A 2000. millenniumi évben az esztergomi egyházi gyűjtemények egymás után nyitották művelődéstörténeti időszaki kiállításaikat a magyar szentekről és ereklyéikről, az esztergomi könyvkultúráról majd a magyar pecséttörténetről, miközben tudományos konferenciákat rendeztek, katalógus- és tanulmányköteteket jelentettek meg. Könyvtörténeti szempontból mégis a Bibliotheca anyagát bemutató kiállítás a legérdekesebb, amelynek szakmai előkészítését és forgatókönyvét elsősorban az MTA Könyvtár Kézirattára kutatójának, Körmendy Kingának köszönhetjük. Jelen bemutatót az is indokolja, hogy e kiállításhoz sajnos katalógus nem jelent meg.

A szerény alapterületű kiállítás nemcsak az esztergomi könyvkultúra évszázadairól nyújt informatív tájékoztatást, hanem a bemutatott tételek többségénél az eredeti dokumentum megpillantásának az élményével is megajándékozza a látogatót. A laikus látogató persze aligha veszi észre, hogy a tömör leírások a kiállítás tervezőjének sok évtizedes kutatásait összegzik, az egyes tételek azonosítása vagy tudományos értékelése mögött tanulmányutak, cikkek vagy katalóguskötetek állnak (vö. MKsz (116.) 2000. 3. sz. 352.; legutóbb összefoglalóan: in: Ezer év Szt. Adalbert oltalma alatt. Szerk. Hegedűs András – Bárdos István. A Prímási levéltár kiadványai, 47–56. /Strigonium antiquum 4./). Körmendy Kingának új szempontú kodikológiai vizsgálatokkal az esztergomi kanonoknak a bécsi, padovai, bolognai egyetemen folytatott kánonjogi tanulmányaihoz kapcsolódó, eddig ismeretlen, jórészt a bécsi Nemzeti Könyvtárban (ÖNB) lévő forrásokat sikerült azonosítani. Csak megerősíteni tudjuk véleményét, hogy az esztergomi főszékesegyház középkor könyvkultúrája az ország egyházi központjának [535kultúráját közvetítette az egyházi és világi társadalom felé. A káptalan tagjainak képzettsége a középkori magyar értelmiség meghatározó rétegének műveltségi szintjét reprezentálja és teszi megfoghatóvá.

A kiállítás időrendben haladva hat egységre tagolódik. Az első korszak az érsekség alapításától a város törökök általi elfoglalásáig, 1543-ig terjed. Az esztergomi egyház megnevezés alá a székesegyház mellett a káptalan és a 14. században alapított Collegium Christi is beletartozik, de még így csak kevés könyvről van tudomásunk, s még kevesebb maradt fenn. A tárlókban eredetiben vagy fényképeken bemutatott művek közül ide tartozik az Énekek éneke kommentárja (12. század), Nyás Demeter érseki helynök formuláskönyve (1525 előtt), az Esztergom váraljai Szent Imre kápolna vagy oltár Graduale töredéke (1350 körül), Szalkai László iskolás jegyzetei (1489–90), egy Biblia, amelyet a beírás szerint egy bizonyos Temlinus másolt (Bécs, ÖNB, fénykép, 1394), Ioannes de Balbis Grammaticája (Bécs, ÖNB, fénykép, 1430 előtt), Franciscus de Zabarella: De horis canonicis (Bécs, ÖNB, fénykép, 1454), egy Breviarium (Bécs, ÖNB, fénykép, 1494 előtt), Pseudo Diogenes levelei (Bécs, Diözesenarchiv, fénykép, 1458 után), valamint egy Capitulare (1374 után).

Az esztergomi gyűjtemények második, immár nagyszombati korszaka 1543-tól 1611-ig tartott. Az újrakezdést olyan nevek fémjelzik mint Várday Pál, Oláh Miklós vagy Telegdi Miklós érsekek nevei és könyvtárpártolása. A korszakban megjelennek a nyomtatványok, V. Kelemen: Constitutiones (Velence, 1489), Szt. Ambrus művei (Bázel, 1492), Szt. Tamás Summája (Velence, 1467), Liber Agendarius (Nagyszombat, 1583), Chronologia ecclesiastica (Bécs, 1580), Ex probatissimis authoribus… vocabula (Augsburg, 1518), s olyan jelentős kéziratok mint a Bakócz-graduale (Oláh Miklós 1555. évi ajándéka), illetve a Vita Adae et Evae (cseh munka, Szondy Pál nagypréposti ajándéka, 1558 előtt).

