Magyar Könyvszemle   115. évf. 1999. 2.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

Apaffy Mihály könyvajándéka a marosvásárhelyi scholának. A fejedelem, I. Apaffy Mihály (1632–1690) személyét nem kevés előítélet övezi. Cserei Mihály krónikás feljegyzéseiben a Fogarason elhunyt erdélyi uralkodóról azt írja, hogy őnagysága

„a jámbor Apaffi Mihály, ki papnak lett volna alkalmasabb, mint fejedelemnek” nem volt erélyes ember: „nem volt néki semmi gondja az ország dolgaira”, minden fontos ügyet sógorára vagy feleségére bízott, maga „a vadászatot szerette s gyakorlotta ifjúságában, gyönyörködött igen az órákban, melyek sokféle formára csináltatván, renddel állanak vala a házban; mindenkor azok körül pepecselt, [222 egyébkor vagy olvasott vagy könyveket fordított; lovakra, fegyverekre, köntösökre, oeconomiára, mint férfiember nem volt semmi inclinatiója”.[1]

Az elmarasztalás a magánembert nem, az államférfit annál inkább megilleti, függetlenül attól, hogy egy hanyatló korban kényszerűségből vállalt olyan szerepet, amelyre senki és semmi nem készítette fel, életének eladdig egyetlen meghatározó eseménye a balul végződött lengyelországi hadjáratot követő tatár rabság volt, ahonnan azonban övéi kiváltották. Istenes, elmélkedő hajlamát, mély vallásosságát csak megerősítette a csudával határos szabadulás, majd a fejedelmi trónra emelés, amelyben minden bizonnyal az eleve elrendeltség jelét vélte felfedezni.

S ha nincs is teljesen igaza Cserei Mihálynak, akit már a kortársak is meggyanúsítottak elfogultsággal, értelmiségiként, felelős gondolkodóként a Habsburg korra bekövetkezett végzetes romlás, a szürke diktatúra okait keresve, Apaffyt is bűnbakká teszi joggal-jogtalanul. Azt azonban nem tagadja, hogy a fejedelem tudós ember volt. A könyvszerető, író, fordító fejedelem ritkaság, tulajdonképpen kivétel Erdély trónján. Báthori István és Kristóf Páduában járt egyetemre, de nem maradt utánuk számottevő irodalmi termés, humanistákkal, olaszokkal-magyarokkal és lengyelekkel vették körül magukat, udvarukat az európai reneszánsz egyik menedékévé tették; Bethlen Gábor szívesen olvasott, elsősorban a Szent Írást bújta – ha akadt ideje a hadjáratok szünetében –, támogatta a művelődést és áldozott a szellemi mozgalmak segélyezésére, jó stílusú misszilis leveleit kizárólag a címzetteknek szánta, végrendelete minden szépsége ellenére nem irodalmi, hanem politikai-gazdasági írás; a két Rákóczi György üzenetváltásait szűkebb pragmatizmus jellemzi, az igazán művelt Rákóczy Zsigmond, I. György fia, aki az irodalom-bölcselkedés ígérete is lehetett volna, korán elhunyt, nem is került Erdély trónjára.

Kemény János Önéletírása – regény –, ha létezett volna ilyen műfaj abban az időben irodalmunkban, könyörgéseit és curriculum vitaejét, a korrajzot ugyanaz a kényszerhelyzet szülte, mint a címben szereplő utódjának legnagyobb?életélményét: a tatár kán krími rabsága. A gyötrelmek, a holt idő agyoncsapására ragadott tollat. Ha nincs tétlenségre kárhoztatva: levelet diktál, parancsot oszt, uralkodik, cselt sző.

Apaffi három teológiai munkával rukkolt elő, amelyek a 17. századi magyar protestáns/kálvinista gondolkozásra kétségtelenül hatottak. Igaz, naplójánál aligha olvastunk e korból silányabb diáriumot. Hiányoznak belőle a lélek vagy elme rezdülései, személyes fénytörései, a senkivel össze nem téveszthető időjegyek, vonások, látásmód. Dátumok, útirányok, evés-ivás, alvás, fogadás, járás-kelés, törökök és levélolvasás, jóformán még a jelzők sem tudnak kiülni csillogó verítékcseppenként a papíros epidermiszére.

