Munkapiaci helyzet Csehországban és Kelet­Németországban


Csehország és Németország keleti tartományainak foglalkoztatási helyzete jelentősen eltér a többi posztszocialista országétól. Folyóiratunk Szemle rovata ezért szán teret az alábbi két írásnak, amelyben cseh, illetve német közgazdász elemzi országa speciális munkaerőhelyzetét.

TÍMÁR JÁNOS

Timár János a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem professzora.

Előzetes megjegyezések L. Kalinova és E. Sachse cikkéhez

A posztszocialista országok munkaerőpiacának sajátosságaival foglalkozó kutatásaim1 azt mutatták, hogy bár az egyes országok átalakulásának gyorsaságában és mértékében nagyok a különbségek, a változások iránya és jellege lényegében hasonló, két ország kivételével. A kivétel Csehország és a volt NDK.

Vizsgálataim Csehországra kitértek és a kutatás első szakaszát lezáró tanulmányban2 röviden utaltam ennek eltérő vonásaira. Az NDK­t, sajátos helyzete, a német egyesülés miatt3 nem is foglaltam be ebbe az összehasonlító elemzésbe. Az eddig ismertek jelezték azonban, hogy e két ország alaposabb megismerése nem csak a foglalkoztatáspolitika, hanem a magyar politika és gazdaságpolitika számára is fontos tanulságul szolgálhat.

Ezért kértem fel a két országot belülről jól ismerő cseh és német kollégáimat, hogy országaik átalakulására, a munkaerőpiac változására vonatkozó elemzésüket készítsék el számunkra. Ezt tartalmazza a következő két írás.

Szeretném előre felhívni az olvasók figyelmét arra, hogy bár e rövid tanulmányok a foglalkoztatottság és munkanélküliség problémáit ismertetik, elgondolkoztató tanulságuk - véleményem szerint - nemcsak a szűkebb szakma művelőinek, hanem sokkal inkább a gazdaságpolitika, sőt a politika átfogó kérdéseivel foglalkozóknak szól.

Anélkül, hogy a két cikk bármely részletét ismételném, vagy magyaráznám, előzetes tájékoztatásul a következőkre hívnám fel az olvasók figyelmét. Kalinova tanulmánya azt jelzi, hogy a cseh kormányt liberális retorika, de igen óvatos és pragmatikus gazdaságpolitika jellemzi, amely a tömeges munkanélküliség messzemenő korlátozásának és az állami vagyon megőrzésének követelményeit nagymértékben szem előtt tartja.

A cseh viszonyokra jellemző, hogy a gazdaságban még mindig meghatározó szerepet játszó állami vállalatokat, részben a kuponokat begyűjtő állami befektetési szervezetek révén, lényegében központilag irányítják, a központi bérszabályozást csak nemrég kezdték lebontani, és ismert az a nagyfokú óvatosság is, ami a legnagyobb állami vállalatok (telefontársaságok, olajfinomítók) hagyományos privatizáció útján történő értékesítésének előkészítésénél megmutatkozik.

E problémák vizsgálata a cseh gazdaságpolitika átfogó elemzését igényli. Fontos volna ugyanis megállapítani, hogy a cseh munkaerőpiacot is jellemző sajátosságok csupán átmeneti taktikai eltérésekből következnek­e, vagy a háttérben a többi posztszocialista országtól eltérő alternatív gazdaságpolitikai stratégia húzódik meg.

A volt NDK­val kapcsolatban csupán arra utalnék, hogy - mint a tanulmányból kiderül - Németország nyugati tartományainak 270 milliárd márkába került a keleti privatizáció. Ezenkívül több mint 400 milliárdot kellett eddig átutalni az "új tartományok" költségvetési deficitjének és a lakossági juttatások hiányának a fedezetére. Ezek a beruházások és szubvenciók a lakosság számarányát tekintve, mintegy hatvanszor annyi "külföldi tőkejuttatást" jelentenek, mint amennyi külföldi tőke Magyarországra ugyanazon idő alatt beérkezett. Az eddigi eredmény, az elemzést nem helyettesítő leegyszerűsítéssel: a korábbinál jóval magasabb életszínvonal, és az ennek fedezetére képtelen, leépített gazdaság, a magyarországinál több mint másfélszer nagyobb munkanélküliség és a nyugat­európainál jóval alacsonyabb gazdasági aktivitás.

