stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


SÁNDOR TAMÁS

„Zsidókravall” Budapesten – az 1883-as antiszemita jellegű

zavargássorozat a korabeli sajtó tükrében[i]

„Az antisemitismus megtámadja a polgárok százezreinekvagyoni, jogi, társadalmi biztonságát; megtámadja a legszentebbet, amin társadalmi létünk, civilisatiónk nyugszik.”[ii]

Az 1870-es évek közepétől Magyarországon, és főként az ország gazdasági politikai centrumában, Budapesten szinte kézzel fogható, tapintható volt a feszültség. Ennek alapjául a kiegyezésből való általános kiábrándulás, a nemzetiségek egyre agresszívabban megnyilvánuló törekvései (például a horvát népmozgalmak), a Balkán kérdése, az orosz−török háború ügye, valamint a Monarchia szövetségi rendszerének kiépítése és az ezt körülvevő bizonytalanság szolgált.

Ilyen légkörben került sor a tiszaeszlári vérvádperre, amely 1883. augusztus 3-án felmentő ítélettel zárult.[iii] Ezután az ország több megyéjében és nagyobb városában antiszemita jellegű tömegmegmozdulásokra, zavargásokra került sor. Az indulatok első gócpontja Pozsony volt, majd Budapest, illetve a vidéki területek következtek.[iv] Jelen tanulmányunk célja az 1883 augusztusának első felében lezajlott fővárosi antiszemita jellegű zavargássorozat kronológiájának felvázolása, valamint a fennmaradt források és a korabeli sajtó alapján néhány felvetődő kérdés megvizsgálása. Forrásbázisunk álláspontunk szerint lehetőséget ad az invesztigációra, hiszen a rendőrségi iratok mellett tartalmazza a kormánypárti, az ellenzéki, az antiszemita, a keresztény, a zsidó sajtó termékeit, és az élclapokat is.

A felmerülő problémákkal kapcsolatosan nem tisztünk igazságot szolgáltatni. Mindössze arra vállalkozunk, hogy a tényeket valamint az álláspontokat egymás mellé helyezzük, segítve ezzel az olvasót az eligazodásban és a továbbgondolásban, továbbgondolkodásban.

A zavargás kronológiája

A budapesti események arra vezethetők vissza, hogy 1883. augusztus 7-én a fővárosba érkezett a per egyik vádlottja, Scharf József feleségével és fiával, Móriccal, az ügy koronatanújával.[v] A Hattyú fogadóban elfoglalták szállásukat, majd távoztak onnan, és aznap már nem is tértek vissza. Felkeresték az izraeliták országos irodáját, ahol személyesen mondtak köszönetet azért az 500 forintos támogatásért, amit az iroda a családfőnek nyújtott a per ideje alatt,[vi] valamint ellátogattak a Városligetbe, ahol az Állatkertet nézték meg, majd sétálgattak. Ezután felkeresték a család néhány ismerősét, és az éjszakát is egyiküknél töltötték.[vii] Még a délelőtt folyamán, 10 óra tájban Máltás Hugó rendőrfogalmazó Thaisz Elek főkapitány parancsára megjelent a fogadóban, hogy értesítse Scharfot arról, hogy magát a rendőrségen elmulasztotta bejelenteni, azonban ekkor már nem találta ott.[viii]

A család látogatásáról, és arról, hogy a Hattyúban szálltak meg, a szálloda ajtajára kitett nagy plakát tudósította a járókelőket, akik ennek hatására kezdhették meg gyülekezésüket.[ix] A rendőri jelentés szerint[x] a tömeg este 7 óra tájban kezdett nagyobb számban gyülekezni a Weingruber-féle Hattyú Szálloda előtt, hogy a Scharf családot láthassa. Nagyjából 400 fős közönség gyűlt össze. „A tömeg egy része zsidókból, más része oly vallásu egyénekből állt, kik a várakozást megunva, Istóczyt és Szalayt kezdték éljenezni.”[xi] Ennek hatására a jelenlévő hatósági személyek több kísérletet tettek arra, hogy a tömeget békés eszközökkel távozásra bírják, de ezek nem jártak sikerrel. A szálloda két ablakát bezúzták,[xii] és a szemlélődés kezdett izgatott mozgolódássá átalakulni, ezért a rendőrök kénytelenek voltak erősítést hívni. A közeli laktanyából 25 lovas- és 50 gyalogrendőr érkezett,[xiii] s ők pillanatok alatt szétkergették a sokaságot, akik a szomszédos utcákban foglaltak állást. Rövid időn belül azonban heves zápor kerekedett, így a zavargók teljesen eltűntek az utcákról. Több újságírót az 1880. januári zavargássorozatra[xiv] emlékeztettek az események, amikor az első napon hasonló koreográfia szerint zajlottak le a megmozdulások.

Éjfél utánra teljesen elcsendesedett a környék, a rendőrök azonban továbbra is cikáztak a szomszédos utcákban. A jelentés értelmében az első napon a zavargásban résztvevő sokaság „gyülevész népség lévén iránytalannak látszott, s a kiváncsiság által összehozott tömeg, össze-vissza ordítozott, néha Istóczyt éltetve, zsidóellenes értelemben is.” A korszak ókonzervatív felsőpapságának napilapja, a Magyar Állam szerint a rendőrség volt a felelős az események elfajulásáért, hiszen nem tetszett nekik a csoportosulás, így „a lovas rendőrök magaviselete provocálta a bajt.”[xv]

Másnap, augusztus 8-án az események radikális fordulatot vettek, miután

„a csőcselék vérszemet kapott a tegnapi ártatlan stikli fölött a kis csahos kuvaszból nagy bestia lett. Több száz főnyi munkásnép, jobbára inasok és mesterlegények, urasági cselédek és dologtalan csőcselék pár ezer ember szemeláttára másfél óra hosszat ostromolta a kerepesi-utnak a nemzeti szinházzal átellenes során a földszintes boltokat, korcsmákat, kávéházakat.”[xvi]

Egész nap érezhető volt a nyugtalanság, kisebb bámészkodó csoportok tűntek fel a vendéglő előtt. Kora este Weingruber, látván a vendéglője előtt egyre növekvő tömeget, fiát a közeli kapitányságra küldte, hogy kérjen két rendőrt elővigyázatosságból, ezt azonban a kapitányságon feleslegesnek tartották, így nem teljesítették.[xvii] Este 8 órára ezek a bámészkodók egyre hangosabbá váltak. Erre Weingrubert utasították, hogy vendéglője kapuit zárja be, mert a cselédek és a vendégek gúnyolódásaikkal bosszantották a kint összecsődült sokaságot, sőt, a háziszolga többször egy-egy dézsa vizet is a nép közé öntött.[xviii] Percről percre nőtt a tömeg, és negyed 9-kor elszabadultak az indulatok.

„Egyszerre csörrenve hull alá egy tábla a »Fehér hattyu« egyik ablakából. Valami vásott inasgyerek zuzta be; azután el kezdett szaladni. Ha van, a ki megcsipi, valószinü, hogy nem oly hirtelen akadnak követői. A csörrenést azonban kaczagással, tapssal, bravó, éljen kiáltással fogadta a már türelmetlenkedni kezdő tömeg egy része. A taps hódit, kábit és – lelkesit. A többi utcza-gyerek vérszemet kapott. S ekkor aztán záporként kezdett az ablakokra hullani a törmelék, kisérve éktelen visongástól.”[xix]

A megvadult tömeg betört a szálló alatti vendéglőbe, pillanatok alatt felfordítva minden asztalt és széket. A megostromlott házból a zsidók eddigre elmenekültek, a pincébe vagy a padlásra bújtak, vagy létrán a szomszéd ház bazár vakudvarára mentek.

