stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


FIGYELŐ

A wolfenbütteli corvinák kutatásáról. (Corvin-kódexek nyomában. Wolfenbüttel, Herzog August Bibliothek.) A Magyar Könyvszemlében a folyóirat indulását követően évről évre jelentek meg ilyen és hasonló címmel néhány oldalas, olykor hosszabb úti beszámolók egykori tudós „szakférfiak” külföldi gyűjteményekben tett látogatásairól. Rómer Flóris, Csontosi János, Fraknói Vilmos – hogy csak a legnagyobbakat említsük – fáradhatatlanul kutattak elfeledett, magyar vonatkozású kéziratok után hazai és külföldi könyvtárakban, s figyelmük a kutatás hőskorszakában elsősorban a „corvin-kódexekre” irányult. Őket, közülük is elsősorban Csontosit illeti az érdem, hogy rövid időn belül tekintélyes listát sikerült összeállítani az újrafelfedezett corvin-kéziratokból, amelyek száma évről-évre gyarapodott. E gyűjtőmunkának köszönhetően a 20. század első évtizedeire megtörtént az egykori pompás uralkodói könyvtár hozzávetőleges rekonstrukciója. Csontosi János, akinél kevés elkötelezettebb híve volt a corvinakutatásnak, tapasztalatait és kutatási eredményeit A Pallas Nagy Lexikona „Korvina” szócikkében foglalta össze 1895-ben.

Csapodi Csaba és Csapodiné Gárdonyi Klára, folytatva elődeik munkáját, a már meglévő corvina-listát újabb tételekkel egészítették ki, és az általuk kibővített állomány valamennyi darabját alapvető tartalmi és kodikológiai adatokkal látták el. E munka legteljesebb összegzéséül Csapodi Csaba The Corvinian Library. History and Stock című, 1973-ban az Akadémiai Kiadónál megjelent monumentális adattára szolgál.

A kutatásnak ebben az első, hosszúra nyúlt szakaszában, amelynek mindenekelőtt a fennmaradt corvinakincs lehető legteljesebb összegyűjtése, az állomány összeállítása volt a célja, a Corvina-könyvtárral foglalkozó szaktanulmányokat sajátos megközelítésmód jellemezte, nevezetesen, hogy a kódexanyagot egységes egészként kezelték, lett légyen szó bármely, művészettörténeti, kötéstörténeti, kodikológiai, tartalmi stb. kérdésről. Ez természetesnek tartható a kutatásnak abban a fázisában, amelyben elsősorban a nem létező információkat kell megteremteni, és egy egység felállítása, valamint annak artikulálása a cél.

A 20. század utolsó negyedére, elsősorban a Csapodi-házaspár tevékenységének köszönhetően kialakult tehát a corvin-kéziratok egyfajta kánonja. Eltekintve attól, hogy ez a kánon minden bizonnyal revízióra szorul, hiszen csupán egyetlen kutató szempontjai érvényesültek az összeállításában, kétségtelen, hogy a Csapodi-féle kanonizált lista napjainkban kiindulási és viszonyítási alapként szolgál. Olyannyira kánonként él, hogy az attól való bármiféle, mégoly helyénvaló eltérést is szükségszerűen indokolni kell.

A 19. és 20. század tudósgenerációinak köszönhető tehát, hogy újjászületett a Corvina-könyvtár, több szempontból is megteremtődött annak belső kohéziója, és megszülettek az alapvető megállapítások, valamint kutatási szempontok az egyes szakdiszciplínák részéről. E tudás birtokában már könnyű és természetes volt a továbblépés. Az új korszak első jelei a corvin-kéziratok kutatásában a 20. század utolsó éveiben váltak láthatóvá. Új szempontok merültek fel, fontossá vált a kódexek utóéletének vizsgálata, előtérbe kerültek az itáliai párhuzamok. Ugyanakkor elkezdődött a királyi könyvtár körül időközben kikristályosodott „tudományos mitológia” bizonyos elemeinek lebontása is. Az egység felől már bátran megtehető volt az elmozdulás a rész, azaz az egyes kéziratok irányába, hogy azok mélyreható vizsgálatát követően újabb szinten, más kapcsolódási pontokon teremtődjék meg ismét a kohézió.

