<back to contents>

 

Közlemények

Számvéber Norbert

A II. SS-páncéloshadtest Prohorovkánál
1943. július 12-én és 13-án

A második világháború története még ma telis-tele van olyan legendákkal, amelyek ötvenöt esztendővel a háború vége után is makacsul tarják magukat. Eredetük historio­gráfiai eszközökkel hol megállapítható, hol pedig nem. A mitikus féligazságoktól nem mentes a németek 1943. július 5-én megindított Zitadelle fedőnevű hadművelete sem. A kurszki arcvonal-kiszögellés északi és déli szárnyán megkezdett német támadás a déli szektorban 1943. július 12-én Prohorovka nyugati-északnyugati körzetében intenzív, páncélosok közötti találkozó-ütközetben érte el csúcspontját. Az ütközetben a német Dél Hadseregcsoport (Erich von Manstein tábornagy) 4. páncéloshadseregének (Hermann Hoth vezérezredes) II. SS-páncéloshadteste vívott súlyos harcokat a két harckocsi-hadtesttel megerősített szovjet 5. gárda-harckocsihadsereggel, amelyet a Sztyeppi Front adott át a kurszki ív déli szektorában védelemben lévő Voronyezsi Frontnak. Mivel a kurszki csatának - s így a prohorovkai ütközetnek is - több könyvtárra való irodalma van, az események szakirodalmi feldolgozásait historiográfiai elemzés alá vonni, vagy részletesen tárgyalni ehelyütt már csak terjedelmi okok miatt sem lehet célom. Azokra a részletekre szeretnék csupán kitérni, amelyeket a prohorovkai ütközettel kapcsolatban eddig pontatlanul, néha szándékosan torz formában kezelt a témával foglalkozó nemzetközi és hazai szakirodalom döntő többsége.

A Zitadelle hadművelet végrehajtására kijelölt német csapatok közül a II. SS-pán­céloshadtest veterán hadosztályai páncéloshadtest-kötelékben első alkalommal Paul Hausser SS-Obergruppenführer und General der Waffen-SS parancsnoksága alatt kerültek bevetésre 1943 januárjától.[1] A hadtest az 1943. február-márciusi Harkov környéki harcokban jelentős veszteségeket szenvedve - egyéb német seregtestekkel együttműködésben - igen fontos győzelmet aratott. Harkov 1943. március 14-i visszafoglalása és Belgorod négy nappal későbbi birtokba vétele éppen az utolsó pillanatban szilárdította meg a német-szovjet arcvonal déli szektorában kialakult válságos helyzetet. A német hadvezetés ezek alapján a hadászati kezdeményezés visszaszerzésére indítandó nyári támadó hadműveletben az SS-páncéloshadtestnek kiemelt szerepet szánt.

A páncéloshadtest akkor három SS-páncélgránátos hadosztályból állt. Számos feldolgozás ennek ellenére következetesen SS-páncéloshadosztályokról beszél. A 1. "Leib­standarte SS Adolf Hitler" (röviden LSSAH) SS-páncélgránátos hadosztály (Theodor Wisch SS-Standartenführer), a 2. "Das Reich" SS-páncélgránátos hadosztály (Walter

841


Krüger SS-Gruppenführer und Generalleutnant der Waffen-SS) és a 3. "Totenkopf" SS-páncélgránátos hadosztály (Max Simon SS-Brigadeführer und General­major der Waffen-SS) szervezete valóban különbözött a német haderő többi páncélgránátos hadosztályáétól (erősebbek voltak azoknál), de hivatalosan csupán 1943. október 22. után nevezték őket páncéloshadosztálynak.[2] Külön megállapított hadrendjükbe többek között egy páncélososztály helyett egy két páncélososztályból és ezredközvetlen alakulatokból (köztük egy-egy Pz.VI Tiger E nehézharckocsikkal felszerelt nehéz­páncélos századból) álló teljes páncélosezred is tartozott.[3]

1943. május 1-én elrendelték a három SS-páncélosezred átszervezését. Ennek értelmében az 1. és 2. SS-páncélosezredekből egy-egy páncélososztály teljes állományát Németországba vezényelték, hogy ott megkezdhessék két olyan páncélososztály felállítását, amelyek az új német harckocsitípust, a Pz.V Panther-t (Párducot) kapják majd. Emiatt a II. SS-páncéloshadtest páncéloserőit is át kellett szervezni. A 3. SS-páncélosezred ("Totenkopf") I. és II. páncélososztálya két-két közepes páncélosszázaddal és egy-egy könnyű páncélosszázaddal rendelkezett, ezt egészítette ki a 9. (nehézpáncélos) század. Az 1. SS-páncélosezred ("LSSAH") csupán II. páncélososztályának négy közepes páncélosszázadával és 13. (nehézpáncélos-) századával számolhatott. A 2. SS-páncélosezred szintén csak II. páncélososztályát tarthatta a keleti fronton, szervezetébe két közepes és két könnyű páncélosszázad tartozott. A 2. SS-páncélgránátos hadosztály azonban kapott egy zsákmányolt és német irányítással részben átalakított, T-34/76 típusú, szovjet harckocsikból álló (III.) páncélososztályt. Az alakulat két T-34-esekkel és egy német gyártmányú könnyű harckocsikkal felszerelt századból állt. Az egységet később nem a 2. SS-páncélosezred kötelékében, hanem a hadosztály 2. SS-páncélvadász-osztá­lyában vetették be.[4] A németek a zsákmányolt T-34 harckocsikat páncélvadászként alkalmazták; többek között azért is, mert a német harckocsikkal közös terepszakaszon bevetve a páncélosütközetek hevében - a jól látható német felségjelek ellenére - könnyen német páncélgránát végezhetett volna velük.

A Zitadelle hadművelet előtt négy nappal (1943. július 1-én) és a támadás előestéjén (július 4-én) a II. SS-páncéloshadtest a következő páncéloserővel rendelkezett[5]:

842


1. számú táblázat: a II. SS-páncéloshadtest meglévő/bevethető páncélosereje
1943. július 1-én és július 4-én este.

Seregtest

Pz.II

Pz.III[6]

Pz.III[7]

Pz.IV[8]

Pz.VI E

Bef.Pz.[9]

StuG. III[10]

T-34/76

Összesen

1. SS-pcgr. ho.

4/4

3/-

10/11

67/79

13/12

9/9

?/34

-

106[11]/149

2. SS-pcgr. ho.

1/-

-/1

62/47

33/30

14/12

10/8

?/33

25/18

145/149

3. SS-pcgr. ho.

-

-

63/59

44+8[12]/
42+5

15/11

9/8

?/28

-

139/153

Összesen:

5/4

3/1

135/117

152/156

42/35

28/25

?/95

25/18

390/451

Az adatok elemzése során néhány fontos következtetésre juthatunk. Először is látható, hogy a szakirodalom tekintélyes részének állításaival ellentétben az SS-páncé­loshadtest egyetlen darab Pz.V Panther harckocsival sem rendelkezett a támadás megindulása előtti napon. Az SS-alakulatok közül Pz.V Panther harckocsikkal elsőként felszerelt, majd bevetett 2/I. SS-páncélososztály csupán 1943 augusztusában érkezett vissza a keleti frontra 71 darab ilyen páncélossal.[13]

A második szembetűnő dolog az, hogy az SS-páncélgránátos hadosztályok összesen 42 darab 88 mm-es löveggel felszerelt Pz.VI Tiger E nehézharckocsival rendelkeztek, amelyek közül már a harcok kezdete előtt sem volt mindegyik hadrafogható állapotban. A heves harcok következtében az SS-csapatok bevethető Tiger E harckocsijainak száma tovább csökkent.

