Kancsó
Már
csak ez a kancsó maradt,
nem valami szép, még csak nem
is eredeti, egy cserediáktól
kapták, hűvös, gömbölyű forma.
Ezek a kék elmosott tűpöttyök
szinte banálisan fröccsennek
szét a puha kerámián.
Mosom, hogy újratöltsem
citromos teával, pedig
mennyire utáltam mindig, ahogy
reggel kitöltötték
a bögrémbe, már a szagától is
összerándult a gyomrom.
De mint minden mást, kötelességtudóan
ezt is benyeltem, hogy másnap reggelig
eszembe se jusson. Talán a
citromlé miatt volt mindig
gyógyszerszaga. De most igazi
citromot nyomok bele, hogy az
ujjam is csípi, és alig várom, hogy
felfrissítsen a forró nedű.
Csak ez a kancsó maradt,
a ruháit nem tudnám hordani,
pedig tudom, hogy szeretné,
de mind elajándékoztam.
Most milyen egyszerű is ez az egész,
pedig hány, de hány éven át rettegtem attól,
hogy meghal az anyám.