Mindennek jegyében indította el az Országos Széchényi Könyvtár új kutatási programját. A dolog természetéből fakadóan kézenfekvőnek látszott, hogy a vizsgálat alá vonandó kisebb egységeket az egyes őrzőkönyvtárak adott corvinacsoportjai jelentsék. Az új módszer szerint külföldi és magyar szakemberekből álló kutatócsoport (kodikológus, irodalomtörténész, művészettörténész, kötéstörténész, restaurátor, könyvtörténész stb.) vizsgálja egyidejűleg, egymás munkáját kiegészítve ugyanazt a kisebb egységet, ugyanazokat a kéziratokat, komoly hangsúlyt fektetve a korabeli európai párhuzamokra. A munka végeredményeként alapos, korszerű kódexleírások készülnek a lehető legteljesebb bibliográfiával, a kísérőtanulmányok pedig számos szempontból világítják meg az adott csoportot jellemző egyes problémaköröket. A kutatás végeredménye azonban korántsem lezárt végtermék. A tanulmányokat és a leírásokat tartalmazó kötet sokkal inkább gazdag nyersanyagforrás kíván lenni, melynek jelentősége az adatközlésen túl a kérdések és a lehetséges szempontok felvetésében rejlik, amelyek remélhetőleg utakat nyitnak további kutatások felé.

Az új sorozat, amelyben az egyes kötetek megjelennek, a „Supplementum Corvinianum” gyűjtőcímet viseli. Ez további két alsorozatra oszlik. Az „Ex Bibliotheca Corviniana” kötetei elsősorban adattárként szolgálnak, kódexleírásokat közölnek átfogó bevezető tanulmánnyal/tanulmányokkal. A „De Bibliotheca Corviniana” tanulmánykötetei pedig részkérdéseket fognak körbejárni.

A konkrét munka a Münchenben őrzött corvinákkal kezdődött meg. A Bayerische Staatsbibliothek hat latin és két görög nyelvű corvináját német és magyar kutatók vették vizsgálat alá. A müncheni eredményeket az „Ex Bibliotheca Corviniana” első kötete teszi közzé. (Ex Bibliotheca Corviniana. Die acht Münchener Handschriften aus dem Besitz von König Matthias Corvinus. Hrsg. von Claudia Fabian und Edina Zsupán. Bp. 2008. Bibliotheca Nationalis Hungariae, BSB, UIM, 152 l., ill. /Bavarica et Hungarica 1. – Supplementum Corvinianum 1./)

Fontos hangsúlyozni, hogy bár a kutatás az egyes kódexeket veszi alapul, ezeket mégis egy csoport elemeiként vizsgálja. München ebből a szempontból szerencsés választás volt. A Bayerische Staatsbibliothek régi gyűjtemény (1558-ban alapították), corvinái közül a hat latin nyelvű 1582-től bizonyíthatóan ott található, de nem sokkal később már az egyik görög is megjelenik a katalógusokban. Miután kiválóan dokumentált könyvtárról van szó, és a dokumentáció szinte teljes egészében fönnmaradt, megfigyelhetővé vált a szóban forgó corvinacsoport „mozgása”, viselkedése” új őrzési helyén. Kirajzolódtak azok a jelentések, amelyeket ez a kézirategyüttes új környezetében időről-időre kapott. Ez a környezet szűkebb értelemben az őrzőkönyvtár mint szellemi központ, tágabb értelemben pedig a délnémet, osztrák, svájci és észak-olasz tudósvilág. A müncheni corvináknak nem csupán a könyvtáron belüli „sorsa”, hanem idekerülésük módja is jórészt közös. A híres augsburgi kereskedőcsalád, a Fuggerek általában tudomány- és könyvszeretők voltuk. Johann Jakob Fugger a 16. század közepén hatalmas, 10 000 kötetes könyvtárat gyűjtött össze, amelyet aztán 1571-ben, adósság fejében átadott V. Albrecht hercegnek, jócskán megnövelve ezzel a frissen alapított müncheni udvari könyvtár állományát. Az átadott Fugger-gyűjteménnyel érkeztek Münchenbe a latin nyelvű corvinák. A Fuggerekhez főként magyar és osztrák területen dolgozó kereskedelmi képviselőiken, az úgynevezett faktorokon keresztül jutottak kéziratok Hunyadi Mátyás egykori könyvtárából.

