Magyar Könyvszemle   115. évf. 1999. 2.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

Két fragmentum művelődéstörténeti értékéről.[1] Az Egyetemi Könyvtár U. Fr. l. m. 60. jelzetű, négy oldalas, hajdan Platónnak tulajdonított alkímiai témájú töredéke és a Központi Szeminárium S. Fr. l. m. 36. jelzetű, szintén alkímiai és szintén négyoldalas Geber-féle töredéke a középkor végén minden bizonnyal egyazon kódex lapjaiként volt olvasható.[2] Az előbbi részlet Pseudo-Platón Liber quartus cum commento Hebuhabes Hamed explicatus ab Hestole műve negyedik könyvének egy részlete, az utóbbi pedig Pseudo Geber Summa perfectionis magisterii in sua natura című híres traktátusának a Vénusz és a Szaturnusz lényegét tárgyaló részében olvasható. Mindkét mű viszonylag korán hozzáférhetővé vált nyomtatásban is,[3] így a kéziratokat – gyanús témájuk mellett – talán éppen a nyomtatott változatok megléte tette fölöslegessé, és ezért használta egy 17. századi könyvkötő – minimális antikváriusi tiszteletet tanúsítva az illusztrált középkori manuscriptumok iránt – tiszta bőr helyett kötőanyagul őket. Fennmaradásukat mindenesetre éppen méltatlan sorsuknak köszönhetik. A szerény hazai forrásanyag kiegészítését célzó fragmentum-kutatás talált rájuk, mikor a II. József féle kolostorfelosztások eredményezte abolíciós anyagból származó, majd az Egyetemi Könyvtárba és a Szemináriumba kerülő őrzőkönyvekről lefejtették az efféle új forrásokat, vállalva az azonosítással és a proveniencia kutatással járó bizonytalanságokat.[4]

A most bemutatandó szövegrészletek betudott szerzői ráirányítják a figyelmünket a középkori alkímia két forrására, az inkább szellemi természetű, spirituális görög, és a gyakorlatibb, kísérletezőbb arab tradícióra. Bár magának Platónnak komoly kutatás természetesen nem tulajdonít alkímiai korpuszt, művei (köztük a Timaiosz) gazdag táptalajai az alkímiai interpretációknak. A tulajdonképpeni alkímia azonban csak ezután születik, a Kr. u.-i első évszázadokban, a hellenizmus és a szinkretizmus bölcsőjében, a gnosztikus, neoplatonikus, neopythagoreus, sztoikus, epikureus, görög és egyiptomi tradíciók bábáskodása mellett. Keresztapja Hermész Triszmegisztosz, fiatalkora pedig az arab filozófia jegyében telik. Az arabok közül a legjelentősebb alkimista a nyolcadik században élt Abu Musa Jabir ben Hajjan ben Abdallah El-sufi El-Tarsufi El-Kufi [212 (latin szerzőknél egyszerűen: Gabir vagy Geber), akinek híre olyan nagy volt, hogy több írás – köztük a vizsgálatunknak kitett szövegek egyike – az ő művének tüntette fel magát.

Az érdeklődők válogathatnak a bőséges, és változatos színvonalú szakirodalomból,[5] amely bemutatja az alkimista laboratóriumban folyó titkos eseményeket, a sokrétű szimbolizmussal telített alkímiai ikonográfiát, vagy a transzmutáció pszichológiai értelmezését kínálja.[6] A történeti művekben viszonylag kevés adat található a kézirattárakban is ritkább Ps-Platón szöveghez. Nem a Liber Quartus az egyetlen Platónnak tulajdonított alkímiai vagy mágikus mű, Badawi még tizenkettőt említ, amelyeknek vagy csak a címét ismerjük, vagy kéziratuk is fennmaradt,[7] de ez a legismertebb. Berthelot nagy alkímia-történetében a szövegben előforduló ’Aron noster’ szókapcsolatból arra következtet, hogy zsidó műről van szó, de ezt további argumentációval nem támasztja alá.[8] Sok találgatásra ad okot a kommentátor személye: Hebuhabes Hamed, valamint a szövegben előforduló másik név, Thebit. Ez utóbbi – Badawi szerint Thâbit ibn Qurrah – kéri az előbbit – Ahmad ibn al-Husain ibn Jahar Bukhtart – magyarázza meg, mit tanított Platón az okkult dolgokról, mely kérésnek Hebuhames a tömör és aforisztikus platóni főszöveghez csatlakozó bő fizikai és alkimista jegyzetekben tesz eleget. Ha jól dekódoljuk a Thebit nevet, és valóban Thâbit ibn Qurrahról van szó, akkor a kommentátor személyében nem alkímiai, hanem asztrológiai autoritást tisztelhetünk.[9] Patai megemlíti, hogy a ’habes’ lehet puszta félreértése az ’aben’ vagyis ’ibn’ szónak, így esetleg Hebua ibn Hamed néven kellene azonosítani kommentátorunkat.[10] Berthelot véleményét a zsidó szerzőségről a lehetőség szintjén elfogadva felteszi Patai, hogy a látszólag arab nevek valójában héber bibliai nevek elferdített változatai is lehetnek.[11] A kérdésnek azért jelentős a tétje, mert ez alapján lehetne állást foglalni afelől, vajon a mű latin hamisítvány, vagy arabból, esetleg héberből fordították.[12] A korántsem eldöntött kérdésben Berthelot határozottan a fordításverzió mellett foglal állást, és a fordítás elkészülésének idejét 1200 körülre teszi.[13] [213

