stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


közlemények

Ibrahim Müteferrika szerepe a 18. századi oszmán reformokban. Er-Risâletü’l-Müsemâ bi-Vesîletü’t-Tibâ’a – A nyomda szükségessége. Az első oszmán nyomda 1729-es megalapítása egy hosszú érlelődési folyamat sikere volt az Oszmán Birodalomban, ugyanakkor kivételes és szerencsésnek is nevezhető „véletlenek” összetalálkozásának is köszönhető. Mivel azonban a Müteferrikanyomda révén még mindig nem indult be végérvényesen az oszmán és iszlám könyvnyomtatás, érdemes foglalkozni a késedelmek okaival, összetettségével. A nyomdaalapító erdélyi származású Ibrahim Müteferrika személyével kapcsolatban pedig sok rejtett információt nyújthatnak saját művei, nyomdájának termékei, valamint otthoni könyvgyűjteményének anyaga.

A 18. század a régi berendezkedés lassú átalakulásának, az európai kulturális és technikai újítások befogadásának és a tanzimat („újjászervezés”) közeledtét jelző események évszázada volt az Oszmán Birodalomban. Az 1699-es karlócai békeszerződés következtében a birodalom kénytelen volt visszavonulni fejlettebb nyugati birtokairól, ezzel együtt pedig egyre fokozódtak a birodalom más részein mutatkozó bomlás jelenségei. Az átalakulás alatt, amely III. Ahmed (1703–1730) uralkodását és Nevsehirli Dámád Ibrahim pasa (1718–1730) kormányzati idejét is jellemezte, a szultáni udvar egyre jobban elkényelmesedett, és életmódja egyre jobban pazarlóvá vált. Ugyanakkor ez a kor hozta meg az Európa felé történő kulturális nyitást, amely által a francia kapcsolatok egyre erősebbé váltak. Az oszmán társadalom befogadóbbá vált számos technikai újításra, így e légkör kialakulása nélkül aligha vált volna lehetővé a nyomdászat meghonosítása.

Számos 18. századi oszmán követjelentést ismerünk Franciaországból, amelyek alapján jól kirajzolódik a kép, hogyan és miben kezdtek máshogy tekinteni a keleti emberek a Nyugatra. Növekedni kezdett az a réteg, aki felismerte a világ sokszínűségét és változását. Ekkor kezdődtek meg a komolyabb szótárkészítési munkálatok is, és egyre több külföldi történelmi munkát fordítottak   le oszmán-török nyelvre. Ibrahim Pasa nagyvezír létrehozott egy 25 fős bizottságot, amely elrendelte a legfontosabb arab és perzsa történelmi munkák lefordítását török nyelvre, így saját maga is két világtörténelmi mű (Hvandemir és Aynî munkái) fordítására adott parancsot.[i] Valójában majd a 18. század második fele, a 19. század lesz az a korszak, amikor az oszmán értelmiségi elit ráébred arra, hogy egy másfajta intelligenciát kell létrehoznia. A nyitás azonban már a század elején elkezdődött.

Az oktatás átalakítása és ezáltal az ehhez szükséges eszközökhöz való hozzáférés megkönnyítése különösen sürgetővé vált. A muszlim főiskolák, a medreszék már nem tudták kielégíteni az értelmiségi elit igényeit. Leginkább a természettudományok területén (matematika, mérnöki tudományok, orvostudomány) volt szükség világi felsőoktatási intézmények létrehozására, minthogy az ipari forradalom szele ekkora már elérte a birodalmat is. Az első valódi török egyetem létrehozása a 19. századig várat magára, de a törekvések már ekkor elkezdődtek.

Az Európa felé való nyitással párhuzamosan gyengülni kezdtek az eddig meghatározó perzsa és arab hatások a művészet számos területén. Mindez az irodalomban és a nyelvhasználatban nyilvánult meg a legszembetűnőbb módon, a kor írói, élükön Ahmed Nedimmel egy újfajta, könnyed oszmán-török nyelvet honosítottak meg, melyben a bonyolult arab és perzsa szerkezetek helyett egyre inkább a török nyelv vált uralkodóvá. Ezzel egy időben III. Ahmed szultán palotájában, közvetlenül a trónterem mögött egy új, gyönyörű könyvtártermet építtetett fehér márványból, hatalmas ablakokkal, mely szép példája az oszmán építészetben megjelenő új, franciás trendnek.

Természetes, hogy valamilyen ellenállásra, a hatalom felől érkező szabályozásra gondolunk először, amikor a könyvnyomtatás csaknem 300 éves késedelemmel való megérkezésének okait vizsgáljuk.[ii] A 17–18. században az Oszmán Birodalomba utazó európai hivatalnokok, megfigyelők mind arról számolnak be, hogy elsődleges oka a nyomda tilalmának a kéziratos könyvekhez való ragaszkodás. Azonban ez a ragaszkodás – mint elsőre kézenfekvőnek tűnik – nem kizárólag a hagyományokból táplálkozott. Az isztambuli művelt rétegek folyamatosan igényt tartottak könyvekre, ehhez pedig, ahogy régen is, írnokokra volt szükség.