Itt kell azonban megjegyezni, hogy saját páncélosveszteségeiket a németek alapvetően három kategóriába sorolták. Az ellenséges behatás következtében kijavíthatatlanul megsérült járműveket teljes veszteségként ("Totalausfall") törölték az állományból; megsemmisült haditechnikának minősültek. Azon súlyos sérüléseket szenvedett, vagy műszakilag komolyabban meghibásodott járműveket, amelyeket tábori körülmények között még ki tudtak javítani, a "két héten túl javítható" kategóriába sorolták, ám nem törölték az állományból, mert előbb-utóbb újra hadrafoghatóak lettek. A kisebb mértékben megrongált, vagy apróbb meghibásodással küszködő páncélosokat "két héten belül javíthatónak" nyilvánították és azok hamarosan újra bevethetővé is váltak. Volt néhány olyan eset is, amikor tábori körülmények között már nem javítható harcjárműveket németországi üzemekbe szállították, s mivel kijavításuk után más alakulatokhoz kerültek, koráb-

843


bi "tulajdonosaik" közvetett "Totalausfall"-ként voltak kénytelenek elkönyvelni őket. Érdekes adalék, hogy a súlyos harcok ellenére a kurszki csata egésze alatt a három SS-nehézpáncélos század 42 nehézharckocsija közül csupán három Tiger E harckocsit (századonként egyet!) nyilvánítottak megsemmisültnek, vagyis teljes veszteségnek.[14]

A német támadás előestéjén a II. SS-páncéloshadtest tehát 451 bevethető harckocsival és rohamlöveggel rendelkezett. Ebben a mennyiségben azonban 25 parancsnoki harckocsi, 95 StuG. III rohamlöveg, négy Pz.II könnyű harckocsi, 18 páncélvadászként bevetett T-34, egy rövid csövű löveggel ellátott Pz.III, öt rövid csövű löveggel ellátott Pz.IV és 117 hosszú csövű, de csak 50 mm-es harckocsiágyúval felszerelt Pz.III is benne foglaltatik, vagyis a páncéloshadtest valóban korszerű közepes és nehézharckocsikból (hosszú csövű Pz.IV és Pz.VI Tiger E) július 4-én este összesen 186 darabbal rendelkezett. Ez persze közel sem azt jelenti, hogy a szovjet harckocsik elleni küzdelemben a rohamlövegeknek, a hosszú csövű Pz.III-aknak vagy a T-34-eknek ne vették volna hasznát.

1943. július 5-én reggeltől 10-én estig a német Dél Hadseregcsoport 4. páncélos­hadseregének XLVIII. páncéloshadteste és II. SS-páncéloshadteste a mélyen tagolt szovjet védelem áttörésével küszködve mintegy 45 kilométernyi észak-északnyugati előrenyomulás után Prohorovkától nyugatra kb. 35-40 kilométer széles arcvonalon "zsákszerűen" beékelődött a szovjet Voronyezsi Front 1. harckocsihadseregének, illetve 6. és 5. gárdahadseregének védelmébe. A 3. "Totenkopf" SS-páncélgránátos hadosztály Koszlovkától északra a Pszjol folyó északi partján hídfőt is foglalt.[15]

A kurszki kiszögellésbe délről betört német csapatok a tervek szerint Kurszk városától keletre találkoztak volna Közép Hadseregcsoport 9. hadseregének északról támadó erőivel. A német előrenyomulás üteme azonban fokozatosan lassult. A szovjet Voronyezsi Front haditanácsa július 10-én úgy értékelte a helyzetet, hogy a déli német csoportosítás már nem rendelkezik számottevő bevethető tartalékkal az Obojany - Kurszk irányban, ezért a további támadáshoz már csak a szárnyak meggyengítése árán biztosíthat további csapatokat és eszközöket. A haditanács ezen véleményét 11-ére virradó éjjel jelentette is a főhadiszállásnak (gyakorlatilag Sztálinnak). A főhadiszállás jóváhagyása alapján a Voronyezsi Front parancsnoksága elhatározta, hogy július 12-én hajnalban öt hadsereggel (az 1. harckocsihadsereggel, a 6. és 7. gárdahadsereggel, valamint a Sztyeppi Front által tartalékból átadott 5. gárda-harckocsihadsereggel és 5. gárdahadsereggel) hatalmas ellencsapást mér a német 4. páncéloshadseregre. Az ellencsapást, amelybe a 40. és a 69. hadsereg erőinek egy részét is bevonták, a tervek szerint a 2. légihadsereg, a 17. légihadsereg erőinek egy része és további távolbombázó kötelékek támogatnák. A szovjetek célja az volt, hogy a beékelődött német csoportosítást (a II. SS- és XLVIII. páncéloshadtestet) bekerítsék és megsemmisítsék. N. F. Vatutyin hadseregtábornok, a Voronyezsi Front parancsnoka úgy határozott, hogy ellencsapások sorát méri a német csapatokra, s nem csak Prohorovkánál. Az 1. harckocsihadseregnek és a 6. gárda-

844


hadsereg egy részének Melovoje - Berezovka körzetéből Jakovlevo irányában; az 5. gárda-harckocsihadseregnek és az 5. gárdahadsereg részeinek pedig Prohorovka körzetéből ugyancsak Jakovlevo felé kellett csapást mérnie.[16]

A szovjet ellencsapásban P. A. Rotmisztrov altábornagy 5. gárda-harckocsihadserege játszotta a főszerepet. A hadsereg B. Sz. Baharov vezérőrnagy 18. és I. F. Kiricsenko vezérőrnagy 29. harckocsihadtestéből, illetve B. M. Szkvorcov vezérőrnagy 5. gárda-gépesített hadtestéből állt. A harckocsihadsereget megerősítették a A. F. Popov vezérőrnagy 2. harckocsihadtestének és V. M. Badanov vezérőrnagy 2. gárda-harckocsi­hadtestének összesen 150 harckocsijával is, így Rotmisztrov altábornagy összesen 850 harckocsival és önjáró löveggel rendelkezett. A páncélosok többsége T-34/76 típusú harckocsi volt (kb. 500 darab), de jelentős mennyiségű (kb. 260 darab) T-60 és T-70 típusú harckocsi is tartozott az 5. gárda-harckocsihadsereg állományába. A nehézharc­kocsi-ezredek 35 darab Churchill III és néhány KV-1 típusú nehézharckocsival rendelkeztek. A 29. harckocsihadtestben 12 SZU-122 és 9 SZU-76 önjáró löveg biztosan volt, de feltételezem, hogy más hadtestek is rendelkeztek önjáró lövegekkel (összesen kb. 40 darabbal). A tartalékból előrevont 5. gárda-harckocsihadsereg csapatai 330-380 kilométernyi erőltetett menet után Prohorovka körzetében gyülekeztek.[17]

A II. SS-páncéloshadtest felderítése ugyan feltételezte, hogy a szovjetek Prohorovka körzetében erősítéseket vontak össze, de az 5. gárda-harckocsihadsereg egységeit a hadinapló tanúsága szerint nem tudták azonosítani.[18]

A július 11-én napközben és este vívott harcok felborították a Voronyezsi Front parancsnokának terveit a 12-én hajnalra tervezett ellencsapással kapcsolatban. A német csapatok ugyanis olyan pozíciókba szorították vissza az 1. harckocsihadsereg, a 6., 7. és 5. gárdahadsereg magasabbegységeit, ahonnan azok már nem tudták a tervek szerint támogatni Rotmisztrov hadseregét. A harcok neheze az 5. gárda-harckocsihadseregre várt.[19]

Július 11-én este a II. SS-páncéloshadtest három hadosztálya is megkapta másnapi feladatait. A hadtest (északi) balszárnyán a 3. "Totenkopf" SS-páncélgránátos-hadosz­tálynak virradat után az általa tartott hídfőből északkelet felé támadva el kellett érnie a Prohorovka - Kartasevka útvonalat. A hadosztály egyes részeinek a Pszjol folyó völgyében fekvő településeket kellett megtisztítaniuk. Középen, Prohorovkától nyugatra, az 1. "LSSAH" SS-páncélgránátos hadosztálynak Sztorozsevoje és Jamki között kellett nyugat-északnyugat felé támadnia, majd miután a 3. SS-páncélgránátos hadosztály biztosította a "LSSAH" balszárnyát a Pszjol folyó mentén, közösen kellett folytatniuk a támadást Prohorovka és a 254,4-es magaslat birtokba vétele céljából. Mindeközben a (déli) jobbszárnyon a 2. "Das Reich" SS-páncélgránátos hadosztály a "LSSAH" jobbszárnyát fedezve felgöngyölíti a szovjetek állásait Vinogradovka és Ivanovka között, majd bizto-

845


sítja az Ivanovka - Pravorot délnyugat - Sztorozsevoje kelet vonalon húzódó új arcvonalat.[20]

A feladat végrehajtásához 1943. július 11-én este a következő páncéloserő állt a II. SS-páncéloshadtest rendelkezésére:[21]

2. számú táblázat: a II. SS-páncéloshadtest bevethető páncélosai
1943. július 11-én este.

