stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


közlemények

Egy későközépkori német nyelvű annales keletkezése és családfája. A tanulmány tárgya az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában található, a Jankovich-féle gyűjteményből számazó Codex Germanicus 17 szignatúra alatt fennmaradt „Chronik von Österreich” vagy más néven „Babenberger Chronik”, amely a 13. század végén keletkezett latin nyelvű annales, a Continuatio Praedicatorum Vindobonensium 14. század végi, 15. század eleji német nyelvű fordítása. Az annales számos bejegyzése vonatkozik az Árpád-kori magyar történelemre, de emellett Cseh- és Morvaország, Stájerország, ill. a Német-Római Birodalom egyes történelmi eseményei – így pl. a keresztes hadjáratok – is megjelennek a szorosabban vett osztrák történelem mellett.

A kézirattal való foglalkozás indoka elsősorban az volt, hogy még nem jelent meg nyomtatásban és tartalmánál, őrzési helyénél fogva érdemesnek tűnt alaposabban megvizsgálni. A munka során számos, eddig tisztázatlan részletre derült fény, olyan részletekre, amelyek az elmúlt 150 év osztrák krónikairodalmát vizsgáló tanulmányokban mindig csak feltételezésekként, ill. kérdésekként merültek fel.

Ilyen, az osztrák kutatók által ismételten feltett kérdés volt az, hogy egyáltalán hány német szövegvariánsa van a latin annalesnek. Mindezidáig két kéziratról, a budapestiről és egy lipcseiről volt biztos tudomásunk, ill. egy harmadik kéziratot feltételeztek a klosterneuburgi apátság vagy a Wurmbrand-család archívumában, amelyről egy szövegkiadás készült 1853-ban, de amelyet azóta sem találtak.

A szöveg és variánsainak azonosítása során kiderült, hogy a latin szövegnek csak két német variánsa van, a 19. századi kiadás pedig a budapesti kézirat egy 18. századi másolata alapján készült.

Az eddigi kutatások során fontos helyet foglalt el az is, hogy milyen előzményei vannak a latin annalesnek. A kéziratok feldolgozása segített annak megállapításában, hogy míg a lipcsei kézirat a ma Münchenben őrzött latin szöveg fordítása, addig a budapesti a latin annales kialakulásának korábbi szakaszáról tanúskodik és segítségével lehetővé válhat a szöveg fejlődésének rekonstruálása. Ezzel egyúttal a két német szöveg egymáshoz való viszonya is tisztázódott.

A Continuatio Praedicatorum Vindobonensium német szövegvariánsai

1. A Codex Germanicus 17 kézirata, a Chronik von Österreich[1]

Szerencsés módon ismerjük a kézirat íróját, még ha a fordítóját nem is tudjuk egyértelműen azonosítani. A Codex Germanicus 17 (B) régebben a 43. számú kézirattal, egy Schwabenspiegel-kézirattal és más szövegekkel volt egybekötve, amiknek az írója megnevezi magát: Matthes von Straubing a neve, ennsi írnok („Schreyber ze Enns”) és 1416-ban fejezte be a Schwabenspiegel írását. Az ennsi városi levéltár munkatársa azt az információt adta megkeresésünkre, hogy ilyen nevű személyről nincs adatuk és utalt arra, hogy a levéltári anyag a 18. században nagyrészt megsemmisült.[2]

1.1 A kézirat előtörténete

A B kézirat a Jankovich-féle gyűjteményből származik.[3] A kódexet már Fejér 1817-es munkája[4] is említi, majd Mednyánszky is felsorolja 1821-ben készített ismertetőjében. [5] Egy másik bizonyíték szintén azt támasztja alá, hogy Jankovich a kódexet még gyűjtőtevékenysége kezdetén szerezte, ill. megadja a legkésőbbi időpontot, amikor tulajdonába kerülhetett. A kódex 3r és 8v oldalán viaszpecsét található ugyanis a Jankovich és Rudnyánszky családok címerével. Rudnyánszky Antónia volt Jankovich első felesége, így a kódex minden bizonnyal még az ő halála, azaz 1814 előtt került a gyűjteménybe. Az a kérdés azonban, hogy kitől, nyitva maradt és további kutatást igényel.

1.2 A B német szövegének viszonya a latin Continuatio Praedicatorum Vindobonensiumhoz

A Continuatio Praedicatorum Vindobonensium (M) egy több műből kompilált országtörténet, amely az osztrák annales-családokon belül a bécsi annales-családhoz tartozik. A Codex Vindobonensisből, továbbá a bécsi Schottenkloster egy elveszett kódexének bejegyzéseiből és a rövidebb heiligenkreuzi annalesből keletkezhetett 1284 körül.[6] Ennek a kompilációnak a régebbi szakirodalom szerint három német fordítása van, míg Lhotsky szerint csak egy.[7] A latin eredeti további bejegyzéseket nyert a dominikánusoknál, majd továbbadták Friesachba és ma a Weihenstefaner Kódex[8] őrzi Münchenben.

Knapp szerint a B német szövege a Wattenbach által kiadott latin kézirat erősen lerövidített fordítása.[9] Erősen lerövidítettnek azonban nem lehet nevezni, még ha bizonyos bejegyzéseket össze is olvaszt.[10]

Vannak olyan helyek is, ahol éppenséggel a B szövege a jobb vagy többet árul el az eseményekről, mint a latin.[11] Ezekből a különbségekből arra lehet következtetni, hogy a német fordítás nem a Weihenstefaner Kódexben megőrzött latin kézirat, hanem egy másik, esetleg jobb ős-kézirat alapján keletkezett.

A német szövegben az évszámok 1039-től kezdve egy évvel el vannak csúszva. Ennek oka, hogy az évszámok a latin műben – néhány kivételtől eltekintve – a bejegyzések végén vannak megadva és csak a kiadás hozza ezeket a bejegyzés elejére helyezve. Így a másoló vagy már maga a fordító is elrontotta a sorrendet és az évszámokat a következő év bejegyzéséhez rendelte hozzá.

2. A klosterneuburgi kézirat

A Continuatio Praedicatorum Vindobonensium három német fordítása közül az egyik az 1853ban kiadott klosterneuburgi (K) kézirat.[12] Mivel a kiadó, H. J. Zeibig semmiféle említést nem tett arról, hogy milyen kézirat alapján dolgozott, sem az eredetét, sem a szignatúráját, sem az őrzési helyét nem ismertük. Csupán arra tett utalást, hogy Duellius „a wurmbrandi gyűjtemény egyik kézirata alapján szándékozott kiadni, de a kedvezőtlen kor körülményei megakadályozták ebben.”[13] Noha Wattenbach is javasolta a szöveg javítását,[14] de Zeibig anélkül halt meg 1856-ban, hogy bármilyen további információt adott volna publikációjával kapcsolatban. Emiatt gondolták azt, hogy Duellius egyik másolata alapján adta ki a szöveget.[15] Lhotsky ezzel szemben úgy gondolta, hogy egy klosterneuburgi másolatból dolgozott.[16]

Csak Stelzer vette észre,[17] hogy Zeibig 1853-ban még két publikációt adott közre, ahol meg is nevezte a forrását: Bécs város másolati könyvének és a ciszterci apácák St. Bernhard-i kolostorának alapítókönyvének kiadásánál utalt arra, hogy Ferdinand von Freisleben[18] másolatai alapján dolgozott. Freisleben lemásolta mindkét, mára már elveszett szöveget és ezek a másolatok voltak Zeibig forrásai. Freisleben nemcsak munkája, hanem személyes érdeklődése miatt is gyűjtött és másolt kéziratokat. Ezt az 57 dobozból álló gyűjteményt végrendeletében a klosterneuburgi apátságra hagyta. Az 5. számú dobozban találta meg Stelzer – más kéziratok között – az osztrák krónika (1025–1283) másolatát, amelyet 5, nem fűzött bifólióra írtak. A szöveg 8r-ig, az oldal felére egy oszlopban van írva, 8v-tól 10v-ig üres. Az egykorú, tintával írt számozás fol. 5-ig tart, fol. 6–8 ceruzával van számozva. A szöveg maga az évek szerint van beosztva, minden bejegyzés új sorban kezdődik és ebből a felépítésből nem lehet következtetni az eredetiére.

Az első oldalon egy ceruzával írt „B”, az utolsón egy szintén ceruzával írt „N.2” áll, ez utóbbit átjavították „N.3”-ra. Nem tudjuk, mit jelentenek ezek a jelek, talán Zeibig munkájával függnek össze. Stelzer is úgy véli, hogy Freisleben a Wurmbrand-Steyerbergi gyűjtemény egyik kézirata alapján dolgozott.[19]

2.1 A Fresileben-féle kézirat viszonya a B kézirathoz

A budapesti kódex szövegének és Freisleben Klosterneuburgban őrzött kéziratának összevetése után a több írásmódbeli eltérést találni.[20]

Az 1276-os bejegyzés első mondata Freisleben kéziratában így szerepel:

„chunigk Ruedolff der romisch mit herczog Ludweigs hilffen von Payrn und auch mit vil margrafen, pischolfen, grafen, lantherren hilff Ulreichen den margrafen von Paden und auch ander vil edling von Swaben, von Franchken, dye des reichs guet inneheten, die wie er und uberwandt.”

A budapesti kéziratban helyesen az ‘uberchom’ szó áll az ‘Ulreichen’ helyén, a mondatnak is csak így van értelme; másrészről a badeni őrgróf abban az évben I. Frigyes volt. Azt azonban el kell ismerni, hogy a budapesti szöveg éppen ott nagyon nehezen olvasható, ahol ez a szó áll.

A legfontosabb eltérés, hogy az 1450-es bejegyzés hiányzik a klosterneuburgi kéziratból.

Ha az egyezéseket vetjük össze, a következőket látjuk: a klosterneuburgi újkori kézirat ugyanazt a címet viseli, mint a budapesti középkori: „Hie ist vermerchkt dew kroniken in Osterreich et cetera et cetera.”

Mindkét kéziratban az 1106-os és 1113-as bejegyzések között található az 1130-as évszámú. Ennek a bejegyzésnek a tartalma megegyezik a latin 1114. évi bejegyzés tartalmával, ami előtt pedig egy 1113-as évi bejegyzés található.[21]

Az 1122. évi bejegyzés így végződik a budapesti kódexben: „und seiner genossen zwannzigk mit im”, ahol is az utolsó szó átkerült egy új sor elejére. Freisleben kéziratában a bejegyzésből hiányzik az utolsó szó, az ‘im’, viszont a következő bejegyzés így kezdődik: „Im Tawsent iar…”

Az 1227-es és 1226-os bejegyzés mindkét kéziratban fel van cserélve.

Figyelemre méltó bejegyzés az 1252. évi, amely már le volt zárva és az író elkezdte írni az 1253-as bejegyzést, de ebből csak az évszámig jutott: „Tawsent iar zwayhundert iar in dem drew und funfzigistem iar” aztán az évszám második felét már alápontozta, majd továbbírta az 1252-es bejegyzést: „In dem selben iar…”

Freisleben elkezdte az 1253-as év másolását, de amikor észrevette a pontozást, a lap szélére írta: „Dieses Jahr ist unterdepellt, mithin scheint es ungültig zu seyn.”

Ebből az összehasonlításból látható, hogy Freisleben nagyon pontosan lemásolta a ma Budapesten őrzött középkori kéziratot, az egyes betűk vagy akár egész szavak hiányát részben a fáradtság, ill. figyelmetlenség okozhatta, másfelől a fordító saját nyelvhasználata nyomta rá bélyegét a lemásolt szövegre. Az 1450-es bejegyzés hiánya azzal magyarázható, hogy nem kapcsolódik szervesen az annaleshez, ezért Freisleben elhagyta; de könnyen lehet, hogy az 57 kartondoboz valamelyikében rábukkannánk ennek a másolatára is. Ugyanakkor az látható, hogy Zeibig igen hanyag módon kezelte Freisleben kéziratát és a pontos másolat pontatlanul került kiadásra. Ezt a kiadást K helyett B1-nek lehetne nevezni.

Miután a Zeibig-féle kiadás eredetét így tisztáztuk, annál érdekesebb az, hogy az elmúlt 150 évben senki nem ismerte fel a budapesti és klosterneuburgi kéziratok azonosságát, noha az előbbit maga Wattenbach is megnézte egy magyarországi útja során és azt írta róla: „…es ist dieselbe, welche von Zeibig im Archiv für Kunde österreichischer Geschichtsquellen IX, 355–362 nach einer Klosterneuburger Handschrift abgedruckt ist.”[22]

Mindenki azt hitte, Wattenbach ezt tartalmilag értette. Mostanra világos, hogy ő ezt szó szerint gondolta és a Chronik von Österreich csak két német szövegvariánsban létezik, nem azért, mert – mint ahogy Knapp gondolja[23] – a K kézirata elveszett, hanem mert Jankovich a Freisleben-féle kézirat alapjául szolgáló kódexet valamikor 1786[24] és 1814 között megvásárolta.

3. A lipcsei kézirat

A Rep. II. 116a szignatúra alatt található 15. századi kódex[25] őrzi több más mű, pl. Jans Enikel Világkrónikája mellett az osztrák krónika szövegét. A kódex kötésekor a lapok sorrendje felcserélődött, ill. néhány lap elveszett. Maga az annales (L) 1025-tel kezdődik, de ezen bejegyzés előtt található még öt bejegyzés az 1246-os és 1270–73-as évekhez, amelyek részben ismétlődnek a szorosabb értelemben vett annales végén. Az 1114. évi bejegyzés vége felé – ez Szt. Lipót fiainak a felsorolása – a szöveg lap végéhez ér és megszakad, hogy majd csak az 1190-es bejegyzéssel folytatódjék. Ez a latin szöveg alapján számolva tíz, viszonylag rövid bejegyzés hiányát jelenti, ami kb. egy lapot tehetett ki. A szöveg végérvényesen V. István magyar király halálával szakad meg, szintén lap végén. Így tehát ez a szöveg lényegesen rövidebb, mint akár a latin, akár a másik német variáns.

Az öt kezdeti bejegyzést egyik, Wattenbach által kiadott latin annalesben sem találni. Az 1246-os bejegyzéshez hasonló szerepel Continuatio Sancrucensis II-ben, 1264-re datálva. Itt szintén említik Henrik királyt, fiait: Edvárdot és Edmundot, valamint Richárd római királyt. Említenek egy csatát, valamint a zsidók legyilkolását. Mindez azonban a német szövegben oly’ mértékben összekeveredve és lerövidítve szerepel, hogy nyilvánvalóan nem ebből a latin szövegből fordították, hanem a másik négy bejegyzéssel együtt egy elveszett annales részét képezhette.[26]

Az 1271-es bejegyzéshez hasonló a szorosabban vett annales 1266-os bejegyzése, bár a legyőzött herceg neve másképpen jelenik meg.[27]

Az utolsó három bejegyzés a magyar történelemről, egészen pontosan IV. Béla és felesége haláláról (1270), V. István egy hadjáratáról (1272) és haláláról (1273) szólnak.

3.1 Az L viszonya a Continuatio Praedicatorum Vindobonensiumhoz

A szöveg vizsgálata érdekes képet tár elénk: az L német szövege az M kézirat hű fordítása! Vagyis míg a B szövege egy jobb, de elveszett ős-kézirat fordítása, addig az L szövege a fennmaradt, de hibásabb M latin szövegét követi.

Persze ez a „hű” fordítás bővelkedik eltérésekben, félreértésekben és hibákban, ami a fordító gyatra latintudását bizonyíthatja. Az eltérések – nem a fordítási hibák – abból adódnak, hogy a fordító sok helyen összevonja a latin mondatokat az „und” kötőszóval; máshol visszautal az évre: ‘do – akkor’ ez és ez történt, noha a latin ‘eodem anno’ hiányzik. Érdekes, hogy az 1200-as bejegyzés fordítása tartalmazza a „szent” megjelölést mindkét rendalapító esetében.

Ahogy a budapesti kézirat, úgy a lipcsei is összevon vagy felcserél bejegyzéseket és évszámokat.[28]

A nyelvtudás hiányosságából fakadó, ezeknél súlyosabb hibákat találni pl. rögtön az első, 1025/1030-as bejegyzésnél. Az „ipse Romam veniens imperator efficitur” németre így lett lefordítva: „chamen dy Römör und machten in ze chaiser”, ami még tartalmilag elfogadható. Az 1083-as évnél már teljes félreértéssel találkozunk: a „Radizlaus dux Bohemie auxiliantibus Bawaris cum marchione Leupoldo prope Meuwerperge dimicavit et vicit” a német szövegben már így jelenik meg: „Dadizlaus cham ze hilff margrafen Lewpold und den Payrn und vacht nahot pey Nürnberg und behabot den sig.”

Egy másik félrefordítás a Gertrúd királyné halálával kapcsolatos, magyar vonatkozású bejegyzésben található: a ‘campestri tentorio’ itt ‘veld streit’-nek, vagyis mezei csatának lett fordítva; ugyanitt az is látszik, hogy a fordító nem tudott mit kezdeni a latin időszámítással, mert a ‘4. Kalendas Octobris’-t csupán második őszi hónapnak (in dem andern heribst moned) adja vissza. Hasonlóképpen elnagyolt az 1241-es napfogyatkozás időpontjának fordítása is: „zu mittentag czwo, weil das geschach in dem lesten heribst moned an ainem suntag”, míg a latin szöveg „hora nona 2. Nonas Octobris”-ról beszél.

