Magyar Könyvszemle   116. évf. 2000. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

[81Kalmár György német nyelvű Traktátusa[1]. Kalmár György személye újabban ismét az irodalomtörténeti érdeklődés középpontjában kerül. Az újkori érdeklődés eredete Weöres Sándor újrafelfedezéséhez köthető, de a szerzővel kapcsolatos publikációk az 1994-es debreceni Kalmár-konferencia anyagának megismerése óta szaporodtak meg. Az önmagát filológusként és teológusként meghatározó Kalmár két főműve, ti. a világnyelv-tervezet és a Valóságos magyar ABC[2] mellett ritkán ejtünk szót kisebb jelentőségűnek tartott műveiről, holott azok behatóbb ismerete – ahogy ez reményeim szerint ebből az elemzésből is kiderül – a főművek értelmezése szempontjából kívánatos lenne. Az eddig csak címéről ismert, de most már beazonosított Traktátus ismertetésével, elemzésével is ehhez szeretnék hozzájárulni, mindvégig szem előtt tartva, hogy irodalomtörténeti tétje valójában csak hexameteres költeményének, az ABC-nek van.

Kalmár György helye, szerepe mindmáig nincs kijelölve a magyar irodalomtörténet-írásban. Irodalmunk történetének 18. századi nem éppen szerencsés periodizációja különösen sújtja szerzőnk életművét, hiszen egyes alkotásai – mint az ABC is – az 1772-es „korszakváltás” előtt – igaz csak két évvel –, míg más, más szempontból ugyancsak fontos művei már azután keletkeztek.

Ha a régi irodalomhoz soroljuk, akkor minden fontos, amit írt, és bőséges életművében akár kuriózumokra is akadhatunk: mint pl. az európai tudományosság által mindmáig nyilvántartott világnyelv-tervezete, magyar nyelvvel kapcsolatos megnyilvánulásai. Ha pedig az úgynevezett felvilágosodás korának magyar irodalmához soroljuk, akkor a versújítás terén tett jelentős erőfeszítéseit értékelhetjük vagy magyar grammatikáját: és valóban, eddig szinte csak ezeket értékelte a szakma.

Mindkét megközelítést alapvetően elhibázottnak tartom, hiszen nem egy bizonyos mű vagy művek – jelen esetben a ma is szépirodalomként olvasható/befogadható mű: a Valóságos magyar ABC – riceouri értelemben vett dolgára – tudniillik az adott műben rejlő és felfejtendő világra[3] – kérdeznek rá, hanem saját elméleti alapállásukból kiindulva igyekeznek válaszokat „kicsikarni” a már eleve meglévő kérdéseikre. Ebből a szempontból Kalmár műve akár egy megújult irodalomtörténet-írás próbája is lehetne.

Egy bizonyos korszak kanonizált előfeltevésrendszerének óhatatlan működésbe lépése különösen jellemző a 18. század közepének irodalom- és kultúrtörténeti kutatásaira. Magyarországon a felvilágosodás fogalma alatt az ész diadalra jutásának korát értjük (vagy az irodalmi megújulás fejlődéskoncepcióját), és ennek a diadalmenetnek stációit – irodalmi megnyilvánulásait – kutatta eddig az irodalomtörténet is. Holott messzemenőleg nem csak erről van szó.

A 18. század filozófiai, ismeretelméleti kulcsfogalma nem az ész, hanem a természet és a megismerhető igazság. A természet – pontosabb kifejezések: Natur, mundus – kétféle értelmezése áll egymással szemben: egy jelentésteli, magyarul értelmezhető, olvasható (liber mundi, Buch der Natur), és egy mérhető, képletekre visszavezethető. A magyar irodalomtörténet – szemben például a némettel – az előbbiről nemigen vesz tudomást. A német irodalomtörténet-írás számára evidencia, hogy pl. Hamann, Herder sőt a Sturm und Drang nehezen értelmezhető/érthető a kétféle felvilágosodás elméletének figyelembe vétele nélkül. N. B. a szakma Magyarországon Hamannt [82barokk filozófusként határozhatná meg. Kalmár egész életműve is csak a fentebbi szembeállítás fényében érthető meg. Kiindulópontja a kimondhatatlan: Isten és a világ egysége, a természet értelmezhetősége.

Ezek szépirodalmi igénnyel megírt művének, a Valóságos Magyar ABC felfejtendő, elsajátítandó világának is a sarokpontjai, és ezekkel a fogalmakkal foglalkozik az elemzendő Traktátus is.