„Mikor már nem volt a sörházban zsidó, a kit ütni lehetett, a tömeg a sörös, boros hordókra, ételekre vetette magát. Némelyek habzsolni kezdtek, mások a pénzes fiókot keresték, de a rablási szándék fölött legott urrá lett a romboló ösztön. Szétzuzni, összeapritani mindent, a mi csak törhető. Tükrök, gázlámpák, asztalok, üvegek, poharak, tányérok percz alatt törmelék, abroszok, asztalkendők rongy; az evőeszközök szertezuzva, összegörbülve, a boros, sörös hordók fenekét a dühöngők szekerczével csapják be és kizuditják a habzó folyadékot az aszfaltra.”[xx]

A zavargás a vendéglő szétzúzásával nem ért véget. Az ekkorra nagyjából 1000–1500 fősre növekvő tömeg zavargó magja a szomszédos (egyébiránt általában zsidó kézben lévő) üzleteket is megtámadta, fosztogatni kezdte. Kárt tettek Freund Mór fehérnemű-üzletében, Hoffmann Adolf ékszerésznél, Kohn Dávid bútorüzletében, Kertész Jenő kereskedőnél, az Österreicher-féle kávézóban, a Kohn-féle kávézóban, Kuntser Albert vendéglősnél, Eisler Jakab pálinkamérésében és a Rosenfeld-féle kávéházban. Emellett a Kerepesi úton 152 gázlámpát rongáltak meg.[xxi]

A rendőrök 9 óra táján érkeztek meg − tehát a csőcselék 45 percig zavartalanul rombolhatott − és a Kerepesi utat szinte azonnal megtisztították. Innen a nép a környező mellékutcákba húzódott, ahol tovább folytatta a hangoskodást. Végül a környék éjfél körül csendesedett el teljesen.

A Pesti Napló álláspontja szerint a tüntetések azt az érzetet keltették, hogy meg voltak rendezve,[xxii] ezzel szemben Thaisz Elek jelentésében kifejtette, hogy „ezen felette sajnos mozgalomnak semmiféle jellege nem volt s csakis egyedül a tanonczok neveletlen pajkoskodásának s néhány gaznak tulajdonítható, kik a kínálkozott alkalmat a vagyonbiztonság elleni merényletre felhasználni szándékoztak”.

Tehát a rendőr-főkapitány megpróbálta bagatellizálni az eseményeket, azonban álláspontunk szerint üzletek kifosztása, valamint 152 gázlámpa megrongálása semmi esetre sem nevezhető tanoncok neveletlen pajkoskodásának.

Augusztus 9-én – főként az előző napi zavargás és fosztogatás miatti gondos rendőri előkészületeknek köszönhetően – nem ismétlődtek meg újra az események. Pedig a reggeli történések nem ebbe az irányba mutattak. A Kerepesi úton már reggel 6 óra tájban akkora tömeg gyűlt össze, hogy „a rendőrség netán ismétlődő zavargások kikerülése végett két század katonaságot kért s ezekkel a tegnap esti rombolás színhelyét, a kerepesi út felső végét teljesen elzáratta oly módon, hogy a katonaság kordont vont az Eszterházy utcától a síp utcáig, a gróf Károlyi utcától a müegyetemig s dohány utca sarkától a Károly körut ellenkező oldaláig.”[xxiii]

Ezzel a Kerepesi utat sikerült megtisztítani, valamint megelőzni az út két oldalán érkező tömegek egyesülését. A nap folyamán több helyen is voltak kisebb összeütközések, de estig nagyobb rendbontás nem történt.

Napközben Thaisz Elek főkapitány felhívást adott ki a főváros népéhez,[xxiv] amelyben a lakosság támogatását kérte a rendőri intézkedésekhez, valamint türelmét a bevezetendő szabályozásokkal kapcsolatban. A felhívás leszögezi, hogy tilos mindenféle csoportosulás, valamint a rendőrség katonai segítséget is igénybe vehet szükség esetén, s eközben akár fegyverét is használhatja. Emellett kitér arra, hogy a zavargó elemek viselkedéséért a felelősséget mestereiknek kell vállalni, ezzel utalván a résztvevők többségének társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzetére.

Napközben elterjedt, hogy a zavargók a légszeszgyár ellen szeretnének merényletet elkövetni, hogy ezzel estére sötétségbe borítsák a várost. A gyár őrségét megerősítették, de itt semmiféle rendbontás nem történt.

A kíváncsiság a felhívás ellenére az utcára vitte az embereket. Az esti órákban főként a külvárosok gyártelepeiről ezrével érkeztek a kíváncsiskodók. A Kerepesi út és annak környéke volt ezen a napon is az események gócpontja. Este 8 óra tájban a Rókus kórház előtt nagyobb tömeg gyűlt össze, és hangoskodásba, vala mint kődobálásba kezdett. A helyszínre érkező lovas őrjáratot kőzáporral fogadták, és Osgyán felügyelőt a szeme alatt megsebesítették. A felügyelő erre többször a levegőbe lőtt, aminek hatására a tömeg hirtelen szétoszlott.[xxv]

A rendzavarók a szomszédos utcákba távoztak, és amikor többszöri felszólításra sem oszlottak szét, a rendőrök kardot rántottak és annak lapjával kezdték ütni őket. A szétfutó tömeg a környező utcák ablakait bezúzta, a rend csak este 11 óra tájban állt helyre teljesen. A legnagyobb kravallra a Stáció utcában és környékén került sor, ahol a zavargók először betörték a Bodzafa utcai rabbiszeminárium ablakait, majd megtámadták a Günter-féle pálinkamérést, a Brandt- és a Grünhut-féle üzleteket és házakat.[xxvi]

A kormánypárti sajtó munkatársai egyetértettek abban, hogy „A mai zajongások, botrányok, bár kezdetben birtak is némi antisemitikus színezettel – legalább a kurjongatásokban – később nem állottak egyébből, mint hogy daczolgattak a rendőrökkel, s az ő bosszantásukra, s maguk otromba gyönyörűségére bevertek vagy száz lámpát, s néhány ezer ablakot.”[xxvii]

A Budapesti Hírlap megjegyzi, hogy az este folyamán a Kerepesi úton és környékén legalább százezer ember fordult meg,[xxviii] azonban ez túlzottnak tekinthető, hiszen a ténylegesen zavargó egyének száma 1−2000 fő volt. Így álláspontunk szerint valószínűsíthető, hogy a tömeg összlétszáma nem lehetett nagyobb néhány tízezer főnél, de természetesen ez sem elhanyagolható létszám a korszak egyéb tömegmegmozdulásaihoz viszonyítva.

Augusztus 10-én nagyobb rendzavarás nem történt Budapesten. Reggel 6 órakor a katonai kordont ismét felállították. Emellett a délelőtt folyamán két század lovasság érkezett a fővárosba, akiket távirati úton hívtak be Ceglédről. Ennek oka az volt, hogy másnapra, szombatra várták a hatóságok a nagyobb mérvű zavargásokat, mivel a munkások akkor kapják meg heti bérüket.[xxix]

Az események enyhülését mutatja a Pesti Napló tudósítása:

„Ma is vertek be itt-ott ablakokat, ma is történtek elfogatások, ma is több ember megsebesült, ma is éltették Istóczyt. De az ablakbeverések csak elszórtan fordultak elő, a József- és a Terézváros mellékutczáin. Az elfogottak száma is a tegnapi és tegnapelőtti napokhoz képest csekély, mindössze csak kilencz embert fogtak el és kísértek be a főkapitánysághoz.”[xxx]

Az egyetlen nagyobb riadalom a Józsefvárosban volt, ahol egy házból rálőttek egy rendőrre. A térdét horzsolta a lövés, a tettesek elmenekültek.