Seregtest

Pz.II

Pz.III

Pz.IV

Pz.VI E

Bef.Pz.

T-34/76

StuG. III[22]

Összesen:

1. SS-pcgr. ho.

4

5

47

4

7

-

kb. 25

67+25

2. SS-pcgr. ho.

-

34

18

1

7

8

kb. 25

68+25

3. SS-pcgr. ho.

-

54

30

10

7

-

kb. 20

101+20

Összesen:

4

93

95

15

21

8

kb. 70

306

A fenti adatsor szerint a július 12-i támadásra készülődő SS-páncélgránátos hadosztályok összesen legfeljebb 306 harckocsival és rohamlöveggel rendelkeztek. Ha ebből levonjuk a 21 parancsnoki harckocsit és a négy Pz.II könnyű harckocsit, akkor 281 darab német közepes és nehézharckocsit kapunk. Ebből a mennyiségből 93 volt Pz.III, amelynek hosszú csövű (L/42-es vagy L/60-as) 50 mm-es harckocsiágyúja a T-34/76 1942. és 1943. mintájú változatainak homlokpáncélzata ellen átlagos lőtávolságon (kb. 800 méter) gyakorlatilag alig volt hatásos.[23] Tehát marad összesen 188 Pz.IV, Pz.VI E, StuG. IIIG és zsákmányolt T-34/76, amelyek 75 mm-es vagy annál nagyobb űrméretű, hosszú csövű (L/43-as, L/48-as, L/56-os, illetve L/42-es) lövegei nagyobb távolságról is hatásosak voltak a szovjet közepes harckocsik ellen.

Ezzel szemben a szakirodalom csaknem összes (nemzetközi és hazai) reprezentánsa ennek a mennyiségnek csaknem a kétszeresét, mintegy 600 harckocsit és rohamlöveget említ a II. SS-páncéloshadtest állományában július 12-én.[24] Ha az 1. számú táblázat adat-

846


sorára pillantunk, nehezen hihető, hogy a július 4-én este 451 harckocsival és rohamlöveggel rendelkező II. SS-páncéloshadtest feltöltés nélkül,[25] öt kemény csatanap után, 600 páncélost tudott volna bevetni.

Az 5. gárda-harckocsihadsereg parancsnoka július 12-én csupán négy harckocsihad­testét vetette be Prohorovkától nyugatra, illetve délnyugatra. Az 5. gárda-gépesített hadtest először tartalékban állt, majd a hadtest zöme a 11-én szorult helyzetbe került 69. hadsereg sávjában a német III. páncéloshadtest ellen került bevetésre, tehát nem Proho­rovkánál.[26] Ezért a 850 darabos mennyiségből szerintem levonandó az 5. gárda-gépe­sített hadtest állománya, amelyet hiteles adatok hiányában jómagam mintegy 200 páncélosra becsülök,[27] valamint újabb 100 harckocsi, amelyet az 5. gárda-harckocsihadse­reg ugyancsak a 69. hadsereg sávjában alkalmazott.[28] Egyébként is, Rotmisztrov altábornagy hadserege prohorovkai irányban megmaradt mintegy 550 harckocsijának és önjáró lövegének bizonyára nem mindegyike volt bevethető állapotban. A 2. harc­kocsihadtestet és a 2. gárda-harckocsihadtestet leszámítva[29] a 5. gárda-harckocsihadsereg július 11-ig tartalékban álló csapatai az állománytáblájuknak közel megfelelően feltöl­tött, pihent alakulatok voltak. Ezért véleményem szerint a prohorovkai irányban rendel­kezésre álló 550 páncélos mintegy 95 százaléka, körülbelül 520 harckocsi és önjáró löveg lehetett hadrafogható 1943. július 12-én hajnalban.[30] Ezek alapján a prohorovkai irányban 12-én kora estig erősítés nélkül harcoló négy szovjet harckocsihadtest mintegy 520 harckocsival és önjáró löveggel indította meg támadását körülbelül 300 német SS-páncélos ellenében. Tehát július 12-én 19.00 óráig megközelítőleg 820, legfeljebb 920 szovjet és német páncélos csapott össze Prohorovka nyugati és délnyugati körzetében.

A szovjet harckocsizók határozott parancsot kaptak arra, hogy a lehető legnagyobb sebességgel rohamozva minél hamarabb zárkózzanak fel a németek harcrendjére és kényszerítsék közelharcra a német páncélosokat.[31] Ez azonban kétélű fegyvernek bizonyult. A megparancsolt harceljárás lélektani alapja a szovjetek "Tigris-félelme" volt, vagyis az a felismerés, hogy a Tiger E 88 mm-es L/56-os hosszú csövű harckocsiágyújából

847


kilőtt páncélgránát akár 1500 méternél nagyobb távolságról is átüthette a T-34/76 homlokpáncélzatát. Csakhogy július 12-én a II. SS-páncéloshadtest összesen 15 bevethető Tiger E nehézharckocsival rendelkezett (ebből tíz a 3. "Totenkopf" SS-páncélgránátos hadosztályé volt). A bevethető német páncélosok majdnem egyharmada (93) viszont Pz.III volt, amelyek kezelőszemélyzetének a szovjetek nem is tehettek volna nagyobb szívességet, mint hogy minél gyorsabban minél közelebb jönnek. A 95 Pz.IV és a körülbelül 70 StuG. III 75 mm-es lövegei 1000 méterről már 81 mm-es páncélzatot is átütöttek, de minél közelebb jöttek a szovjetek, a páncélgránátok annál nagyobb energiatartalékkal rendelkeztek a páncél átütése után. Ez növelte a célban kifejtett hatásukat, amelynek nyomán "gyakran felrobbant a lőszer, a robbanás ereje pedig leszakította és messzire hajította a páncéltornyot a megsérült gépekről".[32] Mivel a szovjetek a nagy sebességgel való előretörés érdekében menetből tüzeltek, jóval pontatlanabbul lőttek, mint a németek rövid megállásokból tüzelő páncélosai.[33] (Ne felejtsük, akkoriban lövegstabi­lizátor csupán néhány amerikai harckocsiban volt Észak-Afrikában, illetve az Atlanti-óceán túlsó partján.)

