Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 4. szám · / · FIGYELŐ

HEGEDÜS GYULA: A KIVÁNDORLÓ

Herczeg Ferencnek akkora közönsége van, hogy bátran irthat akármit, az ő közönsége mindig nagy szeretettel fogja elolvasni a munkáit s a darabja előadására már azzal a szándékkal halad a színház felé, hogy forró tapsokkal adózik kedves írójának. Csodálatra és irigylésre méltó a közönségnek ez az állandó, meleg szeretete, de hogy így van, most láttam "A kivándorló" egyik előadásán. Nekem nem Herczeg Ferenc a kedves íróm és nem voltam elfogult "A kivándorló"-val szemben, ha eszembe is jutott a "Bizánc" hatalmas ereje és sok ragyogó novella; és nem tudott megtéveszteni az a néhány jelenet sem, amely imponáló erőt és fölényes biztonságot tükrözött. "A kivándorló" lágy romantikája könnyekre fakasztó szentimentalizmusa engem nem tudott meghatni, mert úgy láttam, hogy Herczeg igazat akart írni és nem tudott igazat írni. A világfi, aki váltót hamisít s a börtönön keresztül talál rá arra, akit egész életén keresztül fog szeretni: ebben a témában fájón éreztem a csináltságot és ettől a kellemetlen, lenyűgöző hangulattól az egész előadás alatt nem tudtam megszabadulni. Nem a romantika, nem a darab iránya ellen éreztem kifogásokat, csupán a szereplő alakokkal szemben, akikről nem tudtam elképzelni, hogy megtehessék azt, amit megtesznek. Nekem nincs megmagyarázva, én nem vagyok meggyőzve arról, hogy a váltóhamisító gavallér annyira megváltozik a börtönben és azt sem tudom elhinni, hogy a kurtizán egyszeri beszélgetés után olyan áldozatokat tud hozni egy férfiért. Nem baj, ha valaki nem élő alakokat szerepeltet akár a színpadon is, de az kellemetlen, hogy minden szavukkal és mozdulatukkal az élőséget ambicionálják, mert így az ember kénytelen ebből a szempontból nézni a darabot.

Ezért erről nem is lehet többet mondani, mint amennyi elmondatott és csupán egyes kiszakított jelenetekről kell még megemlékeznem. A harmadik felvonás börtönjelenetében gyönyörködve ismertem rá Herczeg Ferencre s az egymásra következő finomságok mintha kiszakítottak volna kellemetlen hangulatomból. Úgy éreztem, hogy az a biztos felülről nézés, amelyért legjobban szeretem Herczeget, egyszerre diadalmaskodik és semmivé roppannak a felülről nagyon tisztán látható csináltságok, de nem, nem történt semmi, folyt tovább az idegesítő romantika.

Nem jó darab, csalódva éreztem az előadás alatt és az előadás végén s csupán az a vigasztaló, hogy a kvalitásokat nem lehet elrejteni. Nem jó darab, de úgy látom, hogy Herczeg szeretettel csinálta meg s ha valakinek, hát elsősorban neki van joga nem jó darabot is írni. Ezzel a darabjával Herczeg tévedett s úgy érzem, hogy nála másról, mint tévedésről, sohasem lehet szó.