stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


szemle

 Marinelli-König, Gertraud: Oberungarn (Slowakei) in den Wiener Zeitschriften und Almanachen des Vormärz (1805–1848). Wien, 2004. Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 779 l.

A 19. század az 1848–49-es évekkel lezáródó első, majdnem fél évszázada a soknemzetiségű Habsburg Birodalom népei öntudatra ébredésének az az időszaka, amely természetesen egymáshoz képest fáziseltolódásokkal ment végbe, s amelynek kapcsán egyes helyeken az anyanyelven írott irodalom megteremtése, máshol a reformok követelése állt a középpontban, és amely törekvések szorosan kapcsolódtak az Európán végighullámzó forradalmakhoz. Az már köztudomású volt eddig is, hogy Magyarország, a magyar kultúra a Vormärz bécsi sajtójában kitüntetett szerepet kapott. (A magyar és az osztrák irodalom között igen élénk volt a kapcsolat, mint Szemző Piroska munkájából már ismert, többek között Stifter, Levitschnigg, Betty Paoli és Ludwig Foglar a pesti Heckenast kiadóval álltak igen szoros kapcsolatban, számos művűket itt nyomtatták). Hogy Magyarországon belül Felső-Magyarország mennyire volt jelen a bécsi sajtóban, ezt a kérdést vizsgálja ez a kötet. A szöveggyűjtemény a megközelítőleg a mai Szlovákiával azonos területen létrejött kultúra fogadtatását kíséri végig a kor bécsi folyóirataiban és almanachjaiban, és ad ebből a hatalmas anyagból válogatást. A kötet az Osztrák Tudományos Akadémia nagy vállalkozásának része, amely a bécsi folyóiratokban napvilágot látott területi, nyelvi és szerzői szempontból a címben meghatározott körbe tartozó írásokat kívánja összegyűjteni és feltárni, s amely sorozatból eddig három, az orosz, a lengyel-rutén és a déli szláv területeket összefoglaló kötet már megjelent.

Megjegyezzük, hogy ugyanígy meg lehetne vizsgálni a Vormärz bécsi sajtóját magyar szempontból is. Erre történtek is kísérletek, de ezek zömében egyedi vállalkozások voltak. (Palos Bernardin: Irodalmunk ismertetése XIX. század eleji német folyóiratokban. Bp. 1929; Kunczer /Kunszery Gyula: Hormayr és az egykorú magyar irodalom. Pécs, [1929.], vagy tőlem: A bécsi Der Wanderer magyar vonatkozású közleményei 1814–1850. = MKsz (107.) 1991. 1–2. sz. 62–87.). Természetesen ilyen monumentális kutatómunkának szervezett keretek között kellene folynia, s ehhez kitűnő kiindulópontot jelentenek a korszak bécsi sajtóját feltáró eddig napvilágot látott bibliográfiák; gondolok itt Andrea és Wolfram Seidler Das Zeitschriftenwesen im Donauraum zwischen 1740 und 1809. Kommentierte Bibliographie der deutsch- und ungarischsprachigen Zeitschriften in Wien, Preßburg und PestBuda. (Wien–Köln–Graz, 1988.) című munkájára, valamint a Helmut W. Lang vezetésével összeálított háromkötetes Bibliographie der österreischischen Zeitschriften 1704–1850. (München, 2006.) című retrospektív folyóirat-bibliográfiájára. Megemlíthetjük még a nemrég megjelent, a bécsi nyomdászat- és könyvtörténet alapvető forrását, Peter R. Frank és Johannes Frimmel bibliográfai munkáját, Buchwesen in Wien 1750–1850. Kommentiertes Verzeichnis der Buchdrukker, Buchhändler und Verleger. (Wiesbaden, 2008. Harrassowitz Verlag) , amely még teljesebbé teszi Bécs könyves kultúrájáról alkotott képünket.

