stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


szemle

Mátyás király. Magyarország a reneszánsz hajnalán. Kiállítás az ELTE Egyetemi Könyvtárban, 2008. május 20–június 21. Katalógus. Szerk. Bibor Máté János. Bp. 2008. 120 l., 24 t. /Kiállítások az ELTE Egyetemi Könyvtárban 2./

A Reneszánsz Év rendezvényeinek sorában az ELTE Egyetemi Könyvtár kiállítása az utóbbi évek Magyarországon rendezett legnagyobb nemzetközi reneszánsz konferenciájához (Matthias Rex 1458–1490: Hungary in the Dawn of the Renaissance) kapcsolódott. Míg a 4×A Reneszánszról quadrigája (Országos Széchényi Könyvtár, Budapesti Történeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Iparművészeti Múzeum) hazai és külföldi gyűjtemények anyagára egyaránt támaszkodhatott, az Egyetemi Könyvtár kizárólag a saját kincseit felvonultatva mutatta be a választott korszakot. Ennek ellenére már a katalógusok első átlapozása is figyelemreméltó párhuzamokkal szolgál, a kor bemutatásának hasonló elemeiről tanúskodik. Mindenekelőtt arról, hogy „tiszta” reneszánsz, „tiszta” humanizmus – elméleti konstrukciók. Sem kezdeteiknél, sem a 15. század utolsó harmadában, sem a Mohács utáni évtizedekben nem mutathatók be – mert nem mutatkoznak meg – a korábbi évszázad továbbélő, kimagasló teljesítményeit esetleg csak a 16. század elején felmutató kulturális és művészi vonulataitól, alkotásaitól izoláltan.

Az Egyetemi Könyvtár kiállítása – a várbéli intézményekéihez hasonlóan – a korszaknak ezt a kettős, esetenként egységbe simuló, máskor egymástól elütő arcát tudja felvillantani. Erről beszélnek az összegyűjtött anyag arányai, a reneszánsz díszítésű kódexek mellett a kor magyarországi egyházi irodalmának, latin nyelvű köteteknek és magyar nyelvemlékeknek hangsúlyos jelenléte, és ez jelenik meg több kiállított kötet „kettős” művészi arcán, talán a leginkább plasztikusan Váradi Péter kánonjogi kötetében (IX. Gergely Decretalese, ELTE Egyetemi Könyvtár, Inc. 65. Kat. sz. 8. Boross Klára – Wehli Tünde). Az 1497-i ősnyomtatvány minden egyes könyve egy képpel, valamint figurális vagy ornamentális iniciáléval kezdődik. A díszítés árnyalt elemzéséhez érdemes a katalógust idéznünk. „A lapszéldísz, az iniciálék és az intercolumnális lécek stílusa, motívumkincse az 1480 körüli budai könyvfestészetnek Francesco di Castello Ithallico által bevezetett irányához tartozik. A képek a háttéri elemek szempontjából ugyanehhez az irányzathoz kötődnek, emberalakjaik azonban a magyarországi könyvfestészetnek olyan késői gótikus emlékeihez kapcsolhatók, mint például Filipecz János Esztergomban őrzött pontificaléja. [Wehli Tünde]” A bemutatás történeti, művészettörténeti megfontolásai mellett ugyancsak párhuzamos jelenség a kiállítások között a bemutathatóság praktikuma, amely természetesen elvi megfontolásokat is követel. A középkori magyar állam kincseinek nagymérvű pusztulása, éspedig nemcsak a török hódítás következtében – hiszen az emlékanyag bizonyos szegmenseiben legalább annyira a modern, jelesül a barokk művészet térhódítása okozta a legnagyobb pusztulást –, tehát a középkori emlékek korlátozott száma megköveteli, hogy a kiállítások rendezői „másodlagos” forrásokat is bevonjanak az exponátumok körébe, és ezeket ne pusztán illusztratív elemként vagy didaktikus eszközként jelenítsék meg, hiszen ezt a funkciót ma már a technikai segédletek összehasonlíthatatlanul nagyobb eszköztárral képesek betölteni, hanem valódi exponátumokként szerepeljenek. Az egykorú, közel-egykorú kópiák mellett mintha fölértékelődnének a 18. század heroikus forrásfeltáró iskoláinak, tudósainak másolatai, lásd az említett Váradi Péter leveleinek Wagner Károly által készített gyűjteményét 1776ból (Kat. sz. 9.) és ugyanebből az évből származó kiadását Landerer Károly nyomdájából (Kat. sz. 10.). Hasonlóképpen fölértékelődnek a 19. század során kibontakozó modern történeti kutatás segédletei (Kat. sz. 80–84.), metszetek, másolatok, fölértékelődésüket azonban gyakran nem forrásértéküknek köszönhetik, hiszen gyakran hibás másolatokról, filológiailag megbízhatatlan szövegekről van szó, hanem sokkal inkább reflexivitásuknak, a 18–19. század értelmezési kísérleteit érhetjük tetten bennük, amennyiben a kor politikai, kulturális történései felől tekintünk rájuk.

