Magyar Könyvszemle   115. évf. 1999. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

Sajtóvita Pestalozzi módszeréről 1817-ben. Pestalozzi magyarországi kapcsolatait és munkásságának a magyar nevelésügyre gyakorolt hatását részletesen feltárta már neveléstörténeti szakirodalmunk.[1] Jelentőségéhez képest azonban keveset foglalkozott a korabeli magyar sajtóban megjelent első Pestalozzi-értékelésekkel, pedig ezek elemzése sok értékes adattal járulhat hozzá a [98 svájci nevelő elméleti és gyakorlati tevékenységének a hazai kortársak körében megfogalmazódott véleményének értékeléséhez.

A magyar sajtó hasábjain 1816-ban jelent meg az első híradás Pestalozziról. Váradi Szabó János, aki 1810-ben közel egy évet töltött Pestalozzi intézetében, Yverdonban és hazatérve az ő elvei alapján nevelte a Vay fiúkat (Miklóst és Lajost), a Hazai s Külföldi Tudósítások című pesti lapban a következőképpen nyilatkozott a svájci nevelőről:

„… Három esztendők után, mellyeket Német Országban töltöttem, Helvétziába utaztam Pestalozzihoz, és ott közel esztendőt fordítottam egyedül arra, hogy az ő nevelésének módját ő tőlle s tanítóitól tulajdon oskolájában tanuljam meg. Szemmel látott tanúja voltam a gyermekekkel való bánásnak: az ő taníttatások módjának és előmeneteleknek, a gyermekek foglalatosságaiknak mulattságaiknak, játékjaiknak s magok viseleteknek; Pestalozzi oskolája elrendeltetésének, egy szóval mind annak, ami a Pestalozzi nevelése módjának fundamentomait, tulajdonságait, annak természeti valóságát tészi és illeti.”[2]

A cikkben bejelentette, hogy Pestalozzi módszertankönyveinek[3] lefordítására készül. Azt hangsúlyozta, hogy azért szeretné megismertetni ezeket a műveket honfitársaival, mert a könyvek szellemében oktatott – nevelt gyermekek „mind a tudományokban, mind a jó erköltsben mind pedig a testi gyakorlásokból származni szokott ügyességben” feltűnő előrehaladást mutatnak.” Váradi Szabó Pestalozzi nevelési módszerét tartotta „a legjobbnak, az emberi természettel leginkább megegyezőnek, a legtökéletesebbnek.”

A rövid, de igen határozottan Pestalozzi elveit helyeslő cikk hatalmas sajtóvitát váltott ki, mely egyeseket nyilvános, másokat magánjellegű állásfoglalásra késztetett.

Folnesics Lajos, aki ezekben az években Budán leánynevelő intézetet tartott fenn, a Tudományos Gyűjtemény 1817. évi első számában „Észrevételek a Pestalozzismus ellen”[4] címmel hosszú tanulmányt tett közzé. Írása elején azt szögezi le, szent kötelessége figyelmeztetni honfitársait Pestalozzi nevelési eszméinek veszedelmes voltára:

„… a mi időnkben pedig a Pestalozzizmus igen magasztaltatik, és édes Hazánkat is Szabó János Úr vele megesmértetni szándékozik: legszentebb kötelességemnek tartom, ezen érdekes és tudós Nevelőt és Hazám Familiáit azon fogyatkozásokra és veszedelmekre figyelmetesekké tenni, a mellyeket én, és más tapasztalt Nevelők látunk Pestalozzi Methodusában.”[5]

Cikkében négy fontos kérdésre próbál választ adni:

„1. Lehet-é a Pestalozzizmust Újításnak és új Találmánynak tartani? 2. Lehet és tanátsos-é ezen Methodust az egész Nevelésben és Tanításban avagy minden tanítási tárgynál Főtónussá tenni; 3. Megfelel-é ígéretének, p.o. a szembetűnő szép előmenetelekre [99 és ügyességre nézve, kivált a jó Erköltsökben? 4. Nem lehet-é nálánál jobbat s jótévőbben javasolni?”[6]

