HÁY JÁNOS

Áll a világ

Áll a világ, csak
a szivem lohol utánad,
percenként száztizet ver,
s nincsen, mondtam
az orvosnak, ember,
aki ezt bírja.

Pedig ez nem
kardiológiai eset,
mondta, s a szekrényben
egy kartont keresett,
hogy megnézze, mikor
voltam korábban ilyen.

Á, megvan,
nyolcvan vagy kilencven
négyben sajnos nem látja
pontosan a számot,
mindenesetre elég régen
regisztrált hasonló tempót,
azazhogy ritkán
esik meg velem.

Valami gyógyszer,
motyogtam ijedten,
lassító, hamár
épp túl gyorsan ver,
mégis jól jönne.
Erre nincsen, nevetett,
s tovább a kartont leste,
legfeljebb valami fű, 

szóval ilyen
természeti dolog, de ő
nem varázsló, csak orvos,
gyógynövény téren
különben sem
volt túl jó az egyetem.

Az ő diagnózisa szerint,
persze belátja, ez a nyugati
gyógyászat, s talán egy
kínai vagy tajvani
orvos mást mondana,
de az ő a tanulmányai és a
tapasztalata szerint,
én nem vagyok beteg.

Nem, kérdeztem.
Hát nem, mondta,
s hogy mehetek.
S én ennyit sem
tudtam mondani,
hogy jól elbánt
a nyugati gyógyászat
vagy a tébé velem,
kint voltam az
ajtó előtt, ahol
műanyag székeken
szorongott egy tucat szívbeteg.

Szóval, gondoltam,
már a lépcsőházban,
nem betegség,
ilyen, ha rendes,
ha a szív lohol utánad,
s a világ megáll bennem.