A Felső-Magyarország (Szlovákia) cím némileg félreérthető, talán helyesebb volna Szarka László történész meghatározását „felső-magyarországi szlovák régió” átvenni. Gertraud Marinelli-König igen helyesen szögezi le, hogy (FelsőMagyarország, Hungaria superior) soha nem volt a tárgyalt korszakig sem autonóm terület, sem nem rendelkezett politikai önállósággal. A korszak történetéhez a Gogolák és Steier (sic!) Lajosféle ma már elavultnak számító munkák helyett javasolhatjuk többek között Arató Endre korszerűbb történelemszemléletet tükröző, és német nyelven is hozzáférhető olyan munkáit, mint Die slowakische Schriftsprache und die slawischen Völker in den vierziger Jahren des XIX. Jahrhunderts (Bp. 1968.), vagy szintén tőle: Die verschiedenen Formen der nationalen Unterdrückung in Osteuropa und die Madjarisierung in der ersten Hälfte des XIX. Jahrhunderts (Bp. 1961.). Marinelli-König asszony metodikai bevezetésében kitér még a többnyelvű helységnevek használatának problémáira, és igen helyesen többnyelvű helységnév-megjelöléseket alkalmaz. Másik fő törekvése, hogy lehetőleg objektív maradjon, azt eredményezi, hogy sem a szlovák, sem a magyar álláspontot nem képviseli, hanem mindvégig osztrák szemmel vizsgálja a kérdéseket.

A metodikai bevezetés és a rendelkezésre álló források bemutatása után a feldolgozott bécsi lapok jegyzéke következik. Köztük a korszak olyan meghatározó reprezentánsai, mint a Joseph v. Hormayr szerkesztette Archiv für Geographie, Historie, Staats- und Kriegskunst, majd címváltozással és tartalombővüléssel Archiv für Geschichte, Statistik, Literatur und Kunst (1810–1828) (ennek magyar anyaga már többszörösen is feldolgozott), a magyarországi, lovasberényi születésű Moritz G. Saphir Humoristja (1837–1858), a Jahrbücher der Literatur (1818–1849), Ignaz F. Castelli és Joseph v. Seyfried Sammlerje (1809–1846), valamint az Adolph Bäuerle nevével fémjelzett Wiener Theaterzeitung (1806–1860). Sajnos azonban Ernst Victor Zenker véleménye a ’48 előtti bécsi újságírásról lesújtó: „Még a Vormärz amúgy sokat dicsért bécsi irodalmi újságírása is végtelenül sekélyes, lapos és ráadásul romlott volt, melyben veszélyes pletykaéhség és önelégült dilettantizmus burjánzott.” Mégis ezen folyóiratok szisztematikus feldolgozása mindenképpen sokban árnyalja közös múltunk e korszakáról alkotott képünket.

A kötetben közzétett hatalmas anyag a korszak legfontosabb bécsi folyóirataiból merít, az így létrejött adattár, bibliográfia a kultúra sok ágára kiterjed, és további kutatásokhoz szolgál megkerülhetetlen forrásul és alapvető segítségül. Nem dolgozták fel a színtisztán egyházi, orvosi, katonai, jogi és gazdasági szaklapokat, a politikai napilapokat – a korszak lezárul az 1848-as forradalom előtti időszakkal. Csupán megemlítjük az éppen a kötet témáját képező terület szellemi központjában, Pozsonyban megjelenő, leghoszszabb életű magyarországi újságot, az enciklopédikus jelentőségű Preßburger Zeitungot (1764–1929), amelynek melléklapja, a Pannonia Adolf Neustadt vezetése alatt vált a kor legmodernebben szerkesztett periodikumává (1845-ben az Illustrirte Theaterzeitung is dicsérőleg említi meg Neustadt nevét), s ahol „felnőtt” a kor németül publikáló generációjának több neves tagja, így például Dux Adolf, Zerffi Gusztáv Ignác, a bécsi Josef Weyl, a csehországi származású és a prágai egyetemen tanult Kompert Lipót (ő egy kis írásával szerepel is a kötetben), Heller Izidor, valamint Einhorn Ignác. Dux sorsa azért is érdekes, mert általa figyelemmel kísérhetjük azt a Monarchián belüli határokon túllépő újságírói életpályát, amely a Preßburger Zeitungtól kezdve ívelt át a bécsi Wandereren keresztül egészen a Pester Lloydig.