A német egyesülésnek, az NDK átalakulásának mélyebb elemzése és a tanulságok levonása különösen fontos az Európai Unióhoz csatlakozásunk szempontjából. Az elmúlt évek tapasztalatai bizonyítják, hogy a Nyugat segítőkészségét nemzeti érdekeik messzemenően behatárolják és ahogy a rendszerváltást követően, úgy a gazdasági integráció során is csupán töredékére számíthatunk annak a támogatásnak, amelyben a volt NSZK a volt NDK­t részesítette. Azonban ez a nagyvonalú támogatás is - erre utal Sachse cikke - miközben jelentősen kibővítette a nyugatnémet gazdaság piacát - legalábbis egyelőre -, eltartásra szoruló, leépült gazdaságot hozott létre.


LENKA KALINOVA

Lenka Kalinova közgazdász, a prágai Közgazdasági Egyetem nyugdíjas docense.

A foglalkoztatottság és munkanélküliség sajátosságai Csehországban az átmenet időszakában

A gazdasági változások jellemzői

Az elmúlt néhány év alatt mélyreható változások következtek be a cseh gazdaságban. A társadalmi termelés, az ipari termelés és a termelékenység a többi közép­európai posztszocialista országnál is jobban visszaesett, nagyarányú volt az infláció és jelentősen csökkentek a reálbérek. A növekedés első jelei 1994­ben tűntek fel.

Az átmenet legsúlyosabb időszaka, 1991 a sokkterápia éve volt. Ugyanekkor kezdődött meg a többi volt szocialista országtól eltérő, sajátos privatizáció. A kuponrendszer révén több millió cseh állampolgár vált közel kétezer állami nagyvállalat formális tulajdonosává. Amíg azonban a kuponok részvényekre cserélése megtörténik, a részvénypiac kialakul és a részvényesek tulajdonosi jogaikat gyakorolni is képesek, a vállalatok lényegében állami irányítás alatt maradnak. Ez a cseh átmenet egyik legfontosabb, a munkaerő­piaci helyzetet is meghatározó sajátossága. A kuponos privatizáció, valamint a lakások, kis üzletek és műhelyek térítés nélküli visszaadása a volt tulajdonosoknak, fontos szerepet játszott abban, hogy a "sokkterápia" ellenére az ország belpolitikailag stabil maradt.

Az egész posztszocialista régiót jellemző súlyos gazdasági válság Csehországban 1993­ban érte el a mélypontját. 1994­ben megkezdődött és ez évben folytatódik a gazdasági növekedés, de még sok évi kedvező fejlődés szükséges ahhoz, hogy Csehország újra elérje előző növekedési pályáját.

A munkaerőpiac változásai

A munkaerőpiac változásának legfontosabb jellemzője az, hogy a foglalkoztatottak száma az átmenet első négy éve alatt jelentősen, de a többi közép­európai országnál jóval kisebb mértékben csökkent. A munkanélküliség első hulláma 1990­ben tűnt fel, és 1991­től 1994­ig feltűnően alacsony szinten maradt.

Az első négy év alatt több mint félmillióval csökkent a foglalkoztatottak száma. Az elbocsátottaknak azonban kevesebb mint egyharmada lett csak munkanélküli. Nagyobb részük, többségében foglalkoztatott nyugdíjas, közvetlenül az inaktív népesség körébe lépett át, és ezek közül jelenleg csak kevesen keresnek újra munkát.

Ez a folyamat véget vetett a népesség korábbi igen magas gazdasági aktivitásának; megkezdődött az aktivitási ráta csökkenése. A gazdaságilag aktív népesség aránya 1990­ben még 52,3 százalék volt, 1993­ban már csak 48,5 százalék. A nők gazdasági aktivitása és foglalkoztatottsága valamivel jobban csökkent, mint a férfiaké. A foglalkoztatottságnak és a gazdasági aktivitásnak ez a szintje, különösen a nőké, azonban még mindig elég magas a nyugat­ és dél­európai országokhoz képest. A nők foglalkoztatottságát tovább növeli, hogy még ma is alig néhány százalékuk dolgozik részmunkaidőben.4

A nemzetközi vándorlás

A rendszerváltás kezdetén a korábban zárt határok megnyíltak, ami ugrásszerűen megnövelte a nemzetközi migrációt. A ki­ és belépések statisztikai megfigyelése azonban még nem megoldott, így a foglalkoztatottság nemzetgazdasági adatai a migráció hatását nem tükrözik. A részleges információk szerint ez a hatás nem elhanyagolható.

