stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


VISKOLCZ NOÉMI

Corvinák Bécsben a 16–18. században[1]
Görög szerzők latin fordításai

Bécs a közös táj, Pannonia Superior egyik legjelentősebb városaként, egyeteme, később nyomdái, iskolái (Pázmáneum, Theresianum), nem utolsósorban a Habsburgok, közös uralkodóink és közös kulturális, politikai intézményeink révén fontos színhelye a magyar történelemnek. A magyar kulturális örökség őrzőjeként kevéssé szoktuk méltatni, pedig a magyar „hagyaték” legértékesebb kincseit egészen a 20. század első harmadáig ott tartotta nyilván a társadalmi emlékezet. Ebben a tanulmányban arra a kérdésre igyekszem választ találni, hogy vajon hogyan és mikor kerültek Bécsbe Mátyás király kódexei, a corvinák.[2]

Peter Lambeck állítása

Peter Lambeck (1628–1680) császári könyvtáros azzal vigasztalta az elkeseredett császárt és magyar királyt, I. Lipótot – miután corvinaszerző budai útjáról csupán három kézirattal tért vissza Bécsbe 1666-ban[3] –, hogy az udvari könyvtár már számos corvinával rendelkezik. Hogy pontosabban mennyit jelentett a „számos”, arról Lambeck 1666. április 24-én Berthold Mollernek írt levelében olvashatunk. Ebben kétszáznál is több olyan nagyszerű pergamenkódexről számolt be barátjának, amelyekben Mátyás király címere megtalálható („zweihundert und mehren vortrefflichen codicibus manuscriptis membranaceis, so in der hiesigen Kaiserl. Hof-Bibliothek vorhanden und mit dem Wappen regis Matthiae Corvini gezeichnet sein”),[4] ezért külön kötetet is tervezett a corvinák bemutatására![5] Ez a szám elképesztően magasnak tűnik a korabeli adatok és a ma ismert hiteles kódexek fényében. Vajon egy könyvekkel és kéziratokkal intenzíven foglalkozó, tapasztalt könyvtáros ekkorát tévedett volna a mennyiség megbecsülésében?

Peter Lambeckről sok ismerettel rendelkezünk, s tudjuk, hogy rendkívül jól ismerte a könyvtár kéziratait. Erre nem csak a könyvtár történetét kommentáló nyolc folióméretű kötete bizonyíték, hanem bejegyzései és jelzetei, amelyekkel ellátta a kezébe kerülő kéziratokat és tegyük hozzá, hogy számos nyomtatványt is, sőt, egyes kéziratoknál még a lapokat is beszámozta.[6] Szép kalligrafikus írásával rengeteg kódex címlapjára vagy első lapjára kanyarította oda a könyvtár tulajdonbejegyzését: „Ex Augustissimâ Bibliothecâ Caesareâ Vindobonensi” (1. kép). Nehéz lenne kétségbe vonni, miután szinte az összes kézirat keresztülment a kezén, hogy a corvinákkal kapcsolatosan hamisan vélekedett, annál is inkább, mert mi oka lett volna az adatok szépítésére vagy megmásítására.

Miután a corvinákról ígért munkája nem jelent meg, és kézirata sem maradt fönn, más oldalról kell folytatnunk a keresést. Lehetett-e kétszáz corvina a császári könyvtárban a 17. század közepén? Ehhez a hitelesnek tartott bécsi kódexek történetét kell megvizsgálni abból a szempontból, hogy azok az említett időben a Hofbibliothek állományába tartoztak-e. Csapodi Csaba a Bibliotheca Corviniana 1990-es negyedik, bővített kiadásában harminckilenc, ma Bécsben, az Österreichische Nationalbibliothekben lévő kódexet ír le.[7] Az osztrák kutatás – Otto Mazal ugyancsak 1990-ben – ezzel szemben negyvenhárom corvináról tud ugyanott.[8] A Csapodiféle adatot alapul véve, ehhez a harminckilenchez hozzá kell még tenni azt a velencei kultúregyezmény révén Magyarországnak kiszolgáltatott tizenhat corvinát, amelyeket 1933-ban az Országos Széchényi Könyvtárnak adtak át az osztrákok,[9] tehát összesen ötvenöt bécsi kódexet kell szemrevételeznünk.[10] Ezek provenienciájáról a régi jelzetek alapján tudunk. tájékozódni. Mivel a Bibliotheca Corviniana leírásaiban több téves állítás szerepel, ezért minden adatot újra ellenőriztem a di


1gitalizált bécsi katalógusok és a legrégebbi könyvtári összeírások alapján. Ez utóbbihoz Hugo Blotius, Sebastian Tengnagel és Matthias Mauchter császári könyvtárosok kéziratos katalógusai tartoznak.

 Peter Lambeck keresztirányú bejegyzése a Plutarchos-corvinába: Ex Augustissimâ Bibliothecâ Caesareâ Vindobonensi (ÖNB Cod. Lat. 23)

Az udvari könyvtár legrégibb katalógusai

Blotius könyvtárossága előtt – vagyis a 16. század első felét illetően – nagyon nehéz képet alkotni a Habsburgok könyvgyűjteményéről. Az osztrákok I. Ferdinándot tekintik (1503–1564) a könyvtár alapítójának, s az ő uralkodása idején Wolfgang Lazius és Caspar von Niedbruck azok, akik nagyobb mennyiségű kézirattal szaporították az állományt az 1540-es évek végétől, különösen Lazius karinthiai, bajor, sváb kolostorokba tett gyűjtőútjai számottevőek.[11]

Az első kinevezett könyvtáros Hugo Blotius (1575–1608) volt, akinek jegyzéke 1576-ból rendkívül szűkszavú és provenienciát nem vagy csak igen ritkán tüntet fel.[12] Blotius a következő öt kódexhez fűzte hozzá, hogy Mátyás könyvtárából származnak:

1. Titus Livius (jelzet: ÖNB, Cod. Lat. 22): „Titi Livii Patavini ab urbe condita historiae manuscriptae in pergamena. Videtur esse ex bibliotheca regis Matthiae, in folio”[13]

Blotius jelzete: C 788 – nem tudni, hogyan került a könyvtárba.[14]

2. Regiomontanus (jelzet: ÖNB, Cod. Lat. 44) „Joannis Germani epitome in novam magnae compositionis Ptolomaei translationem, liber in pergameno scriptus cum insignibus figuris, ex bibliotheca regis Hungariae, in folio”[15]

Blotius jelzete: 874 – nem tudni, hogy került a könyvtárba.

3. Thomas Aquinas (jelzet: ÖNB, Cod. Lat. 1391): „Sanctus Thomas super Lucam, liber in pergameno scriptus, ex bibliotheca regis Mathiae Constantinapoli a Verrantio allatus, in folio”[16]

Blotius jelzete: C 780

Ugyancsak az ő kezével egy bejegyzés f. 1. „Sanctus Thomas super Lucam ex bibliotheca Regis Matthiae Constantinopoli a Verrantio allatus”, tehát Verancsics Antal hozta vissza Konstantinápolyból, és adta az uralkodónak.

4. Regiomontanus (jelzet: OSzK, Clmae 412): „Joannes de Regio Monte in tabulam primi mobilis liber in pergameno manuscriptus in folio. Videtur ex bibliotheca Matthiae esse, cui hic liber est dedicatus”[17] Blotius jelzete: 819 – Egy bejegyzés szerint Benedict Marpacher in Bergé volt 1524-ben (majdnem teljesen kiradírozva), nem tudni, hogy tőle hogyan került a könyvtárba.

05. Philostratus (jelzet: OSzK, Clmae 417) „Philostrati Flavii Lemnii Sophistae heroica ab Antonio Pomphinio traducta. Liber ex bibliotheca Matthiae, in folio scriptus in membrana”[18]

Blotius jelzete: L 3835 (de ez ma már nincs a kódexben, csak Sebastian Tengnagelé Nr. 347) – Johannes Fabri hagyatékából került a könyvtárba.

Ezeken kívül ma is vannak olyan corvinák, amelyeknél Blotius ugyan nem tüntette fel a budai eredetet, de jelzetével ellátta őket, s ezen az alapon leírásuk visszakereshető a katalógusban:

06. Bartholomaeus Fontius (ÖNB Cod. Lat. 292) „Bartholomaei Fontii proemium et explanatio in Persium poetam, liber manuscriptus in 4° in membrana”[19]

Blotius jelzete: 3196 – nem tudni, hogy került a könyvtárba.