A 16. századtól sokan érkeztek vidékről a nagyvárosokba, hogy gyermekeiket iskoláztathassák. Ezzel párhuzamosan nőtt az elemi iskolák száma. Azonban már kevesebb család engedhette meg magának, hogy a felsőbb szintű iskolákba, a medreszékbe is beírassa gyermekét. Így az írni-olvasni tudók, de több mindenhez nem nagyon értők száma hirtelen megnövekedett. Az ebbe a rétegbe tartozók mind az írnoki hivatásban kerestek megélhetést.[iii] A 18. század elején az Isztambulban járt Marsili beszámolója szerint már több mint kilencvenezer írnok működött a fővárosban. Tehát ekkorra már több évszázados hagyománnyal rendelkező, számottevő „iparosréteg” alakult ki a könyvek előállítására, akik nyilvánvalóan féltették megélhetésüket, amikor a nyomdák megjelenése ellen tiltakoztak. A nyomdászat meghonosítása egyben egy új, privilégiummal rendelkező céh létrejöttét jelentette.[iv] Fontos azonban megjegyezni, hogy a nyomda maga is figyelembe vette a másolók érdekeit, így csak olyan műveket nyomtattak ki, amelyeknek kéziratos sokszorosítása nehéznek és költségesnek bizonyult volna.[v]

Kevés levéltári adatunk van az Oszmán Birodalomban működő másolókról, bár egy 1716-os szultáni rendelet megtiltotta a kéziratos könyvek további exportját, mivel azok száma Isztambulban meglehetősen kevés lett. Ez utalhat arra, hogy bár sok másoló működött a birodalomban, ők nem feltétlenül kéziratok, könyvek másolásával foglalkoztak, inkább hivatalos iratok gyártásával. Káldy-Nagy Gyula szerint tehát valójában nem igazán a másolók, inkább az ulémák, a muszlim tudósok voltak a legfőbb ellenzői az újításoknak. Ezek az egyházi tudósok a Korán és az ahhoz kapcsolódó tudományokon nőttek fel, és ebben a konzervatív szellemben is folytatták munkájukat, nem szélesítve tudásukat a tudomány új ágaival.[vi]

Valójában azonban nincs olyan adatunk, amely bizonyítaná, hogy az Oszmán Birodalomban bármiféle konkrét vallási ellenállásba ütközött volna a nyomda felállítása, mégis sokan ezt hozzák fel az 1730-as Patrona Halil vezette janicsárfelkelés egyik céljaként is. Bár általában véve az ulémák konzervatív nézeteket vallottak, sokan közülük kiemelkedő tudósok voltak. A főmufti, Abdullah efendi saját maga ajánlott Ibrahim Müteferrika figyelmébe két kinyomtatandó művet.[vii] A könyvnyomtatás meghonosodását, majd terjedését azonban valamennyire mégis akadályozták elvi kérdések, leginkább az arab kézírás nagy becsülete és ehhez kapcsolódóan a nyomtatott betűvel szembeni előítéletek is. Az iszlám nyomdák megjelenése után is sok helyen, leginkább a mecsetekben és más vallási intézményekben a kéziratokat használták szívesebben.

A nyomtatás első formája, a nyomódúcos könyvnyomtatás éppen ellentétesen terjedt el: Kínából indult, és a muszlimok jóval korábban megismerkedtek vele, mint az európaiak: nyomódúccal készült Korán-részletek, naptárak, talizmánok maradtak fenn a 10. század elejétől. Úgy tűnik, ennek az eljárásnak az ismerete is hozzájárult ahhoz a viszolygáshoz, amellyel az Európából származó mozgatható betűs könyvnyomtatást fogadták a muszlim világban. A litográfiával ugyanis jobban utánozni tudták a kézírás kalligrafikus betűit, így a Birodalom egyes részein és más arabok lakta területeken (Észak-Afrikában, Perzsiában, Indiában és az iraki siíta nyomdákban) a 20. századig ezt részesítették előnyben.

Maga Ibrahim Müteferrika is foglalkozott a nyomdaalapítás vallási, morális és gyakorlati kérdéseivel, több nyomtatványának előszavában érveket sorakoztatott fel a könyvnyomtatás szükségességét és előnyeit illetően. Er-Risâletü’l-Müsemâ bi-Vesîletü’t-Tibâ’a (A nyomda szükségessége) című rövid értekezését 1726-ban írta meg, és benyújtotta a sejhüliszlámnak és a nagyvezírnek.[viii] Előszavában Ibrahim Müteferrika leírja, hogy az emberiség írásos örökségének megőrzése miatt hasznos a nyomda, és hogy hiányoznak az olyan másolók, akik a nagy szótárakat hiba nélkül le tudnák másolni. Ezután tíz pontban foglalja össze a nyomdával járó előnyöket:

01. A szótárak, történelmi, asztronómiai, földrajzi és államigazgatással kapcsolatos fontos művek nyomtatás útján történő sokszorosítása fontos szerepet játszik minden társadalmi osztály iskolázottságának emelésében.

02. Az iszlám államok megalakulása óta íródott értékes művek kinyomtatása biztosítja, hogy a muszlimok között terjedjenek ezek a munkák.

03. A nyomtatással sokszorosított művek írásképe tiszta és hibátlan, ezért az azt olvasó oktatók és tanárok biztosak lehetnek helyességét illetően. A nyomtatványokat minőségi tintával készítik, ezért a nyomtatott könyvek a kéziratoknál jobban ellenállnak az olyan rossz éghajlati körülményeknek, mint például a pára.