„Liber Quartus” kéziratokkal mindenesetre a 13. századtól kezdve rendelkezünk,[14] a Ps-Geberhez képest kevés könyvtárban találkozunk vele, és különösen ritkák és értékesek a korai, 13. századi kéziratok, mint amilyen a vizsgálatunk tárgyát képező töredék.[15]

Különösen érdekes, hogy Magyarországon, az Országos Széchényi Könyvtár kézirattárában is találunk egy „Dixit Plato, opus ducitur” kezdetű kéziratot a 15. századból (1487-ből?), ez azonban nem azonos a „Liber Quartus”-szal (MS. 272. ff. 135–138.), de ugyanitt megtaláljuk Geber Chimia című könyvének egy részletét (ff. 2–76.), ez pedig éppen a Summa perfectionis alternatív címe.[16] Ezek szerint, és a későbbiekben bemutatásra kerülő párizsi kézirat szerint Platónnak és Gebernek tulajdonított alkímiai iratok egybekötése nem volt példa nélkül álló.

Ahogy a Széchényi Könyvtár-béli alkímiai gyűjtemény, valószínűleg a mi eredeti könyvünk is több írást tartalmazott. A lapok tetején mindenesetre az olvasás megkönnyítésére – és az azonosítást végző utókor hálájára – fejlécben jelezték, hogy éppen melyik iratról van szó. Többek közt ezek a kék és piros betűkből álló fejlécek (Plato L. 4. és GEB L. 5’), (valamint a hasonló méretű írástükrök) segítettek megállapítani, hogy a két töredék ugyanabból a kódexből származik. A Platónnak tulajdonított nagyobb betűs, rejtélyes, tömör szöveg és a Hebuhabes Hamed féle apróbb betűs, bővebb, tudományos magyarázat más kéz írása. A szöveg megszokott rövidítésekkel él, kék és vörös kezdőbetűket tartalmaz, az olvasást csak a leromlott állapota, hajtogatások, szakadások, hiányok nehezítik meg.

A fragmentum keletkezésének lokalizálásához és datálásához fontos adalékokat, kodikológiai szempontból értékes információkat szolgáltathat az iniciálék művészettörténeti vizsgálata, mely esetünkben egy színes iniciálé (később) félig befeketített férfifejére, talán Platón arcképére támaszkodhatott. A szakértő szerint a keret, a betű formája, a végén a csomókkal közép-európai jellegű, „az iniciáléban látható fej rajza és formái távoli cseh-morva igazodást mutatnak. (…) Az iniciálé feltételezésünk szerint 1360 körüli munka.”[17] [214