A szovjet harckocsizók és a német SS-páncéloscsapatok harcának kimenetelében nem csak a páncélosok mennyiségi és haditechnikai mutatói voltak meghatározóak, hanem az azokat kezelő szovjet és német katonák felkészültsége is. A szovjetek harckocsizó katonáikat a kapott parancsok betű szerinti szigorú végrehajtásának szellemében képezték ki. A mennyiségi szempontok miatt a kiképzés minősége messze elmaradt a német páncé­loscsapatoknál szokásostól. A tisztek harcászati ismeretei jóval kevesebb fogalomból áll­tak össze, mint a német tisztek ismeretanyaga. A parancskövetés kizárólagosságát tovább erősítette, hogy a szovjet páncélosokban (harckocsikban és önjáró lövegekben) híradó-berendezés a háború ezen szakaszában csupán szakaszparancsnoki szinttől felfelé volt. Emiatt a kiadott parancsokat a harc közben esetleg megváltozott helyzetnek megfelelően már nem lehetett módosítani. Ez az egyes szovjet páncélosok kezelőszemélyzetére nézve is hátrányos következményekkel járhatott, hiszen a többi páncélossal csak igen korlátozott, vizuális kapcsolatot tarthattak, ami harc közben szinte a nullával volt egyenlő. Amíg a német páncélosok rádió segítségével kommunikálhattak egymás között (például jelezhették egymásnak az azonosított célokat), a szovjet harckocsik személyzete a rohamot jelző rakéta felröppenése után jószerével csak bátorságában és szerencséjében bízhatott. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a T-34/76 négyfőnyi személyzetéből a harckocsi-parancsnoknak harc közben az irányzólövész feladatait is végeznie kellett[34] és emiatt parancsnoki teendőit és a célkeresést időről-időre meg kellett szakítania, láthatjuk, milyen harcászati hátrányban kényszerültek küzdeni a szovjet harckocsizók. A német páncélos­csapatok átfogóbb kiképzése, a parancsnokok rugalmas, feladatorientált harcvezetési felfogása viszont kiegészült a minden német páncélosban megtalálható adó-vevő készülék

848


jelentette kommunikációs előnyökkel, valamint a harckocsik jobb minőségű lövegirányzékaival. Ezek együtt minőségi fölényt jelentettek a szovjetek páncélosok mennyiségi túlsúlyával szemben.

1943. július 12-én hajnali 3 óra 15 perckor Veszelij irányából dél felé zászlóalj-erejű szovjet támadás bontakozott ki, amely nyomán Vasziljevkában heves helységharcra került sor. A "LSSAH" páncélosai akkor már tűzharcot vívtak a Petrovkától délnyugat felé mozgó szovjet 18. harckocsihadtest harckocsijaival. Hajnali 5.00 óra körül a "LSSAH" páncélosok erős zaját jelentette az arcvonalszakasza előtt. A szovjet légierő tevékenysége fokozódott: az SS-páncélgránátos hadosztályok harccsoportjait hamarosan szovjet bombázó- és csatarepülő-kötelékek támadták. Hat óra után a szovjet tüzérség lövegei és sorozatvetői is erős zavarótüzet lőttek, amely 8.00 óra után 15 perces tűzcsapásba ment át. Ezt követően 8 óra 30 perckor megindultak az 5. gárda-harckocsihadsereg hadtestei is. A jobbszárnyon a 18. harckocsihadtest a Pszjol folyó déli partja mentén lendült támadásba, a 29. harckocsihadtest dandárai középen, a Prohorovkától délnyugatra vezető út- és vasútvonal két oldala mentén rohamoztak, a balszárnyon pedig a 2. harckocsihadtest és a 2. gárda-harckocsihadtest erői törtek a német állások felé. A keskeny, dombos, átszeldelt terepet északról a Pszjol folyó határolta, egy vasúti töltés pedig Prohorovka előtt kettéosztotta azt. A szovjet páncélosok a sztyeppén ligetek és cserjések takarásában, csoportokban mozogva nyomultak előre.[35]

Az aznapi feladatai végrehajtása céljából ugyancsak meginduló II. SS-páncélos­hadtest erői egymás után ütköztek támadó szovjet csoportosításokba. Az 1. "LSSAH" SS-páncélgránátos hadosztály erőit a hadosztály jelentése szerint 9 óra 15 perctől Jamki, Prohorovka és Petrovka felől a szovjet 29. harckocsihadtest és a 18. harckocsihadtest első hullámainak 115 páncélosa támadta meg, amelyeket a 9. gárda-légideszant hadosztály gyalogsága támogatta. Ezzel kezdetét vette a második világháború legnagyobb páncélos­ütközete. Alig negyven perc múlva, 9 óra 55 perckor a 3. "Totenkopf" SS-páncélgráná­tos-hadosztály is jelentette, hogy szovjet lövészalakulatok, páncélosok (a 18. harckocsi­hadtest részeinek) támogatásával, Mihajlovka felől nyugati irányban támadásba lendültek. Az SS-páncéloshadtest harmadik seregtestét, a 2. "Das Reich" SS-páncélgránátos-hadosztályt saját jelentése szerint 11 óra 40 perc körül Kalinyin körzetében érte először a szovjet 2. és 2. gárda-harckocsihadtest támadása.[36]

A II. SS-páncéloshadtest hadinaplójának bejegyzései szerint a felhős égbolt alatt kibontakozó ütközet nem kizárólag páncélosok között folyt. Sok esetben támogatták a szovjet harckocsidandárokat lövészalakulatok, vagy éppen fordítva, a lövészzászlóaljak támadtak harckocsi-támogatással. A német páncélosok is jó néhányszor támaszkodtak hadosztályaik páncélgránátos gyalogságára, elsősorban a hadosztályok egy-egy Sd.Kfz. 251 típusú lövészpáncélosokkal felszerelt páncélgránátos-zászlóaljuk támogatására. A tábori és páncéltörő tüzérség, valamint a légierő mindkét oldalon teljes erővel vette ki részét a harctevékenységből.[37]

849


A tömegesen támadó szovjet páncélosokról a hatalmas tűzviharban a németek sokszor a szó szoros értelmében leválasztották a deszantként felkapaszkodott támogató gyalogságot, így hiába értek el kisebb betöréseket a szovjetek, a német páncéloscsopor­tok, vagy éppen a német páncélgránátosok felszámolták azokat. Ez történt például a "LSSAH" arcvonalán is, amikor a 252,2-es magaslatnál a szovjet páncélosok betörtek a német vonalakba, de a 2/III. (páncélozott) SS-páncélgránátos zászlóalj Jochen Peiper SS-Sturmbannführer parancsnoksága alatt ellenlökést indított és 11 óra 15 percre teljesen felszámolta a betört szovjet erőket. A helyszínen több mint 40 szovjet páncélost semmisítettek meg, részben közelharcban (tapadóaknával és puskagránáttal).[38]

Este 19.00 óra után a német felderítés Petrovkától közvetlenül délkeletre 100 páncélost észlelt, melyek nagy valószínűséggel az 5. gárda-gépesített hadtest utolsó tartalékként itt bevetett 24. gárda-harckocsidandárának és 10. gárda-gépesített dandárának járművei voltak, amelyeket Rotmisztrov altábornagy részben az 1. "LSSAH" SS-páncél­gránátos hadosztály, részben a 3. "Totenkopf" SS-páncélgránátos hadosztály erői ellen vetett be.[39]

A II. SS-páncéloshadtest 19 óra 50 perckor a 4. páncéloshadseregnek leadott napije­lentése szerint a szovjet páncélosok és lövészalakulatok kora reggeli órák óta folyamatos támadásai elsősorban az 1. és 3. SS-páncélgránátos hadosztály állásait érték. A hadtest értékelése szerint a szovjetek egyértelmű célja a "LSSAH" Prohorovka felé előretört részeinek elvágása és a 3. "Totenkopf" SS-páncélgránátos hadosztály által tartott hídfő visszaszorítása volt. Néhány ellenlökéssel felszámolt szovjet betörést leszámítva a korábbi arcvonal az SS-páncéloshadtest csapatainak birtokában volt. A szovjet támadások azonban a jelentés idején is folytatódtak. A hadtest csapatai addig 120 szovjet páncélos kilövését jelentették.[40]