Az állandó vagy hosszú lejáratú tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek száma az 1989. évi 35 ezerről 1993­ig több mint háromszorosára (100 ezerre) nőtt.5 A nyugati határvidéken több tízezerre tehető az Ausztriába és Németországba naponta ingázók vagy a szezonmunkát vállalók száma. A feketemunkát vállalók számát ennek többszörösére becsülik, és jelentős lehet az ukrán és lengyel határt átlépő és Csehországban feketén foglalkoztatottak száma is.

Ez a helyzet egyrészt a migráció statisztikai megfigyelésének megoldását igényli, másrészt a foglalkoztatáspolitikával összehangolt migrációs politika kidolgozását sürgeti.

Az alacsony munkanélküliség okairól

A cseh munkaerőpiac legfeltűnőbb sajátossága a munkanélküliség alacsony szintje. Idén a munkanélküliség ugyan emelkedni kezdett, de az eddigi, 3 százalék körüli szint mind a posztszocialista országok, mind a fejlett piacgazdaságok körében szinte példa nélkül áll. Ennek fontosabb okait a következőkben látjuk:

- a sajátos cseh kuponos privatizáció lehetővé tette, hogy az állami nagyvállalatok többsége továbbra is állami kézben maradjon, és 1995­ig a központi bérszabályozást is fenntartották. Ez elősegítette, hogy a vállalati vezetők átmenetileg elkerüljék a piac nyomását; nem kényszerültek a felesleges munkaerő gyors leépítésére, és a termelékenység növelésére. Az állam a munkanélküliséggel járó szociális feszültségek elkerülésére törekedve nem is szorgalmazza eddig a munkaerő­felesleg leépítését;

- az előzőekből következik, hogy az alacsony munkanélküliség ellentételeként a közép­európai posztszocialista országok közül Csehországban csökkent a legjobban a termelékenység, és így a többieknél kisebb a foglalkoztatottak számának csökkenése;

- a megszűnő munkahelyekről kikerülők nagy többsége inaktív lett. Ezt egyrészt a nyugdíjazás segítette elő, másrészt a szigorú munkanélküli járadékrendszer kényszerítette ki. A járadékjogosultság időtartama a kezdetben még egy év volt, majd 1992­ben félévre szállították le. A járadék összege is igen alacsony: a jogosultsági idő első felében az előző kereset 60 százaléka, a másodikban már csak 50 százaléka. Ez magyarázza, hogy amíg 1991­ben a munkát keresőknek még közel háromnegyede volt jogosult a járadékra, addig 1992­ben már csak a 46 százalékuk;

- a reálbérek jelentős csökkenése, a még mindig érvényesülő bérszabályozás, valamint a társadalombiztosítási járulék 1993. évi leszállítása következtében a munkaerőköltség a termelékenység visszaesése ellenére is alacsony maradt. Egy munkaóra teljes költsége 1992­ben alig haladta meg a két dollárt, ami egytizede a nyugat­európai átlagos munkaerőköltségnek és a magyarországi szintnél is alacsonyabbá vált. Így a vállalatok a termelékenység alacsony szintje ellenére is egyelőre versenyképesek maradtak, illetve vonzerőt gyakorolnak a külföldi beruházókra.

A foglalkoztatottak ágazati szerkezetének változásai

A gazdaság ágazati struktúrájának átalakulása igen óvatos előrehaladást tükröz.

Az egyes ágazatok közül a mezőgazdaság részaránya csökkent a legnagyobb mértékben. Jóval kisebb az ipar és építőipar arányának a csökkenése. A feldolgozóipar belső összetételének változása jelentős, mégpedig elsősorban a gépipar és az elektroiparágak terhére. Ezek a hagyományosan fejlett cseh iparok elveszítették korábbi piacaik nagy részét, és a fejlett piacgazdaságokban csak lassan és nehezen tudják lábukat megvetni. Ez magyarázza, hogy a munkanélküliek között viszonylag jelentős az ipari szakmunkások, illetve a műszaki szakemberek száma.