Augusztus 11-re, szombatra a hatóságok a lehető legerélyesebb intézkedéseket tették, megkettőzték az őrjáratokat, és utasítást adtak a csoportosulásokkal szemben a legszigorúbb eljárások foganatosítására. Thaisz főkapitány a nap folyamán egy felhívást tett közzé:

„Azon tapasztalás folytán, hogy a rendzavarók, midőn az utczákból eltávolíttatni szándékoltatnak, a házakba menekülnek: a fővárosi lakosság saját érdekében elrendelem, hogy a házak kapui folyó hó 11 és 12-én esti 7 órakor már bezárassanak.”[xxxi]

Az előkészületek dacára, vagy éppen ez okból ezen a napon jelentősebb rendbontás nem történt.

Még a nap folyamán Thaisz felkérte Paupera Ferenc és Balog Albin fogalmazókat, hogy keressék fel a két legtöbb munkást foglalkoztató budapesti üzemet, a Ganz-féle gyárat és a Magyar Királyi Államvasutak Gyárát. Erre az óvintézkedésre azért volt szükség, hogy elejét vegyék a további rendzavarásoknak, hiszen a korszak rendőrsége az egyetemisták mellett a gyári munkásságot tartotta a legveszélyesebb elemnek. A munkavezetők a kiküldött biztosoknak megígérték, hogy az este folyamán dolgozóik semmilyen rendbontásban nem fognak részt vállalni.[xxxii]

Az Akácfa utcában az este közeledtével ismét megsokasodott a néptömeg. A lovas rendőrség eleinte nyugodtan szemlélte a gyülekezést, majd szétoszlatta őket. Az oszlatás közben valaki rálőtt a rendőrökre, de nem talált el senkit. A felbőszült rendőrök erre kardlappal kezdték ütni az ellenállókat, de a tettest nem sikerült elfogniuk. Emellett a Józsefvárosban és a Népszínház mögött került sor kisebb összetűzésekre.

Este 11 óra tájban Thaiszhoz magánbejelentés érkezett, amelynek értelmében a József körúton lévő Szabó-féle kávéházban nagyjából négyszáz munkás mulat, borozik és biliárdozik. 30 főnyi fegyveres rendőrt küldtek a helyszínre, akik bezáratták a szórakozóhelyet.

„Megjegyzendő, hogy a kávéházban mulatók nem hogy zsidóellenes lármát csináltak volna, – a mi eszük ágában sem volt – de még csendesebben voltak az ostromállapot-szerű viszonyok miatt, mint máskor.”

A tulajdonos kijelentette, hogy kieső bevétele miatt Thaisz Elek ellen kártérítési pert fog indítani.[xxxiii]

A zavargások miatt tett intézkedések közül kiemelendő, hogy „a főkapitány egyik szobájában telefont állítottak fel s azt egyelőre a távolabbi helyekkel, Ó-Budával, Kőbányával s a vasuti állomásokkal hozták összeköttetésbe. Később ez a telephon összeköttetést fog nyerni az összes kerületi kapitányságokkal s a főkapitányi hivatalnok egyik külön helyiségében központi telephon-hivatal lesz szervezve.”[xxxiv]

Augusztus 12-e még a megelőző napokhoz képest is csendesen folyt le. Mindössze egy-két helyen fordultak elő kisebb kihágások. A Kerepesi útnál megtámadták a vámnál őrségben álló rendőrt, a megérkező erősítés azonban szétkergettea zavargókat. Az eseményekkel párhuzamosan a Diófa és a Dohány utca sarkán, a pékszálló környékén is csoportosulásra került sor. Mire a rendőrök odaértek, a kapu már zárva volt. Az időközben felszaporodott 50−60 fős embertömeget szét akarták kergetni, de ekkor a szállóból megtámadták őket. A rendőrök erre karddal kezdték ütni a rendbontókat. Ketten súlyosabban megsérültek, a sokaság szétoszlott.[xxxv]

Augusztus 13-án a belváros teljesen csendes volt. Mindössze a külvárosban került sor rendbontásra. A Külső Váci úton, a Linczer-féle szeszgyár szomszédságában álló pékműhelynél volt zavargás, amely Brüll Bernát tulajdonában állt.

„Délután 5 órakor egy munkás asszony jött Brüll Bernát pékműhelyébe, hogy hazavigye a kenyeret, melyet sütni adott. Blau Béla péksegéd átadta a kenyeret, de az asszony, kezébe véve a kosarat, azt a megjegyzést tette, hogy az a kenyér neki sötétebb lisztből sütöttnek látszik, mint a milyenből ő meggyúrta.”[xxxvi]

Erre az asszony szóváltásba keveredett a pékség vezetőjével és a zsidó péksegéddel, aki – testi erejét is kihasználva – kitessékelte az üzletből. Nemsokára nagyobb csoport munkás érkezett a pékműhely elé, és követelte a segéd kiadását. Nagyjából 300−400 munkás csődült össze, részint a szomszédos gyárból, részint a közeli Hauszmann-féle kocsmából. A pékmester – látván, hogy a tömeg nem tágít – a ház mögötti kibúvón rendőrségért küldetett. Ekkor a munkások ostromolni kezdték az épületet, az ablakokat betörték, és törni-zúzni kezdtek. Közben a Váci útról megérkeztek a lovas rendőrök Osgyán vezetésével, akik rövid idő alatt szétkergették a tömeget.

Augusztus 14-re a főváros végleg elcsendesedett. Sehol sem történt semmilyen rendbontás, mindössze néhány kisebb (50–60 fős) összecsődülés, amelyeket azonban a rendőrség csírájában elfojtott. A rend tehát helyreállt, de

„tekintettel a küszöbön álló szent István-napi ünnepekre, amikor a vidékről felránduló közönség által a főváros utain járókelők száma mintegy megkétszereződik s az ünnepélyességek és különféle mulatságok egy-egy helyen nagyobb tömeget hoznak össze, mely körülmény kedvező alkalmul szolgálhat az elégedetlen csőcseléknek ujabb zavargások előidézésére, a vidékről behivott katonaság az ünnepek utánig a fővárosban marad s a laktanyában lesz elhelyezve.”[xxxvii]

Az Üstökös szerint a zavargások ezekben az eseménytelen időkben még jót is tettek az újságíróknak:

„De jó, hogy van egy kis kravall

Egy kis Zágráb, s egyebek!

Máskép ilyen időtájban

Az a sok nagy lap kínjában

Dinnyehéjjal telne meg!”[xxxviii]

Résztvevők

Thaisz Elek és Somogyi József rendőrtanácsos fennmaradt jelentése és a korabeli újságok cikkei alapján lehetőség nyílik az 1883. augusztus 7. és 13. között letartóztatottak és megsérültek listájának összeállítására, és így a zavargássorozat néhány társadalmi összetevőjének elemzésére, értékelésére. Az általunk a fenti források adatai alapján elkészített lajstrom 206 letartóztatottat és 19 sérültet tartalmaz, változó adatokkal (név, életkor, származási hely, foglalkozás, családi állapot, vallás).[xxxix] Ez a lista csak metszet, természetesen nem ad lehetőséget általános következtetések levonására, de a tömeg egyes lényegi vonásai talán meghatározhatók belőle.

