Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 2. szám · / · BÍRÓ LAJOS: ILKA

BÍRÓ LAJOS: ILKA
- Történet egy vidéki városból -
IV.

- Öregem - mondta Girálthy -, ennek rossz vége lesz.

- Mi a baj? - kérdezte Gál.

- Én komolyan szerelmes leszek ebbe az asszonyba.

- És az asszony?

- Ez éppen a baj. Ő olyan hideg, mint egy sírkő. Tudni se akar semmiféle szerelemről. És nagyon szép. És nagyon kívánom.

- Hát mit mond?

- Azon, amit mond, nehéz eligazodni. Buta egy kicsit. Amilyen szép, olyan buta. De úgy képzelem: semmi öröme nem volt az első házasságában. A férje öreg volt.

- És?

- És: vannak asszonyok, akik egészen hidegek maradnak egy rossz házasságban. A férjük csak magával törődik. A szívüknek már kezdetben sem volt semmi köze az egész dologhoz. És hidegen marad a vérük is. Egyszer sem jöttek lázba. A házasélet egy rút ember számára való kínos és piszkos kiszolgáltatás volt nekik. Utálattal gondolnak rá. Ilyen lehet ez is. Az ilyen asszony érzés dolgában tudatlanabb, mint egy lány. Örül, hogy nem kénytelen engedelmeskedni senkinek. Nem is sejti, hogy van más szerelmi élet is, mint az, amit ő szerelmi életnek hisz.

- Akkor elég rosszul áll a dolgod.

- Nagyon rosszul.

Girálthy összeszorította az öklét.

- Csak egyszer tudnám lázba hozni - kiáltotta elkeseredetten. - Csak egyszer tudnék hozzáférni. Csak egyszer! Majd megmutatnám!

Gál hallgatott. Girálthy idegesen tépegette a bajuszát.

- No szervusz - mondta azután.

- Hová mégy?

- Felmegyek hozzá.

- Hát szervusz.

Girálthy felment az asszonyhoz. Esteledett már.

- Későn jön - szólt az asszony.

- Nem festeni jöttem.

- Hanem?

- Imádni magát.

- Hagyjon békét nekem - kiáltotta haragosan az asszony. - Nincs nekem elég bajom Zemplényvel!

- Mi baj van már megint Zemplényvel?

- Az egészen meg van bolondulva. Egész éjjel nem hagyott aludni a bolond muzsikájával. Azután reggel be akart ide jönni. Félóránként vissza-visszajön ide az ablakom alá és itt áll egy negyedóráig. Délben úgy zokogott itt, hogy az emberek megálltak az utcán.

- Hol zokogott?

- Bejött a kapun ide a kis kertbe, a vasrács és az ablak közé, nekidőlt az ablaknak és sírt. Egészen bolond. És azt hiszem egészen részeg. Azt hiszem tegnap óta iszik.

Girálthy próbált másról beszélni, az asszony azonban folyton visszatért a bolond Zemplényre.

- Voltaképpen hízeleg neki a dolog - gondolta Girálthy. Ennek az asszonynak nem lehet másképpen udvarolni, csak úgy, hogy az ember óraszámra és naphosszat azt mondja neki, milyen szép, milyen szép, milyen szép. Csak hiúsága van. Buta. De nagyon szép.

Nem tudtak beszélgetni. Girálthy rosszkedvű volt és el akart menni. Felkelt, kezet csókolt az asszonynak.

Az utca felől, a magas, földszintes ablak alatt ekkor keserves zokogás hangzott fel. Az összerezzent.

- Már megint itt van - mondta ijedten.

- Miért nem viteti el rendőrrel?

- Mit gondol? Az alispán fia!...

Girálthy dühös lett.

- Hát akkor boldoguljon vele, ahogy tud.

Menni akart. Az ablak alatt azonban ekkor megszűnt a zokogás és egy panaszos kiáltás hangzott fel:

- Ilka, Ilka!

Girálthy megállott.

- Mit akar ez a bolond? - kérdezte az asszonytól.

- Azt akarja, hogy odamenjek az ablakhoz.

- Hát ugyan menjen oda. Küldje haza.

- Nem megyek - mondta dacosan az asszony.

- Hát ne menjen. Kezét csókolom.

Az ablak alatt azonban még panaszosabban és még keservesebben bődült fel a könyörgés. Egy síró, elcsukló, részeg hang zokogott be a szobába:

- Ilka! Ilka!

Az asszony a kisujját vette a szájába és idegesen harapdálta.

- Hát odamegyek - mondta azután. - Hazaküldöm. De maradjon itt addig.

- Jó - válaszolta Girálthy. Az asszony odament az ablakhoz. Kinyitotta az üvegtáblákat és kihajolt. Egy negyedméterrel alacsonyabban, a falnak támaszkodva, egy virágágy közepén ott állott a Zemplény-fiú. A kalapja a földön volt, a nagy haja borzasan és nedvesen lógott le a füleire és a homlokára. Az ablaknyitás zajára felemelte a fejét. Az arca ólomszínűen, ráncosan és torzultan rángatódzott. A szája két szélén habos nyál csurgott le; a felfelé emelt szeme nagy, zavaros és véres volt.

- Nézze Zemplény - mondta neki reszkető hangon az asszony -, menjen szépen haza.

A fiú még jobban felemelte a fejét, a zavaros szeme egészen kitágult. Kinyitotta a száját.

- Ha nem leszel enyém, hát meghalok - mondta rekedten és fuldokolva.

Azután a zsebébe nyúlt és revolvert vett elő. Girálthy kiáltott egyet, ki akart ugrani az ablakon, de még félre sem lökhette az asszonyt, a fiú már a homlokához emelte a revolvert és elsütötte.

Girálthyt egy vörös lobbanás vakította el; azután egy dördülés. Azután egy csípő puskapor-felhőben vér sziporkázott a levegőbe fehér agyvelőfoszlányokkal együtt és a homályos alkonyatban rápermetezett az asszony fejére és az ő fejére, amint a rémülettől mozdulatlanul kihajoltak.

A fiú teste megdőlt, nekiesett a falnak, onnan végigzuhant a földön a virágok között. Girálthy kábultan ugrott vissza. Megfogta az asszonyt.

Az asszony nem mozdult. Ájultan és mereven feküdt az ablakpárkányon. Girálthy megfogta, lecsúsztatta a földre, azután feltette egy díványra és kisietett.

- Hozzon gyorsan orvost - mondta egy cselédnek.