A müncheni corvinacsoport vizsgálatából eredő további tanulság, hogy egy kisebb kézirategység alapos áttekintése módosíthatja, árnyalhatja az egész Corvina-könyvtárról eddig alkotott képet. Szükségszerűen szinte valamennyi, a Corvina egészével kapcsolatos kérdés újra fölmerül, s az adható válaszok is módosulnak.

A fentiek jegyében, valamint az „Ex Bibliotheca Corviniana” második kötetét előkészítendő, 2007 novemberében kutatócsoport utazott Wolfenbüttelbe, hogy közösen áttekintse a Herzog August Bibliothek kilenc corvináját. A kutatócsoport tagjai Madas Edit, Monok István, Mikó Árpád, Ekler Péter, Németh András és Zsupán Edina voltak. A munkát nagyban segítették Rozsondai Marianne kötésekkel kapcsolatos korábbi megfigyelései, tanácsai is. Az egy hetes kutatóút célja elsősorban az anyaggyűjtés volt, valamint az, hogy az egyes résztvevők sajátos szempontjai segítségével újabb kérdések fogalmazódjanak meg a wolfenbütteli csoporttal kapcsolatban. A kodikológiai anyaggyűjtést az egyes kódexekre vonatkozó teljes szakirodalom felmérése és összegyűjtése egészítette ki. Tapasztalataink az alábbiakban foglalhatók össze.

A wolfenbütteli corvinacsoport bizonyos szempontból hasonlít a münchenihez. Az őrzőkönyvtár ez esetben is régi, háborítatlan, jól dokumentált gyűjtemény, ahová corvináink egészen korán bekerültek. Az ifjabbik Herzog August von Braunschweig-Lüneburg-Wolfenbüttel (1579–1666) tudós és szenvedélyes könyvgyűjtő a wolfenbütteli könyvtár második megalapítójának számít. Ágensei egész Európából szállították számára a könyveket. A nyomtatványok mellett tekintélyes, körülbelül 2000 tételt kitevő kéziratgyűjteménye is volt. Corvináink kivétel nélkül az ő idejében kerültek Wolfenbüttelbe, az első 1618-ban, az utolsó pedig 1652/53 körül.

A kódexcsoport, noha feltételezhetnénk, hogy tagjai véletlenszerűen találkoztak ismét Herzog August könyvtárában, különös egységességet mutat bizonyos tartalmi, formai és a provenienciát érintő szempontok tekintetében.

A csoportban található két csillagászati munka. Az egyik Johann Müller von Königsberg, alias Regiomontanus, a kiváló 15. századi csillagász műve, aki Vitéz János hívására érkezett Magyarországra az 1460-as évek közepén, és lett az 1467-ben induló pozsonyi egyetem első kancellárja. A Tabulae directionumot Regiomontanus Vitéz Jánosnak ajánlotta. A Stellarium Mátyás másik udvari csillagászától, Johann Tolhopfftól származik, amelyet a szerző az uralkodónak ajánlott.

Négy további kézirat a filozófia, méghozzá a 15. századi Itáliában oly nagy jelentőségre szert tett neoplatonikus filozófia tárgykörébe vonható. Két kötet Marsilio Ficino leveleinek gyűjteményét és néhány kisebb művét tartalmazza. Mindkettőben található Hunyadi Mátyásnak szóló ajánlás, az egyikben magától Ficinótól – ebben a szerző a királyt a pogányok elleni harcra buzdítja –, a másikban pedig Ficino barátjától és patrónusától, Filippo Valoritól. Synesius, antik keresztény neoplatonikus filozófus álmokról szóló művét Ficino fordította latinra, ezt a példányt szintén Filippo Valori ajánlotta Hunyadi Mátyásnak. A kötetet Ficino további levelei egészítik ki. Az antik görög filozófus, Priscianus Lydus Theophrastos egyik művéhez írott kommentárját szintén Ficino latin fordításában és Filippo Valori ajánlásával küldték el Budára.