A tüntetők létszáma nem állapítható meg pontosan. Augusztus 7-én még csak egy néhány száz főből álló tömeg vonult a Weingruber-féle vendéglő elé. Másnap már sokkal nagyobb volt a létszámuk, ekkor már több ezren lepték el a Kerepesi utat és környékét. Augusztus 9-én már a kíváncsiskodóké volt a főszerep. Az előző napi fosztogatás nyomait rengetegen szerették volna látni. Így fordulhatott elő, hogy ezen a napon keresték fel a legtöbben a helyszínt, több tízezren fordultak mega nap folyamán a környéken. A további napokon a tömeg száma egyre inkább csökkent, míg a hónap közepére a zavargássorozat teljesen kifulladt. A résztvevők száma tehát kifejezetten magas volt, azonban közülük minden alkalommal csak maximum néhány százan aktivizálták magukat, a többiek – köztük sok nő és gyermek – csendes szemlélői voltak az eseményeknek.

A zavargássorozat 7 napja alatt 19 sebesültről találtunk dokumentációt, akik közül 4 volt rendőr. A sebesültek nagy része könnyebben sérült meg, általában vágott, illetve szúrt sebet diagnosztizáltak náluk. A zavargásoknak – a néhány eldördülő lövés ellenére – nem volt halálos áldozata.

A letartóztatottak listája alapján valószínűsíthető, hogy a zavargássorozatban döntően férfiak vettek részt, hiszen a 206 őrizetbe vett között mindössze egyetlen nő található. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem voltak jelen nők, csak arra mutat rá, hogy ők inkább az inaktív szemlélődők táborát növelték, és csak kis számban vettek részt a zavargásokban.

Életkorukra nézve a 206 letartóztatott közül 185-re vonatkoztatva áll rendelkezésünkre adat. Nekik több mint kétharmaduk (68,2%) a 30 év alattiak közül került ki, sőt, 33,6%-uk nem volt több 20 évesnél. Az idősebbek aránya az életkor növekedésével arányosan csökkenő tendenciát mutat (31−40 éves: 17,8%, 41–50 éves: 10,8%, 51−60 éves: 3,2%). A letartóztatottak benjáminja 13 (Szabó György péksegéd és Regner Károly), legidősebbje pedig 60 éves volt (Zollner Ferenc napszámos).

A letartóztatottak kevesebb mint felénél, 83 főnél találtunk adatot származási helyére. A 83 egyén adataiból megállapítható, hogy nekik csak 24,1%-uk származott Budapestről vagy környékéről, tehát a tősgyökeres fővárosiak alulreprezentáltak voltak a zavargássorozatban elfogottak között. Ezzel szemben a felvidékiek aránya feltűnően magas (36,1%) a lakosságban meglévő arányukhoz képest is (16,3%), ami azzal magyarázható, hogy a budapesti szlovákság[xl] túlnyomó többsége – mintegy 80%-a – ipari munkásként, napszámosként vagy házi cselédként kereste kenyerét.[xli] Az egyéb területekről érkezettek a mintának csak kis százalékát teszik ki.[xlii]

Foglalkozási ágak tekintetében 8 fő kivételével mindenkiről, 198 főről találtunk adatot.[xliii] Ezen belül az iparban dolgozók aránya a legnagyobb, a minta 54%-át ők teszik ki. Őket követik az úgynevezett „különféle foglalkozásúak” (31,4%), a kereskedelemben és forgalomban dolgozók (9%), valamint az egyéb foglalkozást űzők (5,6%). Az iparban dolgozó, a minta több mint felét kitevő csoporton belül az inasok és segédek aránya kiugróan magas (66%), míg a különféle foglalkozásúak 92%-át a napszámosok teszik ki. Ezek az arányok elsősorban azzal magyarázhatók, hogy a fővárosban dolgozó, általában távolról – esetünkben túlnyomórészt a Felvidékről – érkező, képzetlen elemeknek hiányoztak a helyi kötődései, illetve nem volt családjuk, valamint kilátástalan körülmények között éltek, így hajlamosabbak voltak kihágások elkövetésére, illetve ők alkották a tipikusnak mondható városi csőcselék kategóriáját.

A letartóztatottak vallási hovatartozásával kapcsolatban sajnos csak nagyon kis számban áll rendelkezésünkre adat, így ez nem ad lehetőséget messzemenő következtetések levonására. Mindössze 12 személynél utalt a rendőri jelentés vagy a sajtó erre az összetevőre. Közülük 9-en római katolikusok voltak, 1 fő református,1 evangélikus és 1 izraelita vallású. Ebből álláspontunk szerint az is következhet, hogy a zavargássorozatnak nem a vallási szegmense volt az elsődleges, hanem egyfajta vágykiélés. Több sajtóorgánum is utalt rá, és nem csak a nyíltan antiszemita jellegű Függetlenség, hogy a fosztogatásban nagy számban vettek részt zsidók is.

Sajnos a családi állapot vizsgálatához is nagyon kevés adat áll rendelkezésünkre. 31 egyénnel kapcsolatban rendelkezünk ilyennel, akik közül 14-en házasságban éltek, míg 17-en egyedülállónak vallották magukat. A többi letartóztatottnál hiányzott ez az adat. Álláspontunk szerint a zavargás résztvevői, és a letartóztatottak között – a minta ellenére – túlnyomó többségben lehettek az egyedülállók. Erre három okból következtethetünk. Egyrészt a kevés adatból. Valószínűleg itt az lehetett a furcsa, ha valaki házasságban élt, így azoknál emelték ezt ki. Másrészt abból, hogy rengeteg volt az elfogottak között a bevándorló, és, mint már fentebb is szó volt róla, a családi kötődések hiánya megsokszorozza a zavargók bátorságát. Harmadrészt abból, hogy a letartóztatottakon belül nagyon magas volt a 30 év alattiak aránya, akik még nagy valószínűség szerint nem állapodtak meg.

A tömeg „karaktere”

A fentiekben arra tettünk kísérletet, hogy a zavargássorozat résztvevőinek konkrét, kézzel fogható adataiból vonjunk le következtetéseket. Ezzel szemben itt már nem az egyénekkel, hanem a tömegként mint entitásként való viselkedésükkel fogunk foglalkozni, utalva ezzel e néhány nap mélyebb történeti összetevőire.

A zavargássorozat címzettje eleinte a zsidóság volt. A tömeg elsőként a Scharf család miatt gyűlt össze, majd a második napon került sor a legsúlyosabb rendzavarásra, amelynek alapjául nyilván a tiszaeszlári vérvádperben született felmentő ítélet szolgált. Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy vannak olyan komponensek is, amelyek a zendülés antiszemita irányultságával szemben állnak. Egyrészt a letartóztatottak között volt zsidó származású, másrészt a fosztogatás egy idő után már összességében a magántulajdon ellen fordult – nem figyelve arra, hogy melyik üzletnek zsidó a tulajdonosa –, harmadrészt pedig hangzottak el keresztényellenes jelszavak is. Mindebből következik, hogy az eleinte antiszemita jellegű protestálás később tulajdonképpen semmilyen konkrét jelleget nem mutatott, amint erre a rendőrség álláspontja is rámutat. Átalakult fosztogatássá, és a mob (csőcselék) szabad garázdálkodásává. A későbbi napok során már ilyen mértékben nem ismétlődtek meg az események. Ekkor már csak kisebb összecsapásokra került sor a rendőrök és a zavargók között, amely két csoport ekkor tulajdonképpen csak heccelte egymást.

