|
WÖLFINGER
KITTI
Tromf-fosztás
Egy korai Móricz-novelláról
Ha az
olvasónak példát kellene hoznia Móricz korai kisepikai művei közül, valószínűleg
nem a Tromfot (1910) említené elsőként. Önálló novelláskötetben sem jelent
meg, legfeljebb egy, az összes rövidebb elbeszélést számba vevő kiadásban
találhatnánk meg. Nincs a köztudatban, pedig az induló Móricz elbeszélő
művészetének ismérveit éppúgy hordozza, mint a Hét krajcár vagy a Tragédia,
amelyek a legismertebb jelzőt birtokolják, és hatásában sem
marad el az említettek mögött.
Paraszti tematika jellemzi, amelyet már a cím is
sugall. A tromf főként a kártyajátékban használatos népies kifejezés,
amely a legerősebb lap, az adu megnevezésére szolgál. A novella esetében
más jelentések is érvényt kapnak, mint a visszavágás, emellett
az is tudható, hogy aki egy jó tromfot csinál, az a másikkal
szemben (akár fizikai, verbális, egzisztenciális) fölénybe kerül, tulajdonképpen
mindent visz, ahogy majd a főhős is. A szó talán hangalakjában
is felidézi a fogalmi jelentést. A szóeleji mássalhangzó-torlódás hangzásbeli
erőteljességét fokozza, hogy a zárt szótagon belül három zárhang közé
egy mély hangrendű, kakofóniát keltő magánhangzó ékelődik. A főnév hiánytapasztalatot
előlegez, s az elégtelenség összhangban lehet azzal az írói konvencióval,
amely a korábbi parasztábrázolással kívánt leszámolni. Móricz választott
közösségéről leleplező naturalizmussal ír: Rádöbbent arra is, hogy
az ő írói eszményképei Jókai, Mikszáth, Gárdonyi megszépített
képet festettek a faluról, távol voltak a néptől.1
Főként szegénységről (Hét krajcár); emberségről (Judith és Eszter, A hiba);
embertelenségről (Szegény emberek, Barbárok), az ösztönök szintjén zajló,
az annak alárendelt létről (Tragédia). A vizsgált szöveg az utóbbi címke
mögé sorolható, hiszen a hatalomvágy mozgatja a három felnőtt alakot.
A főszereplő bírni akarja egyrészt azt a világdarabot, amelyben él (magyarázni
tudni a jelenségeit, a működését); másrészt azt, amely azon kívül esik:
önkényesen rendelkezik a szomszéd asztagjáról és szeretőjéről. Hogy a
rablóhistóriát közvetett módon egy rablóhistória idézi elő,
csak az utolsó oldalon derül ki.
A mű nem a klasszikus novellaszerkezet szerint épül
fel. In medias res kezdődik (Berti kint hált az öccsével a kazlak
alatt2). A tér- és időkoordináták
jelzésesek, a múlt idejű történet példázatszerű. A valós helyszín, a falu
és a mező a kor Magyarországán belül bárhol lehet, és az idő múlása sem
érzékelhető pontosan. A szöveg vége felé olvasható visszautalás szerint
a cselekmény nyáron indul. Eltelik három nap, majd a kihagyás következtében
arról értesülünk, hogy farsang időszaka van. Az első mondat igazolja a
címből levont következtetést, falusi életképet rögzít. A kazlak
alatt névutós szerkezet értelmezhető társadalomföldrajzi megjelölésként
is. Berti társadalmi rétegének tipikus alakja, földművelésből élő parasztlegény,
aki a megtermelt takarmánynövényekből rakott asztagot őrzi.
A második kijelentés is informatív a novella világában élőkre vonatkozóan.
A hét fő bűn egyike (irigység) és az embertársakra irányuló általános
rosszakarat cselekedeteik hajtóereje; példa erre a gyakori gyújtogatás
említődik. Mindez az Ady hatását mutató, a magyar Ugar témakörével
összefüggő pesszimista emberábrázolás hozadéka. Már a bevezető mondatok
gyűjtői azoknak az ábrázolási módszereknek, amelyek a mű további elemzésének
szempontjai lehetnek: a társadalom peremvidékének árnyalt bemutatása naturalista
és realista eszközökkel (tájnyelvi szavak használata, a tipikus keresése);
a groteszk látásmód, amelyet két ellentétes esztétikai minőség, paraszti
idill (tücsökciripelés, ebugatás, éjszakai csönd, ezerjófűszagú szél)
és a tragikum (az emberi haladásban való hit megrendülése, pesszimizmus)
összeolvadása eredményez. Az egy évvel korábbi Tragédia indítása hasonló.
