nline Híradó | 47. szám


1994. szeptember


A Miskolci Egyetem Központi Könyvtárának tájékoztatója az online világ újdonságairól


Az online világban ezekben a hetekben a legdivatosabb szavak (amerikaiul a "buzzwords") az "intelligent agents", a "software agents", a "softbots", vagy a "knowbots". Mivel úgy tűnik, hogy az idén minden valamire való számítógépes újság legalább egy cikket megjelentetett a témában, az O.H. mostani "vezércikke" is ezekrôl a különös lényekrôl szól (lásd még egyébként a 31. számot is). A hónap találata a "Bits and Bytes" nevű, a számítógépes sajtóból szemlézô e-journal részlete; egy érdekes vélemény arról, hogy milyen is lett a világ tíz évvel 1984 után. A másik oldalon levô lista, mely egy kis válogatás a rengeteg vallási témájú levelezôcsoportból, is azt mutatja, hogy a számítógép és a humán dolgok könnyen összeegyeztethetôk.


Az emberiség már annyi információt halmozott fel számítógépeken (nem kis részben a világméretű hálózatoknak köszönhetôen), hogy az adatbázis-, táblázat- és file-kezelôk, a szövegszerkesztôk és a navigációs eszközök folyamatos fejlesztése mellett is egyre nagyobb gondot okoz az éppen szükséges információk megtalálása, a sok adat rendszerezése és szűrése fontossági és döntéselôkészítési szempontból. Ezért kellenek az "intelligens szoftver ügynökök" vagy "tudásrobotok", melyek - az ígéretek szerint - megoldják ezeket a problémákat: kezelik az elektronikus postánkat, személyre szóló újságot állítanak össze a hírügynökségek híreibôl, figyelik a megjelenô szakirodalmat az adatbázisokban és könyvtári katalógusokban, stb.

Az "intelligent agent" elnevezést Oliver Selfridge, az MIT számítógépes szakembere találta ki még a hatvanas években, de csak ezekben a hónapokban kerülnek a piacra az elsô olyan rendszerek, amelyek már kiérdemlik ezt a nevet. Egy ilyen szoftver "ügynök" vagy "robot" a következô tulajdonságokkal rendelkezik:

Önálló (Felveszi a "rendelést" a gazdájától és elindul, hogy megkeresse a kívánt információt a számítógép háttértárain vagy akár az egész hálózaton. Ezt a munkát szükség szerint rendszeresen újra elvégzi úgy, hogy - a számítógépes vírusokhoz hasonlóan - idônként aktivizálja vagy megsokszorozza magát.)

Alkalmazkodó (Képes megfigyelni és megtanulni gazdája szokásait, érdeklôdési körét és ízlését, s a továbbiakban ezeket figyelembe véve válogat az információk között, ill. jeleníti meg azt, amit talált.)

Együttműködô (Felismeri és kezeli az elterjedt fontosabb adatbázis, szöveges és grafikus állománytípusokat, a keresônyelveket; ill. összedolgozik más "ügynökökkel", hogy a képességeit meghaladó feladatokat is el tudja végezni.)

Emberi (A szoftver robotok egy része képes az emberek által használt nyelveken megérteni, hogy mit akarnak tôle és esetleg válaszolni is; sôt néhányuknak "arca" is van a képernyôn és arckifejezések segítségével is tud kommunikálni a gazdájával, ha például valamit nem ért.)

A jelenleg létezô megoldások közül a leghíresebb a kaliforniai General Magic cég Telescript nevű kommunikációs nyelve, amivel gép- és hálózattípustól függetlenül lehet ilyen, hálózatokon kóborló szoftvereket írni. Például ezzel készült az AT&T PersonaLink rendszere, ami jelenleg az elektronikus levelezést, a hírek közötti válogatást és a hálózaton át történô vásárlást könnyíti meg. Ugyancsak újdonság az AppleSearch az Apple szabvány szerint hálózatba kötött gépekre (Internetes változat is várható), mely lényegében egy szabadszöveges keresô és a találatokat fontosság szerint rendszerezô szoftver. További példák: Homework Helper (olvasnivalót keres a hálózaton iskolások házifeladatának megoldásához); ConText (a keresés mellett kivonatokat és újságot is készít teljesszövegű anyagokból); Hoover (információszűrô adatbázisokhoz és hírszolgálatokhoz); Knowbot Information Service (a hálózati "telefonkönyveket" nézi át egy adott személyt keresve); Beyondmail (automatikusan válaszol az e-mail levelekre).


A hónap találata:

Bits and Bytes Online

Volume 2, Number 5 (July 24, 1994)

BEST OF BOTH WORLDS (Kevin Kelly)

No one has been more wrong about computerization than George Orwell in 1984. So far, nearly everything that computers have created indicates they are not the beginning of authority but its end. In the process of connecting everything to everything, computers elevate the power of the small player. They make room for different, and they reward small innovations. Instead of enforcing uniformity, they promote heterogeneity and autonomy. Instead of sucking the soul from human bodies, turning computer users into an army of dull clones, networked computers - by reflecting the networked nature of our own brains - encourage the humanism of their users. Because they have taken on the flexibility, adaptability, and self-connecting governance of organic systems, we become more human, not less so, when we use them.