4. Fordítástechnika

Ezen a ponton meg kell állni és nem lehet nem szemügyre venni az alkalmazott fordítástechnikát. A későközépkorban erős volt a latin nyelv tekintélye és a források a német nyelv nehézkességére panaszkodnak. A fordítók megpróbálták a németre erőltetni a latin nyelv grammatikai és retorikai szabályait.[29] A 14. század végi bécsi udvarban olyan fordító-iskola működött, ahol latin nyelvű, vallásos prózát ültettek át népnyelvre.[30] Az iskola tagjai munkájukat ugyanakkor nem fordításnak, hanem „beteutschen”-nek, vagyis „Verdeutschung”-nak nevezték és az eredeti szövegtől való legkisebb eltérést is indokolni kellett. A fordítási műveletre egyébként autentikus forrással is rendelkezünk: Leopold Stainreuter udvari káplán, a fordító-iskola egyik tagja Durandus Rationale Divinorum Officiorum-fordításának előszavában[31] azt is leírja, hogyan fordít: minden szót úgy fordít, ahogy az a latinban szerepel, a szórendet akkor is megtartja, ha az ellentmond a német szórendnek. A továbbiakban az olvasó elnézését kéri, ha valamely dolgot nem úgy nevez meg, ahogy az a németben szokásos: szükségszerű – úgymond –, hogy a latint rossz szavakkal ültetik át németre, mivel semelyik nyelv sem olyan gazdag, hogy vissza tudná adni latin értelmét és mértékét. Ezek után még megjegyzi, hogy a német nyelv a latinnal szemben igen vad (barbara) és ezért kell gyakran „worte für worte” megadni.

Mindezek ismeretében és az L kézirat M-mel való összevetése után látható, hogy az általánosan elfogadott fordítástechnika alkalmazására nem mindig kerülhetett sor. Nem tudott például érvényesülni akkor, ha a fordító nem állt a helyzet magaslatán és kénytelen volt némely latin kifejezést átírni, esetleg kihagyni. Az általunk vizsgált szöveg esetében nyilvánvalóan erről van szó, nem pedig azoknak az eseteknek az egyikével állunk szemben, amikor a fordító a jobb érthetőség kedvéért tért el a latin eredetitől. A fenti szövegpróbákban is előforduló szótévesztések vagy -kihagyások azt a benyomást erősítik, hogy a fordító nem a legalaposabban végezte munkáját, talán a gyakorlata sem lehetett túl nagy.

A lipcsei szöveg elveszette a latin annales rövid mondatait, feszes karakterét is. Ennek oka az egyes bejegyzések latin mondatainak egyetlen körmondatba olvasztása és kisebb mértékben a német nyelv alkalmatlansága a latinéhoz hasonló tömör szerkezetek alkalmazására. A Cod. Germ. 17 szövege viszont sokkal inkább, majdnem teljesen megtartotta a latin szöveg struktúráját, mondathatárait, ezért elképzelhető, hogy Mathes von Straubing nem csak egyszerű másolója, hanem fordítója volt a szövegnek; ő ugyanis képes lehetett a latin nyelvtani és retorikai szabályok figyelembe vételével és alkalmazásával lefordítani a latin nyelvű annalest németre. Ezzel szemben a lipcsei kéziratot fordító ismeretlen nem valószínű, hogy a közigazgatásban tevékeny és így a „hivatalos” fordítástechnikához, ill. a kancelláriai stílushoz értő ember lehetett, latin nyelvi hiányosságai miatt pedig nehezen elképzelhető, hogy képzett klerikus lett volna.

Molnár Péter

 

 


Kalmár György eddig nem ismert kéziratos bejegyzései. Kalmár Györggyel, a 18. század különc nyelvtudósával az utóbbi időben többen is foglalkoztunk. A „magyar nyelv szerelmesé”-nek életére és működésére összegyűjtött adatokat külön kötetben jelentettem meg.[32] Nemrég Hegedűs Béla PhD értekezésében újabb adatok előkerüléséről is beszámolt.[33] Maradt azonban néhány pont életében, amit nem sikerült felfednünk. Tervezett műveinek csak a mutatványait ismerjük.[34] Különösen szótárának közzétett részéből (A–abrakos tarisznya) gondolhatjuk, hogy tengernyi kézirata lehetett, hisz elképzelhetetlen a szótárkészítés anyaggyűjtés nélkül. De az is furcsa, hogy 1781 óta egyszerűen hallgat róla minden általunk átnézett forrás, nincs adatunk halálának idejéről, nem találtuk meg halotti anyakönyvekben sem nevét.

Az alábbiakban eddig számba nem vett Kalmár-bejegyzéseket ismertetek.

*

Kovács-Martiny János Sámuel emlékkönyvébe[35] 1768. július 30-án Wittenbergben jegyzett be egy-egy bibliai idézetet arab, héber és görög nyelven. A kísérő szöveg:

Non mihi sum natus: IOVA duce nec mihi uiuo.

Quidquid ago, Ipse sibi tribuit rerum Arbiter unus.

Ergo pium Numen pergo colere. Ipsius ergo:

Absit amor tendens ordirier a mei amore.[36]

Vittebergae                                         Georgius Kalmár Hung. Pannon.

III. Kal. Sext.                                     Theol. et Philolog.

M.DCC.LCC.LXVIII.

A bejegyzés – Kalmár egyik ‘symbolum’-a – összegzi nézetét, hitvallását, az isteni akarathoz való igazodás fontosságát. Ekkortájt (negyedik hosszabb peregrinációján) vitte el héber nyelvtanát Oroszországba.[37] Más alkalommal szintén leírta e sorokat, 1765. május 25-én például Dézsi György emlékkönyvébe: „symboli loco”.[38] Kalmár a róla készült metszet alá mégsen ezeket a sorokat helyezte el, ott az isteni kegyelem fontosságát emelte ki.[39]

*

Világnyelv-tervezete bécsi kiadásának (Grammatische Regeln zur philosophischen oder allgemeinen Sprache, das ist der Sprache aller Voelker Zeiten und Lebensarten, 1774) egy példányát,[40] miként annak a nyomtatást követő levelén olvashatjuk, Wendler Ferdinándnak ajándékozta:

Clarissimo Domino Ferdinando Wendler

memoriam sui amorem suum commendaturus

dono dat Auctor

10 Febr. 1777.

Non mihi sum natus … [= a fentebbi symbolum]

G. K.

[A verzóra az alábbi bejegyzést írta:]

Philoglossus de Linguarum utilitate et uanitate

Iucunda quidem ac utilis esse potest plurium Linguarum congitio:

ast nihil ineptius, nihil inutilius, quam, eam,

data occasione uel etiam quaesita qualibet occasione,

inportune crepare.[41]

                                                                                                    G.K. 24. Mart. 1777.

*

Mária Teréziát dicsérő költeményének egy példányát[42] Vas vármegyének az alábbi bejegyzéssel ajánlotta:

Inclyto Comitatui Castri-ferrei

officiosissime, quam fieri potest, obfert

Auctor G. K.

8. Febr. 1778.

[Az előzék verzóján az alábbival toldotta meg bejegyzését:]

Philantropus in sua Philantropia

Ita quisque uitam agat, ut non sibi natum se esse intelligat atque testetur. Non hominem rationalem, sed animalem modo homulum, eumque, adeo, infelicissimum, esse censeas, si quis id nesciat; longe uero infeliciorem, si idem, quum sciat, testari detrectet; certe inferiorem illo hominum genere, quod, Veritatis huius conscientia quamuis destitutum, naturae quodam instinctu ducitur ac inpellitur, ut praestet. G.K.[43]

*

1782. április 4-én Janovszky Pál cinkotai evangélikus lelkész „Liber memorialis” címet viselő kéziratos kötetébe[44] Kalmár szintén emlékkönyv-bejegyzést írt:

Hymnus Georgii Kalmár, ex tempore conceptus Nazarethi,

in loco conceptionis et patria Domini nostri Jesu Christi

d. Octobr. 1755.

 

                                   CHRISTE, locum, conceptus, ubi es, semel intuitus sum,

                              fac, Te oculis fidei semper ut intuear!

                                   Tu virtutem Dei, quae utero Te Virginis Almae

                              concepit, iam animo concipiare meo!

                                   Totius atque Tuae ratio sanctissima vitae

                              exemplar vitae perpetuum esto meae!

                                   Fac me mente, actu, sermone, Tui memorem esse!

                              O pia Servator, sim Tuus! esto meus![45]

                                   4 Apr. 1782.                                                    GK

[A saját kezű bejegyzés az alábbiakkal folytatódik – nem Kalmár kézírásával:]

                        Die 17a Febr. 1782. per eundem Dominum G. K.

                        in laudes Domini Beleznay[46] et AM [amicorum?]

                        Nobilis Exempli JOSEPHUS publicat ista:

                              Haec, haec praecipimus, volumus, firmemque jubemus.

                                     AM. AM. [Amici, amici]

                        Certus in Hungaria Civis, dein vovit et ursit:

                              Regis ad Exemplum, totus componitur Orbis.

(Ergo)

                        Ergo, ut praecipitur, sic componendus

                              Turgida vox homini civis ita funeribus haesit

                        Et quis ago Spe perget feliciter omne

                              Exeat Exeat Optatum feliciter Omne.

A bejegyzett verset keleti útján, názáreti tartózkodásakor írta, Jézus fogantatásának színhelyén. Mintegy fogadalomként kéri a Krisztussal azonosulni tudást gondolatban, cselekedetben és szóban. Valószínűleg a kötet tulajdonosa toldotta meg a bejegyzést Kalmár 1782. február 17-én Beleznay Miklós tábornok dicséretére írt soraival. E sorok II. József türelmi rendeletének hatása alatt kelet


keztek. Hogy milyen kapcsolatba kerülhetett a református Kalmár Beleznayval és társaival,16 nem tudjuk. A bejegyzések az eddig ismert legkésőbbi adatok Kalmár Györgyről, aki ezek szerint 1782 tavaszán még élt.

Közölt szövegeink jól illeszkednek a Kalmár György műveiből kiolvasható összképbe. „Deo et proximo”, Istennek és a felebarátnak, olvashatjuk világnyelv-tervezetének ajánlásában. Isten a Bibliában kinyilatkoztatta önmagát, ezen önkinyilatkoztató Isten szándékának kutatását, annak megmutatását tekintette legfontosabb feladatának. Az ember elveszítette épségét (a bűnbeeséssel), ennek a visszaállítása az életcél. Az Isten–természet–ember hármasság nyelvben kinyilatkoztatott volta izgatta: a múltban, elsősorban a Bibliában adott tanítás, hogyan térhet vissza az ember egykori istenképűségéhez.17 Fontos a másik ember, az ember nem magának születik – olvashatjuk versben és prózában. E nézetekből ered Kalmár magyar nyelv érdekében végzett odaadó tevékenysége. A magyar nyelvet e nagyszerű mondandó érdekében „tisztességbe, bíborba” kell öltöztetni, mert „az anyanyelv a legjobb eszköz a tanuláshoz.”18

Szelestei N. László

Erdély és egyúttal Magyarország első ásványtana kétszáznegyven éves. A címben említett mű a Minerologia magni principatus Transylvaniae seu metalla, semi-metalla, sulphura, salia, lapides & aquae conscripta. A Joanne Fridvaldszky Societatis Jesu Sacerdote. Anno Sal. M. DCC. LXVII Claudiopoli, Typis Academicis Societatis Jesu. (206 l. + mutató, 4o). A könyvről részletes elemzés és méltatás jelent meg a szerzőről írt monográfiában.[47] Azóta azonban több olyan eredmény is született, amely teljesebb megvilágításba helyezi e kétszáznegyven éve megjelent könyvet.

A Minerologia 1767 legelején jelent meg. Ez korabeli levelekből derül ki. Cornides Dániel írta az egyiket. Ő a későbbi aufklärista könyvtáros-kollégája, Kovachich Márton György 1784-ben adott jellemzése szerint „bár protestáns, lelkében azonban hithű jezsuita” volt,[48] s ez idő tájt éppen Kolozsvárott a „másik szomszédvárban”, a református kollégiumban volt tanár. Ott szívbéli barátságba került a jezsuita Fridvaldszkyval. Egy 1766. december 8-án datált, ez utóbbihoz szóló levélfogalmazványából derül ki, hogy ennek Minerologiája kiadás előtt áll,[49] mi több, Cornides mecénást is megnyert támogatására.

A Minerologia ajánlása Anton Cottman birodalmi lovagnak, magyar királyi udvari tanácsosnak szól, aki 1765. ápr. 20-án kapott magyar indigenátust. Az ezzel kapcsolatos esküt okt. 5-én tette le, majd 1765. okt. 8-án bárói rangot is kapott.[50] Az ajánlás hódolatteljes hangú, a könyv metszetben közli az új báró címerét is. Vajon mivel érdemelhette ki ezt a nagy reverenciát? A szerző apja, Frivaldszky János esztergomi érseki provisor és felesége még 1733-ban curiális birtokot kapott a csallóközi Püspökiben praediális adományként (collatio), amit a Palugyayaktól 1000 rajnai forinton és egy tucat körmöci aranyon kellett megváltania.[51] E Püspöki-beli birtokhoz „három nemesi kúria” tartozott. A megváltási összeget azonban a provisor évek során sem tudta előteremteni, így a birtokot sem megtartani. Ennélfogva 1757-ben az említett Cotthman nyújtott be kérvényt a királyi kamarához a Püspöki-beli két kúriáért.[52] Úgy látszik, a birtokváltáskor a Frivaldszky családhoz az elszámolásnál méltányos lehetett, ezért kaphatta az ajánlást.

Az „Ad lectorem” intézett bevezetésben a szerző J. H. G. von Justira (1717–1771) hivatkozik. Ez egykori professzora s a szerző számára igen fontos személy volt. Politikatudományt és kameralisztikát adott elő, azaz mindazt, amit egy kamarai tisztviselőnek tudnia kellett, közelebbről gazdaságtant, pénzverészetet, ásványtant, kohászati kémlészetet és vegytant. Hatására Fridvaldszky tudatosan készült bányamérnöknek, 1754–55-ben emiatt Bécsben a jezsuita Liesganiggnál még „felső matematikát” is tanult, majd doktorátust szerzett, minden valószínűség szerint geodéziából.[53] Az a kitétel, hogy a könyvben „Justi rendszerét” követi, nemcsak azt jelenti, hogy ennek ásványtani rendszertanát átvette, hanem azt is, hogy a mű nem elméleti, hanem gyakorlati munka lesz, a kincstári kamarák tisztviselőinek okulására. Ezért nem ad a könyv még a benne általa elsőként említett, a később nagyágitnak és telluritnak elnevezett, két nagy jelentőségű ásványról sem részletes leírást. Ennek következtében az utókor nem is tekinti őt e két ásvány leírójának; egyúttal ezért szerepelnek a könyvben olyan, ásványtanhoz nem tartozó (oklevéltani, pénzverési stb.) ismeretek, amelyek az akkori kamaratisztviselőknek ugyan szükségesek voltak, egy mai mineralógus számára azonban feleslegesek és némileg érthetetlenek.

Némi indokolásra szorul a könyv 5–23. oldalaira terjedő első része (Pars Prima: Notitia Generalis Magni Principatus Transilvaniae), amelynek tartalma öt cikkelyben – a könyv címével nem teljesen összhangban – nem ásványtani, hanem földrajzi.[54] Hogy ez miért kapott helyet a könyvben, arra az a magyarázat, hogy a mű ‘topografikus’ ásványtan, tudniillik Erdélyé. Hogy pedig miért kaptak helyet benne az első két cikkelyben található adatok, arra vonatkozólag pedig leginkább az ókor nagy enciklopédistája, Plinius Természethistória c. művének hatására gondolhatunk, amelynek beosztása hasonló.[55]

Ez a séma annyira közkeletű volt, hogy még a nem természethistóriát, hanem történelemhistóriát írók is követték, így Bzenszky Rudolf SJ (1631–1715) Kolozsvárt elhunyt jezsuita,[56] aki a Syllogimena Transylvaniae Ecclesiae c. Erdély történelmét tárgyaló, kéziratban maradt művét[57] is három lap természetismerettel kezdi.[58] A benne található adatok jó részét – mint írja Lakatos István szintén történelmi művéből vette át. Ez a Lakatos István Csíkkozmáson volt katolikus plébános, krónikaíró, akinek Székelyek története c. munkája kéziratban maradt.[59]

A Minerologia bár az akkori legkorszerűbb ismereteket adja, korát Dankanits Ádám nem véletlenül nevezi a hagyományos világ alkonyának,[60] amikor még „a jó öreg” Pliniusra visszavezethető babonák is éltek. Fridvaldszky 1766-ban egy ismeretlen grófnénak gyógyító hatású követ küld („Azon föld követ, melyet félelem vagy ietség ellen tartanak jónak lenni”).[61] Plinius a gyémántról írja, hogy: „elűzi a tébolyodottságot, és kiűzi az elméből a hiábavaló félelmet. Ezért az aggodalom és bú legyőzőjének is nevezik.”[62] Fridvaldszky talán „máramarosi gyémántot,” azaz kvarcot küldhetett. Az viszont már a Minerologiában szerepel, hogy a Talmács-széki Porcsesd falu cseppkövét a lakosok a tej szaporítására használják.[63] Ez is Pliniusra megy vissza, aki szerint a galacitis nevű kő „a dajkák számára bőséges tejet biztosít”.[64]

Munkamódszerét a könyvben hivatkozott 42 természettudományos mű alapján tudjuk rekonstruálni.[65] Ezek közül 31-et még Bécsben olvasott, és Kolozsvárott a belőlük készített és magával hozott jegyzeteiből dolgozott. A jezsuita kollégium könyvtárában mindössze 4 használható művet talált, viszont a Nyugat-Európát megjárt református orvos-barátja, Pataki Sámuel könyvárából 3, Bara Istvánéból 4 művet forgathatott haszonnal. A zágoni származású, homoródalmási predikátumú Bara (Barra) István, – Patakihoz hasonlóan – orvosdinasztia tagja volt, tanulmányait 1746-ban Franekenben, 1752-ben Utrechtben, 1754-ben Göttingenben végezte, itt doktorált. Hazatérve gyakorló orvos lett Kolozsvárt, fia is orvos volt.[66]

E könyvekből szerzett ásványtani ismereteit Fridvaldszky 1766 nyarán helyszíni kutatásokkal (mint az előszóban írja „autopsziával”) egészítette ki. A hadsereget vizitáló Hadik András kíséretének tagjaként járta be erdélyi határvidéket. A fogarasi Királykő déli oldalán lévő Dimbovica-barlangot is együtt keresték fel.[67]

Ami a tulajdonképpeni mineralogiai főszöveg (Pars secunda) szakmai tartalmát illeti, Papp Gábor újabb munkájában[68] is több helyen hivatkozik rá. A máramarosi gyémántnál,[69] a nagyágitnál[70] és a terméstellurnál.[71] Facebánya ismertetésénél hozza a mű 2. és 3. sz. ábráit is.[72] Ez utóbbinál megemlít egy 1885-ben kiadott könyvet.[73] E bányászati szakmű több bányatérképet tartalmaz Facebányáról, amelyek Fridvaldszky e két vázlatával összevethetők. Ezek:

– 1772-ből való a Mária Loretto és segédtárnája Johann Nepomuk Emanuel Vill Markscheidertől. (5. sz.)