Este 22.00 órakor a II. SS-páncéloshadtest alakulatai megkapták másnapi feladataikat. A 2. "Das Reich" SS-páncélgránátos hadosztály, miután visszaszorította a 2. harckocsihadtest és a 2. gárda-harckocsihadtest erőit, arra kapott parancsot, hogy az elért vonalon állásokat építsen ki és álljon készen, hogy rohamlövegeit esetleg a déli szomszéd 167. gyaloghadosztály ellenlökéseinek támogatására alkalmazza. A "LSSAH"-t szintén az elért vonal főharcvonallá (Hauptkampflinie) való kiépítésére utasították, illetve fel kellett készülnie, hogy a 3. "Totenkopf" SS-páncélgránátos hadosztály tervezett támadásának sikere esetén a hadosztály balszárnya előtt elhelyezkedő szovjet erőket a 3. SS-páncélgránátos hadosztállyal közösen megsemmisítse. Ezzel összhangban a 3. SS-páncélgránátos hadosztály jobbszárnya (legalább páncélozott harccsoportjának erejével)  a Pszjoltól északra, a folyó völgyében északkeleti irányban támadást indít, majd miután elérte a Beregovoje - Kartasevka útvonalat, a Pszjol folyón délkeleti irányban átkelőt létesít és a "LSSAH" részeivel együttműködésben megsemmisíti a Petrovka délkeleti és délnyugati körzetében lévő szovjet erőket.[41]

850


A sötétség beálltával az ütközet még nem ért véget, sőt, a 3. SS-páncélgránátos hadosztály 22 óra 45 perckor jelentette, hogy páncéloscsoportja, szoros harcérintkezésben a szovjet harckocsiegységekkel, elérte a Beregovoje - Kartasevka útvonalat (noha csak 13-án kellett volna odajutnia) és éjszakára lezárta azt. A hadosztály részei elfoglalták Vasziljevkát és Andrejevkát. Tehát a prohorovkai páncélosütközet 12-én késő este német támadással ért véget. A másik két SS-hadosztály arcvonalán addigra elcsitultak a harcok és a megszilárdult vonalak mentén viszonylag nyugalmas éjszaka következett.[42]

Július 13-án a kora reggeli órákban a 3. "Totenkopf" SS-páncélgránátos hadosztály páncéloscsoportját nagy erejű szovjet támadás érte.[43] Mivel a németek páncélosaikat mozgó tartalékként kívánták megőrizni, inkább visszahúzódtak a hadosztály által tartott hídfőbe. A német légifelderítés 8.00 óra körül 120 szovjet páncélost észlelt Petrovka körül.[44]

Reggel 7.00 órától a 2. "Das Reich" SS-páncélgránátos hadosztály arcvonalán szovjet gyalogság indított támadást 7 harckocsi támogatásával. A támadást visszaverték. Ettől kezdve a II. SS-páncéloshadtest teljes arcvonalát egész nap kisebb-nagyobb szovjet támadások érték. A hadtest hadinaplójának bejegyzése szerint a 12-én tapasztaltaktól eltérően a szovjetek erősebb lövészkötelékekkel operáltak, amelyeket kilátástalanul hajszoltak a német állások ellen, mialatt a már nem olyan nagy számban bevetett szovjet páncélosok, kissé távolabbról, tüzükkel támogatták a gyalogság harcát.[45]

Délelőtt 10.00 órakor a 3. SS-páncélgránátos hadosztály jelentette, hogy páncélos-csoportját a 226,6-os magaslat mögé vonta vissza. Ezzel egy időben Veszelij felől déli irányban a szovjet 1. harckocsihadsereg 31. harckocsihadteste a gyalogságot támogatva támadást indított, amely helyi betöréshez vezetett, de felszámolása után a hadosztály csapatai a hídfőt megtartották. A "LSSAH" páncéloscsoportjának északi irányú támadását 10.30-kor le kellett állítani, mert keletre jól kiépített szovjet páncéltörő körletbe ütközött, amelyet páncéltörő ágyúk és harckocsik alkottak.[46] A 2. SS-páncélgránátos hadosztálynál is terveztek egy páncélostámadást a Pravorot körüli magaslatok birtokba vételére, de végül, a kedvezőtlen terepviszonyokra hivatkozva, elálltak tőle. Este 19 óra 30 perckor - mintegy a nap lezárásaként - a hadosztály jelentette, hogy az Ivanovkától 1,5 kilométerre északra fekvő erdősávot elfoglalta és közben főleg szovjet gyalogsággal találkozott, páncélosokkal alig.[47]

Két napi szakadatlan harc után a II. SS-páncéloshadtest csapatai lényegében ugyanazon a vonalon álltak, mint 11-én este,[48] csakhogy a Voronyezsi Front egyetlen front­közeli tartalékát, a 5. gárda-harckocsihadsereget harcra kényszerítették, amelynek "csa-

851


pásmérő ereje Prohorovka körzetében jelentősen meggyengült", még parancsnoka, Rot­misztrov altábornagy szerint is.[49]

Mi jelent az, hogy "jelentősen"? Nos, a II. SS-páncéloshadtest hadinaplójának 13-i bejegyzése szerint (tehát az összes jelentés beérkezése és összesítése után) az SS-páncél­gránátos hadosztályok július 12-én 276 szovjet páncélost lőttek ki és egyet zsákmányoltak.[50] A 13-i harcok során újabb 144 szovjet harckocsi és önjáró löveg esett az SS-csapatok áldozatául.[51] A kilövések hadosztályok szerinti bontását a következő táblázat mutatja:

3. számú táblázat: a II. SS-páncéloshadtest által 1943. július 12-én és 13-án
kilőtt és zsákmányolt szovjet páncélosok.

Időpont

1. SS-pcgr. ho.

2. SS-pcgr. ho.

3. SS-pcgr. ho.

Összesen:

1943. július 12.

186

30

61[52]

277

1943. július 13.

28

75

41[53]

144

Összesen:

214

105

102

421

Ez a mennyiség azokat a szovjet páncélosokat is tartalmazza, amelyek nem semmisültek meg, csupán kisebb-nagyobb javításra szorultak és átmenetileg kiestek a további harcokból. Az 5. gárda-harckocsihadsereg 377 elveszített saját harckocsit és önjáró löveget jelentett a prohorovkai ütközet után.[54] Mivel 12-én 19.00 óra után az 5. gárda-gépe­sített hadtestet mintegy 100 páncélosát is a prohorovkai irányban alkalmazták, vizsgálódásom tárgya az a körülbelül 520+100 (620) szovjet harckocsi és önjáró löveg kell hogy legyen, amely 12-én és 13-án Prohorovka nyugati és délnyugati körzetében bevetésre került. A számok alapján Rotmisztrov 5. gárda-harckocsihadseregének négy harckocsihad­teste és 5. gárda-gépesített hadtestének részei két nap alatt mintegy 356 páncélost veszíthettek,[55] ami 57,4 százalékos veszteségi aránynak felel meg. Rotmisztrov ezt nevezte tehát "jelentős" meggyengülésnek. Ezt támasztja alá Moszkalenko közlése is, aki csak a július 12-i összecsapás kapcsán körülbelül 300 elveszített szovjet harckocsit és önjáró löveget említ.[56] Egyébként július 12-én a 1. "LSSAH" SS-páncélgránátos hadosztály

852


Pz.IV harckocsikkal felszerelt 1/II. SS-páncélososztálya lőtte ki a legtöbb szovjet páncélost (90 darabot). Az osztály parancsnoka Martin Gross SS-Sturmbannführer volt.[57]

Vajon mi a helyzet a II. SS-páncéloshadtesttel? Helytálló-e a szovjet hadtörténetírás azon állítása, hogy a németek Prohorovka körül ugyancsak 350 páncélost és 10 000 katonát veszítettek, csupán július 12-én?[58] Ehhez ismét meg kell vizsgálni a páncéloshad­test bevethető páncélosállományát július 11-én és 13-án este:

4/a. és b. táblázat: a II. SS-páncéloshadtest bevethető páncélosai 11-én és 13-án este,
valamint az elszenvedett veszteségek.

a.)