Az első napon, 1883. augusztus 7-én a Scharf család Budapestre érkezett. Az e nap délutánján a Hattyú Szálloda előtt megkezdődő csoportosulás célja még teljesen békés volt. Egyszerűen látni akarták őket, Tiszaeszlár nevezetességeit, a per egyik vádlottját és a fiút, aki apja ellen vallott. Az akcióforma másnap alakult át. Ekkor jelent meg ugyanis az erőszak, valamint a gátlástalan fosztogatás. Nagyjából másfél órán át – a rendőrség tétlenkedése miatt – teljes volt a káosz, majd a rend pillanatok alatt helyreállt, és már csak a zavargás nyomai emlékeztettek a néhány órával korábbi eseményekre. A függetlenségi Budapest szerint

„csalódnék az, aki azt hinné, hogy a mai (augusztus 8-i) zavargást antiszemiták vagy általában a főváros polgársága rendezték volna. Ha amazoknak talán volt is benne részök, az igen csekély lehet, a polgárság azonban teljesen távol állott a mai eseményektől. A mai sajnálatos zavargás okozóit sokkal alantabb: a dologtalan, foglalkozás nélküli mesterlegények, csavargók és utca-gyerekek közt kell keresnünk; abban az elemben, mely nagy előszeretettel aknáz ki minden eseményt, a melylyel zavart idézhet elő, hogy azután abban halászhasson.”[xliv]

A következő naptól – köszönhetően a rendőrség állandó erődemonstrációjának is – megkezdődött az események kifulladása, majd ezek teljesen meg is szűntek.

Az összetűzések gócpontja a Kerepesi út, és annak környéke volt, nyilván abból az okból, hogy itt állt a Hattyú Szálloda. Az események erre a területre koncentrálódtak, csak egy-egy esetben fordult elő, hogy a város külsőbb részeiben is történt rendzavarás (ilyen volt például a Külső Váci úton lévő péküzlet megtámadása augusztus 13-án), egy-egy zsidó érdekeltségű hely közelében.

A tömeg összecsődülése spontánnak tekinthető. Bár a sajtó egy része úgy gondolta, hogy az események rendezve voltak, ez nem nyert megerősítést. A tömeg egy kisebb csoportja egyszer-egyszer belekezdett Istóczy Győző[xlv] és Verhovay Gyula[xlvi] éltetésébe, de ez nem terjedt át mindenkire. Szervezettségről tehát nem beszélhetünk, a tömeg nem néhány vezető unszolására, tudatosan csinált az öszszecsődülésből kravallt. Azonban amikor megkezdődött a fosztogatás, már jelentek meg olyan csoportok, amelyek szervezetten raboltak és dúlták fel a különböző üzleteket, kihasználva a városban eluralkodó fejetlenséget.

Mint már utaltunk rá, a rendőrség szerint a zavargássorozatnak semmilyen jól beazonosítható jellege nem volt. Ezzel szemben azonban a sajtó képviselői közül néhányan azt gondolták, hogy az események hátterében a szocialisták állnak. Az erre való következtetésre elsősorban azért juthattak, mert a letartóztatottak túlnyomó többsége valamiféle munkásként kereste a kenyerét, másrészt pedig azért, mert többségük a Felvidékről vagy külföldről származott, ahol ekkorra már nagyobb hagyományai voltak a szocialisztikus mozgalmaknak, mint hazánkban. Az nyilvánvaló, hogy a munkáselemek nagy számban vettek részt az eseményekben, azonban ebből nem következtethetünk arra, hogy a megmozdulás szocialista jellegű lett volna. Meg kell azonban említenünk, hogy álláspontunk szerint a korai időszakban a munkásmozgalom, a munkástörekvések, illetve az antiszemitizmus tulajdonképpen kéz a kézben jártak egymással.

A szocialista jelleg erősítését jelzi az az összetevő is, hogy néhány újságíró pár letartóztatott nevének olvasásakor azt gondolta, hogy ők ismert szocialista vezetők. Azonban ez a gyanú a későbbiek során nem nyert megerősítést, sőt, Thaisz Elek sem tért ki erre jelentésében.

A zavargásokkal a csőcselék tulajdonképpen semmilyen konkrét eredményt nem ért el, ha csak azt nem számítjuk annak, hogy néhány napig félelemben tartották a várost. Igaz, hogy nem jutottak sokra, de talán nem is volt határozottan körvonalazott céljuk. Inkább erejük megmutatására, megfélemlítésre törekedtek. Az alacsonyabb réteget, a „csőcseléket” a vágykiélés, és a szociális elkeseredettség vezethette, illetve a figyelemfelkeltés, a középpontba kerülés, valamint természetesen az anyagi haszonszerzés vágya.[xlvii]

Az események ideje alatt több mint 200 személyt tartóztattak le. Azonban túlnyomó többségüket csak kihágás, vétség gyanúja miatt, vagy egyszerűen csak azért, mert köveket találtak a zsebükben. Így nem adódott lehetőség arra, hogy benn tartsák őket. Az elfogottakat általában tehát adatfelvétel, vagy néhány nap fogva tartás után kiengedték, így nem kellett komoly következményekkel számolniuk.[xlviii]

Mint már fentebb is szót ejtettünk róla, a rendőrség a zavargássorozat első napján határozottan lépett fel, majd egy nappal később mintegy másfél órán át hagyta rabolni és fosztogatni a csőcseléket, míg a harmadik naptól ismét keményen megfékezte a zavargó – vagy éppen csak zavargásra készülő, arra irányuló viselkedést mutató – elemeket. Adódik a kérdés, hogy mi volt az oka a rendőrség második napon mutatott passzivitásának?

A kérdésre két válaszlehetőség adódik. Egyrészt a lapok az első nap (augusztus 7.) után felháborodva számoltak be a rendőrség brutális intézkedéseiről, és ez másnap visszatartó erőként hathatott a rendőri erőkre. A másik magyarázatot Jekelfalussy Lajos rendőrtanácsos (későbbi ideiglenes főkapitány) és Thaisz Elek ellenségeskedése adja.

„Jekelfalussy rendőrfőnök látva a közönség felháborodását, melyet a rendőrség brutális magaviselete kedden provokált, helyesen és tapintatosan meghagyta, hogy a rendőrség csak exczesszusok esetén, a szükségtől kényszerítve, nyuljon erősebb rendszabályokhoz. E rendeletet, mely Thaisz előtte való nap tett intézkedéseinek nem helyeslésével azonos volt, a főkapitány megorrolta és hogy megmutassa mennyire nem képes senki a rendet helyreállítani brutális eszközök nélkül, ellenséges tendencziából engedte a betörőket garázdálkodni, és csak akkor lépett fel, mikor a betörők a munkának befejezéséhez jutottak.”[xlix]

Tehát eszerint az ellenségeskedés is lehetett a rendőri késlekedés oka.