04. A könyvnyomtatás nyereséges foglalatosság. Azzal a munkával, amellyel egy kötetet megírnak kézzel, ezer hibátlanul írt nyomtatvány készíthető. Ezáltal olcsó lesz a könyvek ára, amit így a szegényebbek, a diákok is megvásárolhatnak.

05. A nyomtatott könyvek elejére rövidebb, végére hosszabb tartalomjegyzék hozzáadásával bármilyen keresett dolog könnyen megtalálható benne.

06. Mivel a nyomtatott könyvek olcsók lesznek, bárki és bárhol, a messzibb városokban, falvakban lakók is könnyen beszerezhetik, ezáltal pedig megszűnhet a tudatlanság.

07. Isztambulban és a Birodalom többi városában a könyvnyomtatásnak köszönhetően könyvtárakat állítanak majd fel. A diákok a tanulmányaikhoz szükséges könyvekhez könnyedén hozzáférnek, a nemzet felemelkedik.

08. Az oszmán szultánok hódításaik és háborúik révén fényessé tették az iszlám hitet, és emelték dicsőségét. A könyvek nyomtatással való sokszorosítása által további nagy szolgálatot tehetnek a muszlimoknak.

09. Az európai államok tudják, hogy értékesek az arabul, perzsául és törökül írt művek, így nyomtatják azokat. Ismeretes például, hogy kinyomtatták a Kânunt, a Şifât, a Nüzhet el-Müştakot és még sok más, e három nyelv egyikén íródott művet. De mivel olyanok nyomtatták ki ezeket, akik nem nagyon ismerik e nyelveket, ezek a könyvek tévedésekkel vannak tele és az iszlám világban nem tartottak rá igényt. Mivel e műveket a Nyugat írásával [latin] nyomtatták, nem szépek. Később találnak a keleti nyelvekhez értő embereket és a kinyomtatott műveket az iszlám országokba küldve pénzt szerezhetnek. A muszlimoknak, ahogy más területeken is előrébb tartanak a keresztényeknél, a könyvnyomtatás művészetében is meg kell előzniük őket.

10. Már régebben is fontolgatták e hasznos eljárásnak az átvételét és az állami vezetők elemezték a témát, de mivel ez egy fáradságos és gondokkal teli munka, és nem is volt, aki értett volna hozzá, annyiban hagyták. Az iszlám államok mindegyikének nagy szüksége van könyvekre. A könyvnyomtatás elfogadása és művek kinyomtatása növeli az állam dicsőségét és nagyságát.

Hogy az oszmánok arab betűs nyomdája a 18. századig váratott magára, nem jelenti azt, hogy a Birodalomban egyáltalán nem ismerték a könyvnyomtatást. Ide is viszonylag hamar eljutott Gutenberg újítása, mégpedig a Birodalomban élő kisebbségek révén, akik már a 15. század végén nyomdát nyithattak. Ismeretes, hogy az oszmánok vallási szabadságot hirdettek a meghódított területeken, ez pedig egyúttal azt is jelentette, hogy a nem muszlimok szellemi, kulturális fejlődését nem szabályozta az oszmán törvénykezés annyira, mint a muszlimok esetében.[ix] A nyomdák felállításához azzal a kitétellel kaptak engedélyt ezek a kisebbségek, hogy azokban nem nyomtathattak török és arab nyelvű könyveket. A zsidók, örmények és görögök alapította nyomdák korai jelenléte is mutatja az Oszmán Birodalom kulturális sokszínűségét és bizonyos fokú nyitottságát. Érdekes módon, az előbb említett tilalmat kikerülve, az örmény nyomdákban megjelentek örmény írásos, oszmán nyelvű újságok és folyóiratok.

Ibrahim Peçevi oszmán történetíró is megemlékezik 1640-ben Gutenberg találmányáról egy rövid bekezdésben: „a gyaurok nyomdabetűkkel történő könyvsokszorosítása valóban furcsa egy művészet (…), ha akarja valaki, ezerszer annyi könyvet is nyomtathat egy könyv betűivel…”.[x] Az oszmánok már nagyon hamar felfigyeltek az Európában már folyó arab betűs könyvnyomtatásra is, így 1485-ben II. Bajazid megtiltotta bármilyen nyomdatermék birtoklását. Később ezt a tilalmat sorra erősítették meg a következő szultánok, de aztán 1588-ban III. Murad szultán egy fermánban engedélyezte az Európában nyomtatott arab betűs, oszmán nyelvű művek kereskedelmét és terjesztését két kereskedő, bizonyos Brantolon és Orazio Bandini számára. 1594-ben meg is érkezett a nyomtatott Tahriri’l-Usulü’l Öklides, mely dátumozása alapján (1587) minden valószínűség szerint François Savary de Brèves (konstantinápolyi francia követ) párizsi nyomdájában készült.[xi] Ennek ellenére úgy tűnik, nem nagyon tartott igényt az isztambuli művelt réteg a nyomtatott könyvekre. Ez a közöny és ellenséges hozzáállás is hozzájárult ahhoz, hogy a 18. századig kellett várni egy hazai nyomda megalapítására. A tudásnak egyfajta monopóliumát birtokló értelmiségiek ugyanis nemigen tekintették kedvezőnek az olyan újítást, ami a szövegek sokszorosításának engedélyezésével egy szélesebb körű társadalmi tagolódást tett volna lehetővé, ahol különleges helyzetüket elveszíthették volna.