– 1774-ből a Mária Loretto és segédtárnája a Zsigmond és Mariahilf tárnáról és a Prepestina-fejtésről, Franz Anton Legat Obermarkscheidertől. (4. sz.)

– 1780-ból a Mariahilf tárnáról és a Prepestina-fejtésről Franz Kompothy Markscheider-adjunktustól. (7. sz.)

– 1885-ből az akkor üzemben lévő vágatokról: a Mária Lorettoról és segédtárnájáról, a Zsigmond és Mariahilf tárnáról, valamint a Prepestina-külfejtésről. (3. sz.)

Ezekből azt tudjuk meg, ami sem a Minerologiából, sem a Pálfy-féle térképről nem derült ki,[74] hogy a Minerologia 2. ábrájának „Mária”-tárnája nem a Maria Loretto tárna, hanem egy másik, a Mariahilf elnevezésű, s a pontozott vonal pedig e rajzon patakot és nem gyalogutat jelöl. A Minerologia 3. sz. ábrája így nem részletrajza a 2. sz.-nak. Fridvaldszky idejében a Maria Loretto tárna mellékaknája még nem is volt meg. A 2. sz. ábra méretei és irányai megfelelnek a későbbi térképeknek, a 3. sz. ábra e tekintetben sokkal hevenyészettebb. Hihetőleg csak kevés ideje lehetett a mérésre. E tárna belseje egyébként eléggé szabálytalan, össze-vissza fejtett lehetett, mert a róla készült egyéb térképek is eléggé ellentmondanak egymásnak.

Egy másik, Coroi Arturtól, Torja jeles kutatójától kapott adat a torjai barlang gőzeire vonatkozik. Ezekről a Minerologiában az szerepel, hogy kénben gazdagok, egy házhoz vezetik őket s ott nagy csövekben főnek. („Dives adeo sulphuris est, ut defluum accolae domum anferant & in Cylindros massulasque coquant.”)[75] E leírás jobb megértéséhez segít az a közlés, amely szerint a távoli Indonéziában lévő kénes gőzök esetében jelenleg is hasonló eljárással nyerik ki a ként: „Sziklákkal eltorlaszolták a fő gázkrátereket, így a gáz ahelyett, hogy közvetlenül a levegőbe pöfögött volna, a sugárirányban elhelyezett csövekbe kényszerült, amelyekben kihűlt és kicsapódott a benne található kén. A csövek némelyikét már eltömte a drága ásványi anyag, ezeket a férfiak feszítő vasakkal feltörték.”[76]

Fridvaldszky Jánosról születésének 275. évfordulóján, 2005-ben mindössze egy rövidke és amellett téves születési helyet megjelölő megemlékezés jelent meg.[77] Minerologiája mindmáig lefordítatlan.

Id. Frivaldszky János

 

 

 


Nevelésügyi röpiratok a reformkor és a szabadságharc időszakából. A röpiratok a köztudatban úgy élnek, mint időleges jelentőségű, alkalmi kiadványok, amelyek témája valamiféle közérdekű, aktuális esemény vagy probléma. Céljuk az, hogy ráirányítsák a figyelmet az adott kérdésre, hogy a tömegeket tájékoztassák és befolyásolják vele kapcsolatban. Szerzőik mindig rövidségre, tömörségre, de legfőképpen közérthetőségre törekednek, éppen azért, hogy minél szélesebb rétegekben keltsenek, minél gyorsabb és erősebb hatást. A hatást fokozása céljából sokszor polemikus, nemegyszer provokatív vagy éppen humoros hangnemben írnak.

A 18. századtól kezdve, a nagy magyar szabadságmozgalmak, vagy az elnyomás lazulása, és később az 1848-as forradalom idején a röpiratok megjelenése hatalmas arányokat öltött. Ezek az iratok nem csak a politikai mozgalmak történéseinek becses forrásai, amelyek feltárják a hivatalos történetírás által elhanyagolt apró, de fontos mozzanatokat, hanem éles és hathatós fegyverek is. Mivel megjelenésük idején sokan olvasták őket, hatottak a tömegekre, befolyásolták gondolkodásukat az egyes kérdésekről, sőt sokszor cselekvésre sarkalltak. A röpiratokat nagy példányszámban, egyszerű, fűzött füzet formájában jelentették meg olcsó áron.

Sajnos a reformkori, és az 1848-as forradalom és szabadságharc alatt megjelent röpiratokból többnyire csak az olvasók által elrejtett példányok maradtak fenn. Az elnyomó hatalom a forradalom bukása után, ha rájuk bukkant, megsemmisítette őket. Haynau rendelete szerint nemcsak a terjesztőikre, de őrzőikre is a hadbíróság sújtott le.[78]

A reformkorban számos olyan – nevelésüggyel kapcsolatos – röpirat látott napvilágot, melyek az 1830-as, 40-es évek oktatás- és társadalompolitikai vitáinak homlokterében álló problémákat tárgyalták, és megoldásukra kínáltak megvalósítható, vagy az adott időszakban utópisztikusnak tűnő javaslatokat. Ezeket nem elsősorban felvilágosító, hanem inkább figyelemfelhívó, továbbgondolkodásra serkentő céllal azoknak írták, akik érdeklődtek e kérdések iránt, vagy valamilyen szempontból érintettek voltak. (Pl. szülők, tanárok, idősebb tanulók, döntéshozók, egyházi, világi elöljárók.)

A szigorú cenzúra miatt a röpiratok nagy része csak erősen megnyirbált formában jelenhetett meg, ám a legérdekesebb és legradikálisabb gondolatokat tartalmazó iratok sokszor csak kéziratos formában juthattak el a nyilvánossághoz.

A reformkori pedagógiai röpiratokkal szakirodalmunk mindeddig még egyáltalán nem, vagy csak röviden és felületesen foglalkozot,t[79] pedig ezek jól jelzik azokat a legfontosabb kérdéseket, melyek megoldása ekkorra már halaszthatatlanná vált.[80]

1833-ban keletkezett egy névtelenül megjelent, kéziratban fennmaradt röpirat,[81] amelyet akkoriban némelyek Kossuthnak, mások Wesselényinek tulajdonítottak. A röpirat egészét, és annak nevelésüggyel foglakozó részét is az éles bírálat és az a fajta liberális ellenzékiség jellemzi, amely az iskolaügyet, országos fontosságának megfelelően, a nemzeti sérelmek között tárgyalja.

Az irat történelmi visszapillantással kezdődik. A szerző nézete szerint a napóleoni háborúk óta a kormányzat az állam bevételeit a magyar nemzet érdekeit semmibe véve használta fel. Ez vonatkozik többek között az oktatásügyre fordított összegekre is. Neveléstörténeti szempontból különösen jelentősek a röpirat közoktatásra vonatkozó megállapításai. A szerző abból indul ki, hogy az oktatás költségeit nem az állam biztosítja Magyarország számára, hanem az iskolák különféle alapítványok és az egyházak segítségével tartják fenn magukat. Mindezek ellenére a kormányzat nem engedi, hogy „a nevelés nemzeti elvek szerint folyjon”,[82] hanem beavatkozik az iskolák oktatási–nevelési rendszerébe. Különösen így van ez a katolikus iskolák esetében. A kormányzatnak a magyarországi iskolák vezetéséhez írásban eljuttatott irányelvei szerint „nem a gondolkozásra, nem a visgálódásra, hanem engedelmességre és hódolásra kell az ifjakat nevelni”[83] Ilyen körülmények között olyan fiatalok sokasága kerül ki az iskolákból, akik képtelenek önállóan gondolkodni, ítéletet alkotni, és „alig alkalmasok egy jó gondolat írásba foglalására,”[84] és mint ilyenek az állam számára valójában nem hasznos polgárok. Ahhoz, hogy Magyarországnak értelmes és hasznos polgárai lehessenek, az oktatásügyet a falusi népiskoláktól az egyetemig azonnal és gyökeresen meg kell reformálni, vallja a szerző. A reformok megvalósításánál pedig a magyar nemzet érdekeit kell figyelembe venni.

Az erdélyi reformellenzék tagja, a későbbi neves író, Jósika Miklós, a nevelésügyre vonatkozó eszméit röpiratok formájában tette közzé.[85] „Én …a Népnevelés első elvének a Nép boldogítását tartom”[86] írja. Az, „aki máról holnapra teng, kit nyavalya, ingatag helyzet, sorvasztó, szívhasító táplálati gondok emésztenek” nem lehet boldog. A haza nem gondoskodik a szegény nép fiairól. „Ha tudatlan, nem tanítja, ha elaggik, nem biztosítja, ha gonosz, nem jobbítja, sőt rémítő, undok börtöneiben még gonoszabbá, makacsabbá, s megátalkodottabbá teszi.”[87]

Mit lehet tenni? Az első feladat a nép „lelkének megteremtése”. Hogyan lehet lelkeket teremteni? Elsősorban neveléssel. Jósika Miklós úgy látja, hogy „igen sokan gondolkoztak a néptanításról, de a népnevelésről kevesen.” A népet pedig nevelni kell, hiszen számos területen mélységes a tudatlanság.

A falvakban élők nagy része írástudatlan. Hogyan lehet közöttük az ismereteket terjeszteni? Jósika Miklós szerint a legegyszerűbb mód a „vasárnapi olvasási gyakorlatok” bevezetése lenne. Azt javasolja, hogy vasárnaponként az iskolában a tanító vezetésével folyhatnának ezek az összejövetelek, melyeken, az olyanok, akik már befejezték az iskolát, (tehát a fiatal felnőttek), „sőt a korosabb férfiak és asszonyok is jelen lehetnének”.[88] A szerző véleménye szerint eleinte olyan művek felolvasására kerülhetne sor, amelyek nyelvezete egyszerű, a köznép számára érthető. A vidám mesék, tréfák anekdoták felolvasása után fokozatosan kerülhetne sor a hasznos ismeretek terjesztésére. Milyen jellegűek lehetnének ezek az ismeretek? Elsősorban gazdasági vonatkozásúak, amelyek a mindennapi munkát segítik, de emellett „földleírási”, erkölcsi, egészségügyi, jogi ismeretek közvetítése is fontos lenne.

A népfelvilágosító munkát Jósika szerint a tanítók mellett a lelkészeknek kellene végezni. Komoly nevelési eszköznek tartja a szerző az olvasás megszerettetésén, a hasznos ismeretek terjesztésén kívül a régi népi játékokat és a mulatságokat.

Mindezek mellett a legfontosabb a nép emberré és polgárrá nevelése szempontjából „a jól elrendelt falusi oskola.” Hogy milyennek kell lennie? „Az első lépés az oskola maga” – vallja Jósika. Az iskolaépület legyen egyszerű, világos, tágas és tiszta, jól fűthető, és megfelelő nagyságú. Minden iskolaépület mellett épüljön tanítói lakás is. A tanító személye különösen fontos, hiszen rajta áll vagy bukik a nevelés–oktatás sikere. „Jó tanító nem lehet az, kit táplálati gondok emésztenek”[89] ezért a szerző felveti, hogy a néptanítók központilag meghatározott fizetéssel legyenek az állam alkalmazottai, ne legyenek kiszolgáltatva a község és az egyház érdekeinek, ne kényszerüljenek jegyzői, kántori feladatok ellátására. Fontos megállapítása Jósika Miklósnak az, hogy kora népiskolái „nem nevelő, hanem csak tanító intézetek”[90] – így nem töltik be feladatukat. A nép gyermekeit elsősorban nevelni kell, hiszen az iskolában készül fel felnőtt életére, az iskola a polgárok nevelésének első lépcsőfoka.

Mit tanítsanak a falusi iskolákban? Mit kell tudnia egy falusi gyermeknek, mikor kilép az iskolából? „Olvasni, írni, számolni a legtökéletesebben kell tudnia” – vallja Jósika. Emellett ismernie kell „a hon alkotmányának elveit,” meg kell tanulnia a gazdálkodás alapjait „a szántás, kapálás, aratás idejét, a hazai termesztvények tulajdonságait”.[91] Ami azonban a legfontosabb: a tanítás nyelve a népiskolákban mindenütt a magyar legyen. A nevelés módszerire is kitér a szerző iratában. „minden testi büntetést, bárminő csekély legyen is az, kiirtanék az iskolából” – vallja. Ehelyett inkább szelíd módszereket, dorgálást, feddést, ajánl. Nézete szerint nagyon hasznos, ha a jutalmazás kerül előtérbe. A jó tanuló, jó magaviseletű gyermekek számára „egy kis érdemjel, egy csinos borítékú népszeres könyv” lenne a legcélravezetőbb jutalom. Semmiképpen se adjanak az iskolai elöljárók pénzt jutalomképpen – jegyzi meg a szerző.

A falusi oktatásból a leányokat sem lehet kirekeszteni, hiszen a „fi-gyermek semmi esetben sem eszesebb” a leánygyermeknél. A leányok tanulják ugyan azokat a dolgokat, mint a fiúk, kiegészítve „az asszonyi elrendeltetésükkel, foglalatosságaikkal és kötelességeikkel” kapcsolatos tudnivalókkal.

Jósika Miklós röpiratai, köztük a Nép-nevelés, azért különösen érdekes számunkra, mert a nép gyermekeinek tanításáról, neveléséről, egészséges életmódra szoktatásáról, az olvasás népszerűsítéséről, a színvonalas szórakozásról szóló gondolatai a reformkorban rendkívül aktuálisak voltak.

Baloghy László[92] Nógrád megyei aljegyző röpiratában[93] „a nyilvánosság s szóllás szabadság jogánál fogva”, mint szabad polgár mondja el véleményét, többek között a népnevelésről. Mint jegyző, jól ismeri a „föld mívelésből élő nép” gondjait. A legnagyobb baj a szegénység. Ez az oka, hogy a nép gyermekinek többsége alig látogatja az iskolát. A gyermekek éheznek, nincs ruhájuk. Télen „a szánakozásra méltó gyermek” „éhesen, egy burgonyán rágódva”, meleg ruha nélkül, sokszor mezítláb megy iskolába. Amit ott „a mester ostora alatt” télen tanul, azt hamar elfelejti, mert tavasztól a szülő nem iskolába, hanem „legelőre küldi oskolás gyermekét”. Így az iskolázásra vonatkozó „kényszerítő törvény” teljesen céltalan. Nincs elég képzett tanító, nem azt tanítják az iskolában, amire szükség lenne. A gyermek alig tanul meg az iskolában olvasni, írni, számolni, a gazdasági ismeretekről nem is beszélve. Ezért van szükség „egy különös országos felügyeletre” a nevelésügy területén, mely meghatározza „mit kellessék a népbe csepegtetni a tudományok tág köréből”.

Csak akkor jár jó úton a népnevelés, ha a tanító és a pap összefog, és együttműködik. Mert nem csak a gyermekeket kell nevelni. A felnőttek között is nagy a tudatlanság a babonaság. A tanító az iskolában, a pap a templomban teljesítse a népnevelés kötelességét.

Még nagyobb a baj, a nemzetiségek által lakott területeken. A „tót, német oláh” nép körében „ingerültséget, bizodalomtalanságot” ébreszt, ha a hivatalnokok velük „csupán magyar nyelven erőlködnek értekezni”, ha a gyermekeiket magyar iskolába kényszerítik. Mint megyei hivatalnok, a szerző a gyakorlatban tapasztalja, hogy a magyarosítás a nemzetiségi területeken elkeseredést vált ki az emberekből. „A gyűlölség magvai ez által még inkább elhintődnek”. Ezért itt anyanyelvi iskolákra, anyanyelvi tanítókra van szükség.

A neves gyermekorvos, Schoepf (Mérei) Ágost,[94] 1844-ben, szenvedélyes hangú röpiratban[95] hívta fel a szülők figyelmét a gyermekek testi nevelésével kapcsolatos súlyos hazai problémákra. A bevezetésben arról ír, hogy az általa alapított gyermekkórházban alkalma van nap mint nap szembesülni azokkal a komoly, és gyakran helyrehozhatatlan egészségügyi problémákkal, amelyeket nagyrészt a szülők idéznek elő, gyermekeik helytelen testi nevelése által.

