SZÁLINGER BALÁZS

Marinescu-Porumbescu

A két kiváló férfiú
Életművét hírből sem ismerem.

Jogtudósok, történetírók
Mind-mind lehetnek
A hátterében az utcaneveknek,
Sportolók vagy rafinált bűnözők,
Akik jókor és jó helyen
Tettek valami nagyszerűt
Népért, istenért, tudományért,
Széttett lábakért, nagyobb fizetésért;
Amennyit kellett, semmi többet,
Ez a biztos –

*

S hogy a nevüket viselő
Utcák kereszteződnek.

*

Ennél a kereszteződésnél
Áll most az életem,
Egyterű kölcsönautóban,
És azt hiszem, a két neves román
Ölelésében jól van:
A belváros túl széles peremének
Ez az első pontja, ahol
Nem kell fizetni: oda minden,
Minden élet lebaszható, otthagyható,
Amíg nincs meg a rév –
Ez a legjobb hely, ahol ingyen. 

Az autó mögött lelkes futás,
Már nem menekülés (bár éppen –
Csak nem az), és a raktér
Sötétjében tízévnyi álom,
Mézes és keserűs, visszacsapós,
Melynek cehje jó időre levert,
De már két lábon állom;
Közelmúltból valami elhitt,
Méltatlan és óvatlan szerelem,
Melybe a végre kikapart,
Megtalált Isten vitt,
Mert úgy döntött: kell még tapasztalat;
Aztán van még valamennyi kacat.

Naponta kétszer fölmegyek a hegyre,
Körüljárom az autót,
Megsimítom. Csóválom a fejem:
Ez az élet mért lett jellemtelen?
Milyen furcsa játéka ez kinek?
Földrajziság és időbeliség,
Hontalanság, örök hazáskodás
Ilyen olvashatatlan könyve
Mért ott nyílik, ahol leparkolok?
Két ügyes idegen,
A szél, a por s egy kölcsönautó
Ropja ötös táncát ott, nélkülem.

*

Megkérdezném Marinescut, meg ezt
A másik barmot, hogy végül is kik ők.

*
Isten szolgája a két jó román,
Mellém álltak, bár véletlenszerűen,
Mű nélkül és románul, tétován, 

De félreálltak a jó pillanatban.
Észrevettem: ez a Hajnal-negyed,
S az: a március ott, a hegy alatt,
Úgy intézték, hogy kisüssön a Nap,
Sőt súgtak is. Azt súgták, hogy: ne félj.

S visszajött a rég nem látott kedély.