07. Augustinus (ÖNB Cod. Lat. 653) „Sancti Augustini liber Epistolarum manuscriptus in pergameno in folio”[20]

Blotius jelzete: 450 – nem tudni, hogy került a könyvtárba.

08. Hieronymus (ÖNB Cod. Lat. 654) „Divi Hieronymi commentarius in Ezechielem prophetam manuscriptus liber in pergameno, in folio”[21]

Blotius jelzete: 1785 – tulajdonosok Mátyás után: melki apátság, I. Miksa

09. Theophylactos (ÖNB Cod. Lat. 656) „Sancti Anthanasii commentaria in Epistolas Sancti Pauli Christophori de Persona Romano interprete, in folio in membrana elegantissime scripta”[22]

Blotius jelzete: 3772 – tulajdonosok Mátyás után: Johann VI. Bergen op Zoom, Johannes Fabri

10. Hieronymus (ÖNB Cod. Lat. 930) „Hieronymi expositio in Evangelium Matthaei scripta in pergamena, forma folii – 0”[23]

Blotius jelzete: 787 – nem tudni, hogy került a könyvtárba.

11. Martinus Polonus (ÖNB Cod. Lat. 2139) „Martiniana Decreti et decretalium a fratre Martino ordinis predicatorum papae poenitentiario compilata. Liber manuscriptus (in folio) in membrana”[24]

Blotius jelzete: K 3250 – nem tudni, hogy került a könyvtárba.

12. Thomas Aquinas (ÖNB Cod. Lat. 2458) „Thomas Aquinas de Rege et Regno, in 4 scriptus in membrana”[25]

Blotius jelzete: L 3820 – Johannes Fabritól került a könyvtárba.

13. Ptolemaios (ÖNB Hist. Gr. 1.) „Ptolomaei Geographia graece elegantissime in membrana descripta maximi in folii forma, una cum tabulis geographicis”[26]

Blotius jelzete: Y 5341 – Martinus Haackiustól került a könyvtárba.

14. Niképhoros Kallistos (ÖNB Hist. Gr. 8) „Ecclesiastica historia graece scripta, antiqua egregia, in folio in mebrana graecus”[27]

Blotius jelzete: X 5370 – Georg Logaun keresztül jutott a könyvtárba.

15. Asconius Pedianus (OSZK Clmae 427) „Asconius Pedianus in folio scriptus in membrana”[28]

Blotius jelzete: L 3837 – Johannes Fabritól került a könyvtárba.

Tehát 1576-ban 15 corvina biztosan az állományba tartozott. Két évvel később legalább két fontos kódexszel gyarapította Zsámboky János a könyvtárat. Az egyik egy görög kézirat (ÖNB Theol gr. 1),[29] a másikat, Bonfini Symposionját Nápolyban vásárolta Zsámboky (OSzK Clmae 421), ezt még Blotius is ellátta jelzetével.[30]

Sebastian Tengnagel (könyvtáros: 1608–1636)[31] és Matthias Mauchter (könyvtáros: 1636–1652) még Blotiusnál is kevesebbet árulnak el katalógusaikban: utóbbi ráadásul egybeömlesztette a kéziratok és nyomtatványok leírását.[32]

Lambeck és a corvinák

Lambeck volt az első a császári könyvtárosok sorában, aki igyekezett a kódexek eredetére is fényt deríteni, igaz, nem járt mindig sikerrel. Emellett Lambeck kézírása, jelzetelése is feltűnik minden értékesebb kéziratban, ez is alátámasztja, hogy alaposan átforgatta a Hofbibliothek állományát. Összesen 19 corvinában fedezhető fel a kéznyoma jelzet vagy beírás formájában, ezek a következők:

1. Plutarchos (ÖNB Cod. Lat. 23) – Lambeck jelzete Ms. Ambras 286 és f. 1. Ex Augustissimâ Bibliothecâ Caesareâ Vindobonensi, eredeti kötésben, címer kivakarva[33]

2. Regiomontanus (ÖNB Cod. Lat. 44) – Lambeck jelzete N 226, eredeti kötésben, Beatrix címerével

3. Marcellinus (ÖNB Cod. Lat. 138) – Lambeck jelzete Ms. Ambras 257 és f. 1. Ex Augustissimâ Bibliothecâ Caesareâ Vindobonensi, eredeti kötésben

4. Statius (ÖNB Cod. Lat. 140) – Lambeck jelzete Ms. Ambras 466, eredeti kötésben

5. Lucretius Carus (ÖNB Cod. Lat. 170) – Lambeck jelzete Ms. Ambras 472, eredeti kötésben

6. Bartholomaeus Fontius (ÖNB Cod. Lat 292) – Lambeck jelölése Phil, a kötés 16. századi, díszes MA monogram

 

 

2. Peter Lambeck írása Zsámboky János possessor-bejegyzése alá: Ex Augus Ex Augustissimâ Bibliothecâ Caesareâ Vindobonensi (ÖNB Cod. Lat. 49)


07. Augustinus (ÖNB Cod. Lat. 653) – Lambeck jelölése Cod. Mst. Theol. Lat. Nr. 32. és f. 1. Ex Augustissimâ Bibliothecâ Caesareâ Vindobonensi, Ulászló-kötésben

08. Hieronymus (Cod. Lat. 654) – Lambeck kézírásos címkéjének a töredéke, eredeti kötésben

09. Theophylactus (ÖNB Cod. Lat. 656) – Lambeck jelölése Cod. Mst. Theol. Lat. Nr. 455., eredeti kötésben, Mátyás címere átfestve

10. Hieronymus (ÖNB Cod. Lat. 930) – Lambeck jelölése Expositio Evangelii és f. 1. Ex Augustissimâ Bibliothecâ Caesareâ Vindobonensi, eredeti kötésben, Mátyás címerével

11. Johannes Chrysostomus (ÖNB Cod. Lat. 977) – Lambeck jelzete Ms. Ambras 82, eredeti kötésben

12. Thomas Aquinas (ÖNB Cod. Lat. 1391) – Lambeck bejegyzése Ex Bibliothecâ Caesareâ Vindobonensi, eredeti kötésben

13. Martinus Polonus (ÖNB Cod. Lat. 2139) Lambeck bejegyzésével Ex Augustissimâ Bibliothecâ Caesareâ Vindobonensi, Ulászló-kötésben, Mátyás címerével

14. Thomas Aquinas (ÖNB Cod. Lat. 2458) – Lambeck jelzete f. 1. 365 és felirata D. Thom. Aquinas de rege et regno lib. III., eredeti kötésben

15. Ptolemaios (ÖNB Hist. gr. 1) – Lambeck jelzete Hist. graec. Prof. 13. és f. 1. Augustissima Bibliotheca Caesarea Vindobonensis codex manuscriptus historicus graecus profanus Nr. 13., firenzei bőrkötés a 15. század közepéről

16. Johannes Chrysostomus (ÖNB Theol gr. 1) – Lambeck bejegyzése Ex bibliotheca Budensi Regis Hungariae Mathiae Corvini, kötés 1754-ből

17. Bonfini Symposion (OSzK Cmlae. 421) – Lambeck jelzete Nr. 18. és bejegyzése f. 1. Ex Augustissimâ Bibliothecâ Caesareâ Vindobonensi, 19. századi kötésben

18. Philostratus (OSZK Clmae 417) – Lambeck beírása utalva a saját könyvére Lambeccius lib. 2. commentariorum pag. 995., eredeti Ulászló-kötés, Mátyás címerével

19. Asconius Pedianus (OSZK Clmae 427) – Lambeck jelzete N 158, eredeti kötésben, Mátyás címerével

A jelzetekből jól kivehető, hogy öt kódex Lambeck idejében került be a könyvtárba (Ms Ambras), ugyanis 1665-ben – miután a tiroli Habsburg-ág ebben az évben kihalt – II. Ferdinánd főherceg (1529–1595) egykori ambrasi könyveit kellett Bécsbe szállítania, összesen 583 kéziratot és 1489 nyomtatványt.[34] Ez felölelte a Habsburgok korábbi könyvgyűjteményét is, amit könyvkereskedőktől és hagyatékokból származó könyvekkel gyarapítottak a 16. században. Ez utóbbiak közül legjelentősebb Wilhelm von Zimmern gróf (1549–1594) nagyvonalú ajándéka a főhercegnek 1576-ban, amelynek fennmaradt a katalógusa is.[35] Lambeck egy naplóban örökítette meg az ambrasi utat,[36] és a Kommentárok második kötetében 500 kézirat bibliográfiai leírását adta közre. Ezek között természetesen megjelennek a valamikor a 16. század folyamán Ambrasba vitt corvinák is:

1. Plutarchos, Vitae paralellae (ÖNB Cod. Lat. 23)

„CCLXXXVI. Hist. Prof. 56. Volumen membranaceum in folio, eleganter scriptum et exornatum, quo continentur Plutarchi Vitae quaedam Paralellae Illustrium Virorum… Pertinuit olim hic Codex MStus ad Bibliothecam Budensem Mathiae Corvini, Regis Hungariae.”[37]

2. Marcellinus comes Illyricus, Chronicon (ÖNB Cod. Lat. 138)

„CCLVII. Hist. Prof. 599. Volumen membranaceum in quarto majori, Regis Hungariae MATTHIAE CORVINI, ad cujus Bibliothecam Budensem olim pertinuit, Insignibus exornatum, quo continentur quinque diversa Opuscula; nempe I. MARCELLINI, Comitis Illyriciani, Chronicon…, Quantum autem quinque illa hoc Volumine comprehensa Opuscula ab editionibus eorundem hactenus impressis differant, non potest ob nimiam prolixitatem huic Catalogo in praesens inseri, sed alio posthac commodiori tempore et loco separatim a me indicabitur: Interim tamen illud saltem nunc addo, Codicem hunc, ut in fine ejus videre est, esse descriptum A. 1471, et post Vrbis Budae per Turcas expugnationem, et Bibliothecae Corvinianae distractionem, redemptum esse a Joanne Fabro Episcopo Vindobonensi, ut tam in principio, quam in fine more solito annotatum cernitur.”[38]

3. Statius, Silvarum libri V. (ÖNB Cod. Lat. 140)

„CCCCLXVI. Philolog. 142. Volumen membranaceum in folio, quo continentur P. Papinii Statii Sylvarum libri quinque. Pertinuit autem olim hic Codex MStus ad Bibliothecam Budensem Regis Hungariae Matthiae Corvini, ut ex Insignibus ejus gentilitiis, quae primo folio depicta sunt, videre est. In ejusdem Voluminis principio legitur etiam haec Inscriptio: Liber est A Joannis Alexandri Brassicani, Philosophi ac Jureconsulti, Budae Anno 1525. d. 6. Decembris. Post Budae demum per Turcas expugnationem pervenit idem Codex MStus in potestatem Joannis Fabri, Episcopi Vindobonensis, quemadmodum apparet ex peculiari testimonio, quod illi praefixum est.”[39]

4. Lucretius Carus, De rerum natura libri VI. (ÖNB Cod. Lat. 170)

Lambeck nem jelzi, hogy ez Mátyásé lett volna.

„CCCCLXII. Philolog. 148. Volumen membranaceum in quarto, quo continetur T. Lucretii Cari Poema de Rerum Natura, in sex libros divisum. Pertinuit autem olim hic Codex MStus ad Joannem Fabrum Episcopum Vindobonensem, et dignus videtur, ut cum editionibus impressus conferatur.”[40]

5. Dialogus Iohannis Chrysostomi (ÖNB Cod. Lat. 977)

„LXXXII. Theol. 341. Pertinuit olim hic Codex MStus ad Bibliothecam Budensem Regis Hungariae Matthiae Corvini, ut apparet ex Insignibus ejus gentilitiis, prima pagina depictis, in quorum medio cernitur corvus niger, rostro tenens annulum aureum. Dissipata autem jam memorata Bibliotheca, emptus est idem ille Codex a Joanne Fabro, Episcopo Vindobonensi sive Wiennensi, ut ex sequenti attestationis formula, quae in principio & sine ejus etiam nunc extat…”[41]

Ezt az öt corvinát ma is a hitelesek között tartjuk számon, de Lambeck még egyet megemlített, amelyet Csapodi Csaba a kétséges corvinák közé sorolt, bár azt elismerte, hogy Lambeck az időközben eltűnt címerre alapozhatta állítását. Gárdonyi Klára szerint Vitéz János emendálásait is tartalmazza a kódex, ebben az esetben is a budai könyvtáron keresztül kellett vezetnie az útjának.[42]

6. Aristoteles, Libri Politicorum (ÖNB Cod. Lat. 197)

„CCXXII. Philos. 281. Volumen membranaceum in quarto majori, quo continentur Politicorum Aristotelis Libri octo, ex Graeca in Latinam Linguam eleganter translati a Leonardo Aretino, cum duplici Praefatione nempe ad Eugenium IV. Pontificem Maximum et ad Lectorem; in quarum posteriori ipse testatur, se jam ante etiam transtulisse Libros Ethicorum ad Nicomachum. Pertinuit autem olim Volumen hoc ad Bibliothecam Budensem Regis Hungariae Matthiae Corvini.”[43]

A Fabri-hagyaték

Lambeck halálát követően új folyamatok indultak be a könyvtárban. A 17. század végén már terveket készítettek egy új épület emelésére, s nem csak külsőleg kapott „új ruhát” a könyvtár, hanem Johann Benedikt Gentilotti (1705–1723) könyvtárossága idején új szakokba osztották és új jelzetekkel látták el a kéziratokat, illetve számos megrongálódott, tönkrement kötetet restauráltak, friss kötéssel helyettesítették a régit.[44] A Gentilotti-jelzetek alapján az ötvenöt corvinából összesen csak huszonnyolcról állítható biztosan, hogy a könyvtár 18. század eleji rendezéskor már az állományba tartoztak. Közülük négy corvina Johannes Fabri bécsi püspök hagyatékából érkezett még az 1540–1576 közötti években.

Johannes Fabri (1478–1541) Bécs humanista püspöke volt. Értékes – kódexeket és nyomtatványokat egyaránt tartalmazó – könyvtárat állított össze úgy, hogy fölvásárolt kortárs gyűjteményeket, például Johannes Alexander Brassicanusét és Johannes Cuspinianusét. A 2114 tételből álló, mintegy 5000 kötetes könyvtárát az általa alapított Szent Miklós kollégiumra hagyta végrendeletében.[45] De Brassicanustól sem szerzett meg minden corvinát, egy Jamblichus-kódex ugyanis még sokáig a Brassicanus-család birtokában volt (a kódex fedelének belső lapján: „Jo. Fridericus Brassicanus Ao. 1635” ill. „Liber est Johannis Alexandri Brassicanus”), s innen került 1739-ben egy vásárról a bécsi szervita kolostorba, majd a British Librarybe.[46] Cuspinianusról pedig azt jegyezte meg Lambeck, hogy könyvtára két nagy részből tevődött össze: egyrészt az ausztriai kolostorokból gyűjtött anyagból, másrészt Mátyás könyvtárból.[47] Fabri hagyatéka három részletben gazdagította a Hofbibliothek állományát: az első kéziratok még valamikor 1576 előtt, az ambrasiak 1665-ben, majd a legtöbb kódex 1756-ban. Eddig nem sikerült arra választ találni, hogy miért választódott szét így Fabri könyvtára, egyes darabok hogyan és miért jutottak az udvari könyvtárba, mások vargabetűt leírva Ambrasba, a harmadik rész pedig miért maradt a kollégiumban.

