Magyar Könyvszemle   115. évf. 1999. 2.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

„Ungarn und Deutschland.” Kertbeny Károly kiadványáról. A mindössze 58 évet megélt Kertbeny Károly köztudomásúlag rendkívül termékeny író volt. Élete fő céljának tartotta a magyar irodalom külföldön, első sorban német nyelvterületen való megismertetését, a Magyarországgal kapcsolatos téves nézetek helyesbítését, az előítéletek megszűntetését. E célját szolgálta mintegy 80 kötetet kitevő műfordításaival (többek között a már életében kritikával fogadott Petőfi-fordításaira gondolunk itt), valamint a magyar irodalmat bemutató bibliográfiai összeállításaival (A magyar irodalom a világirodalomban. Az idegen nyelven, önállóan megjelent magyar művek fordításainak bibliográfiája és Magyarországi német könyvészet 1801–1860). Sokat vitatott tevékenységével azonban annyit mindenképpen elért, hogy felhívta a figyelmet a magyar irodalomra, neki is szerepe volt abban, hogy Petőfi Európa-szerte ismertté vált.

E törekvései sorába illeszkedik berlini évei alatt 1872-ben Lipcsében megjelentetett Ungarn und Deutschland címet viselő kis vállalkozása, amelynek alcíme: „Zwanglose Hefte zur Vermittlung richtigeren Verständnisses zwischen beiden Nationen.”[1] A karcsú kis kötet előszavában nem tűz ki hatalmas célokat, nem ígéri, hogy sorozat vagy folyóirat lesz belőle. Az előszó végén magát mint németül író magyar írót jellemzi. Az előszót a német Reichstag egyik meg nem nevezett tagjához írt fiktív levél szövegébe szövi bele Kertbeny. Ebben kifejti, hogy a nagy nemzetek kevéssé ismerik a kis nemzeteket, így Németország sem tud sokat a magyarokról, az információk, amelyek eljutnak rólunk Németországba, gyakran tévesek. Az osztrák Monarchia fennmaradásában nem hisz, véleménye szerint a német nyelvű részek Németországhoz fognak csatlakozni, a többieknek maguknak kell boldogulniuk. Németország és Magyarország között szolid a viszony és van érdeklődés egymás iránt. A magyarok részéről ennek nincs sok akadálya, hiszen nagy részük beszél németül, német újságokat olvas. A németek nem ismerik a magyar pártviszonyokat és ő e helyzet felszámolásához kíván hozzájárulni. Céljai – mint írja – nagyon szerények, s az eredmény e meglehetősen heterogén és koncepciótlanul válogatott kötet.

Az 1868 nyara óta Berlinben élő Kertbenyt 1870-ben szélütés érte, bal oldala megbénult, még naplóját sem tudta vezetni.[2] Állapota hamarosan javult, s Jókaival ezt követően lépett összeköttetésbe, mert őt is éppen úgy szerette volna megismertetni német nyelvterületen mint Petőfit. Ettől kezdve szinte teljesen a Jókai-fordításoknak él. Detrich Márta Kertbeny-életrajzában nem említi meg az Ungarn und Deutschland címen megjelent válogatást. A kötetben elsőként két Jókai beszéd német szövege szerepel.[3] Az első „A magyar baloldal mint az igazi reformpárt”[4], Jókainak 1872. április 8-án a terézvárosi választók előtt elhangzott beszéde, képviselői beszámolója, a másik 1872. május 5-i beszéde: „Ha az ellenzék többségre jut”.[5] Jókai egész életében a 48-as program talaján áll, a balközép párt tagja, elismerte a kiegyezés eredményeit, ugyan nem volt teljesen elégedett, de bízott benne, hogy reformokkal még javítható. Három lapjában A Honban, az Üstökösben és az Igazmondóban valóságos hadjáratot folytatott a meglehetősen meggyengült Deák-párti kormány ellen.[6] Az első beszédben Jókai beszámol a terézvárosi választópolgároknak az elmúlt hároméves országgyűlési periódus eredményeiről. A balközép [243 álláspontja, hogy az alkotmány reformokra szorul, de a reformok kizárólag törvényes úton vihetők végbe. Felsorolja azokat a területeket, amelyek szerinte reformokra szorulnak, így a honvédelmet, a külpolitikát. Voksát Magyarország semlegessége mellé teszi le, valamint Magyarország pénzügyi függetlenedését, önálló magyar nemzeti bankot követel. Kitér a vallásszabadság kérdésére, a bíróságok átszervezésére, az ipartörvényre, a vasútfejlesztésre. A másik beszéd, választóihoz intézett programbeszéde, lényegében ugyanezeket a követeléseket tartalmazza.

Jókai beszédeit követi Szathmáry Károly írása az óvodákról. Szathmáry Károly (1830–1891) író, szerkesztő, a Kisfaludy Társaság tagja, több fontos lap (így a Divatcsarnok, A Hon, az Országgyűlési Napló) munkatársa, a Petőfi Társaság alapító tagja. 1873-ban megszervezte az Országos Kisdedvédő Egyletet, amelynek titkára, 1877-től elnöke. 1881-ben a kisdedóvó intézmények miniszteri biztosa, az erről szóló törvényjavaslatot ő készítette. Szathmáry azt a nézetet képviseli, hogy a gyermeknevelés alapja a gyermek és a pedagógus között meglévő kölcsönös bizalom, igen fontosnak tartja a gyermekek munkára nevelését, a munka megszerettetését.

