stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


EKLER PÉTER

Adalékok a corvinák történetéhez II.
Görög szerzők latin fordításai*

A corvinákhoz kapcsolódó kutatások az utóbbi években számos fontos és alapvető eredményt hoztak. A vizsgálatokhoz szükséges kiindulási alapot a folyamatosan bővülő corvina-portál jelenti.[1] A honlapon egyre több corvina válik teljes terjedelmében elérhetővé a (nemzetközi) tudományosság számára. A „végiglapozható” kincsek hozzáférhetőbbé, a rájuk épített kutatások ellenőrizhetőbbé váltak.

Nemzetközi együttműködések formájában folynak az egyes külföldi gyűjteményekben őrzött corvinák minden szempontra kiterjedő, alapos és friss feltárásai. Új kodikológiai leírások születtek: a Münchenben őrzött corvinák katalógusának megjelenése a corvina-kutatás új korszakát jelenti.[2] 2009-ben fognak megjelenni a Wolfenbüttelben őrzött corvinák, illetve a görög nyelvű corvinák katalógusai. Konkrét területekre koncentrálva tartalmi kérdésekben komoly tanulmányok születtek, hosszú távú kutatómunkák folynak, PhD-értekezések készültek/készülnek el.[3]

Jelen tanulmány a görög szerzők latin fordításait tartalmazó corvinák egy részének elemzésére vállalkozik. Fennmaradt corvináink negyede tartalmaz klasszikus görög, patrisztikus vagy bizánci szerzőtől származó szöveget latin fordításban.[4] Közel 60 kódexben 46 szerző majdnem 100 műve olvasható 32 ókori, középkori vagy humanista tudós fordításában. A latin változatok a szövegfordítási technika különböző módszereit tükrözik (Szent Jeromos, Rufinus, Leonardo Bruni stb.). A fordítások többsége a 15. századból származik. Írásunk az Ambrogio Traversari, Georgius Trapezuntius, Leonardo Bruni, Marsilio Ficino, Pier Candido Decembrio, Theodórosz Gázész, Niccolò Perotti, Ióannész Argüropulosz és Christoforo Persona által latinra átültetett szövegek elkészülésének körülményeit és minőségét kívánja súlyozni, ismertetni.[5]

 

 

 

 

 

A bizánci humanisták jelentősége a 15. század fordítási tevékenységében[6]

A (klasszikus) görög auktorok műveinek megismerésében fontos előrelépést jelentettek latin fordításaik. A bizánci tudósok 14–15. századi beáramlása (elsősorban Itáliába) komoly lökést adott a szövegfordítási gyakorlatnak. Nyelvtudásukkal és a magukkal menekített kéziratokkal oroszlánrészük volt a görög nyelvtudás elterjesztésében, a szövegek lefordításában és hozzáférhetővé tételében. Első kiemelkedő képviselőjük Manuél Khrüszolorasz (kb. 1350–1415) volt. A 15. század folyamán különböző hullámokban újabb görög emigránsok jelentek meg Itáliában, akik tanárként, fordítóként, kódexmásolóként komoly tevékenységet fejtettek ki: Argüropulosz, Trapezuntius, Gázész, Bésszarión, Andronikosz Kallisztosz, Niccolò Leonico Tomeo stb.[7]

Bésszarión bíboros (1403–1472) komoly kéziratgyűjteménnyel rendelkezett, a Trapezuntius, Gázész, Niccolò Perotti által használt görög kéziratok általában az ő könyvtárából származtak.[8] A bíboros 1468-ban könyvtárát a velencei köztársaságra hagyta. A bibliotéka a korabeli Európa egyik legnagyobb magánkönyvtára volt, görög kódexekben pedig a leggazdagabb.[9] A bizánci tudósok által képviselt tudományosságra, a Palaiologosz-reneszánsz kutatási módszereire nagy szüksége volt az itáliai humanistáknak. A Nyugatra beáramló kéziratok új fordítói szellemiséget hoztak a szövegfordítás területén is: a szaktudományok, morálfilozófia, patrisztika terén a skolasztikusoknál pontosabb, árnyaltabb megközelítést képviseltek.[10]

Georgius Trapezuntius (1395–kb.–1471/72) „szenvedélyes” arisztoteliánus humanista volt, önálló művei (pl. Rhetoricorum libri V, Isagoge dialectica) a ’studia humanitatis’ kiemelkedő alkotásai.[11] A 15. század egyik legjelentősebb fordítója, bár egyes fordításait kortársai pontatlannak és módszerét hanyagnak tartották. A modern szakirodalom azonban számos esetben árnyaltabban ítéli meg fordító tevékenységét. A Praeparatio evangelica[12] fordításakor Trapezuntiusnak törölnie kellett az ariánus részeket,[13] Karl Mras pedig felhívta a figyelmet a fordítás alapjául szolgáló görög kódex csonkaságára.[14] Szent Cirill Thesaurus de sancta et consubstantiali Trinitate[15] című műve esetében pedig Noël Charlier tisztázta Trapezuntiust a fordítás minősége miatt érintő vádak alól – a fordítás alapjául szolgáló kódex fogyatkozásaira hivatkozva.[16] Ptolemaiosz főműve, a Mathematiké syntaxis – Georgius Trapezuntius fordításában[17] – jelentős lépés volt a matematika és asztronómia nyugat-európai további fejlődése szempontjából. (A mű korábban már Gerhardus Cremonensis kevésbé jó minőségű 12. századi fordításában is ismert volt.) Trapezuntius fordítása – bár ősnyomtatvány kiadása nem volt –, a 16. században 4 alkalommal jelent meg.[18]

Theodórosz Gázész (1400 kb.–1476) nemcsak latinra, hanem görögre (!) is fordított (pl. Cicero: De senectute), görög nyelvtankönyve pedig nagy népszerűségre tett szert. Sokszínű fordítói tevékenységében a bizánci ’enkükliosz paideia’ hatása érezhető: Arisztotelész tudományos és filozófiai művei (Problemata, De animalibus), Theophrasztosz botanikai művei, szónokok beszédei (Démoszthenész), egyházatyák.[19] Fordítói módszerében (ad sententiam ferre) Khrüszoloraszt követi, a szöveg szellemiségét igyekszik visszadni, odafigyel az apró jelentésbeli különbségekre, a szöveg stílusára. Ebből kifolyólag – főleg filozófiai szövegben – olykor parafrazeál.[20] Fordítás közben a hellenisztikus és a bizánci kommentátorokat is alkalmazza, Arisztotelész fordítójaként a jobb minőségű bizánci Arisztotelész-hagyományra támaszkodik az arab-averroista padovai hagyománnyal szemben.[21]