Az első oszmán nyomda kései indulása nem jelentette azt, hogy bármilyen témájú könyvet ki lehetett nyomtatni a Birodalomban. A iszlámnak a vallási művekhez való konzervatív hozzáállása, a meghamisítástól, változtatásoktól való félelem indukálta azt, hogy a nyomda engedélyezéséről kiadott szultáni kézjeggyel ellátott rendelet (Hatt-i Hümâyûn) egy olyan kitételt tartalmazott, hogy a nyomdában nem nyomtathatnak vallási témájú könyveket. Ez a rendelet Ibrahim Müteferrika nyomdájának megszűnte után is érvényben maradt, sokáig nem ismerünk olyan fetvát vagy szultáni rendeletet, amely megszüntette volna ezt a tilalmat, mindenesetre csak 1803-ban jelenhetett meg az első teológiai mű, a Risale-i Birgivi (Birgivi értekezése).[xii] Az első, oszmán földön kinyomtatott Korán még ennél is jóval később, 1871-ben jelenhetett meg, de ez egy litográfiával készült változat volt. Mozgatható betűkkel az első Korán 1874-ben jelent meg. Ebben az évben szüntették meg hivatalosan a vallásos művek nyomtatásának tilalmát.

Ibrahim Müteferrika erdélyi előételét, majd birodalombeli karrierjét, gondolkodásának alakulását, így egész életútját számos elsődleges forrásból nyomon tudjuk követni. A legfontosabb talán saját iszlám hitvitázó műve, aRisâle-i İslamiye”-nek nevezett (Értekezések az iszlámról), nyomtatásban meg nem jelent könyvecskéje. Ebben röviden a következőképp nyilatkozik erdélyi tanulmányairól:

„Tizenöt éves korom után az Ótestamentum és Dávid könyvének olvasása kötelező volt, megbíztak az abban található azon prédikációk olvasásával, melyek intelmei helyesek, magyarázatuk és értelmezésük engedélyezett volt. Azonban az Ótestamentum egyes részeinek olvasását tiltották nekem, mondván, hogy az üdvöt nem ismerő mesterektől való. Emlékszem, hogy így annak értékes részeit titokban olvastam. Ennek az elején egy jelentős verset ismertem meg, amely fényt ad azoknak, akiknek nem lát a szeme, és a gondterhelt lelkűeknek örömöt adományoz. A vers görög nyelven ily módon volt lefestve…”.[xiii]

A kéziratban egy lapszéli bejegyzés is szerepel még itt:

„Ez az érdekes vers a könyv népe [=keresztények] által bizonyítottan Mózes öt könyvéből lett kivéve. De néhány régi ember hamis véleménye alapján készült értelmezésekben ezt eltitkolták és elrejtették.”[xiv]

Ezen megnyilatkozások alapján Berkes tanulmánya szerint Ibrahim Müteferrika a szentháromságtagadó Servetus és Dávid Ferenc eszméit is ismerte, sőt azonosult velük. Dávid Ferenc meghurcoltatásának egyik oka az volt, hogy elmélete szerint a Szentháromság-hit alapján meghamisították a Szentírást. Ibrahim Müteferrikánál is felmerül, hogy az Ó- és Újszövetségben egyaránt szereplő paraklétosz szó (jelentése: ’szószóló’, ’vigasztaló’, Szent Jánosnál ez a Szentlélekre vonatkozik) a régebbi keleti bibliákban periklutos-ként (jelentése: ’dicsőséges’) van írva.[xv] Ibrahim Müteferrika a „Risâle-i Islamiye”-ben már iszlám szemszögből nézve – hibásan – azt írja, hogy ez utóbbi szó jelentése ’oltalmazó’, és ez a jelentés megegyezik Mohamed egyik melléknevével, az Ahmeddel, amelynek ő az ’oltalmazó’ jelentését adja meg. Ennek azonban ellentmond, hogy szótári jelentése szerint az ’ahmed’ melléknév annyit tesz: ’dicséretre méltóbb, dicsőségesebb’ Ibrahim Müteferrika tehát némiképp összezavarja a görög és arab szavak jelentését, mégis kétségtelenül 16. századi Szentháromság-viták érvrendszeréből merít.[xvi]

Az elmélet szerint Isten itt nem a szent szellem, vagyis a Szentlélek, hanem Mohamed eljövetelét jövendölte volna meg, aki elhozza az iszlám vallást. Mint Berkes írja, művének gondos tanulmányozása után világosan látszik, hogy Ibrahim Müteferrika abban az unitárius tanokat védi, a pápaság elleni támadásokat sorakoztat fel és azt a meggyőződését fejti ki, hogy az oszmánok döntő vereséget fognak mérni rájuk és a Habsburgokra. Bibliarészleteket is találhatunk a műben, amelyek egy része latin, másik része görög nyelvű, de mindig arab írással. Lehetséges, hogy a latin nyelvű részletek Servetus híres Biblia Sacrájából származnak.