Weöres Sándor két évtizedes újrafelfedezése megsejt valamit, de alapvetően rossz irányt jelöl ki az értelmezés számára: szerinte a kulcs Kalmár őrülete, ebből következőleg nem szükséges rendszert keresni az ABC-ben, hiszen az a szerzői szándéktól nem függetleníthető. Weöres értékelése pontról pontra cáfolható, de egyvalamit mindenképp bizonyít.

Az a világ, amelyet Kalmár műve – de mondhatok akár életművet is – magában hord, a mai olvasó számára nehezen befogadható, elsajátítható. Egy olyan hagyomány része, amely távol került tőlünk, amelynek közelítése a szépirodalomként való befogadás alapfeltétele. Szándékaim szerint a Traktátus értelmezése ehhez járulhat hozzá. Tehát nem a vallási retorika történetében betöltött szerepét vizsgálom, hanem mint a Valóságos Magyar ABC világához tartozó egyik kulcsot.

Elemzés

Az általam vizsgált nyomtatott példány az Österreichische Nationalbibliothek tulajdona. A nyomtatványnak eredetileg nincs címlapja, amely megadná a pontos címet, a nyomtatás helyét és idejét. Tudomásom szerint magyarországi nagyobb könyvtárakban nem található meg.

Két részből áll: egy Mária Teréziához címzett latin nyelvű előszóból, és magából a Traktátusból. A latin nyelvű előszó egyes fejezetei nem ismeretlenek a Valóságos Magyar ABC olvasói számára, hiszen a szerző lábjegyzetben idéz belőle részleteket, bár eddig nem volt egyértelmű, hogy pontosan milyen – elküldött vagy nyomtatásban megjelent – levélről van szó (ugyanis az ABC-ben levélként emlegeti). A levélben az uralkodóval szembeni elkötelezett hűségéről tesz tanúbizonyságot, és ezzel magyarázza magának a Traktátusnak az elkészültét is. Ez a szinte önmegalázó hűség egy protestáns teológus részéről a Traktátus értelmezése során szinte magától értetődővé válik. Az előszó arról is tudósít, hogy a Traktátus első változata magyar nyelvű, és 1763-ban keletkezett. Ennek a magyar változatnak a kéziratát találta meg Szelestei Nagy László, amelyet remélhetőleg az azt kísérő többi Kalmárra vonatkozó dokumentummal együtt rövidesen közread.[4]

A magyar kézirat csak a királyról szóló részt tartalmazza, azt viszont később szinte szóról szóra fordítja németre.[5] A német változat, tehát a nyomtatott mű a disztichonokba rejtett kronosztichonok szerint 1766-ban készült. Egyébként – mint már említettem – sem az évszám, sem a kiadó, sem a kiadás helye nincs feltüntetve a nyomtatványon, amely Szinnyei szerint Bécsben készült. A következőképpen sorolja Kalmár többi műve közé: Tractat über den Text: Kind fürchte den Herrn und den König. Mit einer lateinischen Zuschrift an die Kaiserin Königin. Wien 1764. Forrása minden bizonnyal Ignaz de Luca, Das gelehrte Oesterreich: Ein Versuch. I–II, Wien, 1777–1778 című lexikona, ahol szó szerint ugyanezt olvassuk. Holott Horányi már 1776-ban a Memoria Hungarorum második kötetében a helyes évszámot adja meg, a kiadás helye nélkül, jelezve, [83hogy a Traktátus német nyelvű, és hogy egy latin előszó csatlakozik hozzá. Tehát amit állíthatunk: a kötet 1766-ban – vagy ez után, de mindenképp 1769 előtt (ABC) – jelent meg valószínűleg Bécsben, de egy része már 1763-ban, magyar nyelven kész volt. Az 1763-as év különös jelentősséggel bír Kalmár életében: ebben az évben indul ellene egyházfegyelmi eljárás, és ebben az évben következik be alább tárgyalandó megtérése is. Többek között ez és keleti utazásai során szerzett tapasztalatai indítják a Traktátus megírására, mint az az uralkodónőhöz írt levélben olvasható.

A mű a Példabeszédek könyvének 24. fejezete 21. versét, pontosabban annak első felét értelmezi: „Féld az Urat, fiam, és a királyt”. Három nagy fejezetre osztható: 1. Mit jelent a félni ige? Ez a legrövidebb, mindössze két lapos fejezet. 2. Mit jelent félni az Urat? 3. Mit jelent félni a királyt?