A vizsgált területek között kiemelt helyet kap az irodalom (beleértve a szépirodalmat és az irodalmi kritikát), a színházi élet teljessége, valamint a könyvnyomatás és könyvkiadás. Az irodalommal kapcsolatos közlemények egy része szépirodalom, nagy része szekunder irodalom: híradás könyvek megjelenéséről, írókkal, költőkkel és tudósokkal kapcsolatos biográfiai hírek, könyvismertetések. A témakörökön belül az írások szerzői és a tárgyalt személyek nevei szerinti betűrendben az egyes személyeknél először a saját művek, majd a fordítások következnek.

A kor meghatározó írói, tudósai ezen a területen többnyelvűek voltak, s zömében németül publikáltak. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy e kultúraközvetítők közül például Gaál Györgyöt, Dux Adolfot, (mindkettőtől sok költeményt és prózát is közöltek a bécsi lapok), vagy a polihisztor Rumy Károly Györgyöt a magyar irodalomtörténetírás és a magyar életrajzi adattárak magyarként tartják számon. Ebbe a körbe beletartozónak tekintendők a nyomda helyén kívül a tárgyalt területtel semmilyen más módon kapcsolatba nem került magyar szerzők magyar nyelvű munkái is. Így például Ákáb István sárospataki református író és tanár 1806-ban posztumusz a pozsonyi Weber Simonnál megjelent Éneás és Didó című verseskötete. Dugonics András – aki különben soha nem élt a Felvidéken – Etelkája, melynek harmadik kiadását a pozsonyi Landerer-nyomdában nyomtatták 1806-ban. Vagy Perecsényi Nagy László, a polihisztor szolgabíró Orithia magyar amazon története című regénye (1804) ugyancsak Landerernél jelent meg. A közlésre kiválasztott írások magukból a folyóiratokból vett rövid, vagy lerövidített közlemények, illetve hosszabb írások rezüméi. Rumy írásaival a bécsi lapok majd’ mindegyikében találkozhatunk. Foglalkozott néprajzzal (például az irokézek kultúrájával), közölt statisztikai adatokat, írt mezőgazdasági témákról, iparról (textiliparról, pálinkaégetésről), színházról, irodalomról, zenéről és fordított szépirodalmat is. Egyébként sokat tett Kazinczy Ferenc irodalmi törekvéseinek tolmácsolása érdekében. Német nyelven levelezett Kazinczyval, aki ösztönözte Rumyt a magyar irodalmat ismertető cikkek közlésére. Az irodalmi fejezeten belül a következő csoportot a szerző neve nélkül megjelent írásokról szóló tudósítások képezik, majd az almanachokról szóló híradások következnek. Nagy számban képviseltetik magukat az aprónyomtatványok (néhány oldalas kiadványok), a korban elterjedt, hírességekhez, főleg az uralkodóház tagjaihoz címzett köszöntő, üdvözlő, vagy őket búcsúztató gyászbeszédek. Itt találjuk Kazinczy Napóleon és Mária Lujza 1810-es egybekelése alkalmából írott üdvözlő versikéjét is. A „népi iratok” (talán a népszerű jobb szó lenne) gyűjtőnév alatt naptárak, imádságok, imakönyvek, beszédek szerepelnek. Az irodalomhoz kapcsolódó fejezet a fordításokkal és a különböző irodalmi műfajokkal kapcsolatos újdonságok szemléjével zárul.