Nézete szerint felelősség terheli az állam, és Pest város vezetőit, a gazdagokat, és mindazokat, akiknek hatalmában áll a közállapotokon változtatni, hogy a város szegénynegyedeiben annyi a beteg, nyomorék, és potenciálisan halálra ítélt kisgyermek. A szerző úgy gondolja, hogy a falusi földművelők gyermekei jobb egészségi állapotban vannak, mint a városokban, pincékben, nyomortanyákon összezsúfolódott szegény családok gyermekei. Pest külvárosaiban sötét, levegőtlen helyiségekben gyermekek tömege él, egész nap magára hagyatva. A dolgozó szülők „mákonnyal, vagy egy darab pálinkás kenyérrel” érik el, hogy a kis gyermekek ne tegyenek kárt magukban, és egész nap bódultan feküdjenek, míg szüleik hazatérnek a munkából. „Ez nem egyéb, mint gyermekgyilkolás” – vallja a szerző. Az ilyen szülőkre „az orvos szava nem hat”, mert borzasztó szegénységük miatt képtelenek gondoskodni gyermekeikről. A szegény anyák nem tudják táplálni csecsemőiket, mert nincs tejük. Ha sikerül munkát kapniuk, és egy kis pénzt keresniük, rántott levessel és fekete kenyérrel próbálják táplálni a kicsiket, akiknek „tejhez teremtett gyomrocskái” nem bírják az ilyen táplálékot, és így „évenként több száz ártatlan kisded kínok közt leheli ki életét.” Gyakran előfordul, hogy „a beteg kisded sírása” a kétségbeesett szülőt durvaságra készteti, és végül sérülésekkel, „tört karral vagy lábbal” a kisgyermek kórházba kerül. Az ilyen gyermekek számára lelencházakat kellene létrehozni, mert az a gyermek, aki a kórházban esetleg meg is gyógyul, otthonába visszatérve megint veszélybe kerül. „A lenlenczház a gyermekkórház ikertestvére” – vallja a szerző, akinek véleménye szerint ezeket az állam támogatásával kellene sürgősen létrehozni.

Sajnos azonban nem csak a legszegényebbek gyermekeinek vannak súlyos egészségügyi problémái. „A közép- és felsőbb osztálybeli nők közt annyi a gyengélkedés s betegség”, hogy ezek gyermekei sem jönnek mindig egészségesen a világra. Hazánkban a leánynevelés régi rossz gyakorlata miatt a nők „már serdülésökben testileg s lelkileg elnyomorodnak”. „Ülnek ezek az élénkség, vidámság s fejlődés korában többnyire egész nap.” A mozgásszegény életmód, a szabad levegő hiánya, a szemet rontó állandó kézimunkázás, korán beteggé teszi a lányokat, akik aztán anyává válva ritkán adnak életet tökéletesen egészséges gyermekeknek. A kisgyermekek nevelésével kapcsolatos teljes tudatlanságuk is sok baj forrása. „Az anyák tele vannak balvélekedéssel” – írja Schoepf Mérei Ágost. A balvélekedések sorozata már a szoptatásnál kezdődik. Az anyatej a legtökéletesebb táplálék a csecsemő számára, de az anya csak akkor szoptasson, ha tökéletes egészségi állapotban van. „Nem levén elég teje az anyának, fogadjon dajkát.” Ha az anya nem szoptathat, és dajkát sem tud fogadni a család, előbb higított tehéntejjel, a harmadik hónaptól levessel, az ötödik hónaptól főzelékkel táplálják a csecsemőt. A szerző részletesen szól a csecsemő étkezéséről, az alvás körüli problémákról, a sírásról, a bőrkiütésekről és kezelésükről, a fogzásról, a köhögésről, a különböző gyermekbetegségekről és kezelésükről. Külön kitér a himlőoltás fontosságára. Mint orvos, nem győzi hangsúlyozni, hogy „a jó nevelés mind a testet, mind a lelket természet alkotta sajátosságai szerint fejleszti”. Azt javasolja a szülőknek, tartsák meg az egyensúlyt a két terület között. Legyen a gyermek sokat levegőn, mozogjon eleget, ne siettessék szellemi fejlődését, mert „ez nagyon veszedelmes”. A korán tanulásra fogott, egész nap a szobában, feladatai felett görnyedő kisgyermek megbetegszik, és bár a szülők büszkék „ha az 5 éves fiú olvas, és a 10 éves philosophál”, ez mind az egészség rovására megy. „A szellem s a test fejlődése egy életkútfőből történik! Az mi az egyik részre fölötte nagy mértékben fordíttatik, a másiknak hiányzand” – vallja.

A szülők felelőssége, hogy gyermekeik miként fejlődnek és mivé válnak. De az állam kötelessége segíteni őket iskolák, kórházak lelencházak alapításával.

Az 1848. márciusi forradalom egyik legjelentősebb vívmánya a sajtószabadság kivívása és a cenzúra eltörlése volt, amelynek nyomán megszületett az 1848-i XVIII. törvénycikk a sajtószabadságról, amelyet 1848. április 11-én hirdettek ki. Ezt követően hatalmas röpirat áradat lepte el az utcákat.[96] A tömeg lázas érdeklődéssel fordult ezek felé az iratok felé, melyek többsége felvilágosító szándékkal próbálta az embereket tájékoztatni az eseményekről, az új vívmányokról. Ezek túlnyomó többsége a legújabb politikai eseményeket adta hírül, ezeket magyarázta. Elvétve közöttük azonban egy-egy nevelésüggyel foglalkozó röpirat is akadt.

1848-ban, a cenzúra eltörlését követően jelenhetett meg a még 1847 őszén, Tavasi Lajos tollából született sokat idézett és elemzett röpirat, a Tanoda és egyház.[97] A szerző felteszi a kérdést: „kié legyen a tanoda? Kié a nevelés és tanítás műhelye?” Nézete szerint a haladás egyetlen helyes útja, ha az iskolát felszabadítják „a klérus béklyóiból.” „a tanoda nem lehet az egyház szolgáló leánya, … a tanító nem lehet a papnak szolgáló legénye.” „A tudomány és az ezzel járó nevelés nem lehet felekezeties, és ha az, … hibás”[98] Ezekből a gondolatokból kiindulva azt fejtegeti, hogy az iskoláknak anyagi és szellemi autonómiára van szükségük, azok ne függjenek se az államtól, se az egyháztól. Követeli, hogy ezentúl az iskolákat a helyi közösségek tartsák fenn, és „választmányok” irányítsák, melyek élén a tanító áll, tagjai pedig „az értelmesebb szülék.” Úgy véli, a tanító kezében nagy hatalom összpontosul, hiszen „írás és olvasás most a hatalom”, vagyis a tudás, és aki erre tanít, az a hatalom birtokosa. A tanító feladata a tudományok tanítása, mely független a vallástól. Felesleges, hogy a gyermekek „külön külön hitök szerinti tanodákban tanuljanak.” Nincs külön protestáns és katolikus geográfia, természetrajz, számtan, nyelvtan, írás és olvasás. Igaz, hogy „vallásilag különféle egyházak híveivé nevelendők a gyermekek”, de a tanulmányokra ez nem vonatkozik. Az a tanító, akinek állása a paptól függ kiszolgáltatott. A függésben élő ember nem gondolkodhat, nem cselekedhet szabadon. Aki nem szabad, nem is taníthat jól másokat. A tanító tehát legyen a haza közhivatalnoka. Mint ilyen, kapjon magas szintű képzést és tisztességes, a megélhetését biztosító fizetést.

A forradalmat követő napokban, Pesten jelentek meg, a Trattner-Károlyi nyomdában[99] Kerék József két röpirata. Hogy ki lehetett ő, tanár, diák, nem tudjuk, de mivel röpiratai pedagógiai vonatkozásúak, és szerzőjük komoly tárgyismeretet árul el, feltételezhetjük, hogy valami köze volt a nevelésügyhöz. Mindkét röpirat a latin nyelv, a latin klasszikusok oktatása körüli kérdésekkel foglakozik. „Mi új érát élünk, a szabadság éráját, miért ne kezdhetnénk nevelésügyünkben is ujdonújat?” – teszi fel a kérdést. Nézete szerint a gimnáziumokban ezentúl „a magyar nyelv, a magyar klasszikusok míveltessenek azon tudóssággal, alapossággal” mellyel korábban a görög és latin tanulmányok. Úgy gondolja, hogy a legfontosabb feladat, hogy igaz nemzeti érzéseket keltsünk a tanulókban, és erre a magyar nyelv és a magyar irodalom tanulmányozása a legjobb mód. Utal Petőfire, aki nem a klasszikusoknak köszönheti, hogy a nemzeti érzelmek tolmácsa lett. Új „nemzet nyelvészeti” iskolák felállítását javasolja, ahol nemcsak magyarul folyna a tanítás, hanem a tanulmányok középpontjában a hazai nyelv- és irodalom állna. A klasszikus tanulmányokat az egyetemre tartozónak tartja. A második röpiratban azok ellen kel ki, akik a műveltséget azonosítják a latin klasszikus műveltséggel. A latin válaszfal volt a néposztályok között, „bűzhödt aristocratiai vagy zsarnok szellemet ébreszt”. A latin nyelvnek a legutóbbi időkig az oktatásban és a közigazgatásban történt használata a nemzeti nyelv rovására történt. Úgy gondolja, hogy a nemzetek akkor virágoznak, ha tiszta nemzeti forrásokból merítenek, nem pedig akkor, ha idegen nemzeteket majmolnak. Nem hisz abban, hogy a latin grammatika páratlan művelő eszköz volna. Általa csak az emlékezet gyarapodik. Korunk minden tudománya túlszárnyalta a rómaiakat, az igazi humanizmus keresztény alapokon áll. Száműzzük tehát a latin tanulmányokat az iskolákból, javasolja a szerző. „Nekünk csak tiszta keresztény magyar szellem kell.” A nemzeti szellemű iskola, a nemzeti tárgyak oktatása, a nemzeti öntudatra és önállóságra nevelés a jövő útja.

Az utolsó rendi országgyűlés által hozott törvényeket a király 1848. április 11-én szentesítette. A XX. tc. tökéletes egyenlőséget állapított meg minden vallásfelekezetre vonatkozóan.[100] A törvénycikk kimondta, hogy a vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségleteit állami forrásokból kell finanszírozni. Emellett engedélyezte, hogy a különböző hitfelekezetekhez tartozók kölcsönösen látogathatják egymás iskoláit. Az első független felelős magyar kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere Eötvös József, megbízást kapott egy törvényjavaslat elkészítésére, amely a fenti elveken alapul. Eötvös 1848. április 27-i 12. számú körlevelében felhívta a protestáns hitfelekezetek nevelésüggyel foglakozó vezetőit, az iskolák igazgatóit, tanárait, hogy véleményükkel, javaslataikkal járuljanak hozzá a benyújtandó törvényjavaslat megalkotásához. A következő hónapokban a sajtó hasábjain és egyéb fórumokon éles viták alakultak ki a kérdéssel kapcsolatban, mely a közvéleményt is erősen megosztotta. E hónapokban, 1848 nyarán keletkezett az az érdekes röpirat, mely A dicső szabadságra emelkedő oskola[101] címet viseli. Szerzője Boleman István,[102] a pozsonyi evangélikus líceum tanára. Számos protestáns tanártársához hasonlóan ő is úgy véli, hogy sokat nyerhet a magyar oktatásügy az új törvénnyel, a protestáns hitfelekezeteknek hálával kell fogadniuk az állam által felajánlott anyagi segítséget, és még csak feltételezni sem szabad, hogy ezért az állam cserébe a protestáns egyházak önrendelkezési jogáról való lemondását követelné. Mégis néhány dologban ragaszkodni kell az önrendelkezéshez az iskolák esetében is. Melyek ezek? A legfontosabbnak a protestáns iskolák alapítványaival kapcsolatos kérdés tisztázását tartja a szerző. Nézete szerint ezen alapítványok maradjanak az adott iskolánál, de kamataiknak egy része felajánlható az államnak. „A képviseleti rendszer behozatalával mi is az államban vagyunk” – vallja a szerző „mi is hatunk a közre és rendelkezünk, mi tehát magunk is ügyelhetünk kamataink czélszerű használatára.”[103]

A másik fontos kérdés az oktatók választása és kinevezése. Boleman István véleménye szerint itt is demokratikus elvek szerint kell eljárni. Ne a jelölt folyamodjon tanári állásért az egyházi vagy állami hatóságokhoz, hanem ezek találják meg a megfelelő jelölteket. Hogyan történhetne ez? Egy gimnáziumi tanártól elvárható egy-egy tudományág alapos, a legújabb tudományos eredmények ismeretét is feltételező áttekintése. Tehát aki „azon tárgyról, melynek tanítására vágyódik, tudományos könyvet írt” az ismeri a legújabb eredményeket, feltételezhető róla szakterülete alapos ismerete. Azonban „a puszta tudomány még nem elegendő a szerencsés oktatásra, minthogy az oktatói tulajdonságok csak gyakorlattal szerezhetők meg.” Ezért a tudományos ismereteikről már tanúbizonyságot tett jelölteket bizonyos gyakorlati tanítási idő, és tanári erényeik vizsgálata után demokratikus módon, egy olyan testület válassza meg, amelyben sokféle érdekelt (elöljárók, tanártársak, szülők, tanulók) helyet kap.

Az oktatás csak akkor lehet igazán sikeres, ha a tanítás, és maga a tanító szabad. A szerző a tanárokra utalva megjegyzi, hogy „hazánk szabadsággal áldott meg minket… de a szabadság kezelését ránk hagyta.” „Miben áll a tanítói szabadság?”[104] A szabadság első feltétele, hogy „a tanító ment legyen a nyomortól.” A tanító nem képes „fenséges hivatását” teljesíteni, „ha életnyomor sanyargatja, ha nincsen mindennapi kenyere, ha kétes, mind fedezendi a hónap saját, s családja szükségleteit.” Az állam tehát biztosítsa minden oktató tisztességes megélhetését. A tanítás szabadágát az is gátolja, ha egy tanárnak túl sok órát kell tartania. Az iskolai munka nagyon fárasztó, nemcsak a tanórák megtartására kell itt gondolni, hanem a felkészülésre is, ezért szükség van arra, hogy az állam szabályozza a tanárok heti óraszámát. Javasolja a heti öt kötelező órát, hiszen „öt órai tanítás csaknem egész heti felkészülést” igényel. Szabadságot kell biztosítani a tanároknak abban is, hogy bizonyos tág keretek között maguk választhassák meg, mit tanítanak, és milyen módszerrel. Egy tanár csak akkor taníthat jól, ha lépést tart kora tudományos eredményeivel, ha megvan benne a „tudomány inger.” A tudományos munkát végző tanároknak jobb fizetést és több szabadidőt kell biztosítani, hiszen az ilyen tanár nagy nyereség a tanítás színvonala, az iskola elismertsége és a haza haszna szempontjából. „Amelly tanító hasznosabb a státusra, annak nagyobb jutalma is legyen”[105] – vallja a szerző.

Érdekes megállapításai vannak a szerzőnek a tanulás szabadságával kapcsolatban. Nem helyesli a mindenki számára alanyi jogon járó ingyenes oktatást. Csak azok tanulhassanak ingyenesen, akik erre társadalmi helyzetük miatt rászorulnak. Ugyanígy ellene van annak, hogy „a tanuló ifjúság akármely tan-tárgyakat akár mikor vegyen elő”[106] Meg kell tartani tudományok egymásra épülésének rendjét az oktatásban. A röpirat további részeiben a szerző elemzi a gimnáziumi és egyetemi tanulmányok rendjét, a tantárgyak egymást követő rendszerét, a tanítási módszert, a jutalmazás és büntetés kérdéseit.

Az irat végén röviden összefoglalja az állam és az iskola közötti viszony legfőbb kritériumait. A szabadság kivívásával az állam és polgárainak viszonya is szabaddá vált. Az állam felelős az iskolákért, de az iskolák is felelősséggel tartoznak az állam iránt azzal, hogy ott ismerik meg a gyermekek és fiatalok polgári jogaikat, ott készülnek fel arra, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. A „polgári társaság” nyilvánosságot biztosít, tehát a polgároknak beleszólásuk van az oktatásügy irányításának a kérdéseibe. „Ha a szabad társaságban minden tett szabad, akkor minden tettemről felelős is vagyok az államnak, de minden tettről tudnom is kell, valjon megegyezik-e az állam czéljával, a közboldogsággal.” Ennek megtanítására „legfőbb eszköz az iskola.” Az államnak tehát érdekében áll fenntartani és fejleszteni az iskolákat.