Az Úrral szembeni félelem fogalmát a felebaráti szeretettel összehasonlítva határozza meg, némileg átírva 1Jn. 4.20–21. verseit: (saját fordításomban:) „Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga királyát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga királyát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát? Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga királyát is.” De az Istennel való viszony több, mint szeretet: ez az Úr félelme, s ez a viszony valóban csak az Istent és a királyt illeti meg szerinte. Tehát Kalmár itt csak a félni ige fogalmát igyekszik meghatározni, nem a miértre keresi a választ.

Ha a mit jelent félni az Urat? kérdésre keressük a választ, előbb meg kell határoznunk az Úr fogalmát: Ki az, aki méltó erre a félelemre?

Túl egyszerűnek tűnhet ez kérdés és a rá adott válasz is. Az Úr: az Isten, minden dolgok teremtője és megtartója, a mi teremtőnk és megtartónk is egyben; ő a mennyei felség: Jehova, aki volt, van és örökké lesz. Hiszen ő a kezdet és a vég, az alfa és az omega (Jel. 1.17.). Ezért is félni kell tehát az Urat: „hiszen egyedül Jehova az Úr mindenek felett, aki egyedül uralkodik.” Ez az istenfogalom a bibliai istenfogalomnak felel meg. A Valóságos Magyar ABC-ben így ír erről:

De, mint egy Szent Ember ama Látásba tanúlta;
s azt, örök emlékezetre, minékünk is hagyta irásban;
halljuk! s tartsuk eszünkbe, Szívem! mit mond ő magáról
a mennyekben Ülő: hogy az Alpha, az Ómega is Ő:
hogy magyarán mondjam ki is; Ő az Első s az Utolsó.
Ezt teszi: Ő egyedüll ama Kezdet s Végezet: Ámen. [8–9][6]

Kalmár hangoztatott radikális biblicizmusa istenfogalmát szembeállítja a leibnizi filozófián alapuló istenfogalommal – ami a 18. századi filozófia istenfogalmára a legnagyobb hatással volt –, amelyben Isten gyakorlatilag a legtökéletesebb emberi tulajdonságok megtestesülése lesz. Schmidt-Biggemann a német felvilágosodás filozófiai profiljáról írt monográfiájában így fogalmaz: „Der Gottesbegriff dieser Philosophie [ti. a leibnizi] war Inbegriff seiner Prädikate, Inbegriff von Weisheit, Liebe, Güte, Gerechtigkeit und Allmacht.”[7] Kalmár ezt nem tudja elfogadni – más műveiből [84kiderül, hogy ismeri Leibniz több művét is –, számára Isten az, amit ő mond magáról a Szentírásban. A létező Isten ez, ahogy az ABC egy másik helyén nevezi:

Mind az Alpha tehát mind az egy Ómega Isten:
ami vagyon valahol, mindennek kezdete, célja;
Tőle jövén s függvén ami volt, vagyon, és mi jövendő.
Ő egyedül aki vólt, s lészen, mint mondja magáról:
értsd meg; élt vala mindenkor, s mindenha fog élni:
Amelly ő felséges, örök s mindenhai voltát
más helyeken szintén olly szóval tészi előnkbe,
melly lételt magyaráz; de egész és teljes erőben. [12]

Ennek a Bibliából megismerhető létező Istennek a neve Jehova: Úr.

Amikor féljük az Urat, természetesen elismerjük ebben a félelemben isteni tulajdonságait, de nem azonosítjuk azokkal. Lélekben könyörgünk a mindig jelenlévő Istenhez, míg cselekedetben tulajdonságaival próbálunk azonosulni.

Kalmár a Traktátusban egy helyen felidézi Breitingerhez 1765-ben írt levelét. Ez a levél elég rejtélyes körülmények között Kazinczy másolatában maradt fenn, az OSzK Kézirattárában található.[8] A levélből többek között kiderül, hogy még Hagenbuch professzornak elküldött egy szerinte figyelemre méltó könyvet: Vargyasi Dániel István Monita paterna című művét, amelyben az unitárius vallásról a reformátusra áttért Dániel István fiához írja meg intelmeit. Külön megemlíti még a szerző egy másik könyvét is – amire majd visszatérek –, és Dániel István lányának Dániel Polixénának – egyébként Petrőczy Kata Szidónia unokája – Bénédict Pictet svájci református írótól fordított pietista eszméktől befolyásolt erkölcstanát, A keresztyén ethikának velejét. Ebben Dániel Polixéna Kalmárhoz hasonlóan határozza meg az isteni tulajdonságokat, megtéve azokat a félelem alapjául. A félelem és a félés között szintén különbséget tesznek mindketten; Kalmár szerint nem úgy féljük az Urat, mint a gonoszok és ördögök, hiszen azok félnek tőle, de nem félik. Dániel Polixéna szerint:

„… a’ fiúi Félelem az Istennek mind Jóságának mind pedig Keménységének meg-gondolásából származik, melly-es egybe vagyon az Isten’ szeretetivel kötve, és ez az Isten’ fiaihoz illik.” „A’ szolgai Félelem pedig épen tsak a’ büntetéseknek meg-gondolásából származik, nem-is tiszta szívből és Lélekből tselekszi az engedelmességet, hanem tsak külsö-tselekedetek által mutatja, a szolgáknak szokások szerént.”[9]

Röviden összefoglalva: Kalmár istenfogalma azonos a Bibliában önmagát meghatározó Isten fogalmával, aki magát Jehovának, Úrnak nevezi. Istennek ez a meghatározása értelemszerűen szembekerül a filozófiai istenfogalommal.

Hosszabban idéznék most a Valóságos Magyar ABC-ből, hiszen a mű világának elsajátítása során kulcsfontosságú a részlet megértése, amihez a Traktátus éppen következő része is magyarázattal szolgál.

Minthogy az ember igen gyarló; természete lévén
Istentől vettetve erőtlenségnek alája;
s testének szükségeiről gondolkodik inkább:
ez okon Isten az ő külső áldásait osztja
[85az ő szabad tetszése szerént mindennek e földön.
Módot hagyott az okos Nemzetnek a Lélek aránt is:
mert a melly törvényt ki adott vala, mai napiglan
fenn tartá teljes nagy erőben, tarttja tovább is.

Itt röviden monddom: Maradott Két-féle Hagyása.
Edjik a természetbe vagyon bé nyomva erősenn:
olly könyv, melly szívünkbe írás nélkül vadjon írva:
melly egyedül oktatja nagyobb részét e világnak.
Másikat e mellett; ki akar, olvashat írásban.
Ez ismét kétféle: az Ó és Új, mai törvény.
Egyiket az eleink kézről mind kézre bocsátták:
annak utánna pediglen a bölcs Isten megiratta:
melly valamelly részént maradott egyedűl a Zsidóknál.
Minket ugyan mennyhez kötelez jobb móddal a többi:
mert a, nagyobb részént, csak homályosság e vakoknak:
mind a pedig nékünk, kik amaz Szentségbe reménlünk,
szépen, igen tisztán is, tündöklik, mint az a napfény:
mert az igaz Napfény elménknek elűzte homályját;
lelkünknek s a Zsidó szemeit kinyitotta valóban:
és szívünket amaz örvendetes új üzenettel
színte meg újítván, bennünk betölte örömmel. [15–16]

A dolgozat elején már szóltam a kétféle felvilágosodás természet-fogalmáról: az értelmezhetőről és a mérhetőről. (A mérhető szót jobb híján használom.) Itt fontos megjegyezni, hogy Kalmár számára Isten „kétféle hagyása”: a teremtés eredménye, a világ és a Biblia nem azonos egymással; a Biblia, és különösen az Újszövettség kizárólagos érvénnyel adatott az embernek. Ugyanakkor nem zárja ki a teremtett világ értelmezhetőségét (a liber mundi metaforája Kalmár számára egyszerre jelenti az érzékszervekkel befogadható külvilágot, és az emberi lélek világát). Erich Rothacker szavaival: „Die Welt scheint einen geheimnisvollen Sinn zu bergen, den der Mensch enträtseln will. Mit diesem aenigmatischen Grunderlebnis is ein hermeneutisches Problem angeschnitten.”[10] Erre a problémára az ABC-vel kapcsolatban még visszatérek.

A két értelmezhető világ szembeállítása a Traktátusban megadja a lehetőségét az emberiség három részre osztásának. Vannak tehát keresztények, pogányok és a legkevesebbre tartott libertinusok és saját szavaival Naturalisten – ami itt annyit tesz mint természetistenítők, de még egy múlt század eleji szótár szerint is: természeti vallást tartók.