A kiállítás kurátora, Bibor Máté János a korszak többarcúságát fogalmazta meg elsődlegesen az anyag összeállításával. Sűrűsödési pontjai szintén párhuzamokat mutatnak az év többi reneszánsz kiállításának súlypontjaival, könyvkiállításról lévén szó, leginkább az OSzK Vitéz-kiállításának bizonyos elemeit említhetjük analógiaként. P. P. Vergerio személye mindkét helyen kiindulópontként szolgál – Huszti József tanulmánya óta immár hagyományosan – a magyar humanizmus kezdeteihez. Az Egyetemi Könyvtár kincseinek egyik leggazdagabb csoportját a Konstantinápolyból 1877-ben hazakerült reneszánsz kódexek alkotják. Részben corvinák, részben kódexek Vitéz könyvtárából, illetve Vitéz kezenyomát viselő kötetek, amelyek talán a királyi könyvtár, talán az érsek gyűjteményében voltak. A Vitézhez kapcsolódó kódexek először a főpap gyűjteményét reprezentáló kis csoportban (Kat. sz. 2–4.) jelennek meg (később a corvináknál), majd ezt a kis csoportot követi a Vitéz pártfogoltjait bemutató rendkívül izgalmas egység. Természetesen Janus Tetraeuangelionja, amelyet provenienciája nemcsak a pécsi püspökhöz, hanem a Mátyás alatt méltatlanul háttérbe szorított Garázda Péterhez és a budai/magyarországi görög kódexek utóéletének egyik kulcsfigurájához, Johannes Alexander Brassicanus, bécsi humanistához is kapcsol. A Mohács előtti évtized emlékei közé került egy fontos Janus-kódex, a kötet szerkesztőjének identifikálását éppen a katalógus munkálatai kapcsán Ritoókné Szalay Ágnes végezte el (Kat. sz. 76.). A könyvecske Janus-, Mátyás- valamint kortársi leveleket tartalmaz, szerkezete rokonságot mutat a Sevilla II. kódexével. Valamikor 1508 körül kezdett vele dolgozni és 1515-re már biztosan elkészült a munkával a szerkesztő, Brodarics István.

A corvinákat és a szorosan a királyi udvarhoz köthető kódexeket a király neve alatt gyűjti egybe a katalógus. Leírásuk döntően művészettörténeti szempontú. Figyelemreméltó, hogy az indafonatos díszítésű, meglehetősen homogén csoport tagjai közül két kódexet azonos kéz, ill. műhely munkájaként tud meghatározni a katalógus (Kat. sz. 21., 22. – Wehli Tünde). Ugyancsak ennek a kódexcsoportnak leírásában mind a corvina-kötések elkészülténél, mind az ún. második címerfestő működésénél határozott ’terminus post quem’-mel dolgozik a szerző, 1485 utánra teszi őket, míg eddig a kutatás inkább a király életének teljes utolsó évtizedére datálta a könyvkötő és a címerfestő ténykedését.

Külön csoport mutatja be a magyarországi humanizmus talán legdominánsabb műfaját, a történeti munkákat. A katalógusban leírt kötetek (Kat. sz. 36–42.), amelyeknek nagyobbik hányadát 16. századi kiadások, átdolgozások teszik ki, a magyar(országi) humanista történetírás súlypontjairól is árulkodnak. A 15. századi kezdetek, bár kétségtelen, nem akármilyen kezdetek után, a 16. században köszönt be a műfaj virágkora.

A kiállítás utolsó negyede a föntebb többször említett pendant: a magyarországi egyházi kultúra emlékei. Jórészt az abolitio során kerültek az egyetem tulajdonába, ezért provenienciájuk meglehetősen heterogén. Markáns csoportként jelennek meg itt a nyelvemlékek (Kat. sz. 66–74.) és a pálosok könyvkultúrájának emlékei (Kat. sz. 57–65.). Leírásuk – F. Romhányi Beatrix, Wehli Tünde és Bibor Máté János tollából – rendkívül adatgazdag.

A kiállítás és a katalógus tükrözi a Vergerio működésétől Mohácsig terjedő korszak heterogenitását, ugyanakkor jelzi a születő, kibontakozó kulturális „váltás” irányait. A katalógus tételleírásaiban többször fogalmazódnak meg új eredmények, vagy fogalmazódnak újra, új szempontokat bevonva kutatásra váró problémák. Szögi László főigazgató rövid, tárgyszerű előszavában szerényen kamara-kiállításról beszél, valójában azonban páratlanul színes mozaik tárul elénk. A katalógus nem közöl tanulmányokat, remélhetőleg nyomdába kerül majd az a kötet is, amely a Könyvtár által rendezett saját konferenciájuk előadásait tartalmazza. Szerencsés volt közölni Madas Edit megnyitóbeszédének magyar nyelvű verzióját, aki a kor könyvkultúrájának legjobb ismerőjeként pontosan megfogalmazta a kiállítás értékeit. Ha kritikát akarnánk megfogalmazni, egyedül csak a címválasztásra kérdeznénk rá. Mátyás neve természetesen a legfontosabb hívószó a Reneszánsz Évben és a nemzetközi konferencia jelenléte is sok mindent indokol, ám kívülről úgy tűnik, szükségtelen volt ezzel az időbeli és stílusbeli, tematikai önkorlátozással élni a címadás során. A kiállítás ennél sokrétűbb, a választott címhez ragaszkodva viszont érdemes lett volna rövid elméleti körülírását hozni a „reneszánsz hajnalának”.

Valódi kritikát azonban csak műtárgyvédelmi szempontból tudunk megfogalmazni, és ez már messze nem a kiállítás kurátorát, munkatársait vagy az Egyetemi Könyvtár vezetését érinti. Páratlan kincseiket mind az intézmény történetéhez, mind rangjához méltatlan körülmények között kénytelenek bemutatni.

Földesi Ferenc


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.