A Ps-Geber féle Summa Perfectionis sokkal elterjedtebb olvasmány volt a középkorban, és a jelenkori szakirodalmat is jobban foglakoztatja mint a „Liber Quartus”.[18] Ez volt talán a legfontosabb alkímiai szöveggyűjtemény a késő-középkori nyugaton, kritikus pozíciót töltött be az alkímia fejlődésében. Az attribuáció ebben az esetben kevésbé átlátszóan hamis mint Platónnál. Geber valóban jelentős korpusszal gyarapította az alkímia irodalmát, ezért léphetett be a diszciplina azon autoritásai közé, akiknek különösen szívesen tulajdonítottak további iratokat. A Summa perfectionis esetében azonban a szöveg elrendezésének szabatossága, didaktikus skolasztikus argumentációja is (mint arra maga a „Summa” cím is utal) növeli gyanúnkat, hogy a szöveget végül ne fordításnak, hanem latin hamisítványnak véljük. Nincsen továbbá tudomásunk az arab eredetiről, legyen az valóban Geber műve, vagy arab hamisítvány, valamint a szöveg terminus választása és a benne kifejtett alkímiai elmélet is inkább a 12–13. századi latin és arab művekre emlékeztet. Berthelot végül amellett foglal állást, hogy az írás nem régebbi ebben a formájában a 13. századnál, bár lehet, hogy anyagában, mondataiban korábbról is kölcsönöz, akár még Gebertől is. Szerinte a legvalószínűbb hipotézis, hogy 13. századi latin szerzők felhasználták a tudós Geber nevét saját felfedezéseik publikálásához.[19] William Newman a (Sumával együtt öt összetartozó írást egybefoglaló) corpus geberianum vizsgálatakor mikrofilológiai vizsgálatok alapján 13–14. századi szerzőségre, név szerint Paulus de Tarentóra következtet. Taranto más művei ugyanis és a corpus geberianum szövegei mintha kereszthivatkozásokat tartalmaznának, függenének egymástól, emlékeztetnek egymásra.[20]

A Summa kéziratait szinte minden nagyobb európai kéziratgyűjtemény katalógusában megtaláljuk,[21] és a Ps-Platón esetével ellentétben itt több olyan kéziratot találunk, mely régiségben versenyre tud kelni a miénkkel.[22] Ezek egyike pedig éppen az a Bibliothèque Nationale-beli miszcellán irat, amely egyszerre tartalmazza a két forrást, talán éppen úgy, mint a mi eredeti [215 kódexünk, amelyből jelenleg csak a két töredékről tudjuk biztosan, hogy fennmaradtak, bár feltehetően a töredékeket tartalmazó műveken kívül más alkímiai könyvek is szerepeltek benne. Ez a könyv azon alkímiai gyűjteményeknek egy példánya, melyekbe, hasonlóan, mint az OSzK beli 202-be[23], vagy 272-be, tematikusan egybekötötték a rendelkezésre álló és alapvető szakirodalmat a Raymundus Lullusnak tulajdonított hatalmas alkímiai korpusz egyes darabjaitól kezdve különböző Tractatus de alchimiákon és Praecepta alchimicákon keresztül „secundum Hermetem Regem Egipciorum” könyvekig, Rhazestől Avicennán át Geberig. Ezek közt megemlíthetjük még a bécsi 5477-es kódexet, mely a „Summa magisterii” után közvetlenül tartalmaz egy írást a következő címmel: „Interrogationes regis Kalich et responsines Morieni de omnibus, in quibus efficacia magisterij Hametis constat probari”.[24] A Hames név márpedig ismerős a számunkra, éppen a Ps-Platónban megnyilatkozó kommentátor neve volt ez.

Térjünk azonban most vissza szűkebb témánkhoz, a töredékhez. A szöveget egy kéz írta, kevésbé sérült, mint a Ps-Platón, viszont sokkal jobban elhalványodott, és ez helyenként az olvasást is megakadályozza. A fejléc, mint fentebb szó esett róla, vörös és kék betűkkel igazítja útba az olvasót, hogy mely alkímiai írást is tanulmányozza éppen.