A „maradék” huszonhét corvinát csak a 18. század második felében szerezték meg, ezekből tizenkilenc 1756-ban került be az Universitätsbibliothekből, mindegyik Fabri ex librisével ellátva. A 18. század folyamán ez volt a legnagyobb corvina-gyarapodás, s az Udvari Könyvtár ezt követően már csak pár darab kódexet tudott szerezni a szerzetesrendek vagyonának konfiskációjával. Így Fabri könyvtárában mai ismereteink szerint legalább 33 corvina volt, ezzel ő az a magánszemély, aki Mátyás után a legtöbb corvinát bírta. Hozzá kell tenni, hogy nem minden Fabri-corvina útja vezetett így vagy úgy a Hofbibliothekbe: egy a 18. században a göttweigi Stiftsbibliothekbe, innen 1936-ban az OSzK-ba jutott (OSzK, Clmae 438),[48] egy pedig a lipcsei egyetemi könyvtárban kötött ki (Universitätsbibliothek Leipzig, Rep. I. nr. 17).[49]

Kis kitérő: Corvinák Velencében és Wolfenbüttelben

A bécsi humanisták fosztogatása és a török rablás mellett még két olyan eseményről tudunk, amikor nagyobb mennyiségű Mátyás-féle kódexet mozgattak meg a korai újkorban. Az első a velencei Zeno (Zeni)-család egy tagjához kötődik, akiről elég kevés információ áll rendelkezésre, pedig felmenői között igen jónevű és művelt patríciusok, kereskedők, világutazók fordultak elő. Nicolo Zeno neve II. Alfonsó Este ferrarai és modenai herceg könyvvásárlásaival kapcsolatban merült fel. A herceg az 1550-es években fog könyvtárépítésbe (Biblioteca Estense), s ekkor követe, Gerolamo Faletti segítségével könyveket vásárolt a görög könyvek és kéziratok központjában, Velencében. Faletti 1560-ban írta a hercegnek, hogy sikerült kapcsolatot teremtenie azzal a Nicolo Zenóval, aki I. Szulejmán udvarában velencei követként működő apja (Pietro Zeno) segítségével számos régi kéziratot vett a törököktől.[50] Faletti levele szerint Zenónak 100 latin és görög nyelvű corvinája van, amelyek „kézzel írott könyvek, gyönyörűséges papíron, miniatúrákkal, régi kötésben”.[51] Alfonsó hercegnek végül is sikerült hozzájutnia jó pár kódexhez, de ebből a Zeno-gyűjteményből még az 1570-es években is bukkantak fel Itália-szerte darabok.[52] Az eset azt mutatja, hogy a könyvek láthatólag nem képeztek olyan nagy értéket a törökök számára, hanem sokkal Konstantinápolyba hurcolásuk után vásárlások révén már visszakerültek Európába, ráadásul ilyen nagy mennyiségben.

Mások is kihasználták követi státuszukat corvinák visszaszerzésére, Verancsics Antal mellett a szakirodalom a konstantinápolyi francia követet említi, mint aki két pompás kötetet is ajándékozott Antonio Brucciolinak 1544-ben.[53] Ezek közül az egyik, a Macrobius-kódex szerencsés módon ránk is maradt.[54] Bruccioli egyébként jeles humanista, aki két évvel korábban közzé tette Cicero Rhetorica című művét toszkán fordításban, majd nem sokkal később a Bibliát is, de hírnevet igazán azzal szerzett magának, hogy áttért protestáns hitre. A Macrobius-kéziratot ő adta tovább Pier Francesco Ricciónak, aki a Mediciek titkára és főudvarmestere volt az 1540-es években, ráadásul rá is rávetült a lutheranizmus árnyéka. Tehát Itáliában többnyire olyan kódexek mozogtak, melyeket követek vásároltak viszsza a törököktől.[55]

A másik eset szorosabban kötődik Bécshez és az ottani corvinákhoz, s erről Hermann Conring (1606–1681) német tudós emlékezett meg a könyvtárakról szerzett művében 1661-ben. Conring nem kevesebbet állított, mint hogy August braunschweig-lüneburgi herceg (1579–1666) Bécsbe utazásakor vásárolt néhány corvinát. A pontos szöveg így hangzik:

„In quorum conquisitione etiam, illam felicitatem sibi contigisse, impense laetatur princeps optimus, quod dum ardua serenissimae domus negotia Rudolphum II. et Ferdinandum II. imperatores Vindabonae adire compulissent, in Hungaria laciniam celeberrimae quondam bibliothecae Matthiae Corvini sibi comparare, quamvis magno aere, concessum fuerit.”[56] – Ezeknek az összegyűjtésében annak a szerencsének örült a nemes herceg, hogy mikor házának fontos ügyei miatt felkereste Bécsben II. Rudolf és II. Ferdinánd császárokat, ők megengedték neki, hogy néhány darabot Corvin Mátyás egykori híres könyvtárából, ha sok pénzért is, de beszerezzen Magyarországon.

Sajnos a szöveg elég nehezen értelmezhető: hiszen II. Rudolf 1612-ben meghalt, míg II. Ferdinánd csak 1619-től kezdett el uralkodni, tehát kettőjükkel egyszerre   nem tárgyalhatott August. Az viszont tény, hogy a herceg birtokolt corvinákat, amelyeknek nem ismerjük a provenienciáját. Az is biztos, hogy legalább egyszer járt Bécsben, amikor 1634 körül a wolfenbütteli ág kihalása miatt az örökséget akarta biztosítani magának, de a beszerzések a fennmaradt wolfenbütteli katalógusok alapján már 1627 előtt megtörténtek.[57] Ekkor II. Ferdinánd volt a trónon (1619–1637), aki végül is engedélyezhette neki a corvinák megvételét, beleegyezése pedig csakis az udvari könyvtár állományára vonatkozhatott. Magyarországon ennyi értékes corvinát találni és venni elképzelhetetlen lett volna ebben az időben. Átvizsgálva a kilenc wolfenbütteli corvina eredetét, hat jöhet szóba ennek a vásárlásnak eredményeként.[58] Ezek egyikében sincs olyan jelzet vagy bejegyzés, amely korábbi őrzési helyére adna felvilágosítást. Ha a Habsburgok tulajdonát képezték, akkor is csak nemrég kerülhettek az állományba, mert a Blotius-katalógusban még nem szerepeltek. Ilyen szempontból gyanút keltő II. Rudolf említése a forrásban, mert a kora egyik legjelentősebb műgyűjtőjeként számon tartott különc császár akár corvinákat is tarthatott prágai Kunstkammerjében, a dokumentumok utalnak különleges kézirataira.[59] Egy másik, 18. század eleji wolfenbütteli könyvtártörténet szerint a Habsburgok a törököktől vásárolták meg a kéziratokat, majd adták tovább a hercegnek.[60] Csapodi Csaba úgy vélte, hogy Conring – aki szoros kapcsolatban állt a herceggel, ismerte a könyvtárat, ennek következtében szerintem nem írhatott le valótlan állításokat a művében[61] – tévedett, s a kódexek más úton érkeztek Wolfenbüttelbe. Ezzel egy régi nézetet melegített fel,[62] hiszen a 19. század közepén Horváth István képviselte azt az álláspontot, hogy a corvinákat Brandenburgi György vitte magával, aki Corvin János halála után elvette annak özvegyét, s így a magyar főúr kódexeit is megörökölhette, ezek a későbbiekben a braunschweigi hercegek tulajdonába mentek át.[63] Ennek ellentmond, hogy csupán egyetlen wolfenbütteli corvinában tüntetik fel ezt az útvonalat: a Tolhopff-kódexbe jegyezte be 1618-ban Sophia, braunschweig-lüneburgi hercegnő, hogy azt kedves unokafivérének ajándékozza.[64] Az ajándékozás persze enyhe kifejezés, hiszen súlyos összeget fizetett érte és más luxuskódexekért August herceg a nagynéninek.[65] Vagyis én inkább hitelt adok Conring történetének (a kéziratok Bécsből érkeztek), de egy alaposabb wolfenbütteli kutatás minden bizonnyal megnyugtató eredményeket hozna az ottani corvinák ügyében.

A Conring-idézettel kapcsolatban még egy problémát meg kell említeni: Csapodi Csaba a wolfenbütteli corvinákról szóló tanulmányában félrefordította a már idézett mondatot, amelynek következtében a szövegben szereplő „néhány” corvinából érthetetlen módon kétszáz lett.[66] Az ő nyomán azóta tévesen kering a szakirodalomban ez az állítás.[67]

Mi a corvina?