A szerző Niemeyer 1810-ben Halleban megjelent munkájára[7] hivatkozik, melyben a német pedagógus sorra veszi a Pestalozzi-féle nevelés előnyeit és hátrányait. Niemeyer véleménye az, hogy a legnagyobb érdeme a módszernek a tervszerűség és a rendszerességre és szemléletességre törekvés. Elismeri azt, hogy a növendékek az olvasásban és a nyelvi tárgyakban valóban gyorsabban haladnak másokhoz képest. Ám hangsúlyozza azt is, hogy

„mind ezen hasznok nem újságok, nem új találmányok, hanem tsak visszaemlékezések, mert már Pestalozzi előtt is, p.o. Comenius, Rousseau, Basedow, Rochow, a Revisions-Werk írói, Rosewitz és más Pädagogusok azt javasolták, s sürgették, hogy a gyermekeknek lelkét testi s érzéki dolgok által kell először kifejtegetni és azután a természet fölötti és abstract dolgok megértésére általmenni;… hogy a gyermek ne tanúljon sokfélét, hanem kevésben sokat; hogy amit tud azt rendesen, összefüggve s bizonyosan tudja.”[8]

Tehát Folnesics szerint Pestalozzi módszere nem új, és ami a legnagyobb baj, mivel „szemléletre” épül, „nem lehet a Religióra és a Morálra alkalmaztatni”, pedig szerinte ezek szolgálnak a nevelés alapjául. Niemeyerrel együtt Folnesics is vallja: „Pestalozzi Methodusa Materialismusra vezet a Religióban és a Morálban.” A tanulmány további részeiben a szerző részletesen kifejti, mennyire káros és erkölcsromboló az, ha a gyermek kizárólag azt fogadja el igaznak, amit a maga szemével lát, amit „megszemlélt, megszámlált és megmért.” Kifejti, hogy Pestalozzi nevelési rendszere alapvetően hibás, mert nála háttérbe szorul „a tiszta keresztény hit”. Kifogásolja a szemléltetés és a méricskélő öntevékenység túlzásait Pestalozzi módszerében, mert ezek alapján a növendék mindenről maga kíván meggyőződni, és nem fogadja el a tekintély, főleg a vallási tekintély eddig bevett gyakorlatát. Elítélőleg állapítja meg:

„Már közel 15. esztendeje, hogy terjeszkedik a Pestalozziizmus. Ha tehát annyi ereje van a szívnek s erköltsös életnek formálására, honnét van, hogy a láthatatlan világra, az örökkévalóságra való tekintet, t.i. a keresztyén Religió éppen ezen időszakban vettetett meg, kivált Német Országban és helyette Salzmann és más naturalizáló Päedagógusok és Nempäedagógusok a keresztyén név alatt, a Naturalismust s Rationalismust, melly mindent tsak szemmel látható s tapasztalható okokból akar megmagyarázni, majd nyilván, majd pedig titkon terjesztik?”[9]

Folnesics szerint Pestalozzi és követői a tiszta erkölcs és az igazi hit ellenségei. Tanítványaik semmivel sem tudnak többet mint a hagyományos módszerek szerint nevelkedő társaik, sőt lelkük, hitük és erkölcseik súlyosan károsodnak. [100

A cikk vitára késztette a nevelésügy iránt érdeklődő magyar szakembereket. A Tudományos Gyűjtemény következő számában Schedius Lajos egyetemi tanár, a pesti evangélikus népiskolák felügyelője válaszolt a Pestalozzi ellen felhozott vádakra.[10] Abból indul ki, hogy aki erkölcstelenséggel és vallástalansággal vádolja a svájci nevelőt, az

„Pestalozzi metódusát sem egészen, sem pedig igaz értelme és lelke szerént nem esméri. Úgy látszik, mint ha F. Úr sem Pestalozzi maga munkáit, sem a róla kiadott tisztbeli Relatiókat, sem a már több helyeken ezen Systema szerént virágzó Intézeteknek le-írásait nem olvasta volna.”[11]

Schedius Pestalozzi műveiből vett szó szerinti idézetekkel bizonyítja, hogy Pestalozzi elméleti és gyakorlati munkássága vallásos alapokon nyugszik. Tételről tételre cáfolja Folnesics állításait, és végül leszögezi, Pestalozzi nemcsak elméleti műveiben, hanem a gyakorlatban is bizonyította, hogy módszere racionálisan gondolkodó, de egyben erkölcsös és vallásos emberek nevelését eredményezi.

