VILLÁNYI LÁSZLÓ

jövünk haza 

Amerre megyek eléd, s jövünk az állomásról,
csak akkor jobb kéz felől szovjet laktanya volt,
tizennegyedik születésnapom körül történt.
A lehető legnagyobb sebességgel
gurultam piros biciklimmel a Baross-hídról,
valamit ki kellett kerülnöm,
hirtelen balra rántottam a kormányt,
majd azonnal jobbra, mert szemből autó érkezett.
Ha nincs az utóbbi mozdulat,
gázoláshoz szirénázhattak volna a helyszínelők.
Emiatt rémült meg a fékező sofőr is,
utánam futott, szinte lerántott a bicikliről,
nyakamat szorongatta, akárha a halál torkát,
míg pár másodperc elteltével rájött, semmi értelme.
Hányszor mehetek még eléd, hány évtizedig
jövünk haza ezen az úton, felesleges kérdés.
Új biciklicsengőmmel se tudnám elijeszteni,
amitől olyannyira félsz egy-egy éjszaka előtt.
Egyre szebben élünk az időben, legyen ez éppen elég.

Takács bácsi 

Ott, ahol integetni kezdesz, s én széttárom karomat,
amikor ősszel vagy télen gyalog indulsz haza,
a hosszabbik úton, s eléd sietek.
A víztorony helyén nádas volt,
ha valaki a vízbe lépett, piócák tapadtak lábára,
telente ütőre emlékeztető botot vágtunk,
lelkesen hokiztunk a befagyott kis tavon.
Miután bakancsunkra szereltük a korcsolyát,
nagy lendülettel siklani kicsit odébb,
Takács bácsi földjén szoktunk,
néha elöntötte a talajvíz, s megmaradt télre is.
Takács bácsi sokáig Kanadában élt,
s bár nem éppen tisztaságáról volt híres,
mindig talált magának asszonyt, aki hozzá költözött.
Az egyik évben feladatul kaptuk,
kerítsünk 19-es veteránt az iskolába, gondoltam,
itt az alkalom, hogy bekopogtassak Takács bácsihoz,
akiről azt suttogták, vörös katona volt egykoron.
Nem mesélt harcokról, s nem akart eljönni az iskolába,
azt bizonygatta, az idők folyamán maoista lett.
Valójában az indiánokról kellett volna kérdeznem,
vagy még inkább az indián lányokról,
Kanadában bizonyára indián lány költözött hozzá,
őt nem tudták feledtetni a tovatűnő asszonyok. 

a gyilkos 

A nádas mellett futott a gyilkos.
Az iskolából hazafelé csak annyit láttam,
cigányok fekszenek arccal lefelé a Nádor tér füvén,
a rendőrök először rájuk gyanakodtak.
Pici házában az idős házaspár a műtrágyagyár felé lakott,
amit magunk között csak szargyárnak hívtunk,
szaga a város szélét jelezte,
utána, a földek felé vezető úton, akácok illatoztak.
Estére már mindenki tudta a Lomb utcában,
hogy megtalálták a véres kést,
a vasút felé menekült,
zsebéből potyogott a pénz,
saját szüleit ölte meg a tizenkilenc éves fiú.

Csidei öcsi 

A vasútnál önmagát ölte meg Csidei Öcsi,
a vonat elé ugrott.
Tőlünk két házra laktak,
sokat játszottam húgával, Ibivel,
mielőtt még a játék nem lett egyenlő a focival.
Csidei Öcsi lehetett volna a másik világhírű Öcsi,
a végtelenségig tudott dekázni,
könnyedén táncoltatta fején a labdát.
Egyszer láttam, ahogy feküdt a porban,
az utca elején,
megfeszült, rázkódott a teste,
mert Öcsi epilepsziás volt,
ezért nem focizhatott velünk,
egy este ezért indult el a sínek felé.