A foglalkoztatottak száma és aránya a tercier szektorban, mindenekelőtt a pénzügyi szolgáltatások, valamint a közigazgatás körében nőtt. Egészében azonban a cseh gazdaság szerkezete még mindig közelebb áll a volt államszocialista gazdaság, mint a hasonló fejlettségű piacgazdaságok struktúrájához.

*

A munkaerő­piaci helyzet elemzéséből, különösképpen a feltűnően alacsony munkanélküliségi arányból úgy tűnik, hogy a cseh kormány a politikai­ideológiai jelszavaitól eltérő, a többi posztszocialista országtól különböző gazdaságpolitikát gyakorol. E feltételezés igazolása, az okok mélyebb vizsgálata azonban a munkaerőpiac körét messze meghaladó elemzést igényel.


EKKEHARD SACHSE

Ekkehard Sachse az NDK Közgazdasági Főiskolájának munkagazdaságtani professzora volt. Jelenleg a Fachschule für Technik und Wirtschaft, Berlin tanára.

A német "új tartományok" átalakulása és munkaerő­piaci helyzete a piacgazdaságra történő áttérés után*

A gyors átalakulás és következményei

A volt NDK sajátos helyzete miatt a "transzformáció" az NSZK társadalmi és gazdasági viszonyainak igen gyors átültetését jelentette az új tartományokba;6 az NSZK lényegében annektálta a volt NDK­t.

Az átalakulás folyamatát 1994/95 fordulóján az állami és szövetkezeti tulajdon privatizációjának befejezése formálisan lezárta.7 A privatizáció sajátosságait egyrészt annak rendkívüli gyorsasága, másrészt az jellemzi, hogy az állami vállalatok nem kis részét felszámolták, a megmaradók modernizálására pedig a Treuhand (a vagyonügynökség) rendkívül nagy összegeket, összesen 142 milliárd márkát fordított. Ezt is beszámítva, a privatizáció nemcsak hogy nem hozott bevételt a költségvetésnek, hanem végső egyenlegként 270 milliárd márkába került.

Az átalakulás a nagyvonalú nyugatnémet szociális háló és társadalombiztosítás átültetése révén jelentősen javította a volt NDK lakosságának anyagi jólétét. A mezőgazdasági és ipari termelés, valamint a foglalkoztatottság azonban rendkívüli mértékben visszaesett. A megnövelt életszínvonal és a jelentős infrastrukturális beruházások szélesre nyitották a nyugatnémet termékek és szolgáltatások felvevőpiacát. Ezt bizonyítják a belnémet kereskedelem adatai (1. táblázat).

A szélsőségesen kiegyensúlyozatlan gazdasági kapcsolatok következtében a keletnémet lakosság életszínvonalának fenntartása, illetve további növelése és az állami feladatok teljesítése igen hosszú ideig csak a "régi tartományok" nagyarányú pénzügyi támogatásával lesz biztosítható.

A privatizáció tehát lezárult, de megmaradt az új gazdasági szerkezet felépítésének és elegendő új munkahely létesítésének nagy feladata. Talán még nehezebben halad előre a lakosság, illetve a foglalkoztatottak életfelfogásának, mentalitásának átalakulása. Az egyesült Németországban a "két Németország" még eléggé elkülönül egymástól; az igazi "egyesülés" még hátra van.

A munkaerőpiacot mélyrehatóan érintő első változások már a piaci viszonyok kialakulása előtt megjelentek. Az egyesülést megelőző két év alatt, 850 ezer, nagyobbrészt fiatal szakmunkás, és az értelmiség nem kis része elhagyta az NDK területét a jobban fizetett és biztosabb munkahely reményében.8

A súlyos és tartós problémát a valutareformot követően, a gyors és erőteljes gazdasági visszaesés hozta magával. Ezt jellemzi (2. táblázat) az egyes iparágak termelésének drámai mértékű hanyatlása. (Nem érdektelen, hogy 1991­től a német statisztika gyakran nem 1990­et, hanem az 1990. második félévét tekinti "bázisévnek".)

A termelés példátlan hanyatlásának fő okai a következők:

- a vállalatok korábbi piacaik többségét elvesztették: egyrészt a keleti piacokat fizetőképesség hiányában, másrészt a belső piacot, mivel az új tartományokba gyorsan áttelepült nyugatnémet kereskedelmi elosztóláncok feltétlen előnyben részesítették a nyugati termékeket, a megmaradó "keleti" vállalatok pedig nem tudtak gyorsan tért hódítani a nyugati piacon;

- a keleti vállalatok a nyugatnémet márka bevezetése után nem rendelkeztek saját tőkével, sőt adósságokkal kezdték el működésüket a piaci viszonyok között;

- számos vállalat a környezetszennyezés, az elavult technológia és termékek miatt nem tudott megfelelni a piaci követelményeknek.

