Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 23. szám

Babits Mihály: Az örök folyosó

A véghetetlen portikusznak
egyhangu oldalívei
rejtett forrásu fényben usznak.

Mi haszna széttekinteni?
A síma égnek semmi ránca
s szemed a földet nem leli.

S tán e nagy ívek néma lánca
a végtelenbe fűzve nyúl:
holt oszlopoknak méla tánca

huzódva, mozdulatlanúl
légtengelyén az üres ürnek,
s a külső sötétig vonúl,

hol a Pokol lakói sülnek.
Mindegy! ásít az út elém!
Ó boldogok, kik nyugton ülnek,

De engem űztön űz a Rém,
kire nincs szem, mely visszanézzen,
s előre, bármi les felém,

futok gyáván, futok merészen,
habár előre jól tudom,
nem érhetem végét egészen

s bárhol bukom, felén bukom
s e súlyos álmok összezuznak
s maradok majd a féluton,

Mig a végetlen portikusznak
egyhangu oldalívei
rejtett forrásu fényben usznak.

(S megint előlről.)