A fent említett elméleteket Dávid és Servetus műveikben a Szentháromság tana hamis voltának bebizonyítása érdekében sorakoztatták fel. Ahogy Servetus írja, a Korán egyes szúráiban is olvasható, hogy a keresztények az emberek legjobbikai voltak és az igazat írták, a Szentháromság elméletét – vagyis hogy az isteni teremtményben három személy létezik – nem ismerték, ezt később az emberek tették hozzá. Ezek alapján is látszik, hogy az unitáriusok bizonyos vonatkozásban közeledtek az iszlámhoz, és ezt fordítva is feltételezhetjük. A „Risale-i İslamiye” gondosabb, teológiai szempontú értelmezése információkat nyújthatna a protestáns, keresztény, illetve iszlám hitvitákról, minthogy Ibrahim Müteferrika mindkettőben járatos volt, tulajdonképpen ide-oda közlekedett a két vallás között.[xvii]

A Szentháromsághit a keresztények nyugati és keleti egyházának is egyik legsarkalatosabb dogmája volt, annak ellenére, hogy a Bibliában nincs rá világos és egyértelmű utalás. Ennek ellenére a Bibliára építették ezt a dogmát, és így előbb a katolikus inkvizíció, de azután a reformátusok is üldözték az ez ellen vallókat. Az unitáriusok – más protestáns felekezetekhez hasonlóan – a Bibliát isteni kinyilatkoztatásnak tartják, a Biblia legfőbb tételének azonban isten egységét, egyetlenségét tartják. Jézus Krisztust valóságos embernek gondolják, de éppen ezért nem emelik olyan magaslatokba, mint mások, hanem – a muszlimokhoz hasonlóan – prófétának tekintik, aki részesült az isteni elragadtatásban.

A 16. században, amikor a leghevesebben folytak a protestáns felekezetek közti hitviták Európában, egyes radikális protestáns gondolkodók előbb Erdélyben, majd egyesek onnan továbbállva Isztanbulban telepedtek le, így az 1570-es évekre az oszmán fővárosban egyfajta unitárius „lobby” jött létre. A leghíresebb közöttük Adam Neuser volt, aki aztán át is tért önkéntesen az iszlámra.[xviii] Sajnos kevés adatunk van erről a közösségről és arról, hogy meddig és milyen formában tevékenykedtek a Birodalomban, azonban talán mégsem alaptalan valamilyen összefüggést feltételezni Ibrahim Müteferrika és e csoport között.

Orlin Sabev gondos levéltári kutatásainak köszönhetően ma már ismerjük Ibrahim Müteferrika könyvgyűjteményének tartalmát is.[xix] A kollekció darabjai csakúgy, mint minden más, az otthonában található tárgy, a halálakor készült hagyatéki defterbe lett bevezetve. A defter legelején találhatók az arab betűs könyvek, míg a latin betűs darabok Ibrahim személyes holmijainak számbavétele után szerepelnek. E két részt együttvéve a leltár összesen 137 mű címét tartalmazza.[xx] Arra következtethetünk ebből, hogy Ibrahim Müteferrika saját maga is más-más helyen tárolta otthonában könyvtárának e két részét. Mindkét lista arról tanúskodik, hogy Ibrahim igyekezett minden tudományágban könyvekre szert tenni és olvasni. A listák a könyvek mindenféle csoportosítása nélkül készültek, össze-vissza találjuk benne egymás után a különböző tudományágakat. Arról sem rendelkezünk információval, hogy készült-e Ibrahim Müteferrika életében könyvtáráról bármilyen katalógus vagy összeírás.

Az arab betűs könyvek 101 darabot tesznek ki. Nagyobbik része társadalomtudományi mű, azon belül is a legnagyobb számban iszlám teológiai (17), iszlám jogi (9), történelmi (10) és nyelvészeti (10) műveket találunk. Képviselteti az arab betűs gyűjteményben még magát a politika (3), filozófia (3), retorika (2), logika (1), világi jog (1) és a szépirodalom (8) is. Találunk egy enciklopédiát és három úgynevezett risalét (értekezés), egy biográfiát, egy levélmintagyűjteményt és egy álomfejtő könyvet is itt.[xxi] A természettudományok közül legnagyobb számban az asztronómia (10) és a földrajz (9) képviselteti magát, ezenkívül három-három geometriai és orvosi, két algebráról szóló és egy matematikai könyvet tartalmaz még a lista.

Ezen gyűjteményrész listáját itt nem közlöm, annyit azonban fontos tudni, hogy a listában szereplő művek az iszlám világban, különösen a kor Oszmán Birodalmában elterjedt könyveknek számítottak. Az iszlám oktatási hagyomány szerint a legfontosabbak a vallással és a nyelvészettel kapcsolatos tudományok, míg az asztronómia, matematika és hasonló természettudományok főleg az ünnepek, az imaidő és vallási események meghatározása miatt számítanak fontosnak. Az iszlám jogon belül pedig az örökösödési jog játszik kiemelkedő szerepet. Ibrahim Müteferrika arab írásos könyveinek listája jól példázza ezt a felfogást, és utalhat arra, hogy medreszei oktatásban is részesülhetett. Ezt egyébként ’Efendi’ megnevezése is alátámasztja, hiszen ezt a titulust a tanult muszlimok, különösen a medreszében végzettek szokták kiérdemelni. Sajnos nem derül ki az öszszeírásból, hogy a könyvek kéziratosak vagy nyomtatottak voltak-e. Tekintettel arra, hogy ebben a korban arab betűs nyomtatott könyvként csupán Ibrahim Müteferrika nyomdatermékei voltak ismertek az Oszmán Birodalomban, valószínűsíthető, hogy a könyvek nagy része kéziratos volt. Természetesen más arab országból vagy Európából is kerülhetett arab betűs könyv könyvtárába könyvkereskedőkön keresztül vagy egyéb úton.