A csoport soron következő darabja a maga nemében igen különleges és értékes kézirat. Szintén egy kortárs, Bartolomeo della Fonte (alias Fonzio vagy Fontius) ajánlotta Hunyadi Mátyásnak saját művei egy csokrát. Közöttük pártfogójához, a gazdag firenzei Francesco Sassettihez írott verseinek gyűjteménye is helyet kapott, amelyek élére Fonzio ezúttal egy Corvin Jánoshoz szóló, pár soros ajánlóverset helyezett. Mivel a kiváló humanista élete során mindvégig foglalkozott könyvmásolással is, nem meglepő, hogy ezt a pompás ajándékkötetet is saját kezűleg állította össze. A szóban forgó wolfenbütteli corvina Fonzio jellegzetes, kurzív kézírásának ritka szép hordozója.

Elegáns, karcsú könyvecske tartalmazza a pápai secretarius, Alexander Cortesius Mátyásról írott dicsőítő költeményét az 1480-as évek közepéről. A sort a korábbiaktól jelentősen elütő aprócska díszkézirat zárja, egy pazar bőrkötéssel ellátott psalterium Beatrix királyné címerével, minden bizonnyal az ő könyvtárából.

Tartalmi egységességet az imént bemutatott csoportban legszembetűnőbben a Ficinóhoz köthető négyes csoport sugall. Véletlenszerű találkozásról vagy netalán tudatos válogatásról volna szó? Ezen a ponton már nem hagyható figyelmen kívül a proveniencia kérdése sem, amely hasonló egységességet sejtet. A kilenc kódex közül csupán kettő esetében tudható egészen bizonyosan, hogy miként jutott Herzog August birtokába. Az egyik Ficino-corvina (Cod. Guelf. 12 Aug. 4o) a tübingeni professzor, Thomas Lansius ajándéka volt. Az ajándékozólevél fönnmaradt, ma is olvasható az érintett kódex elejébe kötve. A levélből az is kiderül, hogy Herzog August különös érdeklődéssel viseltetett az egykori budai királyi könyvtár fennmaradt kötetei iránt, és kifejezetten gyűjtötte azokat. Biztos a Tolhopff-corvina provenienciája is, hiszen maga Herzog August jegyezte bele, hogy nagynénje, Sophia, Brandenburg-Ansbach őrgrófnője ajándékozta neki a kötetet 1618. június 16-án. Közvetve bár, de a Cortesius-corvináról is kiderül, hogy vándorlása során kapcsolatba került Brandenburg őrgrófjaival. A mű második kiadásának (Hagenau, 1531) előszavában – amely a kérdéses corvina szövegéből készült – a kiadó, Vincentius Obsopoeus elmondja, hogy Brandenburgi György őrgrófnak köszönhetően jutott hozzá a kötethez. A tárgy szempontjából talán nem érdektelen, hogy Obsopoeus a nevezett őrgróf által 1528-ban alapított ansbachi gimnázium első rectora volt, emellett nevelőként dolgozott a Brandenburgi őrgrófoknál, és számos corvina szövegének (első) kiadása fűződik a nevéhez.