Egyik sok példányban fennmaradt fordítása Marcus Fridericus Wendelinusnak A keresztyen isteni tudományrol irott két könyvei Kolozsváron látott napvilágot 1674-ben Veresegyházi Szentyel Mihály nyomdászmester erőfeszítései nyomán.[2] A coccejanus tanárok által kedvelt német szerző, Mark Friedrich Wendelin [1584–1652] művének eredeti címe Systema theologicum majus et minus. Wendelinus a zerbsti (Anhalti hercegség) gimnázium tanára volt életfogytiglan, református teológusként írt logika és politika-tankönyvet, csillagászati kézikönyvet és természetesen a bölcselet és teológia képezte munkásságának derékhadát. A Systema theologicum nem csak magyarul, de hollandi nyelven is napvilágot látott.[3] Erdélyszerte igen elterjedt és olvasott auktor volt, nem hiába esett rá Apaffy Mihály fejedelem választása. A 17. század végi és a következő [223 század elejéről kelt könyvjegyzékek, leltárak majd mindenikében előfordul Wendelinus neve, műveinek valamelyik kiadása.[4] Ugyancsak felbukkan viszonylag szép számmal minden erdélyi református kollégium, schóla könyvtárának fönnmaradt leltárjegyzékében.[5] Az Apaffy jegyezte fordítást leggyakrabban nemes egyszerűséggel a legtöbb helyen úgy örökítik meg a könyvtárnokok, összeírók, mint a „magyar Vendelinus”-t.

Szabó Károly a Régi Magyar Könyvtár első 1879-es kötetében nem kevesebb mint 24 lelőhelyet sorol föl, hozzátéve, hogy „s több magánosoknál” is előfordulnak példányok. Ebből tizenegy akkor még Erdélyben volt. Természetesen szerepel a jegyzékben a vásárhelyi Teleki Téka és a marosvásárhelyi Református Kollégium, nincs ezzel szemben föltüntetve a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium, holott ebben a kis iskolai gyűjteményben is megtalálható a „magyar Vendelinus”.[6]

Közleményünk a marosvásárhelyi Református Kollégiumból származó példánnyal kíván a továbbiakban behatóbban foglalkozni. Tisztában vagyunk vele, hogy a mi darabunk nem kelhet versenyre a kolozsvári egykori Református Kollégium állományában őrzött darabbal, mely aranyozott, vörös bőrbe kötött, és amely valamikor a Bornemisza Annáé volt, miként ,supra librosa’ tudtunkra adja. A fejedelemasszony radnóti könyvtárából került 1714-et követően az iskola bibliothékájába.[7] A marosvásárhelyi darab[8] mindjárt a megjelenés esztendejében eljutott végleges őrzőhelyére.

„Az Meltosagos Erdélyi Fejedelem Apafi Mihaly eö Nag(yság)a kegyelmesen conferalta Exemplarban a’ M-Vásárhellyi Scholanak, midön Görgényböl viszsza tért volna eo Nag(yság)a Radnotra Die 5 Mensis 8bris 1674.

Az utan köttette be az Scholanak privatiobeli közönseges penzeivel 17. Febr. 1677.

      Gidofalvi Balas

p(ro) t(empore) Rect(or) Sch(olae) M(aros) V(ásárhelyiensis)

      m(anu) p(rop)ria”

Ezek szerint tehát Görgény várából visszatérőben ajándékozta a vásárhelyi iskolának, midőn radnóti fejedelmi kastélyába igyekezett hazafelé. Gidófalvi Balázs akkori iskolamester emlékezete szerint 1674. október 5-én történt az adományozás. A donatio időpontja egy pénteki napra esett.