Theophrasztosz botanikai főműve, a Historia plantarum görög nyelvű kiadás[22] mellett latin változatban is megjelent a 15. században. Theodórosz Gázész 1453–1454-ben fejezte be a Historia plantarum és a szintén theophrasztoszi De causis plantarum fordítását. Első kiadásuk Gázész halála után jelent meg nyomtatásban.[23] Gázész az V. Miklós pápának címzett ajánlásban panaszkodik a rendelkezésére álló egyetlen görög kézirat fogyatékosságai miatt. További nehézséget jelent neki, hogy a latin nem anyanyelve, mindazonáltal igyekszik a görög növényneveknek latin megfelelőt találni. Egyes esetekben mégis a görög kifejezéseket használja, mivel azok már nyugaton is gyökeret vertek. Gázész fordítása későbbi latin vagy görög-latin Theophrasztosz-kiadásokban is használatban maradt (1644-ben, illetve javított változatban 1814-ben).

[…] (fol. 3r) Sumus enim inter Latinos non minus lingua, quam patria peregrini. Quapropter non solum amplum ac difficile quoddam opus vertendum in linguam Latinam nunquam meo quidem arbitrio mihi sumerem, sed et nec parvum quoddam aggredi auderem. […] (fol. 4v–5r) Sed omnium durissimum illud certe accedit, quod textus propositi operis mendosus adeo est, ut nulla fere pars sit exemplaris, quod unum tantum habere possumus, quae vel librariorum inscitia vel alias temporum offensa non tam depravata est, ut et summa cum difficultate sit emendandum, et non nulla intermitti necesse sint, quae vix congrue intelligi possint. […] (fol. 5r) Aggrediar igitur, quem meus hic dulcis tyrannus [sc. Nicolaus V. papa] interpretari coegit, et partim plantarum nomina, quibus Latina lingua non caret, diligenter pro viribus quaeram, partim nova rebus novis nomina imponam, ubi id non inepte pro meo modulo facere possim, et ex fonte deducendo Graecorum, quoad liceat, Latinorum succurram inopiae. Non nusquam etiam Graecis utar, aut quia usitata Latinis hominibus sint, aut quia proferri aliter nequeant. […][24]

Argüropulosz különösen Arisztotelész-fordításaival tűnt ki. A Physica önállóan megjelent, 15. századi latin nyelvű kiadásait számba véve – Wilhelm von Moerbeke (Guilelmus de Moerbeka, 13. sz.) latin fordítása és Laurentius Canozius Averroes kommentárját is tartalmazó kiadása mellett[25] – megtalálhatjuk Argüropulosz új fordítását is, amely Oliverius Servius római nyomdájában jelent meg.[26] A Göttingenben őrzött Arisztotelész-corvina érdekessége abban áll, hogy Argüropulosznak nem a fordítását, hanem egy szintén általa készített, Cosimo de’ Medicinek ajánlott Physica-„interpretációt” tartalmaz. A corvina latin szövege a fordításnál bővebb, terjedelmesebb magyarázata az eredeti műnek.[27]

A Párizsban őrzött latin Arisztotelész-corvina (nyomtatott könyv!) Nicoletto Vernia (1420–1499) közreadásában jelent meg.[28] A mű a padovai arisztoteliánus hagyományok terméke (Averroës kommentárjaival), eltér az Itáliában tevékenykedő bizánci tudósok által képviselt – görög szövegeken nyugvó – arisztoteliánus tudományosságtól. Előbbiek fellegvára az averroista szellemiségű Padova volt. Az Itáliába Bizáncból beáramló új (jobb minőségű) kéziratok azonban lassanként hatással voltak a padovai egyetem szemléletére, és Vernia módszerére, megközelítésére is.[29]

Nyomtatványok, kiadások vagy csak kéziratok?

A görögről latinra fordítás humanista módszerének kialakításában Manuél Khrüszolorasz és tanítványa, Leonardo Bruni szerzett elévülhetetlen érdemeket. Bruni szövegfordítási alapelveit a De interpretatione recta című írásában foglalta össze az 1420-as évek derekán. Fordítani annyit tesz, mint a görög szöveg jelentését (significatio) megérteni és választékos stílusban latinra fordítani. Érdemes Bruni műveiből pár sort idézni fordítástechnikai elképzeléseinek szemléltetésére. Melyek a jó fordító tulajdonságai?

Dico igitur omnem interpretationis vim in eo consistere, ut, quod in altera lingua scriptum sit, id in alteram recte traducatur. Recte autem id facere nemo potest, qui non multam ac magnam habeat utriusque lingae peritiam.[30]

Fontos ismérve a jó fordítónak, hogy kellően ismeri a fordított szerző egyéni stílusát:

Ut enim ii, qui ad exemplum picturae picturam aliam pingunt, figuram et statum et ingressum et totius corporis formam inde assumunt, nec, quid ipsi facerent, sed, quid alter ille fecerit, meditantur, sic in traductionibus interpres quidem optimus sese in primum scribendi auctorem tota mente et animo et voluntate convertet, et quodammodo transformabit, eiusque orationis figuram, statum, ingressum coloremque et liniamenta cuncta exprimere meditatibur.[31]

A helyes fordítás követelményei:

Recta enim interpretatio multa postulat, quae non sine magna difficultate homines consequuntur. Neque enim fieri potest sine recta intelligentia ipsarum rerum, quae traducuntur.[32]

Bruni véleményei a középkori Arisztotelész-fordításról:

Aristotelis Ethicorum libros facere Latinos nuper institui, non quia prius traducti non essent, sed quia sic traducti erant, ut barbari magis, quam Latini effecti viderentur. Constat enim illius traductionis auctorem […] neque Graecas, neque Latinas litteras satis scivisse. Nam et Graeca multis in locis male accipit et Latina sic pueriliter et indocte reddit, ut vehementer pudendum sit tam supinae crassaeque ruditatis.[33]

Bruni igyekezett, hogy a latin fordítás is megőrizze a görög szöveg eredeti fényét, stílusbéli erényeit. Törekvései (vertere ad sententiam) elsősorban a középkori fordítási elképzelésekkel (verbum ad verbum) ütköztek.