Mindenesetre az eddigiek alapján is világos, hogy Lambeck kiválóan ismerte és forgatta is a könyvtár állományát. Becslése (kétszáznál több corvina) és a bizonyítható adatok között (huszonnyolc) óriási az eltérés. Erre a következtetésre jutott Csontosi János is 1885-ben:

„a Corvinából a bécsi udvari könyvtárba került könyvek száma igen jelentékeny volt, … és semmikép sem redukálható csupán azon 30 Corvin-codexre, melyeket a bécsi császári könyvtárban akkorig ismerünk, mivel ezekből alig tíznek van közvetlenül budai provenientiaja, míg a többi 20 későbben és pedig harmadik, negyedik kézből került az udvari könyvtárba.”[68]

De vajon hová tűnt mintegy 170 corvina? Ehhez azonban fel kell tenni újra azt a kellemetlen kérdést, hogy mit is nevezünk corvinának. A válasz erre egyszerű, hiszen az a könyv, amely Mátyás király könyvtárába tartozott. Ám, mint ahogy Mikó Árpád több kitűnő tanulmányában is megfogalmazta, annak megállapítása, hogy egy kódex Mátyásé volt-e vagy sem, korántsem ennyire egyértelmű.[69] Mikó úgy véli, a hagyománynak sokkal nagyobb az ereje ennek megítélésében, mint a kizárólagos szakmai szempontoknak. Ez utóbbi szerint csak a kódexbe festett címer (mint ex libris), a kötésen lévő címer (mint super ex libris, illetve ide sorolhatjuk a csaton lévő címert is) és mindkettő megléte bizonyíthat kétséget kizáróan tulajdonlást.[70] Ha ilyen szigorúsággal tekintenénk át a Csapodi-féle 216 hitelesnek tekintett kódex listáját,[71] akkor ez a szám jócskán csökkenne. Az érem másik oldala pedig, hogy a könyvtár nem csupán nagyszerűen illuminált luxuskódexekből állt. Nem zárhatjuk ki a szerény kivitelű kéziratok és nyomtatványok jelenlétét sem, az viszont elképzelhető, hogy külön tárolták a kevésbé díszes példányokat a látványként is funkcionáló reprezentatív kötetektől. Pajorin Klára szerint éppen ezek a humanista könyvtár megkülönböztető ismérvei: pontos szöveg és pazar kiállítás, szemben a máshol elhelyezett középkori, vallásos, kevéssé szép kiállítású kódexekkel.[72]

Corvinák, amelyekről nem tudjuk, hogy corvinák

Mikó Árpád a tulajdonlást illetően felvetett egy logikus negyedik lehetőséget is, mégpedig azt, hogy idő vagy igény híján egyes kódexeket – és tegyük hozzá, a nyomtatványokat – egyszerűen nem láttak el tulajdonjeggyel.[73] Az ilyen kötetekről nyilván soha nem fogjuk megtudni hitelt érdemlően, hogy a könyvtárba tartoztak-e vagy sem. A görög nyelvű kódexekről egyébként már Csapodi Csaba is hasonlóképpen nyilatkozott:

„Ami a görög kódexeket illeti, fontos megjegyezni, hogy alig volt köztük címeres, tehát olyan, ami a korvinák biztos hitelesítő jegyével rendelkezett. Ami görög korvinát ma ismerünk, azoknak hitelességéről – kettő kivételével – nem címer, hanem csak történeti adatok tájékoztatnak. Ezért a Budáról elhozott görög kódexek legnagyobb részéről sohase fogjuk tudni megállapítani, hogy egykor Mátyás király könyvtárába tartoztak.”[74]

Ez azt is jelenti, hogy egyértelműen voltak olyan (latin, görög, héber nyelvű) kódexek a könyvtárban, amelyek nem kerültek bele a kifestési-kötési programba, de attól még a könyvtár teljes jogú darabjainak tekintendők. De vajon hány ilyen jellegű kódex lehetett Budán? És mennyi vándorolt át Bécsbe?

Források híján még becslést is merészség lenne adni. De a 16–17. században ezekről a kéziratokról a könyvtárosi emlékezet vagy mára már eltűnt jegyzetek, esetleg az akkor még meglévő kötések, befestett címerek bizonyíthatták, hogy Mátyás könyvtárából származtak. Lehet, hogy Bécsben egykor több corvina volt (és talán van ma is), mint azt jelenlegi tudásunk szerint bizonyítottnak véljük. Lambeck említett adatán kívül egy másik forrás is megerősíti ezt. 1700-ban meghalt Daniel Nessel császári könyvtáros, s tizenketten jelentkeztek a megüresedett állásra. A főudvarmester erről 1700. november 3-án jelentést tett I. Lipótnak azzal a megjegyzéssel, hogy a felvételnél a legfőbb szempont a görög nyelvtudás legyen, ugyanis „weillen ein gantzes Zimmerl voller griechischen Manuskriptis sich darinnen befindet, so zweiffelsohne meistenteils auss der Corvinischen Bibliothec herrühren” – egy egész szobát megtöltenek a görög kéziratok, amelyek kétségkívül Mátyás könyvtárából származnak.[75]

Vajon a megoldás kulcsát a görög nyelvű corvinák jelentik? A korabeli források viszonylag keveset árulnak el Mátyás görög kódexeiről, de a bécsi humanisták éppen ezekért a kötetekért rajongtak. A legtöbbet idézett forrásunk ezzel kapcsolatban Johannes Alexander Brassicanus előszava egy 1530-ban Bázelben – egyébként Mátyás könyvtárából származó kéziratból – kiadott műhöz:[76]

„Annyi, de annyi klasszikus volt ott, görög meg héber… Mátyás, az a híres király vásárolta össze őket magából Görögországból, óriási árakon Konstantinápoly eleste után, amikor Görögország sok más kincses városát feldúlták és mint megannyi rabokat váltotta meg őket a barbárok kalodáiból és bilincseiből.”[77]

Ugyanezt a vélekedést ismételte meg Oláh Miklós Hungariájában.[78] Gulyás Pál szerint azonban Oláh állításait kritikával kell kezelni, mert semmi bizonyíték nincsen a keletről hozott kéziratokra, sokkal inkább Itálián keresztül szerezhették be őket.[79] Más források a budai udvarban Taddeo Ugoleto kódexbeszerző útjairól vallanak Görögországban.[80] A ma ismert tizenhárom görög corvina közül egyben, a Polybios-kódexben olvasható egy utalás származási helyéről, hogy Konstantinápolyból hozták el a város elvesztése után.[81] Valójában alaposan meg kellene vizsgálni a Mátyás-kori diplomáciai kapcsolatokat és követjárásokat ebből a szempontból.[82] Ezzel összefüggésben hadd utaljak egy más jellegű beszerzési lehetőségre: 1489-ben, a II. Bajazid szultán és Mátyás király közötti béke megpecsételésére a törökök átadtak egy ereklyét, Alamizsnás Szent János testét, amelyet a budai vár kápolnájában helyeztek el.[83] Vajon kódexek nem lapulhattak a törökök csomagjaiban?

Legújabban Földesi Ferenc tért ki a görög kódexek ügyére egy tanulmányában. Szerinte Brassicanus és Oláh ihletett mondatai abban a miliőben íródtak, amikor a graecizmus felvirágzóban volt egész Európában (nem utolsósorban Erasmus és a bázeli humanisták hatására), azaz mind Brassicanus, mind Oláh erősen túlozhattak a görög kódexeket illetően.[84] Azonban ha egy pillantást vetünk Mátyás kortársainak – vagyis a pápák és a Mediciek– gyűjteményeire, akkor azt látjuk, hogy a tulajdonosok görög nyelvtudásának hiánya ellenére is robbanásszerűen nőtt a görög nyelvű kódexek száma a 15. század második felében. 1447-ben V. Miklós idejében a Vatikáni Könyvtár még csak 3 görög könyvet birtokolt, 1455-ben már 350-et. A Mediciek szolgálatában Andreas Johannes Lascaris utazott keletre, 1492ben 200-nál több kézirattal tért vissza.[85] Robert S. Nelson bizantológus arra az érdekes jelenségre hívta fel a figyelmet, hogy ma Isztambulban csak néhány száz régi görög kézirat található, szemben olyan nagy európai könyvtárakkal, mint a Biblioteca Apostolica Vaticana, a francia nemzeti vagy a velencei San Marco. A legnagyobb nyugati fosztogatás 1453 után következett be.[86] Vagyis a görög kéziratok gyűjtése olyan tendenciózus jelenségnek látszik, amelynek Mátyás könyvtára kétségkívül részese lehetett.

Ha a bécsi udvari könyvtár görög állománya felől faggatjuk meg a forrásokat, akkor azt látjuk, hogy a legtöbb görög kézirattal éppen a 16. században gyarapodott a könyvtár. Nagyobb részüket Zsámboky János (1531–1584) és Augerius Gislain Busbeck (1522–1592) vásárolta és adományozta,[87] de ezeket leszámítva Hermann Menhardt arra az eredményre jutott, hogy Blotius idején legalább 83 görög kézirat volt az állományban, amelyek provenienciája ismeretlen.[88] Itt fontosnak látszik az egyik müncheni görög corvinában lévő bejegyzés, amely szerint azt I. Ferdinánd (1503–1564) ajándékozta el, tehát ez még a Blotius-inventálás előtt történt.[89] Természetesen a Fabri-féle 18. században beszerzett anyag is vizsgálatra vár.