Most pedig pillantsunk bele Apaffi Mihály fejedelem feljegyzéseibe:

„October. 5. Indultam Görgénybűl ebédre Petelyébe, hálni Ernyére. 6.[octombris] [Maros]Kereszturra ebédre, hálni Radnothra. 16.[octobris] Indultam Radnothrul ebédre Péterlakára, hálni Elekesre.”[9]

Figyelembe véve az utak állapotát, a maitól némileg eltérő nyomvonalát, nem feledkezve meg arról, hogy a fejedelem áthaladása a falvakon és kisvárosokon nagy eseményszámba ment, tehát [224 gyakorta megállott, hogy az elébe járulók ügyes-bajos dolgait meghallgassa, azt sem hagyva ki számításainkból, hogy nem a hajnalok hajnalán indult útnak, hogy az ebéd elköltése után bizonyára ejtőzött egy darabig valamelyik kényelmes székben-heverőn: nos, viszonylag rövid távolságokat tett meg a nap két részre osztott szakaszában. Görgénytől a Szász- és Magyarrégen szomszédságában levő Peteléig reggeltől délig alig 17–20 kilométert futott hintaja. A kor mértéke szerint egyetlen délelőtt – ha Bogdán István számításai szerint egy régi magyar mérföld nyolcezer métert tett ki – akkor csupán két bő „mélyföldet” kocsizott kíséretével.[10] Az ebéd után megtett út Petele–Nagyernye között még kevesebb, ui. csupán 16–17 km-t jelent, vagyis éppen üti a két mérföldnyi távolságot. Mentő körülményeket most is felhozhatunk, a már előszámláltakon kívül, októberben – tudjuk – korábban sötétedik, biztonságosabb még a teljes sötétség előtt elérni az ernyei kényelmes udvarházat. Persze meghálhatott volna Vásárhelyen is, de amaz még tizenkét kilométerrel, másfél mérfölddel odébb nyújtózik a Maros balpartján.

Ha hihetünk Gidófalvi Balázsnak, amennyiben az ajándékozás valóban október 5-én történt, akkor ez vagy Görgény és Petele, illetve Petele és Nagyernye között bármelyik ponton lezajlódhatott. Eljátszhatunk a gondolattal: a fejedelem magával hozza a könyvet Görgényből és futárral, gyorsabb futású lovassal küldi előre a székely- vagy marosvásárhelyi scholának. Nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen Apaffy csupán a régi kegyes uralkodók, erdélyi fejedelmek szokásit követi, midőn beneficiumokat conferál az iskolának, miként tették már Bethlen Gábor és a Rákócziak is előtte.

Az sem teljesen elképzelhetetlen, hogy Marcus Fridericus Wendelinus könyvét az ajándékozó nagyúr akkor nyújtotta át a jövendő kollégiumnak (e rangemelésre még várni kell negyvennégy évig), amikor áthaladt a székelység egyetlen szabad királyi városán, vagyis másnap, október hatodikán, azaz szombaton. A fejedelmi napló szűkszavúsága ezt a feltételezést sem küldi teljesen a fantazmagóriák birodalmába. Igaz, nem említi Vásárhelyt, de meg- és/vagy ki sem kerülhette a várost, ha Ernyéből Keresztúrra ment ebédelni, Gidófalvi sem árulja el, pontosan hol történt az adományozás, ő csak a fejedelmi utazás két végpontját említi, s e számunkra nem túlságosan nagy földrajzi térségben kellett tehát megtörténnie a könyvajándékozásnak. Figyeljünk a megtett út hosszúságára: a szentgyörgyi vámnál lépett be és Medgyesfalvánál a nagyúton hagyta el a várost, huszonegy kilométert, vagyis több mint harmadfél mérföldet kocsizott ebédidőig. A városi tanács elébe járult, ott voltak az elöljárók, az esküdt férfiak, a scholamester, Gidófalvi Gálgyor Balázs sem hiányozhatott. A fejedelem valamelyik kísérője, egyik főkomornyikja, éppenséggel maga az uralkodó adta, adományozta, ajándékozta a rektornak ezt a Keresztyén isteni tudományokat.