Bruni egyik első fordítása a platóni Phaidón volt (1405 körül). Bruni szövege világosabb volt, mint Henricus Aristippus (12. század) korábbi változata, azonban a metafizikai gondolatok szabatos visszaadása területén még voltak hiányosságai.[34] Bruni későbbi, második Kritón-fordítása (1424 és 1427 között) szélesebb körben terjedt el, mint az első. A Bécsben őrzött corvina (Cod. 2384) a későbbi változatot tartalmazza.[35]

A Quattrocento humanistái körében az attikai szónokok közül elsősorban (szinte kizárólag) Démoszthenész örvendett nagy népszerűségnek. A 16. század elejével bezárólag legalább hatan fordították le a Koszorút.[36]

Bruni az 1420-as évek elején fordított le hét démoszthenészi beszédet (De corona, Philip. 1–4., De pace, De Chersoneso) és Aiszkhinész két művét (In Ctesiphontem, Ad Athenienses).[37] A később nyomtatásban is megjelent Démoszthenészfordítását (De corona) azért kritizálták, mert Bruni nem minden részét fordította le a szövegnek. (Az 1440-es években Rinuccio Aretino azokat a részeket is lefordította, amelyeket korábban Bruni kihagyott a Koszorúból.)[38]

Polybios a 15. században Niccolò Perotti (1429–1480) latin fordítása révén vált széles körben ismertté. Perotti fordítása részét képezte V. Miklós pápa kultúrpolitikai programjának, aki tervszerűen bízott meg humanistákat görög szerzők lefordításával. Perotti változata nyomtatásban is megjelent (1472–73).[39]

Pier Candido Decembrio (1399–1477) a 15. századi milánói humanizmus egyik legjelentősebb képviselője, nemcsak latinra, hanem olaszra is fordított.[40] Appianosz-fordítását V. Miklós pápa ösztönzésére készítette el, a Historia Romana a nyugat számára döntően az ő fordításában vált ismertté. Decembrio változata nyomtatásban többször is megjelent.[41]

A kamalduli rendhez tartozó Ambrogio Traversari (1386–1439) kora egyik legkiválóbb grécistája volt. Követként Magyarországon is megfordult (1435). Diogenész Laertiosz Vitae et sententiae philosophorum című műve Traversari latin fordításán kereszül vált ismértté Nyugat-Európában.[42]

A patrisztikus irodalom fordítása terén kiemelkedő teljesítményt mutatott fel Ambrogio Traversari, aki közel két tucat művet ültetett át latinra.[43] Az ő fordításában a corvinák között megtaláljuk Johannes Climacus 6. századi aszkéta művét, a Scala Paradisit[44] és az 5. századi Aeneas Gazeus De immortalitate animae dialogus című művét.[45] Ióannész Khrüszosztomosz Szent Pál-leveleihez írt – a középkorban latinul „ismeretlen” – homiliáit Traversari 1429-ben kezdte el lefordítani.[46]

A Pszeudo-Dionüsziosz név mögött „rejtőző” korpusz (De coelesti hierarchia, De ecclesiastica hierarchia, De divinibus nominibus, De mystica theologia, Epistolae X) legkorábban az 5. század vége előtt keletkezhetett. A középkorban Hilduin, Johannes Scotus Eriugena, Johannes Saracenus és Robert Grosseteste latin fordításai révén széles körben elterjedt és idézett volt. Traversari 1431-ban fejezte be a művek latinra ültetését és talán ez a fordítása lett minden fordítása közül a legolvasottabb.[47] V. Miklós pápa – más, kommentárokkal is ellátott fordításokkal összevetve – elismerően nyilatkozott a latin szöveg érthetőségéről.[48] Traversari változata nyomtatásban is megjelent (Brügge, 1480 körül), és ez a Corpus első latin kiadása volt.[49] A gyűjtemény két elemének (De mystica theologia, De divinis nominibus) a 15. században egy másik friss fordítása is létezett – Marsilio Ficinóé –, amelyek szintén megjelentek nyomtatásban (Firenze, 1496),[50] Jacques Lefèvre d’Étaples mégis Traversari latin szövegét vette be 1499. évi párizsi PszeudoDionüsziosz-kiadásába.[51] Niccolò Niccoli (1364–1437) – Traversari közeli barátja – nagymértékben segítette a kamalduli szerzetes munkáját gyűjteménye értékes olvasatokat tartalmazó kódexeinek rendelkezésre bocsátásával. Traversari az általa széles körben elérhetővé tett művekkel kora egyházának szellemi-lelki megújítását is célozta.[52]

Marsilio Ficino

Taddeo Ugoleto, Francesco Bandini és Marsilio Ficino (1433–1499) révén Mátyás könyvtára szoros kapcsolatban állt a firenzei humanizmussal. A fennmaradt corvináinkban található Platón-fordítások Leonardo Brunitól származnak,[53] mindazonáltal erős érvek szólnak amellett, hogy Ficino latin változatai is megvoltak a Corvinában,[54] ezeken túl pedig a Plótinosz-corvina meglétét is valószínűsíthetjük.[55] Ficino nemcsak Platónt és Plótinosz Enneasait tette a nyugat számára latinul elérhetővé,[56] hanem kisebb platónikus szerzőket is latinra fordított. A ma Wolfenbüttelben őrzött Synesius: De somniis és Priscianus Lydus: In Theophrastum interpretatio de sensu et phantasia Ficino fordításában nyomtatásban is megjelentek.[57]