(SOURCE: Harper's May 1994. The May 1994 issue of Harper's features a debate on network sociology. This was the conclusion to Mr. Kelly's article, "Embrace It". Thanks to Ken Laws for bringing this quote to my attention.)


Új adatbázisok (augusztus)


BITNET/INTERNET

levelezôcsoportok

Vallási témájú list-ek

LISTNAME NODE ID

ARCANA UNCCVM

E-conference for Students and Scholars of the Occult

BAHAI-FAITH ONEWORLD.WA.COM

Tenets, History, and Texts of the Baha'i Faith

BALTUVA MCGILL1

Newly Religious Jews

BELIEF-L BROWNVM

Forum for Personal Ideologies

BUDDHA-L ULKYVM

Buddhist Academic Discussion Forum

BUDDHIST JPNTUVM0

Forum on Indian and Buddhist Studies

CONTENTS UOTTAWA

Religious Studies Publications Journal

ECOTHEOL MAILBASE.AC.UK

Forum for Discussion of Ecological Theology

ELENCHUS UOTTAWA

Christianity in Late Antiquity Discussion Group

EOCHR QUEENSU.CA

Eastern and Oriental Orthodox Christianity

HISTEC-L UKANVM

History of Evangelical Christianity

ISLAM-L ULKYVM

History of Islam

LITURGY MAILBASE.AC.UK

Discussion of all Aspects of Christian Liturgy

MAILJC GRIAN.CPS.ALTADENA.CA

Jesus Christ Christianity

OBJ-REL EMUVM1

Objective Discussion of Religion

ORTHODOX ARIZVM1

Orthodox Christianity

PAGAN DRYCAS.CLUB.CC.CMU.EDU

Forum for Discussion of Pagan Religions and Paganism

QUAKER-L UIUCVMD

Quakerism - the Religious Society of Friends

RELIGCOM UKCC

Discussion Forum for Religious Communications

RELIGION HARVARDA

Religions Discussion Group

SHAKER UKCC

Forum on the United Society of Believers

SSREL-L UTKVM1

Scientific Study of Religion

THEOLOGY UICVM

Intellectual Discussion of Religion

UUS-L UBVM

Unitarian Universalists


Adatbázis ismertetô

Software Toolworks Multimedia Encyclopedia

A CD-ROM kiadványok világában az egyik "klasszikus" a Grolier Electronic Encyclopedia (lásd az O.H. 7. számát). Ez volt az elsô olyan komoly lexikon, amit CD-n is megjelentettek, ráadásul igencsak megfizethetô áron lehetett hozzájutni (sôt gyakran adták ingyen is, pl. egy CD-ROM olvasó mellé csomagolva). A 21 kötetes, angol nyelvű, nyomtatott Academic American Encyclopedia számítógépes változatának újabb kiadásai már a Software Toolworks Multimedia Encyclopedia név alatt jelennek meg. A névváltozás is utal arra, hogy már egy igazi multimédia kiadványról van szó. A mintegy 33 ezer szócikk mellett ezernyi rajz, térkép és fotó, több tucat zenei felvétel, beszédrészlet és állathang, valamint video és animációs film van a lemezen.

A lexikon a technika, a természet- és a társadalomtudományok, a kultúra, a művészet, a politika, a sport stb. minden fontos eseményérôl és személyiségérôl tartalmazza az alapvetô tudnivalókat (természetesen némileg amerikai szemszögbôl), valamint a további, ajánlott olvasnivalók bibliográfiáját. Az egyes szócikkekben szereplô utalások más szócikkekre, hangzó és képi állományokra, a beépített hipertext kapcsolatok segítségével azonnal elôhívhatók és a Windows alapú kezelôfelületnek köszönhetôen külön ablakokban megjeleníthetôk. De egyetlen egérkattintással a képernyôn levô bármely szó végigkerestethetô a mintegy 9 millió szót tartalmazó teljes szövegben is. Van továbbá kombinált, logikai műveleteket is megengedô keresô űrlap is, sôt a lexikon anyagát végignézhetjük egy i.e. 40,000-ben kezdôdô idôskála mentén haladva, vagy tudomány- és szakterületek szerint is. A kikeresett információk kinyomtathatók, lemezre menthetôk, vagy megjelölhetôk egy-egy könyvjelzôvel késôbbi felhasználás céljából. A Software Toolworks Multimedia Encyclopedia 1992-es kiadása jelenleg a Központi Könyvtár 15. szobájában használható.


Online és CD-ROM hírek


A Központi Könyvtár online és CD-ROM szolgáltatásairól a 13-27-es melléken és a földszinti terminálszobában lehet felvilágosítást kapni.