Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 5. szám · / · BABITS MIHÁLY: SZAGOKRÓL, ILLATOKRÓL

BABITS MIHÁLY: SZAGOKRÓL, ILLATOKRÓL
7.

De félre vers és tréfa! A komoly ábrándnak adjuk át magunka; jer ringató komoly fantázia!

Rajzoljunk egy utópiai illatversenytermet, élvezzünk, legalább képzeletben, egy odórikus zeneművet.

Utópia boldog lakói hátradőlnek a nem nagy és tökéletesen elzárt terem kényelmes zsöllyéiben. A külvilág kirekesztve. A lámpák mind kialszanak. Tökéletes sötétség és csend az, amit e legfinomabb műélvezet megkíván.

Halkan, mint távol emlékezet, alig is észrevehetően eleinte s hogy az agy kérdezi, szag-e vagy hang az igazán, terjed a tiszta légben messze parfüm piano illata, ibolyaillat, érezhetőleg, de színeket és mellékszíneket kap időnként, taktusra, és titkos zamatokat, hogy az orr egyre változást vár. Egyszerre s azt sem tudni miként erős heliotrop-lehelet [*] tölti el az egész termet, mely aztán érdesebb vaníliába olvad s idegesen bizsergetve az élvező cimpáit, egyszerre megszakad.

Megszakad, eltűnik, semmi sem marad. Tiszta, friss a levegő megint. Az élvező, akinek idegeit mozgásba hozta ez az előjáték, meglepett várakozással emeli föl fejét. Tiszta, üres a levegő megint. Egyszerre, újra, mint előbb észrevétlen, kél a halk ibolyaszag. De a levegő friss most, még frissebb és az illat materiálisabb s különös zamat vegyül bele: a kikelet nedves illata. A nedves föld illata, a sár szaga, valóban; az olvadó hó szaga, friss tavaszi lehelet, mely bársonyosan cirógatja a jelenlévők arcát. Szellő van a teremben bizonnyal és tágnak érzik a terem, a sötétben, mint ha szabadban volna. S az ibolyaillat, szabadon és szemérmetlenül kószál, átleng mindent. És más virágok illata vegyül benne, mindig gazdagabban; először csak tavaszi virágoké: rezeda, orgona, gyöngyvirág. Ismeretlen szagok is; amaz illatozó lepkének szaga s egyszerre tömjénillat. Aztán megint: gyöngyvirág, orgona, rezeda. [**] Hol az egyik, hol a másik érezhető tisztán és vissza-visszatérnek. Majd fölkel a rózsa bujaszaga s szuverén előtt mindent. A szellő megszűnt, a lég nyomott, a hőmérséklet megemelkedik. Ah a rózsa! A rózsa ezer más illatot költ, a holtakat felcsiklandó myrrha, a zsíros pézsmaillat, a mézédes jázmin. A mézédes, emlékitta jázmin! Ennyi gazdag illat felhozza, ütemre, mert nem szabad elfelejteni, hogy a szagok váltakozása szoros ütem szerint történik és vissza-visszatérnek, fölhozza, ütemre, ennyi gazdag illat a leggazdagabbat, az ártatlanság virágának bódító illatát, liliomillatot. Fullasztó, nehéz liliomillatot.; amely nem is egyszerre adja át a levegőt másiknak, hanem lassan vegyül bele enyhe tömjénszellő, mintha füstuszályásos, könnyű tömjéntartó röpülne át, sötétben, fönn a szoba levegőjén, s szellem-kezek csóválnák. A tömjén megmarad, erősödik; de a liliomsúly, alig vesszük észre, eltűnt; és helyette finom cinnamusz ébred most. S újra szökken dús hangversenye az illatoknak: buggyan. Kelnek ismeretlen balzsamok, csodálatos füstölők párája, destillált illatok, megtörött virágszárak, növénynedvek titkos illata [*] az aranyámbra. Rejtelmes éjillatok, illatok, melyek a homerosi asphodelosra gondoltatják az embert, idilli illatok, Milton paradicsomába and in all that bowery loneliness beillők. Tágra nyílt orrlyukkal ül az élvező, agyán, lelkén rohant át az illatchaosz szellemtánca, kábul a feje, értelme megakad. A puha székben, szemlehunyva élvez. És újra ébred, keveredik, eltölt a rózsaillat, s a rózsák hervadnak, és a boldog utópiai érzékeit a virágok kellemes hullaszaga andalítja.

 

[*] 23 *Nincs ám a nyelvben még elég szó az illat számára: ez is bizonyítja, mennyire elhanyagolták esztétikailag ezt az érzést. (Mert anesztetikus kifejezések vannak, bőven...)

[**] 24 **l'odeur fade du rézéda. - P. Verlaine.

[*] 25 *Odeur de la séve
dans les bois mouvans. - V. Hugo.