A rendőrség fellépésének elmaradása feletti értetlenséget jól példázza a Bolond Istók beszámolója Thaisz jelentéséről Tisza Kálmán felé:

„Kegyelmes úr! Hátt ugy törttént hogy aszongya a Bekáry tanácsos hogy kutya van ám a kertbe mer aszongya sok a csirkefogó a Fehér Hattyú előt és hátt rendnek leni muszáj hátt aszongya mi csinájunk mán most kegyelmes uram én megfontolva tselekkszem hátt aszt válaszolttam hogy ne moztitcsuk a fülünkett míg nem muszáj (Tisza helyeslőleg int) hát gyün a Mártás Brúgó teczik tunnyi a konczibista hát aszonygya hogy nadj ám a baj talánn már a ribiluczijó is kiütöt. Mi a nyavaja ne izéljen maga hajja mondok. De tesen meghínyi főkapitány úr! Hát osztánd mi csinának hát aszongya verik be az ablakokat hát aszondom maragyatok nyugton had verjenek be egypár ablakot mer hát az ablakosnak is kel ám élni meg hát edj pár ablak nem a világ és az ablaknak nem fájj a feje (Tisza zajos helyesléssel int) hát a mint rágyútok edj tsibukkra megest gyün a Mártás Brúgó hogy aszongya baj van ám mer aszongya ütik a zsidót aszongya mán a bótokat is püfölik aszongya viszik az aranyat ezüstöt aszongya! Lóduljon aszondom nem szabad elhamarkodnyi a dógot ez nem közönséges dolog ezen gondolkonyi köl aszondom (Tisza tapsol) mer tanútam Exelentzijádtól sok politikaji bölcseséget és megtanútam hogy nem szabad adig moszdúnyi míg a bottrány nem tökélletes hát a mint kiszíttam edj féltsibukot megest gyün a Mártás Brúgó és aszongya hogy aszongya kirukkót a katonaság aszongya Jó van aszondom, a policzáj maj későb menyen akkczióba ha maj a rendet rendbe kő szennyi (Tisza éljenez.) ugy is vót egy óra mulva gyün megest a Mártás Brúgó és aszongya hogy aszongy nints már edj teremtett lélek se az ucczákon Uczczu mondok vorwärts az áldóját, mos kő mán elfognyi a pógárokat, de tsak azokat kő arretiroznyi a kik mán ágyba feküsznek mer azok a legnadjob gazemberek mer tetetik az alvást hogy fére vezessék a policzájt tehát aszondom a kóterbe minden embert, a ki mán lefekütt (Tisza bravóztat Cserná Tonyval.) azután osztán magam is lefeküttem és kitsibe múltt hodj a vezetésem és Exelentziád legmagasabb brotegziójja alat áló rendőrzsék engemett is a dutyiban nem csuka bé vala ez van jelentteni való egyéb nincs van szolgálattyára.”[l]

A további napokon a rendőrség – némelykor túlzott mértékben is – elővigyázatos volt. A felállított kordonok és a rendőri önkényeskedés az embereket ekkor már mindennapi életükben is korlátozta.

A zavargássorozat – hasonlóan az 1880-as, Verhovay-féle tüntetésekhez – jól látható ívet írt le. Az első napon – néhány egyén deviáns viselkedésétől eltekintve – nagyobb rendbontás nem történt. Ezt követte a második nap, amikor fosztogatásra, és nagyobb kihágásokra került sor. A későbbiek során néhány fellángolástól eltekintve a zavargássorozat kifulladt.

„A Tiszaeszlár által keltett erőszak mértéke nem csupán egy olyan országszerte elterjedt politikai kultúra megjelenését mutatta meg, amely egymástól távol eső területek politikai szereplőit kötötte össze. Azt is sugallta, hogy a vidéknek megvan a hatalma ahhoz, hogy megkavarja a status quót, sőt, akár újraírja a politikai élet szabályait. Az antiszemita zavargók, publicisták és politikusok nem pusztán a liberális nemzetépítés és zsidó emancipáció tervével fordultak szembe, a politikai viselkedés liberális normáit is elutasították. Bár az antiszemiták erőszakos nyelvezete, jelképei és vezetői hamarosan elfelejtődnek, a politika általuk kínált populista víziója fennmarad.”[li]

TAMÁS SÁNDOR

Antisemitic movements of 1883 in Budapest in the press

Vivid antisemitic demonstrations and turmoils occured throughout Hungary after the charges had been dropped in the blood libel affair of Tiszaeszlar. In Budapest the riots took place between August 7 and 13 of 1883 right after one of the defendants brought to court had arrived to the capital. The study attempts to sketch the events of the week that kept the citizens in profound and steady excitement relying mainly on press material due to the lack of archival records. The press material used consists of papers of both the governing party and the opposition with some christian, antisemitic, jewish related organs and humour magazines.

Based on the press and the reports of Elek Thaisz (head of the dep.) and lt. Jozsef Somogyi we managed to create a list of the participants gotten under arrest and/or injured so to analyze the social contents of the series of turmoils. The list includes 206 persons in custody and 19 injured with their data (first and last names, age, place of origin, occupation, marital status and religion).

We had also taken into consideration and tried to analyze the mass as an entity and its behavioral characteristics rather than the individuals themselves so to reveal. We concluded that the riots were gradually losing their antisemitic features and had turned into some plundering and pointless devastation carried out by the mass.



[i] A tanulmány a 2008. augusztus 30-án, a Hajnal István Kör által szervezett túrkevei konferencián elhangzott előadás („A zendülő város – antiszemita zavargássorozat Budapesten, 1883.”) szerkesztett, kibővített és átdolgozott változata.

Ezúton szeretném megköszönni a tanulmányom megírásához nyújtott segítséget Császtvay Tündének, Cieger Andrásnak, Csapó Csabának, Dombovári Ádámnak, Kövér Györgynek és Tőkéczki Lászlónak.

[ii] Mi az antiszemita izgatás célja? = Nemzet (2.) 219. sz. 1883. augusztus 10. (regg. kiad.)

[iii] A tiszaeszlári esetről és a vérvádperről lásd: Bary József: A tiszaeszlári bűnper. Bary József vizsgálóbíró emlékiratai. Bp. 1933. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda.; Bősze Sándor: Az 1883-as somogyi antiszemita zavargások. = Somogy Megye Múltjából (22.) 1991. 72–93.; Elek Judit–Sükösd Mihály: Tutajosok. A tiszaeszlári per dokumentumai. Bp. 1990. Magvető Könyvkiadó.; Eötvös Károly: A nagy per, mely ezer éve folyik, s még sincs vége. Bp. 1968. Szépirodalmi Kiadó.; Fejtő Ferenc: Magyarság, zsidóság. Bp. 2000. História, MTA Történettudományi Intézete. 106–113.; Fischer, Rolf: Entwicklungsstufen des Antisemitismus in Ungarn 1867–1939. München, 1988.; Foki Ibolya: Az 1883-as zsidóellenes zavargások Zala megyében. = Zalai Gyűjtemény (25.) 1986. 217–241.; Gyurgyák János: A zsidókérdés Magyarországon. Bp. 2001. Osiris Kiadó, 339–350.; Handler, Andrew: Blood libel at Tiszaeszlar. New York, 1980. Boulder, Columbia University Press.; Hegedűs Sándor: A tiszaeszlári vérvád. Bp. 1966. Kossuth Könyvkiadó.; Huber Lipót: A vérvád és vérgyilkosságok története. Szerk.: Nemes Eötvös István. München, 1998. Danubius Publisching Co., (az 1913-as, az Egyházi Közlönyben folytatásokban megjelent alapkiadás [A vérvád történetének vázlata I–L.] válogatott és átszerkesztett változata).; Katzburg, Nathaniel: Antisemitism in Hungary 1867–1914. Tel-Aviv, 1969. The Dvir Publishing House, 106–155.; Katzburg, Nathaniel: Fejezetek az újkori zsidó történelemből Magyarországon. Bp. 1999. Osiris Kiadó, 121–147.; Kende Tamás: Vérvád. Egy előítélet működése az újkori Közép- és Kelet-Európában. Bp. 1995. Osiris Kiadó, 102–114.; Kubinszky Judit: Adalékok az 1883. évi antiszemita zavargásokhoz. = Századok (102.) 1968. 1–2. sz. 158–177.; Kubinszky Judit: Politikai antiszemitizmus Magyarországon 1875–1890. Bp. 1976. Kossuth Könyvkiadó.; Nathan, Paul: Der Prozess von TiszaEszlár. Ein Antisemitisches Culturbild. Berlin, 1892. F. Fontane & Co.; Nemes, Robert: Hungary’s Antisemitic Provinces: Violence and Ritual Murder in the 1880s. = Slavic Review (66.) no. 1. (Spring 2007.). 20–44.; Ónody Géza: Tisza-Eszlár a multban és jelenben. Bp. 1883. Bartalits Imre bizománya.; Patai, Raphael: The jews of Hungary. History, Culture, Psychology. Detroit, 1996. Wayne State University Press, 347–357.; Rácskay Jenő: Politikai antiszemitizmus és a tiszaeszlári per hatása Vas megyében. = Vasi Szemle (41.) 1987. 4. sz. 543–557.; Ranki, Vera: The Politics of Inclusion and Exclusion: Jews and Nationalism in Hungary. New York, 1999.; Rejtő István: Mikszáth Kálmán és a tiszaeszlári vérvádper. Bp. 1972. Akadémiai Nyomda.; Sándor Iván: A vizsgálat iratai. Tudósítás a tiszaeszlári per körülményeiről. Bp. 2004. Krónika Nova Kiadó.; Schnitzer, Armin: Zwei Predigten vor und nach dem Tisza-Eszlarer Prozess gehalten. Bp. 1883.; Vörös, Kati: The Tiszaeszlár Blood Libel Affair: Society, Politics and the Jews of Hungary (1880–1890). Disszertáció, University of Chicago.