A forradalom kitörése után, 1848. március 25-én a pesti nevelési társulat újjászerveződésével megalakult a Magyar Nevelési Társaság, Ney Ferenc elnökletével. A társaság előadásokat, nyilvános eszmecseréket szervezett pedagógusoknak, és „nevelési ügybarátoknak.”. Nem sokkal a megalakulás után a társaság pályázatot hirdetett. Egy olyan irat megírására hívták fel a pedagógusokat, amely közérthető módon, főként a pályatársak számára próbálja összefoglalni a magyar oktatásügy helyzetét, és fejlesztésének feladatait. A pályázatra, feltehetően a rövid, alig másfél hónapos határidő miatt, csak egyetlen pályamű érkezett, amelynek jeligéje: „Adtál Uram szabadságot, adj hozzá értelmet is”. A bírálóbizottság (Birányi Ákos, Ney Ferenc és Tavasi Lajos) „haszonvehetőnek” nyilvánította a rövid munkát, melyet aztán pár nap alatt sok példányban kis is nyomtattak. Az irat címe: Testvéri szózat a néptanítókhoz,[107] szerzője Németi Imre[108] volt. Ney Ferenc bevezetésében a következő szavakkal ajánlja a munkát a tanítók figyelmébe: „Szeretett társaink! Ti vagytok a nép legközvetlenebb barátai, nektek hinni, bennetek bízni megtanult a nép… ha ti emeltek szót a haza igazi érdekei, valódi üdve iránt, … lehetetlen, hogy nagyszerű ne legyen a hatás!”[109] A szerző röpiratában a kivívott szabadság legfőbb jótéteményének a nyilvánosságot tartja. „A nyilvánosság, hála Istennek, megvan”[110] – írja és ezt meg kell becsülni, meg kell tartani. A nyilvánosság teszi lehetővé, hogy mindenki beleszólhasson a közügyekbe, és hallathassa a véleményét. A tanítók kötelessége, hogy megtanítsák a nép gyermekeit a nyilvánossággal való élni tudásra. A népet az előző időkben a kormányok akarattal igyekeztek „butaságban tartani”, éppen azért, hogy tudatlanságuk miatt ne legyenek alkalmasak arra, hogy a hangjukat hallassák. A tudatlan nép nem képes a szabadság által adott jogokkal élni. „Sok szegény ember szívesen be-be tekintene és ország dolgaiba, de olvasni nem tud a jámbor, vagy ha tud is, nem igen érti.”[111] Ezért a szerző arra kéri tanítótársait: hogy gyűjtsék a falu népét „esténként vagy legalábbis vasárnaponként” maguk köré, és felszólítja őket: „olvassátok, vagy inkább magyarázzátok meg nekik a most hozott törvényeket, most ez minden embernek olly szükséges, min a katekizmus, vagy a káté. Mert hogy tudjon élni jogaival az, ki azokat nem ismeri?”[112]

A korszerű népnevelésnek együtt kell haladnia a korral, de mi el vagyunk maradva – vallja a szerző. Hogy megfelelhessünk a kor igényeinek, teljes lélekkel hozzá kell látnunk a nevelési és oktatási módszerek megjavításához. Ehhez első lépés saját ismereteink gyarapítása. Javasolja, hogy az egy térségen működő tanítók meghatározott időközönként gyűljenek össze, vitassák meg olvasmányaikat, és egyezzenek meg az iskolákban bevezetendő reformintézkedésekről. Az első dolog, amit szem előtt kell tartani: többé „nem szolgákat, szabad embereket kell nevelnünk”,[113] tehát ki az „iskolából a pálczával, korbáccsal” szögezi le. A tanító nyerje meg a gyermek rokonszenvét, legyen szelíd, „bánásmódja legyen derítő, ébresztő”. Mit kell tanítani a népiskolákban annak érdekében, hogy a nép gyermeke a nemzet egyenjogú polgárává válhasson? A szerző szerint az iskolában tanuljon a gyermek írni, olvasni, számolni, tanuljon természetrajzot, de a „földleírás és történelem” sem maradhat ki a tantárgyak közül. A vallástan oktatását a szerző szerint az iskolán kívül kell folytatni, tehát „hittanát saját felekezeti papjától” tanulja a gyermek a templomban. Egy helységben felesleges „két-három rongyos és rosszul kezelt iskolát tartani”,[114] csak azért, hogy az egyazon hitfelekezethez tartozó gyermekek a vallástant az iskolában együtt tanulhassák. Legyen egy jól felszerelt állami iskola minden helységben, kapjon a tanító az államtól tisztességes megélhetését biztosító fizetést, legyen egységes a tananyag tartalma és a módszer. Ha ez megvalósul, az addig tudatlanságban tartott nép „érett” lesz, és „méltó a szabadságra.”

Miután a reformkor és a forradalom időszakának hatalmas röpirat irodalmából válogatva áttekintettük a megjelent nevelésügyi röpiratok közül a legjellemzőbbeket, összefoglalásképpen elmondhatjuk: ezek az iratok a legsürgetőbben megoldásra váró pedagógiai kérdéseket tárgyalták figyelemfelhívó, befolyásoló célzattal. Bár olvasóközönségük szűkebb volt, mint a politikai röpiratoké, mégis jelentősen hozzájárultak azoknak a nevelésügyi kérdéseknek a szélesebb nyilvánosság körében történő megvitatásához, amelyek megoldása halaszthatatlan volt.

Fehér Katalin

A vidéki politikai lapok példányszámai (1936). Az Országos Levéltár K szekciójának iratai között, K 149–1936–3–7278 jelzet alatt van egy lista, amely – mint címe is mondja – a „politikai jelleggel bíró lapok” legfontosabb adatait tartalmazza. Az egyes lapokról megadja a lap címét (és megjelenési helyét), példányszámát, „megjelenésének idejét” (vagyis azt, hogy a hét mely napján vagy napjain jelenik meg az adott újság), felelős szerkesztőjének és felelős kiadójának nevét, az előállító nyomda nevét, s végül a lap „politikai pártállását”. A lista, amely a nagy budapesti lapokat nem regisztrálja, s így voltaképpen a vidéki politikai sajtót veszi számba, két munkafázist tükröz. E két fázis jól elkülöníthető, mert az elsődleges lista gépírással készült, a második fázis pedig a gépirat kézírásos kiegészítése. Az eredeti anyagot, mint a lista végén olvasható, kézírásos, „pro domo” följegyzés elárulja, a miniszterelnökség sajtóosztálya készítette: „P.d. Ezt a kimutatást a min. elnökség sajtóosztályáról Bodrogközy oszt. tanácsos bocsátotta rendelkezésünkre, – az irónnal eszközölt bejegyzések a törvényhatóságok első tisztviselőinek fölterjesztett kimutatásaival való összehasonlítás után – mint kiegészítések – lettek bejegyezve. Bp. 936.aug.27.” (A följegyzés aláírójának neve bizonytalanul olvasható, talán: Beér.) Kormányzati munkaanyagról van tehát szó, adatai – a bürokratikus iratkezelés pontossági határain belül – hitelesnek tekinthetők.

Maga a lista, minden jel szerint, nagyjából az 1935. végi, 1936 eleji állapotot tükrözi. Minden eleme (kivált így, együtt) érdekes, igazi jelentőségét azonban három tény adja. 1. ez egy átfogó, valamennyi vidéki politikai lapot regisztráló jegyzék, 2. megadja az egyes lapok valódi, kozmetikázatlan politikai elhelyezkedését, „pártállását”, elárulva így egyebek közt a Nemzeti Egység Pártja valódi befolyásának mértékét, s 3. megadja az egyes lapok példányszámát is. Különösen ez utóbbi adat fontos, mert ez teszi meghatározhatóvá egy-egy lap hozzávetőleges hatósugarát, olvasóközönségének megbecslését.

E lista, amelyben az irónnal tett kiegészítéseket kurzív szedéssel adom, a következő:

 

 


Politikai jelleggel bíró lapok

Lap címe

megjelenésének ideje

felelős szerk.

felelős kiadó

politikai
pártállása

Abaujtornai Hirlap

(2100) szombat

Földes Lajos

Földes Lajos

Nep(passzív)

(Szikszó)

 

„Miskolczi Könyvnyomda r.t. Miskolc

Baja Bácska

(400) napi

Knézy Lehel

Knézy Lehel

Nep

(Baja)

 

Rakanek és Goldhanger

Bácskai Ujság

(500) napi

Ruszthy Károly

Ruszthy Károly

Nep (Ker.

(Baja)

 

 

Új Élet r.t.

legitimista)

Felső Bácska

(2500) kedd–péntek

Bernáth Zoltán

Bernáth Zoltán

Nep

(Jánoshalma)

 

Felsőbácskai Nyomda Jánoshalom

Független Magyarság

(460) napi

Lelbach Oszkár, Szaülich Antal

Függ. Kisgazd.

Baja

 

Corvin nyomda

 

 

Dunántúl

(4000) napi

Linder Ernő

Wessely Károly

Nep (ker.gazd.)

(Pécs)

 

Dunántúl” Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.T.

Kisgazdák Lapja

(1200) vasárnap

Mihalics Mihály

Mihalics Mihály

Nep (Korm.

(Pécs)

 

 

 

támogató)

 

 

„Dunántúl” Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda R.T.

Mohácsi Hirlap

(960) vasárnap

Bán András

 Fridrich Oszkár

Nep(passzív)

(Mohács)

 

Fridrich Oszkár könyvnyomdája

Dunavidék

(420) vasárnap

Dr. Beck Alajos

Polnák Róbert

P.R. könyv-

(Mohács)

 

 

 

nyomdája

 

 

 

 

Kisgazda

Pécsi Napló

(1900) napi

Werner István

Krasznay Miklós

pártonkívüli

(Pécs)

 

 

 

liberális

 

 

Pécsi Irodalmi és Könyvkiadó r.t.

Alföldi Függetlenség

szombat

Speck Márton

Speck Márton

ingadozó

(Mezőberény)

 

 

 

 

Békés

(700) csütörtök

Dobay Ferenc

Dobay János

Nep

(Gyula)

vasárnap

Dobay János Nyomdája

(konzervatív)

Békési Hirlap

(1000) vasárnap

Buday László

Buday László

Nep

(Békés)

 

Petőfi Nyomda

 

 

Békésmegyei Hirlap

(286) napi

Széky Ármin

Széky Ármin

Nep

(Gyula)

 

 

(1935.XI.18-án megszűnt!)

Gyomai Ujság

(450) szombat

Wagner Márton

Wagner Márton

Nep

(Gyoma)

 

Hungaria Gyoma

 

pártonkívüli

Körösvidék

(2500) napi

Migend Dezső

 Uhrin János

 Nep

(Békéscsaba)

 

Körösvidék r.t.

 

 

Magyar Alföld

(1000) vasárnap

Vermes Ernő

Tábor József

ellenzéki

(Békéscsaba)

 

Dürer Nyomda

 

függ. kisgazda

Orosházi Friss Hirek

(1300) napi

Demartsik Ferenc

Demartsik Ferenc

Nep

(Orosháza)

 

D.F. Nyomdája

 

 

Orosházi Friss Ujság

(1700) napi

Mitlasovszky János

Mitlasovszky János

függetlenségi 48-as.

(Orosháza)

 

M.J. nyomdája

 

Ellenzéki

Orosházi Ujság

(500) csütörtök

Veres Lajos

Veres Lajos

 Nep

(Orosháza)

           vasárnap

V.L. Nyomdája

 

(konzervatív)

Szarvasi Közlöny

(400) vasárnap

Nagy Sándor

Nagy Sándor

 Nep

(Szarvas)

 

N.S. nyomdája

 

 

Szeghalomvidéki

(300) vasárnap

Ikrich Arnold

Kongorácz János

Nep

Hirlap (Szeghalom)

 

 

K.J. nyomdája

 

Tótkomlósi Friss

(500) csütörtök

Gyömrei István

Gyömrei István

Nep

Ujság (Tótkomlós)

 

Gy.I. nyomdája

 

 

Hármas Kőrös

(1600) vasárnap

 Stefán Béla

Stefán Béla

Nep

(Endrőd)

 

Hungária nyomda Gyoma

Szarvasi Hirlap

(500)

Robitsek Jenő

Robitsek Jenő

 Nep

 

 

Müller Károlyné nyomdája

Békésmegyei Közlöny

(1000)

Erdélyi György

Sröber Dezső

Kormánytá-

(Békéscsaba)

 

Corvin nyomda

 

mogató liberális

Tiszántúli Falu

(1000)

Barcsay Károly

Barcsay Károly

Nep

(volt: Komádi és Vidéke)

 

Paszternák Dezső nyomdája

Borsód

(360) szombat

Ujlaky Dezső

Abkarovits Jenő

ellenzéki

(Mezőkövesd)

 

Pócs Imréné Nemzeti Nyomdája

(Ker.gazd)

Felsőmagyarországi

(4300) napi

Fehér Ödön

Miskolci

Nep

Reggeli Hirlap

 

 

Újságkiadó r.t.

 

(Miskolc)

 

Miskolci Könyv Nyomda r.t.

 

Magyar Jövő

(4400) napi

Kozma Ferenc

Kozma Ferenc

ellenzéki

(Miskolc)

 

K.F. és Társai Lapkiadó és Újságterjesztő váll. r.t.

Mezőkövesdi Ujság

 (300) vasárnap

Stefanics József

Stefanics József

Nep

(Mezőkövesd)

 

Balázs Ferenc nyomdája

Ózdi Nemzeti Újság

(480) vasárnap

Czangár Lajos

Ózdi Nemzeti

Nep

(Ózd)

 

 

Sajtóvállalat r.t. ü.e. nyomda

Nagydiósgyőr

(600)

Hermann Imre

Sternberg Imre

(Tapolca fürdő r.t.)

 

 

Ludvig István Miskolc

pártonkívüli

 

 

 

 

kormánytám.

Makói Újság

(2000–2500) napi

vitéz Galamb

vitéz Galamb

Nep

(Makó)

 

Sándor

Sándor

 

 

 

Makói Friss Újság Nyomda

Alföldi Ujság

(1800–2200) napi

Vajda Ernő

Vajda Ernő

ellenzéki

(Szentes)

 

 

 

 

Csongrádmegyei

(900–1000) napi

Bugyi Antal

Bugyi Antal

Nep

Hirlap (Szentes)

 

Csongr. […] Hirl. Nyomdája

Délmagyarország

(6200) napi

Pásztor József

Pásztor József

liberális

(Szeged)

 

Délmagyarország Hirlapkiadó és Nyomdai Vállalat

ellenzéki

Hétfői Rendkívüli

(3800) hétfő

Ligeti Jenő

Ligeti Jenő

ellenzéki

Ujság (Szeged)

 

Délmagyarország Hirlapkiadó és Nyomdai Vállalat

Hétfői Ujság

(300) hétfő

Szeder Ferenc

Szeder Ferenc

Nep

(Szentes)

 

Corvin Nyomda

 

 

Mindszenti Hirlap

(150–200) vasárnap

Horváth Antal

Horváth Antal

Nep

(Mindszent)

 

H.A. nyomdája

 

 

Kisteleki Hirlap

 vasárnap

Malina Lajos

Stammer József

Nep

 

 

Kultúra Nyomda

 

 

Szegedi Friss Ujság

(4000) napi

Rácz Antal

Rácz Antal

Nep

(Szeged)

 

Endrényi Lajos Nyomda és Lapkiadó Vállalat

(konzerv.)

Szegedi Napló

(1700) napi

Sajgó József

Sajgó József

semleges.

(Szeged)

 

Hirlapkiadó és Nyomda Vállalat

Alkalomszerűen támogatja a kormányt

Szegedi Katholikus

(800)

Máriaföldy Márton

Zentbauer János

Nep

Tudósító

 

Szegedi Új Nemzedék Nyomdája

Szegedi Hét

(2000)

Osváth Tibor

Kovács Henrik

pártonkívüli

 

 

Délmagyarország Hirlap és nyomda rt

Szegedi Új

(1300) napi

Iván Mihály

Bartha István

Nep

Nemzedék (Szeged)

 

Szegedi Új Nemzedék Lapvállalat nyomdája

Tanyai Újság

(2800) vasárnap

Lukács Károly

Balogh István

 Nep

(Szeged)

 

Prometheusz nyomda

Vásárhelyi Friss Újság

(1000–1100) napi

Gonda József

Gonda József

Nep

(Hódmezővásárhely)

 

Friss Újság nyomdája

Vásárhelyi Reggeli

(1200–1300) napi

Kun Béla

Kun Béla

Nep

Újság

 

V. Reggeli Ujság nyomdája

(Hódmezővásárhely)

 

 

 

 

Vásárhelyi Újság

(900–1000) napi

v. Lénárt János

Lázár Dezső

Nep

(Hódmezővásárhely)

 

Lénárt Mihály nyomdája

Esztergom és Vidéke

 (1100) csütörtök

Laiszky Kázmér

Laiszky Kázmér

Nep

(Esztergom)

              vasárnap

Laiszky […] nyomdája

Komárom-Esztergom

(750) szombat

Hesz Rezső

Hesz Rezső

Nep

vm. Hirlap
(Tatatóváros)

 

 

 

 

Esztergom-Komárom megyei Hirlap
(Tatatóváros)

(500) szombat

Patkó […]

Hacker Dezső

ellenzéki

Tatatóvárosi Hiradó

(650) szombat

EnglaenderFerenc

EnglaenderFerenc

pártonkívüli

(Tata)

 

 

 

 

Magyar Sion

(800) vasárnap

Lippay Lajos

Lippay Lajos

hercegprímási

(Esztergom)

 

Buzárovits Könyvnyomda

udvar lapja

Bihar

(1400) csütörtök

Barcsay Károly

Barcsay Károly

Nep

(Berettyóújfalu)

 

Paszternák Dezső nyomda

Sarkadi Hirek

(250) csütörtök

v. Szondy János

Blasz József

 Nep

(Sarkad)

 

B.J. nyomdája

 

 

Dunántúli Hétfői

(600) hétfő

Hillinger Kálmán

Csapody Sándor

ellenzéki

Újság (Sz. fehérvár)

 

 

 

 

Fejérmegyei Napló

(1200) napi

Csendes Géza

Csendes Géza

 Nep

(Sz. fehérvár)

 

Pannonia Nyomda

 

 

Székesfehérvári

(500) napi

Fodor László

Fodor László

alkalomszerűen

Friss Újság

 

Hungária nyomda

kormánytámogató

Uj-Fehérvár

(1780) napi

Skorka János

Kéri Nándor

ellenzéki

(Sz.fehérvár)

 

 

 

 

Dunántúli Hirlap

(1500) vasárnap

Reiner Gyula

Reiner Gyula

ellenzéki

(Győr)

 

Győr egyházmegyei alap

Győri Hirlap

(3600) napi

Ujlaki Andor

Kolle Lajos

Nep

(Győr)

 

Győri Hirlapnyomda Váll.