Ennél még fontosabb számunkra a latin írásos könyvek listája, hiszen előfordulhat, hogy a lista rövid címei mögött esetleg még Kolozsváron, vagy később, magyar kézből beszerzett, akár magyar nyelvű művek bújnak meg. A hagyatéki defterben Kütüb-i Latin (Latin könyvek) cím alatt szereplő könyvekről nem derül ki egyértelműen, hogy latin nyelvűek-e, avagy latin írásos, de nem (csak) latin nyelvű művek-e, ugyanis az oszmán nyelvű cím mindkettő jelentést hordozza. Az utóbbinak azonban nagyobb a valószínűsége. Az összeírásban az alábbi 36 cím szerepel (zárójelben magyar jelentésükkel), melyeket – amennyire a rövid, általában csak a témát jelölő címek ezt lehetővé tették – igyekeztem azonosítani:

01. Atlas minor [Kis atlasz] – Mercator: Atlas minor

02. Sagir Coğrafya [Kis földrajz]

03. Kebir Atlas [Nagy atlasz]

04. Kebir ve ’atik Atlas 2 [Nagy és régi atlasz 2]

05. İncil tercümesi [Újtestamentum. Bibliafordítás]

06. Risale-i Hendese [Geometriai értekezés]

07. Frengi Takvim [Francia (= európai) naptár]

08. Tertib-i Ceng [Háborúleírás]

09. Atlas-ı sagir [Kis atlasz]

10. Def’a Risâle-i Hendese [Megint egy geometriai értekezés]

11. Hey’et risâlesi [Asztronómiai értekezés]

12. Hendeseye müte’allik risâle [Geometriával kapcsolatos értekezés]

13. Hey’ete müte’allik risâle [Asztronómiával kapcsolatos értekezés]

14. Def’a Risâle-i Hendese [Megint egy geometriai értekezés]

15. Lugat-i Mensek [Meninski szótára]– Meninski, Francisci à Mesgnien: Thesaurus linguarum orientalum turcicae, arabicae, persicae I–II.

16. Krismân [Christmann]– Christmann, Jakob: Alphabetum arabicum

17. Atlas [Atlasz]

18. Def’a Atlas [Megint egy atlasz]

19. Tevrit ma’ Incil [Mózes könyvei és az Újszövetség]

20. Ak Deniz haritası [Földközi-tenger térkép]

21. Atlas-i Sagir [Kis atlasz]

22. Sagir Atlas [Kis atlasz]

23. Sagir Atlas [Kis atlasz]

24. Harita [Térkép]

25. Küre [Földgömb]

26. Sagir Atlas [Kis atlasz]

27. Hey’ete müte’allik risâle [Asztronómiával kapcsolatos értekezés]

28. …Lugat tercümesi [… szótár fordítása]

29. Sagir kıt’a Coğrafya alâyı [Kis körcikk – földrajzi traktátus]

30. Nücûm risâlesi [Asztrológiai értekezés]

31. Feylesof alâyı [Filozófiai traktátus]

32. Gramatik alâyı [Grammatikai traktátus]

33. Tıbb alâyı [Orvosi traktátus]

34. Risale-i Mantık [Logikai értekezés]

35. Haritalar alâyı mahlut [Térképek traktátusa vegyes]

A latin betűs művek többsége tehát földrajzi témájú: atlaszok, térképek, földgömb, egyéb földrajzi művek. Ezen kívül egy-egy könyvvel képviselteti magát a filozófia, a grammatika, a logika, az orvostudomány, találunk egy naptárat és három nyelvészeti művet. Ebből kettő szótár, a harmadik pedig egy arab nyelvtan. Sajnos nem derül ki, hogy a Biblia-fordítás milyen nyelvű, de mivel fordításról van szó, valószínűleg latinról fordították.

Mivel a hagyatéki összeírásban külön részben vannak felírva a nyomdában kinyomtatott, de el nem adott könyvek, feltételezhetjük, hogy sem az arab írásos, sem a latin könyvek között nem szerepelnek Ibrahim Müteferrika saját nyomdájának nyomtatványai.

A fent említett, nyomtatásban meg nem jelent „Risale-i Islamiyé”-n kívül Ibrahim Müteferrika más műveket is írt, szerkesztett, illetve gondozta, javította és kiegészítette a nyomdájában megjelent művek szövegét.

A nyomdában megjelent művek közül témakörük alapján a történelmi művekből találunk a legtöbbet, pontosan tízet. Ennek oka lehet az oszmán, arab történetírás fejlett volta, de Ibrahim Müteferrika ebbéli érdeklődése is, hiszen a legtöbb ilyen jellegű nyomtatvány előszavában saját történelmi ismereteiről is tanúbizonyságot tesz azzal, hogy kiegészíti, kibővíti a mű szerzőjének írását saját, a témához tartozó, fontosnak tartott ismereteivel. Mint láttuk, Ibrahim Müteferrika ügyének tekintette az oszmán állam megreformálásának kérdését, segítését, ehhez pedig szükségesnek tarthatta, hogy az illetékesek frissen tájékozottak legyenek a világpolitika eseményeiben.