A megmaradó keletnémet gazdaság versenyképességét különösen súlyosan érintette, hogy amíg az életszínvonalat javító központi intézkedések következtében a munkabérek ugrásszerűen emelkedtek, addig a termelékenység csak igen lassan nőtt (1. ábra).

A privatizációt kézben tartó vagyonügynökség e folyamatok kedvezőtlen következményeit azzal súlyosbította, hogy átfogó gazdasági és területfejlesztési koncepció nélkül, a területi következmények figyelmen kívül hagyásával adta el az állami egyesülések "finom falatjait" és számolta fel a többi egységeket. Ezzel eleve akadályozta a vállalatok lehetséges szanálását, a piaci versenyhez való alkalmazkodást.

Ilyen körülmények között a munkaerőpiacot a vállalati munkahelyek gyors leépülése jellemezte, amit súlyosbított az államapparátus és a költségvetési szervek leépítése (3. táblázat).

Az aktív foglalkoztatáspolitika által ellátott (átképzés, közhasznú munka stb.) és így a "foglalkoztatottak" közé sorolt személyeket is figyelembe véve, 1989 és 1993 között, nagyobbrészt 1991­ben és 1992­ben, az 1989­ben működő munkahelyek kétötöde, közel négymillió álláshely szűnt meg. A szocialista szektor felszámolásának következményein nem sokat javított, hogy e négy év alatt két és félszeresére nőtt az önállók és segítő családtagjaik száma.

Ezt a folyamatot elsősorban az "ipartalanítás", illetve a termelőágazatok leépítése határozta meg. A feldolgozóiparban foglalkoztatottak száma az 1989 első félévi közel 3,5 millióról, 1991. második félévre 1,7 millióra, majd 1994­re 1 millióra, a mezőgazdaságban foglalkoztatottaké 1989 és 1992 között 977 ezerről 254 ezerre zuhant.9

A legutóbbi egy­két év gazdasági fejlődése nem sokat javított a foglalkoztatási helyzeten. A bányászatot is magában foglaló ipari nettó termelés értéke 1992­ben az 1990. évi 62,9 százalékára süllyedve érte el a mélypontot, és azóta alig emelkedett. A foglalkoztatottság kizárólag az építőiparban, illetve a kis és közepes szolgáltató ipari vállalkozások és a szabad foglalkozásúak körében javult. A foglalkoztatottság változásai következtében a piacgazdaságokban, valamint a volt államszocialista régióban egyaránt példa nélküli, sajátos ágazati struktúra alakult ki Kelet­Németországban (4. táblázat).

Az iparban foglalkoztatottak aránya húsz százalék alá csökkent, amire nincs példa a fejlett piacgazdaságokban. Nyugat­Németországban 1992­ben 39,4 százalék, az Európai Közösség átlagában 31,1 százalék volt az iparban foglalkoztatottak aránya, a szolgáltatószektorban foglalkoztatottaké meghaladja a nyugati tartományok átlagát.

A forgalom, illetve a termelés radikális hanyatlása, az NSZK­ban kialakult jóval rövidebb munkaidő átvétele, valamint a korábbi alacsony kereseteknek - elsősorban a nyugatnémet valuta bevezetése miatti - jelentős növekedése fenntartotta a nyugati és a keleti országrész termelékenysége közötti nagy különbséget.

Az előzőekből következik, hogy az új tartományok gazdasági teljesítménye nem fedezi a fogyasztást, a beruházásokat és az államigazgatás költségeit. Ezért igen jelentős nyugati átutalásokra volt szükség eddig és lesz szükség a jövőben is.

Ennek az összegnek 60 százaléka a csekély adóbevétel miatti költségvetési deficit és a lakossági juttatások fedezetét biztosította. A többi nagyrészt a jelentős infrastrukturális beruházásokat kivitelező nyugatnémet vállalatok szerződéses munkáit finanszírozta és ezen keresztül jó része visszafolyt a nyugati tartományokba.

