Magyar Könyvszemle   118. évf. 2002. 4.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

SZEMLE

Les trois revolutions du livre. Catalogue de l’exposition de Conservatoire Nationale des arts et métiers, Paris, de 8 octobre 2002. à 5 janvier 2003. Catalogue réuni par Alain Mercier. Paris, 2002, Imprimerie Nationale, 511 l.

Hosszú, közel négy éves előkészületek után megnyílt az a könyvtörténeti világkiállítás, amely “A könyv három forradalma” címet viseli. A munka szervezése alapvetően Alain Mercier-re hárult, de segítségül állandóan a teljes francia könyvtörténeti szakmát maga mögött tudhatta attól függetlenül, hogy ki, melyik iskolához tartozik. Az utolsó két évben pedig egy nemzetközi úgynevezett “Tudományos tanács”-ot is felkértek a koncepció bírálatára, illetve a megvalósítás segítésére. A szervezők e testület véleményét azután vagy elfogadták, vagy nem (nagyobb részt nem), a végeredmény azonban imponáló, nagyszerű kiállítás. Igazi francia kiállítás – azaz támaszkodva a franciaországi nagyon gazdag gyűjtemények anyagára, a mezopotámiai agyagtábláktól és pecsételőktől kezdve, a kínai, a koreai, a japán korai írásos emlékeken, kéziratos és nyomtatott könyveken át, az egyiptomi írásfejlődést bemutatva jut el az antik görög és a római világba, hogy a keresztény könyvkultúrát részletesebben tárhassa fel. A három forradalom, az írott könyv megjelenése, a nyomtatás feltalálása, majd tömegessé válása, illetve az elektronikus médimok, az e-book megjelenése.

Azt is mondhatnánk, hogy ez a történet már a könyökünkön jön ki, divattéma. Az intézmény, amelyik megrendezte a kiállítást alapvetően technikatörténeti múzeum. Ennek megfelelően a könyvtörténet is ebből a szempontból [474 jelenik meg, és az a mozzanat már külön érdekessé teszi a kiállítást: a könyvtártörténet, vagy az olvasástörténet szakemberei, de a könyvtörténészek is, akik történészként, irodalomtörténészként művelik szakmájukat sokat tanulhatnak ebből a szemléletből.

A katalógus több a kiállításnál. Tanulmányok sora (39 szerző), és az egyes tárgyleírások (14 szerző) egy “folyamatos” könyvtörténetet teremt. A kiállítás szervezéséhez az is hozzátartozik, hogy kéthetente előadásokat is szerveztek a bemutatott anyagról. Itt a tanulmányok szerzői, illetve az említett tudományos tanács tagjai az előadást meghallgatva nyilvános kerekasztal-beszélgetést folytatnak. Nagyon jó kommunikációs formája ez az anyagnak, akár egyetemi kurzusnak is felfogható. (Van is olyan doktori iskola, amelyik szervezetten viszi a hallgatóit ezekre az alkalmakra.)

Vannak azonban feltűnő hiányosságai a kiállításnak és a katalógusnak is. Ezek csak kis részben magyarázhatóak anyagi gondokkal (drága a kölcsönzés, a biztosítás, a szállítás, stb.). A könyvtörténet technikatörténeti megközelítése különösen kiemeli azt a társadalomtörténeti szempontot, hogy az egyes kultúrákban hogyan szerveződött (vagy miért nem) a könyves világ mögé egy olyan társadalmi réteg, amely anyagilag is érdekelt volt a folyamatos technikai változtatásokban. Felértékelődött tehát az a szempont, hogy a könyvnek milyen társadalmi hatása volt az egyes országokban. Kína, Japán, vagy Korea ilyen nézőpontból szükségesen és elégségesen van jelen a kiállításon. Arányos a korai arab és a zsidó írásbeliség szerepeltetése is. Teljesen hiányzik azonban India, illetve az amerikai félteke indián kultúrái (maja kódex szerepelt ugyan az elképzelésekben, de a fennmaradt három darab közül akár egynek a kölcsönzése horribilis összeggel terhelte volna a kiállítás költségvetését). Alapvetően hiányzik azonban a keleti és nyugati kereszténység könyvhasználata közti különbség bemutatása. Így nincsen örmény, vagy grúz anyag, és a görög keresztény darabok sem ebből a szempontból kerültek kiállításra. De nem csupán a kiállításból hiányoznak ezek, hanem a katalógus tanulmányai sem térnek ki arra a kérdésre, hogy az egyes kultúrák hagyományt átörökítő folyamata miként tér el egymástól. Egy-egy tanulmány említi ugyan a kérdést, de csak az éppen bemutatott társadalom kapcsán tesz megjegyzést, nincsen összehasonlító szándék. Pedig napjaink világpolitikai feszültségei is jelentős mértékben e kultúrák különbözőségeiből adódnak, és jó adalékul szolgálhatott volna a kiállítás ahhoz a vitához is, hogy hol húzódnak Európa határai.