Az irodalomkritika címet viselő fejezet irodalomtörténetekről szóló része beszámol Pavol Jozef Šafárík első szláv nyelv- és irodalomtörténetének 1828-as (sic!) (budai, tehát az Egyetemi Nyomdában történt) kinyomtatásáról, a Csaplovics János szerkesztésében 1821-ben Bécsben megjelent Topographisch-statistisches Archiv des Königreichs Ungern című kétkötetes munka három felvidéki (Gömör, Beszterce és Szepes) megyét tárgyaló részéről. Csaplovics szerzőként csak kis mértékben működött közre (az írások szerzői között található Rumy Károly György, Kitaibel Pál, Schedius Lajos), inkább fordítóként és szerkesztőként vett részt a két kötet összeállításában. Ezt az alapművet pontatlanságai ellenére nagyon sokat idézték a bécsi folyóiratokban, és használták fel forrásul a Magyarországról szóló legkülönfélébb híradásoknál. Az újságok és folyóiratok közül több írás is számba veszi, és nyelvek szerinti bontásban közli a Magyarország területén az adott évben megjelenő periodikumokat. Például szintén a Topographisch-statistisches Archiv des Königreichs Ungernben két híradást is közöltek a bécsi lapok Juraj Palkovič Pozsonyban 1812-ben indított hetilapjáról (Tỳdenník), valamint Wigand Ottó mindössze pár hónapot megért Kaschauer Wochenblattjáról (1818). A magyar újságírás történetéről szóló közlemények külön alfejezetben szerepelnek, itt is a Topographisch-statistisches Archiv alapján, megemlíthető még a magyar folyóirat-irodalom 1820-ig tartó részletes bemutatása is. Csaplovics az Oesterreichische Blätterben tudósított a Henszlmann Imre Vierteljahresschrift aus und für Ungarnja (Lipcse, 1843–1844) elleni szlovák támadásokról. Néhány írás a felvidéki, elsősorban a pozsonyi nyomdákat veszi számba, emellett említés történik az adott (1845, 46-os években) megjelent könyvek számadatairól.

A nyelvtudomány a másik nagy terület, amelyhez sok bécsi folyóirat-közlemény, tudósítás kapcsolódik, hiszen ekkor jelent meg J. Palkovič cseh–német–latin szótára, Šafárik az első cseh nyelvemlékeket közlő kötete, melyekről a bécsi sajtó is hírt adott. A nyelvtudományon belül külön fejezet foglalkozik a bohemisztikával, a germanisztikával, a szlavisztikával, a szlovák nyelvvel, a hungarológiával és az összehasonlító nyelvtudománnyal. A bécsi lapok egyöntetűen elítélik Gregor Alojz Dankovskýt, aki több írásában kifejtette azt a tézisét, hogy Anakreoón és az ókori görögök szlávok lennének. Ugyanez a Dankovský, aki a pozsonyi akadémia görög nyelv és irodalom professzora volt, a magyar nyelv eredetével is foglalkozott. Az összehasonlító nyelvtudomány fejezetben a Jenaer Literatur-Zeitungot idézik, melyben már megállapítást nyert az a tény, hogy Dankovskýnak nem sikerült a szláv és a görög nyelv rokonságát meggyőzően bizonyítani. Még az összehasonlító nyelvtudomány fejezet is felhasználta a Topographisch-statistisches Archiv nyelvjárásokról szóló részeit. Ez után következik a filozófia, az esztétika és a retorika tudományterülete.