Ott az aratók heverednek le ebéd után, akik örömet találtak abban, ha
karjukat mozgathatták és szájukat jártathatták, mintha ez volna
az élet főfő tennivalója. Kisszerűségük szemben áll a rájuk mért
határtalan, embertelen nagy munkával.
A Tromf alaphelyzetének nyugalmát az zavarja meg,
hogy Berti éjfél körül kínzó rosszérzésre riadt, mintha valaki a
szívére nyomott volna valami keserűséget. Ennek a lidércnyomásnak
köszönhetően válik a főhős olyan figurává, aki nem találja helyét a világban,
belső békéjének hosszú időre vége szakadt. Érezhető a környezet és az
egyén közti feszültség. A holdas, csillagos éj, a könnyű, jóízű szél és
a kazlak érintetlensége azt a benyomást kelti, hogy a novella világában
rend uralkodik, a körülmények ideálisak, látszólag semmi sem indokolja
az álmatlanságot. Berti azonban felugrott, rémületében levegőért kapkodott,
hiszen egy nagy fekete kereszt volt odarajzolva az ingére, éppen
a szíve fölött. Az egyes szám harmadik személyű elbeszélésmód biztosít
a narrátor távolságtartásáról, kritikus szemléletmódjáról; a Mégis
a szívéhez kapott, sőt oda is nézett külső nézőpontbeli megnyilatkozás
pedig erősíti ezt. Humorosnak, ironikusnak, váratlannak hat. A sőt
módosítószó azt fejezi ki, hogy Berti mozdulata odanézett
ellentéte annak, amire számítani lehet egy magafajtától. Ez
a gesztus megnöveli annak a megmagyarázhatatlan érzésnek a jelentőségét,
amelyet eddig a képzelet játékának, álomnak tulajdonított. Már-már túlzó
pontosságúnak tűnhet a realista lélekrajz (...még a szívdobogása
is elállt ott ; Hideg verejték ütött ki a homlokán;
Reszketett). Pánikroham tünetei ezek, s azért nem mellékesek,
mert a kezdeti szorongás embert formáló hatású; fokozatosan félelemmé,
majd bosszúvá növi ki magát, csupán a novella zárójelenetében kerül megint
összhangba a külső és a belső valóság.
A Tragédia Kis Jánosa és Berti hasonló jellemek.
Kis Jánost csak az evés érdekelte. Amikor kiderült, hogy részt vehet Sarudy
lakodalmán, majdnem elszédült, félt, hogy nem lesz képes megfelelni
a feladatnak. Másnap nem mert reggelit, ebédet enni, hogy legyen helye
a vacsorának. A munkáját sem tudta úgy ellátni, mint azelőtt. Megszűnt
körülötte a világ, mert az az egyetlen gondolat töltötte be elméjét,
hogy végre egyszer jóllakhat. Berti azért volt álmatlan egész éjjel, mert
arra próbált rájönni, hogyan került a mellére a kereszt és miért. Eszmefuttatása
amely nappal is folytatódott , azt mutatja, hogy a parasztság
gondolatvilágának meghatározói a mítoszok, babonák. Ezek szerepeltetése
balladai jelleget ad a szövegnek, mint ahogy az időbeli kihagyás, a kontrasztok
kedvelése (a kereszt színeinek és a napszakoknak a váltakozása), a késleltetés,
az ismétlődések (egyet lépett, még egyet; érezte, hogy semmi baja;
a rossz tréfa háromszor ismétlődik meg). A hármas szám népmesei
motívum: a tromfot Berti triplán adta vissza, három szereplője van a novellának,
a legkisebb fiú erkölcsi értelemben felette áll a többinek.
Említődik rablóhistória, e szerint a kereszt a gyújtogatással való fenyegetőzés
jele lehet. Fennáll a tréfa lehetősége is, ám az, ha kilopják az alvó
feje alól a ködmönt, nem vált ki olyan fizikai reakciót, mint a fekete
kereszt látványa a szív felett. Baljóslatúbb annál, semmint gyerekcsínynek
lehetne nevezni. Az elbeszélő és a szereplő szólama közti függő viszony
nyelvi megformálása (azon gondolkozott, hogy) olykor elmarad,
így a két nézőpont egybecsúszik (Vagy még roszszabb?), és
szabad függő beszéd jön létre. Eszmefuttatása amely nappal is folytatódott
azt mutatja, hogy a parasztság gondolatvilágának meghatározói a
mítoszok, babonák. A szöveg vége felől olvasva Berti belső vívódása anticipálja
a csattanót, így lehet a zárlat még meghökkentőbb, mert ez a fejtegetés
feledésbe merül a főhős (és az olvasó) számára, amíg öccse magyarázata
nem igazolja annak helyességét. Az éjszakai lidérc Berti nappalait
is megviselte, sápadt volt, leverten dolgozott. Mindannyiszor
elhatározta, ébren várja a kísértőt, de kudarcot vallott.