Kezdjük a pogányokkal. Mint látni fogjuk, nagyon fontos szerepet játszik a fény-metafora, ez már az előbb idézett ABC-részletből is kiderült.

Kalmár szerint a pogányok – Isten akaratából – felismerték, mondhatni kiolvasták a természetből az isteni törvényeket, idézem: a természet fénye és az érett megfontolás által. Ismeri pogány tanultaknak az írásait, de nincs ideje megnevezni őket. De ezek a természet fényét követő pogányok, éljenek bármennyire is a keresztények számára is irigyelhető életet, árnyékban vannak, tévednek: hiszen nem ismerik a valódi igazságot, a mi krisztusi igazságunkat. Hiszen, így a magyarázat, mi másképp féljük az Istent, mint a bölcs pogányok: az Istent Krisztusban, Krisztus által, Krisztusért féljük. Eddig minden bizonnyal az ókori filozófusokra gondolt Kalmár. A következőkben már a mohamedánokról ír, mikor azok véleményét összegzi Jézusról: Nem írja, de a Koránból [86idéz, amiben Jézus bűnök nélkül szűztől született, és aki csodatetteket vitt végbe. De nem vallják, hogy értünk született majd feltámadt, nem hiszik, hogy Isten lenne, inkább hisznek a csak ember Mohamednek.

Rosszul ítélik meg Krisztus személyét, ezért minden más igazság, amit megfejtenek, mivel csupán emberi, hazugsággá válik. A pogányok így a bűnök mocskában maradnak, szemben velünk keresztényekkel, akik Krisztus vére által már megtisztultunk, és akik számára adott a lehetőség, hogy Krisztus szent lelke által valódi szent életet élhessünk. Hiszen a természet fényén kívül az örök élet reményét és a valódi isteni kegyelmet már egy új fény – ein übernatürliches Licht – természetfeletti fény: Jézus biztosítja.

El kell azonban mondani, hogy a Valóságos Magyar ABC egyes soraiban nem csak a különböző keresztény felekezetekkel szemben rendkívül toleráns, hanem, az utazásai során tapasztaltak miatt a mohamedánokkal szemben is, akiknek erkölcsös életét még a keresztények figyelmébe is ajánlja.

Hátra vannak még a természetistenítők, a természeti vallástartók. Ők kevesebben vannak, mint a pogányok, de annyival rosszabbak is. Ostobák, könnyű elméjűek, minden országban, így hazánkban is egyre nagyobb számban fordulnak elő, és meglepő módon nem csak a keresztények között, hanem minden vallásban és helyen terjeszkednek. Képmutatóságuk savanyúkovászként van jelen az emberek között. Ők, habár tartózkodnak az istentelen cselekedetektől, a durva, nyilvános bűntől, valójában a természet sötét fényében gyönyörködnek. Ezek a természeti vallástartók nem csak Krisztus evangéliumát és a keresztény hitet nevetik ki és vetik el, hanem a feltámadást, az új törvényt, a pokolt és a mennyei birodalmat is. Nyíltan nem merik tagadni, hogy van Isten, aki az Úr, csak isteni méltóságát csökkentik. Isteni lényről, tulajdonságokról, gondoskodásról és rendelésekről beszélnek: tehát nincs mindenható Isten, ezért ők nem mások mint Istent tagadó ateisták, miközben álarcként deistának nevezik magukat.

Hisznek a Természetnek; elég! s nem félik az ISTENT!
Felpuffadtak igen, lévén Christus-tagadókká! [143]

Ebben a században különösen megszaporodtak, és (idézem) „ihr wort frisset um sich wie der krebs.” Beleszülettek a kegyelembe, de megtagadják azt, ezért az ítélet napján a pogányoknál is rosszabbul fognak járni.

Kalmár végül nyíltan kimondja: senki sem rabolhatja meg az embert a filozófia által, hiszen hitünk nem emberi bölcsességen, hanem Isten erejétől származik.

