Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 1 szám · / · AMBRUS ZOLTÁN: IMOGÉN

AMBRUS ZOLTÁN: IMOGÉN
I.

Második Rodomont csak ötvenhét éves korában juthatott ősei trónjára, mert atyját igen hosszú élettel áldotta meg a gondviselés, s az agg király sehogy se volt rábírható, hogy fia javára lemondjon a trónról. Minél öregebb lett, annál jobban szeretett katonásdit játszani, és nem lehetett megértetni vele, hogy már csak egy módon használhatna népének, ha tudniillik az elevenek vezényelgetésétől visszatérne az ólomkatonákhoz.

Rodomont tehát attól fogva, hogy nagykorúvá lett, harminchárom esztendőn át nem csinálhatott egyebet, csak várta, egyre várta azt a nagy napot, amely majdan a legmagasztosabb emberi feladattal fogja megterhelni. Minden más feladatának még a nagykorúsága előtt eleget tett. Húsz éves korában feleségül vette a nem éppen szép, de minden erénnyel tündöklő Apollónia hercegnőt, s olyan buzgón látott hozzá annak a kötelességnek a teljesítéséhez, amellyel népének tartozott, hogy még nem volt huszonnégy esztendős, amikor hitvese már a harmadik fiúgyermekkel ajándékozta meg. De miután így kellőképpen gondoskodott róla, hogy a fajtája fennmaradjon, örökre megelégelte a családi életet s elutazott világot, embereket látni.

Meddőnek nem mondható, de kissé rövid családi életéről Rodomont minden tartózkodás nélkül szokott nyilatkozni:

- Aminek meg kell lennie, azon én hamarosan szeretek túlesni... Ha az ember lerázott a nyakáról minden kötelességet, derültebb lélekkel járhat az élvezetek után... Az ember nem a maga kedvéért házasodik meg, hanem a gyermekekért, az ember a maga kedvéért nem házasodik meg... - ezeket a szavait idézgették.

Bizalmasabb körben többet is mondott:

- Az idegen országokban sok szépet ismertem, meg, de a legszebbnek mindenütt a legényéletet találtam... Az illendőség megköveteli, hogy olykor haza nézzek, megmutassam magamat népemnek, üdvözöljem az öreg fajankót, barackot nyomjak a gyerekek fejére s karácsonykor vagy újévkor elmondjam a feleségemnek, mennyire tisztelem őt és mennyire meg tudom érteni a szomorúságát. Húsz éves korában az ember minden asszonyt szépnek talál, s ha a feleségünk jobb, mint szép, az ember hunyja be a szemét; de én már nem vagyok húsz éves s végre-valahára ki akarom használni a fiatalságomat.

Ki is használta, nemcsak az első fiatalságát, hanem a másodikat is, és ötvenhét esztendős korában úgy találta, hogy még nem használta ki eléggé.

Amennyire az illendőség engedte, minden idejét idegen földön töltötte; néha nem is kérdezte, mit enged meg az illendőség... amiért népe kissé neheztelt rá.

És harminchárom esztendőn át, attól fogva, hogy először indult útnak víg vakációra, egészen trónralépése napjáig, csak a nőknek és a kockajátéknak élt. A kockajátékért képes volt elhagyni még a legszebb asszonyok társaságát is; és a kockajátékban nem nyerhetett annyit, hogy minden pénzét rá ne költötte volna a szép asszonyokra.

Otthon ezért kissé léhának tartották.

De a természetben semmi se vész el. Nem veszett el ez a harminchárom esztendő sem. Rodomont trónörökös az idegen országokban, folytonos szerelmeskedés és kockajáték közepett, nem közönséges életbölcsességet szerzett.

Ezt még azoknak is észre kellett venniük, akik a legjobban tartottak uralkodásától.

Attól a perctől kezdve, hogy hírt kapott az agg király haláláról, régi cimboráit, akikkel sok éven át együtt tivornyázott, meg sem ismerte többé.

Nem ezek csalódtak benne a legkeservesebben. Hanem azok, akik azt remélték, hogy mialatt a király tovább is az idegenben mulat és éli világát, helyette majd ők fognak uralkodni.

Mikor az agg király, kezében egy játékkardot szorongatva, utolsót lélegzett s követek rohantak el, hogy haza hívják a trónörököst, aki tudtán kívül, automatice királlyá változott át: az ország nagyjai azt képzelték, hogy nemsokára egy vidám úriember fog megérkezni, aki, alighogy megkoronáztatta magát, siet megszabadulni az uralkodás gondjaitól, rábízza a kormányzást a hivatott jelesekre, s aztán megint tovább áll, hogy ezentúl még több pénzt költsön az idegen szépségekre.

Hanem a hajóról az új király alakjában olyan ember szállott ki, akit eddig még senki se ismert. Azaz örömhír, hogy az apja meghalt, Rodomontot egyszerre megkomolyította.

Ünnepies volt, mint egy temetés-rendező, és méltósággal teli, mint egy tragikus színész. Az üdvözlő beszédekre még csak egy kegyes fejbiccentéssel se válaszolt, s hű öreg miniszterét akit ócska bútorként örökölt az egész országgal egyetemben, azzal lepte meg, mikor ez egy csomó aláírni valót helyezett eléje:

- Előbb majd átnézem az aktákat és csak azután fogok intézkedni. Nem azért vártam ilyen sokáig, hogy árnyék-király legyek.

