÎTRE HOMÉRE;

- hogy jobban megismerjük Homerost, Michel Bréal, a híres nyelvész (innen-onnan már két éve) könyvet irt, amelyről nekünk is tudomást kell vennünk, mert íme ez is megingatja egyikét azon irodalmi babonaságoknak, amelyekkel a magyarra is átokként nehezülő körmönfont német elméletezés valósággal terrorizálta a tűnt század irodalmi közvéleményét. Ezúttal éppen arról a babonáról van szó, amely nálunk a mai irodalmi küzdelmekben is oly nagy szerepet játszott, a népköltészet és egyszerűség bálványozásáról az irodalomban. A század demokratikus szellemének megfelelően iparkodtak a szorgalmas németek minden nagy irodalmi remeket, melynek eredetét homály fedte, népies alkotásnak bizonyítani, s a fő kapaszkodó éppen Homeros volt. Manapság már túl vagyunk e hamis demokratián s lerázhatnók a belőle fejlődött babonákat is a költészet "szükségképpen népies alapjairól," "a költői egyszerűségről." E felfogást elméletben még Arany is hiszi - de gyakorlatban mind távolabb jut tőle. A művészet sohasem egyszerű, hanem épp ellenkezőleg, magasabb rendű kombináció: az egyszerű kis népköltemény sohasem mérkőzhetik a Danték "mesterkélt," alkotásaival. A szépség éppen a nép felfogásában is ellentéte az egyszerűségnek; a nép a maga meséit, dalait annyira feldíszíti (= eltávolítja az egyszerűségtől), amennyire csak tudja, de csekély képzetkészletével távolról sem tudja annyira, mint a művelt műköltő; s ha a műköltők néha egyszerűséget keresnek, éppen a népköltészet szellemének ellenére keresik azt, mint új változatosságot; s semmi sem áll voltaképp távolabb az egyszerűségtől, mint ez a készakart, "költői egyszerűség." Az egyszerűséget, a népköltészetet, a legtúlműveltebb korokban bámulták legjobban, mint pikáns ellentétet. Ilyen pikáns érdekesség gyanánt szerepel az ős egyszerű élet leírása Homerosnál gyakran; s éppen abból a kedvtelésből, amellyel a költő az ily egyszerűséget festő részletekbe elmerül, a gondból, amellyel a magasabb műveltségre való célzásokat (pl. írás említését) kerüli, de annak ismeretét sokszor önkénytelen elárulja, kovácsolja Bréal a legerősebb fegyvert, bebizonyítani, hogy az Ilias nem lehet népköltemény. Ehhez járulnak a többi nagyon szemmel látható, de tán épp azért elhanyagolt bizonyítékok, melyeket Bréal igazi francia szellemmel emel fel: a versmérték igenis művészi volta ( képzelhető-e olyan népies versmérték, mint pl. a magyar jambus, ahol a vers arsisa teljesen elhanyagolja a szóhangsúlyt? nem inkább csak idegen ha társa fejlődött művészi formát képzelhetünk ilyennek? s ilyen a görög hexameter); vagy az a bámulatos részrehajlatlanság, amellyel a költő egyik harcoló félnek sem fogja pártját, s amely teljesen ellenkezik a népi költés szellemével. Az Ilias közönsége nem is a nép volt, hanem művelt közönség, mint a Theokritos és Bion közönsége. S ha nem is fogadnók el Bréal hypothesisét az Ilias keletkezésére (ünnepi játékokról és a költeményt egységes szellemben bővítő testületekről): lassankint kételkedni kezdünk a német kritika tudománnyá emelt szóvirágaiban, melyek az eposz természetes növéséről, népi dalnokokról, népi énekek összefűzéséről beszélnek, s melyeket Bréal oly maró gúnnyal illet. Ez elméletekben úgyis csak a tudósok hittek eddig is: a nagy költők az Iliast mindig egységes költői műnek tartották. Nem szégyen a német tudomány terrorizmusa ellenére is hozzájuk csatlakozni. A könyv végére Bréal szójegyzéket csatol, nagyobb terjedelműt, mint maga a könyv; s csodálatos! a nyelvész, míg az előtte járatlan területen, az irodalmi elmélet terén, csupa új és érdekes dolgot mond, itt többnyire régen ismert etimológiákat ismétel. Egy helyhez a magyar embernek megjegyzése van: annak bizonyítására, hogy az r j-vé válhatik, inscriptiót és spanyol dialektust hoz fel. Felhozhatná a magyar gyermek beszédét, aki minduntalan mondja: bajna, pejsze. A szójegyzéket Lexilogus-nak címzi, Buttman emlékére, aki úgy látszik az egyetlen német filológus, akinek megbocsát; de mint az előszóban említi, ez is francia származású s őseit Boudemont-oknak hívták. Íme: kitűnik a lóláb, hogy ezt az oly hasznos és szükséges támadást a német filológia ellen voltaképpen a francia sovinizmus tette.