A vita részben a lapok hasábjain folyt, de a kortársak levelezésében is erőteljes nyomokat hagyott. Kazinczy és köre levelezése jól megvilágítja a vitához való különböző hozzáállásokat.

Döbrentei Gábor 1817 márciusában a következőket írta Kolozsvárról Kazinczynak:

„A Pesti Tudományos Gyűjteménynek II. köttetét tegnap olvastam- el… Hogy Schedius Pestalozzit védelmezte a Folnesics ész nélkül való megtámadása ellen, annak nagyon örvendettem, s annyira, hogy ha Schediussal legyek, mingyárt tiszteletére mentem volna.”[12]

Kissé mérsékeltebb véleményt fogalmazott meg a kérdéssel kapcsolatban Dessewffy József, költő, politikus Kazinczy közeli barátja aki a következőket írta április elején Kassáról:

„Most forgatom a Gyűjteményt… Folnesics Úr Pestalótzy ellen buzogván sok helyesek közt a melylyeket felkarol, nagyon meszsze mégyen buzgóságában.”[13]

A Pestalozzi nevelési módszerének értékelésével foglalkozó sajtóvita túlnőtt hazánk határain. 1817 áprilisában jelent meg A bécsi Chronik der Österreichsischen Literatur című lap 1817. 29. száma[14] szemlézte a Tudományos Gyűjtemény addig megjelent számait, és többek között foglalkozott a Pestalozzi vitával is. A bírálat alapvetően elítéli Folnesics nézeteit, és védelmezi Pestalozzi elméletét és nevelési gyakorlatát.

Folnesics a Tudományos Gyűjteményben ismertette a bécsi lap bírálatát[15] és nem értett egyet annak megfogalmazásával, amely szerint ő „Pestalozzi Methodusát az ő lelke szerént egészen meg nem értette”. Itt is hangot adott korábbi véleményének, hogy a svájci pedagógus módszere erkölcsromboló és károsan hat a gyermekek vallási érzületére. A folyóirat következő számában [101 pedig nagy összefoglaló tanulmányban[16] fejtette ki nézeteit a kérdés filozófiai hátteréről is, elemezve Kant, Fichte, Schelling és Pestalozzi „materializmusát” mely egyenesen a vallástalansághoz, az erkölcsök romlásához vezet.

Közben a Hesperus című brünni tudományos közlöny 1817. évi 22. számában megjelent egy cikk egy névtelenségbe burkolódzó magyar szerző (Kazinczy?) tollából, aki éles szavakkal ítélte el a Tudományos Gyűjtemény szerkesztőségét, mert egyáltalán helyet adott a Pestalozzi ellenes véleményeknek. Erre a cikkre reagált a Tudományos Gyűjtemény szerkesztője Fejér György.[17] Igaza tudatában határozottan megfogalmazta, hogy a folyóirat célkitűzéseinek megfelelően helyet ad mindenféle véleménynek, azoknak is, amelyek nem értenek egyet Pestalozzi nevelési elveivel, és azoknak is, akik azt célravezetőnek tartják. Nehezményezi, hogy „Ha a Hazai Írónak Pestalozzi mellett különös okai és bélátásai voltak, miért nem terjeszté azokat tudósan elő?” – az egyetlen magyar tudományos folyóirat hasábjain, ahogyan azt a tudományos élet íratlan szabályai megkívánják. A német nyelvű külföldi lapban közzétett írás nem tartalmaz tudományos érveket – szögezi le Fejér, majd összefoglalja a hazai sajtóvita legfontosabb tételeit, kiegészítve a németországi lapokban megjelent Pestalozzival foglalkozó írások főbb gondolataival:

„Ama tárgyról, mellyről a legjelesebb Német nevelők Niemayer, Ewald, Eschenmayer sat. feleseltek, ne lett volna-e szabad F. L. praktikus nevelőnket is szóllani engednünk? Hogy a Pestalozzi nevelés módja a szám és betűvetés, Mathezis, természet- és nyelv esméretére, a tudományok közlésére, az értelem s ész kiformáltatására igen alkalmatos légyen, tagadhatatlan; hogy az Istentelenségre, religyiótlanságra, hitetlenségre vezessen egyenesen, mind eddig nincs meg mutatva… A Freyburgi Nevelők és Tanítók a már jó időtől fogva fenn álló Pestalozzi nevelés-módját el nem fogadták; a nem régen kezdődött Bell Lancaster módját ellenben kapva kapták a bécsi Újság (Nro. 174) tanúsága szerént… a Bécsi Udvari tanításra ügyellő Comissió egy iskolában a Pestalozzi módjával próbát tétetett, s alkalmatlannak találván azt félbe hagyatta. Azon tanúk pedig, kik Pesten a mind az Evangelikus Pestalozzi szerint való, mind a közönséges nem Pestalozzi szerént való iskolákban a nyilvánságos próbatételkor jelen voltak, azt vallják, hogy ebben mint amabban… szint olly készségre tesznek szert a nevendékek.”[18]

A szerkesztő azzal zárja le a vitát a szerkesztőség nevében, hogy „… eleget szóllottak már a Pestalozzismus eránt Tudósaink és Paedagogusaink, ideje, hogy a Bell-Lancaster tanításról értekezzenek ezentúl.”

A Tudományos Gyűjteményben az 1817. év elején kezdődött vita tehát májusban lezárult, de hazánk pedagógia iránt érdeklődő szakembereit még sokáig foglalkoztatta a kérdés.

Kazinczy 1817. november 13-án Váradi Szabó Jánosnak írott levelében kitért arra, miért nem tud Pestalozzi nevelési rendszere gyökeret verni Magyarországon és megfogalmazta véleményét a sajtóvitáról is: [102

„A Méltós. Generálisné paransolt velem, hogy Pestalozzinak szerezzek Előre-fizetőket, s nem tudom már mennyi ideje, hogy megírtam, hogy eggyet sem kaptam, s e tájon én vagyok az eggyetlen eggy Subscribens. Azolta is haszontalan volt iparkodásom mind itt, mind Erdélyben. Oroszországban a dolog megyen; nálunk nem megyen. Mit mutat ez? De ott azért megyen mert ott akarja az igazgatás; nálunk Folnesicsek szólnak ellene, s a Tudom. Gyűjtemény a szidalmat a munka első füzetébe vette fel, s olly nem bátor védelmezőt talált Pestalozzi, a millyet nem igen várt. Én nem óhajtom hogy vastag Recensióink legyenek… De valóban a Recensiónak az igen rosszak ellen kéméletlennek, a jók de megtévedők ellen bátraknak kell lenni, mert eddig is mindég az volt a bajunk, hogy az írók nem rettegték az ostort, gond nélkül írtak.”[19]

A fenti szavak jól megvilágítják Kazinczy álláspontját az ügyben. A széphalmi vezért mélységesen felháborította a tény: az újonnan alakult pesti folyóirat első számában helyet adott egy Pestalozzit negatívan értékelő cikknek és nézete szerint Schedius sem bizonyult a legfelkészültebb és legbátrabb védelmezőnek. Bírálatokra szükség van, vallja Kazinczy, de a rossz cikkeknek vagy nem kellene helyt adni a lapokban, vagy kíméletlenül meg kellene bírálni őket, nem olyan finoman, mint ahogy Schedius tette.