Konklúziók

A Lambeck-becslés és a rekonstruálható bécsi anyag közti ellentétet úgy tartom részben feloldhatónak, ha olyan corvinák létét feltételezem Bécsben, amelyeknek a 16–17. század folyamán talán még őrizték történetét, de az egyre növekvő és modernizálódó könyvtárban aztán feledésbe merült provenienciájuk. Leginkább a görög nyelvű corvinákat érinthette ez a folyamat.

De nem csak őket! Az első világháborút követően ugyanis egyre kitapinthatóbbá vált egy különös tendencia a bécsi corvinákkal kapcsolatban, amely leginkább Hermann Julius Hermann katalógusait lapozgatva tűnik fel. Ő az 1930-as évek elején – amikor a legkeményebb tárgyalások folytak a Magyarországnak átadandó kéziratok és kódexek ügyében[90] – állította össze köteteit. Számos, korábban corvinának tartott kódexnél jelentette ki, hogy Lambeck és a későbbi könyvtárosok is (Nessel, Kollar, Denis) tévedtek, amikor corvinaként határoztak meg egy-egy kódexet.[91] A szándék talán érthető volt, hiszen meg kellett akadályozni az értékek kiáramlását, ugyanakkor tudományos szempontból rendkívül kétséges és visszatetsző, annál is inkább, mert Hermann meghatározásai ma is mérvadóknak számítanak. Véleményem szerint egy új és alapos kutatásra van szükség az Österreichische Nationalbibliothek állományában, amelynek azonban nem csupán a görög kéziratokra, hanem a latin nyelvűekre, valamint az ősnyomtatványokra is ki kell terjednie.

Rövidítések

ÖNB – Österreichische Nationalbibliothek

OSzK – Országos Széchényi Könyvtár

Többször idézett irodalom

A holló jegyében. Fejezetek a Corvina történetéből. Szerk. Monok István. Bp. 2004.

Csapodi Csaba: Die Corvinischen Codices in Wolfenbüttel = Wolfenbütteler Beiträge, Band I. 1972. 29–44.

Csapodi Csaba: The Corvinian Library, history and stock. Bp. 1973.

Csapodi Csaba – Csapodiné Gárdonyi Klára: Bibliotheca Corviniana. Negyedik, bővített kiadás, Bp. 1990.

Csillag a holló árnyékában. Vitéz János és a humanizmus kezdetei Magyarországon. Szerk. Földesi Ferenc. Bp. 2008.

Ex Bibliotheca Corviniana. Die acht Münchener Handschriften aus dem besitz von König Matthias Corvinus. Hsgg. Von Claudia Fabian und Edina Zsupán. Bp. 2008. /Supplementum Corvinianum I./

Gulyás Pál: Mátyás király könyvtára. Bp. 1916.

Menhardt, Hermann: Das älteste Handschriftenverzeichnis der Wiener Hofbibliothek von Hugo Blotius 1576. Kritische Ausgabe der Handschrift Series nova 4451 vom Jahre 1597 mit vier Anhängen. Wien, 1957 /Denkschriften der Akademie der Wissenschaften in Wien. Phil.-hist. Kl.; Bd. 76./

Menhardt, Hermann: Entstehung und Entwicklung der Handschriftensammlung In: Uő.: Verzeichnis der altdeutschen literarischen Handschriften der Österreichischen Nationalbibliothek; 1. Band. Berlin, 1960. /Deutsche Akademie der Wissenschaften zu Berlin – Veröffentlichungen des Instituts für deutsche Sprache und Literatur; 13./

Milde, Wolfgang: Die Wolfenbütteler Corvinen. Wolfenbüttel, 2005.

Natur und Kunst. Handschriften und Alben aus der Ambraser Sammlung Erzherzog Ferdinands II. (1529–1595), Hgg. von Alfred Auer und Eva Irblich. Wien, 1995.

Uralkodók és Corvinák. Az Országos Széchényi Könyvtár jubileumi kiállítása. Szerk. Karsay Orsolya. Bp. 2002.

NOÉMI VISKOLCZ

Corvinen in Wien in der frühen Neuzeit

Peter Lambeck (1628–1680), der kaiserliche Bibliothekar in Wien, schrieb 1666 einem Freund, dass es mindestens 200, „mit dem Wappen Regis Matthiae Corvini gezeichnete” Handschriften in der Hofbibliothek vorhanden sind und er diese Codices in einem Band vorstellen wolle. Konnten aber wirklich so viele Codices aus der berühmten Bibliothek des ungarischen Königs Matthias Corvinus in Wien erhalten bleiben? Alle bekannten Fakten widersprechen dieser Behauptung: Am Anfang des 20. Jahrhunderts erfährt man von 55 Corvinen in der Bibliothek. Der vorliegende Vortrag will diesem Lambeck-Satz nachgehen und untersuchen, welche größeren Bewegungen in der frühneuzeitlichen Geschichte der Corvinen zu beobachten sind. Erstens: wann und wie viele Codices kamen in die kaiserliche Bibliothek? Der Zerfall der Bibliotheca Corviniana begann nach dem Tode des Königs Matthias. Dabei haben einige Humanisten (Brassicanus, Cuspinianus) aus Wien, die seit den 1510-er Jahren am königlichen Hof in Ofen regelmäßig auftauchten und oft mit ansehnlicher Bücherbeute zurückkehrten, eine große Rolle gespielt. Dementsprechend gelangte ein Teil der Corvinen in Wiener Privatbibliotheken und danach – im Laufe des 16–18. Jahrhunderts – fanden sie ihren Weg in die Hofbibliothek. Der größte Sammler war ohne Zweifel der Wiener Bischof, Johannes Fabri (1478–1551), von ihm wurden der Bibliothek insgesamt 31 Codices in zwei Teilen übergeben. Erwähnenswert sind noch einige Corvinen von Johannes Sambucus (1576) und fünf wertvolle Codices aus der Ambraser Sammlung (1665) zu dieser Zeit. Weniger bekannt gilt die Tatsache, dass manchmal auch Codices vertrieben worden sind: Habsburg Ferdinand II. soll dem Herzog August zu Braunschweig-Lüneburg aus finanziellen Gründen einige Corvinen verkauft worden sein.

 



[1] Itt szeretném megköszönni Németh András tanácsait és észrevételeit, amelyeket a tanulmány elolvasásakor nyújtott.

[2] Ehhez rövid áttekintést Földesi Ferenc tanulmánya nyújt, vö. Földesi Ferenc: Budától Bécsig. In: Uralkodók és Corvinák. Az Országos Széchényi Könyvtár jubileumi kiállítása. Szerk. Karsay. Orsolya. Bp. 2002. 91–95. (A továbbiakban: Földesi: Budától Bécsig.)

[3] Viskolcz Noémi: Kié a könyvtár? I. Lipót kísérlete a Bibliotheca Corviniana maradványainak megszerzésére. = Acta Historiae Litterarum Hungaricarum Tomus XXIX (Ötvös Péter Festschrift), Szeged, 2006. 283–288.; Viskolcz Noémi: Peter Lambeck budai utazása a corvinákért 1666-ban. (Megjelenés alatt.)

[4] A levelet az előbb említett tanulmányban fogom közölni.

[5] Lambeck, Peter: Commentariorum de Augustissima Bibliotheca Caesarea Vindobonensi. Liber Secundus, Vindobonae, 1669. 996. (A továbbiakban: Lambeck: Commentariorum).

0[6] Menhardt, Hermann: Entstehung und Entwicklung der Handschriftensammlung = .: Verzeichnis der altdeutschen literarischen Handschriften der Österreichischen Nationalbibliothek. 1. Band. Berlin, 1960. /Deutsche Akademie der Wissenschaften zu Berlin – Veröffentlichungen des Instituts für deutsche Sprache und Literatur; 13./ 17. (A továbbiakban: Menhardt: Entstehung)

0[7] Csapodi Csaba–Csapodiné Gárdonyi Klára: Bibliotheca Corviniana. Negyedik, bőv. kiad., Bp. 1990. 61–68. (A továbbiakban: Bibliotheca Corviniana)

0[8] Mazal,Otto: Die Handschriften aus der Bibliothek des Königs Matthias I. Corvinus von Ungarn in der Österreichischen Nationalbibliothek. = Biblos (39.)1990. 27–40. Mazalnál corvina még a Cod. Lat. 11 és 111, a Suppl. Gr. 44 és 45, valamint a Theol. Gr. 154, viszont nem tartja annak a Csapodiék által hitelesnek aposztrofált Cod. S.n. 10573 kódexet.