Az 1611. évi nagyszombati zsinat ismét felállította és támogatta a székeskáptalani könyvtárat; a székesegyházak könyvtárát ettől kezdve nevezték káptalani könyvtárnak. Ebből az időszakból a legértékesebb gyarapodás Lippai György és Szelepchényi György érsekek neveihez fűződik. Utóbbi érseksége alatt már elkészül a könyvtár első helyrajzi, majd betűrendes katalógusa. A 17. század elején még megszereznek Budáról, az egykori királyi várból származó kódexeket, majd a Barkóczy Ferenc érsek nevéhez kapcsolódó káptalani magánlevéltári rendezéséhez középkori kódexlapokat is felhasználnak. A bemutatott művek között találunk egy Balassi Bálint diákkori bejegyzését tartalmazó bázeli, 1530. évi nyomtatványt, Körösi Zsigmond egyetemi jegyzetét (Róma, 1644), Körösi Zsigmond Luther Enarrationes könyvét (Strassburg, 1530), Szelepchényi György Pázmány metszetét az Igazságra vezérlő kalauzból (Pozsony, 1637), Lippai György tulajdonából Veresmarti Mihály Tanácskozás c. munkáját (Pozsony, 1640), Szelepchényi érsek magáról készített metszetét bemutató Szt. Bonaventúra kötetét (Nürnberg, 1491). A Lippai György által megvásárolt értékes Fugger-könyvtárra utaló darabok mellett a Bécsbe szállított budai könyvanyag, az ún. Budai II. gyűjteményből származó, az 1674. évi katalógusban egyedüliként megtalálható kódex, Nagy Szent Gergely Énekek éneke magyarázatai (Scheyern, 1473) érdemel figyelmet.

1776 és 1820 közöttről, a káptalan nagyszombati és az 1761 után alapított pozsonyi érseki könyvtárak időszakából Batthyány József, ill. Barkóczy Ferenc, valamint Rudnay Sándor érseksége figyelemre méltó. Az utóbbi határozta el az érsekség és káptalan, s természetesen a könyvtárak visszaköltöztetését Esztergomba. A kiállított művek közül Aranyszájú Szt. János De sacerdotio c. könyvét említjük, amelyhez Barkóczy írt előszót, s az általa alapított esztergomi érseki nyomdában, Royer Antalnál nyomtatták (Esztergom, 1763).

Az ötödik korszak már a közelmúltba vezet át. 1853-ban épült fel Hild József tervei szerint az érseki és káptalani könyvtárak közös épülete, Szt. Jeromos egyházatya szobrával. Ekkor szállították át a könyvtárat Nagyszombatból, [536amit kétévnyi állományrendezés követett. Scitovszky János érsek (1849–1865) gyarapította a könyvtárat a vitatott ún. Esztergomi krónikát tartalmazó 12. századi iskolás jegyzettel. Jordánszky Elek hagyatékából került a gyűjteménybe egy magyar nyelvű biblia, a Jordánszky-kódex (1516–1519), a nagyszombati klariszáktól pedig az ún. Nagyszombati kódex (1512–1513), valamint további vásárlások és ajándékozás útján egy Psalterium (Würzburg, 1279), egy Evangelistarium (Neustift, 1482), egy anabaptista énekeskönyv (1665), valamint egy pergamenre nyomtatott imakönyv (Augsburg, 1520).

A hatodik korszak immár a máig tart, amelynek meghatározó személyisége Simor János érsek (1867–1891). Ő egyesíti a Főszékesegyházi Könyvtár néven az esztergomi könyvgyűjteményeket. A kanonok közül pedig Dankó József bécsi teológiai tanár (†1896) prímási levéltáros, pozsonyi prépost, Majer István (†1893) kanonok, nagyprépost, valamint Lepold Antal (†1971) kanonok, könyvtári prefektus hagyatékai, ill. az utóbbi metszetgyűjteménye érdemelnek említést. A legújabb gyarapodást már csak egy-egy darab érzékelteti: a Dankó-gyűjteményből egy Huszita antiphonarium (15. sz. második fele), a Kanuz-gyűjteményből egy Psalterium (Buda, 1500–1510), illetve egy csere útján megszerzett Missale (Ewich, 1471).

Az esztergomi kiállítás a rendelkezésre álló szerény anyagi lehetőségek ellenére is a legszínvonalasabb millenniumi művelődéstörténeti kiállítások közé sorolható. A Kincstár rendelkezésre bocsátott helységeit a kiállítást rendezők maximálisan kihasználták, néhány termet azonban biztosan fel tudtak volna használni. A jövőre nézve mégis feltétlenül kívánatos lenne az esztergomi egyházi gyűjteményekhez egy alapterületében és elrendezésében, valamint megközelíthetőségében is méltó időszaki kiállítóhely létrehozása.

Veszprémy László