Azt hiszem egyértelművé vált, hogy nem a protestáns ortodoxia ütközik itt a felvilágosodás racionalizmusával. A felvilágosodás másik ágáról van szó, amit egyszerűsítve pietizmusnak nevezhetünk, természetesen nem a leszűkített hallei, lutheránus pietizmus értelmében. Több dolog is utal erre. Egyrészt a Kalmár által több helyen hangoztatott Krisztus-központúság. A Biblia nem lezárt mű, történet, hanem ma is ható lehetőség, amelynek alapja, hogy Jézus a Krisztus. Schmidt-Biggemann szerint a Bibliával kapcsolatban tudás és hit között a különbség abban áll, hogy a hit tartalma üdvtörténetként érthető csak meg. Az antihit, a tudás tartalma azonban nem tények, hanem magyarázatok, ti. emberi okoskodás eredménye. Amennyiben ezt elfogadjuk, abban az esetben a filozófia valóban nem tud érdemben az üdvtörténetről és annak magjáról, Jézus Krisztusról nyilatkozni.[11]

Kalmár számára a megismerés így minden esetben magában kell, hogy hordozza az isteni megismerést is. Ez a megismerés antropológiai és teológiai értelemben is csak egyedi, mondhatni egyszeri lehet. A világ értelmezésének lényege tehát csak a világot jelentéssel felruházó Istenben [87található meg. Csak abban az esetben lehetek valóban részese a máig ható üdvtörténetnek, ha a jelentéssel bíró világot mint Isten megnyilvánulását szemlélem, és ez csak az új „übernatürliches” fényben lehetséges. Jézus a Krisztus ezért jut központi szerephez – tudniillik vele kell lélekben egyesülni – a személyes, egyénileg megélhető kinyilatkoztatást valló pietizmusban, keresztény misztikában, janzenizmusban stb.[12] Ez csak a megtérésen, megtisztuláson keresztül lehetséges, aminek előfeltétele a bűnök számbavétele, megbánása. A Kalmár által – és mint fentebb már említettem, a Traktátusban is idézett – nagyra tartott Dániel István és lánya Polixéna így ír erről:

„A’ reád botsátott Veszszönek okait, minden magadnak-való kedvezés nélkül, keresd-ki kebeledből, és térj-meg.” „Meg-térj a’ bünökböl igaz megtörödött szívvel: A’ Kegyesség’ gyakorlásában elébbi Útadat meg-újítsd, és nagyobb serénységgel végezd-el azt.”[13] „K. Mitsoda a’ Meg-térés? V. A’ Léleknek ollyan keserüsége avagy fájdalma, melly származik a’ meg-tselekedett vétkeknek és az ö benne meg-gyökerezett gonoszra való hajlandóságnak esméretiböl, melly egybe vagyon köttetve a’ bünöknek utálásával, és az élet meg-jobbitásának erös kivánságával, és a’melly által a’ szív Istenhez való viszsza-térése indittatik.”; „A’melly Gyönyörüséget mindenkor és mindeneknek-elötte keresni kell, az, hogy az Istennel egyesülhessünk, az ö Szeretetét érezhessük, az ö Igazságát meg-esmérjük, az ö akaratját meg-tudjuk,”[14]

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Kalmár megtérésének még pontos napját is ismerjük, 1763. július 10-e, ő maga tudósít arról – megjegyzendő, egyházfegyelmi eljárásával kapcsolatos leveleiben (ez az év megegyezik a Traktátus magyar változata megírásának évével!):

„Óh melly boldog nap az! Az én lelkem örök bóldogságának bizonyos kezdete! Óh melly igen meg-nyitotta nékem az Isten az ő meg Szentelő kegyelmének ajtaját e napon! Annyira, hogy ezen drágalátos kegyelemnek arra a graditsára engedett lépnem, a mellyen az ő Ditsőségének Országára nézek szüntelen; és igy az örök életnek birását némineműképen már elkezdettem (!), mert az én mennyei Atyám minden bűneim alól felszabadítván meg-igazított a maga Forumán. Es ekképen az ő Szent Lelke, bizonyságot tévén a én lelkemmel edjütt, hogy az én Fejemmel a Krisztussal már edjesültem…”[15]

Jézus a földre szállt ige, aki értelmmel ruházza fel a világot. Kalmár modern prófétaként éppen arra tesz kísérletet, hogy ezt az emberi nyelv számára elmondhatatlan igazságot mondja ki. A Valóságos Magyar ABC-ben az ABC minden egyes betűjéhez csatolt több, mint ötezer hexameterrel a világnak effajta leírását kell keresnünk.