Noha a wolfenbütteli csoport többi tagja esetében nem bizonyítható a Brandenburg–Ansbachon át vezető út, a korábbi magyar és német szakirodalom mégis megkockáztatta azt a feltételezést, hogy a csoport valamennyi kötete többé-kevésbé azonos utat járt be. A korábban említett Brandenburgi György, Brandenburg és Ansbach őrgrófja (1484–1543) ugyanis, aki hosszú éveket töltött a budai királyi udvarban, 1509-ben feleségül vette Frangepán Beatrixet, Corvin János özvegyét. Corvin Jánost apja halála után a főrendek külön határozatban jogosították fel arra, hogy kiemelhessen neki tetsző köteteket a Corvinából. A szóban forgó elképzelés szerint a wolfenbütteli kódexek mindegyike Corvin János hagyatékából származik. Halála után özvegye, Frangepán Beatrix örökölte őket, majd az ő halálával (1510) a kéziratok második férje, Brandenburgi György tulajdonába kerültek, aki magával vitte azokat Ansbachba. A corvinákat később Sophia von Brandenburg (1563–1639), született von Braunschweig-Lüneburg örökölte, aki pedig unokaöccsének, Augustnak ajándékozta őket. A felvázolt útvonal nagyon is elképzelhető, de a Tolhopff-corvina kivételével egyetlen más esetben sem igazolható, és felmerül a kérdés, hogy ha Herzog August a Tolhopff-kódexbe bejegyezte az ajándékozás tényét, mert feltehetőleg fontos volt számára, akkor a többi kódex esetében miért nem tette ezt. Persze az sem elképzelhetetlen, hogy a kódexcsoport útja Ansbachig volt közös, aztán a kötetek szétszóródtak, és más-más módon jutottak el a wolfenbütteli könyvtárba. A kitérőket okozhatták Obsopoeushoz hasonló szövegkiadók? Esetleg August Sophia nagynénje halála után annak könyvei és kéziratai egy részét megörökölhette, és ekkor már értelmét veszítette az egyedi bejegyzés? Mindenesetre a Brandenburg-Ansbachi Őrgrófság és benne Ansbach városa fontos helyszínek, Brandenburgi György és Vincentius Obsopoeus pedig kulcsfigurák számos corvin-kódex – nem csak wolfenbütteliek – későbbi sorsában.

Viskolcz Noémi a Magyar Könyvszemle jelen számában közölt tanulmányában a wolfenbütteli corvinák provenienciáját illetően felveti a Bécsen át vezető útvonal lehetőségét is, Hermann Conring alapján. Eszerint Herzog August egy bécsi látogatás alkalmával vásárolt a császártól néhány corvinát. A proveniencia tekintetében tehát mindenképpen több szálon futó kutatásokra van szükség.

Bármely út is az igaz, mindenképpen meglepő a wolfenbütteli csoport tematikai összetétele, bizonyos szempontból egységessége. Netalán valakinek az ízlését, preferenciáit tükrözi?

Vajon ennek köszönhető a négy Ficinóhoz kapcsolható kézirat? Lehet jelentősége annak, hogy a csoport darabjai között van az a Fonzio-kötet, amelyben a humanista saját verseinek gyűjteményét magának Corvin Jánosnak ajánlotta? Netalán más volt a válogatás szempontja? Pusztán esztétikai szempontok játszottak szerepet, és eredetileg jóval nagyobb volt a csoport? Hiszen ezek a kódexek kiváló mesterektől származó, igényes illuminációval vannak ellátva. Esetleg létezett a Corvinán belül még Mátyás életében egy exkluzív csoport a neki ajánlott művekből? Ugyanis a szóban forgó kéziratok mindegyike – a Regiomontanus kivételével, amely Vitéz Jánoshoz szóló ajánlással bír – Mátyásnak szóló ajánlással rendelkezik. Ez magyarázná a Wolfenbüttelben összegyűlt corvinák kötéseinek furcsa egységességét? Meglepő ugyanis, hogy a kilenc kódex közül ötöt meggyvörös selyembe vagy bársonyba kötöttek (A fennmaradó négy kötet közül kettőnek, a Regiomontanus-corvinának és a Beatrix-psalteriumnak eredeti bőrkötése van, a Synesius-kötetet restaurálták, és újrakötötték, az egyik Ficino-levélgyűjtemény (Cod. Guelf. 12. Aug. 4o) kötése pedig eredeti kékeszöld bársony.) A meggyvörös selyem- vagy bársonykötés egyébként igen ritka a Corvinában. A Mátyásnak ajánlott Agathias-corvinát (München, Bayerische Staatsbibliothek, Clm 294) és Ludovico Carbo Mátyás dicsőítésére írott művét (Budapest, MTA Könyvtára, K 397) kötötték például vörös selyembe. Amennyire ez kitapintható, a selyemkötés általában is egyfajta exkluzivitást jelezhetett. Ezért maradt volna fönn olyan kevés (összesen hét) selyemkötés? Bár a selyem és a bársony rendkívül sérülékeny könyvkötőanyag, általában ezeket kellett később kicserélni, a kódexeket újrakötni.         Beatrix psalteriuma jellegében teljesen különbözik a csoport többi tagjától. Ha azonban nem zárjuk ki a Brandenburgi őrgrófi családon át vezető proveniencia lehetőségét, jelenlétére Wolfenbüttelben viszonylag egyszerű magyarázat kínálkozik. Frangepán Beatrix, Frangepán Bernardin és Aragóniai Lujza lánya anyai ágon rokonságban állt a nápolyi királyi családdal. Horvátországi történetírók szerint a kislány a budai udvarban nevelkedett. Nevét minden bizonnyal Beatrix királynétől kapta, az sem kizárható, hogy maga Beatrix volt a keresztanyja, miként ezt Schönherr Gyula a Corvin Jánosról szóló monográfiájában fölveti. A psalterium tehát akár ajándék is lehetett Frangepán Beatrix számára a királyné részéről, valamely jelesebb alkalomból. Így kerülhetett később Brandenburgi Györgyhöz, majd pedig Herzog Augusthoz.

