Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 3. szám · / · FIGYELŐ

IGNOTUS: Igazgató-ingás
a Nemzeti Színházban

Mikor annak idején megbukott Krieghammer generális hadügyminiszter, s helyébe Pitreich generálist tették meg hadügyminiszternek, a Pesti Napló ezt úgy jelentette, hogy: megvan az új Krieghammer; Pitreichnek híják. Még nem tudni, kinek híják majd az új Somlót. Még nem állapodtak meg benne: kinek a felmenője vagy lemenője, titkárja vagy protezsáltja legyen a Nemzeti Színház új direktora. Csak azt tudni, hogy szegény Somló megbukott, és - ez az ő tragikuma - abba a sok mindenbe bukott bele, amit nem röstellt elkövetni, csakhogy meg ne bukjék. Nincs az a miniszteri tisztviselő, akitől darabot ne fogadott volna el. Nincs az az újság, melynek munkatársával darabot nem fordíttatott volna. Nincs az a befolyásos művész, kinek gyerekeit be ne szerezte volna a színházhoz, s az az előkelő asszonyság, kinek kedvéért darabokat ne tett volna műsorra vagy ne vett volna le műsorról. Hiába minden. Mindazok, kiknek befolyása előtt meghajlott, elejtik őt, mondván: nekünk nem kell olyan direktor, aki minden befolyás előtt meghajlik. Heltai Jenőnek van egy kis novellája, melyben a szerelmes ifjú elviszi az imádott leányt a fogorvoshoz, és, hogy kedvet keltsen benne a foghúzáshoz, magának húzatja ki elébb mind a harminckét fogát. Az imádott leány azonban, ahelyett, hogy hálás volna ezért az önfeláldozásért, utálattal fordul el tőle: neki nem kell ilyen foghíjas ember.

A dolog úgy áll, hogy foghíjas ember csakugyan nem való a Nemzeti Színház igazgatójának. Viszont az igazgató tisztviselő lévén, s még csak nem is életfogytiglan kinevezett, függ mindazoktól a hivataloktól, melyeknek az övé alatta áll, s mindazoktól a befolyásoktól, melyektől nálunk a hivatalok függenek. Ami foga van, azt rövidesen kihúzzák. Ha nem hagyja békességgel, kitörik erővel. S ha ezt sem lehet és kemény az állkapcája és kemény az ökle, akkor fogastól, állastól, öklöstől, mindenestől kihajítják. Ahogy minálunk hivatalokat betöltenek: szinte kizárt dolog, hogy arravaló ember kerüljön az igazgatói székbe. S ez a vigasztaló, mert kár volna ezért az alkalmas emberért, ha odakerülne.

E bajok egy része, szó sincs róla, megvan mindenütt udvari vagy állami színházaknál. Legfeljebb hogy az önnönmaguk hatalma, a társadalmi barbár, lelketlen és erőszakos befolyások ellen azzal védik meg az üldözött vadat s az üldözött színházat, hogy az igazgatót függetlenné, felelőtlenné, elmozdíthatatlanná teszik. Még így is ki lehet füstölni. Egy más védelem az volna, hogy az illetékes és illetéktelen befolyások nem egészen művészietlenek s nem egészen lelkiismeretlenek; az udvarnak, az államnak, az előkelőknek s a hatalmasoknak vannak bizonyos, bár elavult, de nemesebb művészi hagyományaik és igényeik, s a lelkiismeretlenséget fele útján megállítja az ízlés. Ezenfelül a közönség is művészi neveltetésen ment át, van talán avult, de nemes iskolájú művészi ítélete és féltékenysége, s ellenőrzi az urak hatalmaskodását s a sajtó cinizmusát. Nálunk a hivataloknak nincs művészi hagyományuk, nem is szívbeli ügyük a művészet, s a hatalmaskodásnak már csak azért sem vet gátat az efféle érzelgés, mert egyúttal mindig hatalmi és erőpróba is, hogy ki hát az úr a háznál, az országban? A közönségben meg a műveltek savanyúan fordulnak el a magyar színháztól éppúgy, mint a magyar irodalomtól, mert mi jó jöhet Názáret felől? - a nem műveltek pedig ugyanazon babonás tisztelettel nézik színházul a Nemzeti Színházat, mint irodalmul a Kisfaludy-Társaságot, s az újságoknak vakon hisznek. A Paulay idejében talán másképp volt, de nemcsak mert Paulay arravaló ember volt, hanem mert akkor, kezdődő politikai és gazdasági lendületünk közepette, az úri hatalmaskodás számára annyi bő és gazdag terület kínálkozott, hogy ezt a kis parcellát bátran kihagyhatta. Most azonban sok az eszkimó, s a hivatali s a társadalmi hatalom egy heringet sem hagy ki, nem hogy ilyen fókát, uralmának jelöléséből, erejének próbájából.

Nem hiszem, hogy Somló után arravalóbb ember kerül majd a Nemzeti Színház élére. Hiszen nálunk a nem állami színház is bitang jószág, s úgy vállalkoznak rá, mint egyebütt korcsmanyitásra. Ha pedig arravaló ember lesz: fogadja őszinte részvétemet.