Nyitva maradt még a töredékek eredetének és használatának kérdése, amire még felszínes választ is csak egy összetett vizsgálat elvégzése után lehet adni. Ez a vizsgálat magában foglalja a tárgyalt töredék, az őrzőkönyv és a tömítőanyag vizsgálatát, de nem feledkezhetünk meg a többi töredékről sem, hiszen nem zárható ki, hogy – mint esetünkben – további részletekre bukkanunk ugyanabból a kódexből.[25] Ilyen és ehhez hasonló kutatások szükségesek ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel állást foglalhassunk a provenientia originis és az usus felől. A Geber töredék hordozókönyve Ludovicus Granatensis Introductio ad Symbolum Fidei (Coloniae, 1588) írása, melyet 1632-ben kötöttek membrana scripta a nagyszombati jezsuita könyvtár 1690-es katalógusa szerint.[26] Az Egyetemi Könyvtár állományának előtörténetét ismerve[27] valószínűnek mondható, hogy az Egyetemi Könyvtár és a Központi Szeminárium fragmentumainak hordozókönyvei közül a többség 1632 és 1640 közt került kötésre, feltehetően egyazon könyvkötő műhelyben. Az 1632-es könyvtárrendezés során felmerült újrakötési igények folytán hirtelen megugró bekötendő könyvmennyiség tette indokolttá, hogy a könyvkötők a drágább tiszta pergamen helyett a beírt pergamenekhez forduljanak. Ezt az eljárást nagyobbrészt az ekkoriban feleslegessé váló liturgikus kódexek bánták, ezek szomorú sorsában osztozott a mi alkímiai kódexünk. Fodor Adrienne feltételezése szerint a beírt pergameneket kínáló, változatos tematikájú (jogi, természetfilozófiai, orvosi) kódexgyűjtemény Esztergomból eredhet, ahonnan a török előrenyomulása miatt szállították a biztonságosabb nagyszombati könyvtárba.[28]

Kecsegtet némi remény, hogy a katalógusok további elemzése, valamint fragmentum-lefejtés és kutatás révén az eredeti kódexből további részletekre bukkanunk, kötéstáblában, vagy kalandosabb úton fennmaradtak. Addig is be kell érnünk a Ps-Gebert és Ps-Platónt egyaránt tartalmazó [216 BN 6514-el, a bécsi 5477-es kódexszel és az OSzK 272-vel, melyek elpusztult kódexunkéhoz hasonló szellemiségükkel talán vígasztalnak az előbbi elvesztéséért. További kutatások tárgyául is érdemes választanunk ezeket mert egyfelől kodikológiai és könyvtártörténeti tanulságok lappanghatnak bennük észrevétlenül, másfelől pedig a létező magyar alkímiatörténeteket kiegészíthetnénk egy még hiányzó, középkori fejezettel.

Láng Benedek


[1] * A téma részletes feldolgozása az Iskolakultúra 1995. 5. számában olvasható.

[2] Mezey László (rec.): Fragmenta latina codicum in Bibliotheca Universitatis Budapestiensis. Bp. 1983. 78–79. Uő.: Fragmenta latina codicum in bibliotheca Seminarii Cleri Hungariae Centralis. Bp. 1988. 46–47. J. Fodor Adrienne: A nagyszombati jezsuiták könyveiről lefejtett kódextöredékek. = Ars Hungarica 1989. 1. sz. 51–56.

[3] Ps-Platón fragmentum sorait: Theatrum Chemicum. Argentorati, 1622, Vol. 5. 197–200. A Ps-Gebert pedig egyrészt: Geber: Summa perfectionis Magisterii in sua natura, ex Bibliothecae Vaticanae exemplari. Liber Investigationis Magisterii et Testamentum: Gedani, apud Brunonem Laurentium Tanchen, 1682. 1–199. a 124–127. és 133–136. oldalakon, másrészt: G. Graturolus: Verae alchimiae artisque metallicae citra aenigmata doctrna certusque modus scripts… Vol. I–II. Basel, 1561, I. 118–184., valamint: Manget: Bibliotheca chemica curiosa. Vol. I–II. Genova, 1702. I. 519–557.

[4] Vö. Madas Edit: Adalékok a Központi Szeminárium Pozsonyból származó kódextöredékeinek provenienciájához. = Ars Hungarica 1989. 17. sz. 1.

[5] E. J. Holmyard: Alchemy. London, 1957., W. Ganzenmüller: Die Alchemie im Mittelalter. Padernborn, 1938., P. Kibre: Studies in Medieval Science, Alchemy, Astrology, Mathematics and Medicine. London, 1984., L. Thorndike: A History of Magic and Experimental Science. Vol I–VIII, New York, 1934–1958., R. Kieckhefer: Magic in the Middle Ages. Cambridge, 1989., M. Berthelot: La Chimie au Moyen Age. Vol. I–III. Paris, 1893., R. Patai: The Jewish Alchemists. A History and a Source Book. Princeton, 1994., Waite: The Secret Tradition in Alchemy. 1926., Szathmáry László: Az aurum potabile, az örök élet itala. = A magyar gyógyszertudományi társaság értesítője (9.) 1933. 108–116. Uő.: A magyar iatrokemikusok. uo. 297–320., Uő.: Az alkémiai jelképek megfejtéséről. uo. (10.) 1934. 323–340., Uő.: Az asztrológia, alkémia és misztika Mátyás király udvarában. In: Mátyás király emlékkönyv. Bp. 1940., Uő.: Magyar alkémisták. Bp. 1986., Fónagy Iván: A mágia és a titkos tudományok története. Bp. 1943., Endrei Walter: Régi vegyjelek. Bp. 1974 és az Ambix című folyóirat 1937-től kezdve.