Tiszaeszlárról Kövér György kutatása jelenleg is zajlik.

A per több filmrendezőt is megihletett, így a német Pabst Langot és a magyar Erdély Miklóst (Verzió, 1979.) és Elek Juditot is (Tutajosok, 1990.).

[iv] A zavargássorozat a következő helyeken öltötte a legnagyobb méreteket: Somogy (Barcs, Babócsa, Berzence, Bükkösd, Csurgó, Darány, Gyékényes, Istvándi, Kaposvár, Kisdobsza, Kötse, Marcali, Nagydobsza, Nemesvid, Nagyatád, Nagybajom, Szigetvár, Vízvár); Zala (Alsólendva, Badacsony, Dörögd, Keszthely, Nagykanizsa, Söjtör, Sümeg, Tapolca, Tomaj, Zalaegerszeg, Zalalövő, Zalaszentgrót); Vas (Németújvár, Muraszombat, Rakicsán, Szombathely); Tolna (Bonyhád, Dunaföldvár, Szekszárd); Baranya (Pécs, Siklós, Kistelek); Sopron (Sopron, Kismarton); Komárom (Csuz); Moson (Nezsider); Veszprém (Pápa, Veszprém); Esztergom (Piszke); Pozsony (Pozsony, Nagyszombat, Losonc); Nyitra (Nyitra, Miava, Szakolca); Hont (Selmecbánya, Vámosmikola); Zólyom (Besztercebánya, Zólyom); Trencsén (Trencsén); Bars (Léva, Nagysalló); Zemplén (Tarcal); Ung (Ungvár); Heves (Eger, Hatvan, Heves); Nógrád (Balassagyarmat); Pest-Pilis-Solt-Kiskun (Budapest, Kalocsa, Kecskemét, Pomáz, Vác); Csongrád (Szeged, Mágocs); Békés (Gyoma); Szabolcs (Nyíregyháza); Szatmár (Nagybánya); Szepes (Szepesbéla); Maros-Torda (Marosvásárhely); Kolozs (Kolozsvár); Krassó-Szörény (Lugos, Karánsebes); Torontál (Nagybecskerek, Perjámos); Bács (Hódság).

A településeket a levéltári források alapján felsorolja: Kubinszky: i. m. (1976.) 127–128.; Kubinszky: i. h. (1968.) 176.

0[v] A vérvádperek visszatérő eleme, hogy – rábeszélés, esetleg testi fenyítés vagy egyszerűen csak szépen hangzó ígéretek hatására – egy, az adott közösségből származó gyermek lesz a vád koronatanúja. Hasonlóan történt a tiszaeszlárit megelőző két magyarországi vérvádperben is 1764-ben és 1791-ben.

0Kende: i. m. 99.

0[vi] Nemzet (2.) 216. sz. 1883. augusztus 7. (esti kiad.)

0[vii] Scharf Móricz Budapesten. = Egyetértés (17.) 217. sz. 1883. augusztus 8.

0[viii] A tegnap esti zsidóhecc. = Budapesti Hírlap (3.) 219. sz. 1883. augusztus 9.

0[ix] Bary: i. m. 607.

[x] Ambrus Kamill rendőrségi fogalmazó, mint felügyelő tisztviselő jelentése a folyó hó 7-én utczai zavargás lefolyásáról (1883. augusztus 8.). MOL K 148. 87. cs. XIV. d.

[xi] Tüntetés-pucs. = Egyetértés (17.) 217. sz. 1883. augusztus 8.

[xii] Ezt a momentumot csak a rendőri jelentés emeli ki, az általunk megvizsgáltak közül egyetlen sajtótermékben sem találtunk rá utalást, bár azt több orgánum is megemlíti, hogy a tömegből néhányan köveket kezdtek keresgélni.

[xiii] Meglepő az a momentum, hogy a közeli laktanyában békeidőben ennyi rendőr tartózkodott.

[xiv] Az 1880. januárjában lezajlott budapesti zavargássorozatról:

Sándor Tamás: Tüntetéssorozat Budapesten 1880 januárjában. = Valóság (50.) 2007. 9. sz. 101–110.

[xv] Utóhangok. = Magyar Állam (24.) 217. sz. 1883. augusztus 8.

[xvi] Zsidókravall a kerepesi uton. = Budapesti Hírlap (3.) 219. sz. 1883. augusztus 9.

[xvii] Ennek oka az is lehetett, hogy a rendőrök előző esti beavatkozását a lapok szinte egyöntetűen elítélték, így ezen a napon nem akartak megfontolatlanul cselekedni, pedig ezzel megelőzhették volna az esti sajnálatos eseménysorozatot.

[xviii] Thaisz Elek jelentése Tisza Kálmán belügyminiszterhez (1883. augusztus 9.). MOL K 148. 87. cs. XIV. d.

[xix] Budapesti zavargások. = Vasárnapi Újság (30.) 32. sz. 1883. augusztus 12.

[xx] Rablók tüntetése. = Egyetértés (17.) 218. sz. 1883. augusztus 9.

[xxi] Thaisz Elek jelentése Tisza Kálmán belügyminiszterhez (1883. augusztus 9.). MOL K 148. 87. cs. XIV. d.

[xxii] Az utczai botrányok Budapesten. = Pesti Napló (34.) 218. sz. 1883. augusztus 9.

[xxiii] A katonai kordon. = Budapesti Hírlap (3.) 220. sz. 1883. augusztus 10.

[xxiv] A felhívást a napilapok túlnyomó többsége szóról szóra közölte.

[xxv] A Terézvárosban. = Budapesti Hírlap (3.) 220. sz. 1883. augusztus 10.

[xxvi] A zavargások. = Függetlenség (4.) 220. sz. 1883. augusztus 10.

[xxvii] Hirek – Utczai zavargások a fővárosban. = Nemzet (2.) 219. sz. 1883. augusztus 10. (regg. kiad.)

[xxviii] Izgalmas est. = Budapesti Hírlap (3.) 220. sz. 1883. augusztus 10.

[xxix] Utczai zavargások. = Egyetértés (17.) 220. sz. 1883. augusztus 11.

[xxx] Utczai zavargások Budapesten és Bécsben. = Pesti Napló (34.) 220. sz. 1883. augusztus 11.

[xxxi] Az utczai zavargások. = Nemzet (2.) 220. sz. 1883. augusztus 11. (esti kiad.)