Az egyes könyvelőállítási technológiák továbbélése s a peremterületeken figyelhető meg. A tekercset felváltotta a kódex, és a legutolsó bemutatott darab a XIII. századból származik (pag. 150.) A tekercs forma azonban továbbél ebben a műfajban, így érdekes lett volna látni humanista tekercset (pl. a Bibliotheca Corviniana állományából fennmaradt Genealogia Turcorum Imperatorum, OSzK), vagy nyomtatott tekercset is (a XVII. századból több nagyobb család is élt genealógiájának ebben a formában való megörökítésére). A technológia és a hagyomány átörökítésének hatékonyságának összefüggésire ki kellett volna térni a “hosszú kéziratosság korszakán” átment nemzetekre. Főként közép-európai kultúrákról van szó. A lengyel, vagy a magyar irodalom a XVIII. század végéig nagyobb részben kéziratos formában terjedt, jó példák is lettek volna: Cserei Mihály történeti munkája a XVIII. század végén 302 kéziratos másolati példányban volt ismert. A XIX. század első feléből ismerünk olyan családi könyvtárat, amelyben tucatnyi, másutt megjelent nyomtatvány kéziratos másolata volt megtalálható, jelezve az igényt a könyvre és az olvasásra, és jelezve a könyvkiadás, de főként a kereskedelem hiányosságait.

Említettem már, hogy igazi francia kiállításról van szó. Ez leginkább a kiállításnak a nyomtatott könyv korai történetét bemutató részén érhető tetten. Vannak a francia példák, természetesen a könyvnyomtatást a németek találták fel, Itáliában is jelentős volt a nyomtatás (igaz kevés példával szerepel) és érdekességként láthatunk máshonnan is darabokat (pl. glagolita ősnyomtatvány). A technikai nézőpont itt bosszulta meg magát leginkább, hiszen Közép-Európában [475 (vagy a Köztes-Európában?) kevés a technikai innováció. A Congregatio de Propaganda Fidei örmény betűkészlete, vagy Misztótfalusi Kis Miklós grúz karakterei nem fértek bele a képbe, jóllehet a “technikai innováció – hagyományok átörökítésének mikéntje” kérdéskörben releváns mondandója lett volna ezeknek a példáknak is. Igen, a decemberi kerekasztal beszélgetésnek tárgya lesz a “nyomtatás keleti expanziója”. Örültünk volna, ha a kiállítás részeként is láthattuk volna ezt.

A kiállítást nem véletlenül dedikálták Henri-Jean Martinnek. Az ő Lucien Febvre-el közösen írt könyvének gondolatmenete köszön vissza a kiállítás koncepciójában is. Ez a koncepció persze kiváló, csak ma már Franciaországban is jelent meg olyan monográfia (Barbier, Fréderic: Histoire du livre. Paris, 2000, Armand Colin), amelyik legalább a nyugati-keresztény Európát tekintve egységesen szemléli a területet, és koncepció szintjén is szervesen veszi tudomásul a “Köztes-Európa” (ebből a szempontból a keleti és nyugati keresztény együttélés területe), illetve a nyugatibb (értsd francia, angol stb.) eszmék – e területre való – német mediációjának létezését.

Monok István