Az eddigiek magyarázzák azt is, hogy a keleti tartományokban tömeges a munkanélküliség; aránya a nyugati tartományokénak több mint háromszorosa (1995 áprilisában 14,8 százalék).10 A 2. ábra grafikonja tájékoztatást ad a munkanélküliség alakulásáról, valamint azoknak a foglalkoztatáspolitikai intézkedéseknek a hatásáról, amelyek a munkanélküliség mérséklését célozták.

A munkanélküliek összetételét a következő sajátos vonások jellemzik:

- az elbocsátások a munkaerő valamennyi csoportját érintették, és mivel az NDK­ban magas volt a munkaerő képzettsége, így a munkanélküliek között igen nagy a szakképzettek száma és aránya;

- gyorsan emelkedik és magas szintet ért el a tartós munkanélküliek aránya;

- jelentős a munkanélküliség területi szóródása, például a drezdai körzetben és Kelet­Berlinben 13-14 százalék. Annaberg, Alenburg és több más körzetben 22-24 százalék;

- növekszik a bértarifák kijátszása, a fekete foglalkoztatás és a szociális juttatásokkal való visszaélés.11

A munkanélküliség még nagyobb lenne, ha azt nem mérsékelnék különböző foglalkoztatáspolitikai intézkedések. Ezek között figyelemre méltó a rövidített munkaidő bevezetése, amelyet eredetileg az NSZK­ban a konjunkturális munkanélküliség áthidalására vezettek be, de Kelet­Németországban a privatizációval összefüggésben, a tömeges leépítések előkészítésére alkalmazták.

A munkanélküliséget az is csökkenti, hogy igen nagy - mintegy félmillió fő - a keleti tartományokból a nyugati területekre naponta vagy hetente ingázók száma, valamint a fiatalabbak tömeges áttelepülése keletről nyugatra, ami radikálisan megnövelte a keleti országrész népességének elöregedését. Ez meghatározó szerepet játszik abban, hogy 1989 és 1994 között a felére csökkent az ezer lakosra jutó élveszületések száma a keleti tartományokban.

Az eddigiekben vázolt folyamatok összhatásaként jelentősen megváltozott a népesség gazdasági aktivitása (7. táblázat).

Az adatok jelzik, hogy a keleti tartományokban a munkavállalás lehetőségei nagymértékben csökkentek, és ma már a nyugati szint alá estek. A munkalehetőségeknek ez a nagyfokú korlátozottsága a német egység legsúlyosabb szociális terhét jelenti.12

Úgy tűnik, hogy Németországban jó ideig sajátos duális munkaerőpiac működik: a nyugati és a keleti területek között nemcsak a munkalehetőségek, hanem a munka tartalma, a képzettségi követelmények és - a közeledés ellenére - a keresetek színvonala is jelentősen különbözni fog.

A munkapiaci kilátások

Az egységes Németországban az idei és a következő évre is 3,6-3,8 millió regisztrált munkanélkülivel számolnak. A korábban igen kedvezőnek tartott évi 2-3 százalékos gazdasági növekedés, a munkatermelékenység emelésére irányuló nyomás miatt valószínűleg nem fogja érdemlegesen növelni a munkaerő­keresletet. Ebben a helyzetben az új tartományok munkapiaci helyzetét nagyrészt a "régi" (nyugati) tartományok konjunkturális ingadozásai fogják meghatározni, mivel a vázolt okok miatt a keleti tartományok még nem lesznek önálló fejlődésre képesek.

Ma már az a kérdés is felmerül, hogy Nyugat­Németország gazdasága elég erős lesz­e ahhoz, hogy növekvő jövedelem, illetve magas életszínvonal és egyidejűleg csökkenő munkaidő mellett korábbi világpiaci pozícióját megtartsa. A kelet­ázsiai gazdasági hatalmaknak a világpiacot egyre erősebben meghatározó szerepe ugyanis új versenyfeltételeket alakít ki, ami nemcsak Németországot, de az egész Európai Uniót érinti. Az ezzel kapcsolatos vita most "Németország helyének biztosítása" jelszó alatt folyik.13 Ennek során kiderült, hogy Németország a világ legmagasabb munkaköltségét és legalacsonyabb munkaidejét érte el anélkül, hogy kielégítő mértékben hozna a piacra kedvező költségszintű és megfelelő minőségű terméket. Világossá vált, hogy a kibontakozás az elért eredményeket és az egész szociálpolitikát mélyrehatóan érintő paradigmaváltást igényel. A klasszikus növekedési elmélet, a neoklasszikus munkapiaci elmélet a keynesi, illetve a neokeynesi elméletek egyike sem kínál megoldást az új helyzetre. Olyan "vegyes" megoldási módozatokra van tehát szükség, amelyek abból indulnak ki, hogy csak a gyártmányfejlesztés, a minőség, a munkatermelékenység és a költséghatékonyság terén elért kimagasló eredmények alapján érhető el a társadalmi biztonság és a teljes foglalkoztatás.