Seregtest

Pz.II

Pz.III

Pz.IV

Pz.VI E

Bef.Pz.

T-34/76

StuG. III

Összesen:

1. SS-pcgr.-ho.

4

5

47

4

7

-

kb. 25

67+25

2. SS-pcgr.-ho.

-

34

18

1

7

8

kb. 25

68+25

3. SS-pcgr.-ho.

-

54

30

10

7

-

kb. 20

101+20

Összesen:

4

93

95

15

21

8

kb. 70

kb. 306

b.)

Seregtest

Pz.II

Pz.III

Pz.IV

Pz.VI E

Bef.Pz.

T-34/76

StuG. III[59]

Összesen:

Veszteség

1. SS-pcgr. ho.

4

5

31

3

7

-

kb. 20

50+20

22+kb. 5[60]

2. SS-pcgr. ho.

-

43

20

1

8

11

kb. 20

83+20

kb.10+5

3. SS-pcgr. ho.

-

32

17

0

5

-

kb. 20

54+20

47

Összesen:

4

80

68

4

20

11

kb. 60

kb. 247

kb. 89

A fenti adatsor alapján úgy tűnik, hogy a 2. SS-páncélgránátos hadosztály nem csak hogy nem veszített páncélost, de egyenesen gyarapodott bevethető páncélosainak száma a harcok alatt. Bizonyára arról lehet szó, hogy korábban megsérült páncélosaiból javítás után jó néhány darabot éppen 12-én kapott vissza. Becslésem szerint a hadosztály július 12-én és 13-án összesen mintegy 10 páncélost és 5 rohamlöveget veszíthetett. Ezzel együtt a II. SS-páncéloshadtest a kétnapos küzdelem alatt körülbelül 89 harckocsit és rohamlöveget veszített el. Ez a 12-én bevetett 306 SS-páncélosnak csupán 29 százaléka. Ennek a mennyiségnek is csak töredéke lehetett megsemmisült harcjármű, hiszen a II. SS-páncéloshadtest 1943. július 5. és július 23. között összesen 5 Pz.III-t, 23 Pz.IV-t, 3 Pz.VI E-t és 5 StuG. III-t (36 páncélost) veszített javíthatatlan, teljes veszteségként ("Totalausfall"-ként)[61]. A július 12-i harcok hevessége alapján feltételezem, hogy ezek

853


többségét Prohorovkánál veszítették el a németek. Ami az SS-csapatok személyi veszteségeit illeti, a 10 000 főnyi veszteség egyetlen napon már csak azért is lehetetlen, mert a hadtest 1943. július 5. és július 16. között is "csak" 196 tisztet és 6 232 főnyi altisztet és legénységi állományú katonát (összesen 6 428 főt) veszített.[62]

A július 12-i és 13-i Prohorovka körüli eseményeknek A. M. Vaszilevszkij marsall, a szovjet vezérkar főnöke személyesen is tanúja volt, mert Sztálin július 9-i szóbeli utasításában az 5. gárda-harckocsihadsereg csapataihoz küldte. A harcok után egy nappal, 14-én írásbeli jelentést küldött Sztálinnak, amelyet emlékirataiban idéz is:

"Tegnap [vagyis július 13-án - Sz. N.] Prohorovkától délnyugatra figyeltem a 18. és 29. harckocsihadtestünknek a több mint 200 német páncélos elleni harcát, amelyben több száz lövegünk és minden rendelkezésünkre álló >Katyusá<-nk is részt vett. A harcmezőt egy óra alatt elborították az égő német és saját harckocsijaink.

A harc két napja alatt a 29. harckocsihadtest gépeinek 60 százaléka, a 18. harckocsi­hadtest gépeinek pedig mintegy 30 százaléka véglegesen vagy ideiglenesen üzemképtelen lett[63]. Az 5. [gárda - Sz. N.] gépesített hadtestnek jelentéktelen veszteségei voltak. Még holnap is fenyeget az a veszély, hogy az ellenséges harckocsik [a Kempf-sereg­csoport III. páncéloshadteste - Sz. N.] dél felől áttörnek Sahovo, Avgyejevka és Alek­szandrovka körzetébe."[64]

A II. SS-páncéloshadtest a Prohorovka körül vívott kétnapos ütközet után három nappal, július 16-án az alábbi harcértéket jelentette:[65]

5. számú táblázat: a II. SS-páncéloshadtest bevethető páncélosai
és páncéltörő fegyverzete 1943. július 16-án este.

Alakulat

Pz.II

Pz.III

Pz.IV

Pz.VI E

Bef.Pz.

T-34/76

StuG. III

Marder[66]

75 mm Pak[67]

50 mm Pak[68]

1. SS-pcgr. ho.

4

5

42

9

6

-

30

19

13

-

2. SS-pcgr. ho

-

37

18

5

7

11

25

12

16

28

3. SS-pcgr. ho.

-

30

27[69]

9

7

-

20

3

16

-

Összesen

4

72

87

23

20

11

75

34

45

28

854


Látható, hogy az SS-páncéloshadtest bevethető páncélosok tekintetében alig valamivel volt gyengébb, mint a prohorovkai összecsapás előtti estén. A hadtest július 17-én és 18-án mégis elhagyta Prohorovka körüli állásait, mert 16-án este Hausser SS-Ober­gruppenführer olyan hadtestparancsot adott ki, amely szerint az SS-páncélgránátos hadosztályokat új helyszínen, Obojany irányában kívánják alkamazni a Roland fedőnevű vállalkozás keretében. A támadás az Obojanytól délre és délkeletre lévő szovjet csapatok szétverését célozta.[70]

A II. SS-páncéloshadtestet tehát kivonták, s nem pedig kiverték Prohorovka környékéről. Bármilyen meggondolások vezették is Adolf Hitlert és a német hadvezetést akkor, amikor a Zitadelle hadművelet leállítása mellett döntöttek, arra a II. SS-páncéloshadtest július 12-én és 13-án Prohorovka mellett vívott kétnapos harctevékenysége (a térségben rendelkezésre álló utolsó szovjet harckocsi-tartalékok nagy mértékű szétforgácsolása, viszonylag alacsony német veszteségek mellett) egészen biztosan nem adhatott okot.

Norbert Számvéber

855


[1] A hadtestet 1943 július elejétől nevezték II. SS-páncéloshadtestnek. Korábban csak SS-páncéloshadtest volt az elnevezése, de amikor a 1943. július 27-én felállított I. "Leibstandarte" SS-páncéloshadtest létrehozását elhatározták, megkapta a II-es hadrendi számot.

[2] Jentz, Thomas L.: Die deutsche Panzertruppe. Wölfersheim-Berstadt, 1999. Band 2 (a továbbiakban: Die deutsche Panzertruppe) 267. o.

[3] Az SS-páncélgránátos hadosztályok egyenként egy-egy páncélosezreddel, két-két páncélgránátos ezreddel (öt gépkocsizó- és egy páncélozott zászlóaljjal, valamint ezredközvetlenekkel), egy-egy tüzérezreddel, egy-egy rohamlövegosztállyal, egy-egy páncélos felderítőosztállyal, egy-egy páncélvadászosztállyal, egy-egy páncélos utászzászlóaljjal, egy-egy híradóosztállyal, egy-egy légvédelmi tüzérosztállyal és különféle kiszolgáló alakulatokkal rendelkeztek. Ami a külön megállapított hadrendű alakulatokat illeti, a német szárazföldi haderő (Heer) "Grossdeutschland" páncélgránátos-hadosztálya és a légierő (Luftwaffe) "Hermann Göring" páncéloshadosztálya is ilyen "kivételezett" seregtestek voltak.