És miután átnézte az aktákat, még zordabb arcot öltött.

- Úgy látom, - szólt, - hogy az országban nagy a rendetlenség. Az oligarchia módfelett elhatalmasodott és a nép, az istenadta nép, már nem bír el több terhet. Nos hát én nem fogom eltűrni, hogy az oligarchia tovább is kizsákmányolja a népet. A nép érdekében semmiféle szigorú intézkedéstől nem fogok visszariadni. Népemnek atyja és első pártfogója vagyok. Azért meg fogom nyirbálni az oligarchák kiváltságait és a nagybirtokokra nagy adót vetek ki. Minél nagyobb a birtok, annál nagyobbat.

A hű öreg miniszter azonnal a helyzet magaslatára emelkedett és így válaszolt:

- Nagyon bölcsen, Sire. Az új törvény annál hasznosabb lesz, mert a kincstár kezdett kiapadni. És ha már az összeroskadó népen úgy se tudunk segíteni, legalább mentsük meg a kincstárt.

Hanem az új törvény egy cseppet se tetszett az ország nagyjainak.

- A népet meg kell szabadítanunk ettől a zsarnoktól - mondogatták. - A nép érdekében semmiféle erőszakos lépéstől nem szabad visszariadnunk.

Addig suttogták, mormolták és rebesgették ezt, míg végre egyiküknek, a fiatal Raimondi grófnak, az jutott eszébe, hogy:

- A nép érdekében végre cselekedni kel!

Ennek a hangosan kimondott szónak az lett a következése, hogy az ország nagyjai, szám szerint tizenhatan, összeesküdtek Rodomont király ellen. Elhatározták, hogy megfosztják trónjától, börtönre vetik, s visszahelyezvén jogaiba a száműzött dinasztiát, ennek utolsó férfiivadékát, Godolfin herceget, hívják meg a trónra. Godolfin herceg a messzeségből nemcsak hogy élénken helyeselte ezt a tervet, hanem írással is biztosította az összeesküvőket, hogy kiváltságaikat tiszteletben fogja tartani és soha se felejti el, kik azok az érdemes férfiak, akik a legtöbbet tették a nép érdekében.

De az összeesküvést fölfedezték.

Rodomont király éktelen haragra gyúlt, mikor megtudta, hogy mit forraltak ellene a hűtlen országnagyok.

- Hát van szívük ezeknek az embereknek? - panaszkodott miniszterének, őszinte felháborodással. - Olyan hosszú várakozás után még el sem helyezkedtem jól a trónon, és már le akarnak taszítani róla?!...

- Ha jól sejtem, Sire - tudakozódott a miniszter - felséged helyesli véleményemet és szabad folyást enged az igazságszolgáltatásnak?!...

- Jól sejted - felelt a király. - Sajnálom őket, mert végre ők is emberek... de engem nem téveszt meg az, hogy az ő helyükben talán és is ugyanazt tettem volna, amit ők cselekedtek Előttem ugyanis csak a nép érdeke lebeg, s azért inkább én nyakaztatom le őket, mint hogy ők üttessék le az én fejemet. Ne gondold, mintha nagyon ragaszkodnám a fejemhez, de erre a fejre szüksége van a népnek.

S a bírák megtudván, hogy miképpen kell szólnia az igazságos ítéletnek, Raimondi grófot és tizenöt társát halálra ítélték.

- Az ítélet végrehajtásával nem kell sokáig késni - utasította a király hű miniszterét. - Ha bűnösök is, egyszersmind szánni valók és méltók a részvétre; nem volna helyes, ha sokáig elkínoznák őket. A szigorúság nem zárja ki az emberiességet. Aztán meg nem is volna célszerű, ha időt adnál nekik arra, hogy megszökhessenek; ami biztos, az biztos, és én a pénzt a zsebben, az asszonyt az ágyban, a halálraítéltet pedig a koporsóban szeretem.

- Csakis ott lesznek teljes biztonságban - vélte a hű miniszter. - Addig nem lehetnek egészen nyugodtak; pedig régibb hű szolgálataikkal, ha egyebet nem is, a nyugalmat bizonyára kiérdemelték.

- Szóval, mához egy hétre, vagyis János fejvételének szent ünnepén, reggeli hét órakor hadd szabaduljanak meg ettől a kínos izgalomtól - rendelkezett a király. - Tudod, amíg élnek, folyton szánnom kell őket... egyébre nem is tudok gondolni... s ha még sokáig tart, hogy egész nap csak érzékenykedem, ez könnyen megárthat az egészségemnek. János fejvételének ünnepét pedig azért ajánlom, mert a szent ember példája vigasztalni fogja őket, s azonkívül így ünnepélyesebb színezete lesz a látványosságnak.

- Kell, hogy a nép ünnepnapokon ne csak okuljon, hanem szórakozzék is. A hasznost mindig jó összekötni a kellemessel - bölcselkedett a jeles államférfi.

- Úgy van, mindent a népért! - felelt a király.

Rodomont királyt a történelem "a tapasztalt"-nak, a "bölcs"-nek és "az előrelátó"-nak nevezi. De senki se tökéletes.