Forrásaink vannak arra is, hogy Ficino lefordította és elküldte Mátyásnak Michaél Pszellosz Bellum Platonicum de daemonibus című művét.[58] Talán a porphyriusi De abstinentia is bekerülhetett a Corvinába.[59] A Jamblichos-corvina (De Aegyptiorum Chaldaeorum Assyriorumque theologia) megléte is valószínűsíthető, mert másolatát Ficino megküldte Ugoletónak és Bonfinit is tájékoztatta a fordítás befejezéséről.[60]

Összefoglalás

A corvina-fordítások színvonalának értékelésénél figyelembe kell vennünk a következő szempontokat. A humanisták által – görögről latinra – készített fordítások döntő hányada egyetlen évszázad egymásra épülő fordítói technikáinak eredménye. Egy művet többen is lefordítottak, következésképpen kritikát is megfogalmaztak az elődök teljesítményével kapcsolatban. Trapezuntius Gázészt kritizálta Arisztotelész-fordításának (De animalibus) minősége miatt; Argüropulosz tanítványai előtt rendszeresen idézte azokat a hibákat, amelyeket Bruni követett el a Nikomakhoszi etika fordításakor,[61] Bruni Platón-fordításait pedig Ficino kritizálta élesen.[62]

Érthető tehát, hogy egy-egy kódexben (később nyomtatványokban is) egy műnek több, különböző személyek által készített fordítása olvasható.[63] Gondoljunk csak a Nikomakhoszi etika egyik ősnyomtatvány-kiadására, amelyben a műnek három fordítása (köztük Brunié, Argüropuloszé) található.[64]

Érdekes jelenség az Agathias-fordítások sorában Christoforo Personáé, mivel hat díszes kéziratát ismerjük – más-más személyeknek szóló ajánlásokkal. Az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött corvina[65] ajánlása Beatrix királynénak, a Münchenben őrzött corvináé[66] Mátyás királynak szól. Persona fordítását IV. Sixtus pápának, Ferdinánd nápolyi királynak és Lorenzo Medicinek is ajánlotta, ezeken kívül létezik még egy befejezetlen példány is, talán Ludovico Sforzának ajánlva.[67]

A lefordított szövegek el nem hanyagolható hányada csak a 16. században jelent meg először görögül. A (corvina)fordító humanisták jelentőségét emeli, hogy a görög ’editio princeps’-ek megjelenéséig széles kör számára tették olvashatóvá az antik, patrisztikus és bizánci irodalmat.[68] Általában megállapítható, hogy a corvinákban olvasható latin változatok megegyeztek az itáliai (nemzetközi) gyakorlatban található fordításokkal.

Az említett fordítók jelentőségét nem csökkentik „utódaik” velük szemben megfogalmazott kritikái. Desiderius Erasmus, Guillaume Budé, Henri Estienne és a többi 15. század végi–16. századi (fordító, kiadó, nyomdász) humanista bírálatainak vizsgálatakor figyelembe kell venni a következő szempontokat: a 15. század utolsó évtizedeitől kezdve lényegesen megnőtt a görögül tudók száma, és szélesebb körben kezdték el (élményszerűen) olvasni és tanulmányozni a klasszikus (patrisztikus, középkori, bizánci) irodalmat. Újabb, jobb olvasatokat tartalmazó kéziratok kerültek napfényre; ugrásszerűen megnőtt a nyomdaműhelyek és kiadványaik száma.[69]

A fordítók tevékenységét, a lefordítandó szövegek kiválasztását számos esetben alkalomszerű megfontolások irányították. Traversari (elsősorban a patrisztikus irodalomra irányuló) tevékenysége általában a rendelkezésére álló görög kéziratoktól, az olvasók igényeitől, patrónusa megrendeléseitől függött, és korántsem tudott mindig szisztematikus teológiai vezérfonal mentén haladni.[70] Trapezuntius kalandos és viszontagságos élete folyamán (börtönben is ült) fordított le annyi patrisztikus, tudományos és „szépirodalmi” szöveget, mint talán századában senki más. Bruni az új fordítási módszer kidolgozójaként-kezdeményezőjeként tudott hatalmas életművet felmutatni. Ficino hatalmas és nagyhatású tevékenységében meghatározó szerepet játszott a munkáját támogató – viszonylag – stabil mecenatúra.

A tanulmányban említett corvinák jegyzéke

Bécs, Österreichische Nationalbibliothek

ÖNB 24 = Cod. 24. Ptolemaeus, Claudius: Magnae compositionis libri (seu Almagest)

ÖNB 133 = Cod. 133. Appianus: De civilibus Romanorum bellis libri II

ÖNB 259 = Cod. 259. Aeneas Gazaeus: Theophrastus sive de immortalitate animae dialogus

ÖNB 2384 = Cod. 2384. Platon: Phaidon, Apologia Socratis, Criton

Besançon, Bibliothèque Municipale

Besançon 166 = MS 166. Pseudo-Dionysios Areopagites: De coelesti hierarchia. De ecclesiastica hierarchia. De divinibus nominibus. De mystica theologia. Epistolae X

Budapest, Egyetemi Könyvtár

EK 1 = Cod. Lat. 1. Theophrastos: Historia plantarum, De causis plantarum

EK 6 = Cod. Lat. 6. Eusebius: De evangelica praeparatione

Budapest, Országos Széchényi Könyvtár

OSzK 234 = Cod. Lat. 234. Polybios: Historiarum libri I–V.

OSzK 344 = Cod. Lat. 344. Climacus: Scala paradisi

OSzK 346 = Cod. Lat. 346. Johannes Chrysostomos: Homiliae in epistolas Pauli apostoli I. et II. ad Timotheum, ad Titum, ad Philemonem

OSzK 358 = Cod. Lat. 358. Cyrillus Alexandrinus: Thesaurus de sancta et consubstantiali Trinitate

OSzK 413 = Cod. Lat. 413. Agathias: De bello Gothorum et aliis peregrinis historiis

OSzK 430 = Cod. Lat. 430. Isocrates: Oratio in Demonicum. Oratio in Demonicum

El Escorial, Real Biblioteca del Monasterio El Escorial

El Escorial 3 = G. III. 3. Platon: Epistolae

Firenze, Biblioteca Medicea-Laurenziana

Firenze 68, 19 = Plut. 68. Cod. 19. Appianus: Romanorum liber Libycus, Syriacus, Parthicus, Mithridaticus