[xxxii] Utczai zavargások. = Egyetértés (17.) 221. sz. 1883. augusztus 12.

[xxxiii] Utczai zavargások. = Egyetértés (17.) 222. sz. 1883. augusztus 13.

[xxxiv] Az utczai zavargások. = Nemzet (2.) 222. sz. 1883. augusztus 13. (regg. kiad.)

[xxxv] Az utczai zavargások Budapesten. = Pesti Napló (34.) 222. sz. 1883. augusztus 13. (regg. kiad.)

[xxxvi] Az utczai zavargások Budapesten. = Pesti Napló (34.) 223. sz. 1883. augusztus 14. (regg. kiad.)

[xxxvii] Utczai zavargások. = Egyetértés (17.) 224. sz. 1883. augusztus 15.

[xxxviii] De jó, hogy van… = Az Üstökös (26.) 33. sz. 1883. augusztus 19. – Zágrábban a budapesti eseményekkel egyidejűleg a horvát jogpárt szervezett tüntetéseket a pénzügyi hatóságok épületein elhelyezett magyar feliratú címertáblák ellen.

[xxxix] A letartóztatottak listájának összeállítása az alábbi rendőri jelentések és újságcikkek alapján történt:

Thaisz Elek jelentése Tisza Kálmán belügyminiszterhez (1883. augusztus 10.). MOL K 148. 87. cs. XIV. d.

Somogyi Ferenc rendőrtanácsos jelentése Tisza Kálmán belügyminiszterhez (1883. augusztus 24.). Thaisz Elek főkapitány elnöki reservált iratai. BFL VI. 1. a. 159/1883.

Nemzet (2.) 219. sz. 1883. augusztus 10.; 220. sz. 1883. augusztus 11.; 221. sz. 1883. augusztus 12.; 222. sz. 1883. augusztus 13.; 223. sz. 1883. augusztus 14.

Egyenlőség (2.) 47. sz. 1883. augusztus 12.

Egyetértés (17.) 218. sz. 1883. augusztus 9.; 219. sz. 1883. augusztus 10.; 221. sz. 1883. augusztus 12.; 222. sz. 1883. augusztus 13.; 223. sz. 1883. augusztus 14.

Függetlenség (4.) 220. sz. 1883. augusztus 10.; 222. sz. 1883. augusztus 12.; 223. sz. 1883. augusztus 13.; 224. sz. 1883. augusztus 14.

Pesti Napló (34.) 218. sz. 1883. augusztus 9.; 219. sz. 1883. augusztus 10.; 222. sz. 1883. augusztus 13.; 223. sz. 1883. augusztus 14.

Budapesti Hírlap (3.) 219. sz. 1883. augusztus 9.; 220. sz. 1883. augusztus 10.; 222. sz. 1883. augusztus 12.; 223. sz. 1883. augusztus 13.; 224. sz. 1883. augusztus 14.; 225. sz. 1883. augusztus 15.

Magyar Állam (24.) 218. sz. 1883. augusztus 9.; 221. sz. 1883. augusztus 13.; 223. sz. 1883. augusztus 14.

[xl] Természetesen a Felvidékről való származás nem egyenlő azzal, hogy az adott személy szlovák, azonban a nevek hangzásából, valamint a péksegédek magas számából arra következtethetünk, hogy az itt megjelenő felvidékiek túlnyomó többsége szlovák nemzetiségű volt.

[xli] Katus László: Szlovák politikai és társadalmi élet Budapesten a dualizmus korában. In: A pesti polgár. Tanulmányok Vörös Károly emlékére. Szerk.: Gyáni Gábor, Pajkossy Gábor. Debrecen, 1999. Csokonai Kiadó.

[xlii] Az adatokat vö.: Faragó Tamás: A főváros népe: sokszínűség és beolvadás. In: Az egyesített főváros. Pest, Buda, Óbuda. Szerk.: Gyáni Gábor. [Bp.] 1998. Városháza, 106.

[xliii] A foglalkozási megoszlás elemzéséhez a letartóztatottakat az 1881. évi népszámlálás alapján csoportokra osztottuk, így alakultak ki az alábbi kategóriák:

Ipar (különféle iparossegédek, inasok, cserépfedő, lakatos, nyomdász, gyári munkás, asztalos, fazekas, kőműves, bognár, molnár, pék, cukrász);

Különféle foglalkozásúak (törvényszéki kézbesítő, pénzügyőr, iskolaszolga, urasági szolga, napszámos);

Kereskedelem és forgalom (pincér, kereskedő, kocsis, kereskedősegéd, bolti szolga, házmester, postatiszt, kertész);

Egyéb (értelmi kereslet – népszínházi gépész, kezelőtiszt; bányászat és kohászat – vasöntő, rézöntő; földművelés és erdészet – lóitató, málházó; iskolába járó – tanárjelölt; foglalkozás nélküli – csavargó).

A kategóriák felállítását, a különböző foglalkozások beosztását vö.: A magyar korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei némely hasznos házi állatok kimutatásával együtt. I. Bp. 1882. Országos Magyar Királyi Statisztikai Hivatal, 760–763.

[xliv] Utcai zavargások a fővárosban. = Budapest (7.) 219. sz. 1883. augusztus 9.

[xlv] Istóczy Győző (1842, Szentkereszt – 1915, Budapest): politikus, országgyűlési képviselő. 1880–84-ben a 12 röpirat című antiszemita folyóirat szerkesztője. 1883. októberében Simonyi Istvánnal alapította meg az Országos Antiszemita Pártot, amelynek 1884-től parlamenti képviselője. 1896-ban vonult vissza a politikai élettől.

Életéről egyetlen – kellő kritikával kezelendő – összefoglalás látott napvilágot: Bosnyák Zoltán: Istóczy Győző élete és küzdelmei. Bp. 1940. Könyv és Lapkiadó Rt.

[xlvi] Verhovay Gyula (1849, Nátafalva – 1906, Battonya): újságíró, politikus. 1879–1887 között a Függetlenség című politikai napilap szerkesztője. Radikális hangvételű cikkei miatt több botrány hőse. 1877-ben Cegléden országgyűlési képviselővé választották, de mandátumát a választásra jogosultsága regisztrálásának hiánya miatt elvesztette. 1878–84-ben függetlenségi és 48-as párti, 1884–87-ben antiszemita programmal a ceglédi választókerület országgyűlési képviselője. 1891–92-ben a Független Újság alapító szerkesztője. 1892-ben visszavonult, és haláláig felesége családjának battonyai birtokán élt.

Verhovay Gyula személyiségéről és életéről pontos képet rajzol: Szabó Dániel: A botrányhős Verhovay. In: Skandalum. Magyar közéleti botrányok 1843–1991. Szerk.: Gerő András. Bp. 1993. T-Twins, 55–75.

[xlvii] Hobsbawm, Eric: Primitív lázadók. Vázlatok a társadalmi mozgalmak archaikus formáiról a XIX. és a XX. században. Bp. 1974. Kossuth Könyvkiadó, 160–183. (A városi csőcselék)

[xlviii] Somogyi Ferenc rendőrtanácsos jelentése Tisza Kálmán belügyminiszterhez (1883. augusztus 24.). Thaisz Elek főkapitány elnöki reservált iratai. BFL VI. 1. a. 159/1883.

[xlix] A zavargás kútfejei és okai. = Függetlenség (4.) 224. sz. 1883. augusztus 14.

[l] Thaisz Lexi rapportja Tiszának. = Bolond Istók (6.) 33. sz. 1883. augusztus 19.

[li] Nemes, R.: i. h. (2007.) 44.


+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.