Feltételezhetjük, hogy a nagy port felvert vita késztette Döbrentei Gábort arra, hogy az általa szerkesztett Erdélyi Muzéum című folyóirat 1817. decemberében napvilágot látott VIII. kötetében közzétegyen egy Pestalozzi életéről és tevékenységéről szóló nagyobb tanulmányt, amely az Annalen der Literatur und Kunst des Inn und Auslandes című lap 1810. augusztusi számában megjelent írás magyar fordítása.[20] A cikk részletesen elemzi Pestalozzi életútját, kitér munkásságának legfontosabb állomásaira, és arra a tényre, hogy mint a legtöbb értékes és haladó törekvést, úgy a svájci pedagógus eszméit sem értékelték eléggé sem hazájában sem másutt.

Pestalozzi érdemeit elsősorban abban látja a szerző, hogy az elemi nevelés elméletét és gyakorlatát a természet elveiből kiindulva dolgozta ki. A cikk bemutatja a két főmű a Lénárd és Gertrud és a Hogyan tanítja Gertrud gyermekeit című műveket is.

Döbrentei szerkesztői megjegyzésében úgy nyilatkozik, hogy Pestalozzi módszerét nálunk is be lehetne vezetni. Fájlalja, hogy hazánkban a nevelésügy elméleti irodalma igen szegényes, kevesen tartják fontosnak, hogy ezen a téren tegyenek valamit. Pedig

„Kik egy Országnak fennálló boldogságát, az emberi erkölcsi nemesség kifejtését érzéssel előmozdítani óhajtják, azok a nevelés- és tanításbéli jobbításokat szent kötelességnek méltán tartják. Szégyen megvallanunk, nekünk annak czéljára hasznosabban vezető írásaink nincsenek, s tudósink álmas veszteglése miatt még melly későre lésznek.”[21]

A reformkor időszakában végre gyorsabb fejlődésnek indult pedagógiaelméleti irodalmunk. Pestalozzi tevékenységének értékelése is megváltozott. Többé már nem vitatkoztak a szerzők a módszer nemlétező erkölcsromboló és vallásellenes vonatkozásairól. Az yverdoni intézet megszűnése [103 és Pestalozzi 1827-ben bekövetkezett halála után főleg mint a korszerű szemléltetés elméleti és gyakorlati szakemberét tartották számon a svájci pedagógust. Tanári kézikönyvek jelentek meg magyar nyelven, népszerűsítve az eljárást. Az adatok és dokumentumok azt jelzik, hogy a magyar iskolákban számos helyen a gyakorlatban is alkalmazták Pestalozzi módszerét.[22]

Fehér Katalin


[1] Kemény Ferenc: Pestalozzi Magyarországon. = Magyar Paedagógia 1927. 92–99.; Lengyel Imre: Újabb adatok Pestalozzi magyarországi hatásának értékeléséhez. = A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Közleményei. 29. Bp. 1961. 150–159.; Dankanics Ádám: Egy múlt század eleji magánkönyvtár és Pestalozzi hatása. = A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtárának Közleményei. 46. Bp. 1964. 229–233.; Mészáros István: Pestalozzi és a magyarországi nevelésügy. = Helikon 1984. 259–270.

[2] Váradi Szabó János: Jelentés a két Magyar Hazához. = Hazai s Külföldi Tudósítások 1816. 45. sz. Toldalék.

[3] Anweisungen zum Buchstabieren und Lesenlehren von Pestalozzi. Bern, 1801.; ABC der Anschauung, oder An schauungslehreder, Massverhältnisse. Bern, 1803. Nem tudjuk, hozzáfogott-e Váradó Szabó János e könyvek lefordításához, vagy kedvét szegte az 1817-es sajtóvita. Nyomtatásban nem jelentek meg.

[4] Folnesics Lajos: Észrevételek a Pestalozzizmus ellen. = Tudományos Gyűjtemény 1817. I. 83–100.

[5] Folnesics Lajos: Észrevételek a Pestalozzizmus ellen. = Tudományos Gyűjtemény 1817. I. 83.

[6] Folnesics Lajos: Észrevételek a Pestalozzizmus ellen. = Tudományos Gyűjtemény 1817. I. 84.