Göttingen, Niedersächsische Staats- und Universitätsbibliothek

Göttingen 36 = Cod. MS. Phil. 36. Aristoteles: Libri physicorum VIII

Milánó, Biblioteca Trivulziana

Milánó 817 = Cod. No. 817. Diogenes Laertios: Vitae atque sententiae eorum, qui in philosophia claruerunt

Modena, Biblioteca Estense

Modena 1039 = Cod. Lat. 1039. Pseudo-Dionysios Areopagita: De coelesti hierarchia. De ecclesiastica hierarchia. De divinibus nominibus. De mystica theologia. Epistolae X

München, Bayerische Staatsbiblothek

München 294 = Cod. Lat. 294. Agathias: De bello Gothorum et aliis peregrinis historiis

München 310 = Cod. Lat. 310. Demosthenes: Olynthiacae I–III. De pace. De Chersoneso. De corona. Aeschines: In Ctesiphontem. Ad Athenienses

Párizs, Bibliothèque Nationale

Párizs 474–478. = Vélins 474–478. Aristoteles: Opera cum commentariis Averrois

Wolfenbüttel, Herzog August Bibliothek

Wolfenbüttel 10 = Cod. Guelf. 10. Aug. 4°. Priscianus Lydus: In Theophrastum interpretatio de sensu et phantasia

Wolfenbüttel 2 = Cod. Guelf. 2. Aug. 4°. Synesius Platonicus: Liber de vaticinio somniorum

PÉTER EKLER

Die Bibliotheca Corviniana. Lateinische Übersetzungen griechischer Autoren

Ein Viertel der erhalten gebliebenen authentischen Corvinen (216) enthält Übersetzungen griechischer Autoren ins Lateinische. In 57 Handschriften befinden sich Opera der klassischen griechischen, der griechisch-patristischen und der byzantinischen Literatur. Die ca. 100 Werke von 46 Autoren wurden von 32 Gelehrten ins Lateinische übersetzt.

Die Übersetzungen repräsentieren verschiedene Epochen und Methoden der Gelehrsamkeit (Hieronymos, Rufinus, Bruni usw.). Die Mehrheit der Corvinen-Übersetzungen sind Produkte des 15. Jahrhunderts (Traversari, Trapezuntius usw.).

Unser Vortrag beschränkt sich auf die Analyse der von Ambrogio Traversari, Georgius Trapezuntius, Leonardo Bruni, Marsilio Ficino, Pier Candido Decembrio, Theodoros Gazes, Niccolò Perotti, Johannes Argyropulos und Christoforo Persona ins Lateinische übersetzten Werke. Ein Teil der Translationes konnte auch im Inkunabeldruck erscheinen, und auch im 16. Jahrhundert fortleben, der Rest blieb aber nur in den Handschriften erhalten.

Unsere Aufgabe ist nun die Beantwortung der Frage: Welche Interpretes waren die besten im 15. Jahrhundert?

In der Mehrzahl beinhalten die Corvinen nicht die uns heute bekannten, vollständigen Texte. Unsere Aufgabe ist es, die Qualität der Texte, welche die lateinischen Übersetzungen griechischer Autoren enthalten, zu analysieren und zu präsentieren. Diese Analyse darf aber nicht durch Vergleich mit den heute bekannten Texten (editiones criticae), sondern anhand einer Nebeneinanderstellung mit den damals zugänglichen Handschriften und Inkunabeln vorgenommen werden.

Bei der Bewertung des Niveaus der Corvinen-Übersetzungen müssen wir folgende Aspekte in Betracht ziehen. Die von den Humansiten angefertigten Übersetzungen (also die überwiegende Mehrzahl der aus dem Griechischen ins Lateinische angefertigten Übertragungen) sind Ergebnisse aufeinander aufbauender Techniken und Methoden von Übersetzern eines einzigen Jahrhunderts. Ein und dasselbe Werk wurde von mehreren Gelehrten übersetzt, folglich wurden auch Kritiken im Hinblick auf die Leistung der Vorgänger geübt, so tadelte zum Beispiel Trapezuntius Gazes wegen seiner Aristoteles-Übersetzung (De animalibus). Der Aristoteliker Argyropulos zitierte regelmäsig seinen Schülern die Fehler, die Bruni bei der Übersetzung der Ethica ad Nicomachum machte.

Ein nicht zu unterschätzender Anteil der übersetzten Texte erschien erstmals im 16. Jahrhundert in griechischer Textausgabe. Die Bedeutung der Corvinen-Übersetzer wird durch den Umstand noch mehr betont, dass sie sogar noch vor dem Erscheinen der griechischen editiones principes die antike, patristische und byzantinische Literatur einem breiten Kreis zugänglich gemacht hatten.

Unabhängig davon, wie breit der Kreis derer war, die die Bibliothek Matthias’ in seinem Leben und nach seinem Tod benutzten, lässt es sich mit Sicherheit sagen, dass die Corvinen-Übersetzungen – je nach dem Tempo der Bestandserweiterung der Bibliothek – die im italienischen (europäischen) Gebrauch üblichen Übersetzungen beinhalteten.

 



* Jelen tanulmány a „Mathias Corvin, les bibliothèques princières et la genèse de l’État moderne” című konferencián (Párizs, 2007. november 15–17.) elhangzott előadás (Die Bibliotheca Corviniana. Lateinische Übersetzungen griechischer Autoren) bővített változata. Tanulmányunkkal az Adalékok a korvinák történetéhez. Trapezuntius-kódexek, Trapezuntius-korvinák című (= Magyar Könyvszemle 2007. 265–277.) korábbi írásunkhoz kívánunk kapcsolódni.