0[9] Maurer Zsuzsa: A Velencei kultúregyezmény a könyvtári és múzeumi állományokról: 1932. november 27. (Megjelenés alatt.) A szerzőnek köszönöm, hogy beletekinthettem a kéziratba. (A továbbiakban: Maurer: A Velencei kultúregyezmény)

[10] Egyébként 1973-as repertóriumába még 77 nem hiteles vagy kétséges bécsi corvinát vesz fel Csapodi Csaba, vö. Csapodi Csaba: The Corvinian Library, history and stock. Bp. 1973. 483–484. (A továbbiakban: Csapodi: The Corvinian Library)

[11] Menhardt, Hermann: Das älteste Handschriftenverzeichnis der Wiener Hofbibliothek von Hugo Blotius 1576. Kritische Ausgabe der Handschrift Series nova 4451 vom Jahre 1597 mit vier Anhängen. Wien, 1957. /Denkschriften der Akademie der Wissenschaften in Wien. Phil.-hist. Kl.; Bd. 76./, 4–8. (A továbbiakban: Menhardt: Das älteste Handschriftenverzeichnis)

[12] A katalógus adatai az előző lábjegyzetben olvashatók. Erre a jegyzékre már Csapodiné is utalt, szerinte kilenc corvinát tüntet fel Blotius, de nem részletezte, hogy melyikeket. Csapodiné Gárdonyi Klára: Humanista kódexek nyomában. Bp. 1978. 56.

[13] Menhardt: Das älteste Handschriftenverzeichnis, i. m., 92.

[14] Téves Csapodi Csaba azon állítása, hogy a kódex Cuspinianusé, majd Fabrié volt, ugyanis nincs a kódexben a tulajdonjegyük. Vö. Bibliotheca Corviniana, i. m., 64.

[15] Menhardt: Das älteste Handschriftenverzeichnis, i. m., 62.

[16] Uo. 92.

[17] Uo. 62.

[18] Uo. 79.

[19] Uo. 39.

[20] Uo. 33.

[21] Uo. 58. Nem egyezik a beírt jelzet és a katalógustétel jelzete, vagy Menhardt tévedett.

[22] Uo. 33.

[23] Uo. 58.

[24] Uo. 72.

[25] Uo. 93.

[26] Uo. 83.

[27] Uo. 51.

[28] Uo. 33.

[29] Bibliotheca Corviniana, i. m., 67.

[30] Uo. 40., Blotius jelzete: 382, de katalógusában nem szerepel.

[31] Tengnagel kéziratos katalógusa: Österreichische Nationalbibliothek, Handschriften-, Autographen- und Nachlass-Sammlung (továbbiakban ÖNB), Cod. 9531

[32] Mauchter kéziratos katalógusa: ÖNB Cod. 13556–13557. A könyvtárosok jelzetelési szokásairól jó áttekintést ad : Menhardt: Entstehung, i. m., 31–32.

[33] Azért tartom fontosnak megjegyezni a címer befestését vagy a kötés eredetiségét, mert Lambeck is ez alapján tudhatta, hogy corvina.

[34] Irblich, Eva: Die Ambraser Handschriften in Wien. Wege in den Jahren 1665, 1806 und 1936. In: Natur und Kunst. Handschriften und Alben aus der Ambraser Sammlung Erzherzog Ferdinands II. (1529–1595), Hsgg. von Alfred Auer und Eva Irblich. Wien, 1995. 20–23.

[35] ÖNB Cod. 12595, vö. Natur und Kunst, i. h.., 52.

[36] Az 1665. szeptember 10. – november 15. közötti utazásról két kéziratban is maradtak feljegyzések: ÖNB, Cod. 8291* és 12462 ill. König, Gebhard: Peter Lambeck (16281680). Leben und Werk mit besonderer Berücksichtigung seiner Tätigkeit als Präfekt der Hofbibliothek in den Jahren 16631680, Diss. Wien, 1975., 61–64.

[37] Lambeck, Peter: Commentariorum de Augustissima Bibliotheca Caesarea Vindobonensi. Liber Secundus, Editio Altera. Opera et studio Adami Francisci Kollarii. Vindobonae, 1769. 843–844.; Csapodi Csaba: The Corvinian Library, i. m., 326.

[38] Lambeck: Commentariorum, i. m., 774–775; Csapodi: The Corvinian Library, i. m., 283.

[39] Lambeck: Commentariorum, i. m., 928–929; Csapodi: The Corvinian Library, i. m., 357.

[40] Lambeck: Commentariorum, i. m., 927; Csapodi: The Corvinian Library, i. m., 279.

[41] Lambeck: Commentariorum, i. m., 599; Csapodi: The Corvinian Library, i. m., 180–181.

[42] Csapodi-Gárdonyi, Klára: Die Bibliothek des Johannes Vitéz, Bp. 1984. /”Studia Humanitatis”/ 86.

[43] Lambeck: Commentariorum, i. m., 714; Csapodi: The Corvinian Library, i. m., 138–139.

[44] Menhardt: Entstehung, i. m., 17.

[45] Lhotsky, Alphons: Die Bibliothek des Bischofs von Wien Dr. Johannes Fabri (1530–1541) In: Uő.: Historiographie – Quellenkunde – Wissenschaftsgeschichte. Aufsätze und Vorträge. Bd. 3., ausgewählt von H. Wagner und H. Koller. Wien, 1972. 228–241.; Földesi: Budától Bécsig, i. m., 95.

[46] Gulyás Pál: Egy elveszettnek hitt valószínű Korvin-kódexről. = Magyar Könyvszemle 1923. 245–247.; Csapodi: The Corvinian Library, i. m., 347. tétel

[47] Lambeck, Peter: Commentariorum de Augustissima Bibliotheca Caesarea Vindobonensi. Liber Primus, Editio Altera. Opera et studio Adami Francisci Kollarii. Vindobonae, 1766. 69–70.

[48] Bibliotheca Corviniana, i. m., 42., Bartoniek Emma: A Magyar Nemzeti Múzeum Orsz. Széchényi Könyvtárának Bessarion-Corvinájáról. = Magyar Könyvszemle 1937. 120–125., itt 125.

[49] Bibliotheca Corviniana, i. m., 51.

[50] Gulyás Pál: Mátyás király könyvtára. Bp. 1916. 65. (A továbbiakban: Gulyás: Mátyás király); Milano, Ernesto: Az olasz könyvtárakban őrzött corvinák. In: A holló jegyében. Fejezetek a Corvina történetéből. Szerk. Monok István. Bp. 2004. 83–133., itt 116. (A továbbiakban: Milano: Az olasz könyvtárakban)

[51] Milano: Az olasz könyvtárakban, i. m., 83–133., itt: 92–93.

[52] Uo. 116.

[53] Gulyás: Mátyás király, i. m., 65. Milano: Az olasz könyvtárakban, i. m., 108.

[54] Firenzében a Biblioteca Medizea Laurenzianában, vö. Bibliotheca Corviniana, i. m., 45.

[55] Csontosi a 19. század végén a Pallas Nagy Lexikonban írt egy részletes szócikket Mátyás könyvtáráról. Ebben hosszan sorolja a Konstantinápolyból Európába került corvinákat, lábjegyzetek híján nehéz ezek hitelességét ellenőrizni.

[56] Conring, Hermann: De Bibliotheca Augusta, quae est in arce Wolfenbuttelensi. Helmstedt, 1661. 119–120.

[57] Milde, Wolfgang: Die Wolfenbütteler Corvinen. Wolfenbüttel, 2005. l. az egyes tételek leírását. Mindenesetre jelzés értékű, hogy 1621-ben két corvina-alapú nyomtatvány is megjelent Augusthoz kötődően, úgy látszik, mintha ekkor jutott volna hozzájuk. Erről előkészületben egy tanulmányom.