A növekvő kelet­ázsiai verseny feltételei között a fejlett európai országok termelésük egy részét az alacsony bérű országoknak engedik át. További következmény, hogy az adott és a várható körülményekbe többé­kevésbé tartósan kiszelektálják azt a munkaerőt, amely nem rendelkezik a növekvő munkakövetelményeknek megfelelő magasabb képzettséggel és teljesítőképességgel. E feltételek figyelembevételével kellene kidolgozni a munkanélküliség korlátozására alkalmas új jövőképet.


1 OTKA 68. sz. kutatás.

2 Lásd A foglalkoztatás és munkanélküliség sajátosságai a posztszocialista országokban. Közgazdasági Szemle, 1994. július-augusztus, 663-647. old.

3 Employment Observatory East Germany. E. C., Brüsszel, a magyar irodalomból lásd Falusné Szikra Katalin: Szociális piacgazdaság és munkanélküliség Németországban. Közgazdasági Szemle,1994. július-augusztus, 648-661. o.

4 Lásd Analyza vyvoje zamestnanosti a nezaméstnano ti v roce 1993, Praha, Ministerstvo Prace a Siciáélních Veci, 1994.

5 Maresová, J.: Soucasné tendence zahranicní migrace na územi Ceské republiky z hlediska pracovního trhu, VÚPSV, Praha, 1993.

* A tanulmány a 68. sz. OTKA "Munkanélküliség" kutatás (témavezető Timár János)keretében készült.

6 Az egységes Németországban a volt NDK területén alakult tartományokat nevezik "új tartományoknak".

7 1994 végén az állami vagyonügynökség 13 808 vállalat közül 12 358­at visszaadott a volt tulajdonosnak, vagy a helyi önkormányzatnak adott át, vagy magánbefektetőknek adott el, a többit felszámolták. E folyamathoz hozzá kell még számítani az ingatlanok privatizációját, ami a mezőgazdaságban 1,7 millió hektár mezőgazdasági terület és 700 ezer hektár erdő magánkézbe adását jelentette, valamint az ún. kisprivatizációt, amelynek során több mint nyolcezer üzletet, mozit stb. bezártak, és több mint 15 ezret eladtak.

8 Lásd IAB­Werkstattbericht Nr. 1. 4/15. 4, 1994. 50. o. Institut für Arbeitsmarkt- und Berufsforschung der Bundesanstalt für Arbeit.

9 Employment Observatory East Germany, No. 15. June 1995., E. C.

10 Lásd 9. lábjegyzetben szereplő forrást.

11 A munkaerőpiacon kiéleződő verseny, a szociális ínség és a hanyatló jogrend a szabálysértések és kihágások gyors növekedésére vezettek. 1994­ben Németországban több mint 620 000 (ebből csak 168 000 a többszörösen nagyobb nyugati területé) szabálysértést és büntetendő esetet regisztráltak. A két fő forma: a feketefoglalkoztatás és a munkanélküli járadék jogtalan felvétele feketemunkavállalás mellett. A két fő terület: az építőipar és a szolgáltatások. Az építőiparban félmillióra becsülik a feketemunkavállalók számát.

12 Az Institut für Arbeitsmarkt­ und Berufsforschung (IAB) egyik tanulmánya szerint 1993­ban csak a foglalkoztatottak 29 százaléka dolgozott ugyanazon a munkahelyen, ahol 1989­ben. Az 1989­ben 52-63 éves dolgozóknak ma már csak 12 százaléka foglalkoztatott. A 25 éven aluliaknak csak 20 százaléka, ezen belül a nőknek csak 14 százaléka volt még a régi munkahelyén. Die Welt, 1995. január 5.

13 Lásd Németország jövőbeli helyének biztosítása. A Szövetségi Kormány jelentése. Bundesministerium für Wirtschaft.