Debrecen

(3000–4000) napi

Pálfy József

Tiszántúli Könyv

n.e. nyomda is

 

 

 

és Lapkiadó r.t.

ellenzéki

Debreceni Független

(2000–3000) napi

Thury Levente

Thury Levente

ellenzéki

Újság

 

Nagy Károly és tsai nyomda

Debreceni Hirlap

(400–500) vasárnap

Balassa Sándor

Balassa Sándor

pártonkívüli

 

 

Dontroh Mór nyomda

Debreceni Polgár

(1000) napi

Diószeghy János

Diószeghy János

ellenzéki

 

 

Diószeghy János és Csuka László nyomdája

Debreceni Újság

(3800) napi

Marschalkó Lajos

Magyar Nemzeti

Nep

(Hajdúföld)

 

 

Könyv és Lapkiadó

[…] nyomda

Független Hajdúság

(800) vasárnap

v. Simon Árpád

Bor János

Nep

(Hajdúszoboszló)

 

Kovács Kálmán Bocskay Nyomda

Hajdúböszörmény

(1500) szombat

H. Fekete Péter

Hb. nyomda Lap-

Nep

(H.böszörmény)

 

 

kiadó papír és

u.o. nyomda

 

 

 

könyvkeresk.

 

Hajdúhadházi Lapok

(500) vasárnap

v. Hadházy Ferenc

Kállai János

Nep

(Hajdúhadház)

 

 

Törekvés nyomda (Kállai J.)

Hajdúnánási Újság

(800) péntek

Nikodemusz János

Katona Ferenc

Nep

(Hajdúnánás)

 

 

ü.e. nyomda

 

Tiszántúl

(100–200) vasárnap

Tildy Zoltán

Hagymási agymásiHKiss Pál

ellenzéki

(Debrecen)

 

 

Deutsch Mór nyomda

Eger

 napi

 Kapor Elemér

Radil Károly

Nep

Gyöngyösi Lapok

(350) szombat

Vértes László

Székely Jenő

kormánytámogató

(Gyöngyös)

 

Hungária Nyomda

Gyöngyösi Népújság

(260) vasárnap

Bölcskevy László

Bölcskevy László

kormánytámogató

(Gyöngyös)

 

Hungária

 

 

Gyöngyösi Újvilág

(750) vasárnap

Csépány József

Csépány József

Ellenzéki.

(Gyöngyös)

 

Gyöngyösvidéki Nyomda

független kisgazda

Hatvan és Járása

(500) vasárnap

v. Lénárd Béla

Lévai Mihály

Nep

(Hatvan)

 

Végh Dezső Nyomdája

Hatvani Ujság

(600) vasárnap

 Sebők Jenő

Sebők Jenő

Nep

(Hatvan)

 

Palásthy nyomdája

Hevesi Lapok

(200) vasárnap

 Sebők Jenő

Sebők Jenő

kormánytámogató

(Heves)

 

Palásthy nyomdája

Hevesmegyei Lapok

(400) vasárnap

Vidovics Ferenc

Polónyi Zoltán

bizonytalan

(Gyöngyös)

 

Ablaka János és Ferenc nyomdája

Heves és Vidéke

(250) vasárnap

Bikki Béla

Buczkó János

bizonytalan

(Heves)

 

Regős nyomda

 

 

Mátravidéki Hirlap

szombat

Kossa Lajos

Kossa Lajos

Nep

(Gyöngyös)

 

 

 

 

Pásztói Hirlap

(300) vasárnap

Matray Sándor

Matray Sándor

Nep

(Pásztó)

 

Palásthy S. nyomdája

Dévaványai Hirlap

(500) vasárnap

Papp Jenő

Papp Jenő

Nep

(Dévaványa)

 

Hungária nyomda

Egyetértés

(1250) vasárnap

Fodor László

Csendes Mihály

Nep

(Mezőtúr)

 

Corvina nyomda

Jász Hirlap

 (700) szombat

Fazekas Ágoston

Bathó Károly

Nep

(Jászberény)

 

Pesti Péter nyomda

Jásznagykunszolnok-

(400) csütörtök

Varga Sándor

Vezéry Ödön

Nep

megyei Lapok

           vasárnap

Frigyes

 

 

(Szolnok)

 

Vargha József nyomda

Jász Ujság

(250) csütörtök

Szabó Kálmán

Szabó Béla

Nep

(Jászapáti)

 

Adria nyomda

Jászvidék

(300) vasárnap

Magyar Béla

Magyar Béla

ellenzéki

(Jászárokszállás)

 

Raffay Ferenc nyomdája

Karcagi Hirlap

(2300–2500) kedd–

Kovács Ödön

Róna Imre

Nep

 

csütörtök–szombat

Klein Mór nyomda

Karcagi Napló

(450–600) szerda–

Szentesi Tóth

Kertész József

pártonkívüli

 

szombat

Kálmán

 

 

 

 

[Kertész József] nyomda

Kisujszállás és Vidéke

(700) vasárnap

Bodor Lajos

Csapp János

Nep

(Kisujszállás)

 

[Csapp János] nyomda

Körös-Tiszavidék

(1000) vasárnap

Neuberger Rezső

Lakatos József

bizonytalan

(Kunszentmárton)

 

[Lakatos József] nyomda

Kunszentmártoni

(1000) vasárnap

Mezey Lajos

Wolf Dezső

Nep

Hiradó
(Kunszentmárton)

 

[Wolf Dezső] nyomda

Mezőtúr és Vidéke

(300) vasárnap

Ádám László

Borbély Gyula

ellenzéki

(Mezőtúr)

 

[Borbély Gyula] nyomda

Nagykunság

(1000) szombat

Mohácsi Albin

Lading János

ellenzéki

(Kisujszállás)

 

[Lading János] nyomda

Nemzeti Jövőnk

(800) kedd–péntek

Scheftsik György

Scheftsik György

Nep

(Szolnok)

 

Rényi Dezső nyomdája

Szolnoki Ujság

(800) hétfő–szerda

Tóth Tivadar

 Tóth Tivadar

pártonkívüli

(Szolnok)

          szombat

Vargha József nyomda

Szolnok és Vidéke

(500) szerda–

Magyary Albert

Magyary Albert

pártonkívüli

(Szolnok)

          szombat

Szolnok és Vidéke nyomda

Tiszaföldvár

(800) vasárnap

Erődi Harrach

György József

Nep

és Vidéke

 

Tivadar

 

 

(Tiszaföldvár)

 

[György József] nyomda

Törökszentmiklósi

(300) szerda

H. Pogány Ákos

H. Pogány Ákos

Nep

Friss Ujság

 

Kongrácz nyomda

Törökszentmiklósi

(300) szombat

Bisztray I. Jeromos

Szecsey Béla

Nep

Hirlap

 

Glória nyomda

Törökszentmiklós

(500) szerda

Gaál István

Gaál István

Nep

és Vidéke

 

Rubinstein nyomda

Turkevei Hirlap

(420) vasárnap

Szabadffy Elek

Daróczy Antal

Nep

 

 

[Daróczy Antal] nyomda

Turkevei Ujság

 (300) vasárnap

Szabados Árpád

Rácz János

p.kívüli

 

 

[…] Nyomda

 

 

Törökszentmiklósi

(320) szerda

Gulyás Mátyás

Török Dezső

Nep

Hiradó

 

Kongrácz nyomda

A Munka

(650) hétfő–péntek

Lapsánszky János

Lapsánszky János

Nep

(Salgótarján)

 

Végh Kálmán Nyomda

Mosonvármegye

csütörtök–szombat

Ruff Andor

Ruff Andor

Nep

(Magyaróvár)

 

 

 

 

Nógrádi Hirlap

(1000) vasárnap

Majtényi Gyula

Hollósy Géza

Nep

(Balassagyarmat)

 

[Hollósy Géza] nyomda

A Bányász

(1000) szombat

Majtényi Gyula

Hollósy Géza

Nep

 

 

Hollósy Géza nyomda

Abony és Környéke

(250) vasárnap

Szluka Lajos

Szerdahelyi János

Nep

(Abony)

 

 

 

 

A Csonkamagyar-

(250) vasárnap

Horváth Zoltán

Horváth Zoltán

ellenzéki

ország
(Kiskunfélegyháza)

 

 

 

 

Budapestvidéki

(600–700) csütörtök

Bartha Pál

Bartha Pál

Nep

Ujság

 

 

 

 

Ceglédi Függetlenség

(180) vasárnap

Sárik Géza Lajos

Sárik Géza Lajos

Nep

Ceglédi Hirlap

(240) vasárnap

Simon János

 

pártonkívüli

Ceglédi Kisgazda

(180) vasárnap

Antal István

Bezzegh Ernő

pártonkívüli

Ceglédi Közlöny

(200) vasárnap

Koltai József

Turi Ede

Nep

Ceglédi Napló

(240) vasárnap

Sárik Gyula

Sárik Gyula

Nep

Csepeli Hirlap

(600) szombat

Koncz Lajos

Koncz János

Nep

Dunatiszaközi

(700–1000) kedd–

Kopa László

Nep

Nagykörösi Hirlap
(Nagykörös)

                vasárnap

 

 

Egyetértés

(700–800) vasárnap

Rabár Pál

Gráf Miklós

Nep

(Monor)

 

 

 

 

Félegyházi Hirlap
(Kiskunfélegyháza)

(500) vasárnap

Virágh György

Steierhoffer József

Nep

Félegyházi Közlöny
(Kiskunfélegyháza)

(800) vasárnap

Feuer Illés

Feuer Illés

Nep

Független Ujság

(1200–1600)

v. Vadady Albert

v. Vadady Albert

jóindulatú

(Újpest)

szombat

 

 

pártonkívüli

Gödöllői Hirlap

vasárnap

Romy Arisztid

Bezsilla István

Nep

Gyömrői Járás

(300) vasárnap

Xántus Elek

Xántus Elek

Nep

(Gyömrő)

 

 

 

 

Halasi Hirlap

(4000) kedd

Lakatos Vince

Mészöly Károly

Nep

(Kiskunhalas)

 

 

 

 

Igaz Szó

(700–800) vasárnap

Nádas János

Nádas János

Nep

Kalocsai Újság

(800) szombat

Jagicza Antal

Szeidler Aladár

Nep

Kecskeméti Közlöny

(4200–4500) napi

Horváth Ödön

Horváth Ödön

Nep

Kecskeméti Lapok

(800–1000) vasárnap

Rácz Béla

 

pártonkívüli

Kecskemét és Vidéke

(400–600) hétfő

Székely Sándor

Székely Sándor

Nep

Kiskőrös és Járása

(900) vasárnap

Vékony Gábor

Szabolcsi Testvérek

Nep

Kiskunhalas Helyi

(3000) szerda–

Práger János

Práger János

Nep

Értesítője

           szombat

 

 

 

Kiskunság-Soltvadkert (Soltvadkert)

(1100) kedd

Szabolcs Rudolf

Szabolcs Testvérek

Nep

Kunsági Hirlap

(250) vasárnap

Horváth József

Csábi Mihály

Nep

(Kiskunmajsa)

 

 

 

 

Nagykátai Járás

(200) vasárnap

Bódy Pál

Bódy Pál

Nep

(Tápiószele)

 

 

 

 

Nagykörösi Hiradó

(1400–1600) kedd–

v. Szücs Sándor

v. Szücs Sándor

Nep

 

                  vasárnap

 

 

 

Kispest-Pestszentlőrinci Hiradó
(Kispest)

(2000) csütörtök

Mester István

Mester István

bizonytalan

Nagykörösi Közlöny

 vasárnap

Faragó Zs. Dezső

Faragó Zs. Dezső

ellenzéki

(Nagykörös)

 

 

 

 

Palota-Ujpest

(800–900) szombat

Tanács Dezső

Tanács Dezső

pártonkívüli

(Ujpest)

 

 

 

 

Pestkörnyéki Hirlap

(300) hétfő

Spillenberg Imre

Spillenberg Imre

bizonytalan

(Sashalom)

 

 

 

 

Pestszentlőrinci Ujság

(800–1000) hétfő

Csima Jenőné

Csima Jenőné

Nep

Pestmegye
Budapest

péntek

Pály Ede

Pály Ede

Nep

Pestszentlőrinci Hirlap
(Pestszentlőrinc)

(850) szombat

Kozma Attila

Kozma Attila

bizonytalan

Pestkörnyéki Ujság

(2000) péntek

Murányi Miklós

Murányi Miklós

bizonytalan

Pestujhelyi Ujság

(400) vasárnap

Németi Imre

Németi Imre

bizonytalan

(Pestujhely)

 

 

 

 

Pestvidéki Hirek

(250–300) vasárnap

Fábry Pál

Leleszi Kovács

ellenzéki

(Monor)

 

 

Ferenc

 

Pestvidéki Szózat

(600) szombat

Kóh József

Fuchs Ferenc

Nep

(Soroksár)

 

 

 

 

Pilishegyvidéki Hirek

(700) vasárnap

Dósa Balázs

Dósa Balázs

bizonytalan

(Pomáz)

 

 

 

 

Rákosi Szántó

(140–150) csütörtök

Szikora Zoltán

 

Nep

(Mátyásföld)

 

 

 

 

Rákos és Vidéke

(800) vasárnap

Balázsovich Zoltán

Balázsovich Z.-né

bizonytalan

(Rákosszentmihály)

 

 

 

 

Ujpesti Napló

(1100–1200) szombat

Léderer Ottó

özv.Negyedi Szabó

ellenzéki.

(Ujpest)

 

 

Béláné

Liberális demokrata

Ujpesti Szemle

szombat

ijf.Habár Mihály

ijf.Habár Mihály

pártonkívüli

(Ujpest)

 

 

 

ellenzék

Váci Hirlap

(2000) szerda–
          vasárnap

Dercsényi Dezső

Dercsényi Dezső

Nep

Közérdek

(700) szombat

György Lajos

 

Nep

Izsák Kerülete

(1000) havonta

Damásdi Elek

 

kormány támogató

Pestkörnyéki Ujság

(200) hetenként

Murányi Miklós

(Vecsés)

ellenzéki

(Vecsés)

 

 

 

 

Kalocsai Néplap

(800) hetenként

Földes Antal-Árpád r.t.

 

Ker.gazd. és szoc. párt

Pesterzsébeti Hirlap

(1500) hetenként

Pető Gyula

 

Nep

Közlöny

(800) hetenként

Bálint Kornél, Krischer Armin

Keresztény

(Pestszenterzsébet)

 

 

 

Belső Somogy

(400) vasárnap

Bene Kálmán

Belsősomogy

Nep

(Csurgó)

 

 

Lapkiadó r.t.

 

Délvidék

(700–800) csütörtök

Végváry Pál

Modlusztieder

ellenzéki

(Szigetvár)

                 vasárnap

 

József

 

Somogyi Ujság

(3000–4000) napi

Thury Zsigmond

Czanyó László

Nep

(Kaposvár)

 

 

 

 

Uj Somogy

(3000) napi

Sebők Jenő

 Thury Zsigmond

Nep

(Kaposvár)

 

 

 

 

Új-Délsomogy

(600) napi

Bárvárth Gyula

 

kormánytámogató

Hétfő

(1600) vasárnap

Erdős Aladár

Erdős Aladár

A nyugatmagyar-

(Sopron)

 

 

 

országi magyarság lapja, kialakulatlat pártállással

Soproni Hirlap

(1600) napi

Horváth Miklós

Soproni Sajtó-

Nep

 

 

 

vállalat

 

Sopronmegyei

(250) vasárnap

Parragi György

Rábaközi Nyomda

ellenzéki

Népújság

 

 

és Lapkiadó

 

 

 

 

Vállalat

 

Sopronvármegye

napi

Parragi György

Rábaközi Nyomda

ellenzéki

 

 

 

és Lapkiadó
Vállalat

 

Oedenburger Zeitung

(1200–1500) napi

Schiller A. Ignác

 

pártonkívüli

Hétfői Ujság

(1800) heti

Császár Ferenc

 

pártonkívüli

Felső Szabolcs

(300) csütörtök

Virágh Ferenc

 Diner István

bizonytalan

(Kisvárda)

 

 

 

 

Szabolcsi Hétfő

(1200) hétfő

Lengyel Antal

Lengyel Antal

 

(Nyiregyháza)

 

 

 

 

Nyirvidék-Szabolcsi

(2200) napi

Garay Gyula

Kovács Árpádné

Nep

Hirlap (Nyiregyháza)

 

 

 

 

Magyar Vidék

(500) heti

Gombár Bálint

 

kormánypárti

(Bűdszentmihály)

 

 

 

 

Szatmár és Bereg

(2000) vasárnap

Fábián Sándor

Szatmár Bereg

Nep

(Mátészalka)

 

 

Nyomdai és Lapkiadó r.t.

