stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


szemle

Schatz, Elena-Maria–Stoica, Robertina: Catalogul colectiv al incunabulelor din România. Bucureşti, 2007. CIMEC, 590 l.

A mindenkori Románia, követve azokat a nemzeti célokat, amelyeket a 18. század közepe táján fogalmaztak meg, mindig nagy hangsúlyt fektetett kulturális örökségének nyilvántartására, még inkább felmutatására. Ez a bemutatás mindig azt a célt is szolgálta, hogy bizonyítsa, Románia az európai kulturális kör része, a római időktől kezdődően a különféle államalakulatokba szétszóródott román nép kultúrája egységes, és ezért is egyesítendőek azok a területek, ahol román ember lakik. E nemzeti minimum következetes és hatékony nemzetközi képviselete vezette el Romániát az Európai Unióba. A nagy, egységes román nemzeti kultúra bemutatásához szükségesek voltak központi intézmények (múzeumok, könyvtárak, levéltárak), és ha ezt Bukarestben kellett létrehozni, akkor oda hordták a román államokban megtalált kulturális javakat. Ekkor nem törődtek azzal, hogy az egyes műtárgyak nem mindig, sőt gyakran nem, a románok kultúrájának emlékei. Ma már biztosan Romániáé is. Az ősnyomtatvány-gyűjteményeknek is hasonló sorsuk volt. Nagyon sok ősnyomtatvány a Kárpátokon kívül soha sem volt. Így a Ceauşescu-időben rendszeresen és tervezetten a bukaresti Nemzeti Könyvtárba, illetve az Egyetemi Könyvtárba szállították a köteteket Erdélyből, a Partiumból és a Temesvidékről is. Sajnos a bukaresti Egyetemi Könyvtár régi állománya a diktátor megölése körüli zűrzavarban a biztonsági szolgálatok túlkapásainak áldozatává vált (magyarul felégették). Miután nem készült előbb katalógus a régi állományról (csak helyben), nem tudjuk, hogy ténylegesen milyen nagy a veszteség.

Ma Romániában egyre nagyobb lendülettel hozzák nyilvánosságra a régi könyvállományok katalógusait. Ezekről két kisebb közleményben már beszámoltam (Monok István: A szomszédos országokban folyó könyvtörténeti kutatásokról. Néhány figyelemreméltó katalógus (1978–1998). = Magyar Könyvszemle 1999. 120–130.; Uő.: Vingt ans de recherche sur la culture du livre dans le Bassin des Carpates. = Revue française d’histoire du livre. Genève, 2001. Droz, 99–222.). Az ősnyomtatvány-katalógusok megjelenését, illetve a kéziratban lévő segédletek elkészülésének folyamatát a jelen katalógus szerzői a kötet bevezetésében tekintették át. Feltűnő ebből, hogy a magyarországi kutatás milyen fontos katalizátorként működött ebben a folyamatban. Az első ilyen katalógus Szegeden jelent meg (Kulcsár Péter munkája Szentiványi Róbert cédulái segítségével: Catalogus incunabulorum Bibliothecae Batthyányanae. Conscriptus Petro Kulcsár. Szeged, 1965.), a dévai ferences könyvtár egy ősnyomtatványa, illetve a nagyváradi Főszékesegyházi Könyvtár 8 kötete pedig az OSzK-ban megjelent katalógusokban (Szabó Henriette: A dévai ferences rendház 1850 előtti könyvei. Katalógus. Bp. 2002. /Nemzeti Téka/, illetve Emődi András: A Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyei Könyvtár régi állománya I. Bp.–Nagyvárad, 2005. /A Kárpát-medence magyar könyvtárainak régi könyvei – Altbücherbestände ungarischer Bibliotheken im Karpatenbecken I./) tűnt fel.

A most kiadott, a mai Románia területén található ősnyomtatványok közös katalógusa 1732 ősnyomtatványt (1349 kiadás) vesz számba. Ezek nagyobb hányada mai is a Kárpátokon belül található. A bevezetőben Elena-Maria Schatz tételesen felsorolja a gyűjteményeket, olykor regényes képzettársításokra alkalmat ajánló kisebb történeteket közöl ezek kialakulásáról. Így Nagyenyed esetében, ahol a városi múzeum könyvtárának története kapcsán Bethlen Gáborról, Martin Opitzról tesz említést (arról sajnos nem, hogy ez egy kálvinista kollégium volt), megemlíti, hogy a gyulafehérvári kollégiumot Apafi Mihály alapította újra Nagyenyeden, ahol 1752-ben egy 4700 kötetes gyűjtemény is kialakult. A történet – szemérmesen kihagyva, hogy azt a könyvtárat a románok 1849-ben porig égették – napjainkban folytatódik, a 22 ősnyomtatvány eredetének korrekt említésével (18-at Gróf Mikó Imre ajándékozott a – bizony még mindig kálvinista – könyvtárnak 150 évvel ezelőtt).