[1] www.corvina.oszk.hu

[2] Fabian, Claudia–Zsupán, Edina (szerk.): Ex Bibliotheca Corviniana. Die acht Münchener Handschriften aus dem Besitz von König Matthias Corvinus. Bp. 2008. /Bavarica et Hungarica I. – Supplementum Corvinianum I./

[3] Zsupán Edina a németországi gyűjteményekben fellelhető corvinák teljes körű kodikológiai feltárását és leírását végzi, Németh András pedig a görög nyelvű corvinák behatóbb tanulmányozásával foglalkozik. Pócs Dániel: Mátyás király hatalmi reprezentációja és Firenze az 1480-as években. A Didymus-corvina címlapjának értelmezése és a kódex helye a királyi könyvtár tematikájában. PhD-értekezés. Témavezető: Tátrai Vilmos. Bp. 2003. Pócs, Dániel: Holy Spirit in the Library. The Frontispiece of the Didymus Corvina and Neoplatonic Theology at the Court of King Matthias Corvinus. = Acta Historiae Artium 1999–2000. 63–212. Jelen sorok szerzőjének 2008 novemberében elkészült PhD-értekezése (Ekler Péter: Georgius Trapezuntius és Magyarország. Trapezuntius nyelvtani kompendiuma Priscianus Institutionese alapján. Témavezető Madas Edit) kiindulási pontjaként az Országos Széchényi Könyvtár Cod. Lat. 428 jelzetű corvinája szolgált. Mikó Árpád tanulmányában alapos áttekintést nyújt a további eredményekről: A Corvinák és a magyar akadémia. A Bibliotheca Corvina történetének nyitott kérdéseihez. = Művészettörténeti Értesítő 2007. 107–114.

[4] A hiteles, létező corvinák számára vonatkozóan Madas Edit összefoglaló táblázatát vettük alapul, amely a következő meggondolásra épült: „hiteles corvinának” a közvélekedés ma azokat a köteteket tartja, amelyeket a Csapodi házaspár a Bibliotheca Corviniana legutolsó kiadásába (Csapodi Csaba–Csapodiné Gárdonyi Klára: Bibliotheca Corviniana. Bp. 1990.) felvett (216 tétel). Szó sincs azonban arról, hogy ezek a könyvek mind Mátyás egykori humanista könyvtárába tartoztak volna. Mi tehát a „hiteles corvina”? A fogalmat nem lehet megnyugtatóan meghatározni, annyiféle kapcsolatban állnak (vagy nem állnak) a képes albumban felsorolt könyvek Mátyás király és trónutódai humanista könyvtárával. Azért tehát, hogy ne kelljen minden kötet helyét mindig újra tisztázni, illetve azon vitatkozni, hogy egyáltalán corvina-e vagy sem, érdemes őket a Mátyáshoz vagy más személyekhez kötődő kapcsolatuk alapján csoportokba sorolni. A csoportosítás alapját Csapodi, Csaba: The Corvinian Library. History and stock (Bp. 1973.) 486–489. lapjain található lista jelenti, ezt azonban Madas Edit jelentősen kibővítette és pontosította. Táblázatában a következő kategóriák szerepelnek: (1) Mátyás könyvei (1–154.), (2) a királyi kápolna könyvei (155–157.), (3) Mátyás által megrendelt kódexek, amelyek II. Ulászló trónra lépte után készültek el, és kerültek a könyvtárba (158–165.), (4) Mátyás által megrendelt kódexek, amelyek halála miatt Itáliában maradtak (166–175.), (5) kéziratok, amelyeket Mátyás uralkodása alatt kezdtek el másolni, de halála után nem kerültek a királyi könyvtárba (176–177.), (6) görög kéziratok, amelyek valószínűleg nem képezték a Corvina részét (178–191.), (7) Beatrix királyné könyvei (192–200.), (8) a Mátyás által másoknak ajándékozott kötetek (201–204.), (9) vitatott kötetek (205–209.), (10) kódexek és nyomtatott könyvek, amelyek II. Ulászló trónra lépte után kerültek a könyvtárba (210–217.), (11) kötetek, amelyek nem tekinthetők corvinának (218–221.), vö. Madas, Edit: La Bibliotheca Corviniana et „les corvinas authentiques”. In: De Bibliotheca Corviniana. Mathias Corvin, les bibliothèques princières et la genèse de l’État moderne. Bp. 2008. /Supplementum Corvinianum II./ [Megjelenés alatt.]

[5] A magyarországi humanizmus egyik meghatározó alakja, Antonio Bonfini fordítási technikájára vonatkozóan meg kell említeni Bolonyai Gábor eredményeit: „»Izzadságcseppek Orpheus homlokán« – Antonio Bonfini Hermogenés-fordítása.” Előadás Szegeden 2006 decemberében.; Uő: „The Philostratos Corvina: Text and Image.” Előadás Budapesten 2006 decemberében (CEU Hellenic Colloquia 7.).; Uő: Philostratos szofistái – Bonfini fordításában. In: Oratoris officium. Tanulmányok a 70 éves Adamik Tamás tiszteletére. Szerk. Déri Balázs. Bp. 2008. 41–52.

[6] Az Itáliában tevékenykedő bizánci humanisták és Magyarország kapcsolatára vonatkozóan lásd Ekler Péter: „Propugnacula Christianitatis – studia humanitatis”. Bizánc és az Itáliában tevékenykedő bizánci humanisták kapcsolata Magyarországgal a XV. század középső harmadában. In: Csillag a holló árnyékában. Vitéz János és a magyarországi humanizmus kezdetei. Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban 2008. március 14–június 15. Szerkeszti Földesi Ferenc. Bp. 2008. 101–112.

[7] Vö. Monfasani, John: L’insegnamento universitario e la cultura bizantina in Italia nel Quattrocento. In: Sapere e/è potere. Discipline, dispute e professioni nell’ università medievale e moderna: Il caso bolognese a confronto. Atti del 4° convegno (Bologna, 13–15 aprile 1989). Ed. Avellini, Luisa – De Benedictis, Angela – Cristiani, Andrea. Bologna, Istituto per la Storia di Bologna, 1990. 52–53., 56.

[8] Geanakoplos, Deno John: Italian Humanism and the Byzantine Émigré Scholars. In: Renaissance Humanism. Foundations, Forms, and Legacy. Ed. Rabil, Albert, Jr., University of Pennsylvania Press, Philadelphia, 1988. Vol. I. 362.