A történelmen belül mutatja be a kötet a történetírást általában, majd Magyarország történetét, ez után évszázadokra bontva a 13. századtól a 19. századig; végül egyes problémákhoz kapcsolódó szövegeket. Az oktatás, nevelés témaköréhez csatlakoznak az egyes városok iskoláiról, tankönyvekről, könyvtárakról, múzeumokról és gyűjteményekről szóló híradások. Ehhez a témakörhöz tartoznak a tudomány embereinek (tudósok és közéleti személyiségek) életével, tevékenységével kapcsolatos írások, így például főbb műveik felsorolása, híradások kitüntetésükről, valamint nekrológjaik. A tudós társaságokkal, egyesületekkel kapcsolatos tényközlések sokszor a folyóiratokhoz mellékelt „Intelligenzblatt”-okból származnak, amelyek alapvető feladata a hivatalos közlések közzététele volt. Volt az Annalen der Literatur und Kunstnak (1803–1805, címváltozással 1809–1812), a Wiener Allgemeine Literatur-Zeitungnak (1813–1816), és az Erneuerte Vaterländische Blätternek (1815–1820) is „Intelliganzblatt”ja. Az Annalennek egy ideig volt „Beförderungen, Belohnungen und Ehrenbezeigungen” című rovata, amely csak a kinevezésekről, kitüntetésekről és a tisztelet egyéb kifejezéseiről (például egy tudós társaság tiszteletbeli tagjává választásról) tudósított. A legtöbb közlés Rumyval kapcsolatos. Külön fejezetben szerepel a művészet (festészet és szobrászat), zene és színház A színházi életről szóló tudósítások az egyes városok neve szerint szerepelnek. Kiemelendő, hogy a legtöbb híradás Pozsonyról található, e város igen fejlett színházi és zenei élettel rendelkezett, és szoros volt a kapcsolata – a földrajzi közelség okán – a vendégjátékok révén többek között Béccsel és Grazcal. 1776-ban itt nyílt meg Magyarország első kőszínháza, persze ekkor még német nyelvű társulattal. A pozsonyi egyházzenei egylet előadásairól is tudósítottak a bécsi lapok, valamint a zenei élet más eseményeiről is. Pozsony után Nagyszombat és Kassa színházi és zenei élete volt a legfejlettebb, ezekről található még több híradás a bécsi folyóiratokban. A képzőművészet területéről két írás szól a pozsonyi születésű Blaschke János (1763–1833) rézmetszőről a bécsi lapokban, aki jól ismert volt ott, hiszen Bécsben élt és ott is halt meg, valamint szintén két hírben említik Róth Imre (1813–1885) kassai születésű, Münchenben tanult festőt, később fényképészt, alexandriai, egyiptomi utazásával kapcsolatban.

A vallás szintén különálló fejezetegység, ugyanúgy, mint az országismeret. A vallásnak szentelt fejezet először a protestáns egyházról megjelent írásokat gyűjti össze (biblia-, imakönyv és egyéb egyházi szövegek közlései, a lelkészekkel kapcsolatos hírek), majd a katolikus egyház iratai és a katolikus klérust érintő újdonságok következnek. Ez után következnek a jogtudomány területébe tartozó írások, törvénykönyvek említései a bécsi lapokban. Az országismeretbe beleértendők a statisztikai kimutatások, a természeti látványosságok, útleírások, és a kialakulóban lévő új tudományterület, a néprajz. A politikai gazdaságként fordítható részben találhatók a természeti kincsekkel, a közlekedéssel (az első magyarországi Pozsony–Nagyszombat útvonalon közlekedő vasútvonal megnyitásának hírével), iparral, kereskedelemmel, pénzüggyel, mezőgazdasággal, szociológiai problémákkal, katasztrófákkal, járványokkal és a jótékonykodással foglalkozó közlemények. Itt csak néhány, a saját tudományterületén maradandót alkotó tudós nevét emelem ki, mint például Csaplovics János már sokat emlegetett művét, Lipszky Jánost, Magyarország térképének megalkotóját, Schwartner Márton Statistik des Königreichs Ungern című alapvető munkáját, valamint Rumynak a Dunát bemutató, Friedrich Adolph Kunike Jakob von Alt rajzai alapján készített 264 litográfiájával díszített, máig forrásértékű kötetét. Végezetül a természettudomány (ásványtan, antropológia, őslénytan, állattan, növénytan, orvostudomány) és a matematika következik.

A kötet nagyon szép kiállítású, áttekinthetően tördelt, az írások szerzőinek nevei (életrajzi adataikkal), és címük fettel szedettek, a folyóirat-címek más betűtípussal, a törzsszövegtől jól elválasztva. A könyv részét képezi két történeti térkép, valamint egy a folyóiratok címeit tartalmazó kronológiai táblázat. A kötet végén a következő, a használatát megkönnyítő mutatók vannak: a felhasznált források jegyzéke, név-, helységnév- és nyomdanév-mutató.

Rózsa Mária


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.