[7] Niemeyer, August Hermann: Grundsätze der Erziehung und des Unterrichts für Eltern und Schulmänner. Halle, 1796. A mű, mely számos kiadást ért meg, nagy hatást gyakorolt a 19. század első felének német pedagógiájára, és Magyarországon is ismert volt. Ürményi József már 1812-ben ajánlotta tanulmányozását. Később átdolgozott formájának magyar fordítása is megjelent: Nevelés és Tanítási Tudomány. A szülék a házi és oskolai tanítók számára az austriai oskolák állapotját is szem előtt tartván, a 6. kiadás szerént kidolgozta Chimaini Leopold, és a magyar nevendékek szükségéhez alkalmaztatta Ángyán János. I–II. Pest, 1822–23.

[8] Folnesics Lajos: Észrevételek a Pestalozzizmus ellen. = Tudományos Gyűjtemény 1817. I. 85.

[9] Folnesics Lajos: Észrevételek a Pestalozzizmus ellen. = Tudományos Gyűjtemény 1817. I. 88.

[10] Schedius Lajos: A pestalozzizmus ellen való észrevételekről. = Tudományos Gyűjtemény 1817. II. 115–121.

[11] Schedius Lajos: A pestalozzizmus ellen való észrevételekről. = Tudományos Gyűjtemény 1817. II. 116.

[12] Döbrentei Gábor – Kazinczynak. Kolozsvár, Martz 16 dikán 1817. In: Kazinczy Ferenc levelezése. XV. Közzéteszi váczy János. Bp. 1905. 119.

[13] Gr. Dessewffy József – Kazinczynak. Kassárul, Ápril. 5 dikén 1817. In: Kazinczy Ferenc levelezése. XV. Közzéteszi váczy János. Bp. 1905. 146.

[14] Chronik der österreichischen Literatur vom 9-ten April 1817. Nro. 29.

[15] Folnesics Lajos: A Tudományos Gyűjtemény Recensiója a Külföldön.= Tudományos Gyűjtemény 1817. IV. 142–148.

[16] Folnesics Lajos: Kant, Fichte, Schelling és Pestalozzi. = Tudományos Gyűjtemény 1817. 44–90.

[17] Kinyilatkoztatás a Tudományos Gyűjtemény ügyében = Tudományos Gyűjtemény 1917. V. 140–142. E helyen kell kiigazítanunk egy tévedést. A szakirodalomból jól ismert, hogy 1817. október végéig Fejér György szerkesztette a folyóiratot, tehát az V. kötet megjelenése idején, májusban is. Kazinczy soha nem volt a Tudományos Gyűjtemény szerkesztője, mint ahogyan azt Mészáros István írja Pestalozzi és a magyarországi nevelésügy című tanulmányában. = Helikon 1984. 2–4. sz. 262.

[18] Kinyilatkoztatás a Tudományos Gyűjtemény ügyében = Tudományos Gyűjtemény 1917. V. 141–142.

[19] Kazinczy – Szabó Jánosnak. Széphalom, Novemb. 13 d. 1817. In: Kazinczy Ferenc levelezése. XV. Közzéteszi váczy János. Bp. 1905. 353.

[20] Pesztalozzi Henrik, a híres Nevelési-Író. = Erdélyi Muzéum 1817. VIII. 114–125. Itt is meg kell említenünk a szakirodalomban élő félreértést. Mivel a cikk egyes szám első személyben íródott, és a cikk alatt Döbrentei neve áll, aki csak egy szerkesztői megjegyzést fűzött az íráshoz, a cikket emlegető szerzők azt Döbrenteinek tulajdonították. Pedig feltűnő adatok vallanak arról, hogy fordításról van szó. A cikkben szerepel egy mondat, amely a következőképpen kezdődik: „Midőn 1789-ben Helvétziában voltam, s Pestalozzi felől kérdezősködtem…” Döbrentei 1789-ben mindössze négy éves volt, tehát valószínűtlen, hogy róla lenne szó.

[21] Pestalozzi Henrik, a híres Nevelési-Író. = Erdélyi Muzéum 1817. VIII. 125.

[22] A tanulmány az OTKA támogatásával készült. (T025753.)