Bárhogyan is vezetett a kódexek útja Wolfenbüttelbe, a csoport önmagában is értékes mintát kínál a Corvina 1480-as évekbeli összetételéről, tartalmi preferenciáiról. A királyi könyvtár körülbelül huszonöt éves történetében különféle korszakok különíthetők el, amelyekben más és más gyűjtési szempontok figyelhetők meg. A nyolcvanas években a bekerülő kéziratok tartalmát talán egyre inkább a király és az udvar érdeklődési köre, szándékai, igényei határozták meg. E tekintetben fontos megemlíteni a budai udvarban formálódó neoplatonikus kört Francesco Bandini, Ficino barátja vezetésével. Szaporodnak a kifejezetten Mátyáshoz írott dicsőítő alkotások is, kortárs itáliaiak tollából. Bartolomeo Fonzio nem csupán kódexet küld a királynak, hanem 1488 és 90 között valamikor el is jut a budai udvarba, ahol Ugoleto mellett könyvtárral kapcsolatos teendőket bíznak rá. A csillagászat iránti érdeklődés pedig mindig is jelen volt az udvarban, ezért ez nem új keletű dolog, bár konkrét kéziratokban főként a nyolcvanas években manifesztálódik.

Az egyes kéziratok természetesen speciális kérdéseket is felvetnek, amelyek szűkebb szakterületeket érintenek. Legutóbb Pócs Dániel hívta fel a figyelmet Francesco Rosselli szerepére a Beatrix-psalterium és a két Ficino-levélgyűjtemény illuminációjának megalkotásában. (Urbino, Firenze, Buda – minták és párhuzamok a királyi könyvtár fejlődésében. In: Hunyadi Mátyás, a király. Hagyomány és megújulás a királyi udvarban 1458–1490. Kiáll. kat. Szerk. Farbaky Péter et al. Bp. 2008. 147–163.) Illuminációját és kötését tekintve nehezen értelmezhető a Regiomontanus-corvina. Címlapjának díszítési stílusát általában nürnbergiként szokták azonosítani, miután a kötése is eredeti nürnbergi gótikus bőrkötés. A címlapon látható címer, amely bár alaptípusát tekintve a Mátyás által leggyakrabban használt magyar és cseh királyi címer, nélkülözi a hollós szívpajzsot. Már II. Ulászló alatt festették volna be a kötetbe? A Mátyás korabeli címerek esetében ugyanis soha nem fordul elő, hogy ennél a típusnál hiányozna a szívpajzs a Hunyadi-család hollójával. Ha mégis, miként olykor az ún. második címerfestő munkáiban, akkor a címer két oldalán mindig ott áll a Mátyásra utaló M és A szigla. II. Ulászló alatt azonban ismerünk ilyen királyi címert. Jó példa erre az Istanbulban őrzött, Rannusius Crispus Krisztus mennybemeneteléről szóló, II. Ulászló előtt elmondott beszédét tartalmazó kézirat (Topkapi Serai, G. I. 46.). A Regiomontanus-kódexben látható címerpajzs formája ugyanakkor nagyon emlékeztet az ún. lövöldi corvina (Esztergom, Főszékes-egyházi Könyvtár, Inc. I. 1.) Mátyás-címerére, ez utóbbiban azonban megtalálható a hollós címerpajzs is. A lövöldi corvina szintén Nürnbergben készült. Rozsondai Marianne vetette föl, hogy a wolfenbütteli Regiomontanus-kézirat esetleg soha nem jutott el Magyarországra. Ha ez így van, e kódex esetében szükségszerűen módosul a provenienciáról fentebb vázolt kép is.