[4] Die deutsche Panzertruppe, 52. o. és 81. o.

[5] A meglévő technikára vonatkozó adatok az 1943. július 1-jei állapotot tükrözik. Forrás: Die deutsche Panzertruppe, 81-82. o. A július 4-i adatokhoz l. Stadler, Silvester: Die Offenzive gegen Kursk 1943. II. SS-Panzerkorps als Stosskeil im Grosskampf. Coburg, 1998. (a továbbiakban: II. SS-Panzerkorps) 34. o. A munka egyébként egy rövid bevezetőt, egy közbevetett rövid összefoglalást és egy utószót leszámítva az SS-páncéloshadtest 6. számú hadinaplójának - kommentároktól és későbbi betoldásoktól mentes - szinte teljes szövege 1943. július 1-től 1943. augusztus 2-ig. A fenti táblázatban az önjáró páncéltörő ágyúk (páncélvadászok) nem szerepelnek.

[6] A típus rövidebb csövű 50 mm-es harckocsiágyúval felszerelt korai változata. A löveg csőhosszának a lövedék kezdősebessége, s ebből következően páncélátütő-képessége szempontjából van jelentősége. Minél hosszabb a cső, annál nagyobb a lövedék kezdősebessége és annál pontosabb a fegyver.

[7] A típus 50 mm-es L/60-as hosszú csövű harckocsiágyúval felszerelt J, L és M-változatai.

[8] A típus 75 mm-es L/43-as, illetve L/48-as hosszú csövű harckocsiágyúval felszerelt F-2, G és H-változatai.

[9] Parancsnoki harckocsik, amelyek egy része csupán 7,92 mm-es géppuskával volt felszerelve.

[10] 75 mm-es L/48-as hosszú csövű löveggel felszerelt StuG. IIIG német rohamlövegek, amelyek a hadosztályok SS-rohamlövegosztályaiban kerültek bevetésre.

[11] Rohamlövegek nélkül.

[12] Az utóbbi nyolc harckocsi 75 mm-es L/24-es rövid csövű harckocsiágyúval felszerelt, korai változat.

[13] Die deutsche Panzertruppe, 62. o.

[14] Erre l. Jentz, Thomas L: Germany's Tiger Tanks. Tiger I and Tiger II: Combat Tactics. Atglen, 1997. (a továbbiakban: Germany's Tiger Tanks) 90. o.

[15] Erre vonatkozóan l. a II. SS-Panzerkorps 11. számú térképvázlatát (Lage der 4. Pz.Armee und der Armeeabt. Kempf am 10. Juli 1943 abends).

[16] A Nagy Honvédő Háború története. III. k. (A szerkesztő bizottság elnöke: P.N. Poszpelov.) Budapest, 1965. ( továbbiakban: A Nagy Honvédő Háború) 223-224. o.; valamint K. Sz. Moszkalenko: A délnyugati irányban. II. k. Budapest, 1982. (a továbbiakban: Moszkalenko) 28. o.

[17] Az 5. gárda-harckocsihadsereg páncélosainak mennyiségéhez l. A Nagy Honvédő Háború története, 224. o. A 2. harckocsihadtest és a 2. gárda-harckocsihadtest páncélosainak számára l. Nagy Gábor: Páncélos csaták. Budapest, 1966. (a továbbiakban: Nagy) 124. o. A harckocsitípusok arányához l. Healy, Mark: Kursk 1943: The Tide Turns in the East. London, 1994. 80. o. A 29. harckocsihadtest önjáró lövegeire M. Kolomjec-M. Szvirin-O. Baranov-D. Nedogonov: Kurszkaja duga. Moszkva, 1998. (a továbbiakban: Kurszkaja duga) 48. o.

[18] II. SS-Panzerkorps, 99. o.

[19] A Nagy Honvédő Háború, 224. o.

[20] II. SS-Panzerkorps, 97. o.

[21] A II. SS-páncéloshadtest hadinaplójában 1943. július 11-ére, 12-ére és 13-ára vonatkozóan nincs úgynevezett "Panzerlage", ezért a bevethető páncélosok számát a hadtest 4. páncéloshadseregnek leadott napijelen­téseiből ismerhetjük meg. Az adatokat közli Nipe, George M. Jr.: Decision in the Ukraine Summer 1943. II. SS and III. Panzerkorps. Manitoba, 1996. (a továbbiakban: Nipe) 373. o.

[22] Nipe a bevethető páncélosok felsorolásából a rohamlövegeket sajnos kihagyta. Véleményem szerint ezek ugyancsak fontosak a hadtest erejének megítéléséhez, ezért a II. SS-páncéloshadtest hadinaplója által 11-e előtt és 13-a után említett mennyiségekből becsültem meg a számukat.

[23] A löveg 39 M páncélgránáttal 1500 méterről 37 mm-es, 1000 méterről 47 mm-es, 500 méterről 59 mm-es, 100 méterről 69 mm-es páncélt ütött át 30 fokos becsapódási szög esetén. Kis mennyiségben rendelkezésre állt a 40 M páncélgránát is, amely 500 méterig 72 mm-es, 100 méterről 130 mm-es páncélt ütött át hasonló becsapódási szög alatt. A T-34/76 1943 M változatának 47 mm-es szögben döntött homlokpáncélzata volt, így a hasonló vastagságú merőleges páncélzatnál jóval nagyobb (kb. 90 mm-es páncélvastagságnak megfelelő) védelmet nyújtott. V. ö. Die deutsche Panzertruppe, 280. o. és Fleischer, Wolfgang: Russian Tanks and Armored Vechicles 1917-1945. Atglen, 1999. (a továbbiakban: Russian Tanks) 85. o.

[24] Például Nagy i. m. 124. oldalán a Nagy Honvédő Háború adatait (223. o.) átvéve több mint 700 német harckocsit és rohamlöveget említ, amelyből 100 Tiger E nehézharckocsi és "Ferdinand" páncélvadász lett volna. Sajnos terjedelmi korlátok miatt itt nincs módomban minden publikációt egyenként elemezni. További példaként egy nemrég magyarul is megjelent munkát említenék. Dr. Stephen Hart, a sandhursti Királyi Katonai Akadémia tanszékvezető docense és dr. Russel Hart, az ohiói egyetem tanszékvezető docense kifejezetten a Waffen-SS fegyverzetéről és harcászatáról írott kiváló könyvükben a július 12-i prohorovkai összecsapásban 650 német harckocsi részvételét említik (magyarul Dr. S. Hart - Dr. R. Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai [Debrecen, 1999.] 158. o.).

[25] A páncéloshadtest hadinaplója szerint csupán egyetlen alkalommal érkeztek új harckocsik: 1943. július 20-án öt darab gyári új Pz.VI Tiger E nehézharckocsit kaptak. Erre l. II. SS-Panzerkorps, 165. o.

[26] P. A. Rotmisztrov: Az idő és a harckocsik. Budapest, 1975. (a továbbiakban: Rotmisztrov) 163. o. és A. M. Vaszilevszkij: A vezérkar élén.  Budapest, 1975. (a továbbiakban: Vaszilevszkij) 314. o.

[27] Az 1943 januári állománytábla szerint a szovjet gépesített hadtestek erősebbek voltak, mint az akkori harckocsihadtestek. A gépesített hadtestek állományába 42 könnyű és 162 közepes harckocsi, valamint 25 könnyű és nehéz önjáró löveg tartozott. Ehhez l. Zaloga, Steven J. - Ness, Leland S.: Red Army Handbook 1939-1945. Sutton, 1998. 87. o.