Nem szándékozom az összes gyűjtemény történetét bemutatni, csak jelezni akartam, hogy a gyűjtemények rövid története összhangban áll azzal a ténnyel, hogy sajnos a mostani katalógus egyes tételeinek leírása nem közli a proveniencia-jegyeket. Személyesen volt alkalmam erről beszélni a szerzőkkel. Ők elvégezték a munkát, szenzációs possessor-bejegyzés anyag van a kezükben. Sajnos a kiadásból a kiadó kihagyta. Részben igaz, hogy az egyes gyűjtemények régebbi katalógusai ezt közlik, ám az is tény, hogy a mai állomány felének sem jelent meg eddig nyomtatott katalógusa, és annak jelentős része is nagyon hibás leírásokkal, hibás tulajdonosi bejegyzés-közlésekkel (mint például a kolozsvári Egyetemi Könyvtár ősnyomtatványainak katalógusa (Mosora, Elena–Hanga, Doina: Catalogul incunabulelor. Biblioteca Centrală Universitară Cluj-Napoca. Cluj-Napoca, 1979. Editura Dacia.).

Nézzük, milyen gyűjteményekről van szó. Az előszó a városok mai román neveinek alfabetikus rendjében közli a gyűjtemények leírását (utalva az egységes Romániára), mi most történeti régiókként csoportosítjuk, ami talán jobban utal a mai Romániában található ősnyomtatványok oda kerülésének történetére, illetve az ország művelődéstörténeti realitásaira. Moldva: 11 ősnyomtatvány, Havaselve: 202 ősnyomtatvány (ebből a bukaresti gyűjteményeknek közel fele erdélyi és temesvidéki provenienciájú), Partium: 17 ősnyomtatvány, Temesvidék: 19 ősnyomtatvány, Erdély: 1483 ősnyomtatvány.

A szerzők gyakorlott ősnyomtatvány-leírók. Schatz asszony már kiadta a román nemzeti könyvtár ősnyomtatványainak katalógusát is (Schatz, Elena-Maria: Catalogul colecţiei de incunabule. Bucureşti, 1995. Biblioteca Naţională a României.). Az egyes tételek rövid leírása mellett minden, a nemzetközi gyakorlatban megszokott azonosító szám szerepel, és a tétel mindig utal a már előbb létező katalógus számára is. Ez azért nagyon fontos, mert – mint említettem – a kötetben szereplő proveniencia-adatok csak ott találhatóak meg (már ha akkor és ott leírták, és főként helyesen írták le). Nem véletlenül térek vissza erre a kérdésre. A mostani katalógus kiadása (mellesleg 2008 decemberében jelent meg 2007-es évszámmal) előtt személyesen volt alkalmam néhány olvasati hibát javítani a kéziratban: a kántai iskola bejegyzései voltak. Csak az a két kötet (amelyről most nem derül ki, hogy melyik mai gyűjteményben őrzik, hiszen nem azonosítható ezzel a katalógussal) több érdekes kérdést vet fel, illetve sajátos erdélyi viszonyokra utal. A török kiűzése után, a Habsburg Birodalomba nagyfejedelemség ranggal integrált Erdélyben a katolikus egyház nagy lendülettel fogott befolyásának újra érvényesítéséhez. Erre éppen a Székelyföldön (Kánta ugye ma Kézdivásárhely része) nem volt nagy szükség, mert a székelyek jellemzően akkor is katolikusok maradtak, amikor Erdély magyar lakossága többségi kálvinista, illetve unitárius lett. A 18. századi ferences kántai iskola könyvtára, amikor gyarapítani kezdték, éppen az akkor ugyancsak elavult, írásképében nehezen olvasható ősnyomtatványokat kezdte el gyűjteni? Vagy a csíksomlyói anya kolostor gondolta úgy, hogy kellene az új iskolába könyveket átadni, és ilyen „modern” gondolatra jutottak? A kötetekben csíksomlyói bejegyzés egyébként nem szerepelt. Vagy egyszerűen a könyvhiány kényszerítette az iskola alapítóit, hogy ha más nincsen, a régebbi könyv is könyv, azt kell használni? Egyszóval, ha most a romániai ősnyomtatványok közös katalógusában a tulajdonosi bejegyzéseket is olvashatnánk, számos hasonlóan érdekes, nyitott kérdésre bukkannánk.

Maga a katalógus szerkezetében is a nemzetközi modelleket követi. Előszó, kisebb gyűjtemény történetekkel, a katalógus használatában eligazító bevezetés, majd a katalógus rész, szerzői betűrendben haladva. Ezután a szokott mutatók: a kiadásban közreműködő személyeké, a nyomdászoké és nyomdahelyeké, időrendi mutató, illetve számos nemzetközi forgalomban lévő katalógussal a konkordancia. Jó összehasonlítási lehetőséget biztosít az a tény, hogy a mai Magyarország területén megtalálható ősnyomtatványok  katalógusával (Sajó–Soltész: CIH) is megjelent a konkordancia, ahogy a Hain, Hain–Copinger, a GW összevetést is megtaláljuk a kötetben.

A Sajó–Soltész modern, internetes változata, az Imrih Kotvan-féle katalógusok, (Kotvan, Imrich: Incunabula quae in bibliothecis Slovaciae asservantur. – Inkunábuly na Slovensku. Martin, 1979. Matica Slovenská; Kotvan, Imrich–Frimmová, Eva: Incunabula quae Martini in bibliotheca nationali slovaca societatis Matica slovenské dictae asservantur. – Inkunábuly slovenskej národnej knižnice Matice slovenskej v Martine. Martin, 1988. Matica Slovenská.), a horvátországi helyzetet bemutató összeállítás (Badalić, Josip: Incunabula quae in populari re publica Croatia asservantur. Zagreb, 1952.), és ez a mostani kötet közösen jó képet adnak az egykori Kárpát-medence, vagyis Magyarország könyves kultúrájának egy nem érdektelen részéről.

Monok István


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.