Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 19. szám · / · Kabos Ede: A fölösleges ördög

Kabos Ede: A fölösleges ördög
- Mai legenda -
IV.

A liliomos leány vasárnap reggel az ágya előtt találta a bűvös pár cipőt. Este fölvette és éjjel félrelépett. Persze, a máskülönben nagyon szegény ördög láthatatlanul mindig figyelte. Hajnalban az igen nagy öröm volt, mikor a leány a gyönyörű pár cipőt meglátta. Tapsolt a kis leány örömében s azt mondta:

- Ilyen gyönyörű cipőről nem is álmodtam.

Még egy szál ingben felpróbálta. Illett neki, de hogy is ne illett volna, mikor a máskülönben nagyon szegény ördög úgy csinálta, hogy kisebb lábon, nagyobb lábon egyformán megsimuljon. A leány egy szál ingben táncolni kezdett s a cipőkön a verébszemek ragyogtak, a harminc éves asszonyok rózsaszínű orrcimpái kéjesen reszkettek.

- Egy pár kis lakkcipő is boldoggá tett volna s most ilyen csodacipőket találok az ágyam előtt!

Óvatosan simogatta a cipőket.

- Azt hiszem, nem viselhet szebbet egy főhercegnő sem. Ilyen fejedelmi cipőhöz talán szegényes is az én egyszerű, fehér ruhám - mondotta egy kis szomorúsággal a lány.

A máskülönben nagyon szegény ördög röhögött befelé:

- Majd szerez neked az én cipőm fejedelmi ruhát is az egyszerű fehér ruha helyébe.

A leány ezen a vasárnapon nem volt olyan nyugodt, mint rendesen. Egész nap izgett-mozgott s mikor déltájban az udvari ablak vászonfüggönye mögül sokáig nézte a szomszéd diákot, a máskülönben nagyon szegény ördög húsz kilót hízott.

- Már viszik a cipőim. Az első féri, akit meglátott, nyugtalanítja.

Egész vasárnap délután öltözködött a leány. Az egyszerű fehér ruháját hol fölvette, hol levette, mert mindig talált rajta még valami igazítani valót. Csak a gyönyörű cipők miatt. Egyszer egy pár rózsaszínű szalagot varrt még a derékra, a ruhaaljra, mert a cipőkön is ott reszkettek az asszonycimpák, a szép rózsaszínű pillangók. Majd egy sor tarka gyöngyöt varrt a keble fölé, mert a cipőkön is tarkán csillogtak a verébszemek. Este lett, mire valahogyan meg volt elégedve az öltözködésével.

Akkor megint kinézett az udvari ablakon. Két fiatal leány, rosszul öltözködött, munkában meggörnyedt leány kopogott az ajtón, a barátnői. Be akartak hozzá jönni, mint máskor este. A lány meglapult a sötétben, úgy tett, mintha senki sem volna otthon és nem nyitott ajtót.

Az ördög megint röhögött befelé:

- Ma nem akar tudni a barátnőiről. A cipők... a cipők...

Tíz óra tájban a leány óvatosan leszökött az emeletről, kisurrant a kapun s egyszerre ott volt az utcán. Nyugtalanul sietett s az első sarkon szó nélkül befűzte karját a várakozó diák karjába és már együtt indultak a külváros felé. Egy villanyosan világított helyiségbe tértek, ahol megvacsoráztak s aztán átmentek a tánchelyiségbe. Éjfélig jóformán szakadatlanul táncoltak, akkor a diák valamit súgott a leány fülébe s azt a tizenhét esztendős, liliomos arcocskát elfutotta a láng.

Künn voltak az utcán. A máskülönben nagyon szegény ördög boldogan röhögött:

- Viszik a cipőim. Viszik.

A kis cipők lassan kopogtak a kövezeten, aztán egyszerre elhalt a kopogás. A diák eltűnt a leánnyal. Az ördög a levegőbe vágta magát, táncolni kezdett a házak fölött kifeszített telegráfdrótokon és szakadatlanul röhögött. A leány félrelépett...