[28] A 69. hadsereg sávjában fenyegető veszély elhárítására az 5. gárda-harckocsihadsereg állományából kikülönítettek egy csoportosítást K. G. Trufanov tábornok parancsnoksága alatt, amely az 5. gárda-gépesített hadtest zömén kívül a harckocsihadsereg önálló alakulataiból további 71 darab T-34/76 és 29 darab T-70, illetve T-60 harckocsit kapott. Ehhez l. Kurszkaja duga, 48. o., illetve A második világháború története. (A szerkesztő bizottság elnöke: A. A. Grecsko.) Budapest, 1979. 7. k., 202. o.

[29] A hadtestek már részt vettek a korábbi harcokban és jelentős veszteségeket szenvedtek.

[30] Ezt látszik alátámasztani a német földi és légifelderítés 12-én szerzett adatait összesítve ábrázoló vázlat a II. SS-Panzerkorps 97. oldalával szemben.

[31] A Nagy Honvédő Háború, 224. o.

[32] A Nagy Honvédő Háború, 225. o.

[33] Mihail Jefimovics Katukov, a Kurszknál szintén harcolt 1. harckocsihadsereg akkori parancsnokának emlékiratai szerint a menetből való tüzelést maga Sztálin rendelte el a szovjet harckocsizó csapatok számára még 1942 nyarán. Ugyancsak ő említi, hogy a szovjet harckocsik Kurszknál már rendelkeztek űrméret alatti páncéltörő lövedékekkel is, bár egyelőre még csak öt darabbal harckocsinként. Ehhez l. M. J. Katukov: An der Spitze des Hauptstosses. Berlin, 1979. 159. és 185. o.

[34] A német közepes és nehézharckocsik személyzete öt főből állt. A harckocsi parancsnoka kizárólag a harcvezetést végezte; esetleg az irányzólövésznek segített a célkeresésben.

[35] II. SS-Panzerkorps, 100. o., A Nagy Honvédő Háború, 224. o.

[36] II. SS-Panzerkorps, 101. o.; A Nagy Honvédő Háború, 225. o.

[37] Ez német részről elsősorban a légi fedezetre vonatkozik, mert a kedvezőtlen időjárás miatt 12-én és 13-án a német VIII. repülőhadtest repülőgépei földi célpontokat csak gyenge - elsősorban csatarepülő - erőkkel támadhattak. V. ö. II. SS-Panzerkorps, 104. és 110. o.

[38] II. SS-Panzerkorps, 102. o.; Nipe, 47. o.

[39] Ehhez l. II. SS-Panzerkorps, 103. o.; Vaszilevszkij, 314. o.

[40] II. SS-Panzerkorps, 103-104. o. A jelentett 120 kilövés minden bizonnyal túl alacsony. Ennek oka, hogy az SS-hadosztályok a harc hevében sokszor "elfelejtettek" jelenteni. Hausser a korábbinál sűrűbb, rendszeres jelentéseket aznap parancsban rendelte el. Erre l. II. SS-Panzerkorps, 108. o.

[41] II. SS-Panzerkorps, 104. o.

[42] II. SS-Panzerkorps, 105. és 109. o.

[43] A támadásban minden bizonnyal részt vett az 5. gárda-gépesített hadtest addig tartalékban tartott maradéka is, amelyet a 3. SS-páncélgránátos hadosztály 12-én este elért betörésének feltartóztatására Petrovka körzetébe dobtak át. V., ö. Vaszilevszkij, 314. o.

[44] II. SS-Panzerkorps, 109. o.

[45] Uo.

[46] Nipe, 51.o.; II. SS-Panzerkorps, 110-111. o.

[47] II. SS-Panzerkorps, 113. o.

[48] A németek tehát nem jutottak sokkal közelebb Kurszkhoz, de a szovjet ellencsapás célja sem valósult meg (bekeríteni és megsemmisíteni a betört német páncéloserőket). A felek egyike sem ürítette ki a harcteret, így ebből a szempontból az ütközet döntetlennek tekinthető. Ha azonban az okozott és elszenvedett veszteségeket vizsgáljuk, más a helyzet.

[49] Rotmisztrov, 163. o.

[50] II. SS-Panzerkorps, 102. és 115. o.

[51] II. SS-Panzerkorps, 124. o.

[52] Ebből 27 páncélos nagy valószínűséggel nem az 5. gárda-harckocsihadseregé volt, mert este 18.00 óráig lőtték ki őket a Pszjol északi partján az északkeleti irányban 9 óra 50 perckor megindított támadás során. A 3. SS-páncélgránátos hadosztály páncéloscsoportja is (mintegy 100 páncélossal) a folyó északi partján tevékenykedett, tehát a szűken értelmezett prohorovkai hadszíntértől északra.

[53] Ebből 38 páncélost a 3. SS-páncélvadászosztály két százada lőtt ki mindössze húsz(!) perc alatt. Erre l. II. SS-Panzerkorps, 112. o. A harcjárművek a az 1. harckocsihadsereg leharcolt 31. harckocsihadtestéhez tartoztak, amely ezután gyakorlatilag megsemmisült. Ehhez l. Nipe, 51. o.

[54] Russian Tanks, 125. o. Ebben a számban a hadsereg minden harckocsival és önjáró löveggel rendelkező egysége és alegysége benne foglaltatik, nem csak a prohorovkai irányban harcoló csapatok.

[55] Ebből az 5. gárda-gépesített hadtest veszteségei jelentéktelenek voltak. V. ö. Vaszilevszkij, 315. o.

[56] Moszkalenko, 28. o.

[57] Krätschmer, Ernst-Günther: Die Ritterkreuzträger der Waffen-SS. Preussisch Oldendorf, 1982.3 519. o.

[58] A Nagy Honvédő Háború, 225. o.

[59] A rohamlövegek adatsora ezen a napon is hiányzik, ezért itt is a következő napok alapján végzett becslésre kell hagyatkoznom.

[60] Harcképtelenné vált rohamlövegek.

[61] II. SS-Panzerkorps, 165. o. Egyébként július 12-én a II. SS-páncéloshadtest Tiger E-ből kijavíthatatlanul egyetlen darabot sem veszített! V. ö. Germany's Tiger Tanks, 90. o.

[62] II. SS-Panzerkorps, 165. o.

[63] A 29. harckocsihadtest a július 11-én meglévő 238 páncélosából két nap alatt 153 T-34/76-ot, 86 T-70-et, 9 SZU-76-ot és 10 SZU-122-t, összesen 258 páncélost veszített (ez úgy lehetséges, hogy 12-én 19.00 óra után az 5. gárda-gépesített hadtest részei is a 29. harckocsihadtest sávjában tevékenykedtek); 99 T-34, 55 T-70, 6 SZU-76 és 8 SZU-122, összesen 168 páncélos megsemmisült. A 18. harckocsihadtest ugyanazon idő alatt 187 páncélosából 9 Churchill-t, 45 T-34/76-ot, 44 T-60 és T-70 harckocsit, összesen 98 páncélost veszített, ebből megsemmisült 7 Churchill és 23 T-34 (összesen 30 páncélos). Ebből látható, hogy a kétnapos ütközet végére a 29. harckocsihadtest gyakorlatilag megsemmisült, a 18. harckocsihadtest pedig több mint 50 százalékos veszteséget szenvedett. Ehhez l. Kurszkaja duga, 48. o. A fenti adatsorból az derül ki, hogy Vaszilevszkij közlése a kilőtt páncélosok megsemmisülési arányára vonatkozik.

[64] Vaszilevszkij, 314-315. o.

[65] II. SS-Panzerkorps, 135. o.

[66] Harckocsialvázra szerelt 75 mm-es, illetve 76,2 mm-es önjáró páncéltörő ágyúk.

[67] 75 mm-es PaK40 vontatott páncéltörő ágyúk.

[68] 50 mm-es PaK38 vontatott páncéltörő ágyúk.

[69] Ebből 4 darab 75 mm-es, L/24-es, rövid csövű löveggel felszerelt változat.

[70] II. SS-Panzerkorps, 136. és 140. o.

<back to contents>