[6] Pszichológiai interpretációt nyújt számos művében Jung, valamint az ő nyomán többek közt: Johannes Fabricius: Alchemy. The Medieval Alchemists and their Royal Art. Wellinborough, 1989.

[7] A. Badawi: La transmission de la philosophie grecque au monde arabe. Paris, 1968. 42–45.

[8] Berthelot: i. m. Vol. I. 248. és 398. A Berthelot e véleményét idéző szakirodalom (Thorndike Vol II. 783. n. 2., Badawi 43. stb.) egy kezdeti tévedés miatt, majd a hibát ellenőrzés nélkül hagyományozva Vol. II. 398. p.-re hivatkozik. Az Aron noster a nyomtatott változatban (Theatrum chemicum, Vol V.) a 120. p.-n fordul elő.

[9] Róla lásd még: Francis J. Carmody: The Astronomical Works of Thabit ben Qurra. Berkeley, 1960., Marie-Thérese d’Alverny: La transmission des textes philosophiques et scientifiques au Moyen Age. Paris, 1994.

[10] Patai: i. m. 372.

[11] Uo. n. 9.

[12] Lásd még M. Steinschneider: Die europäischen Übersetzungen aus dem Arabischen bis Mitte des 17. Jahrhunderts. Wien, 1906. 44.

[13] Berthelot: i. m. Vol. I. 398.

[14] Leggyakrabban az alábbi incipitekkel: Consideravi res ex quattuor naturis et inveni; Cum res ex eodem genere sint radices; Dixit Plato. Cum res ex eodem genere; Dixit Plato. Et corpus cum separaveris ipsum; Dixit Thebit, dixit Eubohabes Hames; Dixit Thebeth Hames filio Hasom filio Gahar elegimus apud finem; Hec scientia incipit a potentia et pervenit ad actum; L. Thorndike–P. Kibre: A Catalogue of Incipits of Medieval Scientific Writings in Latin. Cambridge, 1937., és bővített kiadás: Cambridge, 1963.

[15] Oxford, Digby 219, 16. sz. vége, ff. 120–143; San Marco, XVI, 2, 14. sz. ff. 43–46; San Marco, XVI, 3, 15. sz. ff. 291–303; Bologna 138, 15. sz. ff. 216v–221v; Bologna X 270, 15. vagy 16. sz. f. 135r; Bologna 303 (500), 15. sz. ff. 305r–308r; Venezia, Bibliotheca Marciana XVI, 3, c. 1472, ff 291–303; Paris, Bibliothèque Nationale 6514, c.1300. ff 88r–101r; Ugyanezt a forrást más katalógusok szerényebben 13–14. századra datálják. A kérdésnek azért van jelentősége, mert ez az egyetlen kézirat, amely régiségben rivalizálhat a mi töredékünkkel, valamint – bár erről a szakirodalom elfelejt megemlékezni – ebben is megtaláljuk a Ps-Geber féle Summát! Lásd Thorndike–Kibre: A Catalogue of Incipits… Dorothea Waley Singer: Catalogue of Latin Vernacular Writings. Vol. I–III. Brussel, 1928–1931., F. J. Carmody: Arabic Astronomical and Astrological Sciences in Latin Translation. London, 1956.

[16] Bartoniek Emma: Codices latini medii aevi. Bp. 1940. Országos Széchényi Könyvtár, 244–247. MS. 272. (régi jelzeten: 611 Quart. Lat.) ff. 135–138. „Dixit Plato opus ducitur x dealbat Venerem et firmat se. Explicit de libro abdij. Anno domini Millesimo quadringentesimo Octuagesimo septimo. Quartodecimo die mensis Juli. Per dominum Johannem Starckhenperger… plebano in hospitali civium salczburgensium, Scriptorem vero Laurencium Hepperger cuius anime et omnium fidelium requiescant in pace Amen etc…”

[17] Wehli Tünde: Kódexkutatás és művészettörténet. = Ars Hungarica 1989. 1. sz. 70–71.