Az ABC-hez csatolt utazásait megörökítő „Post Scriptum”-ból idéznék egy kis részletet, amelyben Pozsonyi szállásáról ír:

Hajnali s estvéli fektemben, az északi ajtón,
nézvén nézegeték a hegyekre; az ablakon által.
Egy részént erdősek azok; szőllősek egyébütt.
A hegynek idiájáról jöttön jöve akkor
gondolatomba az Urnak gondviselése, hatalma:
mert a hegyek nyilván ábrázolják ki az ISTENT. [203]

[88Talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy ennek a szállásnak, pontosabban annak kedvező fekvésének köszönhetjük a Traktátus megszületését is, hiszen a szöveg így folytatódik:

A másik, vagy a nap nyugoti ajtómon a Várra
színtúgy fektemben ki-ki nézegeték: ugyan éjjel is,
csillagi a menynek, lámpás módjára, ragyogván,
láthattam tőből: a fejérség mert ugy okozta.
Éjtszaka és nappal néztem ki-ki, mondom, a várra:
ahol ezen Dicső Ország Dicső Koronája
tartatik; és a Királyi Dicső Pálca is egyebekkel.
E koron is lehetett színt elmélkednem azokról,
mellyekkel köteles vagyok és leszek is a Királyhoz
hóltomig: hogy mást is kötelességre tanítsak. [203–204]

Ennek az elmélkedésnek lett valószínűleg eredménye Traktátusának magyar nyelvű, csak a királyról szóló változata, amelynek gondolatmenete kulcs lehet az ABC-ben hangoztatott, az uralkodóval szembeni feltétlen lojalitásához is. (Amiről egyébként Weöres a következőket írta: „Még hazafisága is szadista, mint valami hivatalos spiclinek, vagy keretlegénynek.”)

Már a Traktátus elején kimondja: a királyt nem csak mint felebarátunkat szeretjük, hanem féljük is. Ennek oka, hogy van az isteni, szent, mennyei, örök felség (Isten) mellett királyi (vagy egyszerűen uralkodói, hatalmi) felség is, ami magától az Istentől eredeztethető. Ezt nem volt nehéz ószövettségi locusok sorával bizonyítania.

A király így válik isteni képmássá (a magyarban: képpé), lesz isten földi – értsd: világi – helytartója (vicéje). Nem véletlenül nevezik Kalmár szerint Keleten az uralkodót Isten árnyékának: hiszen az árnyék az valaminek a jele (jelensége). Ebből következik, hogy a királyt nem csupán önmagáért vagy érdekből féljük, mint ahogy a természetistenítők teszik, hanem a királyban magát az Istent féljük.

Egészen a végletekig feszíti Kalmár ezt az Isten-király viszonyt amikor azt állítja, hogy az Isten akaratából lett király az Isten helytartójaként az isteni névből is részesül: az Elohim név olyan létezőt jelent, akit félni és tisztelni kell, ezért az uralkodó nevét soha nem lehet önmagában, csak valamilyen dicsőítő jelző társításával kimondani.

Félni kell a királyt – ez most már logikusan következik – a benne megtestesülő isteni tulajdonságok miatt is. Megkérdőjelezhetetlen – „a pártütők közé ne állj” – ezek megléte a mindenkori királyban. Ezért imádkozik, hogy a század eleji események ne következhessenek be újra. Parancsmegtagadó viperafajzatok azok, akik a királyi hatalom elől idegen országokba menekülnek, és nem törekednek arra, hogy az uralkodó visszafogadja őket kegyeibe.

Példát mutat arra is, hogyan könyörögjünk, imádkozzunk a királynőért: a 72. zsoltárt – amely egyébként a protestáns teológia szerint a Messiás országáról jövendöl – írja át, a megfelelő helyekre Mária Terézia nevét behelyettesítve. De a legutolsó locust újra a Példabeszédek könyvéből veszi: Péld. 21.1. „Mint a vizeknek folyásai, olyan a királynak szíve az Úrnak kezében, valahová akarja, oda hajtja azt!”

Talán sikerült a Traktátus értelmezése során bizonyítani, hogy az irodalmi szempontból fontos Valóságos Magyar ABC világának elsajátítása a pietizmus radikális biblicizmusának megértése nélkül nem lehetséges. „Az [pietista] eszme különféle összetevői: a lelki újjászületés sürgetése, a Krisztus személyébe való misztikus elmerülés, a lélek és Jézus közti szerelmi misztika, a megtérés kegyelmi állapotának érzete, vágya különféle módon fejeződtek ki, szigorú moralizmusban, rajongó enthusiazmusban, aszkézisben, vagy a részletes önelemzés hajhászásában.” „[A pietizmus] Vallásossága az egész életet szabályozza, nem csak a hevületek pillanataiban él. […] Bevezeti az észszerű gyermeknevelést, az átadandó kultúrának praktikus kiválasztására törerkszik, sürgeti az [89anyanyelven való tanítást és igehirdetést, ápolja az új tapasztalati tudományokat…”[16] Kalmár műveiben ezen összetevők keresése nem okoz gondot, és világnyelv-tervezetének más hasonló próbálkozásokkal való szembenállása is könnyebben magyarázhatóvá válik.