A kép tehát rendkívül sokszínű, a kérdések hosszan volnának sorolhatók. Az egy hetes kutatóút lehetővé tette, hogy a kódexek kézbevételével és a meglévő szakirodalom áttekintésével felmérjük és felvázoljuk a wolfenbütteli corvinacsoport összetett problematikáját, és kiindulási alapot teremtsünk a részletesebb kutatások számára.

A Wolfenbüttelben őrzött corvinák címjegyzéke és jelzetei

Cod. Guelf. 84. 1 Aug. 2o

Johannes Tolhopff: Stellarium (cum praefatione ad Mathiam regem Hungariae)

Cod. Guelf. 69. 9 Aug. 2o

Johannes Regiomontanus: Tabulae directionum et profectionum

Cod. Guelf. 73. Aug 2o

Marsilio Ficino: Epistolarum ad amicos libri VIII

Cod. Guelf. 12. Aug. 4o

Marsilio Ficino: Epistolarum libri III et IV – De vita Platonis – Quantum Astronomi metiuntur, tamen Astrologi mentiuntur

Cod. Guelf. 2. Aug. 4o

Synesius Platonicus Cyreneus: Liber de vaticinio somniorum – Marsilio Ficino: Epistolarum libri III et IV

Cod. Guelf. 10. Aug. 4o

Priscianus Lydus: in Theophrastum Metaphrasis de sensu et de phantasia

Cod. Guelf. 43. Aug. 2o

Bartholomaeus Fontius: Opera

Cod. Guelf. 85. 1. 1 Aug. 2o

Alexander Cortesius: De Matthiae Corvini Ungariae regis laudibus bellicis carmen

Cod. Guelf. 39. Aug. 4o

Psalterium (Beatrix királyné könyvtárából)

 

 

A wolfenbütteli corvinákat mint kéziratokat tárgyaló alapvető szakirodalom

Heinemann, Otto von: Die Handschriften der Herzoglichen Bibliothek zu Wolfenbüttel. Zweite Abtheilung. Die Augusteischen Handschriften. I–V. Wolfenbüttel, 1890–1903.

Herbst, H: Eine Corvinhandschrift der Bibliothek zu Wolfenbüttel. = Zeitschrift für Bücherfreunde 1927. 96–100.

Csapodi, Csaba: Die Corvinischen Codizes in Wolfenbüttel. In: Wolfenbütteler Beiträge. Aus den Schätzen der Herzog August Bibliothek. Band 1. Hrsg. von Paul Raabe. Frankfurt am Main, 1972. 29–44.

Milde, Wolfgang: Mittelalterliche Handschriften der Herzog August Bibliothek. Frankfurt am Main, 1972.

Wieder, Joachim: Les manuscrits corviniens de la bibliothèque de Wolfenbüttel. = Akten und Referate. Wolfenbüttel, 1984. 1–21.

Milde, Wolfgang: Wolfenbütteler Cimelien. Wolfenbüttel, 1989. /Ausstellungskataloge der Herzog August Bibliothek Nr. 58./

Wehli Tünde: Négy wolfenbütteli corvina. In: Uralkodók és Corvinák. Az Országos Széchényi Könyvtár jubileumi kiálítása. Szerk. Karsay Orsolya. Bp. 2002. 103–105.

Milde, Wolfgang: Die Wolfenbütteler Corvinen. Überarbeitete Fassung aus „Wolfenbütteler Cimelien” 1989. Wolfenbüttel, 2005. /Ausstellungkataloge der Herzog August Bibliothek Nr. 58./ 221–242.

Zsupán Edina

 


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.