[9] Prosopographisches Lexikon der Palaiologenzeit. 2. Faszikel. Erstellt von Trapp, Erich unter Mitarbeit von Walther, Rainer und Beyer, Hans-Veit. Wien, 1977. /Veröffentlichungen der Kommission für Byzantinistik. Bd. I/2./ 65–68. (No. 2707); Karayannopulos, Johannes–Weiss, Günter: Quellenkunde zur Geschichte von Byzanz (324–1453). I–II. Wiesbaden, 1982. 540–541., Beck, Hans-Georg: Kirche und theologische Literatur im byzantinischen Reich. München, 1959. /Handbuch der Altertumswissenschft. Byzantinisches Handbuch im Rahmen des Handbuchs der Altertumswissenschaft. Zweiter Teil, erster Band./ 767.; Burckhardt, Jacob: A reneszánsz Itáliában. 2. kiad. Ford. Elek Artúr. Bp. 1978. 125.; Setton, K.: The Byzantine Background to the Italian Renaissance. = Proceedings of the American Philosophical Society 1956. 74.

[10] Geanakoplos, Deno John: Theodore Gaza, a Byzantine Scholar of the Palaeologan „Renaissance” in the Early Italian Renaissance (c. 1400–1475). In: Uő.: Constantinople and the West: essays on the late Byzantine (Palaeologan) and Italian Renaissances and the Byzantine and Roman churches. Madison (Wis.), University of Wisconsin Press, 1989. 79.

[11] Magyarországi kapcsolataira és tevékenységére vonatkozóan lásd Ekler Péter: Adalékok a korvinák történetéhez. Trapezuntius-kódexek, Trapezuntius-korvinák. = Magyar Könyvszemle 2007. 265–277., illetve Ekler Péter: Georgius Trapezuntius nyelvtani kompendiuma Priscianus Institutiones-e alapján. = Antik tanulmányok 2006. 315–322.

[12] EK 6. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért a vizsgált corvinákra rövidített jelzeteikkel hivatkozom, amelyeket a tanulmány végén található listában oldok fel.

[13] Geanakoplos: i. h. (1988.) 360.

[14] Mras, Karl: De praeparatione evangelica. Berlin, 1954–1956. /Die griechischen christlichen Schriftsteller der ersten Jahrhunderte, XLIII. 1–2./ XXVIII.; A Praeparatiónak Trapezuntius fordításában 47 kézirata és 16 kiadása ismeretes (1470–1579), a 15. században megjelent mind a hat Praeparatio-fordítás (valamint ezek 3 variánsa) Trapezuntiusé. Monfasani, John: Collectanea Trapezuntiana. Texts, Documents, and Bibliographies of George of Trebizond. Binghamton, New York, 1984. 721–726; Gesamtkatalog der Wiegendrucke. Hrsg. von der Komission für den Gesamtkatalog der Wiegendrucke. Vol. I–VII. Leipzig, 1925–1938. Vol. VIII–IX. Stuttgart–Berlin, 1978–1991. Vol. X. Stuttgart, 2000. No. 9440-9445. (A továbbiakban GW.)

[15] OSzK 358

[16] Charlier, Noël: Le „Thesaurus de trinitate” de Saint Cyrille d’Alexandrie. Questions de critique littéraire. = Revue d’histoire ecclésiastique 1950. 51.

[17] ÖNB 24

[18] Velence, 1528.; Köln, 1537.; Bázel, 1541.; Bázel, 1551.

[19] Geanakoplos: i. m. (1989.) 71–72.

[20] Geanakoplos: i. m. (1989.) 82.

[21] Geanakoplos: i. m. (1989.) 89.

[22] No. 2334

[23] Mazal, Otto: Die Überlieferung der antiken Literatur im Buchdruck des 15. Jahrhunderts. Bd. 1. Stuttgart, 2003. 295–297. Catalogue of books printed in the XVth century now in the British Museum. Tom. I–X. London 1908–1971. VI 894 (1483). (A továbbiakban BMC.)

[24] EK 1

[25] GW 2440; GW 2443

[26] Mazal: i. m. 165. GW 2442 (Róma, 1481 körül)

[27] Göttingen 36; Gebhardt, O.: Corvin-codex a göttingeni egyetemi könyvtárban. = Magyar Könyvszemle 1884. (11.) 14–17.

[28] Párizs 474–478. = Velence, 1483–1484. (GW 2337)

[29] Geanakoplos: i. h. (1988.) 364.

[30] De interpretatione recta. In: Baron, Hans: Leonardo Bruni Aretino. Humanistisch-philosophische Schriften mit einer Chronologie seiner Werke und Briefe. Leipzig–Berlin, 1928. 83.

[31] Baron: i. m. 86.

[32] Baron: i. m. 140.

[33] Baron: i. m. 76.

[34] ÖNB 2384; Mazal: i. m. 132–133.

[35] ÖNB 2384; Berti, Ernesto: Il Critone Latino di Leonardo Bruni e di Rinuccio Aretino. Edizione critiche di Berti, Ernesto e Carosini, A. Firenze, 1983. 25., 38., 91., 188.

[36] Monfasani, John: Humanism and Rhetoric. In: Rabil: i. m. vol. III. 179–180.; Monfasani, John: The Byzantine rhetorical tradition and the Renaissance. In: Murphy, James J. (ed.): Renaissance eloquence: Studies in the theory and practice of Renaissance rhetoric. Berkeley, California, 1983. 177., 180.

[37] München 310; FabianZsupán: i. m. 86–87., Monfasani: i. h. (1988.) 179.

[38] Monfasani: i. h. (1988.) 179. Bruni latin fordításaira és azok korai kiadásaira lásd Bertalot, L.: Zur Bibliographie der Übersetzungen des Leonardus Brunus Aretinus. In: Bertalot, L.–Kristeller, P. O.: Studien zum italienischen und deutschen Humanismus. Bd. II. Roma, 1975. 265–283. Lanzillotta, Maria Accame: Leonardo Bruni traduttore di Demostene: la Pro Ctesiphonte. Genova, 1986. 21–23., 76. Vö, Baron: i. m. 105.

[39] OSzK 234; Mazal: i. m. 236.; BMC IV 16

[40] Rabil, Albert Jr.: Humanism in Milan. In: Rabil: i. m. vol. I. 239–243.

[41] Firenze 68, 19; ÖNB 133; Velence, 1477. (=GW 2290, továbbá 2291–2294.); Mazal: i. m. 244.