Miért nem jegyezte be a donátiót maga a fejedelem vagy valaki környezetéből a címoldalra? Nem tudjuk. Lehet, hogy a fejedelem kötelességének tartotta, hogy a friss művel megajándékozza a többi iskolát is, Vásárhely csak egy volt a sorban. A korban már jelzett nagyszámú „magyar Vendelinus” jelenléte a közgyűjteményekben támogatja föltevésünket. Arra is utalhatnánk, miszerint a kötetet kísérőlevél társaságában adták át az iskola akkori igazgató-tanárának. Ennek kelete, dátuma lehetett 1674. október 5-e, amit Apaffi ezek szerint még Görgényben, Petelén vagy bárhol másutt megírathatott és aztán mellékelték az ajándékhoz. Ma a levélnek nyoma sincsen.

Vagy a crudában, „exemplárban”, kötéstáblák nélkül kapott könyvre Gidófalvi futólag feljegyezte néhány nappal-héttel később azt az örvendetes tényt, hogy Apaffy fejedelem gondolt az iskolai könyvesház gyarapítására, az ajándékozás pontos idejére, napjára azonban már nem emlékezett teljes biztonsággal. A friss, új, még nyomdaszagú könyvek, mint ismeretes, ritkán kerültek [225 a piacra, ponyvára bekötve. Gidófalvi Gálgyor Balázs[11] rektor tehát 1674-ben nyerte a könyvet, de csak 1677 februárjára készült el a mai fehér pergament kötés. A compactor az iskolától – nem a könyvtári alapból – kapott 93 dénárt munkájáért.[12] A 18. század derekán Teleki Sándor – Sámuel, a könyvtáralapító atyja – számára Enyedi Sámuel könyvkötő Pápai Pariz Ferenc magyar nyelvű orvosi könyvét, a Pax corporist vonta be: „Kelletik készíteni minél hamarább ugyan ő Excell(enciája) számára egy uj Pax Corporist, tisztességes es tsinos compactioban mellynek árrát Fl. 1.50. előre Enyedi uramnak… meg fizette ez uttal” Teleki Sándor.[13]

Az iskola 1707-ben készült első, máig is olvasható könyvtárjegyzékében Kis-Éri György iskolamester írásával a következő tételre bukkanunk:

„Series secunda, ordo interior [második polcsor, a belső rendben, sorban] […]

[Nr.] 11, 12, 13, 14, 15, 16

Marcus Friedicus Vendelinusnak a keresztyeni Isteni Tudományrol irott két könyvei mellyeket a Néhai Nemes Erdély Országi M(é)l(tósá)gos Fejedelem Apafi Mihály magyarra forditott Colosváratt, mellyeket a külsö számok meg külömböztetnek.”[14]

Ilyformán derül ki, hogy az adományozást követő harminchárom esztendő alatt a „magyar Vendelinusok” száma a schola particula gyűjteményében hatra szaporodott, hogy ezeket egyenként leltározták be, mindegyiknek van saját jelzete, amit a könyv bordájára (kötéstáblájára) ragasztottak fel. A külön jelzetek, véleményünk szerint, arra utalnak, hogy az egyes kötetek különböző időpontokban kerültek be az iskolai könyvtárban, tehát nem mind a hatot egy alkalommal adományozta I. Apaffy Mihály. Igaz nem a nagy, sok könyvet tartalmazó 1674–1707 közötti adományok keretén belül jutottak föl a polcokra, amelyekről viszonylag pontosan tudjuk, mit is [226 tartalmaztak.[15] Hogy a féltucatnyi jegyzékbe vett példányból 1707-ben melyik lehetett most már az Apaffy fejedelem ajándéka, az – úgy hiszem – mellékes. A lényeg, hogy a Református Kollégium állományából mára csak ez az egy darab vészelte át az idők és olvasók viharát.

Sebestyén Mihály


[1] Nagyajtai és miklósvárszéki Cserey Mihály históriája 1661–1711. Kiadja Kazinczy Gábor. Pest, 1852. 196.

[2] RMK I. 1161.