Visszatérő metafora, hogy a pietisták – az általános egyházi kereteken belül megmaradva – a megújuló hit kovászaként lépnek fel: szemben a természetistenítőkkel, akik filozófiája Kalmár szerint savanyúkovász a megújuló emberiség számára.

Hegedűs Béla


[1] A dolgozat nem jöhetett volna létre a Collegium Hungaricumban eltöltött két hónapos bécsi ösztöndíjam nélkül (1999. május–június). Külön köszönet Horváth Ivánnak és reneszánszkutató csoportjának (CHER), hogy előadásomat 1999. december 3-án meghallgatták és észrevételeiket megosztották velem.

[2] Ez a szakma által gyakran – hibásan – Summaként emlegetett hexameteres költemény.

[3] Pl.: „Amit egy adott szövegben értelmeznünk kell, az egy világot tételező kijelentés, egy világ kivetítése, melyet magam is lakhatok s melyben legsajátabb lehetőségeimet felvázolhatom.” Ricoeur, Paul: Fenomenológia és hermeneutika: A husserli idealizmus hermeneutikai kritikája. Bp., Kossuth, 1997, 23.

[4] Itt szeretném megköszönni Szelestei Nagy László önzetlen nagylelkűségét, hogy az általa megtalált kéziratba betekinthettem, s amennyire a rövid idő megengedte, azt a német nyomtatott változattal egybevethettem.

[5] A német szöveg elég sok nyelvtani [!] hibája arra enged következtetni, hogy nem biztos, hogy a fordító maga Kalmár. Talán a magyar nyelvű eredetit kísérő dokumentumok ismeretében ebben a kérdésben is tisztábban látunk majd.

[6] A Valóságos magyar ABC-ből vett idézeteket annak legkönnyebben hozzáférhető, ám alapvetően hibás kiadásából, a Pátria Könyvek sorozatban Summa címmel megjelent kötetből veszem (Kalmár György: Summa. hn., Pátria Könyvek, 1993.). Az idézetek egyszerűbb azonosítása végett ennek a kiadásnak – hangsúlyozom: hibás – lapszámaira utalok. Az idézeteket önkényesen írtam át, hiszen Kalmár hangjelöléseit nehéz visszaadni. A Szuromi által készített átiratot ismerem és egy későbbi Kalmár-kiadáshoz elég jó alapnak tartom, de mivel az nehezen hozzáférhető, ezért nem arra hivatkozom.

[7] Schmidt-Biggemann, Wilhelm: Theodizee und Tatsachen: Das philosophiesche Profil der deutschen Aufklärung. Frankfurt am Main, Suhrkamp, 1988. 64.

[8] OSzK Kt. Quart. Hung. 1238 (Kazinczy Ferenc kisebb dolgozatai).

[9] Piktétus Benedek: A’ keresztyén ethikának summás-veleje…, ford. Daniel Poliksena. Kolozsvár, 1752. 47–48.

[10] Rothacker, Erich: Das „Buch der Natur”: Materialien und Grundsätzliches zur Metapherngeschichte, aus dem Nachlaß hrsg., bearb. von Wilhelm Perpeet. Bonn, Bouvier Verlag Herbert Grundmann, 1979. 12.

[11] Schmidt-Biggemann: i. m. 1988. 73.

[12] Schmidt-Biggemann: i. m. 1988. 131.

[13] [Vargyasi] Dániel István: Az örök életre vezető egyenes út: Melly áll az egy igaz és örökké-való Istennek meg-esmérésében és keresésében. 1767. 99.

[14] Piktétus Benedek [Daniel Poliksena], 1752. 108; 394.

[15] Kalmár György Ur levele, kiad. G. Szabó Botond. Lásd Uő: Kalmár György vándorlásai és megtérése. = Irodalomismeret 1995. 1–2. sz. 115–116.

[16] Szent-Iványi Béla: A pietizmus Magyarországon, Bp., 1936. 16; 18.