[58] A leírások szerint 1627 előtt szerezte be őket a herceg, de hogy pontosan mikor, erre nézve nem folytattak kutatásokat. Vö. Milde: Die Wolfenbütteler Corvinen, i. m. A következő hatról van szó: 1. Cortesius, De Matthiae Corvini (Cod. Guelf. 85.1.1 Aug. 2), 2. Psalter der Königin Beatrix (Cod. Guelf. 39 Aug. 4), 3. Marsilio Ficino, Epistolarum (Cod. Guelf. 73 Aug. 2), 4. Synesius, Liber de vaticinio (Cod. Guelf. 2 Aug. 4), 5. Priscianus Lydus, Metaphrasis (Cod. Guelf. 10 Aug. 4), 6. Bartholomaeus Fontius, Opera (Cod. Guelf. 43 Aug. 2). A Regiomontanus-féle Tabulae-t (Cod. Guelf. 69.9 Aug. 2) pedig állítólagosan 1652–1653-ban vette.

[59] Findlen, Paula: Mundus: Kabinette, Sammeln und Naturphilosophie. In: Rudolf II. und Prag. Kaiserlicher Hof und Residenzstadt als kulturelles und geistiges Zentrum Mitteleuropas, Hggs. von Eliška Fučikova. Prag–London–Milan, 1997. 209–219., itt: 215–217.

[60] Csapodi Csaba: Die Corvinischen Codices in Wolfenbüttel = Wolfenbütteler Beiträge, Band I. 1972. 29–44., itt: 39. (A továbbiakban: Csapodi: Die Corvinischen Codices)

[61] Ezt a véleményt már Wolfgang Milde is kifejtette Csapodi ellenében, vö. Wolfenbütteler Cimelien. Das Evangeliar Heinrichs des Löwen in der Herzog August Bibliothek. Wolfenbüttel, 1989. 221.

[62] Mátray Gábor: József nádor törekvései a wolfenbütteli Corvin-codexek visszaszerzésére. = Magyar Könyvszemle 1883. 76.

[63] Csapodi: Die Corvinischen Codices, i. m., 42.

[64] Johannes Tolhopff, Stellarium (Cod. Guelf. 84.1 Aug 2)

[65] Bepler, Jill: Vicissitudo Temporum: Some Sidelights on Book Collecting in the Thirty Years’ War. = Sixteenth Century Journal (XXXII/4.)2001., 953–968., itt: 959.

[66] „Hermann Conring schreibt in seinem 1661 erschienenen Werk de Bibliotheca Augusta, die Corvinischen Codices seien in den Besitz des Herzog August dadurch gekommen, daß die Kaiser – Rudolf II. und Ferdinand II. – in ihrer Notlage dem Wolfenbütteler Herzog für große Geldsummen erlaubt hätten, in Ungarn die Reste der Bibliothek des Königs Matthias Corvinus, ungefähr 200 Codices, zu kaufen.” Vö. Csapodi: Die Corvinischen Codices, i. m., 38–39.

[67] Pl. Wehli Tünde: Négy wolfenbütteli corvina. In: Uralkodók és Corvinák, i. h., 103.

[68] Csontosi János: Könyvbúvárlatok Ausztriában. = Magyar Könyvszemle 1890. 29–41., itt: 30.

[69] Mikó Árpád: A Corvina-könyvtár történetei. In: Uralkodók és Corvinák, i. h., 123–138. (A továbbiakban: Mikó: A Corvina-könyvtár); Mikó Árpád: Mátyás király könyvtára az uralkodó reprezentációjában. In: A holló jegyében, i. h., 19–43.

[70] Mikó: A Corvina-könyvtár, i. h., 133.

[71] A Bibliotheca Corviniana 1990-es negyedik kiadásában közzétett 216 corvinát tekintik ma kánonnak.

[72] Pajorin Klára: Az eszményi humanista könyvtár. Angelo Camillo Decembrio könyvtárideálja és Mátyás király könyvtára. = Magyar Könyvszemle (120.) 2004. 1–13., itt: 7.

[73] Mikó: A Corvina-könyvtár, i. h., 133.

[74] Bibliotheca Corviniana, i. m., 23.

[75] Hadamowsky, Franz: Eine Bibliotheksprüfung im Jahre 1701. = Biblos 1953. 10–14., itt: 11.

[76] Salviani Massyliensis episcopi de Vero Iudicio et Providentia Dei, Basileae, 1530, vö. még Földesi: Budától Bécsig, i. m., 94–95.

[77] Gulyás: Mátyás király, i. m., 25. Az előszó teljes egészében még nem jelent meg magyarul. Brassicanus szövegének kritikai vizsgálatát nemrég végezte el Horváth László és Mayer Gyula a Hypereidés-kódexszel kapcsolatban. Ők arra az eredményre jutottak, hogy Brassicanus leírása hiteles Mátyás könyvtáráról. Vö. Horváth László – Mayer Gyula: Az új Hypereidés. = Antik tanulmányok. Studia Antiqua, (LI.) 2007. 145–183., itt: 161–165.

[78] „az egyik görög könyvekkel volt tele, melyeket részben Görögország szívéből, részben más keleti vidékekről hordatott össze a király nem kis gonddal és fáradsággal.” Vö. Oláh Miklós: Hungária. In: Janus Pannonius. Magyarországi humanisták. Vál. Klaniczay Tibor. Bp. 1982. /Magyar Remekírók/ 1055.

[79] Gulyás Pál: Mátyás király, i. m., 19–20.

[80] Bibliotheca Corviniana, i. m., 11–12.

[81] Bibliotheca Corviniana, i. m., 52., újabban Kerstin Hajdú tanulmány erről, vö. Hajdú, Kerstin: Mit glücklicher Hand errettet? Zur Provenienzgeschichte der griechischen Corvinen in München In: Ex Bibliotheca Corviniana. Die acht Münchener Handschriften aus dem besitz von König Matthias Corvinus, Hsgg. Von Claudia Fabian und Edina Zsupán. Bp. 2008. /Supplementum Corvinianum I./ 29–67., itt: 34–35. (A továbbiakban: Hajdú: Mit glücklicher Hand)

[82] A bizánci humanisták magyar kapcsolataival Ekler Péter foglalkozik, vö. Ekler Péter: Propugnacula Christianitatis – studia humanitatis. Bizánc és Itáliában tevékenykedő bizánci humanisták kapcsolata Magyarországgal a XV. század középső harmadában. In: Csillag a holló árnyékában. Vitéz János és a humanizmus kezdetei Magyarországon. Szerk. Földesi Ferenc. Bp. 2008., 101–112.

[83] Boda Zsuzsanna: Alamizsnás Szent János kultusza és annak emlékei Magyarországon. In: Történelem – kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Szerk. Mikó Árpád, Sinkó Katalin. Bp. 2000. 220–230., itt: 221.

[84] Földesi, Ferenc: Bibliotheca Corviniana – Die Bibliothek und ihr Gedächtnis. In: Ex Bibliotheca Corviniana, i. h., 13–27., itt: 19–20.

[85] Delumeau, Jean: Reneszánsz. Bp. 1997. 77.

[86] Nelson, Robert S.: The Italian Appreciation and Appropriation of Illuminated Byzantine Manuscripts, ca. 1200–1450. = Dumbarton Oaks Papers (49.)1995. 209–235., itt: 209–210.

[87] Persze ne felejtsük el, hogy Busbeck ezeket éppen Konstantinápolyban vásárolta meg, tehát lehetnek köztük akár görög nyelvű corvinák is.

[88] Menhardt: Das älteste Handschriftenverzeichnis, i. m., 24.

[89] A Porphyrios-kódexről van szó, vö. Bibliotheca Corviniana, i. m., 52–53., Hajdú: Mit glücklicher Hand, In: Ex Bibliotheca Corviniana, i. h., 48–50.

[90] Erről vö. Maurer Zsuzsa: A Velencei kultúregyezmény, i. m.

[91] Csak egy példa: Hermann, Hermann Julius: Die Handschriften und Inkunabeln der italienischen Renaissance. Teil 3. Toscana, Umbrien, Rom. Leipzig, 1932. 63. itt: az ÖNB Cod. Lat. 23-as Plutarchos-kódexet írja le ezzel a megjegyzéssel: „Lambeccius …nahm ohne Grund an, daß die Handschrift aus der Bibliothek des Königs Matthias Corvinus stammte.” Időközben a pergamenlap átvilágítása igazolta, hogy a kivakart címer Mátyásé volt.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.