[18] Thorndike: i. m. Vol. III. 41. Vol. VI. 18., Ganzenmüller: i. m. 48–51., Holmyard: i. m. 134–141. Uő.: The Identity of Geber. = Nature No. 2780, III. Feb. 10, 1923. 191–193., Steinschneider: i. m. 20–21., E. Darmstaedter: Die Alchemie des Geber übersetzt underklärt. Berlin, 1922., H. Kopp: Beiträge zur Geschichte der Chemie. Drittes Stück. Braunschweig, 1875. 13–53., Lippmann: Entstehung und Ausbreitung der Alchemie. Berlin, 1919. 485. stb.

[19] Uo. 149–150.

[20] W. Newman: Summa Perfectionis of Ps-Geber. = Archives internationales d’histoire des sciences 35: 114–115. (1985.) 240–302. Uő.: New Light on the Identity of Geber. = Sudhoffs Archiv – Zeitschrift für Wissenschaftgeschichte, 69:1 (1985.) 76–90.

[21] Az alábbi incipitek egyikén: Istam veram scientiam quam ex libris; Nunc vero totam intentionem sublimationis; Sunt ergo impedimenta; Totam nostram metallorum transmutandorum scientiam; Totam nostram scientiam (intentionem) quam ex libris; Thorndike–Kibre: A Catalogue of Incipits

[22] Cambridge, Corpus Christi College 99, 15. sz; Copenhagen, Bibliotheca regia Hafniensis, Gl. kgl. S. 236, F. 15. sz. ff. 99–107; Cues 299, 14. sz. ff. 50v–74v; Florence, Riccardian Library, 1165, 14. sz. f. 11r–37r; St. Gallen, Stadtbibliothek, 300, 13–14. sz. ff. 37r–56v; Wolfenbüttel, Landesbibliothek, 4504, 14. sz. ff. 195r–231r; Bayerische Staatsbibliothek, 353, 13. sz. ff. 85r–116v; Bayerische Staatsbibliothek, 276, 14. sz. ff. 50v–75v; Bayerische Staatsbibliothek, 455, 15. sz. ff. 23r–90v; Bayerische Staatsbibliothek, 12026, 15. sz. ff. 15v–31v; Praha, 1984, 14. sz. ff. 79r–117r; Wien, 2449, 14, sz.; Wien, 5286, 5509, 5477, 5286, 11336. stb.; Paris, Bibliothèque Nationale 6514, c.1300. ff. 61r–84v és 174–186; Lásd még J. Corbett: Catalogue des manusrits alchimique latins. I. 1939. Párizshoz, II. 1951. Párizson kívüli francia területekhez, I. 22, 35, 38, 74. II. 75. 159. D. Waley Singer: i. m. 105. Catalogus codicum manu scriptorum latinorum qui in C. R. Bibliotheca publica atque universitatis pragensis asservantur, auctore Iosepho Truhlar. Pragae, 1905. 106. Tabulae codicum manu scriptorum in bibliotheca palatina vindobonensi asservatorum. Vindebonae, 1868.

[23] Ennek jelkulcsát Endrei könyvében bemutatja, i. m. számozatlan oldal.

[24] Tabulae codicum manu scriptorum in bibliotheca palatina vindobonensi asservatorum. Vindebonae, Vol. IV. 1870. 130–131.

[25] Lásd még: Madas Edit: i. m. 47–48.

[26] Farkas Gábor: Nagyszombat 1632–1690. In: Magyarországi jezsuita könyvtárak 1711-ig. II. Szeged, 1997. 85. és 233.

[27] (Az Egyetemi Könyvtár állományának előtörténetét korábban Dümmerth Dezső, újabban Farkas Gábor dolgozta fel) Dümmerth Dezső: A budapesti Egyetemi Könyvtár gyűjteményének keletkezése (1561–1635). In: Uő.: Írástudók küzdelmei. Bp. 1987. 93–120., Uő.: A budapesti Egyetemi Könyvtár állományának alapjai (1586–1605). Uo. 121–154., és Farkas Gábor: i. m.

[28] J. Fodor Adrienne: i. m.