A természettudományok témakörébe tartozó nyomtatványok még inkább saját érdeklődéséről, ez irányú komoly ismereteiről árulkodnak, hiszen ezek egyikének (Füyuzat-i Mıknatısıye – A mágnes előnyei) saját maga a szerzője, a másiknak (Tuhfetü’l-Kibâr fî Esfâri’l-Bihâr – A tengeri hadjáratok vonatkozásában választott ajándék) pedig fordítója.[xxii]

A szótárak kinyomtatása egyértelműen az oszmán medreszék, az ott tanuló diákok érdekében történt, ahogy ennek fontosságára Ibrahim Müteferrika a nyomda hasznosságáról írt értekezésében is felhívja a figyelmet. A szótárak esetén különösen nagy jelentősége volt a hibáknak is, melyekben bővelkedtek e szótárak korábbi kéziratos másolatai. Nem véletlen, hogy a nyomda első nyomtatványa azonnal a híres arab–török Vankulu szótár lett, 1742-ben pedig még sikerült kinyomtatni a perzsa–török szótárt, a Ferheng-i Şuûrit is.[xxiii]

Ibrahim Müteferrika nyomtatványaihoz általában maga írt előszót, amelyben többnyire a megjelent művet méltatja, röviden ismerteti annak tartalmát és hogy kik fogják tudni haszonnal forgatni a könyvet. Emellett az első nyomtatványokban közzéteszi a nyomda alapítása során keletkezett hivatalos iratokat, valamint saját írásait. Ezeket valószínűleg elengedhetetlennek tartotta ahhoz,  hogy a könyvet kézbe vevők is meggyőződhessenek arról, hogy a mű szultáni engedéllyel lett kinyomtatva.

Nyomdája kilencedik termékeként jelent meg az Usul el-Hikem fî Nizâm el-Ümem (Bölcs gondolatok a népek rendszeréről) című saját munkája, amellyel be kívánta mutatni az oszmánok európai kudarcainak okait, és reformokat javasolt az oszmán berendezkedés hibáinak megszüntetésére.24 A folyamatos területi veszteségek, külpolitikai kudarcok miatt időszerűvé vált a katonai reformok kidolgozása és végrehajtása a Birodalomban. Ebben nem kis szerepe volt Ibrahim Müteferrikának is, aki először használta a később egyre többet emlegetett nizam-i cedid (új berendezkedés) terminust e művében. Könyvében felvázolja a kormányzás modern formáit, bemutatja az államformákat, a katonai módszereket és szervezeteket. Felhívja a figyelmet arra, hogy ehhez különösen fontos a modern tudományok új eredményeinek, a földrajzi ismereteknek a felhasználása. Oroszországot is felhozza példaként, mint akik Nagy Péter vezetésével a modernizáció útjára léptek. A mű iránti európai érdeklődést jól mutatja, hogy gróf Revitzky Károly Imre lefordította franciára, amely azután nyomtatásban is megjelent (Bécs, 1769.).

Ibrahim Müteferrika már nyomdájának megnyitása előtt több térképet készített, és a nyomda termékeiben található térképek közül is több az ő nevéhez fűződik.25 Valószínűleg igen alapos földrajzi ismeretei lehettek. Ezt alátámasztja az is, hogy saját magát több helyütt „földrajztudós Ibrahim”-ként mutatja be, máshol pedig egyszerűen „nyomdász Ibrahim” szerepel.

Ezek az információk mind teljesebbé teszik a képet oszmán nyomdaalapítónkról, de hogy pontosan ki volt ő, mielőtt az Oszmán Birodalomba távozott, és hogyan kapcsolódhat a magyar, erdélyi nyomdászattörténethez, nehéz megválaszolni a máig feltárt adatok segítségével. Az erdélyi kollégiumi, valamint a török levéltári anyagok ez irányú átvizsgálása azonban sok érdekes meglepetéssel szolgálhatna mind a magyar, mind a török nyomdászattörténet számára.

Schmidt Szonja



[i] Ortayli, İlber: Az Oszmán Birodalom leghosszabb évszázada. Máriabesnyő–Gödöllő, 2004. 9.

[ii] Az arab világban az oszmánoknál is jóval később, 1821-ben alapult meg az első valódi, arab nyelvű, arab írásos nyomda az egyiptomi Bulák szigetén. Itt adták ki 1828-tól kezdve az első arab és török nyelvű hivatalos lapot, az al-Vakái al-miszrijja-t (Egyiptomi események); vö.: Dévényi Kinga–Iványi Tamás: „Kiszáradt a toll…”: Az arab írás története. Bp. 1987. 97.

[iii] Káldy-Nagy Gyula: Beginnings of the Arabic-letter Printing. In: The Muslim East. Studies in Honour of Julius Germanus. Bp. 1974. 201–211.

[iv] Berkes, Niyazi: Türkiye’de çağdaşlaşma. İstanbul, 1978. 58.

[v] Kuneralp, Sinan: Les débuts de l’imprimerie a Istanbul au XVIIIe siècle. In: Turquie livres d’hier, livres d’aujourd’hui. Strasbourg-Istanbul, 1992. 3. /Études Turques 1./

[vi] Káldy-Nagy: i. h. (3. jegyzet) 201.

[vii] Berkes: i. m. (4. jegyzet) 57.

[viii] Írása nyomtatott formában is megjelenik a nyomda első termékében, a Vankulu szótárban.