Dombóvár és Vidéke

(700) szombat

Koralewski Géza

Bagó Mihály

Nep

(Dombóvár)

 

 

 

 

Tolnamegyei Hirlap

(800) szerda

Asztalos Imre

Asztalos Imre

ellenzéki

(Dombóvár)

       szombat

 

 

függ. Kisgazda

Tolnamegyei Ujság

(1200) szerda

Blázsik Ferenc

Tolnamegyei

Nep

(Szekszárd)

         szombat

 

Újság Lapkiadó

 

Celldömölki Hirlap

 (1100) vasárnap

Szagán János

 Hajnal […]

Nep

(Celdömölk)

 

 

 

 

Dunántúli Néplap

(600–800) szombat

Lékay László

Lékay László

 kormánytámogató

(Szombathely)

 

 

 

 

Hir

(700–800) napi

Görög Kálmán

Görög Kálmán

Nep

(Szombathely)

 

 

 

 

Kemenesalja

(600) vasárnap

Dinkgreve

Dinkgreve

Nep

(Celldömölk)

 

Nándor

Nándor

 

Kőszeg és Vidéke

(800) vasárnap

Rónai Frigyes

Rónai Frigyes

Nep

(Kőszeg)

 

 

 

 

Nyugatmagyarország

(600–1000) hétfő

Gerő Antal

Gerő Antal

ellenzéki

(Szombathely)

 

 

 

 

Vasvármegye

(3500–4000) napi

Lékay László

Lékay László

kormánytámogató

(Szombathely)

 

 

 

 

Vasvári Ujság

(300) vasárnap

Németh Antal

 

 

Günser Zeitung

(800) vasárnap

Rónai Frigyes

 

 

Devecseri Ujság

(300) vasárnap

Huss Ferenc

Huss Ferenc

Nep

(Devecser)

 

 

 

 

Pápai Hirlap

(700) szombat

Nánik Pál

Nánik Pál

Nep

(Pápa)

 

 

 

 

Pápa és Vidéke

vasárnap

Nagy György

Nemcsics Elek

ellenzéki

(Pápa)

 

 

 

 

Veszprémi Hirlap

(1500–2000)

Kecskés Lajos

Hanusz Albin

ellenzéki

(Veszprém)

vasárnap

 

 

 

Veszprémvármegye

(800) vasárnap

ifj. Matkovich

Matkovich

Nep

 

 

László

László

 

Zirc és Vidéke

(350) vasárnap

Tóth Aurél

Pomázi Celestin

ellenzéki

(Zirc)

 

 

 

 

Balatonfüred

(350) szombat

Baán László

 Babics Endre

Nep

(Balatonfüred)

 

 

 

 

Keszthelyi Hirlap

(600) vasárnap

Tamás Ferenc

Mérei Ignác

kormánytámogató

(Keszthely)

 

 

 

 

Sümeg és Szentgrót

(150) vasárnap

Benedek Aladár

Sarlai Jenő

Nep

(Sümeg)

 

 

 

 

Tapolcai Lapok

(1500) szombat

Botár Árpád

László Jenő

Nep

(Tapolca)

 

 

 

 

Tapolcai Ujság

(500) vasárnap

Keszler Zoltán

Nagy Károly

ellenzéki

Zalai Közlöny

(1800–2000) napi

Barbarits Lajos

Zalai Károly

Nep

(Nagykanizsa)

 

 

 

 

Zalai Hirlap

(700–800) napi

Sylvester P. János

Sylvester P. János

Nep

(Zalaegerszeg)

 

 

 

 

Zalamegyei Ujság

(800–1000) napi

Herboly Ferenc

Gaál István

ellenzéki

(Zalaegerszeg)

 

 

 

 

Felsőmagyarországi
Hirlap

(400) szombat

György Lajos

György Lajos

ellenzéki

(Sátoraljaujhely)

 

 

 

 

Határszéli Ujság

(500) szerda

Gulassa K. László

Gulassa K. László

Nep

(Sárospatak)

 

 

 

 

Zemplén

(1000) vasárnap

Bogyay Kálmán

Balla János

Nep

(Sátoraljaujhely)

 

 

 

 

Zemplénvármegye

(40) szerda

Vajda József

Vajda József

pártonkívüli

(Sátoraljaujhely)

 

 

 

 

Zempléni Ujság

 (400) havi

Oláh Imre

 Ker. Sajtóváll.

Pártonkívüli

Sárospatak

 (400) heti

Földes Lajos

Földes Lajos

ellenzéki

 

A lista adatai többféle elemzést tesznek lehetővé. Valamennyi lehetséges megközelítés érvényesítése e cikk kereteiben természetesen nem végezhető el, néhány tanulság azonban már most levonható.

A nyers, csupán nagyoló szemrevételezés azonnal átláthatóvá teszi például azt az összefüggést, amelyet a lapok területi megoszlása mutat. Ez az elvileg teljes lista 114 települést regisztrál olyanként, amelyikben politikai jellegű lap jelent meg. Ebben a számban benne van Budapest is, ahol megjelent egy nem fővárosi (országos), hanem Pest megyei lap, s az akkori közigazgatási beosztás eredményeként szerepelnek olyan települések is, amelyek ma Budapesthez tartoznak, akkor azonban önálló városok voltak, mint pl. Újpest.

Ugyancsak föltűnő, hogy számos helyen kettő vagy több lap is megjelent. Két újságja volt 24 településnek (Munkács, Gyula, Szarvas, Mezőkövesd, Miskolc, Esztergom, Tatatóváros, Hatvan, Heves, Mezőtúr, Karcag, Kisújszállás, Kunszentmárton, Turkeve, Balassagyarmat, Monor, Kiskunhalas, Pestszentlőrinc, Nyíregyháza, Dombóvár, Celldömölk, Pápa, Veszprém, Sárospatak), három lapja tizenháromnak (Baja, Pécs, Békéscsaba, Orosháza, Szentes, Hódmezővásárhely, Győr, Kiskunfélegyháza, Nagykőrös, Kecskemét, Pesterzsébet, Kaposvár, Sátoraljaújhely), négy lapja négynek (Székesfehérvár, Szolnok, Törökszentmiklós [!], Szombathely), öt lapja kettőnek (Gyöngyös, Cegléd), hat lapja háromnak (Debrecen, Újpest, Sopron), nyolc lapja pedig egy városnak (Szeged).

Ez az adatsor, vagyis az egy-egy településen megjelenő újságok száma azonban csalóka. Nem ez jelenti a városok közötti tényleges erősorrendet. Ha megnézzük az egyes helyekhez tartozó példányszám-adatokat, akkor kiderül, hogy a négy újságos (tehát nagy súlyúnak látszó, Székesfehérváron 4080, Szolnokon 2550, Törökszentmiklóson 1420, s még Szombathelyen is csak 5400–6600 példányon osztozott négy-négy lap. A mindössze „csak” három lapot fölmutató, de az említetteknél kétségkívül nagyobb kulturális erőt képviselő Pécsett azonban az ott megjelenő három lapnak is több olvasója volt, mint az említetteknek: a három pécsi lap összpéldányszáma 7200 volt.

S legalább ennyire fontos összefüggés, hogy bár Gyöngyösön és Cegléden öt-öt lap jelent meg, azonban mégis az előbbi összpéldányszáma 1760, az utóbbié 1040. Ez pedig nemcsak a négy újságos városok példányszámát múlja mélyen alul, de a három újságos Pécsét is. A legnagyobb pécsi lap példányszáma (4000) önmagában is fölülmúlja jónéhány előkelőbb helyezésű település összadatát. Azaz, kimondhatjuk, a lapok számánál jellemzőbb adat egy-egy lap tényleges súlya, elterjedtsége. A párszáz példányos kis lapok, hatásukat tekintve, együtt sem igazán versenyezhetnek egy-egy nagyobb, erősebb újsággal. (Szerepük persze a helyi nyilvánosságban így is megvan, s ez sem lebecsülendő.)

Szimptomatikus, korjellemző adalék, hogy a példányszámok föltűnően alacsonyak. Nagyon gyakori a párszáz példány, s a néhányezer vásárlót és előfizetőt maga mögött tudó újság már komoly, erős helyi médiumnak számít. Sőt igazában a „plafón” is meglehetősen alacsonyan helyezkedett el.

A hat-hat újságot kiadó Sopron (6450–6750) és Újpest (4450–5080) például nem is éri el még a pécsi szintet (7100) sem. Igazában csak két város emelkedik ki a mezőnyből: Debrecen (6 lap és 10300–12500 példány) és Szeged (8 lap és 22100 példány). Az erősorrend élén tehát Szeged állott.

Külön vizsgálat tárgya lehet a példányszám és az olvasószám viszonya, vagyis az, hogy egy-egy kinyomott és eladott példányra hány valóságos olvasó jutott? Erre vonatkozó adatot a lista nem tartalmaz, s csak föltételezni lehet, hogy minden példányt többen olvastak s az olvasók száma a példányok kettő-négyszerese lehetett. Egy-egy település lakosságának média-lefedettsége tehát hozzávetőlegesen mégis kikövetkeztethető. Egyetlen példa erre. Szegeden a lefedettség egyharmad és kétharmad között lehetett, azaz a 120.000 lakosnak – a becslés mértékétől függően – egyharmada, maximum kétharmada lehetett újságolvasó. A dolgot persze a becslés bizonytalanságán túl az is komplikálja, hogy pl. a Délmagyarország és a Hétfői Rendkívüli Ujság példányszámai (s így olvasói) voltaképpen nem összeadandók, hiszen az utóbbi az előbbinek hétfői lapja volt, azaz ugyanazok olvasták mindkettőt. (A hétfői lapot persze kevesebben.)

A vidéki sajtó (listánkból kikövetkeztethető) politikai tagoltsága ugyancsak figyelemre méltó. A lista ugyan kormányzati nézőpont szerint sorolja be az egyes lapokat, s ez a besorolás aligha tekinthető finom és árnyalt eszmetörténeti osztályozásnak. A listában érvényesülő szempont azonban tagadhatatlanul releváns volt: az összeállító aszerint sorolta be az egyes lapokat, hogy azok milyen viszonyban voltak a kormányzattal, pontosabban a vezető kormányerővel, a Nemzeti Egység Pártjával. A lapok e szempontból három, esetleg négy nagyobb tömböt alkotnak. Az első tömb a NEP politikáját képviselő, vagy legalább azt többé-kevésbé támogató lapokból áll – ez összesen 139 lap. Ezen belül pártlap, azaz a NEP saját lapja e besorolás szerint 126 (!), kormánytámogató 9, pártonkívüli kormánytámogató 1, „jóindulatú” pártonkívüli 1. A második tömböt a valamiképpen „semleges” lapok alkotják, ilyen 31 volt: pártonkívüli 16, pártonkívüli liberális 1, ingadozó 1, bizonytalan 12, kialakulatlan pártállású 1. Nehéz eldönteni, hogy külön csoportot alkot-e három keresztény lap, vagy ezek voltaképpen a második tömbhöz tartoznak. Annyi bizonyos, hogy volt egy lap, amely a hercegprímási udvar lapjaként, egy, amely a keresztény gazdasági és szociális párt lapjaként, egy, amely keresztény lapként sorolódott be – s őket az összeállítók megkülönböztetendőnek vélték a kormánytámogató lapoktól. Bizonyosan külön tömböt alkotnak viszont az ellenzékiség különböző szintjeit mutató lapok, összesen 37 lap. Ezen belül ellenzéki minősítést kapott 29, függetlenségi 48-as ellenzéki volt 1, ellenzéki („ker.gazd.”) 1, ellenzéki („kisgazda”) 3, liberális ellenzéki 1, ellenzéki liberális demokrata 1, pártonkívüli ellenzéki 1. Csak magára a listára hagyatkozva természetesen nehéz megmondani, mi volt e tagolódás tényleges eszmetörténeti lapja. Egy dolog azonban bizonyos: az első csoport a Gömbös Gyula-féle Nemzeti Egység Pártja törekvéseit képviselte, az „ellenzéki” csoport pedig (egymáshoz viszonyítva bármily sok minden is választotta el őket egymástól) a NEP ellenzékét, politikai ellenfeleit tömörítette.

Ennek a NEP-szempontú fölosztásnak a leginkább figyelemre méltó eleme az, hogy a kormányerők nagyon nagy létszámfölényben voltak. Ha nem is maradéktalanul, de a NEP-sajtó uralta a „vidéki” Magyarországot. (A fővárosi sajtó, amely ebben a listában nem szerepel, minden valószínűség szerint jelentősen módosította az összképet.) Ugyanakkor nem elhanyagolható tény, hogy az „ellenzéki” sajtó éppen a két vidéki centrumban, Szegeden és Debrecenben volt a relatíve legerősebb, azaz e két városban volt meg a kormányzattól való függetlenség leginkább. (Érdekes azonban, hogy Pécs inkább a kormányoldalon helyezkedett el.)

A lista finomabb elemzése, amely egyszerre venné szemügyre a regionális tagoltság, a példányszám és a „pártállás” adatait, s ezek korrelációjaként mutatná föl a vidéki sajtó valódi tagoltságát, természetesen nem egyszerű feladat. Mindenképpen külön cikket igényel. De úgy vélem, az, ami első olvasásra is megállapítható volt, jó kiindulópontot szolgáltat a későbbi, mélyebb és finomabb elemzéshez.

Lengyel András

 



[1] Leírását lásd: Vizkelety András: Beschreibendes Verzeichnis der altdeutschen Handschriften in ungarischen Bibliotheken I. Bp. 1969. 37–38.

0[2] Klaus Rumpler úr e-mailben adott közlése

0[3] Bővebben l. Berlász Jenő: Jankovich Miklós könyvtári gyűjteményének kialakulása és sorsa. = OSZK Évkönyve, Bp. 1970–71. és Nemes Balázs: Die mittelalterlichen Handschriften des Miklós Jankovich im Spiegel zeitgenössischer Kataloge. = Magyar Könyvszemle 2002. 4. sz. 387–410.; 2003. 1. sz. 67–88.

0[4] Fejér György: T. Vadassi Jankovich Miklós Gyűjteményeiről. = Tudományos Gyűjtemény 1817.

0[5] Mednyánszky Alajos: Wissenschaftliche Sammlung des Herrn Niklas von Jankowits zu Pesth. In: Taschenbuch für die vaterländische Geschichte. 1821.

0[6] Lhotsky, Alphons: Quellenkunde zur mittelalterlichen Geschichte Österreichs, In: Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung. Ergänzungsband XIX. Graz–Köln, 1963. 193.

0[7] Lhotsky: i. m. 194. Itt azt állítja, a Zeibig-féle kiadás német szövege található meg a budapesti és lipcsei kódexben is, vagyis csak egy német szövegvariáns létezik.

0[8] Weihenstefaner 49, clm 21549

0[9] Knapp, Fritz Peter: Die Literatur des Früh- und Hochmittelalters in den Bistümern Passau, Salzburg, Brixen und Trient von den Anfängen bis zum Jahre 1273, In: Geschichte der Literatur in Österreich von den Anfängen bis zur Gegenwart. I. Graz, 1994. 53.

[10] Ilyen összeolvasztás például, hogy az 1039-es és 1040-es évek eseményeit az 1039-es évszám alatt hozza, vagy az 1099-es és 1106-os éveket 1099-hez rendeli hozzá. Ezzel szemben az 1098-as év latin bejegyzése a német szövegben 1083-hoz és 1098-hoz van elosztva. Az összesen 83 latin bejegyzésből 17 hiányzik a német szövegben és néhány rövidebb lett a fordítás után.

[11] Így például a fordítás Pannónia helyett Csehországot nevezi meg III. Henrik halálának helyeként (1039, ill. 1040), a latin szöveg nem sorolja fel Szt. Lipót mind az öt fiát és Ottó helyett Ernestust nevezi tanult embernek és freisingi püspöknek, míg a német fordítás ezeket helyesen adja vissza. Az M 1181-es évi bejegyzése hibát rejt, mivel a francia Lajos halála hiányzik, így azt a benyomást kelti, mintha Fülöp az elhunyt görög császár, Emmánuel fia lenne. A német szövegben világos, hogy Lajos király is meghalt és az ő utóda a latin annalesben is említett Fülöp. Ezen kívül csak ez a német nyelvű bejegyzés ad hírt a karintiai herceg haláláról. Oroszlánszívű Richárd fogságba esése is részletesebben van leírva a német műben. Az 1226/1221-es bejegyzésnél csak a német szövegből derül ki, hogy a meggyilkolt kölni Engelprecht püspök volt.

[12] Archiv für Kunde österreichischer Geschichtsquellen. IX. Wien, 1853. 355kk

[13] Archiv für Kunde österreichischer Geschichtsquellen. IX. Wien, 1853. 353.

[14] Archiv für Kunde österreichischer Geschichtsquellen. XIV. Wien, 1858. 10–11.

[15] Stelzer, Winfried: Auf der Suche nach verschollenen Klosterneuburger Überlieferungen österreichischer Geschichtsquellen des Spätmittelalters, = Jahrbuch des Stiftes Klosterneuburg NF. 16. 1997. 336kk

[16] Lhotsky: i. m. 194.

[17] Stelzer: i. h. 336kk

[18] Ferdinand von Freisleben 1736-tól dolgozott a kancellárián, 1750-től a titkos udvari és állami kancellária fogalmazója. 1753-tól másodlevéltáros a cseh részlegen. 1754-ben császári és királyi tanácsossá nevezték ki, 1779-től udvari tanácsos. 1780-től nyugállományba került, 1788-ban halt meg. L. még: Gesamtinventar des Wiener Haus-, Hof- und Staatsarchivs. I. Kiad. Bittner, Ludwig. Wien, 1933. 37–38.

[19] Stelzer: i. h. 37–38.

[20] Az újkori kéziratból néhány helyen hiányzik egy f a margraff szóból, egy t az Ottacher és vatter szavakból; vagy y van az i helyett; u áll a w helyett. Fontosabb eltérések a következők: 1130 in Payrn áll a ze Payrn helyett; 1137 Getrawden a Gedrawten helyett; 1200 muem hiányzik; 1206 lande ze Newburchk áll landt bey Newburchk helyett; 1233 schwester áll a swester helyett; 1234 gar torleich helyett sehr torleich van írva; 1258 Prandenwurchk a Prandwurchk helyett; 1276 az országok felsorolásából hiányzik az utolsó, Krain.

[21] Arról már volt szó, hogy a latin szövegben az évszámokat a bejegyzés végére írták és így nyilvánvaló, hogy a német 1130-as bejegyzés a latin 1114. évinek felel meg, de a fordító egyrészt ezt 1113-hoz rendelte hozzá, másrészt felcserélte a „dreissig” és „dreyczehent” szavakat.