Ez után következik Kertbeny saját írása: „A szlovák egérfogó-kereskedők Németországban” címen. A különleges címet viselő írásban Kertbeny tulajdonképpen a szlovák népcsoport egyik foglalkozási ágának képviselői alapján tesz az egész szlovákságra vonatkozó megállapításokat. Hogy miért éppen az egérfogó-kereskedőket tartja a szlovákság egyik legjellemzőbb csoportjának, nem világos, hiszen Magyarországon a szlovákokat inkább „drótostót”-ként ismerték. Írását azzal a megállapítással kezdi, hogy amerre a világon a szlovák egérfogó-kereskedők járnak, mindenütt magyarnak tartják őket. Erre vonatkozóan csak azt jegyezzük meg, hogy a szlovák népviselet jelentősen eltér a magyartól. Ezek után leírja festői külsejüket, majd a cigányokhoz hasonlítja őket, lévén azok szintén vándornép. Nem világos, a vándorló szlovák egérfogó-kereskedők miért jelentenek ürügyet számára a magyarországi nemzetiségek számszerű bemutatására. Ezek után a szlovákokat jellemzi vallási megoszlás szerint, majd a „népkarakterológia” a korban elterjedt sablonjait felhasználva közöl ilyen általánosságokat a szlovákokról, hogy jó, bátor katonák, szenvedélyesek mint az olaszok. Külsejüket így jellemzi: ovális arc, kevés szakáll, hosszú haj, majd leszögezi, hogy külsejükkel tulajdonságaik – passzívak, ritkán kezdeményeznek, szorgalmasak – is összhangban vannak. Nyáron, a betakarításkor, gyümölcsszedéskor alacsony bérekkel is beérik. Megállapítja, hogy a szlovák dalokban gazdag nép, és a szlovák parasztok a mezei munkák közben gyakran énekelnek. Gáspár Imre is megjegyzi, hogy a szláv népek zenei érzéke köztudomású, bár ő a szlovák hangszeres zenét tartja fontosabbnak. „Hogy mégis létezik meghatározott hangszerrel bíró tót népzene, az az általános zenei ösztönből magyarázható ki. De nem is több, mint egy kezdetlegesen nyilatkozó ösztön öntudatlan, álmatag nyilatkozása.” – írja. Mint jellemző hangszert a fuvolát és a pásztorkürtöt emeli ki.[7] A magyarok jól kijönnek a szlovákokkal – folytatja Kertbeny, amit saját tapasztalatból tud, mert – mint írja – sokat tolmácsolt a szlovákoknak, mikor megtakarított pénzüket német bankárokhoz vitték. Dolgos, türelmes és fejlődőképes nép. Ugyanakkor szlovák fiatalok bandái garázdálkodnak Európa-szerte és ezek rossz fényt vetnek az egész szlovákságra. A magyar országgyűlésnek meg kellene fontolnia, hogy a jó munkaerőket megtartsa, és Németországot az emberiség érdekében megszabadítsa a szociális féregtől. Nem derül ki azonban, hogy Kertbeny mindezt hogyan képzelte megvalósíthatónak, s hogy ez valóban akkora probléma volt-e a két nemzet (a magyar és a német) között, s hogy ennek megoldását miért kapcsolta a kötet kitűzött céljaihoz. További kutatást igényelne Kertbeny szlovákság-ismeretének forrása. Ismerve meglehetősen önkényes forráshasználatát, azt is el lehet képzelni, hogy az ismert tényeket saját fantáziájával egészítette ki. [244

A kötetet Kertbeny jegyzetei zárják, amelyek Magyarországgal kapcsolatos különféle statisztikai adatokat tartalmaznak. Közli Magyarország népességét, a nemzetiségek és a választók számszerű megoszlását, a magyar országgyűlés költségeit, majd a magyar újságírás történetét dióhéjban, az újságok számadatait nyelvek és példányszámaik szerint, végezetül Jókai idegen nyelven hozzáférhető műveinek listája zárja a függeléket. Rövidsége ellenére mégis ez az utolsó rész közvetítette a legtöbb ismeretet a magyar valóságról a külföldi érdeklődő felé. A kötet végére érve azonban úgy érezzük, a kérdés továbbra is fennmarad, miért gondolta Kertbeny, hogy ezzel a tematikájában meglehetősen szerteágazó kötettel hozzájárulhat a német-magyar kapcsolatokhoz, a két nép egymás iránti szimpátiájának felkeltéséhez, egymás jobb megismeréséhez.

Rózsa Mária


[1] A címet talán így lehetne fordítani: Kötetlen füzetek a két nép közti jobb megértés közvetítése céljából.

[2] Detrich Márta: Kertbeny Károly élete és műfordítói munkássága. Szeged, 1936. 33.

[3] A két beszéd szövege megjelent magyarul: A Hon 1872. április 9. (reggeli kiadás) és A Hon 1872. május 7. (reggeli kiadás). A Jókai Mór politicai beszédei című 1930-ban megjelent kiadvány viszont nem tartalmazza e két beszédet.

[4] Jókai első beszédéről említést tesz Kertbeny naplójában 1872. április 11-én, s megjegyzi, hogy ő fordította. Lásd:OSzK Kézirattár Duod. Hung. 55/8.

[5] A második Jókai-beszéd megjelent önállóan is: Ha az ellenzék többségre jut. Programbeszéd. Pest 1872.

[6] Lengyel Dénes: Jókai és az 1875-ös fúzió. = Petőfi Irodalmi Múzeum Évkönyve 1963. 71–73. Jókai kiegyezés utáni politikai szerepéről lásd még: M. Kondor Viktória: Megjegyzések Jókai Mór politikai szerepéhez a kiegyezést követő években. = Történelmi Szemle 1958. 1–2. sz. 125–135.

[7] Gáspár Imre: Hazánk tót népe. (A tót nép, a tót költészet). Bp. 1879. 39.