[ix] A kisebbségek közül azonban csak a zimmi státuszúak, az ehl-i kitap (a könyv népe), tehát a keresztény és a zsidó vallásúak élvezhették ezeket az engedményeket, a többi kisebbség (pl. álevi kurdok, arabok) jóval kevesebb joggal rendelkezett.

[x] Ve min tahkiki hatti basma-i küffar. İbrahim Peçevi. = Anadolu Vol. 4. No. 1. Spring, 1994.

[xi] Kabacali, Alpay: Başlangıçtan günümüze Türkiye’de matbaa, basın ve yayın. İstanbul, 2000. 13.

[xii] Baysal, Jale: II. Rákóczi Ferenc’in çevirmeni Müteferrika İbrahim ve Osmanlı Türklerinin ilk bastıkları kitaplar. In: Türk-Macar kültür münasebetleri ışığı altında II. Rákóczi Ferenc ve Macar mültecileri. İstanbul, 1976. 217–225.

[xiii] „… sinn-i sabavetten beru tevrat ve İncil ve Zebur okumağa mülazim olub, maddelerinde tekmil, tefasirlerinde me’zun-ı va’z u nasihat ile me’mur oldukda üstad-ı bî mürüvvetlerden (mensuhdur) diyu okumasından neyh olunduğum atîk ecza-i tevratları sırran mütala’a eylemek heves-i zamire hutur idüb ibtida birle dide-i na binalara nur ve dil-i mahzunlara sürur bahş olan bir ayet-i Kerimeye muttali oldum ki zeban-ı Yunanda bu üslûb üzre nakş olunmuşdur.” (Necatioğlu, Halil: Matbaacı Ibrahim-i Müteferrika ve Risâle-i İslâmiye adlı eserinin tenkidli metni. Ankara, 1982. 56.)

[xiv] „Bu ayet-i latife ehl-i kitabun el-an bürhan edindükleri Tevrat’dan mührecdür. Lâkin bazı mütekaddiminün re’y-i batılları üzere eyledükleri tefasirlerinde ala tarikı’l-inkâr masturdur.” (Necatioğlu: i. m. (13. jegyzet) 56.)

[xv] Berkes, Niyazi: İlk Türk matbaası kurucusunun dinî ve fikrî kimliği. = Belleten (XXVI/ 104.) 1962. 730.

[xvi] Vö.: Zenker, Jules Theodore: Dictionnaire Turc-Arabe-Persan. Leipzig, 1866. 16.

[xvii] Több ponton érdekes hasonlóságot mutat Ibrahim Müteferrika személyével Murád terdzsumán, aki szintén magyar származású volt, oszmán fogságba esett, majd 1553-tól a szultán tolmácsa lett és eredeti vallását tekintve valószínűleg unitárius volt. Több prózai és verses írása ismeretes. Ezek közül nem egy – mint Ibrahim Müteferrika Risaléja – iszlám kegyességi munka, melyekben egy egységes iszlám Istentant mutat be a keresztényeknek ajánlva azt. Személyét és írói tevékenységét Ács Pál ismerteti cikkében: Bécsi és magyar renegátok mint szultáni tolmácsok: Mahmud és Murád. In: Tanulmányok Szakály Ferenc emlékére. Szerk. Fodor Pál, Pálffy Géza, Tóth István György. Bp. 2002. 15–18.

[xviii] Ács: i. h. (17. jegyzet) 17.

[xix] Sabev, Orlin: (çev. Salih, Orhan): İbrahim Müteferrika ya da ilk Osmanlı matbaa serüveni (1726-1746). İstanbul, 2006.

[xx] Amennyiben valóban 137 könyvből állt Ibrahim Müteferrika könyvtára, az a korabeli viszonyokhoz képest egyáltalán nem nevezhető kiemelkedőnek. Összehasonlításképpen az 1587-ben meghalt Ali cselebinek, aki Budán volt tisztviselő, hagyatéki leltára szerint 119 kézzel írott könyve volt (Fekete Lajos: Egy vidéki török úr otthona a XVI. Században. = Az MTA Nyelv- és Irodalomtudományi közleményei (XV.) 1–2. sz. 1959. 87–106.)

[xxi] A Risale címmel feljegyzett művek között előfordulhat, hogy közülük egyik Müteferrika saját vallási értekezése, a „Risale-i Islamiye”.

[xxii] Füyuzat-i Mıknatısıye. Megjelent 1144 Gurre-i Ramazan [1732. február 27.]: 23 l., 4o; Tuhfetü’l-Kibâr fî Esfâri’l-Bihâr. Megjelent 1141 Gurre-i Zilkade [1729. május 29]: f4], 75, [2] l., 4o

[xxiii] Kitâb-ı Lügat-ı Vankulu. Megjelent 1141 Redzsep [1729. január 31.]: kétkötetes, I: 666, II: 756, [12] l., 2o; Kitâb Lisân el Acem el-Müsemmâ bi-Ferheng-i Şuûri. Megjelent [1742. október 1.]: kétkötetes, I: [2], 454 l., II: [2], 451 l., 2o

24 Megjelent 1144 Evaszit-i Szaban [1732. február 13.], 48 l., 4o

25 A nyomdának tulajdonítható térképek a következők: 1. Márvány-tenger térkép (1919–1720) Mérete: 19×48.5 cm; 2. Fekete-tenger térkép (1724–1725). Mérete: 65×95 cm; 3. Irán térképe (1729–1730)


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.