[3] Jöcher: Allgemeines Gelehrten Lexicon. Leipzig, 1751. IV., 1887–1888; Herepei János: Adattár XVII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. Bp.–Szeged, 1971. III., 21.

[4] Erdélyi könyvesházak III. 1563–1757. Szeged, Scriptum, 1994. 18, 24, 74, 90 skk. Az Apaffy és bethleni Bethlen család illetve a környezetükben élő családok, alumnusok gyűjteményeit veszi számba ez a kötet.

[5] Ua. II. Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyenyed, Szászváros, Székelyudvarhely. Uo., 1991. Vö. a kötet mutatóival.

[6] Lásd 2. sz. jegyzetünket. A keresztúri példány mai jelzete 02154. A gyűjtemény 1951 után került Marosvásárhelyre.

[7] Herepei: i. m. III., 80; RMK I. 1131.

[8] Jelzete: Bo-22495, negyedrétű, jó állapotban levő példány.

[9] I. Apaffi Mihály naplója. Közli Tóth Ernő. = Erdélyi Múzeum (17.) 1900. 154.

[10] Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek a XVI. század végéig. Bp., Akadémiai Kiadó, 1978. 85.

[11] Személyére nézve rendelkezünk néhány adattal. A marosvásárhelyi schola particula növendéke, 1662. október 20-án esküszik fel az iskola törvényeire, amikor már az etymologia osztály tanítója, 1664–1665-ben ugyanott contrascriba. (Tonk Sándor: A marosvásárhelyi Református Kollégium diáksága 1653–1848. Szeged, Scriptum, 1993. 231. sz. tétel., ill. 450, 455–456). Innen Nagyenyedre ment át, ott folytatta tanulmányait, még 1673-ban is. (Herepei János: Gidófalva deákos végzettségű fiai a XVII. században. In: Adattár. III. 277–278. és Jakó Zs. – Juhász I.: Nagyenyedi diákok 1662–1848. Bukarest, Kriterion, 1979. 99. Ezek szerint 1667-ben lépett az iskola felesküdött tanulói közé, contrascriba volt Enyeden is. Utóbb odaírták a neve mellé: rector M. Vásárhelyiensis.) 1679. április 1-jén iratkozott be a leideni egyetemre, theológiát hallgatott, ekkor harminc évesnek mondja magát. 1677-ben eredt útnak Teleki Mihály alumnusaként. 1681-ben tért haza. (Herepei: Uo.; Szabó Miklós–Tonk Sándor: Erdélyiek egyetemjárása a korai újkorban 1521–1700. Szeged, Scriptum, 1992. 287. tétel.) Közben 1673 augusztusa és 1677 áprilisa között a vásárhelyi iskola gyeplőit igazgatta, majd ugyanezt tette hollandi peregrinációja után 1681. Szent György napjától ugyanazon esztendő augusztusáig, amikor Gyulafehérvárra vitték papnak. (Koncz József: A marosvásárhelyi evang. Reform. Kollégium története. Marosvásárhelytt, 1896. 50–51.) Zoványi Jenő adataiból tudjuk, hogy 1698-ban Gidófalvi Balázs még életben van: a gyulafehérvári egyházmegye esperese és a város lelkésze is egyben. (Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns egyháztörténeti lexikon. Harmadik javított és bővített kiadás. Bp., 1977. 235.)

[12] Ugyanazon az előzéklapon feljegyezve: „Compactus d. 93.”

[13] Erdélyi könyvesházak III., 166. A kilencvenhárom dénár még egy forintot sem tett ki. Az 1750-es feljegyzés egyfelől a pénzromlással magyarázható, hiszen Pápai Páriz könyve számos kiadást ért meg, igazi 18. századi könyvsiker volt. A nyolcadrétű karcsú kötet méreteiben az Apaffy fordításnál háromszor vékonyabb.

[14] Erdélyi könyvesházak II., 102.

[15] Koncz József: A marosvásárhelyi Helv. Hitv. Főtanodai könyvtár ismertetése. = MKsz 1879. 313 skk.