[42] Milánó 817; Mazal: i. m. 185.; GW 8378–8384. Traversari Magyarországi tevékenységével kapcsolatban l. Apró István: Ambrogio Traversari Magyarországon (1435–36). Szeged, 1935.

[43] Stinger, Charles L.: Humanism and the Church Fathers. Ambrogio Traversari (1386–1439) and the Christian Antiquity in the Italian Renaissance. Albany, State University of New York Press, 1977.; Stinger, Charles L.: Humanism in Florence. In: Rabil: i. m. vol. I. 186–187.

[44] OSzK 344

[45] ÖNB 259

[46] OSzK 346; Stinger: i. m. 152.

[47] Besançon 166, Modena 1039

[48] Stinger: i. m. 158–161.

[49] GW 8408; Mazal: i. m. 925.

[50] GW 8410; Mazal: i. m. 925.; Monfasani, John: Pseudo-Dionysius the Areopagite in Mid-Quattrocento Rome. In: Hankins, J.–Monfasani, J.–Purnell, F. Jr. (ed.): Supplementum Festivum. Studies in Honor of Paul Oskar Kristeller. Binghamton, NY, Medieval & Renaissance Texts & Studies, 1987. 189–219.

[51] Stinger: i. m. 161.

[52] Stinger: i. h. 186.

[53] El Escorial 3; ÖNB 2384

[54] Erre lehet következtetni Ficinónak Bandininek küldött leveleiből: „Accedit ad vos tandem Plato noster pia Philippi Valoris opera.” Továbbá „Platonem, Bandine, quem expetistis, arbitror iam ad vos ante has litteras pervenisse”. Egy másik levélben Ficino írja Bandininek: „Quod Platonis nostri libri tandem ab impressoribus sint expressi, pia Philippi Valoris opera et magnifica manu factum est.” Ábel Jenő–Hegedűs István: Analecta nova ad historiam renascentium in Hungaria litterarum spectantia. Bp. 1903. 277.; 277.; 281. Csapodi: i. m. no. 506.

[55] Ficino tájékoztatta Bandinit, hogy Valori befejezte a másolást a királynak: „Inter haec Philippus Valor, valoris et gratiae plenus, regique vestro omnium deditissimus, Plotini textus commentariaque regi transcribit volumine regio.” In: ÁbelHegedűs: i. m. 286.; Csapodi: i. m. no. 520.; 1490. február 6-án Ficino tájékoztatja Mátyást, hogy „Videbis post haec operosum Plotini opus, ex parte nunc in Pannoniam, ubi tibi totum ex parte monstretur, allatum.” Ábel Jenő–Hegedűs István: i. m. 287., Csapodi: i. m. no. 519.

[56] Nyomtatásban a teljes Platón-kiadás latinul, kommentárokkal: Firenze, 1484–1485. Copinger, Walter Arthur: Supplement to Hain’s Repertorium bibliographicum. Tom. I–III. London, 1895–1902. No. 13.062. (A továbbiakban HC.) Plótinos nyomtatásban latinul: Firenze, 1492. (HC 13.121); Mazal: i. m. 137–140.

[57] Wolfenbüttel 2; Wolfenbüttel 10; Velence, 1497. (=HC 9358); Mazal: i. m. 198.

[58] „Praeterea non dedignaberis librum Michaelis Pselli de daemonibus legere, breviter a me traductum.” ÁbelHegedűs: i. m. 286., Csapodi: i. m. no. 550.

[59] ÁbelHegedűs: i. m. 285., Csapodi: i. m. no. 542.

[60] „Marsilius Ficinus Tideo procuratori S. D. Dedi nudius Tertius Antonio librario nomine tuo petenti Platonicum Iamblichum exscribendum.” ÁbelHegedűs: i. m. 288.; „… coactus fuissem traducere insuper in Latinum … etiam divinum Iamblichum de Aegyptiorum Assyriorumque theologia.” ÁbelHegedűs: i. m. 285., Csapodi: i. m. no. 346.

[61] Field, Arthur: John Argyropoulos and the ’secret teachings’ of Plato. In: HankinsMonfasaniPurnell: i. m. 324.

[62] ÖNB 2384; Baron: i. m. XXVI–XXVIII.

[63] Pl. OSzK 430, amelyben Iszokratész egy beszédének két különböző fordítása olvasható (az egyik Lapus Castelliunculustól).

[64] GW 2359

[65] OSzK 413

[66] München 294

[67] Vatikán, Biblioteca Apostolica Vaticana, Cod. Lat. 2004; Staatsbibliothek zu Berlin, Ms. Lat. Fol. 52; Firenze, Biblioteca Medicea-Laurenziana, Plut. 68, 23. Hoffmann Edit: Christophoro Persona Agathias fordításának néhány példányáról. = Magyar Könyvszemle 1924. 9–12.

[68] Görögül nyomtatásban először Arisztotelész a 15. század végén (1495–1498), Démoszthenész 1504-ben, Polübiosz (1–5. könyv) 1530-ban, Diogenész Laertiosz 1533-ban, a ptolemaioszi Almagest 1538-ban, Priscianus Lydus (In Theophrastum interpretatio de sensu et phantasia) 1541-ben, részleges Appianosz-editio princeps 1551-ben, Plótinosz görögül Ficino fordításával és kommentárjával 1580-ban jelent meg. L. Mazal: i. m. 185., 191., 198., 209., 236., 244.; Geanakoplos: i. m. (1989.) 47–48.; Geanakoplos: i. h. (1988.) 360.

[69] Az Erasmus és Joachim Périón által Gázésszel, Trapezuntiusszal, Argüropulosszal szemben megfogalmazott – fordításaikra vonatkozó – kritikákra lásd többek között Allen, P. S.: Opus epistolarum Des. Erasmi Roterodami. Oxford, 1934. (vol. VIII.) 392., 1938. (vol. IX.) 138–139., 229., 438.; illetve Maillard, Jean-François–Kecskeméti, Judit–Magnien-Simonin, Catherine–Portalier, Monique: La France des humanistes. Hellenistes I. Turnhout, Brepols, 1999. 407., 466., 475.

[70] Stinger: i. m. 162–163., 166.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.