Úgy tűnik, kezd élete legfontosabb (ha nem az egyetlen) céljává válni,
hogy elfogja ezt a titokzatos lényt és bosszút álljon (Jaj neki,
ha ember!) bármennyire képtelen vállalkozás is. Kis Jánost
az vezérelte, hogy kiegye Sarudyt a vagyonából, amely ugyancsak emberi
erőt meghaladó, kivihetetlen szándék.
A harmadik alkalommal sikerült Bertinek meglesnie
az elsuhanó lidércet, Bodor Feri személyében, aki a szántóföldön át szeretőjéhez,
Orosz Zsuzsihoz igyekezett. Világossá vált előtte, mégis emberen fogja
megtorolni a sérelmeit (duflán adom vissza neked a tromfot!).
A paraszti beszédmód hiteles ábrázolása (E lesz a jó!; Mi
a?; osztán) Berti esetében enyhe beszédhiba (selypes
beszéd) meglétét bizonyítja. Később az elbeszélő visszatér erre az artikulációs
jelenségre, kívülről szemlélve hősét, némi szarkazmussal (Már meglett
volna a dufla tromf, mégse volt megelégülve Berti). Bertiről az
olvasó fejében a szöveg alapján egy olyan férfi képe élhet, aki valószínűleg
a kétkezi fizikai munkától megerősödött, durva, parancsoló modorú; környezete
felé megfélemlíthetetlennek mutatkozik (Sose ijedtem meg senkitől!).
Amikor öccse ennek ellenkezőjét állítja a nyilvánosság előtt, tagadja
gyengeségét (Ne hazudozz mán te istenökre. Nem tudok
én errül semmit sem). Senkinek se vallotta be, mi baja,
miután már két éjszakán át gyötörte lidércnyomás. Tartott attól, hogy
elveszíti tekintélyét (ha volt) a falu előtt. Szégyellte magát.
Az öccse, az iskolásgyerek nem fél, és ő féljen? Az egyszerű, rövid
mondatok, a párbeszédek és monológok egyaránt jól lefestik Berti jellemét.
Meglehetősen heves vérmérsékletű, ösztönlény, akár Kis János (...mint
véreb szagolt a nyom után). Bármire képes, hogy elérje célját (...nyers,
vad, dühös bosszú vett erőt rajta). Hajlamos túlzásokba esni, nehézkes
felfogású, nem érti a tréfát. Aránytalanul keményen bünteti Bodor Ferit,
tekintet nélkül arra, megérdemli-e vagy sem. Amikor nem a babonáira, akkor
a kézzel foghatóra, a láthatóra támaszkodik, és amint kiderül, érzékei
becsapták, nem ismeri el, hogy hibázott. Bertire nem érvényes az ép
testben ép lélek közmondás. A kissé torz külső (vadul, veszett
kutya módra, fogvicsorítva nézett utána/ morgott sötéten) deformált
jellemet takar. Az idézetek alapján megállapítható: Berti a létezés
animális szintjét éli csupán, akárcsak a Tragédia figurái.3
Az írói közlés szerint Bodor Feri a legjobb
legénykomája, mégis képes volt lelkiismeret-furdalás nélkül tönkretenni
őt. Felgyújtotta Bodorék egész évi termését. A lobogó láng egyként metaforája
a hataloméhségnek és a férfivágynak, a szexuális mohóságnak, amely a szereplői
megnyilvánulások hátterében munkál. Berti az intézkedő csendőröknek Bodor
bűnösségét vallotta, ráadásul öccsét is rávette a hazugságra, csakhogy
a gyanú legkisebb jelét is elvonja magáról. Bodor kilenc hónapig ült az
egri várban, látszólag ártatlanul. Megélhetése bizonytalanná vált és szabadságában
is korlátozták, koholt vádak alapján. Akár kafkai hős is lehetne. Bertit
teljesen elvakította a bosszúvágy, még mindig nem ér fel Bodor sorsa azzal
a három rettegett éjszakával. Utolsóként hogy Bodor teljesen nincstelenné
váljon a szeretőjére is szemet vetett. Csakúgy, mint a csendőröket,
a lányt is hazugsággal nyerte meg a maga számára, s olyan a lány,
hogy farsangra meg is lett az esküvőjük. Vagyis Berti egy újabb
szövetségest talált a bűnben.
Az esküvő kiemelt fontosságú esemény a műben. Tetőpontnak
is tekinthető, a hiány betöltésének, ugyanakkor mélyítésének utolsó aktusa.
Berti boldogan kurjant fel, mert úgy érzi, méltóképp vett
elégtételt ellenfelével szemben. Ebben a szakaszban válik mellékszereplőből
kulcsfigurává a kisöcse. Ő volt az, aki három éccaka egymás után
keresztet festett a bátyja szívére, mint a rablókirály.