[22] Archiv für Kunde österreichischer Geschichtsquellen. XIV. Wien, 1858. 9.

[23] Knapp: i. m. I. 53.

[24] Ezt az időpontot Nemes adja meg mint a gyűjtőtevékenység kezdetét. Nemes: i. h. 2003. 1. sz. 68.

[25] Leírását lásd: Pensel, Franzjosef: Verzeichnis der deutschen mittelalterlichen Handschriften in der Universitätsbibliothek Leipzig. Berlin, 1998. 343–344.

[26] A bejegyzés nagy része az 1264-től 1267-ig tartó angliai események, a bárók háborújának egyik állomását, a Lewes-i csatát (1264. május 14.) írja le, ahol a bárók Simon de Montforte vezetésével legyőzték a király, III. Henrik seregét és őt magát fiával, Edvárddal, ill. az említett Richárd német király fiával együtt elfogták.

[27] Ezek a bejegyzések az 1266. február 26-án lezajlott beneventói ütközetről írnak, ahol I. Anjou Károly legyőzte és megölte Manfrédot, Szicília királyát, majd elfoglalta trónját.

[28] A latin 1098-as bejegyzést a németben az 1098-as és 1099-es bejegyzés hozza, az 1099-est a német szövegben 1106-nál találjuk. További eltérések: a latin 1193-as bejegyzés a német szövegben 1194 alatt szerepel, az 1194-es 1090 alatt; az 1212-es bejegyzés, a gyermekek keresztes hadjárata két külön 1212-es bejegyzésre hullott szét valószínűleg a latin versben is említett évszám miatt. Az 1219-es 1221-re van datálva a németben; a latin 1220-as és 1221-es évek a német szövegben az 1221-es dátum alatt vannak összeolvasztva, az 1229-es 1231-nél szerepel. Az 1244-es és 1245-ös évek 1244 alatt találhatók, 1255 pedig 1253 alatt. Az 1263-as tűzvész leírása 1268-ra csúszott át, az 1264-es bejegyzés pedig 1271-re. Guido kardinális 1268-as látogatása 1267-re van téve, az 1269-es csata egy újabb 1271-es bejegyzésnél található. A német szöveg utolsó bejegyzésének évszáma (V. István halála és IV. László koronázása) egy elveszett oldalra csúszott át.

[29] Schwarz, Werner: Das Übersetzen ins Deutsche im 15. Jahrhundert, In: Schriften zur Bibelübersetzung und mittelalterlichen Übersetzungstheorie. Hamburg, 1986. 101.

[30] Kraß, Andreas: Spielräume mittelalterlichen Übersetzens, In: Übersetzen im Mittelalter. Kiad. Heinzle, Joachim. Cambridger Colloquium. 1994. 107–108. vö. Rupprich, Hans: Das Wiener Schrifttum des ausgehenden Mittelalters, In: Sitzungsberichte der österreichischen Akademie d. Wissenschaften, Philos-Hist. Klasse 228. 5. Abh. Wien, 1954. 147.

[31] A Bonni Egyetem Kommunikáció-kutató és Fonetikai Intézetének online kiadás alapján

(http://www.ikp.uni-bonn.de/dt/forsch/fnhd/111.html)

[32] Kalmár György, „a magyar nyelv szerelmese”. Sajtó alá rend. és bev. Szelestei N. László. Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, 2000. /Pázmány Irodalmi Műhely, Források, 2./

[33] Hegedűs Béla: Valóságos Kalmár György (Személy- és valóságreferenciák a források tükrében). PhD-dolgozat, ELTE BTK, 2004. (Kézirat)

[34] Mindenség-költeményéből, a Valóságos magyar ABC-ből terjedelmes mutatvány látott napvilágot latin nyelvű verstani bevezetővel (Prodromus. Pozsony, 1770); tervezett magyar nagyszótárának mintaíve is megjelent (Lexicon Hungaricum. Buda, 1781); nyelvművelést megalapozó művének a bevezetése kéziratban maradt ránk (Magyar Merkúrius).

[35] Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, Quart. Lat. 630. f. 132.

[36] Magyar fordításban: Nem magamnak születtem, Isten segítségével nem magamnak élek. / Bármit is teszek, a mindenség uráé egyedül az érdem. / Vagyis: tartozom a kegyes Istent imádni. Ennélfogva: / Ne irányítsa önszeretetem törekvő szeretetemet.

[37] Kalmár György, „a magyar nyelv szerelmese” (1. j.) 9–10.

[38] Csűry Bálint: Adatok Kalmár György életéhez. = Erdélyi Múzeum 1931. 202.

[39] Kalmár György, „a magyar nyelv szerelmese” (1. j.), 27. – Non mihi, sed alii: / non alii, sed mihi: / et mihi et alii: / nec alii nec mihi; / sed Deo omnipotenti / ac summe misericordi. / G. K.

0[40] Országos Széchényi Könyvtár, 172720.

[41] Magyar fordításban: A nyelveket szerető a nyelveknek hasznosságáról és balgaságáról – Bizony gyönyörűséges és hasznos sok nyelvnek az ismerete: de semmi sem balgatagabb, semmi sem haszontalanabb, mint azzal, alkalom adódván, vagy bármely alkalmat teremtvén, alkalmatlankodóan nyikorogni. (A debreceni Református Kollégiumnak ajánlott „Mária Teréziához buzdúlt alázatos ének” egyik példányához kötött üres leveleken egyéb versek és bejegyzések társaságában ennek a bejegyzésenek a szövege is olvasható. Fekete Csaba: Kalmár György és a debreceni kollégium = Irodalomismeret 1995. 1–2. sz. 124–126.)

[42] A Magjar Helikonért és Kastáliákért felséges Maria Theresiahoz buzdúlt alázatos ének. Bécs, 1778. Országos Széchényi Könyvtár, 817881.

[43] Magyar fordításban: Az emberszerető emberszeretéséről – Mindenki úgy éljen, hogy megértse és tanúsítsa: nem magának született. Gondold meg, ha valaki ezt nem tudja, nem okos ember az, hanem a csak állatlétű emberke és nagyon-nagyon boldogtalan; de sokkalta boldogtalanabb, ha azt, amit tud, vonakodik megvallani. Bizony alsóbbrendű az ilyen ember, nyilvánvaló, mivel ezen Igazságnak tudásától teljesen cserbenhagyva, őt mintegy a természeti ösztön húzza, sodorja.

[44] A kéziratot az OSzK Kézirattárában őrzik. Jelzete: Quart. Lat. 77. A kézirat eleje (ff. 2–17v) szerző nélküli másolatban őrzi az Opiniones circa ea, quae aguntur in Hungaria című, 1772 körül keletkezett írást, melynek az OSzK egyik csonka másolata Kollár Ádám Ferencet nevezi meg szerzőként. A kötetbe bemásolták Jeszenák János végrendeletét (ff. 22–31) és további apróbb írásokat. Kalmár bejegyzése: ff. 36av–37r.

[45] Ezt a himnuszt Dézsi György emlékkönyvébe is beírta 1765. május 25-én Székelyvaján. (Ott további két keleti utazása során keletkezett verssel folytatta: ezek egyikét október végén a Kármel hegyén szerezte a másikat Konstantinápolyban 1756[?] febr. 2-án. Szövegközlés: Csűry: Adatok, i. h. (7. j.), 201–202.

[46] Beleznay Miklós tábornokról, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnokáról, irodalompártoló főúrról van szó. (†1787)

16 Valószínűleg Teleki Józsefre, Ráday Gedeonra és Prónay Lászlóra utal. Ők Beleznayval együtt a protestánsok vallásszabadságáért fáradoztak.

17 Például így írt: Valóságos magyar ABC, i. m. (3. j.), 1343–1350. sorok.

                 Hát mire fogsz jutni, amidőn sok mammonod elvész?

                 Nem könyörül rajtad senki: földhöz ver az Isten.

                 Nem könyörül rajtad senki: földhöz ver az Isten.

                 Mesterségedben dicsekedsz, avagy – ó te kevélyke –

                 Két kezed elköveti, valamit ki-kigondol az elméd?

                 Tedd magad Istenné, nincsen mástól ez okosság!

                 Tedd magad Istenné, nem foszthat senki meg attól!

                 Tedd magad Istenné, s ura légy minden nyavalyának!

18 Uo., 2726. sor és 135. lapon az élőfej. Vö. Kalmár György, „a magyar nyelv szerelmese” i. m. (1. j.) 19–20.

[47] Csetri ElekFrivaldszky János, id.: A köz hasznára – az Ég kegyelmével. Fridvaldszky János a jezsuita, tudós és feltaláló. (1730–1784). Bp. 2003. 93–118.

[48] Tóth András–Vértesy Miklós: A budapesti Egyetemi Könyvtár története 1561–1944. Bp. 1982. 63.

[49] Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára. Kézirattár. Magyar Irodalom. 57. kötet, Cornides Dániel levelei II. k. 1. levél.1r–2r.

0[50] Illéssy János–Pettkó Béla: A királyi könyvek. Bp. 1895. 43–44.

0[51] Esztergomi prímási levéltár, Acta protocollaria, N, 193198.; OL, O65, Capsa 5, fasc. 5, no. 16–17.

0[52] OL, E41, mutató 1757 C

0[53] Frivaldszky János, id.–Gálfi Emőke–Szőke Imola: Egy 18. század közepi kolozsvári természettudományos életmű forrásvidékei. = Erdélyi Múzeum (67.) 2005. 1–2. sz. 106–107.

0[54] I. §. Indoles (5–7.): Erdély természeti viszonyai: meteorológia, földrengés, jellegzetesebb növényei és négylábú állatai, halai. II. §. Compendiaria Topographia (8–10.): A hét vár, Erdély népei, közigazgatási beosztása; majd az ásványokban gazdagabb helyek. III. §. Systema Montium Miniferorum (11–12.). IV. §. Specifica Locorum Miniferorum, indoles (13–19.). V. §. Consectaria (20–23.).

0[55] 1. Tartalomjegyzék, forrásjegyzék. 2. Kozmológia (csillagászat, meteorológia). 3–6. Földrajz és néprajz. 7. Antropológia, fiziológia. 8–11. Zoológia. 12–19. Botanika. 20–32. Gyógyászat, orvoslás, gyógyszerészeti zoológia és botanika. 33–37. Metallurgia, mineralógia, a képzőművészetek nyersanyagai.

[56] Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. I–XIV. Bp. 1891–1914. II. 1439.

[57] Főszékesegyházi Könyvtár, Kalocsa. MS 415.

[58] Prolegomenum Secundum végén: Erdély folyóinak felsorolása. (15v.). Prolegomenum Tertium (15v16v.): Skorpiók, Szent László pénze, arany- és ezüstlelőhelyek, vasbánya, üveghuta, gyógyfürdő, szőlőtermő helyek, füvek, fák, négylábúak, madarak, halak, majd kissé esetlegesen: sóbánya, Szent Anna-tó, kövek, kén, bölények. Prolegomenum Quartum (16v17v.): Erdély népei a múltban s a jelenben. A három nemzet: magyarok, szászok, székelyek; valamint bőven a valachokról.

[59] Szinnyei: i. m. VII. 645646.

[60] Dankanits Ádám: A hagyományos világ alkonya Erdélyben. (https://mek.oszk.hu/01500/01592)

[61] Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltára (Állami Levéltár. Kolozsvár megőrzésében). Mike Sándor gyűjtemény. Missiles. Fridvaldszky János Ismeretlennek. Kolozsvár 1766. december 29. Csetri ElekFrivaldszky János, id.: i. m. 54.

[62] Gábli Cecilia: Caius Plinius Secundus Természettudományának 37. könyve. Szeged, 2004. 60.

[63] Minerologia 181. Csetri Elek–Frivaldszky János, id.: i. m. 54.

[64] Gábli Cecilia: i. m. 84.

[65] Frivaldszky János, id.–Gálfi Emőke–Szőke Imola: i. h. 120121.

[66] Szabó Miklós–Szögi László: Erdélyi peregrinusok. Marosvásárhely, 1998. 67.

[67] A Pallas Nagy Lexikona V. 319., a Minerologia 181–182. alapján.

[68] Papp Gábor: A Kárpát-övezetben felfedezett ásványok, kőzetek és fosszilis gyanták története. Bp., Magyar Természet-tudományi Múzeum, 2002.

[69] Uo.: 65.

[70] Uo.: 74–77.

[71] Uo.: 121–124.

[72] Uo.: 166.

[73] Stach, Friedrich R. von: Die Edelmetallbergbau Faczebaja und Allerheligen in der Umgebung von Zalathna. Wien–Zalatna, Spies, 1885.

[74] Csetri Elek–Frivaldszky János, id.: i. m. 98–100.

[75] Minerologia 139.

[76] Attenborough, David: Titokzatos állatok nyomában. Utazások Guyanába, Indonéziába, és Paraguayba. Bp., Holló, 1990. 180.

[77] Kiss Csongor megemlékezése. = Élet és Tudomány 2005. 50. sz. 1581. – Az anyakönyv szerint Pozsonyban született. Horányi Elek (Memoria Hungarorum. I. Wien, 1775 bevezetés és 721. old.) azért tarthatta zólyomi születésűnek – s nyomában mások is –, mert Cornidestől hallhatta, hogy az apa az Esterházyak zólyomi ágának szolgálatában állt.

[78] Így pl. a Deberceni Református Kollégium könyvtárában még 1854-ben is járt a politikai rendőrség, és minden szabadságharccal kapcsolatos nyomtatványt lefoglalt. Vö: Varga Zsigmond: A kollégiumi nagykönyvtár. Debrecen, 1945. 110.

[79] Fehér Katalin: Reformkori oktatás-és társadalompolitikai röpiratok. = Magyar Könyvszemle 1997. 97–103.

[80] A röpiratok legtöbbje a népnevelés-népoktatás problémakörével foglakozik elsősorban, szűkebb-tágabb kontextusban, visszafogottabb vagy radikális hangvétellel, de megjelennek bennük a nőnevelés, a magyar tanítási nyelv bevezetésének kérdései is.

[81] A Magyar Nemzet sérelmei. Egy alkotványos szózat a magyarokhoz az 1833-ik Esztendőben. OSzK Kézirattár. Az iratot közzétette K. Papp Miklós = Történeti Lapok 1874. 139–140.; 152–154.; 168–170.; 182–184.; 214–216.; 231–233. Újabban: Füzes Miklós: A magyar nemzet sérelmei. Egy elfelejtett röpirat a reformkori Magyarországról. = Somogy Megye Múltjából. Somogy Megyei Levéltár Évkönyve 1998. 71–90.

0[82] Uo. 153.

0[83] Uo. 154.

0[84] Uo.

0[85] Jósika Miklós: Irány. Kolozsvár, 1835. : Vázolatok. Kolozsvár, 1835.

0[86] Uo. 69.

[87] Uo. 68.

[88] Uo. 108.

[89] Uo. 97.

[90] Uo. 98.

[91] Uo. 102.

[92] Baloghy László (1799–1858). Iskoláit Selmecen és Pozsonyban végezte. Nógrád megyében aljegyzőként működött.

[93] Baloghy László: Nemzetiség és alkotmányi mozgalmak korunkban. = Népnevelés Pest, 1841.

[94] Schoepf (Mérei) Ágost (1805–1858) orvos, az akadémia levelező tagja. Középiskolai tanulmányait Győrben és Sopronban végezte, majd Bécsben, Prágában és Páduában folytatott orvosi tanulmányokat. 1832-ben szerzett diplomát. 1839-ben Pesten gyermekkórházat alapított, amely tizenhárom évig állt fenn. 1836-tól az egyetem orvoskarának rendkívüli tanáraként működött. A szabadságharcban történt részvétele miatt a bukás után Törökországba, majd Angliába ment, Manchesterben telepedett le, és gyermekorvosként működött haláláig.

[95] Schoepf Ágost: Néhány szó általánosan megalapult ártalmas gyermeknevelési hiányok körül magyar szülőkhöz. Pest, 1844.

[96] Az 1848-as röpirat irodalomról: Posonyi Erzsébet: Forradalmi röplapok és gúnyiratok 1848ban. = OSzK Évkönyve 1957. Bp. 1958. 324–364.

[97] Tavasi Lajos: Tanoda és egyház. Tanítónak levelei egy paphoz. Pest, 1848. 55 l. Az iratot ismerteti: Oroszné Murvai Margit (szerk és bev.): Tavasi Lajos válogatott pedagógiai művei. Bp. 1955. 31–34.

[98] Uo. 3.

[99] Kerék István: Príma penna vagy az új hazában új nézetek. Pest, 1848. 3 l. és : Altera penna, vagy csak az anyanyelv rovására tanulhatunk latinul írni és beszélni. Pest, 1848. 4 l.

[100] A zsidók egyenjogúsításáról azonban csak az 1849. évi júliusi szegedi országgyűlés rendelkezett.

[101] Boleman István: A dicső szabadságra emelkedő oskola. Pozsony, 1848.

[102] Boleman István (1795–1882) tanár. Selmecen, Pozsonyban és Tübingában végezte tanulmányait, majd magánnevelőként dolgozott. 1815–1820-ig a losonci, 1820–1840-ig a selmeci, majd a pozsonyi evangélikus gimnázium tanára.

[103] Boleman István: i. m. 8.

[104] Uo. 19.

[105] Uo. 27.

[106] Uo. 24.

[107] Németi Imre: Testvéri szózat a néptanítókhoz. Pest, 1848.

[108] A nevén kívül, és azt hogy néptanító volt, nem tudunk róla semmit.

[109] Németi Imre: i. m. 2.

[110] Uo. 5.

[111] Uo. 12–13.

[112] Uo. 13.

[113] Uo. 20.

[114] Uo. 21.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.