Ez a betyár Rinaldo Rinaldini, Christian August Vulpius Goethe
sógora 1798-ban írt pikareszk regényének címadó hőse (magyar fordításban:
Haramiák kapitánya). Legalább olyan alapossággal (...lapuba vittem
magamnak kormot, meg faragott grétát), gondossággal készítette elő
a csínyt, mint bátyja a maga tervét. A fiú is tettette magát, édesen
aludt mellette a bundán, csak a harmadik alkalommal riadt
meg. Beszámolója kezdetben megosztotta a társaságot. Mindenki nevetett
a tréfán, Berti kivételével, aki a hír hallatára csaknem olyan állapotba
került, mint azokon az éjjeleken (Elfúlt hangja a rémülettől.;
Szédelegve ment ki az éjszakába). Aztán már Berti is
röhögött. Talán mert tudatosult benne, hogy gyerekcsíny áldozata
volt, és korábbi rettegése tetszett szánalmasnak vagy nevetségesnek önmaga
előtt. A novellában a kisöcs az egyetlen feddhetetlen, ártatlan szereplő,
de csak koránál fogva. Ha követhetnénk felnövekedését, bizonyára azt tapasztalnánk,
hogy bátyjához hasonlóvá formálja őt környezete.
A csattanó groteszk effektusát a komikum és a tragikum
egybejátszása váltja ki. Komikus, ahogyan egy kisgyerek az olvasmányélménye
nyomán túljárhatott bátyja eszén, azonban a rákövetkező események a tragédia
irányába mutatnak. Nem volt előre látható a tréfa Bertire gyakorolt hatása,
amely felszabadította az elfojtott ösztönöket. Ugyanis a novella szereplői
determináltak, mind ösztönük, mind környezetük által. Tragikus sorsú karakter
Bodor Feri és Berti egyaránt. Utóbbi bukása talán már akkor bekövetkezett,
amikor először ijedt meg a kereszt látványától. Belső kudarcként élte
meg, és azon munkálkodott, hogy a szégyenfolttól megszabaduljon.
Nem válogat a módszerekben, majd önmaga előtt is letagadja bűnét. A vele
történteket erőpróbának fogja fel (Mer ha ü azt tette vón velem,
ha ü tette vón velem aztat, hát ugyi hogy meg tudtam vóna tromfolni.),
amelynek során láthatólag jól állta a sarat, és a röhögés
az ebből fakadó jóleső érzésnek a kifejezője. Bodor Feri már korábban
említett ártatlansága azért látszólagos, mert ösztöneinek engedelmeskedett,
ez lett a veszte. Ha nem igyekezett volna a szeretőjéhez, Berti nem látja
meg, és véli minden gyötrelme okozójának.
Bár a Tromf a pályaszakasz kezdetén íródott, az a
benyomás, amelyet Berti története tesz a befogadóra, a Barbárok adta olvasói
élménnyel rokon. A főhős alakjában a betyárregények szereplőit előlegezi.
Vagy a Barbárok kegyetlen juhászait. Berti joggal ítélhető el, és jogos
az az álláspont is, amely szerint egyáltalán nem vádolható, mert lehetetlen
társadalmi helyzete, az a miliő tette őt ilyenné. Móricz is belátta az
önostorozó hazaszeretet szükségességét, vagyis, hogy a népen
csak a kritikával, a visszásságok kimutatásán keresztül lehet segíteni.
Az elemzett mű olvasásakor e szándék érezhető.
1 |
Görömbei András: A Móricz-értelmezés új útjai.
In: Az újraolvasott Móricz (előadások és tanulmányok).
(Szerk.: Onder Csaba.) Nyíregyháza, 2005. 11. |
2 |
A szövegben előforduló idézetek a Móricz Zsigmond regényei és
elbeszélései 9. (Bp., Magyar Helikon, 1964. 453456.)
című kötetből származnak. |
3 |
Az edény olyan üres, mint a kutya tálja (Kis János olyan,
mint a kutya), Bodri mintha kimosogatta volna (a kutya olyan, mint
az ember) a gyerek viselkedése »követő«, akkor is, amikor
apját lesi, s akkor is, amikor Bodri után ered (olyan, mint egy
figyelő állat). Mindez a létezés animális szintjének jelzésére szolgál.
Elsősorban arról a létről van szó, melynek jellemzésében a »jelenlét«
ki is iktatható (a senki-létben, az álomban, az automatikus cselekvésben).
Cséve Anna: Az autorizált hang keresése. A móriczi Tragédia
prózapoétikai megalkotottsága. In.: Tiszatáj.
2004/7. 17. |
|
|